Common use of A járadékszolgáltatás feltételei Összefoglaló tájékoztató Clause in Contracts

A járadékszolgáltatás feltételei Összefoglaló tájékoztató. a nyugdíjbiztosításokra vonatkozó adójogszabályokról vonatkozó információkat a Biztosító éves gyakorisággal írásban megküldi a szerződő részére. Felelős intézményként a Biztosító elkötelezett, hogy eszközalapkínálatának jövőbeli bővítése esetén minél nagyobb teret kapjanak a fenntartható be- fektetési célkitűzéssel rendelkező, illetve a fenntarthatósági szempontokat előmozdító eszközalapok. Az átfogó eszközalapkínálat és az ügyféligények széles spektrumának lefedése érdekében a Biztosító mindemellett fenntartja azokat a régi eszközalapjait is, melyek befektetési politikája és eszközössze- tétele eredetileg nem a fenntartható környezeti vagy társadalmi vagy irá- nyítási szempontok alapján került meghatározásra. Ugyanakkor e meglévő eszközalapjainak összetételében is – befektetési politikájuk változatlanul hagyása mellett – törekszik a fenntarthatósági szempontokat fokozottab- ban érvényesíteni a mögöttes befektetési eszközök rendszeres felülvizsgála- tával. A Biztosító ezzel kapcsolatos részletes politikáját a honlapján (www.uniqa.hu/fenntarthatosag) publikálja. Az alábbiakban a „pénzügyi termék” kifejezést „eszközalap” értelemben használjuk. Jelen pénzügyi termék nem rendelkezik fenntarthatósági célkitűzéssel. Az e pénzügyi termék alapjául szolgáló befektetések nem veszik figye- lembe a környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevékeny- ségekre vonatkozó uniós kritériumokat.

Appears in 1 contract

Samples: Harmónia Bónusz Nyugdíjbiztosítás

A járadékszolgáltatás feltételei Összefoglaló tájékoztató. a nyugdíjbiztosításokra vonatkozó adójogszabályokról vonatkozó információkat a Biztosító éves gyakorisággal írásban megküldi a szerződő részére. Felelős intézményként a Biztosító elkötelezett, hogy eszközalapkínálatának jövőbeli bővítése esetén minél nagyobb teret kapjanak a fenntartható be- fektetési célkitűzéssel rendelkező, illetve a fenntarthatósági szempontokat előmozdító eszközalapok. Az átfogó eszközalapkínálat és az ügyféligények széles spektrumának lefedése érdekében a Biztosító mindemellett fenntartja azokat a régi eszközalapjait is, melyek befektetési politikája és eszközössze- tétele eredetileg nem a fenntartható környezeti vagy társadalmi vagy irá- nyítási szempontok alapján került meghatározásra. Ugyanakkor e meglévő eszközalapjainak összetételében is – befektetési politikájuk változatlanul hagyása mellett – törekszik a fenntarthatósági szempontokat fokozottab- ban érvényesíteni a mögöttes befektetési eszközök rendszeres felülvizsgála- tával. A Biztosító ezzel kapcsolatos részletes politikáját a honlapján (www.uniqa.hu/fenntarthatosagxxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxx) publikálja. Az alábbiakban a „pénzügyi termék” kifejezést „eszközalap” értelemben használjuk. Jelen pénzügyi termék nem rendelkezik fenntarthatósági célkitűzéssel. Az e pénzügyi termék alapjául szolgáló befektetések nem veszik figye- lembe a környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevékeny- ségekre vonatkozó uniós kritériumokat.

Appears in 1 contract

Samples: Pension Invest Iii. Rendszeres Díjas, Befektetési Egységekhez Kötött Nyugdíjbiztosítás

A járadékszolgáltatás feltételei Összefoglaló tájékoztató. a nyugdíjbiztosításokra vonatkozó adójogszabályokról vonatkozó információkat a Biztosító éves gyakorisággal írásban megküldi a szerződő részére. Felelős intézményként a Biztosító elkötelezett, hogy eszközalapkínálatának jövőbeli bővítése esetén minél nagyobb teret kapjanak a fenntartható be- fektetési célkitűzéssel rendelkező, illetve a fenntarthatósági szempontokat előmozdító eszközalapok. Az átfogó eszközalapkínálat és az ügyféligények széles spektrumának lefedése érdekében a Biztosító mindemellett fenntartja azokat a régi eszközalapjait is, melyek befektetési politikája és eszközössze- tétele eredetileg nem a fenntartható környezeti vagy társadalmi vagy irá- nyítási szempontok alapján került meghatározásra. Ugyanakkor e meglévő eszközalapjainak összetételében is – befektetési politikájuk változatlanul hagyása mellett – törekszik a fenntarthatósági szempontokat fokozottab- ban érvényesíteni a mögöttes befektetési eszközök rendszeres felülvizsgála- tával. A Biztosító ezzel kapcsolatos részletes politikáját a honlapján (www.uniqa.hu/fenntarthatosagxxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxx) publikálja. Az alábbiakban a „pénzügyi termék” kifejezést „eszközalap” értelemben használjuk. Jelen pénzügyi termék nem rendelkezik fenntarthatósági célkitűzéssel. Az e pénzügyi termék alapjául szolgáló befektetések nem veszik figye- lembe a környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevékeny- ségekre vonatkozó uniós kritériumokat.

Appears in 1 contract

Samples: Pension Invest Iii. Rendszeres Díjas, Befektetési Egységekhez Kötött Nyugdíjbiztosítás

A járadékszolgáltatás feltételei Összefoglaló tájékoztató. a nyugdíjbiztosításokra vonatkozó adójogszabályokról vonatkozó információkat a Biztosító éves gyakorisággal írásban megküldi a szerződő részére. Felelős intézményként a Biztosító elkötelezett, hogy eszközalapkínálatának jövőbeli bővítése esetén minél nagyobb teret kapjanak a fenntartható be- fektetési célkitűzéssel rendelkező, illetve a fenntarthatósági szempontokat előmozdító eszközalapok. Az átfogó eszközalapkínálat és az ügyféligények széles spektrumának lefedése érdekében a Biztosító mindemellett fenntartja azokat a régi eszközalapjait is, melyek befektetési politikája és eszközössze- tétele eredetileg nem a fenntartható környezeti vagy társadalmi vagy irá- nyítási szempontok alapján került meghatározásra. Ugyanakkor e meglévő eszközalapjainak összetételében is – befektetési politikájuk változatlanul hagyása mellett – törekszik a fenntarthatósági szempontokat fokozottab- ban érvényesíteni a mögöttes befektetési eszközök rendszeres felülvizsgála- tával. A Biztosító ezzel kapcsolatos részletes politikáját a honlapján (www.uniqa.hu/fenntarthatosagxxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxx) publikálja. Az alábbiakban a „pénzügyi termék” kifejezést „eszközalap” értelemben használjuk. Jelen pénzügyi termék nem rendelkezik fenntarthatósági célkitűzésselcélkitű- zéssel. Az e pénzügyi termék alapjául szolgáló befektetések nem veszik figye- lembe a környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevékeny- ségekre vonatkozó uniós kritériumokat.

Appears in 1 contract

Samples: Pension Invest Iii. Rendszeres Díjas, Befektetési Egységekhez Kötött Nyugdíjbiztosítás

A járadékszolgáltatás feltételei Összefoglaló tájékoztató. a nyugdíjbiztosításokra vonatkozó adójogszabályokról zötti minimalizálására. Az eszközalap vonatkozásában a fenntarthatósági tényezőkre gyakorolt főbb káros hatásokra, illetve ezek figyelembevételére vonatkozó információkat a Biztosító éves gyakorisággal írásban megküldi a szerződő részére. Felelős intézményként a Biztosító elkötelezett, hogy eszközalapkínálatának jövőbeli bővítése esetén minél nagyobb teret kapjanak a fenntartható be- fektetési célkitűzéssel rendelkező, illetve a fenntarthatósági szempontokat előmozdító eszközalapok. Az átfogó eszközalapkínálat és az ügyféligények széles spektrumának lefedése érdekében a Biztosító mindemellett fenntartja azokat a régi eszközalapjait is, melyek befektetési politikája és eszközössze- tétele eredetileg nem a fenntartható környezeti vagy társadalmi vagy irá- nyítási szempontok alapján került meghatározásra. Ugyanakkor e meglévő eszközalapjainak összetételében is – befektetési politikájuk változatlanul hagyása mellett – törekszik a fenntarthatósági szempontokat fokozottab- ban érvényesíteni a mögöttes befektetési eszközök rendszeres felülvizsgála- tával. A Biztosító ezzel kapcsolatos részletes politikáját a honlapján (www.uniqa.hu/fenntarthatosag) publikálja. Az alábbiakban a „pénzügyi termék” kifejezést „eszközalap” értelemben használjuk. Jelen pénzügyi termék nem rendelkezik fenntarthatósági célkitűzéssel. Az e pénzügyi termék alapjául szolgáló befektetések nem veszik figye- lembe a környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevékeny- ségekre vonatkozó uniós kritériumokat.

Appears in 1 contract

Samples: Harmónia Bónusz Nyugdíjbiztosítás

A járadékszolgáltatás feltételei Összefoglaló tájékoztató. a nyugdíjbiztosításokra vonatkozó adójogszabályokról tényezőkre gyakorolt főbb káros hatásokra, illetve ezek figyelembevételére vonatkozó információkat a Biztosító éves gyakorisággal írásban megküldi a szerződő részére. Felelős intézményként a Biztosító elkötelezett, hogy eszközalapkínálatának jövőbeli bővítése esetén minél nagyobb teret kapjanak a fenntartható be- fektetési célkitűzéssel rendelkező, illetve a fenntarthatósági szempontokat előmozdító eszközalapok. Az átfogó eszközalapkínálat és az ügyféligények széles spektrumának lefedése érdekében a Biztosító mindemellett fenntartja azokat a régi eszközalapjait is, melyek befektetési politikája és eszközössze- tétele eredetileg nem a fenntartható környezeti vagy társadalmi vagy irá- nyítási szempontok alapján került meghatározásra. Ugyanakkor e meglévő eszközalapjainak összetételében is – befektetési politikájuk változatlanul hagyása mellett – törekszik a fenntarthatósági szempontokat fokozottab- ban érvényesíteni a mögöttes befektetési eszközök rendszeres felülvizsgála- tával. A Biztosító ezzel kapcsolatos részletes politikáját a honlapján (www.uniqa.hu/fenntarthatosag) publikálja. Az alábbiakban a „pénzügyi termék” kifejezést „eszközalap” értelemben használjuk. Jelen pénzügyi termék nem rendelkezik fenntarthatósági célkitűzéssel. Az e pénzügyi termék alapjául szolgáló befektetések nem veszik figye- lembe a környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevékeny- ségekre vonatkozó uniós kritériumokat.

Appears in 1 contract

Samples: Harmónia Bónusz Nyugdíjbiztosítás

A járadékszolgáltatás feltételei Összefoglaló tájékoztató. a nyugdíjbiztosításokra vonatkozó adójogszabályokról zötti minimalizálására. Az eszközalap vonatkozásában a fenntarthatósági tényezőkre gyakorolt főbb káros hatásokra, illetve ezek figyelembevételére vonatkozó információkat a Biztosító éves gyakorisággal írásban megküldi a szerződő részére. Felelős intézményként a Biztosító elkötelezett, hogy eszközalapkínálatának jövőbeli bővítése esetén minél nagyobb teret kapjanak a fenntartható be- fektetési célkitűzéssel rendelkező, illetve a fenntarthatósági szempontokat előmozdító eszközalapok. Az átfogó eszközalapkínálat és az ügyféligények széles spektrumának lefedése érdekében a Biztosító mindemellett fenntartja azokat a régi eszközalapjait is, melyek befektetési politikája és eszközössze- tétele eredetileg nem a fenntartható környezeti vagy társadalmi vagy irá- nyítási szempontok alapján került meghatározásra. Ugyanakkor e meglévő eszközalapjainak összetételében is – befektetési politikájuk változatlanul hagyása mellett – törekszik a fenntarthatósági szempontokat fokozottab- ban érvényesíteni a mögöttes befektetési eszközök rendszeres felülvizsgála- tával. A Biztosító ezzel kapcsolatos részletes politikáját a honlapján (www.uniqa.hu/fenntarthatosagxxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxx) publikálja. Az alábbiakban a „pénzügyi termék” kifejezést „eszközalap” értelemben használjuk. Jelen pénzügyi termék nem rendelkezik fenntarthatósági célkitűzéssel. Az e pénzügyi termék alapjául szolgáló befektetések nem veszik figye- lembe a környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevékeny- ségekre vonatkozó uniós kritériumokat.

Appears in 1 contract

Samples: Pension Invest Iii. Rendszeres Díjas, Befektetési Egységekhez Kötött Nyugdíjbiztosítás

A járadékszolgáltatás feltételei Összefoglaló tájékoztató. a nyugdíjbiztosításokra vonatkozó adójogszabályokról tényezőkre gyakorolt főbb káros hatásokra, illetve ezek figyelembevételére vonatkozó információkat a Biztosító éves gyakorisággal írásban megküldi a szerződő részére. Felelős intézményként a Biztosító elkötelezett, hogy eszközalapkínálatának jövőbeli bővítése esetén minél nagyobb teret kapjanak a fenntartható be- fektetési célkitűzéssel rendelkező, illetve a fenntarthatósági szempontokat előmozdító eszközalapok. Az átfogó eszközalapkínálat és az ügyféligények széles spektrumának lefedése érdekében a Biztosító mindemellett fenntartja azokat a régi eszközalapjait is, melyek befektetési politikája és eszközössze- tétele eredetileg nem a fenntartható környezeti vagy társadalmi vagy irá- nyítási szempontok alapján került meghatározásra. Ugyanakkor e meglévő eszközalapjainak összetételében is – befektetési politikájuk változatlanul hagyása mellett – törekszik a fenntarthatósági szempontokat fokozottab- ban érvényesíteni a mögöttes befektetési eszközök rendszeres felülvizsgála- tával. A Biztosító ezzel kapcsolatos részletes politikáját a honlapján (www.uniqa.hu/fenntarthatosagxxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxx) publikálja. Az alábbiakban a „pénzügyi termék” kifejezést „eszközalap” értelemben használjuk. Jelen pénzügyi termék nem rendelkezik fenntarthatósági célkitűzéssel. Az e pénzügyi termék alapjául szolgáló befektetések nem veszik figye- lembe a környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevékeny- ségekre vonatkozó uniós kritériumokat.

Appears in 1 contract

Samples: Pension Invest Iii. Rendszeres Díjas, Befektetési Egységekhez Kötött Nyugdíjbiztosítás