A Játékokban részt venni jogosult Játékosok. A Játékokban azok a természetes személyek vehetnek részt, akik: a) válaszolnak a Portálon megjelenített kvízben szereplő tudásalapú kérdésekre, és b) megadják a jogosítványuk típusát, és c) megadják nevüket és e-mail címüket a sorsolás és nyereményátadásról való értesítés céljára, és d) feliratkoznak a hírlevélre nevük és e-mail címük megadásával, azaz hozzájárulást adnak ahhoz, hogy részükre a Szolgáltató érdeklődési körüknek megfelelő reklám tartalmú elektronikus direkt marketing üzenetet küldjön, amelyben többek között tájékoztatja a Felhasználókat az ajánlatokról, újdonságokról, hírekről, promóciókról, reklámokról. A Játék célja többek között a hírlevél feliratkozás ösztönzése, a Szervező a Játékot azoknak a Felhasználóknak szervezi, akik feliratkoznak a hírlevelére és teljesítik a Játék többi feltételét is. Az a Játékos, aki – a részvételi feltételek elfogadásának időpontjában – korlátozottan cselekvőképes személynek minősül, a Nyereménnyel kapcsolatos érdemi ügyintézésre, a Nyeremény átvételére és igénybevételére, valamint a jelen Játékszabályzat szerinti adatkezeléshez való hozzájárulásra csak a törvényes képviselőjével vagy gondnokával együtt jogosult. A Játékosok az általuk tévesen szolgáltatott adatokból adódó valamennyi következményt maguk viselik. Az adatok helytállóságát a Játékra történő jelentkezés során (vagy azt követően) a Szervezőnek nem áll módjában ellenőrizni, ezért ezzel kapcsolatban a felelősség és minden ezzel járó jogi és anyagi következmény minden esetben a Játékost terheli. Amennyiben a személyes adatok kezelése kapcsán a Játékban való részvétellel kapcsolatban a Játékban történő sorsoláshoz, a Nyeremény átadásához megadott hozzájárulás visszavonása a Játék időtartama alatt, illetve a Nyeremény átadása előtt történik, a Sorsolásban a Játékos nem vesz részt, illetve a Nyeremény részére nem kerül átadásra, mivel a Sorsolás a Játékosok valamely azonosító adatai közül történik, a Nyeremény átadásához pedig adójiogi és egyéb szállítási, értesítési információk szükségesek, amelyeket a Szolgáltató a Játékos hozzájárulása alapján jogosult kezelni. A Nyeremény átadását követően a Játékos nem tehet olyan nyilatkozatot, mely jelen Játékszabályzatba foglalt vállalásával ellentétes. Minden Játékos csak egyszer jogosult a Játékban részt venni. A Szervező nem köteles ellenőrizni, hogy egy Játékos hány nevezéssel vesz részt a Játékban, ha azonban a Szervező megbizonyosodik arról, hogy egy Játékos több nevezéssel vesz részt a Játékban, jogosult a Játékost a Játékból kizárni. A Játék Nyereményét csak olyan Játékos nyerheti meg és kaphatja meg, aki a Játék időtartama alatt és a Sorsolás időpontjában is a 2.1. pont alatti, valamint az adott Játékra vonatkozó Szabályzatban meghatározott valamennyi feltételt teljesíti. A Játékban kizárólag magyarországi állandó lakcímmel vagy magyarországi tartózkodási hellyel rendelkező, illetve jogi személyek esetében magyarországi székhellyel rendelkező személyek vehetnek részt.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Felhasználási Feltételek
A Játékokban részt venni jogosult Játékosok. A Játékokban azok a Szabályzatban meghatározott természetes személyek vehetnek részt, akik:
a) válaszolnak a Portálon megjelenített kvízben szereplő tudásalapú kérdésekreSzabályzatban meghatározott feltételekkel. A Szabályzat előírhatja, és
b) megadják hogy valamely Játékban történő részvétel feltétele a jogosítványuk típusáthírlevél feliratkozás, és
c) megadják nevüket ebben az esetben csak azok a Játékosok vehetnek részt a Játékban, akik a Szabályzat valamennyi részvételi feltételét kielégítik és e-mail címüket a sorsolás és nyereményátadásról való értesítés céljáraSzolgáltató hírlevelére is feliratkoztak, és
d) feliratkoznak a hírlevélre nevük és e-mail címük megadásával, azaz vagyis hozzájárulást adnak ahhoz, hogy részükre a Szolgáltató érdeklődési körüknek megfelelő reklám tartalmú elektronikus direkt marketing üzenetet küldjön, amelyben többek között tájékoztatja a Felhasználókat az ajánlatokról, újdonságokról, hírekről, promóciókról, reklámokról. A hírlevél feliratkozáshoz kötött Játék célja többek között a hírlevél feliratkozás ösztönzése, a Szervező a Játékot azoknak a Felhasználóknak szervezi, akik feliratkoznak a hírlevelére és teljesítik a Játék többi feltételét is. Az a Játékos, aki – a részvételi feltételek elfogadásának időpontjában – korlátozottan cselekvőképes személynek minősül, a Nyereménnyel kapcsolatos érdemi ügyintézésre, a Nyeremény átvételére és igénybevételére, valamint a jelen Játékszabályzat szerinti adatkezeléshez való hozzájárulásra csak a törvényes képviselőjével vagy gondnokával együtt jogosult. A Játékosok az általuk tévesen szolgáltatott adatokból adódó valamennyi következményt maguk viselik. Az adatok helytállóságát a Játékra történő jelentkezés során (vagy azt követően) a Szervezőnek nem áll módjában ellenőrizni, ezért ezzel kapcsolatban a felelősség és minden ezzel járó jogi és anyagi következmény minden esetben a Játékost terheli. Amennyiben a személyes adatok kezelése kapcsán a Játékban való részvétellel kapcsolatban a Játékban történő sorsoláshoz, a Nyeremény átadásához megadott hozzájárulás visszavonása a Játék időtartama alatt, illetve a Nyeremény átadása előtt történik, a Sorsolásban a Játékos nem vesz részt, illetve a Nyeremény részére nem kerül átadásra, mivel a Sorsolás a Játékosok valamely azonosító adatai közül történik, a Nyeremény átadásához pedig adójiogi adójogi és egyéb szállítási, értesítési információk szükségesek, amelyeket a Szolgáltató a Játékos hozzájárulása alapján jogosult kezelni. A Nyeremény átadását követően a Játékos nem tehet olyan nyilatkozatot, mely jelen Játékszabályzatba foglalt vállalásával ellentétes. Minden Játékos csak egyszer jogosult a Játékban részt venni, kivéve, ha a Szabályzat ettől eltérően rendelkezik. A Szervező nem köteles ellenőrizni, hogy egy Játékos hány nevezéssel vesz részt a Játékban, ha azonban a Szervező megbizonyosodik arról, hogy egy Játékos több nevezéssel vesz részt a Játékban, jogosult a Játékost a Játékból kizárni. A Játék Nyereményét csak olyan Játékos nyerheti meg és kaphatja meg, aki a Játék időtartama alatt és a Sorsolás időpontjában is a 2.1. pont alatti, valamint az adott Játékra vonatkozó Szabályzatban meghatározott valamennyi feltételt teljesíti. A Játékban kizárólag magyarországi állandó lakcímmel vagy magyarországi tartózkodási hellyel rendelkező, illetve jogi személyek esetében magyarországi székhellyel rendelkező személyek vehetnek részt.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
A Játékokban részt venni jogosult Játékosok. A Ha a Játékra vonatkozó Játékszabályzat másként nem rendelkezik, a Játékokban azok a természetes személyek vehetnek részt, akik:
a) válaszolnak a Portálon megjelenített kvízben szereplő tudásalapú kérdésekre, és
b) megadják a jogosítványuk típusát, és
c) megadják nevüket és e-mail címüket a sorsolás és nyereményátadásról való értesítés céljára, és
