Common use of A hiteldíj közzététele, változtatása Clause in Contracts

A hiteldíj közzététele, változtatása. 4.3.1. A Bank a hiteldíjat a mindenkor érvényes és hatályos Hirdetményében teszi közzé. 4.3.2. A Bank - amennyiben az az Ügyfél számára kedvező - a Kölcsön hiteldíját jogosult egyoldalúan – külön szerződés-módosítás nélkül - megváltoztatni. Az Ügyfélre kedvező módosításról a Bank a módosítás hatályba lépését - 3 munkanappal - megelőzően a Hirdetményben köteles értesíteni az Ügyfelet. Ezen Hirdetményt a Bank hivatalos internetes honlapján is közzéteszi. Eltérő szerződéses rendelkezés hiányában a Hirdetményben közölt naptól a Bank az új kamatlábat, jutalékot, díjat és költséget alkalmazza a már megkötött kölcsönszerződések tekintetében is. 4.3.3. Az Ügyfél számára hátrányosan kizárólag a kölcsönszerződésben megállapított hitelkamat, kamatfelár, költség és díj módosítható egyoldalúan, feltéve hogy a vonatkozó törvény ezt lehetővé teszi, és a felek ezt a szerződésben kifejezetten kikötötték. Egyéb feltétel, ideértve az egyoldalú módosításra vonatkozó kikötést is, egyoldalúan, az Ügyfél számára hátrányosan nem módosítható. 4.3.4. Az új kamatperiódusban alkalmazott kamat vagy kamatfelár mértékét a kamatperiódus lejártát megelőző 120. napi kamatváltoztatási, illetve kamatfelár-változtatási mutató figyelembevételével kell megállapítani. A mutató két időszak közötti változást jelenít meg. Amennyiben a kamatváltoztatási, vagy kamatfelár-változtatási mutató értéke a releváns napon magasabb, mint az adott kamatperiódust megelőző kamatperiódusra, vagy kamatfelár-periódusra irányadó kamatváltoztatási, vagy kamatfelár- változtatási mutató mértéke, a Hitelező jogosult a növekedés mértékével emelni az ügyleti kamatot, vagy kamatfelárat. Abban az esetben, ha a fenti kamat- vagy kamatfelár-változtatási mutató a kialakítását meghatározó körülményekben bekövetkezett lényeges változás miatt a rendeltetésére alkalmatlanná vált, a Magyar Nemzeti Bank azt a honlapjáról törli és egyidejűleg megjelöli az azt helyettesítő kamat- vagy kamatfelár-változtatási mutatót, az Adósok pedig a Magyar Nemzeti Bank által megjelölt helyettesítő 4.3.5. Ha a kölcsönszerződés egyoldalú módosításának alapjául szolgáló feltételek a hitelkamat, a kamatfelár, a költség vagy a díj csökkentését teszik lehetővé, a Bank köteles ezt a szerződéses kötelezettsége részeként az Ügyfél javára érvényesíteni. Amennyiben a Bank a kamatmódosítás során a kamatváltoztatási, illetve a kamatfelár-változtatási mutató által lehetővé tett mértéknél kedvezőbb hitelkamatot, illetve kamatfelárat alkalmazott, akkor ebben az esetben a korábban adott kedvezményt a csökkentendő kamat, illetve kamatfelár mértékébe betudhatja. 4.3.6. A Bank a kamaton kívül díj fizetését – ide nem értve a hitel folyósításához, a hitelkeret rendelkezésre tartásához, valamint az Ügyfél általi előtörlesztéshez közvetlenül kapcsolódó költségei fejében a vonatkozó törvény szerint megállapítható díjat – a kölcsönszerződésben tételesen rögzített módon, 4.3.7. A Bank a kamaton kívül a fogyasztó terhére csak olyan költséget állapíthat meg és módosíthat – annak növekedésével arányosan – az Ügyfél számára hátrányosan, amelyet a szerződésben tételesen meghatározott, és amely költség a szerződés megkötése, módosítása és az Ügyféllel való kapcsolattartás során közvetlenül az Ügyfél érdekében, harmadik személy szolgáltatásával összefüggésben az Ügyfélre áthárítható módon merült fel. 4.3.8. A Bank a költséget annak felmerülésekor, a díjat pedig évente egy alkalommal, április 1. napjával hatályos időponttal jogosult módosítani. 4.3.9. Államilag támogatott hitelek esetén az ügyleti kamat, szerződéses ügyleti kamat, az Ügyfelek által fizetendő kamat, kamatfelár, ellenszolgáltatás a vonatkozó kormányrendeletekben meghatározott kamatmaximum, hiteldíj-maximum mértékének változásához igazodik. 4.3.10. A Bank az Ügyfél számára kedvezőtlen módosításokról – ha a változás nem közvetlenül jogszabály rendelkezésével következik be, illetve ha a kölcsön nem állami kamattámogatással nyújtott, vagy referencia kamatlábhoz kötött – legalább a kamatperiódus lejáratát 90 nappal megelőzően közvetlen értesítést köteles küldeni az Ügyfél részére. a) az új kamatperiódusban alkalmazott kamat vagy kamatfelár mértékét, b) a módosítást követően fizetendő törlesztőrészletek várható összegét, és ha ennek kapcsán a törlesztőrészletek száma vagy a törlesztés gyakorisága változik, ennek tényét. 4.3.11. Amennyiben a kölcsön állami kamattámogatással nyújtott, ez esetben a kamatot, díjat vagy költséget érintő az Ügyfél számára kedvezőtlen módosítást a Bank a módosítást - állami támogatással nyújtott kölcsön esetén a hatálybalépését megelőzően legalább 15 nappal -, hirdetményi úton köteles közzétenni. 4.3.12. A referencia-kamatlábhoz kötött hitelkamat esetén a Bank az Ügyfeleket rendszeresen a honlapján és az ügyfelek számára nyitva álló helyiségében kifüggesztve tájékoztatja a referencia- kamatláb változásáról. A Bank a referencia-kamatláb változásakor az új törlesztőrészlet összegéről az Ügyfél részére papíron vagy más tartós adathordozón tájékoztatást ad. 4.3.13. A kamaton kívüli díj vagy költség módosítása esetén a Bank – az állami kamattámogatással nyújtott kölcsönöket kivéve – a módosítás hatálybalépését megelőző legalább 30 nappal közvetlen értesítést köteles küldeni az Ügyfelek részére a módosítás tényéről, a díj vagy költség új mértékéről. 4.3.14. A Bank részéről közvetlen értesítésnek minősül: 4.3.15. Az Ügyfél által megadott adatok változásának bejelentése elmulasztásából eredő következményekért a Bank nem felel. Kiskorú/Gondnokolt Adós és/vagy Adóstárs esetében az SMS üzeneteket a Bank a Törvényes Képviselő által megadott mobiltelefonszámra küldi. Kizárólag az Ügyfelet terheli a felelősség azokért a károkért, más következményekért, amelyek az Ügyfél mobiltelefonjával és/vagy az ahhoz tartozó SIM kártyával összefüggően (így különösen – de nem kizárólagosan azok birtokából való kikerüléséből, letiltásából, üzemképtelenségéből, hibás működéséből) keletkeznek. 4.3.16. A Bank jogosult úgy tekinteni, hogy az Ügyfél tudomásul vette és elfogadta a közvetlen értesítésben foglaltakat, amennyiben arra legkésőbb a hatályba lépést megelőző 5. napig nem érkezett észrevétel vagy kifogás részéről. 4.3.17. Amennyiben az Ügyfél a számára kedvezőtlen módosítást nem fogadja el, úgy jogában áll a szerződést írásban, a Bank által rendszeresített nyomtatványon, illetve teljes bizonyító erejű magánokiratba foglaltan költség- és díjmentesen felmondani. 4.3.18. A nyomtatvány, illetve az okirat aláírására minden, a kölcsönügyletben résztvevő ügyfél köteles. 4.3.19. Az Ügyfél köteles arról gondoskodni, hogy az okiratba foglalt, illetve banki formanyomtatványon eszközölt felmondás legkésőbb a kamatperiódus lejáratát megelőző 60. naptári napig a Bankhoz megérkezzen. Amennyiben az előzőek szerint meghatározott nap nem banki munkanapra esik, akkor a felmondásra nyitva álló idő utolsó napja az előzőek szerint meghatározott napot közvetlenül megelőző banki munkanap. A felmondás benyújtható személyesen bármelyik hitelezéssel foglalkozó fiókban, vagy postai úton az OTP Lakossági Ingatlan Hitelek és LTP Betét Back-Office Főosztályának központi címére 4.3.20. Amennyiben az Ügyfél ezen kötelezettségeinek maradéktalanul nem tesz eleget, a felmondás joghatásai nem állnak be. 4.3.21. Az Ügyfél legkésőbb a kamatperiódus utolsó napjára köteles a kölcsönszerződés alapján még fennálló teljes tartozását kiegyenlíteni. Amennyiben a kamatperiódus utolsó napja nem munkanapra esik, akkor a Bank a teljesítést a kamatperiódus utolsó napját megelőző banki munkanapon fogadja el. Mindaddig, amíg a felmondás joghatásai nem állnak be, Ügyfél köteles törlesztési kötelezettségének szerződésszerű teljesítésére. 4.3.22. Az Ügyfél a felmondás visszavonására csak a kamatperiódus utolsó napját megelőző ötödik banki munkanapig jogosult (ha addig még nem történt meg a teljesítés, illetve a hitel lezárása). Amennyiben az előzőek szerint meghatározott nap nem banki munkanapra esik, akkor a visszavonásra nyitva álló idő utolsó napja az előzőek szerint meghatározott napot közvetlenül megelőző banki munkanap. A visszavonást csak írásban, teljes bizonyító erejű magánokiratban kezdeményezheti az Ügyfél. A magánokiratot az ügylet összes szereplőjének alá kell írnia. 4.3.23. A Bank új az Ügyfél számára kedvezőtlen szolgáltatás bevezetésére csak abban az esetben jogosult, ha ahhoz az Ügyfél az Üzletszabályzat 1.4. pontjában foglaltak szerint kifejezetten hozzájárul. Amennyiben az Ügyfél ehhez nem járul hozzá, a kölcsönszerződés tekintetében a módosítás nem lép hatályba.

Appears in 2 contracts

Samples: Hitelműveletek, Hitelműveletek Üzletszabályzata

A hiteldíj közzététele, változtatása. 4.3.1. A Bank a hiteldíjat a mindenkor érvényes és hatályos Hirdetményében teszi közzé. 4.3.2. A Bank - amennyiben az az Ügyfél számára kedvező - a Kölcsön hiteldíját jogosult egyoldalúan – külön szerződés-módosítás nélkül - megváltoztatni. Az Ügyfélre kedvező módosításról a Bank a módosítás hatályba lépését - 3 munkanappal - megelőzően a Hirdetményben köteles értesíteni az Ügyfelet. Ezen Hirdetményt a Bank hivatalos internetes honlapján is közzéteszi. Eltérő szerződéses rendelkezés hiányában a Hirdetményben közölt naptól a Bank az új kamatlábat, jutalékot, díjat és költséget alkalmazza a már megkötött kölcsönszerződések tekintetében is. 4.3.3. Az Ügyfél számára hátrányosan kizárólag a kölcsönszerződésben megállapított hitelkamat, kamatfelár, költség és díj módosítható egyoldalúan, feltéve hogy a vonatkozó törvény ezt lehetővé teszi, és a felek ezt a szerződésben kifejezetten kikötötték. Egyéb feltétel, ideértve az egyoldalú módosításra vonatkozó kikötést is, egyoldalúan, az Ügyfél számára hátrányosan nem módosítható. 4.3.4. Az új kamatperiódusban alkalmazott kamat vagy kamatfelár mértékét a kamatperiódus lejártát megelőző 120. napi kamatváltoztatási, illetve kamatfelár-változtatási mutató figyelembevételével kell megállapítani. A mutató két időszak közötti változást jelenít meg. Amennyiben a kamatváltoztatási, vagy kamatfelár-változtatási mutató értéke a releváns napon magasabb, mint az adott kamatperiódust megelőző kamatperiódusra, vagy kamatfelár-periódusra irányadó kamatváltoztatási, vagy kamatfelár- változtatási mutató mértéke, a Hitelező jogosult a növekedés mértékével emelni az ügyleti kamatot, vagy kamatfelárat. Abban az esetben, ha a fenti kamat- vagy kamatfelár-változtatási mutató a kialakítását meghatározó körülményekben bekövetkezett lényeges változás miatt a rendeltetésére alkalmatlanná vált, a Magyar Nemzeti Bank azt a honlapjáról törli és egyidejűleg megjelöli az azt helyettesítő kamat- vagy kamatfelár-kamatfelár- változtatási mutatót, az Adósok pedig a Magyar Nemzeti Bank által megjelölt helyettesítőhelyettesítő kamat- vagy kamatfelár-változtatási mutató alapulvételével megállapított ügyleti kamatot kötelesek a Hitelezőnek megfizetni. 4.3.5. Ha a kölcsönszerződés egyoldalú módosításának alapjául szolgáló feltételek a hitelkamat, a kamatfelár, a költség vagy a díj csökkentését teszik lehetővé, a Bank köteles ezt a szerződéses kötelezettsége részeként az Ügyfél javára érvényesíteni. Amennyiben a Bank a kamatmódosítás során a kamatváltoztatási, illetve a kamatfelár-változtatási mutató által lehetővé tett mértéknél kedvezőbb hitelkamatot, illetve kamatfelárat alkalmazott, akkor ebben az esetben a korábban adott kedvezményt a csökkentendő kamat, illetve kamatfelár mértékébe betudhatja. 4.3.6. A Bank a kamaton kívül díj fizetését – ide nem értve a hitel folyósításához, a hitelkeret rendelkezésre tartásához, valamint az Ügyfél általi előtörlesztéshez közvetlenül kapcsolódó költségei fejében a vonatkozó törvény szerint megállapítható díjat – a kölcsönszerződésben tételesen rögzített módon, 4.3.7. A Bank a kamaton kívül a fogyasztó terhére csak olyan költséget állapíthat meg és módosíthat – annak növekedésével arányosan – az Ügyfél számára hátrányosan, amelyet a szerződésben tételesen meghatározott, és amely költség a szerződés megkötése, módosítása és az Ügyféllel való kapcsolattartás során közvetlenül az Ügyfél érdekében, harmadik személy szolgáltatásával összefüggésben az Ügyfélre áthárítható módon merült fel. 4.3.8. A Bank a költséget annak felmerülésekor, a díjat pedig évente egy alkalommal, április 1. napjával hatályos időponttal jogosult módosítani. 4.3.9. Államilag támogatott hitelek esetén az ügyleti kamat, szerződéses ügyleti kamat, az Ügyfelek által fizetendő kamat, kamatfelár, ellenszolgáltatás a vonatkozó kormányrendeletekben meghatározott kamatmaximum, hiteldíj-maximum mértékének változásához igazodik. 4.3.10. A Bank az Ügyfél számára kedvezőtlen módosításokról – ha a változás nem közvetlenül jogszabály rendelkezésével következik be, illetve ha a kölcsön nem állami kamattámogatással nyújtott, vagy referencia kamatlábhoz kötött – legalább a kamatperiódus lejáratát 90 nappal megelőzően közvetlen értesítést köteles küldeni az Ügyfél részére. a) az új kamatperiódusban alkalmazott kamat vagy kamatfelár mértékét, b) a módosítást követően fizetendő törlesztőrészletek várható összegét, és ha ennek kapcsán a törlesztőrészletek száma vagy a törlesztés gyakorisága változik, ennek tényét. 4.3.11. Amennyiben a kölcsön állami kamattámogatással nyújtott, ez esetben a kamatot, díjat vagy költséget érintő az Ügyfél számára kedvezőtlen módosítást a Bank a módosítást - állami támogatással nyújtott kölcsön esetén a hatálybalépését megelőzően legalább 15 nappal -, hirdetményi úton köteles közzétenni. 4.3.12. A referencia-kamatlábhoz kötött hitelkamat esetén a Bank az Ügyfeleket rendszeresen a honlapján és az ügyfelek számára nyitva álló helyiségében kifüggesztve tájékoztatja a referencia- kamatláb változásáról. A Bank a referencia-kamatláb változásakor az új törlesztőrészlet összegéről az Ügyfél részére papíron vagy más tartós adathordozón tájékoztatást ad. 4.3.13. A kamaton kívüli díj vagy költség módosítása esetén a Bank – az állami kamattámogatással nyújtott kölcsönöket kivéve – a módosítás hatálybalépését megelőző legalább 30 nappal közvetlen értesítést köteles küldeni az Ügyfelek részére a módosítás tényéről, a díj vagy költség új mértékéről. 4.3.14. A Bank részéről közvetlen értesítésnek minősül: 4.3.15. Az Ügyfél által megadott adatok változásának bejelentése elmulasztásából eredő következményekért a Bank nem felel. Kiskorú/Gondnokolt Adós ésAdósés/vagy Adóstárs esetében az SMS üzeneteket a Bank a Törvényes Képviselő által megadott mobiltelefonszámra küldi. Kizárólag az Ügyfelet terheli a felelősség azokért a károkért, más következményekért, amelyek az Ügyfél mobiltelefonjával és/vagy az ahhoz tartozó SIM kártyával összefüggően (így különösen – de nem kizárólagosan azok birtokából való kikerüléséből, letiltásából, üzemképtelenségéből, hibás működéséből) keletkeznek. 4.3.16. A Bank jogosult úgy tekinteni, hogy az Ügyfél tudomásul vette és elfogadta a közvetlen értesítésben foglaltakat, amennyiben arra legkésőbb a hatályba lépést megelőző 5. napig nem érkezett észrevétel vagy kifogás részéről. 4.3.17. Amennyiben az Ügyfél a számára kedvezőtlen módosítást nem fogadja el, úgy jogában áll a szerződést írásban, a Bank által rendszeresített nyomtatványon, illetve teljes bizonyító erejű magánokiratba foglaltan költség- és díjmentesen felmondani. 4.3.18. A nyomtatvány, illetve az okirat aláírására minden, a kölcsönügyletben résztvevő ügyfél köteles. 4.3.19. Az Ügyfél köteles arról gondoskodni, hogy az okiratba foglalt, illetve banki formanyomtatványon eszközölt felmondás legkésőbb a kamatperiódus lejáratát megelőző 60. naptári napig a Bankhoz megérkezzen. Amennyiben az előzőek szerint meghatározott nap nem banki munkanapra esik, akkor a felmondásra nyitva álló idő utolsó napja az előzőek szerint meghatározott napot közvetlenül megelőző banki munkanap. A felmondás benyújtható személyesen bármelyik hitelezéssel foglalkozó fiókban, vagy postai úton az OTP Lakossági Ingatlan Hitelek és LTP Betét a Bank Hitel-adminisztrációs Back-Office Főosztályának főosztályának központi címérecímére postázva. A Bankhoz érkezett iratok akkor tekintendők kézbesítettnek/közöltnek, amikor a Bank nyilvántartása alapján azok a Bankhoz megérkeztek. A Bank kizárólag a hiánytalan, a banki előírásoknak megfelelő tartalmú felmondási kérelmeket tudja elfogadni. 4.3.20. Amennyiben az Ügyfél ezen kötelezettségeinek maradéktalanul nem tesz eleget, a felmondás joghatásai nem állnak be. 4.3.21. Az Ügyfél legkésőbb a kamatperiódus utolsó napjára köteles a kölcsönszerződés alapján még fennálló teljes tartozását kiegyenlíteni. Amennyiben a kamatperiódus utolsó napja nem munkanapra esik, akkor a Bank a teljesítést a kamatperiódus utolsó napját megelőző banki munkanapon fogadja el. Mindaddig, amíg a felmondás joghatásai nem állnak be, Ügyfél köteles törlesztési kötelezettségének szerződésszerű teljesítésére. 4.3.22. Az Ügyfél a felmondás visszavonására csak a kamatperiódus utolsó napját megelőző ötödik banki munkanapig jogosult (ha addig még nem történt meg a teljesítés, illetve a hitel lezárása). Amennyiben az előzőek szerint meghatározott nap nem banki munkanapra esik, akkor a visszavonásra nyitva álló idő utolsó napja az előzőek szerint meghatározott napot közvetlenül megelőző banki munkanap. A visszavonást csak írásban, teljes bizonyító erejű magánokiratban kezdeményezheti az Ügyfél. A magánokiratot az ügylet összes szereplőjének alá kell írnia. 4.3.23. A Bank új az Ügyfél számára kedvezőtlen szolgáltatás bevezetésére csak abban az esetben jogosult, ha ahhoz az Ügyfél az Üzletszabályzat 1.4. pontjában foglaltak szerint kifejezetten hozzájárul. Amennyiben az Ügyfél ehhez nem járul hozzá, a kölcsönszerződés tekintetében a módosítás nem lép hatályba.

Appears in 1 contract

Samples: Hitelműveletek

A hiteldíj közzététele, változtatása. 4.3.1. A Bank a hiteldíjat a mindenkor érvényes és hatályos Hirdetményében teszi közzé. 4.3.2. A Bank - amennyiben az az Ügyfél számára kedvező - a Kölcsön hiteldíját jogosult egyoldalúan – külön szerződés-módosítás nélkül - megváltoztatni. Az Ügyfélre kedvező módosításról a Bank a módosítás hatályba lépését - 3 munkanappal - megelőzően a Hirdetményben köteles értesíteni az Ügyfelet. Ezen Hirdetményt a Bank hivatalos internetes honlapján is közzéteszi. Eltérő szerződéses rendelkezés hiányában a Hirdetményben közölt naptól a Bank az új kamatlábat, jutalékot, díjat és költséget alkalmazza a már megkötött kölcsönszerződések tekintetében is. 4.3.3. Az Ügyfél számára hátrányosan kizárólag a kölcsönszerződésben megállapított hitelkamat, kamatfelár, költség és díj módosítható egyoldalúan, feltéve hogy a vonatkozó törvény ezt lehetővé teszi, és a felek ezt a szerződésben kifejezetten kikötötték. Egyéb feltétel, ideértve az egyoldalú módosításra vonatkozó kikötést is, egyoldalúan, az Ügyfél számára hátrányosan nem módosítható. 4.3.4. Az új kamatperiódusban alkalmazott kamat vagy kamatfelár mértékét a kamatperiódus lejártát megelőző 120. napi kamatváltoztatási, illetve kamatfelár-változtatási mutató figyelembevételével kell megállapítani. A mutató két időszak közötti változást jelenít meg. Amennyiben a kamatváltoztatási, vagy kamatfelár-változtatási mutató értéke a releváns napon magasabb, mint az adott kamatperiódust megelőző kamatperiódusra, vagy kamatfelár-periódusra irányadó kamatváltoztatási, vagy kamatfelár- változtatási mutató mértéke, a Hitelező jogosult a növekedés mértékével emelni az ügyleti kamatot, vagy kamatfelárat. Abban az esetben, ha a fenti kamat- vagy kamatfelár-változtatási mutató a kialakítását meghatározó körülményekben bekövetkezett lényeges változás miatt a rendeltetésére alkalmatlanná vált, a Magyar Nemzeti Bank azt a honlapjáról törli és egyidejűleg megjelöli az azt helyettesítő kamat- vagy kamatfelár-kamatfelár- változtatási mutatót, az Adósok pedig a Magyar Nemzeti Bank által megjelölt helyettesítőhelyettesítő kamat- vagy 4.3.5. Ha a kölcsönszerződés egyoldalú módosításának alapjául szolgáló feltételek a hitelkamat, a kamatfelár, a költség vagy a díj csökkentését teszik lehetővé, a Bank köteles ezt a szerződéses kötelezettsége részeként az Ügyfél javára érvényesíteni. Amennyiben a Bank a kamatmódosítás során a kamatváltoztatási, illetve a kamatfelár-változtatási mutató által lehetővé tett mértéknél kedvezőbb hitelkamatot, illetve kamatfelárat alkalmazott, akkor ebben az esetben a korábban adott kedvezményt a csökkentendő kamat, illetve kamatfelár mértékébe betudhatja. 4.3.6. A Bank a kamaton kívül díj fizetését – ide nem értve a hitel folyósításához, a hitelkeret rendelkezésre tartásához, valamint az Ügyfél általi előtörlesztéshez közvetlenül kapcsolódó költségei fejében a vonatkozó törvény szerint megállapítható díjat – a kölcsönszerződésben tételesen rögzített módon, 4.3.7. A Bank a kamaton kívül a fogyasztó terhére csak olyan költséget állapíthat meg és módosíthat – annak növekedésével arányosan – az Ügyfél számára hátrányosan, amelyet a szerződésben tételesen meghatározott, és amely költség a szerződés megkötése, módosítása és az Ügyféllel való kapcsolattartás során közvetlenül az Ügyfél érdekében, harmadik személy szolgáltatásával összefüggésben az Ügyfélre áthárítható módon merült fel. 4.3.8. A Bank a költséget annak felmerülésekor, a díjat pedig évente egy alkalommal, április 1. napjával hatályos időponttal jogosult módosítani. 4.3.9. Államilag támogatott hitelek esetén az ügyleti kamat, szerződéses ügyleti kamat, az Ügyfelek által fizetendő kamat, kamatfelár, ellenszolgáltatás a vonatkozó kormányrendeletekben meghatározott kamatmaximum, hiteldíj-maximum mértékének változásához igazodik. 4.3.10. A Bank az Ügyfél számára kedvezőtlen módosításokról – ha a változás nem közvetlenül jogszabály rendelkezésével következik be, illetve ha a kölcsön nem állami kamattámogatással nyújtott, vagy referencia kamatlábhoz kötött – legalább a kamatperiódus lejáratát 90 nappal megelőzően közvetlen értesítést köteles küldeni az Ügyfél részére. a) az új kamatperiódusban alkalmazott kamat vagy kamatfelár mértékét, b) a módosítást követően fizetendő törlesztőrészletek várható összegét, és ha ennek kapcsán a törlesztőrészletek száma vagy a törlesztés gyakorisága változik, ennek tényét. 4.3.11. Amennyiben a kölcsön állami kamattámogatással nyújtott, ez esetben a kamatot, díjat vagy költséget érintő az Ügyfél számára kedvezőtlen módosítást a Bank a módosítást - állami támogatással nyújtott kölcsön esetén a hatálybalépését megelőzően legalább 15 nappal -, hirdetményi úton köteles közzétenni. 4.3.12. A referencia-kamatlábhoz kötött hitelkamat esetén a Bank az Ügyfeleket rendszeresen a honlapján és az ügyfelek számára nyitva álló helyiségében kifüggesztve tájékoztatja a referencia- kamatláb változásáról. A Bank a referencia-kamatláb változásakor az új törlesztőrészlet összegéről az Ügyfél részére papíron vagy más tartós adathordozón tájékoztatást ad. 4.3.13. A kamaton kívüli díj vagy költség módosítása esetén a Bank – az állami kamattámogatással nyújtott kölcsönöket kivéve – a módosítás hatálybalépését megelőző legalább 30 nappal közvetlen értesítést köteles küldeni az Ügyfelek részére a módosítás tényéről, a díj vagy költség új mértékéről. 4.3.14. A Bank részéről közvetlen értesítésnek minősül: 4.3.15. Az Ügyfél által megadott adatok változásának bejelentése elmulasztásából eredő következményekért a Bank nem felel. Kiskorú/Gondnokolt Adós és/vagy Adóstárs esetében az SMS üzeneteket a Bank a Törvényes Képviselő által megadott mobiltelefonszámra küldi. Kizárólag az Ügyfelet terheli a felelősség azokért a károkért, más következményekért, amelyek az Ügyfél mobiltelefonjával és/vagy az ahhoz tartozó SIM kártyával összefüggően (így különösen – de nem kizárólagosan azok birtokából való kikerüléséből, letiltásából, üzemképtelenségéből, hibás működéséből) keletkeznek. 4.3.16. A Bank jogosult úgy tekinteni, hogy az Ügyfél tudomásul vette és elfogadta a közvetlen értesítésben foglaltakat, amennyiben arra legkésőbb a hatályba lépést megelőző 5. napig nem érkezett észrevétel vagy kifogás részéről. 4.3.17. Amennyiben az Ügyfél a számára kedvezőtlen módosítást nem fogadja el, úgy jogában áll a szerződést írásban, a Bank által rendszeresített nyomtatványon, illetve teljes bizonyító erejű magánokiratba foglaltan költség- és díjmentesen felmondani. 4.3.18. A nyomtatvány, illetve az okirat aláírására minden, a kölcsönügyletben résztvevő ügyfél köteles. 4.3.19. Az Ügyfél köteles arról gondoskodni, hogy az okiratba foglalt, illetve banki formanyomtatványon eszközölt felmondás legkésőbb a kamatperiódus lejáratát megelőző 60. naptári napig a Bankhoz megérkezzen. Amennyiben az előzőek szerint meghatározott nap nem banki munkanapra esik, akkor a felmondásra nyitva álló idő utolsó napja az előzőek szerint meghatározott napot közvetlenül megelőző banki munkanap. A felmondás benyújtható személyesen bármelyik hitelezéssel foglalkozó fiókban, vagy postai úton az OTP Lakossági Ingatlan Hitelek és LTP Betét Back-Office Főosztályának központi címére 4.3.20. Amennyiben az Ügyfél ezen kötelezettségeinek maradéktalanul nem tesz eleget, a felmondás joghatásai nem állnak be. 4.3.21. Az Ügyfél legkésőbb a kamatperiódus utolsó napjára köteles a kölcsönszerződés alapján még fennálló teljes tartozását kiegyenlíteni. Amennyiben a kamatperiódus utolsó napja nem munkanapra esik, akkor a Bank a teljesítést a kamatperiódus utolsó napját megelőző banki munkanapon fogadja el. Mindaddig, amíg a felmondás joghatásai nem állnak be, Ügyfél köteles törlesztési kötelezettségének szerződésszerű teljesítésére. 4.3.22. Az Ügyfél a felmondás visszavonására csak a kamatperiódus utolsó napját megelőző ötödik banki munkanapig jogosult (ha addig még nem történt meg a teljesítés, illetve a hitel lezárása). Amennyiben az előzőek szerint meghatározott nap nem banki munkanapra esik, akkor a visszavonásra nyitva álló idő utolsó napja az előzőek szerint meghatározott napot közvetlenül megelőző banki munkanap. A visszavonást csak írásban, teljes bizonyító erejű magánokiratban kezdeményezheti az Ügyfél. A magánokiratot az ügylet összes szereplőjének alá kell írnia. 4.3.23. A Bank új az Ügyfél számára kedvezőtlen szolgáltatás bevezetésére csak abban az esetben jogosult, ha ahhoz az Ügyfél az Üzletszabályzat 1.4. pontjában foglaltak szerint kifejezetten hozzájárul. Amennyiben az Ügyfél ehhez nem járul hozzá, a kölcsönszerződés tekintetében a módosítás nem lép hatályba.

Appears in 1 contract

Samples: Hitelműveletek

A hiteldíj közzététele, változtatása. 4.3.1. A Bank a hiteldíjat a mindenkor érvényes és hatályos Hirdetményében teszi közzé. 4.3.2. A Bank - amennyiben az az Ügyfél számára kedvező - a Kölcsön hiteldíját jogosult egyoldalúan – külön szerződés-módosítás nélkül - megváltoztatni. Az Ügyfélre kedvező módosításról a Bank a módosítás hatályba lépését - 3 munkanappal - megelőzően a Hirdetményben köteles értesíteni az Ügyfelet. Ezen Hirdetményt a Bank hivatalos internetes honlapján is közzéteszi. Eltérő szerződéses rendelkezés hiányában a Hirdetményben közölt naptól a Bank az új kamatlábat, jutalékot, díjat és költséget alkalmazza a már megkötött kölcsönszerződések tekintetében is. 4.3.3. Az Ügyfél számára hátrányosan kizárólag a kölcsönszerződésben megállapított hitelkamat, kamatfelár, költség és díj módosítható egyoldalúan, feltéve hogy a vonatkozó törvény ezt lehetővé teszi, és a felek ezt a szerződésben kifejezetten kikötötték. Egyéb feltétel, ideértve az egyoldalú módosításra vonatkozó kikötést is, egyoldalúan, az Ügyfél számára hátrányosan nem módosítható. 4.3.4. Az új kamatperiódusban alkalmazott kamat vagy kamatfelár mértékét a kamatperiódus lejártát megelőző 120. napi kamatváltoztatási, illetve kamatfelár-változtatási mutató figyelembevételével kell megállapítani. A mutató két időszak közötti változást jelenít meg. Amennyiben a kamatváltoztatási, vagy kamatfelár-változtatási mutató értéke a releváns napon magasabb, mint az adott kamatperiódust megelőző kamatperiódusra, vagy kamatfelár-periódusra irányadó kamatváltoztatási, vagy kamatfelár- változtatási mutató mértéke, a Hitelező jogosult a növekedés mértékével emelni az ügyleti kamatot, vagy kamatfelárat. Abban az esetben, ha a fenti kamat- vagy kamatfelár-változtatási mutató a kialakítását meghatározó körülményekben bekövetkezett lényeges változás miatt a rendeltetésére alkalmatlanná vált, a Magyar Nemzeti Bank azt a honlapjáról törli és egyidejűleg megjelöli az azt helyettesítő kamat- vagy kamatfelár-változtatási mutatót, az Adósok pedig a Magyar Nemzeti Bank által megjelölt helyettesítőa 4.3.5. Ha a kölcsönszerződés egyoldalú módosításának alapjául szolgáló feltételek a hitelkamat, a kamatfelár, a költség vagy a díj csökkentését teszik lehetővé, a Bank köteles ezt a szerződéses kötelezettsége részeként az Ügyfél javára érvényesíteni. Amennyiben a Bank a kamatmódosítás során a kamatváltoztatási, illetve a kamatfelár-változtatási mutató által lehetővé tett mértéknél kedvezőbb hitelkamatot, illetve kamatfelárat alkalmazott, akkor ebben az esetben a korábban adott kedvezményt a csökkentendő kamat, illetve kamatfelár mértékébe betudhatja. 4.3.6. A Bank a kamaton kívül díj fizetését – ide nem értve a hitel folyósításához, a hitelkeret rendelkezésre tartásához, valamint az Ügyfél általi előtörlesztéshez közvetlenül kapcsolódó költségei fejében a vonatkozó törvény szerint megállapítható díjat – a kölcsönszerződésben tételesen rögzített módon, 4.3.7. A Bank a kamaton kívül a fogyasztó terhére csak olyan költséget állapíthat meg és módosíthat – annak növekedésével arányosan – az Ügyfél számára hátrányosan, amelyet a szerződésben tételesen meghatározott, és amely költség a szerződés megkötése, módosítása és az Ügyféllel való kapcsolattartás során közvetlenül az Ügyfél érdekében, harmadik személy szolgáltatásával összefüggésben az Ügyfélre áthárítható módon merült fel. 4.3.8. A Bank a költséget annak felmerülésekor, a díjat pedig évente egy alkalommal, április 1. napjával hatályos időponttal jogosult módosítani. 4.3.9. Államilag támogatott hitelek esetén az ügyleti kamat, szerződéses ügyleti kamat, az Ügyfelek által fizetendő kamat, kamatfelár, ellenszolgáltatás a vonatkozó kormányrendeletekben meghatározott kamatmaximum, hiteldíj-maximum mértékének változásához igazodik. 4.3.10. A Bank az Ügyfél számára kedvezőtlen módosításokról – ha a változás nem közvetlenül jogszabály rendelkezésével következik be, illetve ha a kölcsön nem állami kamattámogatással nyújtott, vagy referencia kamatlábhoz kötött – legalább a kamatperiódus lejáratát 90 nappal megelőzően közvetlen értesítést köteles küldeni az Ügyfél részére. a) az új kamatperiódusban alkalmazott kamat vagy kamatfelár mértékét, b) a módosítást követően fizetendő törlesztőrészletek várható összegét, és ha ennek kapcsán a törlesztőrészletek száma vagy a törlesztés gyakorisága változik, ennek tényét. 4.3.11. Amennyiben a kölcsön állami kamattámogatással nyújtott, ez esetben a kamatot, díjat vagy költséget érintő az Ügyfél számára kedvezőtlen módosítást a Bank a módosítást - állami támogatással nyújtott kölcsön esetén a hatálybalépését megelőzően legalább 15 nappal -, hirdetményi úton köteles közzétenni. 4.3.12. A referencia-kamatlábhoz kötött hitelkamat esetén a Bank az Ügyfeleket rendszeresen a honlapján és az ügyfelek számára nyitva álló helyiségében kifüggesztve tájékoztatja a referencia- kamatláb változásáról. A Bank a referencia-kamatláb változásakor az új törlesztőrészlet összegéről az Ügyfél részére papíron vagy más tartós adathordozón tájékoztatást ad. 4.3.13. A kamaton kívüli díj vagy költség módosítása esetén a Bank – az állami kamattámogatással nyújtott kölcsönöket kivéve – a módosítás hatálybalépését megelőző legalább 30 nappal közvetlen értesítést köteles küldeni az Ügyfelek részére a módosítás tényéről, a díj vagy költség új mértékéről. 4.3.14. A Bank részéről közvetlen értesítésnek minősül: 4.3.15. Az Ügyfél által megadott adatok változásának bejelentése elmulasztásából eredő következményekért a Bank nem felel. Kiskorú/Gondnokolt Adós ésAdósés/vagy Adóstárs esetében az SMS üzeneteket a Bank a Törvényes Képviselő által megadott mobiltelefonszámra küldi. Kizárólag az Ügyfelet terheli a felelősség azokért a károkért, más következményekért, amelyek az Ügyfél mobiltelefonjával és/vagy az ahhoz tartozó SIM kártyával összefüggően (így különösen – de nem kizárólagosan azok birtokából való kikerüléséből, letiltásából, üzemképtelenségéből, hibás működéséből) keletkeznek.Ügyfél 4.3.16. A Bank jogosult úgy tekinteni, hogy az Ügyfél tudomásul vette és elfogadta a közvetlen értesítésben foglaltakat, amennyiben arra legkésőbb a hatályba lépést megelőző 5. napig nem érkezett észrevétel vagy kifogás részéről. 4.3.17. Amennyiben az Ügyfél a számára kedvezőtlen módosítást nem fogadja el, úgy jogában áll a szerződést írásban, a Bank által rendszeresített nyomtatványon, illetve teljes bizonyító erejű magánokiratba foglaltan költség- és díjmentesen felmondani. 4.3.18. A nyomtatvány, illetve az okirat aláírására minden, a kölcsönügyletben résztvevő ügyfél köteles. 4.3.19. Az Ügyfél köteles arról gondoskodni, hogy az okiratba foglalt, illetve banki formanyomtatványon eszközölt felmondás legkésőbb a kamatperiódus lejáratát megelőző 60. naptári napig a Bankhoz megérkezzen. Amennyiben az előzőek szerint meghatározott nap nem banki munkanapra esik, akkor a felmondásra nyitva álló idő utolsó napja az előzőek szerint meghatározott napot közvetlenül megelőző banki munkanap. A felmondás benyújtható személyesen bármelyik hitelezéssel foglalkozó fiókban, vagy postai úton az OTP Lakossági Ingatlan Hitelek és LTP Betét a Bank Hitel-adminisztrációs Back-Office Főosztályának főosztályának központi címérecímére postázva. A Bankhoz érkezett iratok akkor tekintendők kézbesítettnek/közöltnek, amikor a Bank nyilvántartása alapján azok a Bankhoz megérkeztek. A Bank kizárólag a hiánytalan, a banki előírásoknak megfelelő tartalmú felmondási kérelmeket tudja elfogadni. 4.3.20. Amennyiben az Ügyfél ezen kötelezettségeinek maradéktalanul nem tesz eleget, a felmondás joghatásai nem állnak be. 4.3.21. Az Ügyfél legkésőbb a kamatperiódus utolsó napjára köteles a kölcsönszerződés alapján még fennálló teljes tartozását kiegyenlíteni. Amennyiben a kamatperiódus utolsó napja nem munkanapra esik, akkor a Bank a teljesítést a kamatperiódus utolsó napját megelőző banki munkanapon fogadja el. Mindaddig, amíg a felmondás joghatásai nem állnak be, Ügyfél köteles törlesztési kötelezettségének szerződésszerű teljesítésére. 4.3.22. Az Ügyfél a felmondás visszavonására csak a kamatperiódus utolsó napját megelőző ötödik banki munkanapig jogosult (ha addig még nem történt meg a teljesítés, illetve a hitel lezárása). Amennyiben az előzőek szerint meghatározott nap nem banki munkanapra esik, akkor a visszavonásra nyitva álló idő utolsó napja az előzőek szerint meghatározott napot közvetlenül megelőző banki munkanap. A visszavonást csak írásban, teljes bizonyító erejű magánokiratban kezdeményezheti az Ügyfél. A magánokiratot az ügylet összes szereplőjének alá kell írnia. 4.3.23. A Bank új az Ügyfél számára kedvezőtlen szolgáltatás bevezetésére csak abban az esetben jogosult, ha ahhoz az Ügyfél az Üzletszabályzat 1.4. pontjában foglaltak szerint kifejezetten hozzájárul. Amennyiben az Ügyfél ehhez nem járul hozzá, a kölcsönszerződés tekintetében a módosítás nem lép hatályba.

Appears in 1 contract

Samples: Hitelműveletek

A hiteldíj közzététele, változtatása. 4.3.1. A Bank a hiteldíjat a mindenkor érvényes és hatályos Hirdetményében teszi közzé. 4.3.2. A Bank - amennyiben az az Ügyfél számára kedvező - a Kölcsön hiteldíját jogosult egyoldalúan – külön szerződés-módosítás nélkül - megváltoztatni. Az Ügyfélre kedvező módosításról a Bank a módosítás hatályba lépését - 3 munkanappal - megelőzően a Hirdetményben köteles értesíteni az Ügyfelet. Ezen Hirdetményt a Bank hivatalos internetes honlapján is közzéteszi. Eltérő szerződéses rendelkezés hiányában a Hirdetményben közölt naptól a Bank az új kamatlábat, jutalékot, díjat és költséget alkalmazza a már megkötött kölcsönszerződések tekintetében is. 4.3.3. Az Ügyfél számára hátrányosan kizárólag a kölcsönszerződésben megállapított hitelkamat, kamatfelár, költség és díj módosítható egyoldalúan, feltéve hogy a vonatkozó törvény ezt lehetővé teszi, és a felek ezt a szerződésben kifejezetten kikötötték. Egyéb feltétel, ideértve az egyoldalú módosításra vonatkozó kikötést is, egyoldalúan, az Ügyfél számára hátrányosan nem módosítható. 4.3.4. Az új kamatperiódusban alkalmazott kamat vagy kamatfelár mértékét a kamatperiódus lejártát megelőző 120. napi kamatváltoztatási, illetve kamatfelár-változtatási mutató figyelembevételével kell megállapítani. A mutató két időszak közötti változást jelenít meg. Amennyiben a kamatváltoztatási, vagy kamatfelár-változtatási mutató értéke a releváns napon magasabb, mint az adott kamatperiódust megelőző kamatperiódusra, vagy kamatfelár-periódusra irányadó kamatváltoztatási, vagy kamatfelár- változtatási mutató mértéke, a Hitelező jogosult a növekedés mértékével emelni az ügyleti kamatot, vagy kamatfelárat. Abban az esetben, ha a fenti kamat- vagy kamatfelár-változtatási mutató a kialakítását meghatározó körülményekben bekövetkezett lényeges változás miatt a rendeltetésére alkalmatlanná vált, a Magyar Nemzeti Bank azt a honlapjáról törli és egyidejűleg megjelöli az azt helyettesítő kamat- vagy kamatfelár-kamatfelár- változtatási mutatót, az Adósok pedig a Magyar Nemzeti Bank által megjelölt helyettesítőhelyettesítő kamat- vagy kamatfelár-változtatási mutató alapulvételével megállapított ügyleti kamatot kötelesek a Hitelezőnek megfizetni. 4.3.5. Ha a kölcsönszerződés egyoldalú módosításának alapjául szolgáló feltételek a hitelkamat, a kamatfelár, a költség vagy a díj csökkentését teszik lehetővé, a Bank köteles ezt a szerződéses kötelezettsége részeként az Ügyfél javára érvényesíteni. Amennyiben a Bank a kamatmódosítás során a kamatváltoztatási, illetve a kamatfelár-változtatási mutató által lehetővé tett mértéknél kedvezőbb hitelkamatot, illetve kamatfelárat alkalmazott, akkor ebben az esetben a korábban adott kedvezményt a csökkentendő kamat, illetve kamatfelár mértékébe betudhatja. 4.3.6. A Bank a kamaton kívül díj fizetését – ide nem értve a hitel folyósításához, a hitelkeret rendelkezésre tartásához, valamint az Ügyfél általi előtörlesztéshez közvetlenül kapcsolódó költségei fejében a vonatkozó törvény szerint megállapítható díjat – a kölcsönszerződésben tételesen rögzített módon, 4.3.7. A Bank a kamaton kívül a fogyasztó terhére csak olyan költséget állapíthat meg és módosíthat – annak növekedésével arányosan – az Ügyfél számára hátrányosan, amelyet a szerződésben tételesen meghatározott, és amely költség a szerződés megkötése, módosítása és az Ügyféllel való kapcsolattartás során közvetlenül az Ügyfél érdekében, harmadik személy szolgáltatásával összefüggésben az Ügyfélre áthárítható módon merült fel. 4.3.8. A Bank a költséget annak felmerülésekor, a díjat pedig évente egy alkalommal, április 1. napjával hatályos időponttal jogosult módosítani. 4.3.9. Államilag támogatott hitelek esetén az ügyleti kamat, szerződéses ügyleti kamat, az Ügyfelek által fizetendő kamat, kamatfelár, ellenszolgáltatás a vonatkozó kormányrendeletekben meghatározott kamatmaximum, hiteldíj-maximum mértékének változásához igazodik. 4.3.10. A Bank az Ügyfél számára kedvezőtlen módosításokról – ha a változás nem közvetlenül jogszabály rendelkezésével következik be, illetve ha a kölcsön nem állami kamattámogatással nyújtott, vagy referencia kamatlábhoz kötött – legalább a kamatperiódus lejáratát 90 nappal megelőzően közvetlen értesítést köteles küldeni az Ügyfél részére. a) az új kamatperiódusban alkalmazott kamat vagy kamatfelár mértékét, b) a módosítást követően fizetendő törlesztőrészletek várható összegét, és ha ennek kapcsán a törlesztőrészletek száma vagy a törlesztés gyakorisága változik, ennek tényét. 4.3.11. Amennyiben a kölcsön állami kamattámogatással nyújtott, ez esetben a kamatot, díjat vagy költséget érintő az Ügyfél számára kedvezőtlen módosítást a Bank a módosítást - állami támogatással nyújtott kölcsön esetén a hatálybalépését megelőzően legalább 15 nappal -, hirdetményi úton köteles közzétenni. 4.3.12. A referencia-kamatlábhoz kötött hitelkamat esetén a Bank az Ügyfeleket rendszeresen a honlapján és az ügyfelek számára nyitva álló helyiségében kifüggesztve tájékoztatja a referencia- kamatláb változásáról. A Bank a referencia-kamatláb változásakor az új törlesztőrészlet összegéről az Ügyfél részére papíron vagy más tartós adathordozón tájékoztatást ad. 4.3.13. A kamaton kívüli díj vagy költség módosítása esetén a Bank – az állami kamattámogatással nyújtott kölcsönöket kivéve – a módosítás hatálybalépését megelőző legalább 30 nappal közvetlen értesítést köteles küldeni az Ügyfelek részére a módosítás tényéről, a díj vagy költség új mértékéről. 4.3.14. A Bank részéről közvetlen értesítésnek minősül: 4.3.15. Az Ügyfél által megadott adatok változásának bejelentése elmulasztásából eredő következményekért a Bank nem felel. Kiskorú/Gondnokolt Adós ésAdósés/vagy Adóstárs esetében az SMS üzeneteket a Bank a Törvényes Képviselő által megadott mobiltelefonszámra küldi. Kizárólag az Ügyfelet terheli a felelősség azokért a károkért, más következményekért, amelyek az Ügyfél mobiltelefonjával és/vagy az ahhoz tartozó SIM kártyával összefüggően (így különösen – de nem kizárólagosan azok birtokából való kikerüléséből, letiltásából, üzemképtelenségéből, hibás működéséből) keletkeznek. 4.3.16. A Bank jogosult úgy tekinteni, hogy az Ügyfél tudomásul vette és elfogadta a közvetlen értesítésben foglaltakat, amennyiben arra legkésőbb a hatályba lépést megelőző 5. napig nem érkezett észrevétel vagy kifogás részéről. 4.3.17. Amennyiben az Ügyfél a számára kedvezőtlen módosítást nem fogadja el, úgy jogában áll a szerződést írásban, a Bank által rendszeresített nyomtatványon, illetve teljes bizonyító erejű magánokiratba foglaltan költség- és díjmentesen felmondani. 4.3.18. A nyomtatvány, illetve az okirat aláírására minden, a kölcsönügyletben résztvevő ügyfél köteles. 4.3.19. Az Ügyfél köteles arról gondoskodni, hogy az okiratba foglalt, illetve banki formanyomtatványon eszközölt felmondás legkésőbb a kamatperiódus lejáratát megelőző 60. naptári napig a Bankhoz megérkezzen. Amennyiben az előzőek szerint meghatározott nap nem banki munkanapra esik, akkor a felmondásra nyitva álló idő utolsó napja az előzőek szerint meghatározott napot közvetlenül megelőző banki munkanap. A felmondás benyújtható személyesen bármelyik hitelezéssel foglalkozó fiókban, vagy postai úton az OTP a Lakossági Ingatlan Hitelek és LTP Betét Back-Office Főosztályának Főosztály központi címérecímére postázva. A Bankhoz érkezett iratok akkor tekintendők kézbesítettnek/közöltnek, amikor a Bank nyilvántartása alapján azok a Bankhoz megérkeztek. A Bank kizárólag a hiánytalan, a banki előírásoknak megfelelő tartalmú felmondási kérelmeket tudja elfogadni. 4.3.20. Amennyiben az Ügyfél ezen kötelezettségeinek maradéktalanul nem tesz eleget, a felmondás joghatásai nem állnak be. 4.3.21. Az Ügyfél legkésőbb a kamatperiódus utolsó napjára köteles a kölcsönszerződés alapján még fennálló teljes tartozását kiegyenlíteni. Amennyiben a kamatperiódus utolsó napja nem munkanapra esik, akkor a Bank a teljesítést a kamatperiódus utolsó napját megelőző banki munkanapon fogadja el. Mindaddig, amíg a felmondás joghatásai nem állnak be, Ügyfél köteles törlesztési kötelezettségének szerződésszerű teljesítésére. 4.3.22. Az Ügyfél a felmondás visszavonására csak a kamatperiódus utolsó napját megelőző ötödik banki munkanapig jogosult (ha addig még nem történt meg a teljesítés, illetve a hitel lezárása). Amennyiben az előzőek szerint meghatározott nap nem banki munkanapra esik, akkor a visszavonásra nyitva álló idő utolsó napja az előzőek szerint meghatározott napot közvetlenül megelőző banki munkanap. A visszavonást csak írásban, teljes bizonyító erejű magánokiratban kezdeményezheti az Ügyfél. A magánokiratot az ügylet összes szereplőjének alá kell írnia. 4.3.23. A Bank új az Ügyfél számára kedvezőtlen szolgáltatás bevezetésére csak abban az esetben jogosult, ha ahhoz az Ügyfél az Üzletszabályzat 1.4. pontjában foglaltak szerint kifejezetten hozzájárul. Amennyiben az Ügyfél ehhez nem járul hozzá, a kölcsönszerződés tekintetében a módosítás nem lép hatályba.

