A KIEGÉSZÍTŐ BIZTOSÍTÁS KOCKÁZATVISELÉSI KEZDETE mintaszakaszok

A KIEGÉSZÍTŐ BIZTOSÍTÁS KOCKÁZATVISELÉSI KEZDETE. Jelen kiegészítő biztosítás vonatkozásában a kockázatvise- lés kezdete: – egybeesik az Alapbiztosítás kockázatviselési kezdetével, amennyiben az Alapbiztosítási szerződéssel egy időben került megkötésre, – a kiegészítő biztosítás megkötésére vonatkozó nyilat- kozaton megjelölt időpont, ennek hiányában a nyilat- kozat biztosítóhoz történő beérkezését követő nap 00 óra 00 perc, amennyiben jelen kiegészítő biztosítást már meglévő Alapbiztosítási szerződéshez utólag kötik meg.

Related to A KIEGÉSZÍTŐ BIZTOSÍTÁS KOCKÁZATVISELÉSI KEZDETE

  • A biztosító kockázatviselésének kezdete 52. A biztosító kockázatviselése a biztosítási szerződés létre- jöttének időpontjában kezdődik.

  • A biztosító kockázatviselése 19. § (1) A biztosító kockázatviselése (a biztosítási fedezet) a felek által a szerződésben meghatározott időpontban, ennek hiányában a szerződés létrejöttének időpontjában, a 4. § (3) bekezdésében meghatározott üzemben tartó által kötött szerződés esetén az üzemben tartói jogosultság keletkezésének - járműnyilvántartásba bejegyzett - időpontjában - de legkorábban a biztosítási szerződésben megállapított időpontban, ennek hiányában a szerződés létrejöttének időpontjában - kezdődik.

  • A kockázatviselés kezdete 3.1. A biztosítási szerződés létrejötte esetén a biztosító kockázatviselésének kezdete: • az ajánlaton feltüntetett időpont, vagy • ennek hiányában az ajánlat beérke- zését követő nap 0 óra 00 perc. A kockázatviselés kezdetét a biztosító által kiállított kötvény tartalmazza.

  • Kockázatviselés kezdete Az az időpont, amelytől kezdődően a biztosító vállalja a biztosítási események bekövetkezésére a kockázatot.

  • A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége (1) A Biztosító biztosítási esemény bekövetkezése esetén teljesíti a külö- nös feltételekben meghatározott szolgáltatásokat, feltéve, ha nem áll- nak fenn a mentesülés esetei. A biztosító szolgáltatását kárbiztosítási szolgáltatásként (a biztosított kárának a szerzôdésben meghatározott módon és mértékben történô megtérítésével vagy a biztosított részére más szolgáltatás teljesítésével), vagy összegbiztosítási szolgáltatás- ként (a szerzôdésben meghatározott összeg megfizetésével) nyújtja.

  • A SZERZŐDŐ/BIZTOSÍTOTT KÖTELEZETTSÉGEI 6.1. Kár esetén az alábbi kötelezettségeket kell betartani:

  • A Biztosított kötelezettségei Az UBÁBF HU I. részének 11. cikkében megjelölt kötelezettségeken túl a Biztosított köteles továbbá:

  • Szerződő Biztosított Kötelezettségei 3.1. A biztosított köteles a bérleti szerződést írásban megköt- ni, abban a bérlemény állapotát, tartozékait, a feleket terhelő kötelezettséget és jogokat egyértelműen és részletesen rög- zíteni, és az írásbeli szerződés másolatát a kárbejelentéshez csatolni.

  • A biztosítási kockázat jelentős növekedése a. Ha a biztosító a szerződéskötés után szerez tudomást a szerző- dést érintő lényeges körülményekről vagy azok változásáról, és ezek a körülmények a biztosítási kockázat jelentős növekedését eredményezik, a tudomásszerzéstől számított tizenöt napon belül javaslatot tehet a szerződés módosítására, vagy a szerző- dést harminc napra írásban felmondhatja.

  • Az Előfizetőnek a Szolgáltatás Igénybevételével Kapcsolatos Egyéb Kötelezettségei Az Előfizető és a Szolgáltató az Előfizetői Szerződés fennállása alatt kölcsönösen együttműködnek.