A bérleti szerződés időtartama. VI.2.1 A Bérleti szerződésekre vonatkozó rendelkezések azonos tartalommal irányadóak mind a MOL Bubi bérletre, mind a Percalapú díjfizetéssel és az alapján létrehozott Bérleti szerződésekre. A Bérleti szerződés szabályozza azt a jogviszonyt, amelynek keretében a Felhasználó (aki a Bérleti szerződések megkötése és teljesítése körében Bérlőnek minősül) a MOL Bubi Gyűjtőállomásokról, vagy az állomásokon kívüli kerékpárokat elviheti, és azokat használhatja. VI.2.2 A Bérleti szerződés minden esetben azzal a jogcselekménnyel kerül megkötésre, és attól az időponttól lép hatályba, amikor a Felhasználó a Bérleti szerződés keretében általa bérelt kerékpáron található okoslakatot szabályszerűen feloldja. Ez az időpont egyben a használati díj számításának kezdete is. Kizárólag azon kerékpárok okoslakatjai nyithatók, melyek megjelennek a MOL Bubi virtuális térképén. VI.2.3 A Bérleti szerződés maximális időtartama 2 (két) óra, ameddig a Felhasználó a kerékpárt folyamatosan, szerződésszerűen birtokában tarthatja. A 2 (két) óra elteltével a Felhasználó köteles a kerékpárt a MOL Bubi bármelyik kijelölt gyűjtőállomására visszavinni, és ott az okoslakat segítségével szabályszerűen lezárni. A szabályszerű lezárással a Bérleti szerződés megszűnik, a használati díj számítása lezárul. VI.2.4 Amennyiben a kerékpárt a Felhasználó a Bérleti szerződés maximális időtartamának lejártáig nem viszi vissza bármelyik MOL Bubi gyűjtőállomásra, a BKK Zrt. vagy az Üzemeltető megkísérli felvenni a kapcsolatot a Felhasználóval, az általa megadott telefonos vagy egyéb elektronikus elérhetőségeken. Amennyiben a Bérleti szerződés megkötésétől számított 7 (hét) órán belül nem kerül vissza a kerékpár a MOL Bubi gyűjtőállomásainak egyikére, akkor a kerékpár lopottnak minősül, ami alapján a BKK Zrt., illetve az Üzemeltető jogosult a rendelkezésre álló intézkedéseket megtenni, valamint a Felhasználó köteles a keresés (megindításának) költségeit megtéríteni. Amennyiben a bérleti szerződés tartama alatt a vásárolt bérlet lejár, akkor a még folyamatban lévő bérleti szerződéshez kapcsolódóan további többletdíj nem kerül felszámolásra. VI.2.5 A MOL Bubi rendszer használatáért a Felhasználó a Hosszútávú Keretszerződés megkötése esetén a díjmentes használati idő túllépése után, a Percalapú Keretszerződés esetén pedig a Bérleti szerződés megkötésének időpontjától - jelen ÁSZF 2. számú mellékletében meghatározott - Használati díjat köteles fizetni. A Használati díj kiegyenlítésére mindkét esetben a Felhasználó által regisztrált bankkártyáról történik a levonás, a következő naptári napon, egy összegben. A BKK Zrt. minden esetben elektronikus számlát állít ki a használatról, melyet nap végén megküld a Felhasználó Regisztrációkor megadott e-mail címére. A Felhasználó a Bérleti szerződés megkötése (a kerékpár felvétele) előtt minden esetben köteles meggyőződni arról, hogy a Felhasználói fiókjában regisztrált bankkártyáján elegendő összeg álljon a rendelkezésére. VI.2.6 A használati díj mindenkor érvényes összegét és a díjszámítás módját – magyar forintban, bruttó (az általános forgalmi adót is tartalmazó) módon meghatározva – a jelen ÁSZF Díjszabás melléklete rögzíti.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
A bérleti szerződés időtartama. VI.2.1 A Bérleti szerződésekre vonatkozó rendelkezések azonos tartalommal irányadóak mind a MOL Bubi bérletre, mind a Percalapú díjfizetéssel és az alapján létrehozott Bérleti szerződésekre. A Bérleti szerződés szabályozza azt a jogviszonyt, amelynek keretében a Felhasználó (aki a Bérleti szerződések megkötése és teljesítése körében Bérlőnek minősül) a MOL Bubi Gyűjtőállomásokról, vagy az állomásokon kívüli állomáson kívül leadott egyes kerékpárokat elviheti, és azokat használhatja.
