Common use of A Kölcsön összege, futamideje és járulékai Clause in Contracts

A Kölcsön összege, futamideje és járulékai. A Hitelező a jelen szerződésben meghatározott feltételekkel ingatlanon alapított önálló zálogjog fedezet mellett az Adós részére Kölcsönt (a továbbiakban: Kölcsön) nyújt a jelen szerződés I. rész 2. pontjában írt célra, az Adós pedig kötelezi magát a Kölcsön, és e szerződés szerinti járulékai (valamennyi kamat, díj, jutalék és költség ideértve az esetleges késedelmi kamatot és a végrehajtási költségeket is) megfizetésére. A későbbiekben jelen Kölcsönszerződésből eredő bármiféle levelezés, tájékoztatás a szerződésszámra történő hivatkozással történik. Szerződő Felek kijelentik, hogy a jelen Kölcsönszerződésben szereplő Adós által Hitelező részére fizetendő valamennyi kamat, díj, jutalék és költség induló mértéke a Kölcsönszerződés alapjául szolgáló Kölcsönkérelem Hitelezői befogadásának időpontjában (19202…..napján) hatályos, NHP ZOP keretében nyújtott lakossági jelzáloghitel Hirdetmény szerint az alábbi táblázatba (a továbbiakban: Táblázat) foglaltan került meghatározásra. Kölcsön teljes összege (a továbbiakban: Kölcsön): ……. Ft, azaz forint Futamidő: ….. hónap, azaz ……. hónap Kölcsön törlesztésének esedékességi napja (a továbbiakban: Esedékességi nap) minden hónap …., azaz napja A Kölcsön várható Kezdőnapja20, amely megegyezik a Kölcsön (első részlete) folyósítását követő Első esedékességi nappal: ……., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz napja Kölcsön várható lejárata (Futamidő vége) 21: ……., azaz ………………….. évi ………………hónap ...., azaz napja

Appears in 3 contracts

Samples: Új Lakóingatlan Építési Kölcsönszerződés, Új Lakóingatlan Építési Kölcsönszerződés, Új Lakóingatlan Építési Kölcsönszerződés

A Kölcsön összege, futamideje és járulékai. A Hitelező a jelen szerződésben meghatározott feltételekkel ingatlanon alapított önálló zálogjog fedezet mellett az Adós részére Kölcsönt kölcsönt (a továbbiakban: Kölcsön) nyújt a jelen szerződés I. rész 2. pontjában írt célra, az Adós pedig kötelezi magát a Kölcsön, és e szerződés szerinti járulékai (valamennyi kamat, díj, jutalék és költség ideértve az esetleges késedelmi kamatot és a végrehajtási költségeket is) megfizetésére. A későbbiekben jelen Kölcsönszerződésből eredő bármiféle levelezés, tájékoztatás a szerződésszámra történő hivatkozással történik. Szerződő Felek kijelentik, hogy a jelen Kölcsönszerződésben szereplő Adós Xxxx által Hitelező részére fizetendő valamennyi kamat, díj, jutalék és költség induló mértéke a Kölcsönszerződés alapjául szolgáló Kölcsönkérelem Hitelezői befogadásának időpontjában (19202…..napján) hatályos, hatályos NHP ZOP Zöld Otthon Program keretében nyújtott lakossági jelzáloghitel Hirdetmény szerint az alábbi táblázatba (a továbbiakban: Táblázat) foglaltan került meghatározásra. Kölcsön teljes összege (a továbbiakban: Kölcsön): ……. Ft, azaz forint Hitelintézet által is elfogadott, telekárat is tartalmazó ÁFA-val növelt vételár ……. Ft, azaz forint Xxxx által a Kölcsönön és a Hitelintézet által ugyanezen hitelcél megvalósításához nyújtott további pénzeszközön felül vállalt önerő összege (továbbiakban: saját erő): ……. Ft, azaz forint Futamidő: ….. hónap, azaz ……. hónap Kölcsön törlesztésének esedékességi napja (a továbbiakban: Esedékességi nap) minden hónap …., azaz napja A Kölcsön várható Kezdőnapja20, amely megegyezik a Kölcsön (első részlete) folyósítását követő Első esedékességi nappal: ……., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz napja Kölcsön várható lejárata (Futamidő vége) 21: ……., azaz ………………….. évi ………………hónap ...., azaz napja

Appears in 2 contracts

Samples: Új Lakóingatlan Vásárlási Kölcsönszerződés, Új Lakóingatlan Vásárlási Kölcsönszerződés

A Kölcsön összege, futamideje és járulékai. A Hitelező a jelen szerződésben meghatározott feltételekkel ingatlanon alapított önálló zálogjog fedezet mellett az Adós részére Kölcsönt kölcsönt (a továbbiakban: Kölcsön) nyújt a jelen szerződés I. rész 2. pontjában írt célra, az Adós pedig kötelezi magát a Kölcsön, és e szerződés szerinti járulékai (valamennyi kamat, díj, jutalék és költség ideértve az esetleges késedelmi kamatot és a végrehajtási költségeket is) megfizetésére. A későbbiekben jelen Kölcsönszerződésből eredő bármiféle levelezés, tájékoztatás a szerződésszámra történő hivatkozással történik. Szerződő Felek kijelentik, hogy a jelen Kölcsönszerződésben szereplő Adós által Hitelező részére fizetendő valamennyi kamat, díj, jutalék és költség induló mértéke a Kölcsönszerződés alapjául szolgáló Kölcsönkérelem Hitelezői befogadásának időpontjában (19202…..napján) hatályos, NHP ZOP keretében nyújtott lakossági jelzáloghitel Hirdetmény szerint az alábbi táblázatba (a továbbiakban: Táblázat) foglaltan került meghatározásra. Kölcsön teljes összege (a továbbiakban: Kölcsön) – azzal, hogyha a Kérelemben akként nyilatkozott, hogy a Kölcsönnel érintett ingatlant vállalkozása székhelyeként kívánja bejelenteni e nyilatkozata alapján, és figyelembevételével -: ……. Ft, azaz forint Hitelintézet által is elfogadott teljes vételár (új lakás vásárlás esetén a telekárat is tartalmazó Áfával növelt vételár): ……. Ft, azaz forint Xxxx által a Kölcsönön és a Hitelintézet által ugyanezen hitelcél megvalósításához nyújtott további pénzeszközön felül vállalt önerő összege (továbbiakban saját erő): ……. Ft, azaz forint Futamidő: ….. hónap, azaz ……. hónap Állami kamattámogatott időszak jogszabály szerinti időtartama 25 (Huszonöt) év Kölcsön törlesztésének esedékességi napja (a továbbiakban: Esedékességi nap) minden hónap …., azaz napja A Kölcsön várható Kezdőnapja20Kezdőnapja24, amely megegyezik a Kölcsön (első részlete) folyósítását követő Első esedékességi nappal: ……., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz napja Kölcsön várható lejárata (Futamidő vége) 21vége)25: ……., azaz ………………….. évi ………………hónap ...., azaz napja

