Common use of A kölcsön folyósításának feltételei Clause in Contracts

A kölcsön folyósításának feltételei. Jelen szerződés alapján folyósítandó kölcsönből fizetendő vételárrész teljesítésének az adásvételi szerződésben meghatározott határideje még nem telt le. - Az adásvételi szerződésben meghatározott vételár kölcsönösszegen felüli részét a Hitelfelvevő maradéktalanul megfizette, és ennek tényét az adásvételi szerződéssel, vagy az Eladó teljes bizonyító erejű nyilatkozatával, vagy a vételárrészt ügyvédi letétként kezelő ügyvéd által kiállított okirattal igazolja. - Annak 10 napnál nem régebbi teljes tulajdoni lappal történő igazolása, hogy a hitelcéllal érintett ingatlanra az adásvételi szerződés szerinti Eladó tulajdonjoga bejegyzést nyert. - Annak 10 napnál nem régebbi teljes tulajdoni lappal történő igazolása, hogy a hitelcéllal érintett ingatlanra a Hitelfelvevő tulajdonjog bejegyzési kérelme az ingatlan- nyilvántartásban széljegyként nyilvántartásba vételre került. - Az adás-vételi szerződés megkötésében közreműködő ügyvéd vagy közjegyző által kiállított átvételi elismervény benyújtása arról, hogy a Hitelfelvevő tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzését megengedő eredeti nyilatkozatot (bejegyzési engedélyt) az Eladó - az arra előírt alakban - az ügyvédnek vagy közjegyzőnek átadta, amennyiben az adásvételi szerződés nem tartalmazza a bejegyzési engedélyt. - Annak 10 napnál nem régebbi teljes tulajdoni lappal történő igazolása, hogy a fedezetül felajánlott ingatlanra a Bank jelzálogjoga, valamint az azt biztosító elidegenítési és terhelési tilalom az illetékes földhivatalnál legalább széljegyként nyilvántartásba vételre került. - A fedezetként felajánlott ingatlan a jelen szerződés 7.1.2. pontjában felsorolt bejegyzéseken túlmenően per-, teher- és igénymentes, az ingatlant érintően nincs - az említett eljárásokat meghaladóan - folyamatban lévő eljárás. - A Hitelfelvevő tulajdonszerzésének egyéb akadálya nincs. - A Felek jelen szerződésen alapuló egyoldalú kötelezettségvállalását tartalmazó közokirat a Bank részére átadásra került. - A Zálogkötelezett a megfelelő okirat bemutatásával igazolta, hogy a fedezetül felajánlott ingatlanra legalább a kölcsön és 1 (egy) éves járulékai összegével megegyező összegre, legalább az elemi károkra kiterjedő vagyonbiztosítást kötött. A Bank részére átadásra került a jelen szerződés 2. sz. mellékletét képező „Fedezetigazolás” elnevezésű, a hitelbiztosítéki záradék bejegyzéséről szóló nyilatkozat, melyen a biztosító cégszerű aláírásával visszaigazolta a Zálogkötelezetti nyilatkozatban foglaltak tudomásul vételét, és vállalta azok teljesítését. - A Hitelfelvevő kölcsön folyósítására szolgáló, 3.2. pontban írt számláján sem beszedési megbízás, sem egyéb sorbanálló tétel nincs, a számlát nem érinti olyan körülmény, mely a folyósított kölcsön hitelcél szerinti felhasználását korlátozza, akadályozza, vagy lehetetlenné teszi. - A szerződés 4.2. pontja szerinti folyósítási díj fedezete a Hitelfelvevő hitel elszámolására szolgáló, 3.2. pontban megjelölt számláján rendelkezésre áll.

Appears in 1 contract

Samples: www.mkb.hu

A kölcsön folyósításának feltételei. Jelen szerződés A Bank a kölcsön(öke)t jelen Kölcsönszerződés aláírását követően folyósítja, ha az Adós/Adóstárs(ak) maradéktalanul teljesíti(k) az alábbi folyósítási feltételeket. A feltételek teljesítésére szolgáló határidő: Az első törlesztő részlet esedékességét megelőző 5. banki munkanap. Az Adós átadta a Bank részére a jelen kölcsönszerződés alapján folyósítandó kölcsönből fizetendő vételárrész teljesítésének az adásvételi szerződésben meghatározott határideje még nem telt le. - Az adásvételi szerződésben meghatározott vételár kölcsönösszegen felüli részét Adóst terhelő kötelezettségek teljesítésére vonatkozó, végrehajtható közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozatának hiteles kiadmányát, amelyben az Adós kötelezettséget vállal arra, hogy a Hitelfelvevő maradéktalanul megfizettekölcsön összegét kölcsön jogcímén, valamint annak járulékait a jelen kölcsönszerződésben foglalt feltételekkel, esedékességkor és jogcímen megfizeti a Bank részére, továbbá kötelezi magát annak tűrésére, hogy a kölcsön és járulékai behajtása végett, nemfizetés, késedelmes fizetés, vagy a Bank által történő felmondás esetén a teljes vagyonát végrehajtás alá vonják, és ennek tényét hogy a végrehajtás során befolyt összegből a Bank, illetve - amennyiben a követelés - a hitelintézetek forint lejárati összhangjának szabályozásáról szóló 20/2015. (VI.29.) MNB rendeletben meghatározott Jelzáloghitel-finanszírozás Megfelelési Mutató által elvárt jelzálog-alapú finanszírozás megvalósítása érdekében - jelzálog-hitelintézet részére értékesítésre került - a jelzálog-hitelintézet a követelését kielégíthesse. A végrehajtható közjegyzői okiratnak tartalmaznia kell a kölcsön biztosítékául szolgáló, ……helyrajzi számú ingatlanra vonatkozó jelzálogszerződésben zálogkötelezettként vagy haszonélvezőként megjelölt személy nyilatkozatát, miszerint kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben a Bank, illetve - amennyiben a követelés - a hitelintézetek forint lejárati összhangjának szabályozásáról szóló 20/2015. (VI.29.) MNB rendeletben meghatározott Jelzáloghitel-finanszírozás Megfelelési Mutató által elvárt jelzálog- alapú finanszírozás megvalósítása érdekében - jelzálog-hitelintézet részére értékesítésre került - a jelzálog- hitelintézet az adásvételi szerződésselAdóssal szembeni követelését kénytelen lenne a kölcsön biztosítékául szolgáló ingatlanból kielégíteni, úgy a jelzálogszerződésben meghatározott határidőn belül kiüríti az ingatlant és tűri, hogy a jelzáloghitelintézet a követelését kielégíthesse. A Bank jelzálogjogának, valamint az elidegenítési és terhelési tilalomnak a helyrajzi számú ingatlan tulajdoni lapjára történő bejegyzésére vonatkozó kérelem széljegyen feltüntetésre került az ingatlan-nyilvántartásban. Az Adós a hitelkiváltáshoz szükséges hiányzó összeget saját forrásból elhelyezi a 3.2.1. pontban megjelölt bankszámlán. Az Adós bemutatta a Bank részére a(z) helyrajzi számú ingatlanra kötendő vagyonbiztosítási szerződés ajánlatát és azt a nyilatkozatot amelyben az Adós – illetve, ha a biztosított az Adóstól eltérő személy, akkor a biztosított – kéri a biztosítótársaságot, hogy a biztosítási szerződésre a biztosítótársaság az 500.000,- HUF, azaz ötszázezer forint összeget meghaladó szolgáltatási összeg tekintetében a Bank mint zálogjogosult javára hitelbiztosítéki záradékot jegyezzen fel, vagy az Eladó teljes bizonyító erejű nyilatkozatávalAdós bemutatta a Bank részére a fentiekben említett helyrajzi számú ingatlanra vonatkozó vagyonbiztosítás biztosítási kötvényét, vagy valamint a vételárrészt ügyvédi letétként kezelő ügyvéd által kiállított okirattal igazolja. - Annak 10 napnál nem régebbi teljes tulajdoni lappal történő igazolásabiztosítótársaság arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a hitelcéllal érintett ingatlanra biztosítási szerződésre a hitelbiztosítéki záradékot feljegyezte, abban az adásvételi szerződés szerinti Eladó tulajdonjoga bejegyzést nyert500.000,- HUF, azaz ötszázezer forint összeget meghaladó szolgáltatási összeg jogosultjaként a Bankot tüntette fel, és a biztosítótársaság kötelezettséget vállal arra, hogy az ezen összeget meghaladó szolgáltatási összeget csak a Bank kifejezett hozzájárulása esetén teljesít a biztosított részére, és hogy, amennyiben a Bank nem járul hozzá a biztosított részére történő teljesítéshez, úgy a biztosítótársaság közvetlenül a Bank részére teljesít. - Annak 10 napnál nem régebbi teljes tulajdoni lappal történő igazolásaA biztosítótársaság által kiállított nyilatkozatnak tartalmaznia kell továbbá az arra vonatkozó kötelezettségvállalást, hogy a hitelcéllal érintett ingatlanra biztosítótársaság a Hitelfelvevő tulajdonjog bejegyzési kérelme az ingatlan- nyilvántartásban széljegyként nyilvántartásba vételre került. - Az adás-vételi szerződés megkötésében közreműködő ügyvéd vagy közjegyző által kiállított átvételi elismervény benyújtása arrólhitelbiztosítéki záradékot a Bank hozzájárulása nélkül nem törli, valamint azt, hogy a Hitelfelvevő tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzését megengedő eredeti nyilatkozatot (bejegyzési engedélyt) az Eladó - az arra előírt alakban - az ügyvédnek vagy közjegyzőnek átadta, amennyiben az adásvételi szerződés nem tartalmazza a bejegyzési engedélyt. - Annak 10 napnál nem régebbi teljes tulajdoni lappal történő igazolásabiztosítótársaság vállalja, hogy a fedezetül felajánlott ingatlanra következő, biztosítási titoknak minősülő információkat átadja a Bank jelzálogjogarészére: a biztosítási szerződést kötő szerződő és a biztosított azonosításához szükséges személyes adatok, a biztosítási szerződésre vonatkozó adatok, beleértve a biztosítási szerződés díjrendezettségére, a biztosítási díj megfizetésének elmaradására, valamint a biztosítási szerződés megszűnésére vonatkozó információkat. A folyósítás további feltétele, hogy az azt biztosító elidegenítési és terhelési tilalom az illetékes földhivatalnál legalább széljegyként nyilvántartásba vételre került. - A fedezetként felajánlott ingatlan a jelen szerződés 7.1.2. pontjában felsorolt bejegyzéseken túlmenően per-, teher- és igénymentes, az ingatlant érintően nincs - az említett eljárásokat meghaladóan - folyamatban lévő eljárás. - A Hitelfelvevő tulajdonszerzésének egyéb akadálya nincs. - A Felek jelen szerződésen alapuló egyoldalú kötelezettségvállalását tartalmazó közokirat Adós bemutatta a Bank részére átadásra kerültaz arról szóló igazolást (pl. - A Zálogkötelezett a megfelelő okirat bemutatásával igazoltabefizetett postai csekk, bankszámlakivonat), hogy a fedezetül felajánlott ingatlanra legalább vagyonbiztosítás díjfizetése rendezett. Az Adós – a halasztás időtartamára - mentesül e feltétel teljesítése alól, ha a vagyonbiztosítási szerződés ajánlata kerül bemutatásra, és a biztosítási feltételek alapján a biztosítást kötő személy és a biztosítótársaság a díj megfizetésére halasztásban állapodott meg. Az Adós benyújtotta a Bank részére a ……..-tól/től mint hitelezőtől felvett, ……számú kölcsön teljes előtörlesztésére vonatkozó, a hitelező által átvett előtörlesztési kérelmet. Az Adós benyújtotta a Bank részére …..Bank Zrt-nél fennálló, …..számú kölcsönének 30 napnál nem régebbi, a hitelező által kiállított tartozáskimutatását. A kölcsön folyósításának további feltétele: A feltétel teljesítésének időintervalluma: A kölcsön egyéb folyósítási feltételeinek teljesülését követő 5 banki munkanap A kölcsön folyósításának helyéül szolgáló bankszámlán rendelkezésre áll a kölcsönnel kapcsolatban az Adós által megfizetendő, a kölcsön és 1 (egy) éves járulékai összegével megegyező összegrefolyósításakor esedékes díjak fedezete, legalább az elemi károkra kiterjedő vagyonbiztosítást kötött. A Bank részére átadásra került a jelen szerződés 2. sz. mellékletét képező „Fedezetigazolás” elnevezésűvalamint minden, a hitelbiztosítéki záradék bejegyzéséről szóló nyilatkozat, melyen a biztosító cégszerű aláírásával visszaigazolta a Zálogkötelezetti nyilatkozatban foglaltak tudomásul vételétkölcsön folyósítási helyeként megjelölt bankszámla megterhelésével kiegyenlítendő esedékes követelés fedezete, és vállalta azok teljesítését. - A Hitelfelvevő kölcsön folyósítására szolgáló, 3.2. pontban írt számláján sem beszedési megbízás, sem egyéb sorbanálló tétel nincsaz Adósnak nincsen olyan, a számlát nem érinti olyan körülményBank felé fennálló lejárt tartozása sem, mely amelynek teljesítési helyéül szintén a folyósított kölcsön hitelcél szerinti felhasználását korlátozza, akadályozza, vagy lehetetlenné teszi. - A szerződés 4.2. pontja szerinti folyósítási díj fedezete a Hitelfelvevő hitel elszámolására szolgáló, 3.2. pontban helyeként megjelölt számláján rendelkezésre állbankszámla szolgál.