VI.2.2 A Bérleti szerződés minden esetben azzal a jogcselekménnyel kerül megkötésre, és attól az időponttól lép hatályba, amikor a Felhasználó a Bérleti szerződés keretében általa bérelt kerékpáron található okoslakatot szabályszerűen feloldja. Ez az időpont egyben a használati díj számításának kezdete is. Kizárólag azon kerékpárok okoslakatjai nyithatókokoslakatja nyitható, melyek megjelennek a MOL Bubi virtuális térképén.
VI.2.3 A Bérleti szerződés maximális időtartama 2 (két) óra, ameddig a Felhasználó a kerékpárt folyamatosan, szerződésszerűen birtokában tarthatja. A 2 (két) óra elteltével a Felhasználó köteles a kerékpárt a MOL Bubi bármelyik kijelölt gyűjtőállomására visszavinni, és ott az okoslakat segítségével szabályszerűen lezárni. A szabályszerű lezárással a Bérleti szerződés megszűnik, a használati díj számítása lezárul.
VI.2.4 Amennyiben a kerékpárt a Felhasználó a Bérleti szerződés maximális időtartamának lejártáig nem viszi vissza bármelyik MOL Bubi gyűjtőállomásra, a BKK Zrt. vagy az Üzemeltető megkísérli felvenni a kapcsolatot a Felhasználóval, az általa megadott telefonos vagy egyéb elektronikus elérhetőségeken. Amennyiben a Bérleti szerződés megkötésétől számított 7 (hét) órán belül nem kerül vissza a kerékpár a MOL Bubi gyűjtőállomásainak egyikére, akkor a kerékpár lopottnak minősül, ami alapján a BKK Zrt., illetve az Üzemeltető jogosult a rendelkezésre álló intézkedéseket megtenni, valamint a Felhasználó köteles a keresés (megindításának) költségeit megtéríteni. Amennyiben a bérleti szerződés tartama alatt a vásárolt bérlet lejár, akkor a még folyamatban lévő bérleti szerződéshez kapcsolódóan további többletdíj nem kerül felszámolásra.
VI.2.5 A MOL Bubi rendszer használatáért a Felhasználó a Hosszútávú Keretszerződés megkötése esetén a díjmentes használati idő túllépése után, a Percalapú Keretszerződés esetén pedig a Bérleti szerződés megkötésének időpontjától - jelen ÁSZF 2. számú mellékletében meghatározott - Használati díjat köteles fizetni. A Használati díj kiegyenlítésére mindkét esetben a Felhasználó által regisztrált bankkártyáról történik a levonás, a következő naptári napon, egy összegben. A BKK Zrt. minden esetben elektronikus számlát állít ki a használatról, melyet nap végén megküld a Felhasználó Regisztrációkor megadott e-mail címére. A Felhasználó a Bérleti szerződés megkötése (a kerékpár felvétele) előtt minden esetben köteles meggyőződni arról, hogy a Felhasználói fiókjában regisztrált bankkártyáján elegendő összeg álljon a rendelkezésére.
VI.2.6 A használati díj mindenkor érvényes összegét és a díjszámítás módját – magyar forintban, bruttó (az általános forgalmi adót is tartalmazó) módon meghatározva – a jelen ÁSZF Díjszabás melléklete rögzíti.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
A bérleti szerződés időtartama. VI.2.1 A Bérleti szerződésekre vonatkozó rendelkezések azonos tartalommal irányadóak mind a MOL Bubi bérletre, mind a Percalapú díjfizetéssel és az alapján létrehozott Bérleti szerződésekre. A Bérleti szerződés szabályozza azt a jogviszonyt, amelynek keretében a Felhasználó (aki a Bérleti szerződések megkötése és teljesítése körében Bérlőnek minősül) a MOL Bubi Gyűjtőállomásokról, vagy Gyűjtőállomásokról az állomásokon kívüli egyes kerékpárokat elviheti, és azokat használhatja.
VI.2.2 A Bérleti szerződés minden esetben azzal a jogcselekménnyel kerül megkötésre, és attól az időponttól lép hatályba, amikor a Felhasználó a Bérleti szerződés keretében általa bérelt kerékpáron található okoslakatot szabályszerűen feloldjakerékpárt a kijelölt MOL Bubi Gyűjtőállomásról elmozdítja az okoslakat szabályszerű feloldásával. Ez az időpont egyben a használati díj számításának kezdete is. Kizárólag azon kerékpárok okoslakatjai nyithatók, melyek megjelennek a MOL Bubi virtuális térképén.