Appears in 1 contract

Samples: Hitelműveletek

A hiteldíj közzététele, változtatása. 4.3.1. A Bank jogosult a hiteldíjat (a mindenkor érvényes és hatályos Hirdetményében teszi közzé. 4.3.2. A Bank - amennyiben Kamatbázis, a Kamatfelár, az az Ügyfél számára kedvező - a Kölcsön hiteldíját jogosult egyoldalúan – külön szerződés-módosítás nélkül - megváltoztatni. Az Ügyfélre kedvező módosításról a Bank a módosítás hatályba lépését - 3 munkanappal - megelőzően a Hirdetményben köteles értesíteni az Ügyfelet. Ezen Hirdetményt a Bank hivatalos internetes honlapján is közzéteszi. Eltérő szerződéses rendelkezés hiányában a Hirdetményben közölt naptól a Bank az új kamatlábategyéb díjak, jutalékotjutalékok, díjat és költséget alkalmazza a már megkötött kölcsönszerződések tekintetében is. 4.3.3. Az Ügyfél számára hátrányosan kizárólag a kölcsönszerződésben megállapított hitelkamatköltségek összegét, kamatfelárfizetési egyéb feltételeit), költség és díj módosítható egyoldalúan, feltéve hogy a vonatkozó törvény ezt lehetővé teszi, és a felek ezt a szerződésben kifejezetten kikötötték. Egyéb feltétel, ideértve az egyoldalú módosításra vonatkozó kikötést akár kamatperióduson belül is, egyoldalúan, az Ügyfél számára hátrányosan nem módosítható. 4.3.4. Az új kamatperiódusban alkalmazott kamat vagy kamatfelár mértékét Adós hátrányára is felülvizsgálni illetve módosítani, amennyiben a kamatperiódus lejártát megelőző 120. napi kamatváltoztatási, illetve kamatfelár-változtatási mutató figyelembevételével kell megállapítani. A mutató két időszak közötti változást jelenít meg. Amennyiben Hitelszerződés futamideje alatt a kamatváltoztatási, vagy kamatfelár-változtatási mutató értéke a releváns napon magasabb, mint az adott kamatperiódust megelőző kamatperiódusra, vagy kamatfelár-periódusra irányadó kamatváltoztatási, vagy kamatfelár- változtatási mutató mértéke, a Hitelező jogosult a növekedés mértékével emelni az ügyleti kamatot, vagy kamatfelárat. Abban az esetben, ha a fenti kamat- vagy kamatfelár-változtatási mutató a kialakítását meghatározó körülményekben bekövetkezett lényeges változás miatt a rendeltetésére alkalmatlanná vált, a Magyar Nemzeti Bank azt a honlapjáról törli és egyidejűleg megjelöli az azt helyettesítő kamat- vagy kamatfelár-változtatási mutatót, az Adósok pedig a Magyar Nemzeti Bank által megjelölt helyettesítő 4.3.5. Ha a kölcsönszerződés egyoldalú módosításának alapjául szolgáló feltételek a hitelkamat, a kamatfelár, a költség vagy a díj csökkentését teszik lehetővéforrásköltségeinek változása, a Bank köteles ezt forrásszerkezeti összetételének változásából származó költségváltozás, a szerződéses kötelezettsége részeként pénzpiaci változások vagy a külföldi forrásbiztosító intézmények intézkedései illetve a szerződésre irányadó rendelkezést tartalmazó jogszabály, hatósági rendelkezés, az Európai Unió jogi aktusa, ajánlás, iránymutatás, - az Ügyfélért vállalt kockázat tényezőinek a Bank megítélése szerinti változása, ideértve az Ügyfél javára érvényesíteni. Amennyiben hitelképességének és a biztosítékok értékében bekövetkezett változást is, valamint a vállalati hitelek kockázatának, illetve kockázati tényezőinek változása, a Bank tevékenységére, működési feltételeire vonatkozó vagy azt érintő jogszabályváltozás, a kamatmódosítás során Bank közteher (pl. adó) fizetési kötelezettségének növekedés, a kamatváltoztatásikötelező tartalékolási szabályok változása, vagy a Bankra kötelező egyéb szabályozók megváltozása, új jogszabály, jegybanki rendelet, szabályozó hatályba lépése, továbbá ezek értelmezésében, alkalmazásban bekövetkezett változás ezt indokolják, bármely esetben amennyiben a Bank számára a fennálló kamatfeltételekkel a Hitelszerződés fenntartása nem gazdaságos a Bank számára, illetve a kamatfelár-változtatási mutató kamatláb/az ügyleti kamat nem tükrözi reálisan a hasonló kondíciójú hitelek pénzpiacon kialakult kamatlábát. Szintén jogosult a Bank az egyoldalú módosításra, amennyiben a hitel/kölcsön eredeti futamideje hosszabb, mint egy év, és időközben az Ügyfél kockázati besorolása, az általa nyújtott fedezetek értéke a Bank által lehetővé tett mértéknél kedvezőbb hitelkamatotalkalmazott minősítő rendszerek szerint romlik a jóváhagyáskori állapothoz képest, illetve kamatfelárat alkalmazott, akkor ebben és az esetben Ügyfél nem tesz eleget teljeskörűen a korábban adott kedvezményt a csökkentendő kamat, illetve kamatfelár mértékébe betudhatja. 4.3.6szerződésben meghatározott pótfedezet nyújtási vagy egyéb kapcsolódó kötelezettségeinek. A Bank a kamaton kívül díj fizetését hiteldíj hátrányos módosításról ide nem értve referencia kamatlábhoz kötött kamatnál a hitel folyósításához, kamat kivételével - előzetesen a hitelkeret rendelkezésre tartásához, valamint jelen Üzletszabályzat Általános rendelkezéseiben szereplő módon értesíti az Ügyfél általi előtörlesztéshez közvetlenül kapcsolódó költségei fejében a vonatkozó törvény szerint megállapítható díjat – a kölcsönszerződésben tételesen rögzített módon, 4.3.7ügyfelet. A Bank a kamaton kívül jelen Üzletszabályzat hatálya alá tartozó szerződések esetében nem érvényesíti az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozóan a fogyasztó terhére csak olyan költséget állapíthat meg és módosíthat – annak növekedésével arányosan – fentieken túli, egyéb az Ügyfél számára hátrányosan, amelyet a szerződésben tételesen meghatározott, és amely költség a szerződés megkötése, módosítása és az Ügyféllel való kapcsolattartás során közvetlenül az Ügyfél érdekében, harmadik személy szolgáltatásával összefüggésben az Ügyfélre áthárítható módon merült fel. 4.3.8BPH Általános Üzletszabályzat 7. A Bank a költséget annak felmerülésekor, a díjat pedig évente egy alkalommal, április 1. napjával hatályos időponttal jogosult módosítani. 4.3.9. Államilag támogatott hitelek esetén az ügyleti kamat, szerződéses ügyleti kamat, az Ügyfelek által fizetendő kamat, kamatfelár, ellenszolgáltatás a vonatkozó kormányrendeletekben meghatározott kamatmaximum, hiteldíj-maximum mértékének változásához igazodik. 4.3.10. A Bank az Ügyfél számára kedvezőtlen módosításokról – ha a változás nem közvetlenül jogszabály rendelkezésével következik be, illetve ha a kölcsön nem állami kamattámogatással nyújtott, vagy referencia kamatlábhoz kötött – legalább a kamatperiódus lejáratát 90 nappal megelőzően közvetlen értesítést köteles küldeni az Ügyfél részére. a) az új kamatperiódusban alkalmazott kamat vagy kamatfelár mértékét, b) a módosítást követően fizetendő törlesztőrészletek várható összegét, és ha ennek kapcsán a törlesztőrészletek száma vagy a törlesztés gyakorisága változik, ennek tényét. 4.3.11. Amennyiben a kölcsön állami kamattámogatással nyújtott, ez esetben a kamatot, díjat vagy költséget érintő az Ügyfél számára kedvezőtlen módosítást a Bank a módosítást - állami támogatással nyújtott kölcsön esetén a hatálybalépését megelőzően legalább 15 nappal -, hirdetményi úton köteles közzétenni. 4.3.12. A referencia-kamatlábhoz kötött hitelkamat esetén a Bank az Ügyfeleket rendszeresen a honlapján és az ügyfelek számára nyitva álló helyiségében kifüggesztve tájékoztatja a referencia- kamatláb változásáról. A Bank a referencia-kamatláb változásakor az új törlesztőrészlet összegéről az Ügyfél részére papíron vagy más tartós adathordozón tájékoztatást ad. 4.3.13. A kamaton kívüli díj vagy költség módosítása esetén a Bank – az állami kamattámogatással nyújtott kölcsönöket kivéve – a módosítás hatálybalépését megelőző legalább 30 nappal közvetlen értesítést köteles küldeni az Ügyfelek részére a módosítás tényéről, a díj vagy költség új mértékéről. 4.3.14. A Bank részéről közvetlen értesítésnek minősül: 4.3.15. Az Ügyfél által megadott adatok változásának bejelentése elmulasztásából eredő következményekért a Bank nem felel. Kiskorú/Gondnokolt Adós és/vagy Adóstárs esetében az SMS üzeneteket a Bank a Törvényes Képviselő által megadott mobiltelefonszámra küldi. Kizárólag az Ügyfelet terheli a felelősség azokért a károkért, más következményekért, amelyek az Ügyfél mobiltelefonjával és/vagy az ahhoz tartozó SIM kártyával összefüggően (így különösen – de nem kizárólagosan azok birtokából való kikerüléséből, letiltásából, üzemképtelenségéből, hibás működéséből) keletkeznek. 4.3.16. A Bank jogosult úgy tekinteni, hogy az Ügyfél tudomásul vette és elfogadta a közvetlen értesítésben foglaltakat, amennyiben arra legkésőbb a hatályba lépést megelőző 5. napig nem érkezett észrevétel vagy kifogás részéről. 4.3.17pontjában rögzített egyoldalú módosításra okot adó körülményeket. Amennyiben az Ügyfél a számára kedvezőtlen módosítást Adós az új hiteldíjat nem fogadja eltartja megfelelőnek, úgy jogában áll jogosult a szerződést írásban, a Bank által rendszeresített nyomtatványon, illetve teljes bizonyító erejű magánokiratba foglaltan költség- és díjmentesen felmondani. 4.3.18Kölcsönt visszafizetni. A nyomtatvány, illetve Kölcsön ezen okból történő visszafizetésére a végtörlesztésre előírt rendelkezései az okirat aláírására minden, a kölcsönügyletben résztvevő ügyfél köteles. 4.3.19irányadók. Az Ügyfél köteles arról gondoskodni, hogy az okiratba foglalt, illetve banki formanyomtatványon eszközölt felmondás legkésőbb állami kamattámogatás mellett nyújtott hitelek díjainak módosítása a kamatperiódus lejáratát megelőző 60. naptári napig a Bankhoz megérkezzen. Amennyiben az előzőek szerint meghatározott nap nem banki munkanapra esik, akkor a felmondásra nyitva álló idő utolsó napja az előzőek szerint meghatározott napot közvetlenül megelőző banki munkanap. A felmondás benyújtható személyesen bármelyik hitelezéssel foglalkozó fiókban, vagy postai úton az OTP Lakossági Ingatlan Hitelek és LTP Betét Back-Office Főosztályának központi címére 4.3.20. Amennyiben az Ügyfél ezen kötelezettségeinek maradéktalanul nem tesz eleget, a felmondás joghatásai nem állnak bevonatkozó jogszabályok figyelembevételével történik. 4.3.21. Az Ügyfél legkésőbb a kamatperiódus utolsó napjára köteles a kölcsönszerződés alapján még fennálló teljes tartozását kiegyenlíteni. Amennyiben a kamatperiódus utolsó napja nem munkanapra esik, akkor a Bank a teljesítést a kamatperiódus utolsó napját megelőző banki munkanapon fogadja el. Mindaddig, amíg a felmondás joghatásai nem állnak be, Ügyfél köteles törlesztési kötelezettségének szerződésszerű teljesítésére. 4.3.22. Az Ügyfél a felmondás visszavonására csak a kamatperiódus utolsó napját megelőző ötödik banki munkanapig jogosult (ha addig még nem történt meg a teljesítés, illetve a hitel lezárása). Amennyiben az előzőek szerint meghatározott nap nem banki munkanapra esik, akkor a visszavonásra nyitva álló idő utolsó napja az előzőek szerint meghatározott napot közvetlenül megelőző banki munkanap. A visszavonást csak írásban, teljes bizonyító erejű magánokiratban kezdeményezheti az Ügyfél. A magánokiratot az ügylet összes szereplőjének alá kell írnia. 4.3.23. A Bank új az Ügyfél számára kedvezőtlen szolgáltatás bevezetésére csak abban az esetben jogosult, ha ahhoz az Ügyfél az Üzletszabályzat 1.4. pontjában foglaltak szerint kifejezetten hozzájárul. Amennyiben az Ügyfél ehhez nem járul hozzá, a kölcsönszerződés tekintetében a módosítás nem lép hatályba.

Appears in 1 contract

Samples: Átruházási Keretszerződés

A hiteldíj közzététele, változtatása. 4.3.1. A Bank a hiteldíjat a mindenkor érvényes és hatályos Hirdetményében teszi közzé. 4.3.2. A Bank - amennyiben az az Ügyfél számára kedvező - a Kölcsön hiteldíját jogosult egyoldalúan – külön szerződés-módosítás nélkül - megváltoztatni. Az Ügyfélre kedvező módosításról a Bank a módosítás hatályba lépését - 3 munkanappal - megelőzően a Hirdetményben köteles értesíteni az Ügyfelet. Ezen Hirdetményt a Bank hivatalos internetes honlapján is közzéteszi. Eltérő szerződéses rendelkezés hiányában a Hirdetményben közölt naptól a Bank az új kamatlábat, jutalékot, díjat és költséget alkalmazza a már megkötött kölcsönszerződések tekintetében is. 4.3.3. Az Ügyfél számára hátrányosan kizárólag a kölcsönszerződésben megállapított hitelkamat, kamatfelár, költség és díj módosítható egyoldalúan, feltéve hogy a vonatkozó törvény ezt lehetővé teszi, és a felek ezt a szerződésben kifejezetten kikötötték. Egyéb feltétel, ideértve az egyoldalú módosításra vonatkozó kikötést is, egyoldalúan, az Ügyfél számára hátrányosan nem módosítható. 4.3.4. Az új kamatperiódusban alkalmazott kamat vagy kamatfelár mértékét a kamatperiódus lejártát megelőző 120. napi kamatváltoztatási, illetve kamatfelár-változtatási mutató figyelembevételével kell megállapítani. A mutató két időszak közötti változást jelenít meg. Amennyiben a kamatváltoztatási, vagy kamatfelár-változtatási mutató értéke a releváns napon magasabb, mint az adott kamatperiódust megelőző kamatperiódusra, vagy kamatfelár-periódusra irányadó kamatváltoztatási, vagy kamatfelár- változtatási mutató mértéke, a Hitelező jogosult a növekedés mértékével emelni az ügyleti kamatot, vagy kamatfelárat. Abban az esetben, ha a fenti kamat- vagy kamatfelár-változtatási mutató a kialakítását meghatározó körülményekben bekövetkezett lényeges változás miatt a rendeltetésére alkalmatlanná vált, a Magyar Nemzeti Bank azt a honlapjáról törli és egyidejűleg megjelöli az azt helyettesítő kamat- vagy kamatfelár-változtatási mutatót, az Adósok pedig a Magyar Nemzeti Bank által megjelölt helyettesítő 4.3.5. Ha a kölcsönszerződés egyoldalú módosításának alapjául szolgáló feltételek a hitelkamat, a kamatfelár, a költség vagy a díj csökkentését teszik lehetővé, a Bank köteles ezt a szerződéses kötelezettsége részeként az Ügyfél javára érvényesíteni. Amennyiben a Bank a kamatmódosítás során a kamatváltoztatási, illetve a kamatfelár-változtatási mutató által lehetővé tett mértéknél kedvezőbb hitelkamatot, illetve kamatfelárat alkalmazott, akkor ebben az esetben a korábban adott kedvezményt a csökkentendő kamat, illetve kamatfelár mértékébe betudhatja. 4.3.6. A Bank a kamaton kívül díj fizetését – ide nem értve a hitel folyósításához, a hitelkeret rendelkezésre tartásához, valamint az Ügyfél általi előtörlesztéshez közvetlenül kapcsolódó költségei fejében a vonatkozó törvény szerint megállapítható díjat – a kölcsönszerződésben tételesen rögzített módon, 4.3.7. A Bank a kamaton kívül a fogyasztó terhére csak olyan költséget állapíthat meg és módosíthat – annak növekedésével arányosan – az Ügyfél számára hátrányosan, amelyet a szerződésben tételesen meghatározott, és amely költség a szerződés megkötése, módosítása és az Ügyféllel való kapcsolattartás során közvetlenül az Ügyfél érdekében, harmadik személy szolgáltatásával összefüggésben az Ügyfélre áthárítható módon merült fel. 4.3.8. A Bank a költséget annak felmerülésekor, a díjat pedig évente egy alkalommal, április 1. napjával hatályos időponttal jogosult módosítani. 4.3.9. Államilag támogatott hitelek esetén az ügyleti kamat, szerződéses ügyleti kamat, az Ügyfelek által fizetendő kamat, kamatfelár, ellenszolgáltatás a vonatkozó kormányrendeletekben meghatározott kamatmaximum, hiteldíj-maximum mértékének változásához igazodik. 4.3.10. A Bank az Ügyfél számára kedvezőtlen módosításokról – ha a változás nem közvetlenül jogszabály rendelkezésével következik be, illetve ha a kölcsön nem állami kamattámogatással nyújtott, vagy referencia kamatlábhoz kötött – legalább a kamatperiódus lejáratát 90 nappal megelőzően közvetlen értesítést köteles küldeni az Ügyfél részére. a) az új kamatperiódusban alkalmazott kamat vagy kamatfelár mértékét, b) a módosítást követően fizetendő törlesztőrészletek várható összegét, és ha ennek kapcsán a törlesztőrészletek száma vagy a törlesztés gyakorisága változik, ennek tényét. 4.3.11. Amennyiben a kölcsön állami kamattámogatással nyújtott, ez esetben a kamatot, díjat vagy költséget érintő az Ügyfél számára kedvezőtlen módosítást a Bank a módosítást - állami támogatással nyújtott kölcsön esetén a hatálybalépését megelőzően legalább 15 nappal -, hirdetményi úton köteles közzétenni. 4.3.12. A referencia-kamatlábhoz kötött hitelkamat esetén a Bank az Ügyfeleket rendszeresen a honlapján és az ügyfelek számára nyitva álló helyiségében kifüggesztve tájékoztatja a referencia- kamatláb változásáról. A Bank a referencia-kamatláb változásakor az új törlesztőrészlet összegéről az Ügyfél részére papíron vagy más tartós adathordozón tájékoztatást ad. 4.3.13. A kamaton kívüli díj vagy költség módosítása esetén a Bank – az állami kamattámogatással nyújtott kölcsönöket kivéve – a módosítás hatálybalépését megelőző legalább 30 nappal közvetlen értesítést köteles küldeni az Ügyfelek részére a módosítás tényéről, a díj vagy költség új mértékéről. 4.3.14. A Bank részéről közvetlen értesítésnek minősül: 4.3.15. Az Ügyfél által megadott adatok változásának bejelentése elmulasztásából eredő következményekért a Bank nem felel. Kiskorú/Gondnokolt Adós és/vagy Adóstárs esetében az SMS üzeneteket a Bank a Törvényes Képviselő által megadott mobiltelefonszámra küldi. Kizárólag az Ügyfelet terheli a felelősség azokért a károkért, más következményekért, amelyek az Ügyfél mobiltelefonjával és/vagy az ahhoz tartozó SIM kártyával összefüggően (így különösen – de nem kizárólagosan azok birtokából való kikerüléséből, letiltásából, üzemképtelenségéből, hibás működéséből) keletkeznek. 4.3.16. A Bank jogosult úgy tekinteni, hogy az Ügyfél tudomásul vette és elfogadta a közvetlen értesítésben foglaltakat, amennyiben arra legkésőbb a hatályba lépést megelőző 5. napig nem érkezett észrevétel vagy kifogás részéről. 4.3.17. Amennyiben az Ügyfél a számára kedvezőtlen módosítást nem fogadja el, úgy jogában áll a szerződést írásban, a Bank által rendszeresített nyomtatványon, illetve teljes bizonyító erejű magánokiratba foglaltan költség- és díjmentesen felmondani. 4.3.18. A nyomtatvány, illetve az okirat aláírására minden, a kölcsönügyletben résztvevő ügyfél köteles. 4.3.19. Az Ügyfél köteles arról gondoskodni, hogy az okiratba foglalt, illetve banki formanyomtatványon eszközölt felmondás legkésőbb a kamatperiódus lejáratát megelőző 60. naptári napig a Bankhoz megérkezzen. Amennyiben az előzőek szerint meghatározott nap nem banki munkanapra esik, akkor a felmondásra nyitva álló idő utolsó napja az előzőek szerint meghatározott napot közvetlenül megelőző banki munkanap. A felmondás benyújtható személyesen bármelyik hitelezéssel foglalkozó fiókban, vagy postai úton az OTP Lakossági Ingatlan Hitelek és LTP Betét Bank Hitel-adminisztrációs Back-Office Főosztályának központi címérecímére postázva. A 4.3.20. Amennyiben az Ügyfél ezen kötelezettségeinek maradéktalanul nem tesz eleget, a felmondás joghatásai nem állnak be. 4.3.21. Az Ügyfél legkésőbb a kamatperiódus utolsó napjára köteles a kölcsönszerződés alapján még fennálló teljes tartozását kiegyenlíteni. Amennyiben a kamatperiódus utolsó napja nem munkanapra esik, akkor a Bank a teljesítést a kamatperiódus utolsó napját megelőző banki munkanapon fogadja el. Mindaddig, amíg a felmondás joghatásai nem állnak be, Ügyfél köteles törlesztési kötelezettségének szerződésszerű teljesítésére. 4.3.22. Az Ügyfél a felmondás visszavonására csak a kamatperiódus utolsó napját megelőző ötödik banki munkanapig jogosult (ha addig még nem történt meg a teljesítés, illetve a hitel lezárása). Amennyiben az előzőek szerint meghatározott nap nem banki munkanapra esik, akkor a visszavonásra nyitva álló idő utolsó napja az előzőek szerint meghatározott napot közvetlenül megelőző banki munkanap. A visszavonást csak írásban, teljes bizonyító erejű magánokiratban kezdeményezheti az Ügyfél. A magánokiratot az ügylet összes szereplőjének alá kell írnia. 4.3.23. A Bank új az Ügyfél számára kedvezőtlen szolgáltatás bevezetésére csak abban az esetben jogosult, ha ahhoz az Ügyfél az Üzletszabályzat 1.4. pontjában foglaltak szerint kifejezetten hozzájárul. Amennyiben az Ügyfél ehhez nem járul hozzá, a kölcsönszerződés tekintetében a módosítás nem lép hatályba.

Appears in 1 contract

Samples: Hitelműveletek Üzletszabályzata