Appears in 1 contract

Samples: Kölcsönszerződés

A kölcsön folyósításának feltételei. Jelen szerződés alapján folyósítandó kölcsönből fizetendő vételárrész teljesítésének A Bank a kölcsön(öke)t jelen Kölcsönszerződés aláírását követően folyósítja, ha az adásvételi szerződésben meghatározott határideje még nem telt le. - Az adásvételi szerződésben meghatározott vételár kölcsönösszegen felüli részét a Hitelfelvevő Adós/Adóstárs(ak) maradéktalanul megfizette, és ennek tényét az adásvételi szerződéssel, vagy az Eladó teljes bizonyító erejű nyilatkozatával, vagy a vételárrészt ügyvédi letétként kezelő ügyvéd által kiállított okirattal igazolja. - Annak 10 napnál nem régebbi teljes tulajdoni lappal történő igazolása, hogy a hitelcéllal érintett ingatlanra az adásvételi szerződés szerinti Eladó tulajdonjoga bejegyzést nyert. - Annak 10 napnál nem régebbi teljes tulajdoni lappal történő igazolása, hogy a hitelcéllal érintett ingatlanra a Hitelfelvevő tulajdonjog bejegyzési kérelme az ingatlan- nyilvántartásban széljegyként nyilvántartásba vételre került. - Az adás-vételi szerződés megkötésében közreműködő ügyvéd vagy közjegyző által kiállított átvételi elismervény benyújtása arról, hogy a Hitelfelvevő tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzését megengedő eredeti nyilatkozatot (bejegyzési engedélytteljesíti(k) az Eladó - az arra előírt alakban - az ügyvédnek vagy közjegyzőnek átadtaalábbi folyósítási feltételeket. A jelen szerződés 10.1. pontjában meghatározott, amennyiben az adásvételi szerződés nem tartalmazza a bejegyzési engedélytkölcsön folyósításáról szóló kötelezettségvállaló nyilatkozat eladó részére történő kiállításának feltételei Adós részéről teljesítésre kerültek. - Annak 10 napnál nem régebbi teljes tulajdoni lappal történő igazolásaAlt., hogy Annyiszor szerepeltetendő, ahány hitelcél fedezeti ingatlan szerepel A Bank Alt. (akkor szerepeltetendő, ha több ingatlan szolgál a fedezetül felajánlott ingatlanra a Bank jelzálogjogakölcsön fedezetéül) egyetemleges önálló zálogjogának bejegyzésére, valamint az azt biztosító elidegenítési és terhelési tilalom feljegyzésére vonatkozó kérelem a [hitelcélként és egyben fedezetül szolgáló ingatlan település helyrajzi szám] helyrajzi számú ingatlan tulajdoni lapjára széljegyen feltüntetésre került az illetékes földhivatalnál legalább széljegyként nyilvántartásba vételre kerültingatlan-nyilvántartásban. - A fedezetként felajánlott tulajdonjog-fenntartással történő adásvétel ténye a(z) [hitelcél ingatlan település helyrajzi szám] helyrajzi számú ingatlan tulajdoni lapján feljegyzésre került és az ingatlan vevő(i)nek tulajdonjoga bejegyzése iránti kérelem az [hitelcél ingatlan település helyrajzi szám] helyrajzi számú ingatlan tulajdoni lapjára széljegyen feltüntetésre került az ingatlan-nyilvántartásban, és .a tulajdoni lap nem tartalmaz olyan bejegyést vagy széljegyen lévő kérelmet amely a jelen szerződés 7.1.2tulajodnog bejegyzését, vagy a Bank önálló zálogjogának bejegyzését akadályozza. pontjában felsorolt bejegyzéseken túlmenően per-, teher- és igénymentes, az ingatlant érintően nincs - az említett eljárásokat meghaladóan - folyamatban lévő eljárás. - A Hitelfelvevő tulajdonszerzésének egyéb akadálya nincs. - A Felek jelen szerződésen alapuló egyoldalú kötelezettségvállalását tartalmazó közokirat Az Adós benyújtotta a Bank részére átadásra kerülta(z) [hitelcél ingatlan település helyrajzi szám] helyrajzi számú ingatlan eladójának azon, földhivatali érkeztetéssel ellátott nyilatkozatát, amelyben az eladó hozzájárul ahhoz, hogy az ingatlan vevőjé(i)nek tulajdonjoga bejegyzésre kerüljön az ingatlan tulajdoni lapjára. - A Zálogkötelezett Az Adós bemutatta a megfelelő okirat bemutatásával igazoltaBank részére a(z) [fedezetül szolgáló ingatlan település helyrajzi szám] helyrajzi számú ingatlanra kötött vagyonbiztosítási szerződés biztosítási kötvényét, valamint a biztosítótársaság arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a biztosítási szerződésre a hitelbiztosítéki záradékot feljegyezte, abban a(z) 500.000,- HUF, azaz ötszázezer forint összeget meghaladó szolgáltatási összeg jogosultjaként a Bankot tüntette fel, és a biztosítótársaság kötelezettséget vállal arra, hogy az ezen összeget meghaladó szolgáltatási összeget csak a Bank kifejezett hozzájárulása esetén teljesít a biztosított részére, és hogy, amennyiben a Bank nem járul hozzá a biztosított részére történő teljesítéshez, úgy a biztosítótársaság közvetlenül a Bank részére teljesít. A biztosítótársaság által kiállított nyilatkozatnak tartalmaznia kell továbbá az arra vonatkozó kötelezettségvállalást, hogy a biztosítótársaság a hitelbiztosítéki záradékot a Bank hozzájárulása nélkül nem törli, valamint azt, hogy a biztosítótársaság vállalja, hogy a következő, biztosítási titoknak minősülő információkat átadja a Bank részére: a biztosítási szerződést kötő szerződő és a biztosított azonosításához szükséges személyes adatok, a biztosítási szerződésre vonatkozó adatok, beleértve a biztosítási szerződés díjrendezettségére, a biztosítási díj megfizetésének elmaradására, valamint a biztosítási szerződés megszűnésére vonatkozó információkat. A folyósítás további feltétele, hogy az Adós bemutatta a Bank részére az arról szóló igazolást (pl. befizetett postai csekk, bankszámlakivonat), hogy a vagyonbiztosítás díjfizetése rendezett. Az Adós – a halasztás időtartamára - mentesül e feltétel teljesítése alól, ha a vagyonbiztosítási szerződés ajánlata kerül bemutatásra, és a biztosítási feltételek alapján a biztosítást kötő személy és a biztosítótársaság a díj megfizetésére halasztásban állapodott meg Alt. ez a sor csak abban az esetben szükséges amennyiben az alábbi két feltétel közül valamelyik (vagy mindkettő) alkalmazásra kerül: A feltételek teljesítésére szolgáló határidő: A kölcsön folyósítását követő 60 napon belül Alt. amennyiben töröltetni akarunk valamit: Az Adós benyújtotta a Bank részére a [fedezetül felajánlott ingatlanra legalább szolgáló ingatlan település helyrajzi szám] helyrajzi számú Ingatlan tulajdoni lapján [fedezetül szolgáló ingatlant rehelő zálogjog jogosultja] javára bejegyzett jelzálogjog(ok) valamint elidegenítési és terhelési tilalom törlésére vonatkozó illetékes földhivatali határozat egy példányát. A bank javára alapított, a jelen kölcsön és 1 (egyjárulékai biztosítására szolgáló, a folyósítandó kölcsön 120%-ával megegyező mértékű összeg erejéig, vagyis összesen, [a bank javára alapított zálogjog összeg (= kölcsön összegének 120%-a) éves járulékai összegével megegyező összegreszámmal] Ft, legalább azaz [a bank javára alapított zálogjog összeg(=kölcsön összegének 120%-a) betűvel] forint erejéig szóló önálló zálogjog, valamint az elemi károkra kiterjedő vagyonbiztosítást kötöttelidegenítési és terhelési tilalom be lett jegyezve a [fedezetül szolgáló ingatlan település helyrajzi szám] helyrajzi számú ingatlan tulajdoni lapjára. Alt. Amennyiben a hitel céljául és egyben fedezetül szolgáló ingatlan kapcsán társasház alapítás van folyamatban Az Adós benyújtotta a Bank részére a [hitel céljául és egyben fedezetül szolgáló ingatlan település helyrajzi szám] helyrajzi számú ingatlan albetétesített tulajdoni lapját. A Bank részére átadásra vevő(k) tulajdonjoga bejegyzésre került a jelen szerződés 2. sz. mellékletét képező „Fedezetigazolás” elnevezésű, a hitelbiztosítéki záradék bejegyzéséről szóló nyilatkozat, melyen a biztosító cégszerű aláírásával visszaigazolta a Zálogkötelezetti nyilatkozatban foglaltak tudomásul vételét, és vállalta azok teljesítését. - A Hitelfelvevő kölcsön folyósítására szolgáló, 3.2. pontban írt számláján sem beszedési megbízás, sem egyéb sorbanálló tétel nincs, a számlát nem érinti olyan körülmény, mely a folyósított kölcsön [hitelcél szerinti felhasználását korlátozza, akadályozza, vagy lehetetlenné teszi. - A szerződés 4.2. pontja szerinti folyósítási díj fedezete a Hitelfelvevő hitel elszámolására szolgáló, 3.2. pontban megjelölt számláján rendelkezésre áll.ingatlan település helyrajzi szám] helyrajzi számú

Appears in 1 contract

Samples: Kölcsönszerződés

A kölcsön folyósításának feltételei. Jelen szerződés A Bank a kölcsön(öke)t jelen Kölcsönszerződés aláírását követően folyósítja, ha az Adós/Adóstárs(ak) maradéktalanul teljesíti(k) az alábbi folyósítási feltételeket. Az Adós átadta a Bank részére a jelen kölcsönszerződés alapján folyósítandó kölcsönből fizetendő vételárrész teljesítésének az adásvételi szerződésben meghatározott határideje még nem telt le. - Az adásvételi szerződésben meghatározott vételár kölcsönösszegen felüli részét Adóst terhelő kötelezettségek teljesítésére vonatkozó, végrehajtható közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozatának hiteles kiadmányát, amelyben az Adós kötelezettséget vállal arra, hogy a Hitelfelvevő maradéktalanul megfizettekölcsön összegét kölcsön jogcímén, valamint annak járulékait a jelen kölcsönszerződésben foglalt feltételekkel, esedékességkor és jogcímen megfizeti a Bank részére, továbbá kötelezi magát annak tűrésére, hogy a kölcsön és járulékai behajtása végett, nemfizetés, késedelmes fizetés, vagy a Bank által történő felmondás esetén a teljes vagyonát végrehajtás alá vonják, és ennek tényét hogy a végrehajtás során befolyt összegből a Bank, illetve - amennyiben a követelés - a hitelintézetek forint lejárati összhangjának szabályozásáról szóló 20/2015. (VI.29.) MNB rendeletben meghatározott A feltételek teljesítésére szolgáló határidő: Az első törlesztő részlet esedékességét megelőző 5. banki munkanap. Jelzáloghitel-finanszírozás Megfelelési Mutató által elvárt jelzálog-alapú finanszírozás megvalósítása érdekében - jelzálog-hitelintézet részére értékesítésre került - a jelzálog-hitelintézet a követelését kielégíthesse. A végrehajtható közjegyzői okiratnak tartalmaznia kell a kölcsön biztosítékául szolgáló, ……helyrajzi számú ingatlanra vonatkozó jelzálogszerződésben zálogkötelezettként vagy haszonélvezőként megjelölt személy nyilatkozatát, miszerint kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben a Bank, illetve - amennyiben a követelés - a hitelintézetek forint lejárati összhangjának szabályozásáról szóló 20/2015. (VI.29.) MNB rendeletben meghatározott Jelzáloghitel-finanszírozás Megfelelési Mutató által elvárt jelzálog- alapú finanszírozás megvalósítása érdekében - jelzálog-hitelintézet részére értékesítésre került - a jelzálog- hitelintézet az adásvételi szerződésselAdóssal szembeni követelését kénytelen lenne a kölcsön biztosítékául szolgáló ingatlanból kielégíteni, úgy a jelzálogszerződésben meghatározott határidőn belül kiüríti az ingatlant és tűri, hogy a jelzáloghitelintézet a követelését kielégíthesse. A Bank jelzálogjogának, valamint az elidegenítési és terhelési tilalomnak a helyrajzi számú ingatlan tulajdoni lapjára történő bejegyzésére vonatkozó kérelem széljegyen feltüntetésre került az ingatlan- nyilvántartásban. Az Adós a hitelkiváltáshoz szükséges hiányzó összeget saját forrásból elhelyezi a 2.2.1. pontban megjelölt bankszámlán Az Adós bemutatta a Bank részére a(z) helyrajzi számú ingatlanra kötendő vagyonbiztosítási szerződés ajánlatát és azt a nyilatkozatot amelyben az Adós – illetve, ha a biztosított az Adóstól eltérő személy, akkor a biztosított – kéri a biztosítótársaságot, hogy a biztosítási szerződésre a biztosítótársaság az 500.000,- HUF, azaz ötszázezer forint összeget meghaladó szolgáltatási összeg tekintetében a Bank mint zálogjogosult javára hitelbiztosítéki záradékot jegyezzen fel, vagy az Eladó teljes bizonyító erejű nyilatkozatávalAdós bemutatta a Bank részére a fentiekben említett helyrajzi számú ingatlanra vonatkozó vagyonbiztosítás biztosítási kötvényét, vagy valamint a vételárrészt ügyvédi letétként kezelő ügyvéd által kiállított okirattal igazolja. - Annak 10 napnál nem régebbi teljes tulajdoni lappal történő igazolásabiztosítótársaság arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a hitelcéllal érintett ingatlanra biztosítási szerződésre a hitelbiztosítéki záradékot feljegyezte, abban az adásvételi szerződés szerinti Eladó tulajdonjoga bejegyzést nyert500.000,- HUF, azaz ötszázezer forint összeget meghaladó szolgáltatási összeg jogosultjaként a Bankot tüntette fel, és a biztosítótársaság kötelezettséget vállal arra, hogy az ezen összeget meghaladó szolgáltatási összeget csak a Bank kifejezett hozzájárulása esetén teljesít a biztosított részére, és hogy, amennyiben a Bank nem járul hozzá a biztosított részére történő teljesítéshez, úgy a biztosítótársaság közvetlenül a Bank részére teljesít. - Annak 10 napnál nem régebbi teljes tulajdoni lappal történő igazolásaA biztosítótársaság által kiállított nyilatkozatnak tartalmaznia kell továbbá az arra vonatkozó kötelezettségvállalást, hogy a hitelcéllal érintett ingatlanra biztosítótársaság a Hitelfelvevő tulajdonjog bejegyzési kérelme az ingatlan- nyilvántartásban széljegyként nyilvántartásba vételre került. - Az adás-vételi szerződés megkötésében közreműködő ügyvéd vagy közjegyző által kiállított átvételi elismervény benyújtása arrólhitelbiztosítéki záradékot a Bank hozzájárulása nélkül nem törli, valamint azt, hogy a Hitelfelvevő tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzését megengedő eredeti nyilatkozatot (bejegyzési engedélyt) az Eladó - az arra előírt alakban - az ügyvédnek vagy közjegyzőnek átadta, amennyiben az adásvételi szerződés nem tartalmazza a bejegyzési engedélyt. - Annak 10 napnál nem régebbi teljes tulajdoni lappal történő igazolásabiztosítótársaság vállalja, hogy a fedezetül felajánlott ingatlanra következő, biztosítási titoknak minősülő információkat átadja a Bank jelzálogjogarészére: a biztosítási szerződést kötő szerződő és a biztosított azonosításához szükséges személyes adatok, a biztosítási szerződésre vonatkozó adatok, beleértve a biztosítási szerződés díjrendezettségére, a biztosítási díj megfizetésének elmaradására, valamint a biztosítási szerződés megszűnésére vonatkozó információkat. A folyósítás további feltétele, hogy az azt biztosító elidegenítési és terhelési tilalom az illetékes földhivatalnál legalább széljegyként nyilvántartásba vételre került. - A fedezetként felajánlott ingatlan a jelen szerződés 7.1.2. pontjában felsorolt bejegyzéseken túlmenően per-, teher- és igénymentes, az ingatlant érintően nincs - az említett eljárásokat meghaladóan - folyamatban lévő eljárás. - A Hitelfelvevő tulajdonszerzésének egyéb akadálya nincs. - A Felek jelen szerződésen alapuló egyoldalú kötelezettségvállalását tartalmazó közokirat Adós bemutatta a Bank részére átadásra kerültaz arról szóló igazolást (pl. - A Zálogkötelezett a megfelelő okirat bemutatásával igazoltabefizetett postai csekk, bankszámlakivonat), hogy a fedezetül felajánlott ingatlanra legalább vagyonbiztosítás díjfizetése rendezett. Az Adós – a halasztás időtartamára - mentesül e feltétel teljesítése alól, ha a vagyonbiztosítási szerződés ajánlata kerül bemutatásra, és a biztosítási feltételek alapján a biztosítást kötő személy és a biztosítótársaság a díj megfizetésére halasztásban állapodott meg. Az Adós benyújtotta a Bank részére a ……..-tól/től mint hitelezőtől felvett, ……számú kölcsön teljes előtörlesztésére vonatkozó, a hitelező által átvett előtörlesztési kérelmet. Az Adós benyújtotta a Bank részére …..Bank Zrt-nél fennálló, …..számú kölcsönének 30 napnál nem régebbi, a hitelező által kiállított tartozáskimutatását. A kölcsön folyósításának további feltétele: A feltétel teljesítésének időintervalluma: A kölcsön egyéb folyósítási feltételeinek teljesülését követő 5 banki munkanap A kölcsön folyósításának helyéül szolgáló bankszámlán rendelkezésre áll a kölcsönnel kapcsolatban az Adós által megfizetendő, a kölcsön és 1 (egy) éves járulékai összegével megegyező összegrefolyósításakor esedékes díjak fedezete, legalább az elemi károkra kiterjedő vagyonbiztosítást kötött. A Bank részére átadásra került a jelen szerződés 2. sz. mellékletét képező „Fedezetigazolás” elnevezésűvalamint minden, a hitelbiztosítéki záradék bejegyzéséről szóló nyilatkozat, melyen a biztosító cégszerű aláírásával visszaigazolta a Zálogkötelezetti nyilatkozatban foglaltak tudomásul vételétkölcsön folyósítási helyeként megjelölt bankszámla megterhelésével kiegyenlítendő esedékes követelés fedezete, és vállalta azok teljesítését. - A Hitelfelvevő kölcsön folyósítására szolgáló, 3.2. pontban írt számláján sem beszedési megbízás, sem egyéb sorbanálló tétel nincsaz Adósnak nincsen olyan, a számlát nem érinti olyan körülményBank felé fennálló lejárt tartozása sem, mely amelynek teljesítési helyéül szintén a folyósított kölcsön hitelcél szerinti felhasználását korlátozza, akadályozza, vagy lehetetlenné teszi. - A szerződés 4.2. pontja szerinti folyósítási díj fedezete a Hitelfelvevő hitel elszámolására szolgáló, 3.2. pontban helyeként megjelölt számláján rendelkezésre állbankszámla szolgál.

Appears in 1 contract

Samples: Kölcsönszerződés

A kölcsön folyósításának feltételei. Jelen szerződés alapján folyósítandó kölcsönből fizetendő vételárrész teljesítésének A Bank a kölcsön(öke)t jelen Kölcsönszerződés aláírását követően folyósítja, ha az adásvételi szerződésben meghatározott határideje még nem telt le. - Az adásvételi szerződésben meghatározott vételár kölcsönösszegen felüli részét a Hitelfelvevő Adós/Adóstárs(ak) maradéktalanul megfizette, és ennek tényét az adásvételi szerződéssel, vagy az Eladó teljes bizonyító erejű nyilatkozatával, vagy a vételárrészt ügyvédi letétként kezelő ügyvéd által kiállított okirattal igazolja. - Annak 10 napnál nem régebbi teljes tulajdoni lappal történő igazolása, hogy a hitelcéllal érintett ingatlanra az adásvételi szerződés szerinti Eladó tulajdonjoga bejegyzést nyert. - Annak 10 napnál nem régebbi teljes tulajdoni lappal történő igazolása, hogy a hitelcéllal érintett ingatlanra a Hitelfelvevő tulajdonjog bejegyzési kérelme az ingatlan- nyilvántartásban széljegyként nyilvántartásba vételre került. - Az adás-vételi szerződés megkötésében közreműködő ügyvéd vagy közjegyző által kiállított átvételi elismervény benyújtása arról, hogy a Hitelfelvevő tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzését megengedő eredeti nyilatkozatot (bejegyzési engedélytteljesíti(k) az Eladó - az arra előírt alakban - az ügyvédnek vagy közjegyzőnek átadtaalábbi folyósítási feltételeket. A jelen szerződés 10.1. pontjában meghatározott, amennyiben az adásvételi szerződés nem tartalmazza a bejegyzési engedélytkölcsön folyósításáról szóló kötelezettségvállaló nyilatkozat eladó részére történő kiállításának feltételei Adós részéről teljesítésre kerültek. - Annak 10 napnál nem régebbi teljes tulajdoni lappal történő igazolásaAlt., hogy Annyiszor szerepeltetendő, ahány hitelcél fedezeti ingatlan szerepel A Bank Alt. (akkor szerepeltetendő, ha több ingatlan szolgál a fedezetül felajánlott ingatlanra a Bank jelzálogjogakölcsön fedezetéül) egyetemleges önálló zálogjogának bejegyzésére, valamint az azt biztosító elidegenítési és terhelési tilalom feljegyzésére vonatkozó kérelem a [hitelcélként és egyben fedezetül szolgáló ingatlan település helyrajzi szám] helyrajzi számú ingatlan tulajdoni lapjára széljegyen feltüntetésre került az illetékes földhivatalnál legalább széljegyként nyilvántartásba vételre kerültingatlan-nyilvántartásban. - A fedezetként felajánlott tulajdonjog-fenntartással történő adásvétel ténye a(z) [hitelcél ingatlan település helyrajzi szám] helyrajzi számú ingatlan tulajdoni lapján feljegyzésre került és az ingatlan vevő(i)nek tulajdonjoga bejegyzése iránti kérelem az [hitelcél ingatlan település helyrajzi szám] helyrajzi számú ingatlan tulajdoni lapjára széljegyen feltüntetésre került az ingatlan-nyilvántartásban, és .a tulajdoni lap nem tartalmaz olyan bejegyést vagy széljegyen lévő kérelmet amely a jelen szerződés 7.1.2tulajodnog bejegyzését, vagy a Bank önálló zálogjogának bejegyzését akadályozza. pontjában felsorolt bejegyzéseken túlmenően per-, teher- és igénymentes, az ingatlant érintően nincs - az említett eljárásokat meghaladóan - folyamatban lévő eljárás. - A Hitelfelvevő tulajdonszerzésének egyéb akadálya nincs. - A Felek jelen szerződésen alapuló egyoldalú kötelezettségvállalását tartalmazó közokirat Az Adós benyújtotta a Bank részére átadásra kerülta(z) [hitelcél ingatlan település helyrajzi szám] helyrajzi számú ingatlan eladójának azon, földhivatali érkeztetéssel ellátott nyilatkozatát, amelyben az eladó hozzájárul ahhoz, hogy az ingatlan vevőjé(i)nek tulajdonjoga bejegyzésre kerüljön az ingatlan tulajdoni lapjára. - A Zálogkötelezett Az Adós bemutatta a megfelelő okirat bemutatásával igazoltaBank részére a(z) [fedezetül szolgáló ingatlan település helyrajzi szám] helyrajzi számú ingatlanra kötött vagyonbiztosítási szerződés biztosítási kötvényét, valamint a biztosítótársaság arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a biztosítási szerződésre a hitelbiztosítéki záradékot feljegyezte, abban a(z) 500.000,- HUF, azaz ötszázezer forint összeget meghaladó szolgáltatási összeg jogosultjaként a Bankot tüntette fel, és a biztosítótársaság kötelezettséget vállal arra, hogy az ezen összeget meghaladó szolgáltatási összeget csak a Bank kifejezett hozzájárulása esetén teljesít a biztosított részére, és hogy, amennyiben a Bank nem járul hozzá a biztosított részére történő teljesítéshez, úgy a biztosítótársaság közvetlenül a Bank részére teljesít. A biztosítótársaság által kiállított nyilatkozatnak tartalmaznia kell továbbá az arra vonatkozó kötelezettségvállalást, hogy a biztosítótársaság a hitelbiztosítéki záradékot a Bank hozzájárulása nélkül nem törli, valamint azt, hogy a biztosítótársaság vállalja, hogy a következő, biztosítási titoknak minősülő információkat átadja a Bank részére: a biztosítási szerződést kötő szerződő és a biztosított azonosításához szükséges személyes adatok, a biztosítási szerződésre vonatkozó adatok, beleértve a biztosítási szerződés díjrendezettségére, a biztosítási díj megfizetésének elmaradására, valamint a biztosítási szerződés megszűnésére vonatkozó információkat. A folyósítás további feltétele, hogy az Adós bemutatta a Bank részére az arról szóló igazolást (pl. befizetett postai csekk, bankszámlakivonat), hogy a vagyonbiztosítás díjfizetése rendezett. Az Adós – a halasztás időtartamára - mentesül e feltétel teljesítése alól, ha a vagyonbiztosítási szerződés ajánlata kerül bemutatásra, és a biztosítási feltételek alapján a biztosítást kötő személy és a biztosítótársaság a díj megfizetésére halasztásban állapodott meg Alt. ez a sor csak abban az esetben szükséges amennyiben az alábbi két feltétel közül valamelyik (vagy mindkettő) alkalmazásra kerül: A feltételek teljesítésére szolgáló határidő: A kölcsön folyósítását követő 60 napon belül Alt. amennyiben töröltetni akarunk valamit: Az Adós benyújtotta a Bank részére a [fedezetül felajánlott ingatlanra legalább szolgáló ingatlan település helyrajzi szám] helyrajzi számú Ingatlan tulajdoni lapján [fedezetül szolgáló ingatlant rehelő zálogjog jogosultja] javára bejegyzett jelzálogjog(ok) valamint elidegenítési és terhelési tilalom törlésére vonatkozó illetékes földhivatali határozat egy példányát. A bank javára alapított, a jelen kölcsön és 1 (egyjárulékai biztosítására szolgáló, a folyósítandó kölcsön 120%-ával megegyező mértékű összeg erejéig, vagyis összesen, [a bank javára alapított zálogjog összeg (= kölcsön összegének 120%-a) éves járulékai összegével megegyező összegreszámmal] Ft, legalább azaz [a bank javára alapított zálogjog összeg(=kölcsön összegének 120%-a) betűvel] forint erejéig szóló önálló zálogjog, valamint az elemi károkra kiterjedő vagyonbiztosítást kötöttelidegenítési és terhelési tilalom be lett jegyezve a [fedezetül szolgáló ingatlan település helyrajzi szám] helyrajzi számú ingatlan tulajdoni lapjára. Alt. Amennyiben a hitel céljául és egyben fedezetül szolgáló ingatlan kapcsán társasház alapítás van folyamatban Az Adós benyújtotta a Bank részére a [hitel céljául és egyben fedezetül szolgáló ingatlan település helyrajzi szám] helyrajzi számú ingatlan albetétesített tulajdoni lapját. A Bank részére átadásra vevő(k) tulajdonjoga bejegyzésre került a jelen szerződés 2. sz. mellékletét képező „Fedezetigazolás” elnevezésű, a hitelbiztosítéki záradék bejegyzéséről szóló nyilatkozat, melyen a biztosító cégszerű aláírásával visszaigazolta a Zálogkötelezetti nyilatkozatban foglaltak tudomásul vételét, és vállalta azok teljesítését. - A Hitelfelvevő kölcsön folyósítására szolgáló, 3.2. pontban írt számláján sem beszedési megbízás, sem egyéb sorbanálló tétel nincs, a számlát nem érinti olyan körülmény, mely a folyósított kölcsön [hitelcél szerinti felhasználását korlátozza, akadályozza, vagy lehetetlenné teszi. - A szerződés 4.2. pontja szerinti folyósítási díj fedezete a Hitelfelvevő hitel elszámolására szolgáló, 3.2. pontban megjelölt számláján rendelkezésre állingatlan település helyrajzi szám] helyrajzi számú ingatlan tulajdoni lapjára.

Appears in 1 contract

Samples: Kölcsönszerződés

A kölcsön folyósításának feltételei. Jelen − A jelen szerződés alapján folyósítandó kölcsönből fizetendő vételárrész teljesítésének az adásvételi szerződésben meghatározott határideje még nem telt leés a biztosítéki szerződések Hitelintézet számára megfelelő formában történő megkötése. - Az adásvételi szerződésben meghatározott vételár kölcsönösszegen felüli részét − A kölcsön és biztosítéki szerződés közjegyző előtt tett, tartozást elismerő nyilatkozatba történő foglalása és a Hitelfelvevő maradéktalanul megfizette, és ennek tényét az adásvételi szerződéssel, vagy az Eladó teljes bizonyító erejű nyilatkozatával, vagy a vételárrészt ügyvédi letétként kezelő ügyvéd által kiállított okirattal igazolja. - Annak 10 napnál nem régebbi teljes tulajdoni lappal történő igazolása, hogy a hitelcéllal érintett ingatlanra az adásvételi szerződés szerinti Eladó tulajdonjoga bejegyzést nyert. - Annak 10 napnál nem régebbi teljes tulajdoni lappal történő igazolása, hogy a hitelcéllal érintett ingatlanra a Hitelfelvevő tulajdonjog bejegyzési kérelme az ingatlan- nyilvántartásban széljegyként nyilvántartásba vételre Hitelező részére e közokirat hiteles kiadmánya benyújtásra került. - Az adás-vételi szerződés megkötésében közreműködő ügyvéd vagy közjegyző által kiállított átvételi elismervény benyújtása arról− A jelzálogjog, hogy a Hitelfelvevő tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzését megengedő eredeti nyilatkozatot (bejegyzési engedélyt) az Eladó - az arra előírt alakban - az ügyvédnek vagy közjegyzőnek átadta, amennyiben az adásvételi szerződés nem tartalmazza a bejegyzési engedélyt. - Annak 10 napnál nem régebbi teljes tulajdoni lappal történő igazolása, hogy a fedezetül felajánlott ingatlanra a Bank jelzálogjoga, valamint az azt biztosító illetve elidegenítési és terhelési tilalom az illetékes földhivatalnál legalább széljegyként nyilvántartásba vételre kerültbejegyzésének kezdeményezését igazoló, széljegyes tulajdoni lap csatolása. - A kölcsönkérelem beadása és a folyósítás napja között a fedezetként felajánlott ingatlan elfogadott ingatlanok tulajdoni lapján a Hitelező számára negatív jellegű változás nem lehet. − A jelen szerződés 7.1.2valamennyi kötelezett, valamennyi számlájára vonatkozóan azonnali beszedési megbízás benyújtására jogot biztosító felhatalmazó levél csatolása. pontjában felsorolt bejegyzéseken túlmenően per-− A jelzáloggal terhelt ingatlan(ok)ra vonatkozó teljeskörű vagyonbiztosítási szerződés megléte; melyet az Adós(ok) a biztosítási kötvény, teher- és igénymentesilletve ajánlat, és/vagy a biztosító, illetve az ingatlant érintően nincs - eljáró biztosítási bróker nyilatkozata bemutatásával köteles(ek) igazolni; a Biztosító Társaság igazolásának hitelező felé történő bemutatása arra vonatkozóan, hogy az említett eljárásokat meghaladóan - folyamatban lévő eljárásAdós kötelezettséget vállal arra, hogy esetleges biztosítási esemény esetén a teljesítés célszámlájaként a Polgári Bank Zrt-nél vezetett 61200113-10000025 számú számlát jelöli meg. - A Hitelfelvevő tulajdonszerzésének egyéb akadálya nincs. - A Felek jelen szerződésen alapuló egyoldalú kötelezettségvállalását tartalmazó közokirat a Bank részére átadásra került. - A Zálogkötelezett a megfelelő okirat bemutatásával igazolta− Az adós kötelezettséget vállal arra is, hogy a fedezetül felajánlott ingatlanra legalább Biztosító Társaságnál az igazoláson szereplő számlaszámot a kölcsön teljes visszafizetéséig nem változtatja meg. − A biztosítási kötvényen a Polgári Bank Zrt. zálogjogosultként történő bejegyzésének igazolása. − Hitelfedezeti életbiztosítás megkötésének, illetve abban a Hitelintézet kedvezményezettként történő megjelölésének igazolása.15 − Az Adós a jelen Kölcsönszerződéshez kapcsolódó kamat-, és 1 egyéb kedvezmények Hitelező általi biztosítása érdekében a Hitelezőnél Fizetési számlát nyitott. Adós tudomásul veszi, hogy a Kölcsön folyósítása ezen Fizetési számlára történik, és egyidejűleg kötelezettséget vállal a Kölcsön és járulékai ezen Fizetési számláról való törlesztésére, amelynek céljából külön okiratba foglalt felhatalmazást ad Hitelező részére. − A ..-hrsz. ingatlan kapcsán az Adós tulajdonjogának bejegyzéséhez kiállított eladói hozzájáruló nyilatkozat ügyvédi letétbe helyezésének igazolása. − Az adásvételi szerződésben rögzítettek szerint, az abban foglalt vételár Kölcsönön felüli részét (egyönerőt) éves járulékai összegével megegyező összegreaz Adós maradéktalanul megfizette az Eladó részére, legalább az elemi károkra kiterjedő vagyonbiztosítást kötött. A Bank részére átadásra és ez teljes bizonyító erejű okirattal igazolásra került a jelen szerződés 2. sz. mellékletét képező „Fedezetigazolás” elnevezésű, a hitelbiztosítéki záradék bejegyzéséről szóló nyilatkozat, melyen a biztosító cégszerű aláírásával visszaigazolta a Zálogkötelezetti nyilatkozatban foglaltak tudomásul vételét, és vállalta azok teljesítését. - A Hitelfelvevő kölcsön folyósítására szolgáló, 3.2. pontban írt számláján sem beszedési megbízás, sem egyéb sorbanálló tétel nincs, a számlát nem érinti olyan körülmény, mely a folyósított kölcsön hitelcél szerinti felhasználását korlátozza, akadályozza, vagy lehetetlenné teszi. - A szerződés 4.2. pontja szerinti folyósítási díj fedezete a Hitelfelvevő hitel elszámolására szolgáló, 3.2. pontban megjelölt számláján rendelkezésre állHitelező részére.

Appears in 1 contract

Samples: polgaribank.hu

A kölcsön folyósításának feltételei. Jelen szerződés A Bank a kölcsön(öke)t jelen Kölcsönszerződés aláírását követően folyósítja, ha az Adós/Adóstárs(ak) maradéktalanul teljesíti(k) az alábbi folyósítási feltételeket. Az Adós átadta a Bank részére a jelen kölcsönszerződés alapján folyósítandó kölcsönből fizetendő vételárrész teljesítésének az adásvételi szerződésben meghatározott határideje még nem telt le. - Az adásvételi szerződésben meghatározott vételár kölcsönösszegen felüli részét Adóst terhelő kötelezettségek teljesítésére vonatkozó, végrehajtható közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozatának hiteles kiadmányát, amelyben az Adós kötelezettséget vállal arra, hogy a Hitelfelvevő maradéktalanul megfizettekölcsön összegét kölcsön jogcímén, valamint annak járulékait a jelen kölcsönszerződésben foglalt feltételekkel, esedékességkor és ennek tényét az adásvételi szerződésseljogcímen megfizeti a Bank részére, vagy az Eladó teljes bizonyító erejű nyilatkozatávaltovábbá kötelezi magát annak tűrésére, hogy a kölcsön és járulékai behajtása végett, nemfizetés, késedelmes fizetés, vagy a vételárrészt ügyvédi letétként kezelő ügyvéd Bank által kiállított okirattal igazoljatörténő felmondás esetén a teljes vagyonát végrehajtás alá vonják, és hogy a végrehajtás során befolyt összegből a Bank, illetve - amennyiben a követelés - a hitelintézetek forint A feltételek teljesítésére szolgáló határidő: Az első törlesztő részlet esedékességét megelőző 5. banki munkanap. lejárati összhangjának szabályozásáról szóló 20/2015. (VI.29.) MNB rendeletben meghatározott Jelzáloghitel-finanszírozás Megfelelési Mutató által elvárt jelzálog-alapú finanszírozás megvalósítása érdekében - Annak 10 napnál nem régebbi teljes tulajdoni lappal történő igazolásajelzálog-hitelintézet részére értékesítésre került - a jelzálog-hitelintézet a követelését kielégíthesse. A végrehajtható közjegyzői okiratnak tartalmaznia kell a kölcsön biztosítékául szolgáló, ……helyrajzi számú ingatlanra vonatkozó jelzálogszerződésben zálogkötelezettként vagy haszonélvezőként megjelölt személy nyilatkozatát, miszerint kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben a Bank, illetve - amennyiben a követelés - a hitelintézetek forint lejárati összhangjának szabályozásáról szóló 20/2015. (VI.29.) MNB rendeletben meghatározott Jelzáloghitel-finanszírozás Megfelelési Mutató által elvárt jelzálog- alapú finanszírozás megvalósítása érdekében - jelzálog-hitelintézet részére értékesítésre került - a jelzálog- hitelintézet az Adóssal szembeni követelését kénytelen lenne a kölcsön biztosítékául szolgáló ingatlanból kielégíteni, úgy a jelzálogszerződésben meghatározott határidőn belül kiüríti az ingatlant és tűri, hogy a hitelcéllal érintett ingatlanra jelzáloghitelintézet a követelését kielégíthesse. A Bank jelzálogjogának, valamint az adásvételi szerződés szerinti Eladó tulajdonjoga bejegyzést nyert. - Annak 10 napnál nem régebbi teljes elidegenítési és terhelési tilalomnak a helyrajzi számú ingatlan tulajdoni lappal lapjára történő igazolása, hogy a hitelcéllal érintett ingatlanra a Hitelfelvevő tulajdonjog bejegyzési kérelme az ingatlan- nyilvántartásban széljegyként nyilvántartásba vételre került. - Az adás-vételi szerződés megkötésében közreműködő ügyvéd vagy közjegyző által kiállított átvételi elismervény benyújtása arról, hogy a Hitelfelvevő tulajdonjogának bejegyzésére vonatkozó kérelem széljegyen feltüntetésre került az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzését megengedő eredeti nyilatkozatot (bejegyzési engedélyt) az Eladó - az arra előírt alakban - az ügyvédnek vagy közjegyzőnek átadta, amennyiben az adásvételi szerződés nem tartalmazza a bejegyzési engedélytnyilvántartásban. - Annak 10 napnál nem régebbi teljes tulajdoni lappal történő igazolása, hogy a fedezetül felajánlott ingatlanra Az Adós bemutatta a Bank jelzálogjogarészére a(z) ………helyrajzi számú szám alatt található ingatlan eladója, által kiállított nyilatkozatot, miszerint az ingatlan vételárából a vevő, ……,- Ft-ot, azaz forintot – mint önerőt - megfizetett. Az Adós bemutatta a Bank részére a(z) ……..helyrajzi számú ingatlan eladója ….. által az ingatlan adásvétele kapcsán kiállított számlát. Az Adós átadta a Bank részére a …….helyrajzi számú ingatlan tulajdoni lapján …..javára, ……erejéig bejegyzett jelzálogjog, valamint az azt biztosító elidegenítési és terhelési tilalom az illetékes földhivatalnál legalább széljegyként nyilvántartásba vételre kerülttörlésére vonatkozó engedélynek a jogszabályi követelményeknek megfelelő, földhivatali érkeztetéssel ellátott példányát a második kölcsönrész folyósításának előfeltételeként. - A fedezetként felajánlott ingatlan a jelen szerződés 7.1.2. pontjában felsorolt bejegyzéseken túlmenően per-, teher- és igénymentes, az ingatlant érintően nincs - az említett eljárásokat meghaladóan - folyamatban lévő eljárás. - A Hitelfelvevő tulajdonszerzésének egyéb akadálya nincs. - A Felek jelen szerződésen alapuló egyoldalú kötelezettségvállalását tartalmazó közokirat Az Adós bemutatta a Bank részére átadásra került. - A Zálogkötelezett a(z) helyrajzi számú ingatlanra kötendő vagyonbiztosítási szerződés ajánlatát és azt a megfelelő okirat bemutatásával igazoltanyilatkozatot amelyben az Adós – illetve, ha a biztosított az Adóstól eltérő személy, akkor a biztosított – kéri a biztosítótársaságot, hogy a fedezetül felajánlott biztosítási szerződésre a biztosítótársaság az 500.000,- HUF, azaz ötszázezer forint összeget meghaladó szolgáltatási összeg tekintetében a Bank mint zálogjogosult javára hitelbiztosítéki záradékot jegyezzen fel, vagy az Adós bemutatta a Bank részére a fentiekben említett helyrajzi számú ingatlanra legalább vonatkozó vagyonbiztosítás biztosítási kötvényét, valamint a biztosítótársaság arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a biztosítási szerződésre a hitelbiztosítéki záradékot feljegyezte, abban az 500.000,- HUF, azaz ötszázezer forint összeget meghaladó szolgáltatási összeg jogosultjaként a Bankot tüntette fel, és a biztosítótársaság kötelezettséget vállal arra, hogy az ezen összeget meghaladó szolgáltatási összeget csak a Bank kifejezett hozzájárulása esetén teljesít a biztosított részére, és hogy, amennyiben a Bank nem járul hozzá a biztosított részére történő teljesítéshez, úgy a biztosítótársaság közvetlenül a Bank részére teljesít. A biztosítótársaság által kiállított nyilatkozatnak tartalmaznia kell továbbá az arra vonatkozó kötelezettségvállalást, hogy a biztosítótársaság a hitelbiztosítéki záradékot a Bank hozzájárulása nélkül nem törli, valamint azt, hogy a biztosítótársaság vállalja, hogy a következő, biztosítási titoknak minősülő információkat átadja a Bank részére: a biztosítási szerződést kötő szerződő és a biztosított azonosításához szükséges személyes adatok, a biztosítási szerződésre vonatkozó adatok, beleértve a biztosítási szerződés díjrendezettségére, a biztosítási díj megfizetésének elmaradására, valamint a biztosítási szerződés megszűnésére vonatkozó információkat. A folyósítás további feltétele, hogy az Adós bemutatta a Bank részére az arról szóló igazolást (pl. befizetett postai csekk, bankszámlakivonat), hogy a vagyonbiztosítás díjfizetése rendezett. Az Adós – a halasztás időtartamára - mentesül e feltétel teljesítése alól, ha a vagyonbiztosítási szerződés ajánlata kerül bemutatásra, és a biztosítási feltételek alapján a biztosítást kötő személy és a biztosítótársaság a díj megfizetésére halasztásban állapodott meg. A kölcsön folyósításának további feltétele: A feltétel teljesítésének időintervalluma: A kölcsön egyéb folyósítási feltételeinek teljesülését követő 5 banki munkanap A kölcsön folyósításának helyéül szolgáló bankszámlán rendelkezésre áll a kölcsönnel kapcsolatban az Adós által megfizetendő, a kölcsön és 1 (egy) éves járulékai összegével megegyező összegrefolyósításakor esedékes díjak fedezete, legalább az elemi károkra kiterjedő vagyonbiztosítást kötött. A Bank részére átadásra került a jelen szerződés 2. sz. mellékletét képező „Fedezetigazolás” elnevezésűvalamint minden, a hitelbiztosítéki záradék bejegyzéséről szóló nyilatkozat, melyen a biztosító cégszerű aláírásával visszaigazolta a Zálogkötelezetti nyilatkozatban foglaltak tudomásul vételétkölcsön folyósítási helyeként megjelölt bankszámla megterhelésével kiegyenlítendő esedékes követelés fedezete, és vállalta azok teljesítését. - A Hitelfelvevő kölcsön folyósítására szolgáló, 3.2. pontban írt számláján sem beszedési megbízás, sem egyéb sorbanálló tétel nincsaz Adósnak nincsen olyan, a számlát nem érinti olyan körülményBank felé fennálló lejárt tartozása sem, mely amelynek teljesítési helyéül szintén a folyósított kölcsön hitelcél szerinti felhasználását korlátozza, akadályozza, vagy lehetetlenné teszi. - A szerződés 4.2. pontja szerinti folyósítási díj fedezete a Hitelfelvevő hitel elszámolására szolgáló, 3.2. pontban helyeként megjelölt számláján rendelkezésre állbankszámla szolgál.

Appears in 1 contract

Samples: Kölcsönszerződés

A kölcsön folyósításának feltételei. Jelen szerződés alapján folyósítandó kölcsönből fizetendő vételárrész teljesítésének az adásvételi szerződésben meghatározott határideje még nem telt le. - Az adásvételi szerződésben meghatározott vételár kölcsönösszegen felüli részét a Hitelfelvevő maradéktalanul megfizette, és ennek tényét az adásvételi szerződéssel, vagy az Eladó teljes bizonyító erejű nyilatkozatával, vagy a vételárrészt ügyvédi letétként kezelő ügyvéd által kiállított okirattal igazolja. - Annak 10 napnál nem régebbi teljes tulajdoni lappal történő igazolása, hogy a hitelcéllal érintett ingatlanra az adásvételi szerződés szerinti Eladó tulajdonjoga bejegyzést nyert. - Annak 10 napnál nem régebbi teljes tulajdoni lappal történő igazolása, hogy a hitelcéllal érintett ingatlanra a Hitelfelvevő tulajdonjog bejegyzési kérelme az ingatlan- nyilvántartásban széljegyként nyilvántartásba vételre került. - Az adás-vételi szerződés megkötésében közreműködő ügyvéd vagy közjegyző által kiállított átvételi elismervény benyújtása arról, hogy a Hitelfelvevő tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzését megengedő eredeti nyilatkozatot (bejegyzési engedélyt) az Eladó - az arra előírt alakban - az ügyvédnek vagy közjegyzőnek átadta, amennyiben az adásvételi szerződés nem tartalmazza a bejegyzési engedélyt. - Annak 10 napnál nem régebbi teljes tulajdoni lappal történő igazolása, hogy a fedezetül felajánlott ingatlanra a Bank jelzálogjoga, valamint az azt biztosító elidegenítési és terhelési tilalom az illetékes földhivatalnál legalább széljegyként nyilvántartásba vételre került. - A fedezetként felajánlott ingatlan a jelen szerződés 7.1.2. pontjában felsorolt bejegyzéseken túlmenően per-, teher- és igénymentes, az ingatlant érintően nincs - az említett eljárásokat meghaladóan - folyamatban lévő eljárás. - A Hitelfelvevő tulajdonszerzésének egyéb akadálya nincs. - A Felek jelen szerződésen alapuló egyoldalú kötelezettségvállalását tartalmazó közokirat a Bank részére átadásra került. - A Zálogkötelezett a megfelelő okirat bemutatásával igazolta, hogy a fedezetül felajánlott ingatlanra legalább a kölcsön és 1 (egy) éves járulékai összegével megegyező összegre, - legalább az elemi károkra kiterjedő ingatlan hitelbiztosítéki értékével megegyező összegre - teljes körű vagyonbiztosítást kötött. A Bank részére átadásra került a jelen szerződés 2. sz. mellékletét képező „Fedezetigazolás” elnevezésű, a hitelbiztosítéki záradék bejegyzéséről szóló nyilatkozat, melyen a biztosító cégszerű aláírásával visszaigazolta a Zálogkötelezetti nyilatkozatban foglaltak tudomásul vételét, és vállalta azok teljesítését. - A Hitelfelvevő kölcsön folyósítására szolgáló, 3.2. pontban írt számláján sem beszedési megbízás, sem egyéb sorbanálló tétel nincs, a számlát nem érinti olyan körülmény, mely a folyósított kölcsön hitelcél szerinti felhasználását korlátozza, akadályozza, vagy lehetetlenné teszi. - A szerződés 4.2. pontja szerinti folyósítási díj fedezete a Hitelfelvevő hitel elszámolására szolgáló, 3.2. pontban megjelölt számláján rendelkezésre áll.

Appears in 1 contract

Samples: www.mkb.hu

A kölcsön folyósításának feltételei. Jelen szerződés alapján folyósítandó kölcsönből fizetendő vételárrész teljesítésének az adásvételi szerződésben meghatározott határideje még nem telt le. - Az adásvételi szerződésben meghatározott vételár kölcsönösszegen felüli részét a Hitelfelvevő maradéktalanul megfizette, megfizette és ennek tényét az adásvételi szerződéssel, vagy az Eladó teljes bizonyító erejű nyilatkozatával, vagy a vételárrészt ügyvédi letétként kezelő ügyvéd által kiállított okirattal igazolja. - Annak 10 napnál nem régebbi teljes tulajdoni lappal történő igazolása, hogy a hitelcéllal érintett ingatlanra az adásvételi szerződés szerinti Eladó tulajdonjoga bejegyzést nyert. - Annak 10 napnál nem régebbi teljes tulajdoni lappal történő igazolása, hogy a hitelcéllal érintett ingatlanra a Hitelfelvevő tulajdonjog bejegyzési kérelme az ingatlan- nyilvántartásban széljegyként nyilvántartásba vételre került. - Az adás-vételi szerződés megkötésében közreműködő ügyvéd vagy közjegyző által kiállított átvételi elismervény benyújtása arról, hogy a Hitelfelvevő tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzését megengedő eredeti nyilatkozatot (bejegyzési engedélyt) az Eladó - az arra előírt alakban - az ügyvédnek vagy közjegyzőnek átadta, amennyiben az adásvételi szerződés nem tartalmazza a bejegyzési engedélyt. - Annak 10 napnál nem régebbi teljes tulajdoni lappal történő igazolása, hogy a fedezetül felajánlott ingatlanra a Bank jelzálogjoga, valamint az azt biztosító elidegenítési és terhelési tilalom az illetékes földhivatalnál legalább széljegyként nyilvántartásba vételre került. - A fedezetként felajánlott ingatlan a jelen szerződés 7.1.2. pontjában felsorolt bejegyzéseken túlmenően per-, teher- és igénymentes, az ingatlant érintően nincs - az említett eljárásokat meghaladóan - folyamatban lévő eljárás. - A Hitelfelvevő tulajdonszerzésének egyéb akadálya nincs. - A Felek jelen szerződésen alapuló egyoldalú kötelezettségvállalását tartalmazó közokirat a Bank részére átadásra került. - A Zálogkötelezett a megfelelő okirat bemutatásával igazolta, hogy a fedezetül felajánlott ingatlanra legalább a kölcsön és 1 (egy) éves járulékai összegével megegyező összegre, - legalább az elemi károkra kiterjedő ingatlan hitelbiztosítéki értékével megegyező összegre - teljes körű vagyonbiztosítást kötött. A Bank részére átadásra került a jelen szerződés 2. sz. mellékletét képező „Fedezetigazolás” elnevezésű, a hitelbiztosítéki záradék bejegyzéséről szóló nyilatkozat, melyen a biztosító cégszerű aláírásával visszaigazolta a Zálogkötelezetti nyilatkozatban foglaltak tudomásul vételét, és vállalta azok teljesítését. - A Hitelfelvevő kölcsön folyósítására szolgáló, 3.2. pontban írt számláján sem beszedési megbízás, sem egyéb sorbanálló tétel nincs, a számlát nem érinti olyan körülmény, mely a folyósított kölcsön hitelcél szerinti felhasználását korlátozza, akadályozza, vagy lehetetlenné teszi. - A szerződés 4.2. pontja szerinti folyósítási díj fedezete a Hitelfelvevő hitel elszámolására szolgáló, 3.2. pontban megjelölt számláján rendelkezésre áll.

Appears in 1 contract

Samples: www.mkb.hu

A kölcsön folyósításának feltételei. Jelen szerződés alapján folyósítandó kölcsönből fizetendő vételárrész teljesítésének az adásvételi szerződésben meghatározott határideje még nem telt le. - Az adásvételi szerződésben meghatározott vételár kölcsönösszegen felüli részét a Hitelfelvevő maradéktalanul megfizette, és ennek tényét az adásvételi szerződéssel, vagy az Eladó teljes bizonyító erejű nyilatkozatával, vagy a vételárrészt ügyvédi letétként kezelő ügyvéd által kiállított okirattal igazolja. - Annak 10 napnál nem régebbi teljes tulajdoni lappal történő igazolása, hogy a hitelcéllal érintett ingatlanra az adásvételi szerződés szerinti Eladó tulajdonjoga bejegyzést nyert. - Annak 10 napnál nem régebbi teljes tulajdoni lappal történő igazolása, hogy a hitelcéllal érintett fedezetül felajánlott ingatlanra a Hitelfelvevő tulajdonjog bejegyzési kérelme Zálogkötelezett tulajdonjoga az ingatlan- nyilvántartásban széljegyként nyilvántartásba vételre került. - Az adás-vételi szerződés megkötésében közreműködő ügyvéd vagy közjegyző által kiállított átvételi elismervény benyújtása arról, hogy a Hitelfelvevő tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzését megengedő eredeti nyilatkozatot (bejegyzési engedélyt) az Eladó - az arra előírt alakban - az ügyvédnek vagy közjegyzőnek átadta, amennyiben az adásvételi szerződés nem tartalmazza a bejegyzési engedélytbejegyzést nyert. - Annak 10 napnál nem régebbi teljes tulajdoni lappal történő igazolása, hogy a fedezetül felajánlott ingatlanra a Bank jelzálogjoga, valamint az azt biztosító elidegenítési és terhelési tilalom az illetékes földhivatalnál legalább széljegyként nyilvántartásba vételre került. - A fedezetként felajánlott ingatlan a jelen szerződés 7.1.2. pontjában felsorolt bejegyzéseken túlmenően per-, teher- és igénymentes, az ingatlant érintően nincs - az említett eljárásokat meghaladóan - folyamatban lévő eljárás. - A Hitelfelvevő tulajdonszerzésének egyéb akadálya nincs. - A Felek jelen szerződésen alapuló egyoldalú kötelezettségvállalását tartalmazó közokirat a Bank részére átadásra került. - A Zálogkötelezett a megfelelő okirat bemutatásával igazolta, hogy a fedezetül felajánlott ingatlanra legalább a kölcsön és 1 (egy) éves járulékai összegével megegyező összegre, - legalább az elemi károkra kiterjedő ingatlan hitelbiztosítéki értékével megegyező összegre - teljes körű vagyonbiztosítást kötött. A Bank részére átadásra került a jelen szerződés 2. sz. mellékletét képező „Fedezetigazolás” elnevezésű, a hitelbiztosítéki záradék bejegyzéséről szóló nyilatkozat, melyen a biztosító cégszerű aláírásával visszaigazolta a Zálogkötelezetti nyilatkozatban foglaltak tudomásul vételét, és vállalta azok teljesítését. - A kiváltandó kötelezettség jogosultja által kiállított, 3 napnál nem régebbi, a Bank követelés-kimutatásra alkalmazott formanyomtatványa, valamint a kiváltandó kötelezettség jogosultja általi átvételt igazoló előtörlesztési megbízás benyújtásra került. - A Hitelfelvevő kölcsön folyósítására kölcsönfolyósítására szolgáló, 3.2. pontban írt számláján sem beszedési megbízás, sem egyéb sorbanálló tétel nincs, a számlát nem érinti olyan körülmény, mely a folyósított kölcsön hitelcél szerinti felhasználását korlátozza, akadályozza, vagy lehetetlenné teszi. - A szerződés 4.2. pontja szerinti folyósítási díj fedezete a Hitelfelvevő hitel elszámolására szolgáló, 3.2. pontban megjelölt számláján rendelkezésre áll.

Appears in 1 contract

Samples: www.mkb.hu

A kölcsön folyósításának feltételei. Jelen szerződés A Bank a kölcsön(öke)t jelen Kölcsönszerződés aláírását követően folyósítja, ha az Adós/Adóstárs(ak) maradéktalanul teljesíti(k) az alábbi folyósítási feltételeket. A feltételek teljesítésére szolgáló határidő: Az első törlesztő részlet esedékességét megelőző 5. banki munkanap. Adós a Bank részére benyújtja a …..helyrajzi számú ingatlanjogerős használatba vételi engedélyét/a használatbavétel tudomásul vételét igazoló hatósági bizonyítványt/ felépítésének megtörténtét igazoló az ingatlan fekvése szerint illetékes jegyző/főjegyző által kiállított hatósági bizonyítványt annak kiadását követő 30 napon belül, de legkésőbb a folyósítást követő 1 éven belül. Az Adós átadta a Bank részére a jelen kölcsönszerződés alapján folyósítandó kölcsönből fizetendő vételárrész teljesítésének az adásvételi szerződésben meghatározott határideje még nem telt le. - Az adásvételi szerződésben meghatározott vételár kölcsönösszegen felüli részét Adóst terhelő kötelezettségek teljesítésére vonatkozó, végrehajtható közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozatának hiteles kiadmányát, amelyben az Adós kötelezettséget vállal arra, hogy a Hitelfelvevő maradéktalanul megfizettekölcsön összegét kölcsön jogcímén, valamint annak járulékait a jelen kölcsönszerződésben foglalt feltételekkel, esedékességkor és jogcímen megfizeti a Bank részére, továbbá kötelezi magát annak tűrésére, hogy a kölcsön és járulékai behajtása végett, nemfizetés, késedelmes fizetés, vagy a Bank által történő felmondás esetén a teljes vagyonát végrehajtás alá vonják, és ennek tényét hogy a végrehajtás során befolyt összegből a Bank, illetve - amennyiben a követelés - a hitelintézetek forint lejárati összhangjának szabályozásáról szóló 20/2015. (VI.29.) MNB rendeletben meghatározott Jelzáloghitel-finanszírozás Megfelelési Mutató által elvárt jelzálog-alapú finanszírozás megvalósítása érdekében - jelzálog-hitelintézet részére értékesítésre került - a jelzálog-hitelintézet a követelését kielégíthesse. A végrehajtható közjegyzői okiratnak tartalmaznia kell a kölcsön biztosítékául szolgáló, A Bank jelzálogjogának, valamint az adásvételi szerződésselelidegenítési és terhelési tilalomnak a helyrajzi számú ingatlan tulajdoni lapjára történő bejegyzésére vonatkozó kérelem széljegyen feltüntetésre került az ingatlan-nyilvántartásban. Az Adós bemutatta a Bank részére a(z) helyrajzi számú ingatlanra kötendő vagyonbiztosítási szerződés ajánlatát és azt a nyilatkozatot amelyben az Adós – illetve, ha a biztosított az Adóstól eltérő személy, akkor a biztosított – kéri a biztosítótársaságot, hogy a biztosítási szerződésre a biztosítótársaság az 500.000,- HUF, azaz ötszázezer forint összeget meghaladó szolgáltatási összeg tekintetében a Bank mint zálogjogosult javára hitelbiztosítéki záradékot jegyezzen fel, vagy az Eladó teljes bizonyító erejű nyilatkozatávalAdós bemutatta a Bank részére a fentiekben említett helyrajzi számú ingatlanra vonatkozó vagyonbiztosítás biztosítási kötvényét, vagy valamint a vételárrészt ügyvédi letétként kezelő ügyvéd által kiállított okirattal igazolja. - Annak 10 napnál nem régebbi teljes tulajdoni lappal történő igazolásabiztosítótársaság arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a hitelcéllal érintett ingatlanra biztosítási szerződésre a hitelbiztosítéki záradékot feljegyezte, abban az adásvételi szerződés szerinti Eladó tulajdonjoga bejegyzést nyert500.000,- HUF, azaz ötszázezer forint összeget meghaladó szolgáltatási összeg jogosultjaként a Bankot tüntette fel, és a biztosítótársaság kötelezettséget vállal arra, hogy az ezen összeget meghaladó szolgáltatási összeget csak a Bank kifejezett hozzájárulása esetén teljesít a biztosított részére, és hogy, amennyiben a Bank nem járul hozzá a biztosított részére történő teljesítéshez, úgy a biztosítótársaság közvetlenül a Bank részére teljesít. - Annak 10 napnál nem régebbi teljes tulajdoni lappal történő igazolásaA biztosítótársaság által kiállított nyilatkozatnak tartalmaznia kell továbbá az arra vonatkozó kötelezettségvállalást, hogy a hitelcéllal érintett ingatlanra biztosítótársaság a Hitelfelvevő tulajdonjog bejegyzési kérelme az ingatlan- nyilvántartásban széljegyként nyilvántartásba vételre került. - Az adás-vételi szerződés megkötésében közreműködő ügyvéd vagy közjegyző által kiállított átvételi elismervény benyújtása arrólhitelbiztosítéki záradékot a Bank hozzájárulása nélkül nem törli, valamint azt, hogy a Hitelfelvevő tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzését megengedő eredeti nyilatkozatot (bejegyzési engedélyt) az Eladó - az arra előírt alakban - az ügyvédnek vagy közjegyzőnek átadta, amennyiben az adásvételi szerződés nem tartalmazza a bejegyzési engedélyt. - Annak 10 napnál nem régebbi teljes tulajdoni lappal történő igazolásabiztosítótársaság vállalja, hogy a fedezetül felajánlott ingatlanra következő, biztosítási titoknak minősülő információkat átadja a Bank jelzálogjogarészére: a biztosítási szerződést kötő szerződő és a biztosított azonosításához szükséges személyes adatok, a biztosítási szerződésre vonatkozó adatok, beleértve a biztosítási szerződés díjrendezettségére, a biztosítási díj megfizetésének elmaradására, valamint a biztosítási szerződés megszűnésére vonatkozó információkat. A folyósítás további feltétele, hogy az azt biztosító Adós bemutatta a Bank részére az arról szóló igazolást (pl. befizetett postai csekk, bankszámlakivonat), hogy a vagyonbiztosítás díjfizetése rendezett. Az Adós – a halasztás időtartamára - mentesül e feltétel teljesítése alól, ha a vagyonbiztosítási szerződés ajánlata kerül bemutatásra, és a biztosítási feltételek alapján a biztosítást kötő személy és a biztosítótársaság a díj megfizetésére halasztásban állapodott meg. Saját erő felhasználásának igazolása. Az Adós benyújtotta a Bank részére a megbízott értékbecslő által a műszaki szemlét követően kiállított, azon igazolást, amelyben az értékbecslő kijelenti, hogy a ……helyrajzi számú ingatlan készültségi foka elérte a %-ot az első részlet folyósításának előfeltételeként. Adós a Bank részére benyújtja a ………helyrajzi számú ingatlan vonatkozásában a földhivatal által érkeztetett épületfeltüntetési vázrajzot legkésőbb az utolsó részfolyósítás előfeltételeként, de legkésőbb az első részfolyósítást követő 2 éven belül. Az Adós átadta a Bank részére a(z) ……..helyrajzi számú ingatlan tulajdoni lapján …..javára, ………erejéig bejegyzett jelzálogjog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom az illetékes földhivatalnál legalább széljegyként nyilvántartásba vételre kerülttörléséről szóló földhivatali határozat egy példányát. - A fedezetként felajánlott ingatlan a jelen szerződés 7.1.2. pontjában felsorolt bejegyzéseken túlmenően per-, teher- és igénymentes, az ingatlant érintően nincs - az említett eljárásokat meghaladóan - folyamatban lévő eljárás. - kölcsön folyósításának további feltétele: A Hitelfelvevő tulajdonszerzésének feltétel teljesítésének időintervalluma: A kölcsön egyéb akadálya nincs. - A Felek jelen szerződésen alapuló egyoldalú kötelezettségvállalását tartalmazó közokirat folyósítási feltételeinek teljesülését követő 5 banki munkanap Adós a Bank részére átadásra kerültbenyújtja a ……… helyrajzi számú ingatlan jogerős használatba vételi engedélyét/felépítésének megtörténtét igazoló az ingatlan fekvése szerint illetékes jegyző/főjegyző által kiállított hatósági bizonyítványt annak kiadását követő 30 napon belül, de legkésőbb a folyósítást követő 1 éven belül. - A Zálogkötelezett kölcsön folyósításának helyéül szolgáló bankszámlán rendelkezésre áll a megfelelő okirat bemutatásával igazoltakölcsönnel kapcsolatban az Adós által megfizetendő, hogy a fedezetül felajánlott ingatlanra legalább a kölcsön és 1 (egy) éves járulékai összegével megegyező összegrefolyósításakor esedékes díjak fedezete, legalább az elemi károkra kiterjedő vagyonbiztosítást kötött. A Bank részére átadásra került a jelen szerződés 2. sz. mellékletét képező „Fedezetigazolás” elnevezésűvalamint minden, a hitelbiztosítéki záradék bejegyzéséről szóló nyilatkozat, melyen a biztosító cégszerű aláírásával visszaigazolta a Zálogkötelezetti nyilatkozatban foglaltak tudomásul vételétkölcsön folyósítási helyeként megjelölt bankszámla megterhelésével kiegyenlítendő esedékes követelés fedezete, és vállalta azok teljesítését. - A Hitelfelvevő kölcsön folyósítására szolgáló, 3.2. pontban írt számláján sem beszedési megbízás, sem egyéb sorbanálló tétel nincsaz Adósnak nincsen olyan, a számlát nem érinti olyan körülményBank felé fennálló lejárt tartozása sem, mely amelynek teljesítési helyéül szintén a folyósított kölcsön hitelcél szerinti felhasználását korlátozza, akadályozza, vagy lehetetlenné teszi. - A szerződés 4.2. pontja szerinti folyósítási díj fedezete a Hitelfelvevő hitel elszámolására szolgáló, 3.2. pontban helyeként megjelölt számláján rendelkezésre állbankszámla szolgál.

Appears in 1 contract

Samples: Kölcsönszerződés

A kölcsön folyósításának feltételei. Jelen szerződés alapján folyósítandó kölcsönből fizetendő vételárrész teljesítésének az adásvételi szerződésben meghatározott határideje még nem telt le. - Az adásvételi szerződésben meghatározott vételár kölcsönösszegen felüli részét A jelen megállapodás mindkét fél által történő aláírása és a Hitelfelvevő maradéktalanul megfizettekötelező mellékletek megléte, és ennek tényét az adásvételi szerződésselA Munkáltatóval kötött kölcsön Szerződés szerinti fedezet biztosítása a Munkáltató által megnyitott Lakásépítés és- vásárlás Munkáltatói támogatása elnevezésű (a továbbiakban: Támogatási Számla) számlán, vagy az Eladó teljes bizonyító erejű nyilatkozatával, vagy a vételárrészt ügyvédi letétként kezelő ügyvéd A Munkáltató által kiállított okirattal igazolja. - Annak 10 napnál nem régebbi teljes tulajdoni lappal Rendelkező levél Kincstár által történő igazolásabefogadása, hogy a hitelcéllal érintett ingatlanra az adásvételi szerződés szerinti Eladó tulajdonjoga bejegyzést nyert. - Annak 10 napnál nem régebbi teljes tulajdoni lappal történő igazolása, hogy a hitelcéllal érintett ingatlanra a Hitelfelvevő tulajdonjog bejegyzési kérelme az ingatlan- nyilvántartásban széljegyként nyilvántartásba vételre került. - Az adás-vételi szerződés megkötésében közreműködő ügyvéd vagy közjegyző által kiállított átvételi elismervény benyújtása arról, hogy a Hitelfelvevő tulajdonjogának az A kölcsönszerződéshez kapcsolódó jelzálogjog (elidegenítési és terhelési tilalom) ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzését megengedő eredeti nyilatkozatot (bejegyzési engedélyt) az Eladó - az arra előírt alakban - az ügyvédnek vagy közjegyzőnek átadtabejegyzéséhez szükséges igazgatási-szolgáltatási díj átutalásáról, illetve befizetéséről szóló bizonylat bemutatása, amennyiben a Munkáltatóval megkötött munkáltatói kölcsönszerződés másként nem rendelkezik, Nyilatkozat a kölcsön törlesztésének módjáról (1. számú melléklet), A 3.6. pontban megjelölt felhatalmazó levél hitelintézet által történő visszaigazolásával ellátott példányának benyújtása, A Munkáltatóval megkötött munkáltatói kölcsönszerződésben rögzített formában teljesült jelzálog bejegyzés. A Kincstár a kölcsön kezelésével kapcsolatos tevékenységért – az adásvételi szerződés évenként december 31-én fennálló munkáltatói kölcsön tartozás után – jogosult változó mértékű kezelési költséget felszámítani. A Kincstár kölcsönhöz kapcsolódó kezelési költsége változó, melynek mértéke a Kincstár által közzétett Hirdetményben jelenik meg, jelenleg évi 1,50%, melyből a 2.9. pontban meghatározott feltételek szerint a teljes 1,50% az adóst, és 0% a Munkáltatót terheli. A Kezelési Költség összege egy éves szintre megállapított, a naptári év időtartama alatt állandó mérték alkalmazásával kerül meghatározásra. A Kezelési Költség összege meghatározásához alkalmazott mérték a 2.2. számú alpont alatt írt időtartam évei között változhat. A Kezelési Költség a jelen Megállapodás aláírása időpontjától kezdődően, a visszafizetés biztosítékai felszabadításának időpontjáig kerül felszámításra. A Kezelési Költség számításának vetítési alapja a tárgyévet megelőző év utolsó napján fennálló munkáltatói kölcsön-tartozás összege. A munkáltatói kölcsön folyósításának évében a tárgyévet megelőző év utolsó napjának a munkáltatói kölcsön folyósítása napját kell tekinteni. A munkáltatói kölcsön utolsó törlesztő részlete visszafizetésének időpontjától a Kezelési Költség egy havi összege megegyezik a visszafizetés évére megállapított egy havi kezelési költség összegével. A munkáltatói kölcsön kölcsön-tartozásának egy összegben történő visszafizetése esetén a Kincstár az egy összegben visszafizetett kölcsön-tartozás összegére a visszafizetés időpontjától, egy 12 naptári hónapra megállapított egyszeri Kezelési Költséget számít fel. Az így megállapított Kezelési Költség összege nem tartalmazza lehet kevesebb, mint a bejegyzési engedélytvisszafizetés éve egészére megállapított Kezelési Költség összege. - Annak 10 napnál nem régebbi teljes tulajdoni lappal történő igazolásaAz egy összegben visszafizetett kölcsön-tartozás Xxxxxxxx Költségének megfizetése a visszafizetés napjával, egy összegben válik esedékessé. A Kezelési Költség összege a Kincstár részéről a Munkavállalónak nyújtott szolgáltatások valamennyi díjtételét tartalmazza. A Kezelési Költség összege meghatározásához alkalmazott mérték százalékban kifejezett értékét a Kincstár által közzétett Hirdetmény tartalmazza. A Kezelési Költség összegét a Kincstár a munkáltatói kölcsön havi törlesztő részleteivel egyidejűleg szedi be, megfizetésének esedékessége a tárgyhó 10. napja. A Kezelési Költség megfizetésének kötelezettségét a Munkavállalóval megkötött munkáltatói kölcsönszerződés alapján a Munkáltató részben vagy egészben átvállalhatja. A Munkáltató felhatalmazta a Kincstárt arra, hogy a fedezetül felajánlott ingatlanra Munkáltató által átvállalt Kezelési Költség összegével a Bank jelzálogjogaKincstár a Munkáltató Támogatási Számláját megterhelje, valamint az és azt biztosító elidegenítési és terhelési tilalom az illetékes földhivatalnál legalább széljegyként nyilvántartásba vételre kerülta 3. - A fedezetként felajánlott ingatlan pont alatt írt Lebonyolítási Számlán a jelen szerződés 7.1.2Munkavállaló javára elszámolja. pontjában felsorolt bejegyzéseken túlmenően per-, teher- és igénymentes, az ingatlant érintően nincs - az említett eljárásokat meghaladóan - folyamatban lévő eljárásAz ilyen módon beszedett Kezelési Költség összege a Kincstárt illeti meg. - A Hitelfelvevő tulajdonszerzésének egyéb akadálya nincs. - A Felek jelen szerződésen alapuló egyoldalú kötelezettségvállalását tartalmazó közokirat a Bank részére átadásra került. - A Zálogkötelezett a megfelelő okirat bemutatásával igazoltaAdós kötelezettséget vállal arra, hogy a fedezetül felajánlott ingatlanra legalább a munkáltatói kölcsön és 1 (egy) éves járulékai összegével megegyező összegre, legalább összegét az elemi károkra kiterjedő vagyonbiztosítást kötött. A Bank részére átadásra került a jelen szerződés 2. sz. mellékletét képező pontban meghatározott feltételekkel és módon az esedékességkor a Kincstárnál vezetett FedezetigazolásMunkáltatói Lakástámogatás Visszafizetése” elnevezésű, a hitelbiztosítéki záradék bejegyzéséről szóló nyilatkozat, melyen a biztosító cégszerű aláírásával visszaigazolta a Zálogkötelezetti nyilatkozatban foglaltak tudomásul vételét, és vállalta azok teljesítését10032000-01850657-00000000 számlaszámú pénzforgalmi számlára (továbbiakban: Lebonyolítási számla) visszafizeti az 1. - számú mellékletben megadott módon. A Hitelfelvevő kölcsön folyósítására szolgáló, 3.2törlesztés módjának változtatását az Adós az 1. pontban írt számláján sem beszedési megbízás, sem egyéb sorbanálló tétel nincsszámú melléklet módosításával kezdeményezheti, a számlát változást megelőző 30 nappal. Amennyiben a módosítás a Kincstár részéről nem érinti olyan körülményfogadható el, mely akkor arról a folyósított beérkezést követő 10 munkanapon belül hivatalos levélben értesíti az Adóst. Elfogadás esetén a megállapodás 1. számú melléklete helyébe lép a módosítás. A tőke és a kezelési költség megfizetése havonta, minden hónap 10. napjáig esedékes. Az esedékes havi törlesztő részletek az Adóst terhelő kezelési költség havi összegét is magukban foglalják. Az induló havi törlesztő részlet összege: …,-Ft, azaz: …-… forint, amelyből a tőke: …,-Ft, azaz: …-… forint, ill. a kezelési költség: …,-Ft, azaz: … forint. Adós tudomásul veszi, hogy a kezelési költség havi összegét akkor is meg kell fizetnie, ha a Munkáltató a kölcsön hitelcél szerinti felhasználását korlátozzatörlesztő részletének a megfizetésére halasztást engedélyez. A fizetési kötelezettség Szerződésszerűen teljesítettnek akkor minősül, akadályozzaha az esedékes tartozás összege legkésőbb az esedékesség napján a Kincstár Lebonyolítási számláján jóváírásra kerül, vagy lehetetlenné tesziilletve ha a törlesztés az 1. - A szerződés 4.2számú mellékletben foglalt nyilatkozat szerint illetményből történő levonás útján történik, amennyiben a Központosított Illetményszámfejtési Rendszeren (KIR) keresztül a levonás megtörténik. pontja szerinti folyósítási díj fedezete Amennyiben a Hitelfelvevő hitel elszámolására szolgálóMunkáltatóval megkötött munkáltatói kölcsönszerződés másként nem rendelkezik, 3.2Adós tudomásul veszi, hogy ha a 3.1. pontban megjelölt számláján rendelkezésre állidőpontban az esedékes törlesztő részletet nem fizeti meg, akkor a Kincstár ennek megfizetésére felszólítja. A Kincstár jogosult az Xxxx hitelintézetnél vezetett fizetési számlára adott felhatalmazása alapján a lejárt követelés összegét az Adósnak a 2. számú mellékletben megjelölt fizetési számlája mindenkori pozitív egyenlege, valamint a fizetési számlájához kapcsolódó hitelkerete terhére az esedékességkor az Adós erre vonatkozó külön rendelkezése nélkül kiegyenlíteni, az Adós ennek tűrésére kötelezi magát. Az Xxxx által a Kincstár javára kiadott és a hitelintézet által befogadott Felhatalmazó Xxxxx a jelen megállapodás 2. számú melléklete. Adós kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben a fent megjelölt hitelintézetnél a fizetési számláját megszünteti, ennek tényét a Kincstárnak bejelenti, és ezzel egyidejűleg a másik hitelintézetnél megkötésre kerülő fizetési számlájára vonatkozó új felhatalmazó levelet a Kincstár részére benyújtja. Az Adós a Munkáltató javára esedékes törlesztés fizetési késedelme esetén hátralékos összeg után, illetve a munkáltatói kölcsönszerződés Munkáltató általi felmondása esetén a teljes tartozás után – amennyiben az Munkáltatóval megkötött munkáltatói kölcsönszerződés másként nem rendelkezik – Ptk. szerinti késedelmi kamatot köteles megfizetni. Az Adós a törlesztő részlet részét képező, a Kincstár felé esedékes kezelési költség fizetési késedelme esetében a hátralékos összeg után a Ptk. szerinti késedelmi kamatot köteles megfizetni. A Kincstár vállalja, hogy évente – a december 31-i állapot szerint – levélben küld értesítést a fennálló tartozás összegéről. A Kincstár az Adóst az évente december 31-én fennálló kölcsöntartozás után fizetendő havi törlesztő részletről legkésőbb január ötödik munkanapjáig írásban értesíti. Adós tudomásul veszi, hogy ha a kölcsöntartozásból – beleértve a kezelési költséget is – eredő kötelezettségét elmulasztja, a Kincstár a lejárt tartozás megfizetésére felszólítja és eredménytelenség esetén a Munkáltatót értesíti és a bírósági végrehajtási eljárás megindítását kezdeményezi. Az Adós jelen megállapodás aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy a Kincstár a kölcsön kezelésével kapcsolatos ügyintézés során a személyes adatait kezelje. Adós köteles a Szerződéses jogviszony fennállása alatt késedelem nélkül bejelenteni a Kincstár részére megadott egyéb személyes adataink változását (lakcím, névváltozás stb.). A jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Munkáltató és Xxxx között, a munkáltatói kölcsön nyújtására vonatkozóan …. … …. napján, …-…/…. számon létrejött munkáltatói kölcsönszerződésben foglaltakat, valamint a Ptk. szabályait és a Kincstár által közzétett Hirdetményben foglaltakat kell irányadónak tekinteni. A Kincstár által közzétett Hirdetményben szereplő mértékek megváltozását a felek nem tekintik a jelen Szerződés módosításainak. Szerződő felek jelen megállapodást elolvasták, azt megértették, és mint akaratukkal mindenben egyezőt, jóváhagyólag írták alá. Kelt: Budapest, 201.. …………….. Kelt: ……………….., 201.. ……………. P.h. …………………………………… ……………………………………….. Magyar Államkincstár Adós Előttünk, mint tanúk előtt: Név:…………………………………………. Cím:………………………………………….. Név:………………………………………….. Cím:………………………………………….. Kötelező mellékletek:

Appears in 1 contract

Samples: Megállapodás