VI.2.3 A Bérleti szerződés maximális időtartama 2 6 (kéthat) óra, ameddig a Felhasználó a kerékpárt folyamatosan, szerződésszerűen birtokában tarthatja. A 2 6 (kéthat) óra elteltével a Felhasználó köteles a kerékpárt a MOL Bubi bármelyik kijelölt gyűjtőállomására visszavinni, és ott az okoslakat segítségével szabályszerűen lezárni. A szabályszerű lezárással a Bérleti szerződés megszűnik, a használati díj számítása lezárul.
VI.2.4 Amennyiben a kerékpárt a Felhasználó a Bérleti szerződés maximális időtartamának lejártáig nem viszi vissza bármelyik MOL Bubi gyűjtőállomásra, a BKK Zrt. vagy az Üzemeltető megkísérli felvenni a kapcsolatot a Felhasználóval, az általa megadott telefonos vagy egyéb elektronikus elérhetőségeken. Amennyiben a Bérleti szerződés megkötésétől számított 7 12 (héttizenkettő) órán belül nem kerül vissza a kerékpár a MOL Bubi gyűjtőállomásainak egyikére, akkor a kerékpár lopottnak minősül, ami alapján a BKK Zrt., illetve az Üzemeltető jogosult a rendelkezésre álló intézkedéseket megtenni, valamint a Felhasználó köteles a keresés (megindításának) költségeit megtéríteni. Amennyiben a bérleti szerződés tartama alatt a vásárolt bérlet vagy jegytermék hatálya lejár, akkor a még folyamatban lévő bérleti szerződéshez kapcsolódóan további többletdíj nem kerül felszámolásra.
VI.2.5 A MOL Bubi rendszer használatáért a Felhasználó a Hosszútávú Keretszerződés megkötése esetén a díjmentes használati idő túllépése után, a Percalapú Keretszerződés esetén pedig a Bérleti szerződés megkötésének időpontjától - jelen ÁSZF 2. számú mellékletében meghatározott - Használati díjat köteles fizetni. A Használati díj kiegyenlítésére mindkét esetben a Felhasználó által regisztrált bankkártyáról történik a levonás, a következő naptári napon, egy összegben. A BKK Zrt. minden esetben elektronikus számlát állít ki a használatról, melyet nap végén megküld a Felhasználó Regisztrációkor megadott e-mail címére. A Felhasználó a Bérleti szerződés megkötése (a kerékpár felvétele) előtt minden esetben köteles meggyőződni arról, hogy a Felhasználói fiókjában regisztrált bankkártyáján elegendő összeg álljon a rendelkezésére.
VI.2.6 A használati díj mindenkor érvényes összegét és a díjszámítás módját – magyar forintban, bruttó (az általános forgalmi adót is tartalmazó) módon meghatározva – a jelen ÁSZF Díjszabás melléklete rögzíti.
VI.2.7 Amennyiben a Felhasználó nem győződik meg arról, hogy a kerékpárt a MOL Bubi Gyűjtőállomásokon szabályszerűen rögzítette, akkor az esetlegesen felmerülő használati díj visszatérítésére nincs lehetőség, illetve a kerékpárban keletkezett esetleges károkért a felelősség – a bérlés szabályszerű lezárásig – a Felhasználót terheli. A hivatalosan közzétett nem elérhető gyűjtőállomáson történő rögzítés nem minősül szabályszerű rögzítésnek, az ebből eredő károkért a BKK Zrt. felelősséget nem vállal. Az esetlegesen keletkezett használati díjat a BKK Zrt. nem téríti meg.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions, Általános Szerződési Feltételek
A bérleti szerződés időtartama. VI.2.1 A Bérleti szerződésekre vonatkozó rendelkezések azonos tartalommal irányadóak mind a MOL Bubi bérletre, mind a Percalapú díjfizetéssel és az alapján létrehozott Bérleti szerződésekre. A Bérleti szerződés szabályozza azt a jogviszonyt, amelynek keretében a Felhasználó (aki a Bérleti szerződések megkötése és teljesítése körében Bérlőnek minősül) a MOL Bubi Gyűjtőállomásokról, vagy Gyűjtőállomásokról az állomásokon kívüli egyes kerékpárokat elviheti, és azokat használhatja.
