A Címzett tájékoztatása, felelőssége. A kézbesítés szabályairól, valamint a Címzettet a kézbesítés során terhelő felelősségről a Címzett megfelelő – a jelen ÁSZF-fel is összhangban történő – tájékoztatása a Feladó feladata, e körben SPRINTER-t felelősség nem terheli. Házhozszállítási Szolgáltatás esetén a Címzett felelős azért, hogy a címzésben megjelölt címhely (vagy azon belül a Címzett vagy az egyéb jogosult átvevő tartózkodási helye) könnyen és biztonságosan megközelíthető legyen (így különösen szilárd burkolatú közúton könnyen és biztonságosan megközelíthető legyen, emeletes épületek esetében a küldemény befogadására alkalmas lift működjön, állatartás szabályai betartásra kerüljenek, a címhely bármilyen engedély, egyéb hozzájárulás, illetve bármilyen speciális védőfelszerelés, védőeszköz nélkül megközelíthető legyen, a kézbesítés ne veszélyeztesse a futár személyi biztonságát és a küldemény, illetve egyéb küldemények vagyonbiztonságát) [Postarendelet 14.§]. A Címzett felelős azért, hogy a címzésben megjelölt címhelyen a címzésben feltüntetett neve/elnevezése megfelelő módon – azaz könnyen és egyértelműen felismerhetően és olvashatóan – legyen feltüntetve a. kertes ház esetében a telek cím szerinti bejáratánál, többlakásos épületben, irodaházak, üzletházak és egyéb hasonló jellegű intézmények esetében az épület bejáratánál, b. lakópark, ipari park, gyártelep esetében a telek bejáratánál, portaszolgálatánál, c. egyéb esetekben a címhely ajtaján. Amennyiben a címhely (vagy azon belül a Címzett vagy az egyéb jogosult átvevő tartózkodási helye) nem közelíthető meg könnyen és biztonságosan, úgy SPRINTER nem köteles megkísérelni a kézbesítést, ilyen esetben a küldemény kézbesítése sikertelennek minősül. A név/elnevezés nem megfelelő feltüntetése esetén SPRINTER lehetőség szerint megkísérli a kézbesítést, ellenkező esetben a küldeményt kézbesíthetetlennek minősíti (ÁSZF 11.6. pont). A kézbesítés során 5 percen túli várakoztatás esetén SPRINTER jogosult a kézbesítést megszakítani, ilyen esetben az érintett küldemény kézbesítése sikertelennek minősül.
Appears in 4 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions
A Címzett tájékoztatása, felelőssége. A kézbesítés szabályairól, valamint a Címzettet a kézbesítés során terhelő felelősségről a Címzett megfelelő – a jelen ÁSZF-fel is összhangban történő – tájékoztatása a Feladó feladata, e körben SPRINTER-t felelősség nem terheli. Házhozszállítási Szolgáltatás esetén a Címzett felelős azért, hogy a címzésben megjelölt címhely (vagy azon belül a Címzett vagy az egyéb jogosult átvevő tartózkodási helye) könnyen és biztonságosan megközelíthető legyen (így különösen szilárd burkolatú közúton könnyen és biztonságosan megközelíthető legyen, emeletes épületek esetében a küldemény befogadására alkalmas lift működjön, állatartás szabályai betartásra kerüljenek, a címhely bármilyen engedély, egyéb hozzájárulás, illetve bármilyen speciális védőfelszerelés, védőeszköz nélkül megközelíthető legyen, a kézbesítés ne veszélyeztesse a futár személyi biztonságát és a küldemény, illetve egyéb küldemények vagyonbiztonságát) [Postarendelet 14.§]. A Címzett felelős azért, hogy a címzésben megjelölt címhelyen a címzésben feltüntetett neve/elnevezése megfelelő módon – azaz könnyen és egyértelműen felismerhetően és olvashatóan – legyen feltüntetve
a. kertes ház esetében a telek cím szerinti bejáratánál, többlakásos épületben, irodaházak, üzletházak és egyéb hasonló jellegű intézmények esetében az épület bejáratánál,
b. lakópark, ipari park, gyártelep esetében a telek bejáratánál, portaszolgálatánál,
c. egyéb esetekben a címhely ajtaján. Amennyiben a címhely (vagy azon belül a Címzett vagy az egyéb jogosult átvevő tartózkodási helye) nem közelíthető meg könnyen és biztonságosan, úgy SPRINTER nem köteles megkísérelni a kézbesítést, ilyen esetben a küldemény kézbesítése sikertelennek minősül. A név/elnevezés nem megfelelő feltüntetése esetén SPRINTER lehetőség szerint megkísérli a kézbesítést, ellenkező esetben a küldeményt kézbesíthetetlennek minősíti (ÁSZF 11.6. pont). A kézbesítés során 5 percen túli várakoztatás esetén SPRINTER jogosult a kézbesítést megszakítani, ilyen esetben az érintett küldemény kézbesítése sikertelennek minősül.
Appears in 3 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
A Címzett tájékoztatása, felelőssége. A kézbesítés szabályairól, valamint a Címzettet a kézbesítés során terhelő felelősségről a Címzett megfelelő – a jelen ÁSZF-fel is összhangban történő – tájékoztatása a Feladó feladata, e körben SPRINTER-t felelősség nem terheli. Házhozszállítási Szolgáltatás esetén a Címzett felelős azért, hogy a címzésben megjelölt címhely (vagy azon belül a Címzett vagy az egyéb jogosult átvevő tartózkodási helye) könnyen és biztonságosan megközelíthető legyen (így különösen szilárd burkolatú közúton könnyen és biztonságosan megközelíthető legyen, emeletes épületek esetében a küldemény befogadására alkalmas lift működjönműködjék, állatartás állattartás szabályai betartásra kerüljenek, a címhely bármilyen engedély, egyéb hozzájárulás, illetve bármilyen speciális védőfelszerelés, védőeszköz nélkül megközelíthető legyen, a kézbesítés ne veszélyeztesse a futár személyi biztonságát és a küldemény, illetve egyéb küldemények vagyonbiztonságát) [Postarendelet 14.§]. A Címzett felelős azért, hogy a címzésben megjelölt címhelyen a címzésben feltüntetett neve/elnevezése megfelelő módon – azaz könnyen és egyértelműen felismerhetően és olvashatóan – legyen feltüntetve
a. kertes ház esetében a telek cím szerinti bejáratánál, többlakásos épületben, irodaházak, üzletházak és egyéb hasonló jellegű intézmények esetében az épület bejáratánál,
b. lakópark, ipari park, gyártelep esetében a telek bejáratánál, portaszolgálatánál,
c. egyéb esetekben a címhely ajtaján. Amennyiben a címhely (vagy azon belül a Címzett Címzett, vagy az egyéb jogosult átvevő tartózkodási helye) nem közelíthető meg könnyen és biztonságosan, úgy SPRINTER nem köteles megkísérelni a kézbesítést, ilyen esetben a küldemény kézbesítése sikertelennek minősül. A név/elnevezés nem megfelelő feltüntetése esetén SPRINTER lehetőség szerint megkísérli a kézbesítést, ellenkező esetben a küldeményt kézbesíthetetlennek minősíti (ÁSZF 11.6. pont). A kézbesítés során 5 percen túli várakoztatás esetén SPRINTER jogosult a kézbesítést megszakítani, ilyen esetben az érintett küldemény kézbesítése sikertelennek minősül. külső, látható sérülés nem található, és egyéb nyilvánvaló körülmény sem utal a küldemény részleges elvesztésére vagy megsérülésére, úgy az átvételt követően SPRINTER kézbesítője nem köteles a címhelyen tovább tartózkodni.
Appears in 2 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions
A Címzett tájékoztatása, felelőssége. A kézbesítés szabályairól, valamint a Címzettet a kézbesítés során terhelő felelősségről a Címzett megfelelő – a jelen ÁSZF-fel is összhangban történő – tájékoztatása a Feladó feladata, e körben SPRINTER-t felelősség nem terheli. Házhozszállítási Szolgáltatás esetén a Címzett felelős azért, hogy a címzésben megjelölt címhely (vagy azon belül a Címzett vagy az egyéb jogosult átvevő tartózkodási helye) könnyen és biztonságosan megközelíthető legyen (így különösen szilárd burkolatú közúton könnyen és biztonságosan megközelíthető legyen, emeletes épületek esetében a küldemény befogadására alkalmas lift működjön, állatartás szabályai betartásra kerüljenek, a címhely bármilyen engedély, egyéb hozzájárulás, illetve bármilyen speciális védőfelszerelés, védőeszköz nélkül megközelíthető legyen, a kézbesítés ne veszélyeztesse a futár személyi biztonságát és a küldemény, illetve egyéb küldemények vagyonbiztonságát) [Postarendelet 14.§]. A Címzett felelős azért, hogy a címzésben megjelölt címhelyen a címzésben feltüntetett neve/elnevezése megfelelő módon – azaz könnyen és egyértelműen felismerhetően és olvashatóan – legyen feltüntetve
a. kertes ház esetében a telek cím szerinti bejáratánál, többlakásos épületben, irodaházak, üzletházak és egyéb hasonló jellegű intézmények esetében az épület bejáratánál,
b. lakópark, ipari park, gyártelep esetében a telek bejáratánál, portaszolgálatánál,
c. egyéb esetekben a címhely ajtaján. Amennyiben a címhely (vagy azon belül a Címzett vagy az egyéb jogosult átvevő tartózkodási helye) nem közelíthető meg könnyen és biztonságosan, úgy SPRINTER nem köteles megkísérelni a kézbesítést, ilyen esetben a küldemény kézbesítése sikertelennek minősül. A név/elnevezés nem megfelelő feltüntetése esetén SPRINTER lehetőség szerint megkísérli a kézbesítést, ellenkező esetben a küldeményt kézbesíthetetlennek minősíti (ÁSZF 11.6. pont). A kézbesítés során 5 percen túli várakoztatás esetén SPRINTER jogosult a kézbesítést megszakítani, ilyen esetben az érintett küldemény kézbesítése sikertelennek minősül. egyéb nyilvánvaló körülmény a küldemény részleges elvesztésére vagy megsérülésére utal, úgy arról SPRINTER kézbesítője a Címzett jelenlétében jegyzőkönyvet vesz fel és azt a Címzettel aláírattatja, ha pedig a Címzett az aláírást megtagadja, annak tényét a jegyzőkönyvben rögzíti. Amennyiben a Címzett a fenti megvizsgálási kötelezettségének nem tesz eleget, vagy eleget tesz, de a csomagoláson külső, látható sérülés nem található, és egyéb nyilvánvaló körülmény sem utal a küldemény részleges elvesztésére vagy megsérülésére, úgy az átvételt követően SPRINTER kézbesítője nem köteles a címhelyen tovább tartózkodni.
Appears in 2 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
A Címzett tájékoztatása, felelőssége. A kézbesítés szabályairól, valamint a Címzettet a kézbesítés során terhelő felelősségről a Címzett megfelelő – a jelen ÁSZF-fel is összhangban történő – tájékoztatása a Feladó feladata, e körben SPRINTER-t felelősség nem terheli. Házhozszállítási Szolgáltatás esetén a Címzett felelős azért, hogy a címzésben megjelölt címhely (vagy azon belül a Címzett vagy az egyéb jogosult átvevő tartózkodási helye) könnyen és biztonságosan megközelíthető legyen (így különösen szilárd burkolatú közúton könnyen és biztonságosan megközelíthető legyen, emeletes épületek esetében a küldemény befogadására alkalmas lift működjönműködjék, állatartás állattartás szabályai betartásra kerüljenek, a címhely bármilyen engedély, egyéb hozzájárulás, illetve bármilyen speciális védőfelszerelés, védőeszköz nélkül megközelíthető legyen, a kézbesítés ne veszélyeztesse a futár személyi biztonságát és a küldemény, illetve egyéb küldemények vagyonbiztonságát) [Postarendelet 14.§]. A Címzett felelős azért, hogy a címzésben megjelölt címhelyen a címzésben feltüntetett neve/elnevezése megfelelő módon – azaz könnyen és egyértelműen felismerhetően és olvashatóan – legyen feltüntetve
a. kertes ház esetében a telek cím szerinti bejáratánál, többlakásos épületben, irodaházak, üzletházak és egyéb hasonló jellegű intézmények esetében az épület bejáratánál,
b. lakópark, ipari park, gyártelep esetében a telek bejáratánál, portaszolgálatánál,
c. egyéb esetekben a címhely ajtaján. Amennyiben a címhely (vagy azon belül a Címzett Címzett, vagy az egyéb jogosult átvevő tartózkodási helye) nem közelíthető meg könnyen és biztonságosan, úgy SPRINTER nem köteles megkísérelni a kézbesítést, ilyen esetben a küldemény kézbesítése sikertelennek minősül. A név/elnevezés nem megfelelő feltüntetése esetén SPRINTER lehetőség szerint megkísérli a kézbesítést, ellenkező esetben a küldeményt kézbesíthetetlennek minősíti (ÁSZF 11.6. pont). A kézbesítés során 5 percen túli várakoztatás esetén SPRINTER jogosult a kézbesítést megszakítani, ilyen esetben az érintett küldemény kézbesítése sikertelennek minősül.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions, Általános Szerződési Feltételek
A Címzett tájékoztatása, felelőssége. A kézbesítés szabályairól, valamint a Címzettet a kézbesítés során terhelő felelősségről a Címzett megfelelő – a jelen ÁSZF-fel is összhangban történő – tájékoztatása a Feladó feladata, e körben SPRINTER-t felelősség nem terheli. Házhozszállítási Szolgáltatás esetén a Címzett felelős azért, hogy a címzésben megjelölt címhely (vagy azon belül a Címzett vagy az egyéb jogosult átvevő tartózkodási helye) könnyen és biztonságosan megközelíthető legyen (így különösen szilárd burkolatú közúton könnyen és biztonságosan megközelíthető legyen, emeletes épületek esetében a küldemény befogadására alkalmas lift működjön, állatartás szabályai betartásra kerüljenek, a címhely bármilyen engedély, egyéb hozzájárulás, illetve bármilyen speciális védőfelszerelés, védőeszköz nélkül megközelíthető legyen, a kézbesítés ne veszélyeztesse a futár személyi biztonságát és a küldemény, illetve egyéb küldemények vagyonbiztonságátkézbesítését) [Postarendelet 14.§]. A Címzett felelős azért, hogy a címzésben megjelölt címhelyen a címzésben feltüntetett neve/elnevezése megfelelő módon – azaz könnyen és egyértelműen felismerhetően és olvashatóan – legyen feltüntetve
a. kertes ház esetében a telek cím szerinti bejáratánál, többlakásos épületben, irodaházak, üzletházak és egyéb hasonló jellegű intézmények esetében az épület bejáratánál,
b. lakópark, ipari park, gyártelep esetében a telek bejáratánál, portaszolgálatánál,
c. egyéb esetekben a címhely ajtaján. Amennyiben a címhely (vagy azon belül a Címzett vagy az egyéb jogosult átvevő tartózkodási helye) nem közelíthető meg könnyen és biztonságosan, úgy SPRINTER nem köteles megkísérelni a kézbesítést, ilyen esetben a küldemény kézbesítése sikertelennek minősül. A név/elnevezés nem megfelelő feltüntetése esetén SPRINTER lehetőség szerint megkísérli a kézbesítést, ellenkező esetben a küldeményt kézbesíthetetlennek minősíti (ÁSZF 11.6. pont). A kézbesítés során 5 percen túli várakoztatás esetén SPRINTER jogosult a kézbesítést megszakítani, ilyen esetben az érintett küldemény kézbesítése sikertelennek minősül.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
A Címzett tájékoztatása, felelőssége. A kézbesítés szabályairól, valamint a Címzettet a kézbesítés során terhelő felelősségről a Címzett megfelelő – a jelen ÁSZF-fel is összhangban történő – tájékoztatása a Feladó feladata, e körben SPRINTER-t felelősség nem terheli. Házhozszállítási Szolgáltatás esetén a Címzett felelős azért, hogy a címzésben megjelölt címhely (vagy azon belül a Címzett vagy az egyéb jogosult átvevő tartózkodási helye) könnyen és biztonságosan megközelíthető legyen (így különösen szilárd burkolatú közúton könnyen és biztonságosan megközelíthető legyen, emeletes épületek esetében a küldemény befogadására alkalmas lift működjön, állatartás szabályai betartásra kerüljenek, a címhely bármilyen engedély, egyéb hozzájárulás, illetve bármilyen speciális védőfelszerelés, védőeszköz nélkül megközelíthető legyen, a kézbesítés ne veszélyeztesse a futár személyi biztonságát és a küldemény, illetve egyéb küldemények vagyonbiztonságát) [Postarendelet 14.§]. A Címzett felelős azért, hogy a címzésben megjelölt címhelyen a címzésben feltüntetett neve/elnevezése megfelelő módon – azaz könnyen és egyértelműen felismerhetően és olvashatóan – legyen feltüntetve
a. kertes ház esetében a telek cím szerinti bejáratánál, többlakásos épületben, irodaházak, üzletházak és egyéb hasonló jellegű intézmények esetében az épület bejáratánál,
b. lakópark, ipari park, gyártelep esetében a telek bejáratánál, portaszolgálatánál,
c. egyéb esetekben a címhely ajtaján. Amennyiben a címhely (vagy azon belül a Címzett vagy az egyéb jogosult átvevő tartózkodási helye) nem közelíthető meg könnyen és biztonságosan, úgy SPRINTER nem köteles megkísérelni a kézbesítést, ilyen esetben a küldemény kézbesítése sikertelennek minősül. A név/elnevezés nem megfelelő feltüntetése esetén SPRINTER lehetőség szerint megkísérli a kézbesítést, ellenkező esetben a küldeményt kézbesíthetetlennek minősíti (ÁSZF 11.6. pont). A kézbesítés során 5 percen túli várakoztatás esetén SPRINTER jogosult a kézbesítést megszakítani, ilyen esetben az érintett küldemény kézbesítése sikertelennek minősül.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A Címzett tájékoztatása, felelőssége. A kézbesítés szabályairól, valamint a Címzettet a kézbesítés során terhelő felelősségről a Címzett megfelelő – a jelen ÁSZF-fel is összhangban történő – tájékoztatása a Feladó feladata, e körben SPRINTER-t felelősség nem terheli. Házhozszállítási Szolgáltatás esetén a Címzett felelős azért, hogy a címzésben megjelölt címhely (vagy azon belül a Címzett vagy az egyéb jogosult átvevő tartózkodási helye) könnyen és biztonságosan megközelíthető legyen (így különösen szilárd burkolatú közúton könnyen és biztonságosan megközelíthető legyen, emeletes épületek esetében a küldemény befogadására alkalmas lift működjön, állatartás szabályai betartásra kerüljenek, a címhely bármilyen engedély, egyéb hozzájárulás, illetve bármilyen speciális védőfelszerelés, védőeszköz nélkül megközelíthető legyen, a kézbesítés ne veszélyeztesse a futár személyi biztonságát és a küldemény, illetve egyéb küldemények vagyonbiztonságát) [Postarendelet 14.§]. A Címzett felelős azért, hogy a címzésben megjelölt címhelyen a címzésben feltüntetett neve/elnevezése megfelelő módon – azaz könnyen és egyértelműen felismerhetően és olvashatóan – legyen feltüntetve
a. kertes ház esetében a telek cím szerinti bejáratánál, többlakásos épületben, irodaházak, üzletházak és egyéb hasonló jellegű intézmények esetében az épület bejáratánál,
b. lakópark, ipari park, gyártelep esetében a telek bejáratánál, portaszolgálatánál,
c. egyéb esetekben a címhely ajtaján. Amennyiben a címhely (vagy azon belül a Címzett vagy az egyéb jogosult átvevő tartózkodási helye) nem közelíthető meg könnyen és biztonságosan, úgy SPRINTER nem köteles megkísérelni a kézbesítést, ilyen esetben a küldemény kézbesítése sikertelennek minősül. A név/elnevezés nem megfelelő feltüntetése esetén SPRINTER lehetőség szerint megkísérli a kézbesítést, ellenkező esetben a küldeményt kézbesíthetetlennek minősíti (ÁSZF 11.6. pont). A kézbesítés során 5 percen túli várakoztatás esetén SPRINTER jogosult a kézbesítést megszakítani, ilyen esetben az érintett küldemény kézbesítése sikertelennek minősül. megsérülésére, úgy az átvételt követően SPRINTER kézbesítője nem köteles a címhelyen tovább tartózkodni.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A Címzett tájékoztatása, felelőssége. A kézbesítés szabályairól, valamint a Címzettet a kézbesítés során terhelő felelősségről a Címzett megfelelő – a jelen ÁSZF-fel is összhangban történő – tájékoztatása a Feladó feladata, e körben SPRINTER-t felelősség nem terheli. Házhozszállítási Szolgáltatás esetén a Címzett felelős azért, hogy a címzésben megjelölt címhely (vagy azon belül a Címzett vagy az egyéb jogosult átvevő tartózkodási helye) könnyen és biztonságosan megközelíthető legyen (így különösen szilárd burkolatú közúton könnyen és biztonságosan megközelíthető legyen, emeletes épületek esetében a küldemény befogadására alkalmas lift működjön, állatartás szabályai betartásra kerüljenek, a címhely bármilyen engedély, egyéb hozzájárulás, illetve bármilyen speciális védőfelszerelés, védőeszköz nélkül megközelíthető legyen, a kézbesítés ne veszélyeztesse a futár személyi biztonságát és a küldemény, illetve egyéb küldemények vagyonbiztonságát) [Postarendelet 14.§]. A Címzett felelős azért, hogy a címzésben megjelölt címhelyen a címzésben feltüntetett neve/elnevezése megfelelő módon – azaz könnyen és egyértelműen felismerhetően és olvashatóan – legyen feltüntetve
a. kertes ház esetében a telek cím szerinti bejáratánál, többlakásos épületben, irodaházak, üzletházak és egyéb hasonló jellegű intézmények esetében az épület bejáratánál,
b. lakópark, ipari park, gyártelep esetében a telek bejáratánál, portaszolgálatánál,
c. egyéb esetekben a címhely ajtaján. Amennyiben a címhely (vagy azon belül a Címzett vagy az egyéb jogosult átvevő tartózkodási helye) nem közelíthető meg könnyen és biztonságosan, úgy SPRINTER nem köteles megkísérelni a kézbesítést, ilyen esetben a küldemény kézbesítése sikertelennek minősül. A név/elnevezés nem megfelelő feltüntetése esetén SPRINTER lehetőség szerint megkísérli a kézbesítést, ellenkező esetben a küldeményt kézbesíthetetlennek minősíti (ÁSZF 11.6. pont). A kézbesítés során 5 percen túli várakoztatás esetén SPRINTER jogosult a kézbesítést megszakítani, ilyen esetben az érintett küldemény kézbesítése sikertelennek minősül. Pick Pack Pont Szolgáltatás esetén a Címzett felelős azért, hogy a Feladó értesítése alapján az átvételi határidőn belül a megjelölt PPP kézbesítési ponton a küldemény átvétele céljából megjelenjen, illetve a küldemény egyéb jogosult átvevő általi átvétele iránt intézkedjen. SPRINTER valamennyi szolgáltatása esetén irányadó általános szabály: a Címzett átvételkor SPRINTER kézbesítőjének jelenlétében köteles megvizsgálni a küldeményt, annak felbontása nélkül. Amennyiben a küldemény csomagolásán külső, látható sérülés található (pl. felbontva vagy deformáltan érkezik), vagy egyéb nyilvánvaló körülmény a küldemény részleges elvesztésére vagy megsérülésére utal, úgy arról SPRINTER kézbesítője a Címzett jelenlétében jegyzőkönyvet vesz fel és azt a Címzettel aláírattatja, ha pedig a Címzett az aláírást megtagadja, annak tényét a jegyzőkönyvben rögzíti. Amennyiben a Címzett a fenti megvizsgálási kötelezettségének nem tesz eleget, vagy eleget tesz, de a csomagoláson külső, látható sérülés nem található, és egyéb nyilvánvaló körülmény sem utal a küldemény részleges elvesztésére vagy megsérülésére, úgy az átvételt követően SPRINTER kézbesítője nem köteles a címhelyen tovább tartózkodni. Raklapos küldemény kézbesítésére kizárólag tehergépjárművel megközelíthető és rakodható, áruátadásra kijelölt helyen kerülhet sor. Raklapos küldemény kézbesítésére bevásárlóközpontban, plázában, illetve az ahhoz tartozó területen nem kerülhet sor.