Appears in 2 contracts

Samples: Új Lakóingatlan Vásárlási Kölcsönszerződés, Új Lakóingatlan Vásárlási Kölcsönszerződés

A Kölcsön összege, futamideje és járulékai. A Hitelező a jelen szerződésben meghatározott feltételekkel ingatlanon alapított önálló zálogjog fedezet mellett az Adós részére Kölcsönt (a továbbiakban: Kölcsön) nyújt a jelen szerződés I. rész 2. pontjában írt célra, az Adós pedig kötelezi magát a Kölcsön, és e szerződés szerinti járulékai (valamennyi kamat, díj, jutalék és költség ideértve az esetleges késedelmi kamatot kamatot, és a végrehajtási költségeket is) megfizetésére. A későbbiekben jelen Kölcsönszerződésből eredő bármiféle levelezés, tájékoztatás a szerződésszámra történő hivatkozással történik. Szerződő Felek kijelentik, hogy a jelen Kölcsönszerződésben szereplő Adós által Hitelező részére fizetendő valamennyi kamat, díj, jutalék és költség induló mértéke a Kölcsönszerződés alapjául szolgáló Kölcsönkérelem Hitelezői befogadásának időpontjában (19202…..napján) hatályos, NHP ZOP keretében nyújtott lakossági jelzáloghitel Hirdetmény szerint az alábbi táblázatba (a továbbiakban: Táblázat) foglaltan került meghatározásra. Kölcsön teljes összege (a továbbiakban: Kölcsön): ) – azzal, hogyha a Kérelemben akként nyilatkozott, hogy a Kölcsönnel érintett ingatlant vállalkozása székhelyeként kívánja bejelenteni e nyilatkozata alapján, és figyelembevételével -: ……. Ft, azaz forint Futamidő: ….. hónap, azaz ……. hónap Állami kamattámogatott időszak jogszabály szerinti időtartama 25 (Huszonöt) év Kölcsön törlesztésének esedékességi napja (a továbbiakban: Esedékességi nap) minden hónap …., azaz napja A Kölcsön várható Kezdőnapja20Kezdőnapja24, amely megegyezik a Kölcsön (első részlete) folyósítását követő Első esedékességi nappal: ……., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz napja Kölcsön várható lejárata (Futamidő vége) 21vége)25: ……., azaz ………………….. évi ………………hónap ...., azaz napja A Kölcsön Rendelkezésre Xxxxxxx Időszakának kezdete, amely megegyezik a szerződéskötés napjával: ……., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz napja A Kölcsön Rendelkezésre Tartási Időszakának vége26, mely megegyezik a Kölcsön legkésőbbi ……., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz napja

Appears in 2 contracts

Samples: Új Lakóingatlan Építésikölcsönszerződés, Új Lakóingatlan Építésikölcsönszerződés

A Kölcsön összege, futamideje és járulékai. A Hitelező a jelen szerződésben meghatározott feltételekkel ingatlanon alapított önálló zálogjog fedezet mellett az Adós részére Kölcsönt (a továbbiakban: Kölcsön) nyújt a jelen szerződés I. rész 2. pontjában írt célra, az Adós pedig kötelezi magát a Kölcsön, és e szerződés szerinti járulékai (valamennyi kamat, díj, jutalék és költség ideértve az esetleges késedelmi kamatot és a végrehajtási költségeket is) megfizetésére. A későbbiekben jelen Kölcsönszerződésből eredő bármiféle levelezés, tájékoztatás a szerződésszámra történő hivatkozással történik. Szerződő Felek kijelentik, hogy a jelen Kölcsönszerződésben szereplő Adós Xxxx által Hitelező részére fizetendő valamennyi kamat, díj, jutalék és költség induló mértéke a Kölcsönszerződés alapjául szolgáló Kölcsönkérelem Hitelezői befogadásának időpontjában (1920220202…..napján) hatályos, hatályos NHP ZOP Zöld Otthon Program keretében nyújtott lakossági jelzáloghitel Hirdetmény szerint az alábbi táblázatba (a továbbiakban: Táblázat) foglaltan került meghatározásra. Kölcsön teljes összege (a továbbiakban: Kölcsön): ……. Ft, azaz forint Hitelintézet által is elfogadott, telekárat is tartalmazó ÁFA-val növelt vételár ……. Ft, azaz forint Xxxx által a Kölcsönön és a Hitelintézet által ugyanezen hitelcél megvalósításához nyújtott további pénzeszközön felül vállalt önerő összege ( továbbiakban: saját erő): ……. Ft, azaz forint Futamidő: ….. hónap, azaz ……. hónap Kölcsön törlesztésének esedékességi napja (a továbbiakban: Esedékességi nap) minden hónap …., azaz napja A Kölcsön várható Kezdőnapja20, amely megegyezik a Kölcsön (első részlete) folyósítását követő Első esedékességi nappal: ……., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz napja Kölcsön várható lejárata (Futamidő vége) 21: ……., azaz ………………….. évi ………………hónap ...., azaz napjahónap

Appears in 2 contracts

Samples: Új Lakóingatlan Vásárlási Kölcsönszerződés, Új Lakóingatlan Vásárlási Kölcsönszerződés

A Kölcsön összege, futamideje és járulékai. A Hitelező a jelen szerződésben meghatározott feltételekkel feltételekkel, ingatlanon alapított önálló zálogjog fedezet mellett az Adós részére Kölcsönt kölcsönt (a továbbiakban: Kölcsön) nyújt a jelen szerződés I. rész 2. pontjában írt célra, az . Adós pedig kötelezi magát a Kölcsön, és e szerződés szerinti járulékai (valamennyi kamat, díj, jutalék és költség ideértve az esetleges késedelmi kamatot és a végrehajtási költségeket is) megfizetésére. A későbbiekben jelen Kölcsönszerződésből eredő bármiféle levelezés, tájékoztatás a szerződésszámra történő hivatkozással történik. Szerződő Felek kijelentik, hogy a jelen Kölcsönszerződésben szereplő Adós Xxxx által Hitelező részére fizetendő valamennyi kamat, díj, jutalék és költség induló mértéke a Kölcsönszerződés alapjául szolgáló Kölcsönkérelem Hitelezői befogadásának időpontjában (1920214201…..napján) hatályos, NHP ZOP keretében nyújtott lakossági jelzáloghitel hatályos Hirdetmény szerint az alábbi táblázatba táblázatban (a továbbiakban: Táblázat) foglaltan került meghatározásra. Az Adós tudomásul veszi, hogy a kamat kivételével Táblázatban szereplő összegek tájékoztató jellegűek azzal a feltételezéssel kerültek feltüntetésre, hogy a Kölcsön folyósítása a Táblázatban szereplő időpontban megtörténik. A Kölcsön ténylegesen kifolyósított összegét és a folyósítás időpontját figyelembe véve a folyósítást követően Hitelező folyósítási értesítőt küld Adós részére, amely tartalmazza a folyósított összeget és devizanemét, valamint az Adós által fizetendő törlesztő részlet összegét, valamint mindazt az adatot – amely a Kölcsönszerződésben csak tájékoztató jelleggel került meghatározásra. Kölcsön teljes összege (a továbbiakbanösszege: Kölcsön): ……. Ft.,-Ft, azaz forint Futamidő: ….. hónap, azaz ……. hónap Kölcsön törlesztésének esedékességi napja (a továbbiakban: Esedékességi nap) minden hónap …., azaz napja A Kölcsön várható Kezdőnapja20, amely megegyezik a Kölcsön tervezett (első részleteelső) folyósítását követő Első esedékességi nappal: folyósításának napja15 ……., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz napja Kölcsön várható lejárata (Futamidő vége) 21: ……., azaz ………………….. évi ………………hónap ...., azaz napja

Appears in 1 contract

Samples: www.takarekbank.hu

A Kölcsön összege, futamideje és járulékai. A Hitelező a jelen szerződésben meghatározott feltételekkel ingatlanon alapított önálló zálogjog fedezet mellett az Adós részére Kölcsönt kölcsönt (a továbbiakban: Kölcsön) nyújt a jelen szerződés I. rész 2. pontjában írt célra, az Adós pedig kötelezi magát a Kölcsön, és e szerződés szerinti járulékai (valamennyi kamat, díj, jutalék és költség ideértve az esetleges késedelmi kamatot és a végrehajtási költségeket is) megfizetésére. A későbbiekben jelen Kölcsönszerződésből eredő bármiféle levelezés, tájékoztatás a szerződésszámra történő hivatkozással történik. Szerződő Felek kijelentik, hogy a jelen Kölcsönszerződésben szereplő Adós által Hitelező részére fizetendő valamennyi kamat, díj, jutalék és költség induló mértéke a Kölcsönszerződés alapjául szolgáló Kölcsönkérelem Hitelezői befogadásának időpontjában (19202…..napján) hatályos, NHP ZOP keretében nyújtott lakossági jelzáloghitel Hirdetmény szerint az alábbi táblázatba (a továbbiakban: Táblázat) foglaltan került meghatározásra. Kölcsön Kölcsön): teljes összege (a továbbiakban: Kölcsön): ……. .,- Ft, azaz forint Futamidő: ….. hónap, azaz ……. hónap Türelmi idő a fenti futamidőből22: ….. hónap, azaz hónap Kölcsön törlesztésének esedékességi napja (a továbbiakban: Esedékességi nap) minden hónap …., azaz napja A Kölcsön várható Kezdőnapja20Kezdőnapja23, amely megegyezik a Kölcsön (első részlete) folyósítását követő Első esedékességi nappalnappal : ……, azaz ……évi….hónap …., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz . napja Kölcsön várható lejárata (Futamidő vége) 21vége)24: ……., azaz ………………….. évi ………………hónap ...., azaz napjanapja A Kölcsön Rendelkezésre Xxxxxxx Időszakának kezdete, amely megegyezik a szerződéskötés napjával: ……., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz napja A Kölcsön Rendelkezésre Tartási Időszakának vége25, mely megegyezik a Kölcsön legkésőbbi folyósítási dátumával: ……., azaz ……………… napja ………………….. évi hónap ...., azaz ………... Kölcsön első részletének legkésőbbi tervezett folyósítási dátuma26 ……., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz napja A Kölcsön folyósítási feltételeinek legkésőbbi teljesítési határideje27: ……., azaz ……………… ………………….. évi

Appears in 1 contract

Samples: takarek-csoport.hu

A Kölcsön összege, futamideje és járulékai. A Hitelező a jelen szerződésben meghatározott feltételekkel ingatlanon alapított önálló zálogjog fedezet mellett az Adós részére Kölcsönt (a továbbiakban: Kölcsön) nyújt a jelen szerződés I. rész 2. pontjában írt célra, az Adós pedig kötelezi magát a Kölcsön, és e szerződés szerinti járulékai (valamennyi kamat, díj, jutalék és költség ideértve az esetleges késedelmi kamatot kamatot, és a végrehajtási költségeket is) megfizetésére. A későbbiekben jelen Kölcsönszerződésből eredő bármiféle levelezés, tájékoztatás a szerződésszámra történő hivatkozással történik. Szerződő Felek kijelentik, hogy a jelen Kölcsönszerződésben szereplő Adós által Hitelező részére fizetendő valamennyi kamat, díj, jutalék és költség induló mértéke a Kölcsönszerződés alapjául szolgáló Kölcsönkérelem Hitelezői befogadásának időpontjában (19202…..napján) hatályos, NHP ZOP keretében nyújtott lakossági jelzáloghitel Hirdetmény szerint az alábbi táblázatba (a továbbiakban: Táblázat) foglaltan került meghatározásra. Kölcsön teljes összege (a továbbiakban: Kölcsön): ) – azzal, hogyha a Kérelemben akként nyilatkozott, hogy a Kölcsönnel érintett ingatlant vállalkozása székhelyeként kívánja bejelenteni e nyilatkozata alapján, és figyelembevételével -: ……. Ft, azaz forint Futamidő: ….. hónap, azaz ……. hónap Állami kamattámogatott időszak jogszabály szerinti időtartama 25 (Huszonöt) év Kölcsön törlesztésének esedékességi napja (a továbbiakban: Esedékességi nap) minden hónap …., azaz napja A Kölcsön várható Kezdőnapja20Kezdőnapja24, amely megegyezik a Kölcsön (első részlete) folyósítását követő Első esedékességi nappal: ……., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz napja Kölcsön várható lejárata (Futamidő vége) 21vége)25: ……., azaz ………………….. évi ………………hónap ...., azaz napja A Kölcsön Rendelkezésre Xxxxxxx Időszakának kezdete, amely megegyezik a szerződéskötés napjával: ……., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz napja

Appears in 1 contract

Samples: Új Lakóingatlan Építésikölcsönszerződés

A Kölcsön összege, futamideje és járulékai. A Hitelező a jelen szerződésben Szerződésben meghatározott feltételekkel ingatlanon alapított önálló zálogjog fedezet mellett az Adós részére Kölcsönt kölcsönt (a továbbiakban: Kölcsön) nyújt a jelen szerződés Szerződés I. rész 2. pontjában írt célra, az Adós pedig kötelezi magát a Kölcsön, és e szerződés Szerződés szerinti járulékai (valamennyi kamat, díj, jutalék és költség ideértve az esetleges késedelmi kamatot és a végrehajtási költségeket is) megfizetésére. A későbbiekben jelen Kölcsönszerződésből eredő bármiféle levelezés, tájékoztatás a szerződésszámra szerződésszámra/hiteliktatószámra14 történő hivatkozással történik. Szerződő Felek kijelentik, hogy a jelen Kölcsönszerződésben szereplő Adós Xxxx által Hitelező részére fizetendő valamennyi kamat, díj, jutalék és költség induló mértéke a Kölcsönszerződés alapjául szolgáló Kölcsönkérelem Hitelezői befogadásának időpontjában (1920215201…..napján) hatályos, NHP ZOP keretében nyújtott lakossági jelzáloghitel hatályos Hirdetmény szerint az alábbi táblázatba táblázatban (a továbbiakban: Táblázat) foglaltan került meghatározásra. Az Adós tudomásul veszi, hogy a kamat kivételével Táblázatban szereplő összegek tájékoztató jellegűek azzal a feltételezéssel kerültek feltüntetésre, hogy a Kölcsön folyósítása a Táblázatban szereplő időpontban megtörténik. A Kölcsön ténylegesen kifolyósított összegét és a folyósítás időpontját figyelembe véve a folyósítást követően Hitelező folyósítási értesítőt küld Adós részére, amely tartalmazza a folyósított összeget és devizanemét, valamint az Adós által fizetendő törlesztő részlet összegét, valamint mindazt az adatot – amely a Kölcsönszerződésben csak tájékoztató jelleggel került meghatározásra. Kölcsön teljes összege (a továbbiakbanösszege: Kölcsön): ……. Ft.,-Ft, azaz forint Futamidő: ….. hónap, azaz ……. hónap Kölcsön törlesztésének esedékességi napja (a továbbiakban: Esedékességi nap) minden hónap …., azaz napja A Kölcsön várható Kezdőnapja20, amely megegyezik a Kölcsön tervezett (első részleteelső) folyósítását követő Első esedékességi nappal: folyósításának napja16 ……., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz napja Kölcsön várható lejárata (Futamidő vége) 21: ……., azaz ………………….. évi ………………hónap ...., azaz napja

Appears in 1 contract

Samples: www.takarekbank.hu

A Kölcsön összege, futamideje és járulékai. A Hitelező a jelen szerződésben meghatározott feltételekkel ingatlanon alapított önálló zálogjog fedezet mellett az Adós részére Kölcsönt kölcsönt (a továbbiakban: Kölcsön) nyújt a jelen szerződés I. rész 2. pontjában írt célra, az Adós pedig kötelezi magát a Kölcsön, és e szerződés szerinti járulékai (valamennyi kamat, díj, jutalék és költség ideértve az esetleges késedelmi kamatot és a végrehajtási költségeket is) megfizetésére. A későbbiekben jelen Kölcsönszerződésből eredő bármiféle levelezés, tájékoztatás a szerződésszámra történő hivatkozással történik. Szerződő Felek kijelentik, hogy a jelen Kölcsönszerződésben szereplő Adós Xxxx által Hitelező részére fizetendő valamennyi kamat, díj, jutalék és költség induló mértéke a Kölcsönszerződés alapjául szolgáló Kölcsönkérelem Hitelezői befogadásának időpontjában (1920218202…..napján) hatályos, NHP ZOP keretében nyújtott hatályos lakossági jelzáloghitel Hirdetmény szerint az alábbi táblázatba (a továbbiakban: Táblázat) foglaltan került meghatározásra. Kölcsön teljes összege (a továbbiakban: Kölcsön): ……. .,- Ft, azaz forint Futamidő: ….. hónap, azaz ……. hónap Türelmi idő a fenti futamidőből19: ….. hónap, azaz hónap Kölcsön törlesztésének esedékességi napja (a továbbiakban: Esedékességi nap) minden hónap …., azaz napja A Kölcsön várható Kezdőnapja20, amely megegyezik a Kölcsön (első részlete) folyósítását követő Első esedékességi nappalnappal : ……, azaz ……évi….hónap …., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz . napja Kölcsön várható lejárata (Futamidő vége) 21vége)21: ……., azaz ………………….. évi ………………hónap ...., azaz napja

Appears in 1 contract

Samples: www.takarekbank.hu

A Kölcsön összege, futamideje és járulékai. A Hitelező a jelen szerződésben meghatározott feltételekkel feltételekkel, ingatlanon alapított önálló zálogjog fedezet mellett az Adós részére Kölcsönt kölcsönt (a továbbiakban: Kölcsön) nyújt a jelen szerződés I. rész 2. pontjában írt célra, az . Adós pedig kötelezi magát a Kölcsön, és e szerződés szerinti járulékai (valamennyi kamat, díj, jutalék és költség ideértve az esetleges késedelmi kamatot és a végrehajtási költségeket is) megfizetésére. A későbbiekben jelen Kölcsönszerződésből eredő bármiféle levelezés, tájékoztatás a szerződésszámra szerződést azonosító fenti számra történő hivatkozással történik. Szerződő Felek kijelentik, hogy a jelen Kölcsönszerződésben szereplő Adós Xxxx által Hitelező részére fizetendő valamennyi kamat, díj, jutalék és költség induló mértéke a Kölcsönszerződés alapjául szolgáló Kölcsönkérelem Hitelezői befogadásának időpontjában (1920220201…..napján) hatályos, NHP ZOP keretében nyújtott lakossági jelzáloghitel hatályos Hirdetmény szerint az alábbi táblázatba táblázatban (a továbbiakban: Táblázat) foglaltan került meghatározásra. Az Adós tudomásul veszi, hogy a kamat kivételével Táblázatban szereplő összegek tájékoztató jellegűek azzal a feltételezéssel kerültek feltüntetésre, hogy a Kölcsön folyósítása a Táblázatban szereplő időpontban megtörténik. A Kölcsön ténylegesen kifolyósított összegét és a folyósítás időpontját figyelembe véve a folyósítást követően Hitelező folyósítási értesítőt küld Adós részére, amely tartalmazza a folyósított összeget és devizanemét, valamint az Adós által fizetendő törlesztő részlet összegét, valamint mindazt az adatot – amely a Kölcsönszerződésben csak tájékoztató jelleggel került meghatározásra. Kölcsön teljes összege (a továbbiakbanösszege: Kölcsön): ……. Ft.,-Ft, azaz forint Futamidő: ….. hónap, azaz ……. hónap Kölcsön törlesztésének esedékességi napja (a továbbiakban: Esedékességi nap) minden hónap …., azaz napja A Kölcsön várható Kezdőnapja20, amely megegyezik a Kölcsön tervezett (első részletefeltételezett) folyósítását követő Első esedékességi nappal: folyósításának napja21 ……., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz napja A Kölcsön várható tervezett (várható) lejárata (Futamidő vége) 21): ……., azaz évi ………………hónap …., azaz napja A Kölcsön Rendelkezésre Xxxxxxx Időszakának kezdete, amely megegyezik a szerződéskötés napjával: ……., azaz évi ……………… hónap …., azaz napja Kölcsön Rendelkezésre tartási Időszakának vége22, amely meegyezik a Kölcsön legkésőbbi folyósítási dátumával23: ……., azaz évi ………….. …… hónap …., azaz napja Folyósítási feltételek legkésőbbi teljesítési határideje24: ……., azaz évi ………………hónap ...., azaz napjanapja 25…… Adós Hitelezőnél vezetett 26Fizetési számlájának (lakossági Bankszámlájának) száma, amelyről a törlesztés történik: …………-………………-…………

Appears in 1 contract

Samples: www.takarekbank.hu

A Kölcsön összege, futamideje és járulékai. A Hitelező a jelen szerződésben Szerződésben meghatározott feltételekkel ingatlanon alapított önálló zálogjog fedezet mellett az Adós részére Kölcsönt kölcsönt (a továbbiakban: Kölcsön) nyújt a jelen szerződés Szerződés I. rész 2. pontjában írt célra, az Adós pedig kötelezi magát a Kölcsön, és e szerződés Szerződés szerinti járulékai (valamennyi kamat, díj, jutalék és költség ideértve az esetleges késedelmi kamatot és a végrehajtási költségeket is) megfizetésére. A későbbiekben jelen Kölcsönszerződésből eredő bármiféle levelezés, tájékoztatás a szerződésszámra szerződést azonosító fenti számra történő hivatkozással történik. Szerződő Felek kijelentik, hogy a jelen Kölcsönszerződésben szereplő Adós Xxxx által Hitelező részére fizetendő valamennyi kamat, díj, jutalék és költség induló mértéke a Kölcsönszerződés alapjául szolgáló Kölcsönkérelem Hitelezői befogadásának időpontjában (1920221201…..napján) hatályos, NHP ZOP keretében nyújtott lakossági jelzáloghitel hatályos Hirdetmény szerint az alábbi táblázatba táblázatban (a továbbiakban: Táblázat) foglaltan került meghatározásra. Az Adós tudomásul veszi, hogy a kamat kivételével Táblázatban szereplő összegek tájékoztató jellegűek azzal a feltételezéssel kerültek feltüntetésre, hogy a Kölcsön folyósítása a Táblázatban szereplő időpontban megtörténik. A Kölcsön ténylegesen kifolyósított összegét és a folyósítás időpontját figyelembe véve a folyósítást követően Hitelező folyósítási értesítőt küld Adós részére, amely tartalmazza a folyósított összeget és devizanemét, valamint az Adós által fizetendő törlesztő részlet összegét, valamint mindazt az adatot – amely a Kölcsönszerződésben csak tájékoztató jelleggel került meghatározásra. Kölcsön teljes összege (a továbbiakbanösszege: Kölcsön): ……. Ft.,-Ft, azaz forint Futamidő: ….. hónap, azaz ……. hónap Kölcsön törlesztésének esedékességi napja (a továbbiakban: Esedékességi nap) minden hónap …., azaz napja A Kölcsön várható Kezdőnapja20, amely megegyezik a Kölcsön (első részlete) folyósítását követő Első esedékességi nappalfolyósításának feltételezett (tervezett) dátuma: ……., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz napja 22A Kölcsön várható lejárata végső lejárata/ A Kölcsön tervezett (Futamidő végevárható) 21végső lejárata: ……., azaz ………………….. évi ………………hónap …., azaz napja A Kölcsön Rendelkezésre Xxxxxxx Időszakának kezdete, amely megegyezik a szerződéskötés napjával: ……………… hónap ...., azaz ………... napja A Kölcsön Rendelkezésre Xxxxxxx Időszakának vége23, mely megegyezik Kölcsön legkésőbbi folyósítási dátumával 24: ……., azaz ………………….. évi ……………… hónap …., azaz napja

Appears in 1 contract

Samples: www.takarekbank.hu

A Kölcsön összege, futamideje és járulékai. A Hitelező a jelen szerződésben meghatározott feltételekkel ingatlanon alapított önálló zálogjog fedezet mellett az Adós részére Kölcsönt kölcsönt (a továbbiakban: Kölcsön) nyújt a jelen szerződés I. rész 2. pontjában írt célra, az Adós pedig kötelezi magát a Kölcsön, és e szerződés szerinti járulékai (valamennyi kamat, díj, jutalék és költség ideértve az esetleges késedelmi kamatot és a végrehajtási költségeket is) megfizetésére. A későbbiekben jelen Kölcsönszerződésből eredő bármiféle levelezés, tájékoztatás a szerződésszámra történő hivatkozással történik. Szerződő Felek kijelentik, hogy a jelen Kölcsönszerződésben szereplő Adós Xxxx által Hitelező részére fizetendő valamennyi kamat, díj, jutalék és költség induló mértéke a Kölcsönszerződés alapjául szolgáló Kölcsönkérelem Hitelezői befogadásának időpontjában (19202…..napján) hatályos, hatályos NHP ZOP Zöld Otthon Program keretében nyújtott lakossági jelzáloghitel Hirdetmény szerint az alábbi táblázatba (a továbbiakban: Táblázat) foglaltan került meghatározásra. Kölcsön teljes összege (a továbbiakban: Kölcsön): ……. Ft, azaz forint Futamidő: ….. hónap, azaz ……. hónap Kölcsön törlesztésének esedékességi napja (a továbbiakban: Esedékességi nap) minden hónap …., azaz napja A Kölcsön várható Kezdőnapja20, amely megegyezik a Kölcsön (első részlete) folyósítását követő Első esedékességi nappalnappal : ……, azaz ……évi….hónap …., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz napja Kölcsön várható lejárata (Futamidő vége) 21: ……., azaz ………………….. évi ………………hónap ...., azaz . napja

Appears in 1 contract

Samples: Új Lakóingatlan Vásárlási Kölcsönszerződés

A Kölcsön összege, futamideje és járulékai. A Hitelező a jelen szerződésben meghatározott feltételekkel ingatlanon alapított önálló zálogjog fedezet mellett az Adós részére Kölcsönt (a továbbiakban: Kölcsön) nyújt a jelen szerződés I. rész 2. pontjában írt célra, az Adós pedig kötelezi magát a Kölcsön, és e szerződés szerinti járulékai (valamennyi kamat, díj, jutalék és költség ideértve az esetleges késedelmi kamatot kamatot, és a végrehajtási költségeket is) megfizetésére. A későbbiekben jelen Kölcsönszerződésből eredő bármiféle levelezés, tájékoztatás a szerződésszámra történő hivatkozással történik. Szerződő Felek kijelentik24A gyermek, hogy aki a jelen Kölcsönszerződésben szereplő Adós által Hitelező részére fizetendő valamennyi kamatjogosultságot megalapozza születési neve , díjszületési hely: ............, jutalék és költség induló mértéke a Kölcsönszerződés alapjául szolgáló Kölcsönkérelem Hitelezői befogadásának időpontjában születési idő: ..........., anyja neve:.........., személyi szám , adóazonosító jel , állampolgárság:………….. 25A várandósság 12. (19202…..napjánTizenkettedik) hatályos, NHP ZOP keretében nyújtott lakossági jelzáloghitel Hirdetmény szerint az alábbi táblázatba hetét méhmagzat anyja neve: betöltött magzat vagy ikermagzat születés várható időpontja: (a továbbiakban: Táblázat) foglaltan került meghatározásra. méhmagzat), aki a jogosultságot megalapozza: Kölcsön teljes összege (a továbbiakban: Kölcsön): ……. Ft, azaz forint Futamidő: ….. hónap, azaz ……. hónap Állami kamattámogatott időszak jogszabály szerinti időtartama 10 (Tíz) év Kölcsön törlesztésének esedékességi napja (a továbbiakban: Esedékességi nap) minden hónap …., azaz napja A Kölcsön várható Kezdőnapja20Kezdőnapja26, amely megegyezik a Kölcsön (első részlete) folyósítását követő Első esedékességi nappal: ……., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz napja Kölcsön várható lejárata (Futamidő vége) 21vége)27: ……., azaz ………………….. évi ………………hónap ...., azaz napjanapja A Kölcsön Rendelkezésre Xxxxxxx Időszakának kezdete, amely megegyezik a szerződéskötés napjával: ……., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz napja A Kölcsön Rendelkezésre Tartási Időszakának vége28, mely megegyezik a Kölcsön legkésőbbi folyósítási dátumával: ……., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz napja 24Az eltartott gyermekre vonatkozó rész annyiszor ismétlendő, ahány gyermek van –amennyiben nincs élő gyermek, törlendő

Appears in 1 contract

Samples: www.takarekbank.hu

A Kölcsön összege, futamideje és járulékai. A Hitelező a jelen szerződésben meghatározott feltételekkel ingatlanon alapított önálló zálogjog fedezet mellett az Adós részére Kölcsönt (a továbbiakban: Kölcsön) nyújt a jelen szerződés I. rész 2. pontjában írt célra, az Adós pedig kötelezi magát a Kölcsön, és e szerződés szerinti járulékai (valamennyi kamat, díj, jutalék és költség ideértve az esetleges késedelmi kamatot és a végrehajtási költségeket is) megfizetésére. A későbbiekben jelen Kölcsönszerződésből eredő bármiféle levelezés, tájékoztatás a szerződésszámra történő hivatkozással történik. Szerződő Felek kijelentik, hogy a jelen Kölcsönszerződésben szereplő Adós által Hitelező részére fizetendő valamennyi kamat, díj, jutalék és költség induló mértéke a Kölcsönszerződés alapjául szolgáló Kölcsönkérelem Hitelezői befogadásának időpontjában (1920218202…..napján) hatályos, NHP ZOP keretében nyújtott a jelen szerződés szerinti kölcsöntípusra vonatkozó lakossági jelzáloghitel Hirdetmény szerint az alábbi táblázatba (a továbbiakban: Táblázat) foglaltan került meghatározásra. Kölcsön teljes összege (a továbbiakban: Kölcsön): ……. .,- Ft, azaz forint Futamidő: ….. hónap, azaz ……. hónap Türelmi idő a fenti futamidőből19: ….. hónap, azaz hónap Kölcsön törlesztésének esedékességi napja (a továbbiakban: Esedékességi nap) minden hónap …., azaz napja A Kölcsön várható Kezdőnapja20, amely megegyezik a Kölcsön (első részlete) folyósítását követő Első esedékességi nappal: ……., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz napja Kölcsön várható lejárata (Futamidő vége) 21: ……., azaz ………………….. évi ………………hónap ...., azaz napja A Kölcsön Rendelkezésre Xxxxxxx Időszakának kezdete amely megegyezik a szerződéskötés napjával: ……., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz napja A Kölcsön Rendelkezésre Tartási Időszakának vége22, mely megegyezik a Kölcsön legkésőbbi folyósítási dátumával: ……., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz napja

Appears in 1 contract

Samples: www.takarekbank.hu

A Kölcsön összege, futamideje és járulékai. A Hitelező a jelen szerződésben meghatározott feltételekkel ingatlanon alapított önálló zálogjog fedezet mellett az Adós részére Kölcsönt (a továbbiakban: Kölcsön) nyújt a jelen szerződés I. rész 2. pontjában írt célra, az Adós pedig kötelezi magát a Kölcsön, és e szerződés szerinti járulékai (valamennyi kamat, díj, jutalék és költség ideértve az esetleges késedelmi kamatot és a végrehajtási költségeket is) megfizetésére. A későbbiekben jelen Kölcsönszerződésből eredő bármiféle levelezés, tájékoztatás a szerződésszámra történő hivatkozással történik. Szerződő Felek kijelentik, hogy a jelen Kölcsönszerződésben szereplő Adós Xxxx által Hitelező részére fizetendő valamennyi kamat, díj, jutalék és költség induló mértéke a Kölcsönszerződés alapjául szolgáló Kölcsönkérelem Hitelezői befogadásának időpontjában (1920218202…..napján) hatályos, NHP ZOP keretében nyújtott hatályos lakossági jelzáloghitel Hirdetmény szerint az alábbi táblázatba (a továbbiakban: Táblázat) foglaltan került meghatározásra. Kölcsön teljes összege (a továbbiakban: Kölcsön): ……. .,- Ft, azaz forint Futamidő: ….. hónap, azaz ……. hónap Türelmi idő a fenti futamidőből19: ….. hónap, azaz hónap Kölcsön törlesztésének esedékességi napja (a továbbiakban: Esedékességi nap) minden hónap …., azaz napja A Kölcsön várható Kezdőnapja20, amely megegyezik a Kölcsön (első részlete) folyósítását követő Első esedékességi nappal: ……, azaz ……évi….hónap …., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz . napja Kölcsön várható lejárata (Futamidő vége) 21vége)21: ……., azaz ………………….. évi ………………hónap ...., azaz napja A Kölcsön Rendelkezésre Tartási Időszakának xxxxxxx00, amely megegyezik a szerződéskötés napjával: ……., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz napja

Appears in 1 contract

Samples: Új Lakóingatlan Vásárlási Kölcsönszerződés

A Kölcsön összege, futamideje és járulékai. A Hitelező a jelen szerződésben Szerződésben meghatározott feltételekkel feltételekkel, ingatlanon alapított önálló zálogjog fedezet mellett az Adós részére Kölcsönt kölcsönt (a továbbiakban: Kölcsön) nyújt a jelen szerződés I. rész 2. pontjában írt célra, az . Adós pedig kötelezi magát a Kölcsön, és e szerződés Szerződés szerinti járulékai (valamennyi kamat, díj, jutalék és költség ideértve az esetleges késedelmi kamatot és a végrehajtási költségeket is) megfizetésére. A későbbiekben jelen Kölcsönszerződésből eredő bármiféle levelezés, tájékoztatás a szerződésszámra történő szerződést azonosító fenti számra hivatkozással történik. Szerződő Felek kijelentik, hogy a jelen Kölcsönszerződésben szereplő Adós Xxxx által Hitelező részére fizetendő valamennyi kamat, díj, jutalék és költség induló mértéke a Kölcsönszerződés alapjául szolgáló Kölcsönkérelem Hitelezői befogadásának időpontjában (1920226201…..napján) hatályos, NHP ZOP keretében nyújtott lakossági jelzáloghitel hatályos Hirdetmény szerint az alábbi táblázatba táblázatban (a továbbiakban: Táblázat) foglaltan került meghatározásra. Az Adós tudomásul veszi, hogy a kamat kivételével Táblázatban szereplő összegek tájékoztató jellegűek azzal a feltételezéssel kerültek feltüntetésre, hogy a Kölcsön folyósítása a Táblázatban szereplő időpontban megtörténik. A Kölcsön ténylegesen kifolyósított összegét és a folyósítás időpontját figyelembe véve a folyósítást követően Hitelező folyósítási értesítőt küld Adós részére, amely tartalmazza a folyósított összeget és devizanemét, valamint az Adós által fizetendő törlesztő részlet összegét, valamint mindazt az adatot – amely a Kölcsönszerződésben csak tájékoztató jelleggel került meghatározásra. Kölcsön teljes összege (a továbbiakbanösszege: Kölcsön): ……. Ft.,-Ft, azaz forint Futamidő: ….. hónap, azaz ……. hónap Kölcsön törlesztésének esedékességi napja (a továbbiakban: Esedékességi nap) minden hónap …., azaz napja A Kölcsön várható Kezdőnapja20Kezdőnapja27, amely megegyezik a Kölcsön (első részlete) folyósítását követő Első esedékességi nappal: ……., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz napja Kölcsön várható lejárata (Futamidő vége) 21vége)28: ……., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz napja A Kölcsön Rendelkezésre Xxxxxxx Időszakának kezdete, amely megegyezik a szerződéskötés napjával: ……., azaz ………………….. évi ………………hónap …., azaz napja A Kölcsön Rendelkezésre Xxxxxxx Időszakának vége29, mely megegyezik a Kölcsön legkésőbbi folyósítási dátumával: ……., azaz ………………….. évi ……………… hónap …., azaz napja A Kölcsön folyósítási feltételeinek legkésőbbi teljesítési határideje30: ……., azaz ………………….. évi ………………hónap ...., azaz napja 31Kölcsön első részletének legkésőbbi tervezett folyósítási dátuma32 ……., azaz ………………….. évi ………………hónap ...., azaz napja

Appears in 1 contract

Samples: takarek-csoport.hu

A Kölcsön összege, futamideje és járulékai. A Hitelező a jelen szerződésben meghatározott feltételekkel ingatlanon alapított önálló zálogjog fedezet mellett az Adós részére Kölcsönt (a továbbiakban: Kölcsön) nyújt a jelen szerződés I. rész 2. pontjában írt célra, az Adós pedig kötelezi magát a Kölcsön, és e szerződés szerinti járulékai (valamennyi kamat, díj, jutalék és költség ideértve az esetleges késedelmi kamatot kamatot, és a végrehajtási költségeket is) megfizetésére. A későbbiekben jelen Kölcsönszerződésből eredő bármiféle levelezés, tájékoztatás a szerződésszámra történő hivatkozással történik. Szerződő Felek kijelentik24A gyermek, hogy aki a jelen Kölcsönszerződésben szereplő Adós által Hitelező részére fizetendő valamennyi kamatjogosultságot megalapozza születési neve: , díjszületési hely: ............, jutalék és költség induló mértéke a Kölcsönszerződés alapjául szolgáló Kölcsönkérelem Hitelezői befogadásának időpontjában születési idő: ..........., anyja neve:.........., személyi szám , adóazonosító jel , állampolgárság:………….. 25A várandósság 12. (19202…..napjánTizenkettedik) hatályos, NHP ZOP keretében nyújtott lakossági jelzáloghitel Hirdetmény szerint az alábbi táblázatba hetét méhmagzat anyja neve: betöltött magzat vagy ikermagzat születés várható időpontja: (a továbbiakban: Táblázat) foglaltan került meghatározásra. méhmagzat), aki a jogosultságot megalapozza: Kölcsön teljes összege (a továbbiakban: Kölcsön): ……. Ft, azaz forint Futamidő: ….. hónap, azaz ……. hónap Állami kamattámogatott időszak jogszabály szerinti időtartama 10 (Tíz) év Kölcsön törlesztésének esedékességi napja (a továbbiakban: Esedékességi nap) minden hónap …., azaz napja A Kölcsön várható Kezdőnapja20Kezdőnapja26, amely megegyezik a Kölcsön (első részlete) folyósítását követő Első esedékességi nappal: ……., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz napja Kölcsön várható lejárata (Futamidő vége) 21vége)27: ……., azaz ………………….. évi ………………hónap ...., azaz napjanapja A Kölcsön Rendelkezésre Xxxxxxx Időszakának kezdete, amely megegyezik a szerződéskötés napjával: ……., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz napja A Kölcsön Rendelkezésre Tartási Időszakának vége28, mely megegyezik a Kölcsön legkésőbbi folyósítási dátumával: ……., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz napja A Kölcsön folyósítási feltételeinek legkésőbbi teljesítési határideje29: ……., azaz ………………….. évi ………………hónap ...., azaz napja 24Az eltartott gyermekre vonatkozó rész annyiszor ismétlendő, ahány gyermek van –amennyiben nincs élő gyermek, törlendő

Appears in 1 contract

Samples: www.takarekbank.hu

A Kölcsön összege, futamideje és járulékai. A Hitelező a jelen szerződésben meghatározott feltételekkel feltételekkel, ingatlanon alapított önálló zálogjog fedezet mellett az Adós részére Kölcsönt (a továbbiakban: Kölcsön) nyújt a jelen szerződés az I. rész 2. pontjában írt célra, az . Adós pedig kötelezi magát a Kölcsön, és e szerződés szerinti járulékai (valamennyi kamat, díj, jutalék és költség ideértve az esetleges késedelmi kamatot és a végrehajtási költségeket is) megfizetésére. 20Szerződő Felek rögzítik, hogy a Kölcsön nem minősül a hatályos jogszabályok szerinti lakáscélú jelzáloghitelnek. A későbbiekben jelen Kölcsönszerződésből eredő bármiféle levelezés, tájékoztatás a szerződésszámra történő hivatkozással történik. Szerződő Felek kijelentik, hogy a jelen Kölcsönszerződésben szereplő Adós Xxxx által Hitelező részére fizetendő valamennyi kamat, díj, jutalék és költség induló mértéke a Kölcsönszerződés alapjául szolgáló Kölcsönkérelem Hitelezői befogadásának időpontjában (1920221202…..napján) hatályos, NHP ZOP keretében nyújtott hatályos lakossági jelzáloghitel Hirdetmény szerint az alábbi táblázatba (a továbbiakban: Táblázat) foglaltan került meghatározásra. Kölcsön teljes összege (a továbbiakban: Kölcsön): ……. .,- Ft, azaz forint Futamidő: ….. hónap, azaz ……. hónap Türelmi idő a fenti futamidőből22: ….. hónap, azaz hónap Kölcsön törlesztésének esedékességi napja (a továbbiakban: Esedékességi nap) ): minden hónap …., azaz napja A Kölcsön várható Kezdőnapja20Kezdőnapja23, amely megegyezik a Kölcsön (első részlete) folyósítását követő Első esedékességi nappal: ……, azaz ……évi….hónap …., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz . napja Kölcsön várható lejárata (Futamidő vége) 2124: ……., azaz ………………….. évi ………………hónap ...., azaz napja A Kölcsön Rendelkezésre Xxxxxxx Időszakának kezdete, amely megegyezik a szerződéskötés napjával: ……., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz napja

Appears in 1 contract

Samples: www.takarekbank.hu

A Kölcsön összege, futamideje és járulékai. A Hitelező a jelen szerződésben meghatározott feltételekkel feltételekkel, ingatlanon alapított önálló zálogjog fedezet mellett az Adós részére Kölcsönt szabad felhasználású kölcsönt (a továbbiakban: Kölcsön) nyújt a jelen szerződés I. rész 2nyújt. pontjában írt célra, az Adós pedig kötelezi magát a Kölcsön, és e szerződés szerinti járulékai (valamennyi kamat, díj, jutalék és költség ideértve az esetleges késedelmi kamatot és a végrehajtási költségeket is) megfizetésére. A Kölcsön nem használható fel közerkölcsöt sértő és a jogszabály által tiltott tevékenységekre. A későbbiekben jelen Kölcsönszerződésből eredő bármiféle levelezés, tájékoztatás a szerződésszámra történő hivatkozással történik. Szerződő Felek kijelentik, hogy a jelen Kölcsönszerződésben szereplő Adós Xxxx által Hitelező részére fizetendő valamennyi kamat, díj, jutalék és költség induló mértéke a Kölcsönszerződés alapjául szolgáló Kölcsönkérelem Hitelezői befogadásának időpontjában (1920217202…..napján) hatályos, NHP ZOP keretében nyújtott hatályos lakossági jelzáloghitel Hirdetmény szerint az alábbi táblázatba (a továbbiakban: Táblázat) foglaltan került meghatározásra. Kölcsön teljes összege (a továbbiakban: Kölcsön): ……. .,- Ft, azaz forint Futamidő: ….. hónap, azaz ……. hónap Türelmi idő a fenti futamidőből18: ….. hónap, azaz hónap Kölcsön törlesztésének esedékességi napja (a továbbiakban: Esedékességi nap) minden hónap …., azaz napja A Kölcsön várható Kezdőnapja20Kezdőnapja19, amely megegyezik a Kölcsön (első részlete) folyósítását követő Első esedékességi nappal: ……, azaz ……évi….hónap …., azaz ……. napja Kölcsön várható lejárata (Futamidő vége) 20:: ……., azaz ………………….. évi ………………hónap ...., azaz napja A Kölcsön Rendelkezésre Xxxxxxx Időszakának kezdete, amely megegyezik a szerződéskötés napjával: ……., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz napja A Kölcsön Rendelkezésre Tartási Időszakának vége21, mely megegyezik a Kölcsön legkésőbbi folyósítási dátumával: ……., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz napja Kölcsön várható lejárata (Futamidő vége) 21legkésőbbi tervezett folyósítási dátuma22 ……., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz napja A Kölcsön folyósítási feltételeinek legkésőbbi teljesítési határideje23: ……., azaz ………………….. évi ……………… hónap ...., azaz napja Adós Hitelezőnél vezetett Fizetési számlájának/lakossági Bankszámlájának száma (továbbiakban: Bankszámla), ennek hiányában …………hónap ...., azaz napja-………………-…………

Appears in 1 contract

Samples: www.takarekbank.hu