VI.2.2 A Bérleti szerződés minden esetben azzal a jogcselekménnyel kerül megkötésre, és attól az időponttól lép hatályba, amikor a Felhasználó a Bérleti szerződés keretében általa bérelt kerékpáron található okoslakatot szabályszerűen feloldja. Ez az időpont egyben a használati díj számításának kezdete is. Kizárólag azon kerékpárok okoslakatjai nyithatók, melyek megjelennek a MOL Bubi virtuális térképén.
VI.2.3 A Bérleti szerződés maximális időtartama 2 6 (kéthat) óra, ameddig a Felhasználó a kerékpárt folyamatosan, szerződésszerűen birtokában tarthatja. A 2 6 (kéthat) óra elteltével a Felhasználó köteles a kerékpárt a MOL Bubi bármelyik kijelölt gyűjtőállomására visszavinni, és ott az okoslakat segítségével szabályszerűen lezárni. A szabályszerű lezárással a Bérleti szerződés megszűnik, a használati díj számítása lezárul.
VI.2.4 Amennyiben a kerékpárt a Felhasználó a Bérleti szerződés maximális időtartamának lejártáig nem viszi vissza bármelyik MOL Bubi gyűjtőállomásra, a BKK Zrt. vagy az Üzemeltető megkísérli felvenni a kapcsolatot a Felhasználóval, az általa megadott telefonos vagy egyéb elektronikus elérhetőségeken. Amennyiben a Bérleti szerződés megkötésétől számított 7 12 (héttizenkettő) órán belül nem kerül vissza a kerékpár a MOL Bubi gyűjtőállomásainak egyikére, akkor a kerékpár lopottnak minősül, ami alapján a BKK Zrt., illetve az Üzemeltető jogosult a rendelkezésre álló intézkedéseket megtenni, valamint a Felhasználó köteles a keresés (megindításának) költségeit megtéríteni. Amennyiben a bérleti szerződés tartama alatt a vásárolt bérlet lejár, akkor a még folyamatban lévő bérleti szerződéshez kapcsolódóan további többletdíj nem kerül felszámolásra.
VI.2.5 A MOL Bubi rendszer használatáért a Felhasználó a Hosszútávú Keretszerződés megkötése esetén a díjmentes használati idő túllépése után, a Percalapú Keretszerződés esetén pedig a Bérleti szerződés megkötésének időpontjától - jelen ÁSZF 2. számú mellékletében meghatározott - Használati díjat köteles fizetni. A Használati díj kiegyenlítésére mindkét esetben a Felhasználó által regisztrált bankkártyáról történik a levonás, a következő naptári napon, egy összegben. A BKK Zrt. minden esetben elektronikus számlát állít ki a használatról, melyet nap végén megküld a Felhasználó Regisztrációkor megadott e-mail címére. A Felhasználó a Bérleti szerződés megkötése (a kerékpár felvétele) előtt minden esetben köteles meggyőződni arról, hogy a Felhasználói fiókjában regisztrált bankkártyáján elegendő összeg álljon a rendelkezésére.
VI.2.6 A használati díj mindenkor érvényes összegét és a díjszámítás módját – magyar forintban, bruttó (az általános forgalmi adót is tartalmazó) módon meghatározva – a jelen ÁSZF Díjszabás melléklete rögzíti.
VI.2.7 Amennyiben a Felhasználó nem győződik meg arról, hogy a kerékpárt a MOL Bubi Gyűjtőállomásokon szabályszerűen rögzítette, akkor az esetlegesen felmerülő használati díj visszatérítésére nincs lehetőség, illetve a kerékpárban keletkezett esetleges károkért a felelősség – a bérlés szabályszerű lezárásig – a Felhasználót terheli. A hivatalosan közzétett nem elérhető gyűjtőállomáson történő rögzítés nem minősül szabályszerű rögzítésnek, az ebből eredő károkért a BKK Zrt. felelősséget nem vállal. Az esetlegesen keletkezett használati díjat a BKK Zrt. nem téríti meg.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
A bérleti szerződés időtartama. VI.2.1 VI. 2. 1. A Bérleti szerződésekre vonatkozó rendelkezések azonos tartalommal irányadóak mind a MOL Bubi bérletre, bérletet mind a Percalapú díjfizetéssel jegyterméket vásárolt és az alapján létrehozott Bérleti szerződésekre. A Bérleti szerződés szabályozza azt a jogviszonyt, amelynek keretében a Felhasználó (aki a Bérleti szerződések megkötése és teljesítése körében Bérlőnek minősül) a MOL Bubi Gyűjtőállomásokról, vagy gyűjtőállomásokról az állomásokon kívüli egyes kerékpárokat elviheti, és azokat használhatja.
VI.2.2 VI. 2. 2. A Bérleti szerződés minden esetben azzal a jogcselekménnyel kerül megkötésre, és attól az időponttól lép hatályba, amikor a Felhasználó a Bérleti szerződés keretében általa bérelt kerékpáron található okoslakatot szabályszerűen feloldjakerékpárt a megfelelő dokkolási helyzetből elmozdítja. Ez az időpont egyben a használati díj számításának kezdete is. Kizárólag azon kerékpárok okoslakatjai nyithatók, melyek megjelennek a MOL Bubi virtuális térképén.
VI.2.3 VI. 2. 3. A Bérleti szerződés maximális időtartama 2 6 (kéthat) óra, ameddig a Felhasználó a kerékpárt folyamatosan, szerződésszerűen birtokában tarthatja. A 2 (két) óra elteltével Legkésőbb a jegy, vagy a bérlet maximális időtartamának lejáratakor a Felhasználó köteles a kerékpárt a MOL Bubi bármelyik kijelölt gyűjtőállomására visszavinni, és ott a dokkolóállásba visszahelyezni. Ha a Felhasználó az okoslakat segítségével szabályszerűen lezárniadott gyűjtőállomáson nem talál szabad dokkolót, akkor jogosult a kerékpárt a Gyűjtőállomás mellett elhelyezett Extra támaszhoz rögzíteni. A dokkolóállásba vagy az Extra támaszhoz történő szabályszerű lezárással rögzítéssel a Bérleti szerződés megszűnik, a használati díj számítása lezárul.
VI.2.4 VI. 2. 4. Amennyiben a kerékpárt a Felhasználó a Bérleti szerződés maximális időtartamának lejártáig nem viszi vissza bármelyik MOL Bubi gyűjtőállomásra, a BKK Zrt. vagy az Üzemeltető Közbringa Kft. megkísérli felvenni a kapcsolatot a Felhasználóval, az általa megadott telefonos vagy egyéb elektronikus elérhetőségeken. Amennyiben a Bérleti szerződés megkötésétől számított 7 12 (héttizenkettő) órán belül nem kerül vissza a kerékpár a MOL Bubi gyűjtőállomásainak egyikére, akkor a kerékpár lopottnak ellopottnak minősül, ami alapján a BKK Zrt., illetve az Üzemeltető . jogosult a rendelkezésre álló intézkedéseket megtenni, valamint a Felhasználó köteles a keresés (megindításának) költségeit megtéríteni. Amennyiben a bérleti szerződés tartama alatt a vásárolt bérlet vagy jegytermék hatálya lejár, akkor a még folyamatban lévő bérleti szerződéshez kapcsolódóan további többletdíj nem kerül felszámolásra.
VI.2.5 VI. 2. 5. A MOL Bubi rendszer használatáért a Felhasználó a Hosszútávú Keretszerződés megkötése esetén a díjmentes használati idő túllépése után, esetén –a Percalapú Keretszerződés esetén pedig a Bérleti szerződés megkötésének időpontjától - jelen ÁSZF 2. számú mellékletében meghatározott - Használati meghatározott– használati díjat köteles fizetni. A Használati díj kiegyenlítésére mindkét esetben jegy típusú termék esetén az Előengedélyezési díj, bérlet típusú termék esetén a Felhasználó által regisztrált bankkártyáról történik a levonás, a következő naptári napon, egy összegben. A BKK Zrt. minden esetben elektronikus számlát állít ki a használatról, melyet nap végén megküld a Felhasználó Regisztrációkor megadott e-mail címéreFelhasználói számlán lévő aktuális egyenleg szolgál. A Felhasználó a Bérleti szerződés megkötése (a kerékpár felvétele) előtt minden esetben köteles meggyőződni arrólarról a MOL Bubi mindenkori weboldalán vagy a MOL Bubi mobilapplikációban, hogy a Felhasználói fiókjában regisztrált bankkártyáján elegendő összeg álljon milyen összegű, használati díj fizetésére még fel nem használt Előengedélyezési díj vagy aktuális egyenleg áll a rendelkezésére.
VI.2.6 VI. 2. 6. A használati díj mindenkor érvényes összegét és a díjszámítás módját – magyar forintban, bruttó (az általános forgalmi adót is tartalmazó) módon meghatározva – a jelen ÁSZF Díjszabás melléklete díjmelléklete rögzíti.
VI. 2. 7. Amennyiben a Felhasználó nem győződik meg arról, hogy a kerékpárt dokkolóállásba vagy az Extra támaszhoz szabályszerűen rögzítette, akkor az esetlegesen felmerülő túlhasználati díj visszatérítésére nincs lehetőség, illetve a kerékpárban keletkezett esetleges károkért a felelősség –a bérlés szabályszerű lezárásig– a Felhasználót terheli. A hivatalosan közzétett nem elérhető gyűjtőállomáson történő dokkolóállásba, illetőleg az ahhoz tartozó extra támaszhoz rögzítés nem minősül szabályszerű rögzítésnek, az ebből eredő károkért a BKK Zrt. felelősséget nem vállal. Az esetlegesen keletkezett túlhasználati díjat a BKK Zrt. nem téríti meg.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A bérleti szerződés időtartama. VI.2.1 A Bérleti szerződésekre vonatkozó rendelkezések VI.2. pont, továbbá a VI.3. pont rendelkezései azonos tartalommal irányadóak mind a MOL Bubi bérletretartós jellegű, mind a Percalapú díjfizetéssel és az eseti jellegű Rendelkezésre bocsátási szerződés alapján létrehozott Bérleti szerződésekre. A Bérleti szerződés szabályozza azt a jogviszonyt, amelynek keretében a Felhasználó (aki a Bérleti szerződések megkötése és teljesítése körében Bérlőnek minősül) a MOL Bubi Gyűjtőállomásokról, vagy gyűjtőállomásokról az állomásokon kívüli egyes kerékpárokat elviheti, és azokat használhatja.
VI.2.2 A Bérleti szerződés – függetlenül attól, hogy annak megkötésére tartós jellegű vagy eseti jellegű Rendelkezésre bocsátási szerződés alapján kerül sor – minden esetben azzal a ama jogcselekménnyel kerül megkötésre, és attól az időponttól lép hatályba, amikor a Felhasználó Bérlő a Bérleti szerződés keretében általa bérelt kerékpáron található okoslakatot szabályszerűen feloldjakibérelt kerékpárt a MOL Bubi gyűjtőállomás részét képező dokkolótól elválasztja. Ez az időpont egyben a használati díj számításának kezdete is. Kizárólag azon kerékpárok okoslakatjai nyithatók, melyek megjelennek a MOL Bubi virtuális térképén.
VI.2.3 A Bérleti szerződés maximális időtartama 2 6 (kéthat) óra; ez az a maximális időtartam, ameddig a Felhasználó Bérlő a kerékpárt folyamatosan, folyamatosan szerződésszerűen birtokában tarthatja. A 2 (két) óra elteltével Legkésőbb a Felhasználó bérlet maximális időtartamának leteltekor a Bérlő köteles a kerékpárt a MOL Bubi bármelyik kijelölt gyűjtőállomására visszavinni, és ott a dokkolóhoz rögzíteni. Ha a Bérlő az okoslakat segítségével szabályszerűen lezárniadott gyűjtőállomáson nem talál üres dokkolót, akkor jogosult a kerékpárt a gyűjtőállomás mellett elhelyezett extra támaszhoz rögzíteni. A dokkolóhoz vagy az extra támaszhoz történő szabályszerű lezárással rögzítéssel a Bérleti szerződés automatikusan megszűnik, a használati díj számítása lezárul.
VI.2.4 . Amennyiben a kerékpárt a Felhasználó Bérlő a Bérleti szerződés maximális időtartamának lejártáig nem viszi vissza bármelyik MOL Bubi gyűjtőállomásra, a BKK Zrt. vagy az Üzemeltető megkísérli felvenni a kapcsolatot a FelhasználóvalBérlővel, az általa megadott telefonos vagy egyéb elektronikus elérhetőségeken. Amennyiben a Bérleti szerződés megkötésétől számított 7 12 (héttizenkettő) órán belül nem kerül vissza a kerékpár a MOL Bubi gyűjtőállomásainak egyikére, akkor a kerékpár lopottnak minősül, ami amely alapján a BKK Zrt., illetve az Üzemeltető . jogosult a rendelkezésre álló intézkedéseket megtenni, valamint a Felhasználó Bérlő köteles a keresés (megindításának) költségeit megtéríteni. Amennyiben a bérleti szerződés tartama alatt a vásárolt bérlet rendelkezésre bocsátási szerződés hatálya lejár, akkor a még folyamatban lévő bérleti szerződéshez kapcsolódóan további többletdíj nem kerül felszámolásra.
VI.2.5 VI.2.4 A MOL Bubi rendszer használatáért a Felhasználó Bérlő – a Hosszútávú Keretszerződés megkötése esetén a díjmentes mindenkor érvényes, az ÁSZF mellékletében meghatározott ingyenes használati idő túllépése után, a Percalapú Keretszerződés esetén pedig a Bérleti szerződés megkötésének időpontjától - jelen ÁSZF 2. számú mellékletében meghatározott - Használati – használati díjat köteles fizetni. A Használati díj kiegyenlítésére mindkét esetben a Felhasználó által regisztrált bankkártyáról történik a levonásaz eseti jellegű Rendelkezésre bocsátási szerződés alapján kötött Bérleti szerződéseknél az előengedélyezett használati díj, a következő naptári napon, egy összegbentartós jellegű Rendelkezésre bocsátási szerződések alapján kötött Bérleti szerződéseknél a tartós jellegű Rendelkezésre bocsátási szerződéshez kibocsátott MOL Bubi kártyához tartozó aktuális egyenleg szolgál. A BKK Zrt. minden esetben elektronikus számlát állít ki a használatról, melyet nap végén megküld a Felhasználó Regisztrációkor megadott e-mail címére. A Felhasználó Bérlő a Bérleti szerződés megkötése (a kerékpár felvétele) előtt minden esetben köteles meggyőződni arrólróla, hogy a Felhasználói fiókjában regisztrált bankkártyáján elegendő összeg álljon milyen összegű, használati díj fizetésére még fel nem használt előengedélyezett használati díj vagy aktuális egyenleg áll a rendelkezésére.
VI.2.6 VI.2.5 A használati díj mindenkor érvényes összegét és a díjszámítás módját – magyar forintban, bruttó (az általános forgalmi adót is tartalmazó) módon meghatározva – a jelen - az ÁSZF Díjszabás melléklete díjmelléklete rögzíti.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A bérleti szerződés időtartama. VI.2.1 A Bérleti szerződésekre vonatkozó rendelkezések VI.2. pont, továbbá a VI.3. pont rendelkezései azonos tartalommal irányadóak mind a MOL Bubi bérletretartós jellegű, mind a Percalapú díjfizetéssel és az eseti jellegű Rendelkezésre bocsátási szerződés alapján létrehozott Bérleti szerződésekre. A Bérleti szerződés szabályozza azt a jogviszonyt, amelynek keretében a Felhasználó (aki a Bérleti szerződések megkötése és teljesítése körében Bérlőnek minősül) a MOL Bubi Gyűjtőállomásokról, vagy gyűjtőállomásokról az állomásokon kívüli egyes kerékpárokat elviheti, és azokat használhatja.
VI.2.2 A Bérleti szerződés – függetlenül attól, hogy annak megkötésére tartós jellegű vagy eseti jellegű Rendelkezésre bocsátási szerződés alapján kerül sor – minden esetben azzal a ama jogcselekménnyel kerül megkötésre, és attól az időponttól lép hatályba, amikor a Felhasználó Bérlő a Bérleti szerződés keretében általa bérelt kerékpáron található okoslakatot szabályszerűen feloldjakibérelt kerékpárt a megfelelő dokkolási helyzetből elmozdítja. Ez az időpont egyben a használati díj számításának kezdete is. Kizárólag azon kerékpárok okoslakatjai nyithatók, melyek megjelennek a MOL Bubi virtuális térképén.
VI.2.3 A Bérleti szerződés maximális időtartama 2 6 (kéthat) óra; ez az a maximális időtartam, ameddig a Felhasználó Bérlő a kerékpárt folyamatosan, folyamatosan szerződésszerűen birtokában tarthatja. A 2 (két) óra elteltével Legkésőbb a Felhasználó bérlet maximális időtartamának leteltekor a Bérlő köteles a kerékpárt a MOL Bubi bármelyik kijelölt gyűjtőállomására visszavinni, és ott a dokkolóhoz, vagy extra támaszhoz rögzíteni. Ha a Bérlő az okoslakat segítségével szabályszerűen lezárniadott gyűjtőállomáson nem talál szabad dokkolót, akkor jogosult a kerékpárt a gyűjtőállomás mellett elhelyezett extra támaszhoz rögzíteni. A dokkolóhoz vagy az extra támaszhoz történő szabályszerű lezárással rögzítéssel a Bérleti szerződés megszűnik, a használati díj számítása lezárul.
VI.2.4 . Amennyiben a kerékpárt a Felhasználó Bérlő a Bérleti szerződés maximális időtartamának lejártáig nem viszi vissza bármelyik MOL Bubi gyűjtőállomásra, a BKK Zrt. vagy az Üzemeltető megkísérli felvenni a kapcsolatot a FelhasználóvalBérlővel, az általa megadott telefonos vagy egyéb elektronikus elérhetőségeken. Amennyiben a Bérleti szerződés megkötésétől számított 7 12 (héttizenkettő) órán belül nem kerül vissza a kerékpár a MOL Bubi gyűjtőállomásainak egyikére, akkor a kerékpár lopottnak minősül, ami amely alapján a BKK Zrt., illetve az Üzemeltető . jogosult a rendelkezésre álló intézkedéseket megtenni, valamint a Felhasználó Bérlő köteles a keresés (megindításának) költségeit megtéríteni. Amennyiben a bérleti szerződés tartama alatt a vásárolt bérlet rendelkezésre bocsátási szerződés hatálya lejár, akkor a még folyamatban lévő bérleti szerződéshez kapcsolódóan további többletdíj nem kerül felszámolásra.
VI.2.5 VI.2.4 A MOL Bubi rendszer használatáért a Felhasználó Bérlő – a Hosszútávú Keretszerződés megkötése esetén a díjmentes mindenkor érvényes, az ÁSZF mellékletében meghatározott ingyenes használati idő túllépése után, a Percalapú Keretszerződés esetén pedig a Bérleti szerződés megkötésének időpontjától - jelen ÁSZF 2. számú mellékletében meghatározott - Használati – használati díjat köteles fizetni. A Használati díj kiegyenlítésére mindkét esetben a Felhasználó által regisztrált bankkártyáról történik a levonásaz eseti jellegű Rendelkezésre bocsátási szerződés alapján kötött Bérleti szerződéseknél az előengedélyezett használati díj, a következő naptári napon, egy összegbentartós jellegű Rendelkezésre bocsátási szerződések alapján kötött Bérleti szerződéseknél a tartós jellegű Rendelkezésre bocsátási szerződéshez kibocsátott MOL Bubi kártyához tartozó ún. Felhasználói számlán aktuális egyenleg szolgál. A BKK Zrt. minden esetben elektronikus számlát állít ki a használatról, melyet nap végén megküld a Felhasználó Regisztrációkor megadott e-mail címére. A Felhasználó Bérlő a Bérleti szerződés megkötése (a kerékpár felvétele) előtt minden esetben köteles meggyőződni arrólróla, hogy a Felhasználói fiókjában regisztrált bankkártyáján elegendő összeg álljon milyen összegű, használati díj fizetésére még fel nem használt előengedélyezett használati díj vagy aktuális egyenleg áll a rendelkezésére.
VI.2.6 VI.2.5 A használati díj mindenkor érvényes összegét és a díjszámítás módját – magyar forintban, bruttó (az általános forgalmi adót is tartalmazó) módon meghatározva – a jelen - az ÁSZF Díjszabás melléklete díjmelléklete rögzíti.
VI.2.6 Amennyiben a bérlő nem győződik meg arról, hogy a kerékpárt dokkolóhoz vagy az extra támaszhoz szabályszerű rögzítette, akkor az esetlegesen keletkezett túlhasználati díj visszatérítésére nincs lehetőség, illetve a kerékpárért felelősséget a bérlés szabályos lezárásig a bérlőt terheli. Kikommunikáltan nem elérhető gyűjtőállomáson történő dokkolóhoz vagy az extra támaszhoz rögzítés nem minősül szabályszerű rögzítésnek, az ebből eredő károkért a BKK Zrt. felelősséget nem vállal. Az esetlegesen keletkezett túlhasználati díjat a BKK Zrt. nem téríti meg.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek