A felelősség korlátozása. Az weboldalon történő vásárlás feltételezi, hogy a Vevő birtokában van az Internet nyújtotta lehetőségeknek és azok korlátainak, melyeket tudomásul vesz és elfogad, különös tekintettel a technikai teljesítményekre és a felmerülő hibákra. Az Eladó semmilyen módon nem felelős a folyamatokban előforduló, az alább felsorolt pontokban foglalt eseményekből bekövetkezett hibákért, s emiatt bekövetkezhető érdeksérelemért, bármilyen okból is következtek be: Bármilyen, az internetes hálózatban előforduló hálózati hiba vagy program ill. szerver hiba, ami megakadályozza a weboldal akadálytalan működését, a kapcsolatfelvételt és a vásárlást. Bármely papír vagy elektronikus formában érkezett levél és bármilyen adat elvesztése. A Vevő felelőssége felmérni, hogy hogyan védheti meg a számítógépén tárolt adatait a behatolóktól. Az Eladó nem vonható felelősségre vis maior esetén vagy bármilyen olyan dologgal kapcsolatos eseményért, ami nem az irányítása alatt áll, s amire közvetlen ráhatása nincs. Eladó kizár minden felelősséget a weboldal használói által tanúsított magatartásért. Vevő köteles gondoskodni arról, hogy a weboldal használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat se közvetlenül, se közvetett módon ne sértse. Vevő teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Eladó ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. A Vevő a weboldalt kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Xxxxx nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan okozott, továbbá az emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. Az Eladó jogi úton érvényesíti érdekeit minden olyan személyekkel szemben, akik csalást követnek el vagy annak elkövetésével próbálkoznak. Az Eladó nem vonható felelősségre semmilyen, harmadik személy által valamely résztvevő rovására elkövetett csalás miatt.
Appears in 2 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
A felelősség korlátozása. Az weboldalon történő vásárlás feltételezieladó nem vállal semminemű felelősséget a webáruházhoz való csatlakozás során használt technikai (hardver, szoftver) és vagy kommunikációs (internet) infrastruktúra által okozott hibákért, kellemetlenségekért, közvetlen vagy közvetett károkért függetlenül attól, hogy az a szerver vagy a kliens oldali üzemszerű vagy rendkívüli, nem üzemszerű működésből adódott. Az eladó fenntartja a jogot, hogy indoklás nélkül bármilyen információt bármikor megváltoztasson (beleértve a jelen üzletszabályzatot is), ami a webáruházban található, így a termékeket, azok leírását, a termékek alap vagy akciós árát. Az áruházzal kapcsolatos mindennemű információ hozzáférhető, így mindebből adódóan a mindenkori információk nem ismeretéből származó hibákért, kellemetlenségekért, közvetlen vagy közvetett károkért az eladó semmilyen felelősséget nem vállal. A honlapunkon megjelenő adatokat és információkat törekszünk a lehető legnagyobb gondossággal, többszöri ellenőrzés mellett összeállítani illetve közölni. Ennek ellenére nem zárható ki annak lehetősége, hogy egyes esetekben szerkesztési vagy más ok folytán téves vagy hiányos adatok kerülnek honlapunkra. Tekintettel arra, hogy a Vevő birtokában van az Internet nyújtotta lehetőségeknek és azok korlátainak, melyeket tudomásul vesz és elfogad, különös tekintettel a technikai teljesítményekre és a felmerülő hibákra. Az Eladó semmilyen módon nem felelős a folyamatokban előfordulóhonlapunkon elérhető információk csak tájékoztatásul szolgálnak, az alább felsorolt pontokban foglalt eseményekből bekövetkezett hibákért, s emiatt bekövetkezhető érdeksérelemért, bármilyen okból is következtek be: Bármilyen, az internetes hálózatban előforduló hálózati hiba vagy program ill. szerver hiba, ami megakadályozza a weboldal akadálytalan működését, a kapcsolatfelvételt és a vásárlást. Bármely papír vagy elektronikus formában érkezett levél és bármilyen adat elvesztése. A Vevő felelőssége felmérni, hogy hogyan védheti meg a számítógépén tárolt adatait a behatolóktól. Az Eladó nem vonható felelősségre vis maior esetén vagy bármilyen olyan dologgal kapcsolatos eseményért, ami nem az irányítása alatt áll, s amire közvetlen ráhatása nincs. Eladó kizár minden felelősséget a weboldal használói által tanúsított magatartásért. Vevő köteles gondoskodni arról, hogy a weboldal használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat se közvetlenül, se közvetett módon ne sértse. Vevő teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Eladó ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. A Vevő a weboldalt kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Xxxxx Autó Széles Kft – MENNEKES eMobilitás üzletág nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni honlapon megjelenő adatok, dokumentumok, információk, képek, ábrák, grafikonok, grafikák, stb. teljes pontosságáért és azért, hogy azok az Ön által szándékozott célra történő felhasználásra alkalmasak, így az ezzel kapcsolatos kockázat teljes mértékben Önt terheli. Ennek megfelelően a nem vagyoni károkért a szándékosan okozott, továbbá az emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. Az Eladó jogi úton érvényesíti érdekeit minden olyan személyekkel szemben, akik csalást követnek el vagy annak elkövetésével próbálkoznak. Az Eladó nem vonható felelősségre vállal felelősséget semmilyen, harmadik személy által valamely résztvevő rovására elkövetett csalás miattaz ezek felhasználása kapcsán esetlegesen Önnél keletkező bármilyen jellegű közvetett vagy közvetlen kárért, kiadásért illetve költségért, beleértve természetesen az adatvesztéssel kapcsolatos károkat és az elmaradt hasznot is.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A felelősség korlátozása. Az weboldalon történő A Web áruházban való vásárlás feltételezi, hogy feltételezi a Vevő birtokában van Vásárló részéről az Internet nyújtotta lehetőségeknek internet lehetőségeinek és azok korlátainak, melyeket tudomásul vesz korlátainak ismeretét és elfogadelfogadását, különös tekintettel a technikai teljesítményekre és a felmerülő lehetséges hibákra. Az Eladó semmilyen módon nem felelős a folyamatokban előforduló, az alább felsorolt pontokban foglalt eseményekből bekövetkezett hibákért, s emiatt bekövetkezhető érdeksérelemértfoglaltak miatt, bármilyen okból is következtek be: Bármilyen– Az interneten küldött és/vagy fogadott bármilyen adat meg nem érkezése, véletlenszerű megváltozása. – Bármilyen működési hiba az internetes hálózatban előforduló hálózati hiba vagy program ill. szerver hibahálózatban, ami megakadályozza a weboldal Web áruház akadálytalan működését, a kapcsolatfelvételt működését és a vásárlást. Bármely papír – Bármilyen meghibásodás, bármely vételi eszközben a kommunikációs vonalakon. – Xxxxxxx nem ajánlott vagy tértivevényes formában küldött levél – függetlenül attól, hogy papír, vagy elektronikus formában érkezett levél és -, de főleg bármilyen adat elvesztése. A Vevő felelőssége felmérni– Bármely szoftver nem megfelelő működése. – Bármilyen programhiba, hogy hogyan védheti meg a számítógépén tárolt adatait a behatolóktólrendkívüli esemény vagy technikai hiba következményei. Az Eladó nem vonható felelősségre vis maior esetén felelős semmilyen alapon, semmilyen közvetlen vagy bármilyen olyan dologgal kapcsolatos eseményértközvetett kárért, ami nem az irányítása alatt álla Web áruházhoz való csatlakozás, s amire közvetlen ráhatása nincsa Web áruház megtekintése miatt következett be. Eladó kizár minden felelősséget A Vásárló felelősséggel tartozik a weboldal használói által tanúsított magatartásértmás személy személyes adatainak megadásából, illetve Web áruházban történő közzétételéből eredő károkért. Vevő köteles gondoskodni arról, hogy a weboldal használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat se közvetlenül, se közvetett módon ne sértse. Vevő teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Az Eladó ilyen esetben teljes mértékben együttműködik minden segítséget megad az eljáró hatóságokkal hatóságoknak a jogsértések felderítése végettjogsértő személy személyazonosságának megállapítása céljából. A Vevő a weboldalt kizárólag a Web áruház részét képező nyilvános kommunikációs csatornákat (termékértékelések írása) minden Vásárló saját kockázatára használhatjafelelősségére veheti igénybe. A Web áruház automatikusan nem moderált, és elfogadjaugyanakkor, hogy Xxxxx nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan okozottamennyiben jogsértő vagy érdeksértő tartalomra vonatkozó értesítés, továbbá bejelentés érkezik, ill. az emberi életetbármely más módon az Eladó tudomására jut, testi épséget úgy az Eladó jogosult bármely tartalom illetve azok része ideiglenes vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenőenvégleges, indoklás nélküli eltávolítására. Az Ismétlődő, vagy súlyos jogsértést megvalósító magatartás esetén az Eladó jogi úton érvényesíti érdekeit minden olyan személyekkel szembenjogosult az adott Vásárlót véglegesen kizárni az oldal használatából, akik csalást követnek el vagy annak elkövetésével próbálkoznak. Az Eladó nem vonható felelősségre semmilyen, harmadik személy által valamely résztvevő rovására elkövetett csalás miattideértve regisztrációjának törlését is.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A felelősség korlátozása. Az weboldalon történő A Weboldalon való vásárlás feltételezi, hogy feltételezi a Vevő birtokában van Vásárló részéről az Internet nyújtotta lehetőségeknek internet lehetőségeinek és azok korlátainak, melyeket tudomásul vesz korlátjainak ismeretét és elfogadelfogadását, különös tekintettel a technikai teljesítményekre és a felmerülő lehetséges hibákra. Az Eladó semmilyen módon nem felelős a folyamatokban előforduló, az alább felsorolt pontokban foglalt eseményekből bekövetkezett hibákért, s emiatt bekövetkezhető érdeksérelemértfoglaltak miatt, bármilyen okból is következtek be: BármilyenAz interneten küldött és/vagy fogadott bármilyen adat meg nem érkezése, véletlenszerű megváltozása. Bármilyen működési hiba az internetes hálózatban előforduló hálózati hiba vagy program ill. szerver hibahálózatban, ami megakadályozza a weboldal Weboldal akadálytalan működését, a kapcsolatfelvételt működését és a vásárlást. Bármilyen meghibásodás, bármely vételi eszközben a kommunikációs vonalakon. Bármely papír nem ajánlott vagy tértivevényes formában küldött levél - függetlenül attól, hogy papír, vagy elektronikus formában érkezett levél és -, de főleg bármilyen adat elvesztése. A Vevő felelőssége felmérniBármely szoftver nem megfelelő működése. Bármilyen programhiba, hogy hogyan védheti meg a számítógépén tárolt adatait a behatolóktólrendkívüli esemény vagy technikai hiba következményei. Az Eladó nem vonható felelősségre vis maior esetén felelős semmilyen alapon, semmilyen közvetlen vagy bármilyen olyan dologgal kapcsolatos eseményértközvetett kárért, ami nem az irányítása alatt álla Weboldalhoz való csatlakozás, s amire közvetlen ráhatása nincsa Weboldal megtekintése miatt következett be. Eladó kizár minden felelősséget A Vásárló felelősséggel tartozik a weboldal használói által tanúsított magatartásértmás személy személyes adatainak megadásából, illetve Weboldalon történő közzétételéből eredő károkért. Vevő köteles gondoskodni arról, hogy a weboldal használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat se közvetlenül, se közvetett módon ne sértse. Vevő teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Az Eladó ilyen esetben teljes mértékben együttműködik minden segítséget megad az eljáró hatóságokkal hatóságoknak a jogsértések felderítése végettjogsértő személy személyazonosságának megállapítása céljából. A Vevő a weboldalt kizárólag a Weboldal részét képező nyilvános kommunikációs csatornákat (termékértékelések írása) minden Vásárló saját kockázatára használhatjafelelősségére veheti igénybe. A Weboldal automatikusan nem moderált, és elfogadjaugyanakkor, hogy Xxxxx nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan okozottamennyiben jogsértő vagy érdeksértő tartalomra vonatkozó értesítés, továbbá bejelentés érkezik, ill. az emberi életetbármely más módon az Eladó tudomására jut, testi épséget úgy az Eladó jogosult bármely tartalom illetve azok része ideiglenes vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenőenvégleges, indoklás nélküli eltávolítására. Az Ismétlődő, vagy súlyos jogsértést megvalósító magatartás esetén az Eladó jogi úton érvényesíti érdekeit minden olyan személyekkel szembenjogosult az adott Vásárlót véglegesen kizárni az oldal használatából, akik csalást követnek el vagy annak elkövetésével próbálkoznak. Az Eladó nem vonható felelősségre semmilyen, harmadik személy által valamely résztvevő rovására elkövetett csalás miattideértve regisztrációjának törlését is.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A felelősség korlátozása. Az weboldalon A Kereskedőtől az interneten történő vásárlás feltételezi, hogy feltételezi a Vevő birtokában van Vásárló részéről az Internet nyújtotta lehetőségeknek lehetőségeinek és azok korlátainak, melyeket tudomásul vesz korlátinak ismeretét és elfogadelfogadását, különös tekintettel a technikai teljesítményekre adottságokra és a felmerülő hibákra. Az Eladó A Kereskedő semmilyen módon nem felelős a folyamatokban előforduló, az alább felsorolt pontokban foglalt eseményekből bekövetkezett hibákértkörülményekért, s emiatt bekövetkezhető érdeksérelemérttényekért, bármilyen okból is jelentkeznek, ill. következtek be: Bármilyenaz Interneten küldött és/vagy fogadott, nem a Szolgáltatótól származó bármilyen adat okozta problémákért; az internetes hálózatban előforduló hálózati hiba vagy program ill. szerver hibaInternetes hálózat bármilyen működési hibájáért, ami megakadályozza a weboldal web áruházának akadálytalan működését, a kapcsolatfelvételt működését és a vásárlást. Bármely papír ; bármilyen adatvesztésért; bármely, a folyamatban alkalmazott szoftver nem megfelelő működésének következményeiért; a szolgáltató hálózatban bármilyen programhiba, rendkívüli esemény vagy elektronikus formában érkezett levél és bármilyen adat elvesztésetechnikai hiba következményeiért. A Vevő felelőssége felmérniKereskedő bármikor, hogy hogyan védheti meg előzetes értesítés nélkül módosíthatja a számítógépén tárolt adatait jelen oldalakon található anyagokat vagy a behatolóktólbennük feltüntetett termékeket és árakat. A Kereskedő nem felelős az árazási vagy egyéb hibákért, és fenntartja a jogot a félreértésen alapuló megrendelések törlésére. Az Eladó oldalon lévő esetleges hibákért felelősséget nem vonható felelősségre vis maior esetén vagy bármilyen olyan dologgal kapcsolatos eseményért, ami nem az irányítása alatt áll, s amire közvetlen ráhatása nincs. Eladó kizár minden felelősséget a weboldal használói által tanúsított magatartásért. Vevő köteles gondoskodni arról, hogy a weboldal használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat se közvetlenül, se közvetett módon ne sértse. Vevő teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Eladó ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végettvállal. A Vevő termékek paraméterinek eltérése esetén a weboldalt kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Xxxxx nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan okozott, továbbá az emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenőengyártó hivatalos oldalán közzétett paraméterek érvényesek. Az Eladó jogi úton érvényesíti érdekeit minden olyan személyekkel szembenárakat naponta frissíti, akik csalást követnek el de annak mindenkori tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A készletinformációk tájékoztató jellegűek. Személyes vásárlás esetén a termék elérhetőségéről legyen szíves érdeklődni telefonon vagy annak elkövetésével próbálkoznake-mail-en keresztül. Az Eladó Személyes kiszolgálásnál, ennek elmaradása esetén reklamációt nem vonható felelősségre semmilyen, harmadik személy által valamely résztvevő rovására elkövetett csalás miattáll módunkban elfogadni.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
A felelősség korlátozása. Az weboldalon történő A Webáruházban való vásárlás feltételezi, hogy feltételezi a Vevő birtokában van Vásárló részéről az Internet nyújtotta lehetőségeknek internet lehetőségeinek és azok korlátainak, melyeket tudomásul vesz korlátainak ismeretét és elfogadelfogadását, különös tekintettel a technikai teljesítményekre és a felmerülő lehetséges hibákra. Az Eladó semmilyen módon nem felelős a folyamatokban előforduló, az alább felsorolt pontokban foglalt eseményekből bekövetkezett hibákért, s emiatt bekövetkezhető érdeksérelemértfoglaltak miatt, bármilyen okból is következtek be: Bármilyen• Az interneten küldött és/vagy fogadott bármilyen adat meg nem érkezése, véletlenszerű megváltozása. • Bármilyen működési hiba az internetes hálózatban előforduló hálózati hiba vagy program ill. szerver hibahálózatban, ami megakadályozza a weboldal akadálytalan működését, a kapcsolatfelvételt Webáruház zökkenőmentes működését és a vásárlást. • Bármilyen meghibásodás, bármely vételi eszközben a kommunikációs vonalakon. • Bármely papír nem ajánlott, vagy tértivevényes formában küldött levél - függetlenül attól, hogy papír, vagy elektronikus formában érkezett levél és -, de főleg bármilyen adat elvesztése. A Vevő felelőssége felmérni• Bármely szoftver nem megfelelő működése. • Bármilyen programhiba, hogy hogyan védheti meg a számítógépén tárolt adatait a behatolóktólrendkívüli esemény, vagy technikai hiba következményei. Az Eladó nem vonható felelősségre vis maior esetén felelős semmilyen alapon, semmilyen közvetlen vagy bármilyen olyan dologgal kapcsolatos eseményértközvetett kárért, ami nem az irányítása alatt álla Webáruházhoz való csatlakozás, s amire közvetlen ráhatása nincsa Webáruház megtekintése miatt következett be. Eladó kizár minden felelősséget A Vásárló felelősséggel tartozik a weboldal használói által tanúsított magatartásértmás személy személyes adatainak megadásából, illetve Webáruházban történő közzétételéből eredő károkért. Vevő köteles gondoskodni arról, hogy a weboldal használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat se közvetlenül, se közvetett módon ne sértse. Vevő teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Az Eladó ilyen esetben teljes mértékben együttműködik minden segítséget megad az eljáró hatóságokkal hatóságoknak a jogsértések felderítése végettjogsértő személy személyazonosságának megállapítása céljából. A Vevő a weboldalt kizárólag a Webáruház részét képező nyilvános kommunikációs csatornákat (termékértékelések írása) minden Vásárló saját kockázatára használhatjafelelősségére veheti igénybe. A Webáruház automatikusan nem moderált, és elfogadjaugyanakkor, hogy Xxxxx nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan okozottamennyiben jogsértő vagy érdeksértő tartalomra vonatkozó értesítés, továbbá bejelentés érkezik, ill. az emberi életetbármely más módon az Eladó tudomására jut, testi épséget úgy az Eladó jogosult bármely tartalom része vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenőenegésze ideiglenes, vagy végleges, indoklás nélküli eltávolítására. Az Ismétlődő, vagy súlyos jogsértést megvalósító magatartás esetén az Eladó jogi úton érvényesíti érdekeit minden olyan személyekkel szembenjogosult az adott Vásárlót véglegesen kizárni az oldal használatából, akik csalást követnek el vagy annak elkövetésével próbálkoznak. Az Eladó nem vonható felelősségre semmilyen, harmadik személy által valamely résztvevő rovására elkövetett csalás miattideértve regisztrációjának törlését is.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A felelősség korlátozása. Az weboldalon történő A webáruházban való vásárlás feltételezi, hogy feltételezi a Vevő birtokában van vásárló részéről az Internet nyújtotta lehetőségeknek lehetőségeinek és azok korlátainak, melyeket tudomásul vesz korlátainak ismeretét és elfogadelfogadását, különös tekintettel a technikai teljesítményekre és a felmerülő hibákra. Az Eladó A Szolgáltató semmilyen módon nem felelős a folyamatokban előforduló, az alább felsorolt pontokban foglalt eseményekből bekövetkezett hibákért, s emiatt bekövetkezhető érdeksérelemértfoglaltak miatt, bármilyen okból is következtek be: Bármilyen, Az interneten küldött és / vagy fogadott bármilyen hibás adat. Bármilyen működési hiba az internetes hálózatban előforduló hálózati hiba vagy program ill. szerver hibahálózatban, ami megakadályozza a weboldal webáruház akadálytalan működését, a kapcsolatfelvételt működését és a vásárlást. Bármilyen meghibásodás, bármely vételi eszközben a kommunikációs vonalakon. Bármely papír levél - függetlenül attól, hogy papír, vagy elektronikus formában érkezett levél és -, de főleg bármilyen adat elvesztése. Bármely szoftver nem megfelelő működése. Bármilyen programhiba, abnormális esemény vagy technikai hiba következményei. A Vevő Szolgáltató nem felelős semmilyen alapon, semmilyen közvetett vagy közvetlen kárért, ami a webáruházhoz való csatlakozás miatt a vásárlónál következett be. Egyedül a vásárló felelős a webáruházhoz való kapcsolódásáért és a webáruházban való vásárlásért. A Szolgáltató nem vonható felelősségre semmilyen esetben vis maior esetén vagy bármilyen eseménnyel kapcsolatosan, ami nem az ő érdekkörében merül fel. Bármely vásárlónak, aki nem ért egyet a szabályok módosításával, fel kell hagynia a vásárlással. Ha a vásárló bármilyen formában megsérti a szabályokat, a Szolgáltató szabadon érvénytelennek nyilváníthatja regisztrációját, vásárlását és a vevő nem jogosult kifogást emelni a döntés ellen és kártérítést követelni. A résztvevő felelőssége felmérni, hogy hogyan védheti meg a számítógépén tárolt adatait a behatolóktól. Az Eladó nem vonható felelősségre vis maior esetén vagy bármilyen olyan dologgal kapcsolatos eseményértA webáruházban szerepelő képek szerzői jogvédelem alatt állnak, ami nem az irányítása alatt állazok engedély nélküli felhasználását, s amire közvetlen ráhatása nincs. Eladó kizár minden felelősséget módosítását a weboldal használói által tanúsított magatartásért. Vevő köteles gondoskodni arról, hogy a weboldal használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat se közvetlenül, se közvetett módon ne sértse. Vevő teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Eladó ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. A Vevő a weboldalt kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Xxxxx nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan okozott, továbbá az emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. Az Eladó jogi úton érvényesíti érdekeit minden olyan személyekkel szemben, akik csalást követnek el vagy annak elkövetésével próbálkoznak. Az Eladó nem vonható felelősségre semmilyen, harmadik személy által valamely résztvevő rovására elkövetett csalás miatttörvény bünteti.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A felelősség korlátozása. Az A xxx.xxxxxxxxx.xx weboldalon történő vásárlás nyújtott szolgáltatás igénybevétele feltételezi, hogy a Vevő birtokában Felhasználó mint fogyasztó tudatában van az Internet internet nyújtotta lehetőségeknek és azok korlátainak, melyeket tudomásul vesz és elfogad, különös tekintettel a technikai teljesítményekre és a felmerülő hibákra. Tekintettel arra, hogy az Internet nyílt, biztonságosnak nem tekinthető hálózat, az elektronikus formában továbbított üzenetek megsemmisülése, késedelmes megérkezése, egyéb hibája miatt beálló károk tekintetében az Üzemeltető minden kártérítési felelősséget kizár. A xxx.xxxxxxxxx.xx weboldalon található külső hivatkozások követésével letöltött tartalom nem áll az Üzemeltető befolyása alatt. A weboldalon megjelenő ajánlatok, hirdetések, tájékoztatók tartalma tekintetében az Üzemeltető minden felelősséget kizár. A weboldalon megjelenő nem megfelelő tartalmú hirdetéseket Üzemeltető törölheti. A honlap és az azon szereplő funkciók/tájékoztatók számos olyan kapcsolódási pontot (linket) tartalmazhatnak, amely más szolgáltatók weboldalaira vezethetnek. Ezen szolgáltatók adat,- és információvédelmi gyakorlatáért az Üzemeltető nem vállal felelősséget. Az Eladó Üzemeltető semmilyen módon nem felelős a folyamatokban előforduló, az alább felsorolt pontokban foglalt eseményekből bekövetkezett hibákért, s hibákért és emiatt bekövetkezhető érdeksérelemért, bármilyen okból is következtek be: Bármilyen• az interneten küldött és / vagy fogadott bármilyen adat (pl. vírus), • bármilyen, az internetes hálózatban előforduló hálózati hiba vagy program ill. szerver hiba, ami megakadályozza a weboldal akadálytalan működését, a kapcsolatfelvételt és kapcsolatfelvételt, • bármilyen meghibásodás, bármely vételi eszközben a vásárlást. Bármely papír kommunikációs vonalakon, • bármely, papír, vagy elektronikus formában érkezett levél és bármilyen adat elvesztése. A Vevő felelőssége felmérni, hogy hogyan védheti meg a számítógépén tárolt adatait a behatolóktól• bármely közreműködő szoftver nem megfelelő működése, • bármilyen program, illetve technikai hibából bekövetkezett esemény következményei. Az Eladó Üzemeltető nem vonható felelősségre vis maior esetén vagy bármilyen olyan dologgal kapcsolatos eseményért, ami nem az irányítása alatt áll, s és amire közvetlen ráhatása nincs. Eladó kizár minden felelősséget a weboldal használói által tanúsított magatartásért. Vevő köteles gondoskodni arrólAz Üzemeltető nem felelős semmilyen alapon, semmilyen kárért, függetlenül attól, hogy direkt vagy indirekt, ami a weboldal használata során harmadik személyek jogait vagy weboldalhoz való csatlakozás miatt következett be. Mindenkor a jogszabályokat se közvetlenül, se közvetett módon ne sértse. Vevő teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Eladó ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. A Vevő a weboldalt kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadjaFelhasználó mint fogyasztó felelőssége felmérni, hogy Xxxxx nem vállal felelősséget hogyan védheti meg a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért számítógépén tárolt adatait a szándékosan okozott, továbbá az emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. Az Eladó jogi úton érvényesíti érdekeit minden olyan személyekkel szemben, akik csalást követnek el vagy annak elkövetésével próbálkoznak. Az Eladó nem vonható felelősségre semmilyen, harmadik személy által valamely résztvevő rovására elkövetett csalás miattbehatolóktól.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek