A Szolgáltató jogai és kötelezettségei. 5.1. A Szolgáltató köteles a Szerződésben megadott szolgáltatások biztosítására éves 99,5%-os rendelkezésre állás mellett. A rendelkezésre állás számításába nem tartoznak bele az előre bejelentett karbantartások, a rendszerfejlesztés miatti üzemszünetek, valamint a Szolgáltató hibáján kívüli, rendkívüli estek (pl. tűzvész, földrengés, stb.) okozta üzemzavarok.
5.2. A Szolgáltató köteles a megrendelt szolgáltatásokat a megrendelés díjának kiegyenlítésétől számított 8 munkanapon belül biztosítani. Kivételt képeznek azok a kiegészítő, harmadik fél (alvállalkozó, szerződéses vagy konzorciumos) partner által nyújtott szolgáltatások, melyeket a Szolgáltató közvetít az Előfizető felé. Ezen szolgáltatások kezdete a harmadik fél hatáskörébe tartozik. A szolgáltató kapcsolattartásra megjelölt hivatalos e-mail címeire beérkezett, vagy postai úton beküldött módosítási kéréseket a Szolgáltató köteles 3 munkanapon belül feldolgozni, azokra érdemben reagálni.
5.3. A Szolgáltató díjmentesen technikai támogatást nyújt a megrendelt szolgáltatás igénybevételéhez. A Szolgáltató csak a szerverkörnyezet szakszerű üzemeltetése kapcsán felmerülő problémák esetére nyújt támogatást, a web-programozási, szakmai kérdéskörök nem a Szolgáltató illetőségébe tartoznak
5.4. A Szolgáltató jogosult az érvényes árlistában megadott díjakat az Előfizető felé kiszámlázni. A számlázás a tárgyidőszak elején történik, kivételt képeznek a használat mértékéhez kötött díjak, melyek a tárgyidőszak végén kerülnek kiszámlázásra. Az első számlát a Szolgáltató megrendeléskor állítja ki, melyet az Előfizető a Szerződés megkötésekor köteles teljesíteni.
5.5. A Szolgáltató jogosult egyoldalúan módosítani a szolgáltatásainak tartalmát és díját, valamint a jelen ÁSZF-et, erről azonban legalább 30 nappal a tervezett módosítás előtt tájékoztatni köteles az Előfizetőt honlapján.
5.6. Abban az esetben, ha a Szolgáltató üzembiztonsága - igazolhatóan - veszélybe kerül, a Szolgáltató jogosult azonnali hatállyal módosítani az Általános Szerződési Feltételeket, erről azonban köteles előzetesen írásos tájékoztatást (indoklást) nyújtani Előfizetőinek.
5.7. Az előre kifizetett szolgáltatásnak sem a tartalma, sem a díja nem módosítható, kivéve a kvóták változásából eredő tartalmi és díjváltozásokat, melyekre csak a fenti 30 napos bejelentési kötelezettség vonatkozik.
5.8. A Szolgáltató a tőle elvárható gondossággal óvja az Előfizető által a Szolgáltató szerverein elhelyezett adatokat, azonban nem vállal felelősséget az ada...
A Szolgáltató jogai és kötelezettségei. 5.1. A Szolgáltató az ÁSZF keretei között vállalja, hogy az online értékesítési rendszere segítségével megjeleníti a Partner Ajánlatát, amelyet a Partner az Adminisztrációs Felületen keresztül a Weboldalra az ÁSZF szerint feltöltött. Az Ajánlatnak tartalmaznia kell a Partner termékeit/szolgáltatásait, továbbá az ehhez kapcsolódóan megadott információkat. Kizárólag a Partner felelős azért, hogy az Ajánlatban szerepeljen minden olyan információ, amelyet a hatályos jogszabályok alapján fel kell tüntetni.
5.2. A Szolgáltató vállalja tehát, hogy az ÁSZF feltételei szerint megjeleníti a Partner Ajánlatát (alapszolgáltatás), továbbá amennyiben a Szolgáltató Médiaajánlatot adott és a Partner ilyen szolgáltatás igénybevételére tett nyilatkozatot, akkor a Médiaajánlat teljesítése érdekében egyéb szolgáltatásokat nyújt. A jelen ÁSZF alapján a Szolgáltató fenntartja magának a jogot arra, hogy a Partner által közzétenni kért Ajánlatok közül indokolás nélkül bármely Ajánlat megjelenítését visszautasítsa vagy visszavonja. A jelen szerződéses feltételek elfogadásával a Partner ezen kikötést kifejezetten tudomásul veszi, azzal összefüggésben véleményeltérést nem közöl.
5.3. A Szolgáltató jogosult a Vásárlót saját maga is informálni arról, hogy az adott termék/szolgáltatás értékesítésének vonatkozásában a Partner és a Vásárló között jön létre szerződés. Figyelemmel erre a körülményre, minden, a Partner és a Vásárló közötti jogviszonyból eredő jótállási, szavatossági, továbbá a termék visszaküldéséből (visszaszármaztatásából) eredő és azzal kapcsolatos igény és tevékenység alanya és kötelezettje kizárólag a Partner, de Szolgáltató jogosult a Partner és Vásárló közötti közvetítésre. Amennyiben a Vásárló a Partnerrel kötött szerződésétől jogszerűen eláll, ezen értékesítés Jutaléka jóváírásra kerül a Partner részére az azt követő első számla összegében, amikor a Partner az elállásról a Szolgáltatót értesíti és az elállást igazolja. A Partner visszatérítésre vonatkozó igényét az elállást követő Jutalék egyeztetéssel egyidejűleg jogosult bejelenteni és igazolni a Szolgáltatónak. Felek a bejelentési határidőt objektív határidőnek tekintik, amelynek elmulasztása a visszatérítésre való jog elvesztésével jár. A Partnert a Vásárlók részéről bejelentett szavatossági, jótállási igény esetén nem illeti meg Jutalék csökkentési vagy visszatérítési jog.
5.4. A Szolgáltatónak a Vásárló felé fennálló tájékoztatási joga kiterjed arra is, hogy a jelen ÁSZF szerinti jogviszonyból fakadó jogokról...
A Szolgáltató jogai és kötelezettségei. 5.1. A Szolgáltató jogosult:
5.1.1. A víziközmű-törzshálózat mentén fekvő ingatlanoknak a víziközmű-hálózatba történő bekötésének igénybejelentését elutasítani, ha az adott felhasználási helyen lejárt határidejű vagy vitatott számlatartozás áll fenn, illetve ha a törzshálózat műszakilag nem elérhető.
5.1.2. Az ingatlanokon lévő víziközmű-hálózatot ellenőrizni a Felhasználóval előzetesen egyeztetett időpontban. A Magyar Honvédség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, és a rendvédelmi szervek kezelésében lévő ingatlanokon a létesítmény parancsnoka által- a Szolgáltató igénybejelentésére – adott belépési engedély birtokában az ellenőrzést elvégezni.
5.1.3. Ellenőrizni, hogy a Felhasználó a Szolgáltatást a jelen Szerződésben és a hatályos jogszabályokban meghatározott módon veszi-e igénybe.
5.1.4. A bekötővezeték használatára, ellenőrzésére, karbantartására, cseréjére, a vízmérő leolvasására, illetve az előbbiek hatósági úton történő kikényszerítésére.
5.1.5. A Felhasználók által beszereltetett mellékvízmérőket, a saját vízbázisra telepített, vagy más vezetékes megoldással beszerzett víz mérésére szolgáló mérőt, illetve a szennyvízmennyiség-mérőt ellenőrizni.
5.1.6. A fogyasztásmérő mérésügyi hatósággal történő metrológiai pontossági ellenőrzését és független szakértő által végzett metrológiai szerkezeti vizsgálatát kezdeményezni (a költségek viselésének szabályait a Kormányrendelet 64. §-a határozza meg).
5.1.7. A Szolgáltatás ellenértékének megállapítására és beszedésére, a Szolgáltató megbízottján keresztül is.
5.1.8. Amennyiben a Felhasználó nem teljesíti a fizetési kötelezettségét, fizetési felszólítást kibocsátani és annak költségeit a Felhasználóra áthárítani.
5.1.9. A második eredménytelen fizetési felszólítás esetén a szerződésszegés szankcióinak (így különösen a korlátozás/kizárás) jogszabályban rögzített alkalmazására.
5.1.10. A rendelkezésre álló vízmennyiség természeti vagy egyéb elháríthatatlan okból történő csökkenése esetén a vízfogyasztás korlátozására, melyet a jegyző rendel el, tesz közé és a végrehajtását ellenőrzi.
5.1.11. A Felhasználó szerződésszegése esetén a szerződésszegésből eredő igényeket érvényesíteni, jogszabályban meghatározott esetekben a Szerződést felmondani.
5.1.12. A Szolgáltatás tekintetében a közérdeket sértő vagy veszélyeztető események kapcsán szabálysértési eljárást kezdeményezni, rendőrségi bejelentést tenni, bírósághoz fordulni.
5.1.13. A Felhasználó szabálytalan közműhasználata esetén, annak szerződésszegő magatartása megs...
A Szolgáltató jogai és kötelezettségei. A Szolgáltató köteles a 3. pontban meghatározott szolgáltatás nyújtására napi 24 órában a hét minden napján. A szolgáltatás Szolgáltató által vállalt rendelkezésre állása 99%. Szolgáltató tájékoztatja Megrendelőt, hogy e-mail küldési tevékenységét a magyar törvényeknek és előírásoknak megfelelően végzi. Amennyiben egy e-mailcímre a kézbesítés 3 alkalommal sikertelen, arra a címre a Szolgáltató a továbbiakban hírlevelet nem továbbít. A Szolgáltató a szolgáltatás igénybevételének korlátozására, a szolgáltatás minőségi, vagy más jellemzőinek csökkentésére a Megrendelő egyidejű értesítése mellett az alábbi esetekben jogosult: • ha a Megrendelő kötelezettségeit megsérti, illetve magatartásával a szolgáltatások nyújtását, illetve a Szolgáltató rendeltetésszerű működését akadályozza • a Megrendelő a szolgáltatást a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti • a Megrendelőnek a 30 napnál régebben esedékes díjtartozása van A Szolgáltató köteles a korlátozást haladéktalanul megszüntetni, ha a Megrendelő a korlátozás okát megszünteti, rendezi a korlátozáshoz kapcsolódó tartozást, és ezt a Szolgáltató felé igazolja. A Szolgáltató a szolgáltatási szerződést az alábbi esetekben módosíthatja egyoldalúan: • ha azt jogszabályváltozás indokolja • ha azt a szolgáltatás körülményeiben bekövetkezett lényeges változás indokolja • a Szolgáltató által meghatározott esetekben, amelyek: o a szolgáltatási szerződés szövegére irányuló módosítás, amely nem érinti a már nyújtott szolgáltatások igénybevételének feltételeit o új szolgáltatások bevezetése Jogszabály eltérő rendelkezésének hiányában a módosítások nem eredményezhetik a szolgáltatási szerződés feltételeinek lényeges változását. Lényeges változásnak (módosításnak) minősül különösen a szolgáltatások igénybevételének feltételeire vagy minőségére vonatkozó változás.
A Szolgáltató jogai és kötelezettségei. (1) A Szolgáltató kötelezettséget vállal arra, hogy az Ügyfél orvosi-egészségügyi szolgáltatás ellátásához szükséges feltételeket jelen jogviszony hatálya alatt megteremti és folyamatosan, legjobb tudása és szakértelme szerint biztosítja; a megfelelő működés érdekében valamennyi szükséges intézkedést megtesz.
(2) A Szolgáltató kötelezettséget vállal arra, hogy az orvosi-egészségügyi szolgáltatásokat saját egészségügyi személyzete és Szerződött Partnerei igénybevételével nyújtja a Szolgáltató honlapján a Bemutatkozás / Rendelőink / Kiemelt ellátási helyszínek menüpont alatt megjelölt rendelőkben. A rendelők nyitvatartási idejét szintén a Szolgáltató honlapján teszi közzé, egyúttal kötelezettséget vállal arra, hogy az Ügyfelet előzetes bejelentkezés alapján a fenti rendelőiben fogadja és részére Szolgáltatási díj ellenében orvosi-egészségügyi szolgáltatást nyújt.
(3) Az Ügyfél tudomásul veszi, és kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy a Szolgáltató az általa nyújtott szolgáltatások teljesítéséhez Szerződött Partnereket vegyen igénybe, akiknek szolgáltatásaiért a Szolgáltató az Ügyféllel szemben úgy felel, mintha azt maga látta volna el.
(4) A Szolgáltató kötelezettséget vállal, hogy az orvosi-egészségügyi szolgáltatás végzésére érvényes engedéllyel és felelősségbiztosítással rendelkezik, a teljesítése során általa alkalmazott eljárás, technológia, a teljesítéshez általa biztosított, felhasznált eszközök mindenben megfelelnek a hatályos jogszabályoknak, továbbá a Szerződött Partnerek rendelkeznek valamennyi hatósági engedéllyel, valamint mindazzal a szakmai ismerettel, amely a jelen jogviszony tárgyát képező tevékenység hibátlan végzéséhez szükséges.
(5) Az orvosi-egészségügyi szolgáltatás teljesítéshez szükséges személyi és dologi feltételeket a Szolgáltató biztosítja; gondoskodik továbbá arról, hogy a teljesítéshez szükséges személyi és dologi feltételek a jogviszony teljes időtartama alatt folyamatosan megfelelő állapotban legyenek, illetve szükség esetén gondoskodik az eszközök cseréjéről, pótlásáról.
(6) A Szolgáltató tevékenységét köteles a vonatkozó szakmai és etikai szabályoknak, irányelveknek, protokolloknak és előírásoknak megfelelően, az egészségügyi ellátásban részt vevőktől elvárható gondossággal teljesíteni.
(7) A Szolgáltató jogosult az orvosi-egészségügyi szolgáltatás szüneteltetésére a 3. § (2) bekezdésében szabályozott feltételek esetén. A Szolgáltató jogosult továbbá az orvosi- egészségügyi szolgáltatás nyújtását szüneteltetni, vagy a Megbízás...
A Szolgáltató jogai és kötelezettségei. 5.1. A Szolgáltató jogosult: - ellenőrizni, hogy a Fogyasztó a Szolgáltatást a jelen szerződésben és a hatályos jogszabályokban meghatározott módon és célra veszi-e igénybe. - a Szolgáltatás díját a Fogyasztótól beszedni. - eredménytelen fizetési felszólítás esetén az ivóvíz szolgáltatást a jogszabályokban foglaltaknak megfelelően korlátozni, illetve szüneteltetni. (Kormányrendelet 9.§ (2)) - az elkülönített vízhasználók által beszereltetett mellékvízmérők hitelességét ellenőrizni. - a saját vízbázisra telepített, vagy más vezetékes megoldással beszerzett víz mérésére szolgáló hiteles mérőt ellenőrizni. - a Fogyasztó szerződésszegése esetén a szerződésszegésből eredő igényeket érvényesíteni.
5.2. A Szolgáltató köteles: - az ivóvíz folyamatos szolgáltatására, a szennyvíz elvezetésére a vízjogi üzemeltetési engedélyben előírt minőségben és mennyiségben, közületi Fogyasztók esetén a szerződésben megállapított kontingens erejéig, - az ivóvíz-szolgáltatási, illetve szennyvíz-bebocsátási pontokig terjedő, a Szolgáltató üzemelésében lévő vízműveket, illetve szennyvízelvezető mű létesítményeit kezelni, karbantartani és folyamatosan üzemeltetni. - a bekötési vízmérőket az MKEH által előírt, időszakonként hitelesíteni, cserélni, bélyegzéssel és zárral ellátni, saját költségére. - a Fogyasztó kérésére – a szerelési, hitelesíttetési költségek megelőlegezése esetén – a vízmérő rendkívüli felülvizsgálatát elvégeztetni. - a bekötési valamint a mellék vízmérőt, - a jelen szerződésben meghatározott időszakban – leolvasni, a fogyasztásról számlát kiállítani, és benyújtani. - a Szolgáltatás tervezett műszaki okból szükségessé váló csökkentéséről vagy időszakos szüneteltetéséről, várható időtartamáról, esetleges mennyiségi vagy minőségi változásairól a Fogyasztót a helyi önkormányzaton, a helyi médián, a xxx.xxx.xx internetes oldalon keresztül, vagy a Kormányrendelet 15.§ (1) -ben foglaltakkal összhangban értesíteni, szükség esetén ideiglenes ellátásról gondoskodni. ( Kormányrendelet 10.§ (6)) A fent meghatározott kötelezettségek megszegése a szolgáltató részéről szerződésszegésnek minősül, és köteles a szerződésszegő magatartás megszüntetésén túl az ebből eredő valamennyi kárt és igazolt költséget a fogyasztó részére megtéríteni.
A Szolgáltató jogai és kötelezettségei. 5.1. Szolgáltató köteles a nyújtott Szolgáltatást jelen ÁSZF rendelkezéseivel összhangban szakszerű Szolgáltatást nyújtani.
5.2. Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy Ügyfeleivel kapcsolatot tartson (az Ügyfelek ugyanezen jogát az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 11.§-a biztosítja). A kapcsolattartás célja a jelen Szerződés teljesítése, továbbá - Ügyfél általi hozzájárulás esetén - a Szolgáltató marketing ajánlatainak ismertetése.
A Szolgáltató jogai és kötelezettségei. 3.1. A Szolgáltató a jelen Szerződés teljesítése körében, a Megrendelő részére a Szerződés mellékleteiben meghatározott gázforgalmi adatokat állít elő és szolgáltat, melyet az 2. számú mellékletben meghatározott informatikai rendszeréből bocsát a Megrendelő rendelkezésére.
A Szolgáltató jogai és kötelezettségei a. A Szolgáltató jogosult az orvos-szakmailag indokolt egészségügyi ellátás során Közreműködőt igénybe venni. Közreműködő egészségügyi szolgáltató kiválasztásáért és az általa elvégzett egészségügyi tevékenységért teljes felelősséget vállal. Szolgáltató a közreműködő kiválasztásakor, és a velük történő szerződéskötéskor megfelelő, elvárható és a jogszabályokban rögzített szakmai gondossággal jár el.
b. Szolgáltatási szerződés aláírásával/elfogadásával a Szolgáltató kijelenti, hogy mind a Szolgáltató, mind alkalmazottjai illetve közreműködői rendelkeznek az egészségügyi tevékenység végzéséhez szükséges hatósági engedélyekkel, személyi és technikai feltételekkel, továbbá megfelelnek a jogszabályokban és hatósági előírásokban támasztott valamennyi követelménynek. Szolgáltató vállalja, hogy az Ellátásszervező első írásbeli kérésére azok másolatait átadja Ellátásszervező részére, különös tekintettel az ÁNTSZ engedélyre ill. az érvényes felelősségbiztosításra.
c. A Szolgáltató haladéktalanul köteles az Ellátásszervezőt értesíteni, amennyiben a tevékenység folytatásához szükséges hatósági engedély teljesen vagy részlegesen visszavonásra kerül. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért a Szolgáltató teljes felelősséggel tartozik.
d. A Szolgáltató köteles biztosítani az Ellátásszervező számára az ellenőrzés lehetőségét mind az egészségügyi ellátással, mind pedig az ezzel összefüggő adminisztrációval kapcsolatban. Ezen ellenőrzés alkalmával az Ellátásszervező köteles betartani a személyes adatok védelmével kapcsolatos és más vonatkozó jogszabályokban előírt szabályokat.
e. Amennyiben a Szolgáltató olyan egészségügyi ellátást lát kívánatosnak egy Ügyfél ellátása kapcsán, amelynek elvégzését a Szolgáltató szolgáltatási jegyzéke nem teszi automatikusan eldönthetővé, úgy köteles az Ellátásszervezővel egyeztetni, mielőtt az ellátást elvégzi, vagy megrendeli az Ügyfél számára.
f. A Szolgáltató köteles az Ellátásszervező megkeresésére felvilágosítást adni, így különösen, ha a számlához csatolt dokumentumok valamelyik tételét az Ellátásszervező vitatja. Amennyiben az Ellátásszervező 3 munkanapon belül nem kapja meg a kért kiegészítést úgy egyetlen alkalommal köteles a Szolgáltatót írásban megkeresni és 3 munkanapos póthatáridőt kitűzni számára és Őt ismételten adatszolgáltatásra felszólítani. Amennyiben ezen második kérésnek sem tesz eleget a Szolgáltató, úgy e tétel kifizetését megtagadhatja az Ellátásszervező. Amennyiben az Ellátásszervező nem fogadja el a Szolgáltató érv...
A Szolgáltató jogai és kötelezettségei. 8. A Szolgáltató köteles a szolgáltatásokat a finanszírozási szerződésében vállalt, illetve a jogszabályban előírt időtartamban és módon folyamatosan biztosítani.
9. A Szolgáltató havonta a finanszírozásra jogosító jogcímen jelentett és elszámolható szolgáltatások után, illetve egyes ellátási területeken a finanszírozási szerződésben rögzített, a finanszírozás alapjául szolgáló adatok alapján a jogszabályban meghatározott elszámolási szabályok szerinti díjra (a továbbiakban: finanszírozási díj) jogosult.
10. A Szolgáltató köteles a szolgáltatások rendelési helyeinek bejáratánál, mobil szolgáltatás esetén a gépjárművön, jól látható helyen feltüntetni, hogy „A társadalombiztosítás egészségügyi szolgáltatásaira szerződött rendelés (illetve intézet, illetve szolgálat)”. A Szolgáltató köteles a szolgáltatások rendelési/igénybevételi helyeinek bejáratánál a jogosultak számára jól látható helyen kifüggeszteni a jogszabály előírása szerinti és a szerződésében meghatározott egyéb információkat; különösen hivatalos nevét, a finanszírozott egészségügyi szolgáltatás működési engedélyben meghatározott ellátási formáját, az engedélyezett egészségügyi szakmát, egészségügyi tevékenységet, a rendelési időt (vagy a folyamatos betegellátás tényét), a jogosultak számára történő rendelkezésre állás idejét, valamint amennyiben egészségügyi ellátást a betegek számára térítés ellenében is végez, úgy a térítési díjakat, illetve a jogszabályban megállapított részleges vagy teljes térítési díjakat.
11. A Szolgáltató köteles a Finanszírozónak előzetesen bejelenteni a szerződött egészségügyi szolgáltatás mellett azonos helyszínen, ám eltérő működési időben, nem a finanszírozási szerződés alapján finanszírozott egészségügyi szolgáltatás (a továbbiakban: szerződésen kívüli egészségügyi szolgáltatás) nyújtását. Azonos helyszín esetén köteles a rendelési hely bejáratánál lévő információs táblán a szerződött szolgáltatás és az egyéb, szerződésen kívüli egészségügyi szolgáltatás körét és rendelkezésre állási idejét egyértelműen és jól láthatóan elkülöníteni. E kötelezettség vonatkozik a működési hely más szolgáltató számára történő biztosítására is. Ezen szolgáltatások a jogosultak szerződés szerinti ellátását és egyéb érdekeit nem veszélyeztetheti.
12. A Szolgáltató jogosult a szerződött szolgáltatási tevékenységet végző orvosait - szakképesítésük alapján, feladataik ellátásához szükséges mértékben, ezen belül az általa külön meghatározandó feltételekkel – feljogosítani, a szakképesítési é...