d) feliratkoznak a hírlevélre nevük és e-mail címük megadásával, azaz hozzájárulást adnak ahhoz, hogy részükre a Szolgáltató érdeklődési körüknek megfelelő reklám tartalmú elektronikus direkt marketing üzenetet küldjön, amelyben többek között tájékoztatja a Felhasználókat az ajánlatokról, újdonságokról, hírekről, promóciókról, reklámokról. A Ha a Játékban való részvétel hírlevél feliratkozáshoz kötött, a Játék célja többek között a hírlevél feliratkozás ösztönzése, a Szervező a Játékot azoknak a Felhasználóknak szervezi, akik feliratkoznak a hírlevelére és teljesítik a Játék többi feltételét is. Az a Játékos, aki – a részvételi feltételek elfogadásának időpontjában – korlátozottan cselekvőképes személynek minősül, a Nyereménnyel kapcsolatos érdemi ügyintézésre, a Nyeremény átvételére és igénybevételére, valamint a jelen Játékszabályzat szerinti adatkezeléshez való hozzájárulásra csak a törvényes képviselőjével vagy gondnokával együtt jogosult. A Játékosok az általuk tévesen szolgáltatott adatokból adódó valamennyi következményt maguk viselik. Az adatok helytállóságát a Játékra történő jelentkezés során (vagy azt követően) a Szervezőnek nem áll módjában ellenőrizni, ezért ezzel kapcsolatban a felelősség és minden ezzel járó jogi és anyagi következmény minden esetben a Játékost terheli. Amennyiben a személyes adatok kezelése kapcsán a Játékban való részvétellel kapcsolatban a Játékban történő sorsoláshoz, a Nyeremény átadásához megadott hozzájárulás visszavonása a Játék időtartama alatt, illetve a Nyeremény átadása előtt történik, a Sorsolásban a Játékos nem vesz részt, illetve a Nyeremény részére nem kerül átadásra, mivel a Sorsolás a Játékosok valamely azonosító adatai közül történik, a Nyeremény átadásához pedig adójiogi adójogi és egyéb szállítási, értesítési információk szükségesek, amelyeket a Szolgáltató a Játékos hozzájárulása alapján jogosult kezelni. A Nyeremény átadását követően a Játékos nem tehet olyan nyilatkozatot, mely jelen Játékszabályzatba foglalt vállalásával ellentétes. Minden Játékos csak egyszer jogosult a Játékban részt venni. A Szervező nem köteles ellenőrizni, hogy egy Játékos hány nevezéssel vesz részt a Játékban, ha azonban a Szervező megbizonyosodik arról, hogy egy Játékos több nevezéssel vesz részt a Játékban, jogosult a Játékost a Játékból kizárni. A Játék Nyereményét csak olyan Játékos nyerheti meg és kaphatja meg, aki a Játék időtartama alatt és a Sorsolás időpontjában is a 2.1. pont alatti, valamint az adott Játékra vonatkozó Szabályzatban meghatározott valamennyi feltételt teljesíti. A Játékban kizárólag magyarországi állandó lakcímmel vagy magyarországi tartózkodási hellyel rendelkező, illetve jogi személyek esetében magyarországi székhellyel rendelkező személyek vehetnek részt.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Felhasználási Feltételek
A Játékokban részt venni jogosult Játékosok. A Játékokban azok a természetes személyek vehetnek részt, akik:
a) válaszolnak élő, a Portálon megjelenített kvízben szereplő tudásalapú kérdésekreSzolgáltató által üzemeltetett Simple Applikációban, SimplePay szolgáltatásban vagy a Simple Univerzumban Simple regisztrációval, Simple fiókkal rendelkeznek és magukra nézve kötelezőnek fogadták el a Simple ÁFF rendelkezéseit, és
b) megadják a jogosítványuk típusátSzervező által üzemeltetett Simple Applikációt telepítették és futtatják az erre alkalmas, a Simple ÁFF feltételeinek megfelelő Mobileszközükön, és
c) megadják nevüket és e-mail címüket a sorsolás és nyereményátadásról való értesítés céljára, és
d) feliratkoznak a hírlevélre nevük és e-mail címük megadásával, azaz hozzájárulást adnak ahhoz, hogy részükre a Szolgáltató érdeklődési körüknek megfelelő reklám tartalmú elektronikus direkt marketing üzenetet küldjön, amelyben többek között tájékoztatja a Felhasználókat teljesítik az ajánlatokról, újdonságokról, hírekről, promóciókról, reklámokról. A Játék célja többek között a hírlevél feliratkozás ösztönzése, a Szervező a Játékot azoknak a Felhasználóknak szervezi, akik feliratkoznak a hírlevelére és teljesítik a Játék többi feltételét isadott Játékra vonatkozó Szabályzatban rögzített egyéb feltételeket. Az a Játékos, aki – a részvételi feltételek elfogadásának időpontjában – korlátozottan cselekvőképes személynek minősül, a Nyereménnyel kapcsolatos érdemi ügyintézésre, a Nyeremény átvételére és igénybevételére, valamint a jelen Játékszabályzat szerinti adatkezeléshez való hozzájárulásra csak a törvényes képviselőjével vagy gondnokával együtt jogosult. A Játékosok az általuk tévesen szolgáltatott adatokból adódó valamennyi következményt maguk viselik. Az adatok helytállóságát a Játékra történő jelentkezés során (vagy azt követően) a Szervezőnek nem áll módjában ellenőrizni, ezért ezzel kapcsolatban a felelősség és minden ezzel járó jogi és anyagi következmény minden esetben a Játékost terheli. Amennyiben a személyes adatok kezelése kapcsán a Játékban való részvétellel kapcsolatban a Játékban történő sorsoláshoz, a Nyeremény átadásához megadott hozzájárulás visszavonása a Játék időtartama alatt, illetve a Nyeremény átadása előtt történik, a Sorsolásban a Játékos nem vesz részt, illetve a Nyeremény részére nem kerül átadásra, mivel a Sorsolás a Játékosok valamely azonosító adatai közül történik, a Nyeremény átadásához pedig adójiogi és egyéb szállítási, értesítési információk szükségesek, amelyeket a Szolgáltató a Játékos hozzájárulása alapján jogosult kezelni. A Nyeremény átadását követően a Játékos nem tehet olyan nyilatkozatot, mely jelen Játékszabályzatba foglalt vállalásával ellentétes. Minden Ha a Játékra vonatkozó Szabályzat másként nem rendelkezik, minden Játékos csak egyszer jogosult a Játékban részt venni. A Szervező nem köteles ellenőrizni, hogy egy Játékos hány nevezéssel vesz részt a Játékban, ha azonban a Szervező megbizonyosodik arról, hogy egy Játékos több nevezéssel vesz részt a Játékban, jogosult a Játékost a Játékból kizárni. Ha az adott Játék Xxxxxxxxxxx lehetővé teszi, hogy a Játékos többször is jogosult ugyanabban a Játékban részt venni, a Játékos mindegyik beregisztrált tranzakcióval növeli az esélyét a sorsolásban a Nyereményre, vagyis ahány sikeres vásárlást bonyolít le és regisztrál a Játékos a Játék időtartama alatt, annyiszor vesz részt a Játékos a Játék sorsolásában. A Játék Nyereményét csak olyan Játékos nyerheti meg és kaphatja meg, aki a Játék időtartama alatt és a Sorsolás időpontjában is a 2.1. pont a) - c) alatti, valamint az adott Játékra vonatkozó Szabályzatban meghatározott valamennyi feltételt teljesíti. A Játékban kizárólag magyarországi állandó lakcímmel vagy magyarországi tartózkodási hellyel rendelkező, illetve jogi személyek esetében magyarországi székhellyel rendelkező személyek vehetnek részt. A Szabályzat előírhatja, hogy csak azok a tranzakciók vehetnek részt a Játékban, amelyet a Játékosok előzetesen, a Játék időtartama alatt regisztráltak a Játékban. Amennyiben a Szabályzat alapján a Játékban való részvételhez egy lebonyolított vásárlási, fizetési tranzakció szükséges, akkor a Játékban csak olyan tranzakcióval játszhat a Játékos, amelyet ő maga bonyolított le a saját Simple Applikációs profiljából, és/vagy amiről SimplePay esetén ő kapta a saját e-mail címére a visszaigazolást. Tilos számítástechnikai eszközökkel, robottal, mesterséges intelligenciával, automatizáltan és egyéb, nem kézi adatbevitellel tranzakciókat regisztrálni és feltölteni a Játékba, illetve a Játékra jelentkezni. A Szolgáltató saját döntése alapján bármikor jogosult a Játékost, beleértve a Nyertest is felhívni arra, hogy igazolja, hogy a Játékban regisztrált tranzakció valós, és hogy az adott Játékos/nyertes bonyolította le azt, valamint, hogy megfelel a fenti feltételeknek. Amennyiben a Játékos ezen bekezdés rendelkezéseit megszegi, vagy kérésre nem tudja igazolni a fentieket a Szolgáltatónak, a Szolgáltató jogosult kizárni a Játékost a Játékból, illetve a sorsolásból, a sorsolás megtörténte után pedig jogosult megtagadni részére a Nyeremény átadását.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Felhasználási Feltételek
A Játékokban részt venni jogosult Játékosok. A Játékokban azok a természetes személyek vehetnek részt, akik:
a) válaszolnak élő, a Portálon megjelenített kvízben szereplő tudásalapú kérdésekreSzolgáltató által üzemeltetett Simple Applikációban, SimplePay szolgáltatásban vagy a Simple Univerzumban Simple regisztrációval, Simple fiókkal rendelkeznek és magukra nézve kötelezőnek fogadták el a Simple ÁFF rendelkezéseit, és
b) megadják a jogosítványuk típusátSzervező által üzemeltetett Simple Applikációt telepítették és futtatják az erre alkalmas, a Simple ÁFF feltételeinek megfelelő Mobileszközükön, és
c) megadják nevüket és e-mail címüket a sorsolás és nyereményátadásról való értesítés céljára, és
d) feliratkoznak a hírlevélre nevük és e-mail címük megadásával, azaz hozzájárulást adnak ahhoz, hogy részükre a Szolgáltató érdeklődési körüknek megfelelő reklám tartalmú elektronikus direkt marketing üzenetet küldjön, amelyben többek között tájékoztatja a Felhasználókat teljesítik az ajánlatokról, újdonságokról, hírekről, promóciókról, reklámokról. A Játék célja többek között a hírlevél feliratkozás ösztönzése, a Szervező a Játékot azoknak a Felhasználóknak szervezi, akik feliratkoznak a hírlevelére és teljesítik a Játék többi feltételét isadott Játékra vonatkozó Szabályzatban rögzített egyéb feltételeket. Az a Játékos, aki – a részvételi feltételek elfogadásának időpontjában – korlátozottan cselekvőképes személynek minősül, a Nyereménnyel kapcsolatos érdemi ügyintézésre, a Nyeremény átvételére és igénybevételére, valamint a jelen Játékszabályzat szerinti adatkezeléshez való hozzájárulásra csak a törvényes képviselőjével vagy gondnokával együtt jogosult. A Játékosok az általuk tévesen szolgáltatott adatokból adódó valamennyi következményt maguk viselik. Az adatok helytállóságát a Játékra történő jelentkezés során (vagy azt követően) a Szervezőnek nem áll módjában ellenőrizni, ezért ezzel kapcsolatban a felelősség és minden ezzel járó jogi és anyagi következmény minden esetben a Játékost terheli. Amennyiben a személyes adatok kezelése kapcsán a Játékban való részvétellel kapcsolatban a Játékban történő sorsoláshoz, a Nyeremény átadásához megadott hozzájárulás visszavonása a Játék időtartama alatt, illetve a Nyeremény átadása előtt történik, a Sorsolásban a Játékos nem vesz részt, illetve a Nyeremény részére nem kerül átadásra, mivel a Sorsolás a Játékosok valamely azonosító adatai közül történik, a Nyeremény átadásához pedig adójiogi és egyéb szállítási, értesítési információk szükségesek, amelyeket a Szolgáltató a Játékos hozzájárulása alapján jogosult kezelni. A Nyeremény átadását követően a Játékos nem tehet olyan nyilatkozatot, mely jelen Játékszabályzatba foglalt vállalásával ellentétes. Minden Játékos csak egyszer jogosult a Játékban részt venni. A Szervező nem köteles ellenőrizni, hogy egy Játékos hány nevezéssel vesz részt a Játékban, ha azonban a Szervező megbizonyosodik arról, hogy egy Játékos több nevezéssel vesz részt a Játékban, jogosult a Játékost a Játékból kizárni. A Játék Nyereményét csak olyan Játékos nyerheti meg és kaphatja meg, aki a Játék időtartama alatt és a Sorsolás időpontjában is a 2.1. pont a) - c) alatti, valamint az adott Játékra vonatkozó Szabályzatban meghatározott valamennyi feltételt teljesíti. A Játékban kizárólag magyarországi állandó lakcímmel vagy magyarországi tartózkodási hellyel rendelkező, illetve jogi személyek esetében magyarországi székhellyel rendelkező személyek vehetnek részt. A Szabályzat előírhatja, hogy csak azok a tranzakciók vehetnek részt a Játékban, amelyet a Játékosok előzetesen, a Játék időtartama alatt regisztráltak a Játékban.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Felhasználási Feltételek És Játékszabályzat
A Játékokban részt venni jogosult Játékosok. A Játékokban azok a Szabályzatban meghatározott természetes személyek vehetnek részt, akik:
a) válaszolnak a Portálon megjelenített kvízben szereplő tudásalapú kérdésekreSzabályzatban meghatározott feltételekkel. A Szabályzat előírhatja, és
b) megadják hogy valamely Játékban történő részvétel feltétele a jogosítványuk típusáthírlevél feliratkozás, és
c) megadják nevüket ebben az esetben csak azok a Játékosok vehetnek részt a Játékban, akik a Szabályzat valamennyi részvételi feltételét kielégítik és e-mail címüket a sorsolás és nyereményátadásról való értesítés céljáraSzolgáltató hírlevelére is feliratkoztak, és
d) feliratkoznak a hírlevélre nevük és e-mail címük megadásával, azaz vagyis hozzájárulást adnak ahhoz, hogy részükre a Szolgáltató érdeklődési körüknek megfelelő reklám tartalmú elektronikus direkt marketing üzenetet küldjön, amelyben többek között tájékoztatja a Felhasználókat az ajánlatokról, újdonságokról, hírekről, promóciókról, reklámokról. A hírlevél feliratkozáshoz kötött Játék célja többek között a hírlevél feliratkozás ösztönzése, a Szervező a Játékot azoknak a Felhasználóknak szervezi, akik feliratkoznak a hírlevelére és teljesítik a Játék többi feltételét is. A Szabályzat előírhatja, hogy egy adott Játékban csak meghatározott életkort betöltött személyek vehetnek részt. Ebben az esetben a Játékosnak a Szabályzatban meghatározott módon nyilatkoznia kell arról, hogy a Szabályzatban előírt életkort betöltötte-e. Az a Játékos, aki – a részvételi feltételek elfogadásának időpontjában – korlátozottan cselekvőképes személynek minősül, a Nyereménnyel kapcsolatos érdemi ügyintézésre, a Nyeremény átvételére és igénybevételére, valamint a jelen Játékszabályzat szerinti adatkezeléshez való hozzájárulásra csak a törvényes képviselőjével vagy gondnokával együtt jogosult. A Játékosok az általuk tévesen vagy hamisan szolgáltatott adatokból adódó valamennyi következményt maguk viselik. Az adatok helytállóságát a Játékra történő jelentkezés során (vagy azt követően) a Szervezőnek nem áll módjában ellenőrizni, ezért ezzel kapcsolatban a felelősség és minden ezzel járó jogi és anyagi következmény minden esetben a Játékost terheli. Amennyiben a személyes adatok kezelése kapcsán a Játékban való részvétellel kapcsolatban a Játékban történő sorsoláshoz, a Nyeremény átadásához megadott hozzájárulás visszavonása a Játék időtartama alatt, illetve a Nyeremény átadása előtt történik, a Sorsolásban a Játékos nem vesz részt, illetve a Nyeremény részére nem kerül átadásra, mivel a Sorsolás a Játékosok valamely azonosító adatai közül történik, a Nyeremény átadásához pedig adójiogi adójogi és egyéb szállítási, értesítési információk szükségesek, amelyeket a Szolgáltató a Játékos hozzájárulása alapján jogosult kezelni. A Nyeremény átadását követően a Játékos nem tehet olyan nyilatkozatot, mely jelen Játékszabályzatba foglalt vállalásával ellentétes. Minden Játékos csak egyszer jogosult a Játékban részt venni, kivéve, ha a Szabályzat ettől eltérően rendelkezik. A Szervező nem köteles ellenőrizni, hogy egy Játékos hány nevezéssel vesz részt a Játékban, ha azonban a Szervező megbizonyosodik arról, hogy egy Játékos több nevezéssel vesz részt a Játékban, jogosult a Játékost a Játékból kizárni. A Játék Nyereményét csak olyan Játékos nyerheti meg és kaphatja meg, aki a Játék időtartama alatt és a Sorsolás időpontjában is a 2.1. pont alatti, valamint az adott Játékra vonatkozó Szabályzatban meghatározott valamennyi feltételt teljesíti. A Játékban kizárólag magyarországi állandó lakcímmel vagy magyarországi tartózkodási hellyel rendelkező, illetve jogi személyek esetében magyarországi székhellyel rendelkező személyek vehetnek részt.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Felhasználási Feltételek