A megbízás megszűnése. 8.1. Jelen szerződés automatikusan megszűnik a jelen szerződés teljesítésével. 8.2. Jelen szerződés megszűnik abban az esetben is, ha jelen szerződés tárgyát képező Ingatlant Megbízó vagy harmadik személy értékesíti vagy a kívánt egyéb szerződés létrejön. 8.3. Jelen szerződést – a 8.5 pontban rögzített feltételek figyelembevételével - bármelyik fél indokolás nélkül jogosult a másik félnek megküldött írásbeli jognyilatkozattal felmondani 15 napos felmondási idővel (rendes felmondás), amennyiben Felek a közöttük létrejött szerződést határozatlan időtartamra kötötték meg. 8.4. Jelen szerződést bármelyik fél jogosult azonnali hatállyal a másik félnek megküldött írásbeli jognyilatkozattal felmondani, amennyiben a másik fél jelen szerződés lényeges rendelkezését súlyosan megszegi (rendkívüli felmondás). 8.5. Amennyiben jelen szerződés nem a Megbízott üzlethelyiségében jön létre, úgy felek rögzítik, hogy a 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet értelmében Megbízó a jelen szerződéstől az aláírástól számított 14 napon belül indokolás nélkül elállhat. Az elállást írásban kell közölni a Megbízottal. Amennyiben a Megbízott a szerződés teljesítését már megkezdte, úgy a Megbízó az aláírástól számított 14 napon belül - a Megbízott ésszerű költségeinek megtérítése mellett - indokolás nélkül felmondhatja a szerződést. Megbízó a fenti elállási/felmondási jogát a fenti Korm. rendelet 2. számú mellékletében meghatározott “Elállási/Felmondási Nyilatkozatmintával” vagy erre vonatkozó egyértelmű írásbeli nyilatkozata elküldésével gyakorolhatja. A jelen megbízás aláírásával a Megbízó kifejezetten kéri, hogy a Megbízott a szolgáltatása teljesítését haladéktalanul, a fenti elállási/felmondási joggyakorlására vonatkozó határidő lejárta előtt kezdje meg. A Megbízót a teljes szolgáltatás teljesítése után elállási vagy felmondási jog nem illeti meg. 8.6. A megbízás esetleges megszűnése nem érinti a Megbízott utólagos elszámolási és/vagy esetleges kötbér igényét.
Appears in 1 contract
Samples: Standard Service Agreement
A megbízás megszűnése. 8.1. Jelen szerződés automatikusan megszűnik a jelen szerződés teljesítésével.
8.2. Jelen szerződés megszűnik abban az esetben is, ha jelen szerződés tárgyát képező Ingatlant Megbízó vagy harmadik személy értékesíti bérbe adja vagy a kívánt egyéb szerződés létrejön.
8.3. Jelen szerződést – a 8.5 pontban rögzített feltételek figyelembevételével - bármelyik fél indokolás nélkül jogosult a másik félnek megküldött írásbeli jognyilatkozattal felmondani 15 napos felmondási idővel (rendes felmondás), amennyiben Felek a közöttük létrejött szerződést határozatlan időtartamra kötötték meg.
8.4. Jelen szerződést bármelyik fél jogosult azonnali hatállyal a másik félnek megküldött írásbeli jognyilatkozattal felmondani, amennyiben a másik fél jelen szerződés lényeges rendelkezését súlyosan megszegi (rendkívüli felmondás), amennyiben Felek a közöttük létrejött szerződést határozatlan időtartamra kötötték meg.
8.5. Amennyiben jelen szerződés nem a Megbízott üzlethelyiségében jön létre, úgy felek rögzítik, hogy a 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet értelmében Megbízó a jelen szerződéstől az aláírástól számított 14 napon belül indokolás nélkül elállhat. Az elállást írásban kell közölni a Megbízottal. Amennyiben a Megbízott a szerződés teljesítését már megkezdte, úgy a Megbízó az aláírástól számított 14 napon belül - a Megbízott ésszerű költségeinek megtérítése mellett - indokolás nélkül felmondhatja a szerződést. Megbízó a fenti elállási/felmondási jogát a fenti Korm. rendelet 2. számú mellékletében meghatározott “Elállási/Felmondási Nyilatkozatmintával” vagy erre vonatkozó egyértelmű írásbeli nyilatkozata elküldésével gyakorolhatja. A jelen megbízás aláírásával a Megbízó kifejezetten kéri, hogy a Megbízott a szolgáltatása teljesítését haladéktalanul, a fenti elállási/felmondási joggyakorlására vonatkozó határidő lejárta előtt kezdje meg. A Megbízót a teljes szolgáltatás teljesítése után elállási vagy felmondási jog nem illeti meg.
8.6. A megbízás esetleges megszűnése nem érinti a Megbízott utólagos elszámolási és/vagy esetleges kötbér igényét.
Appears in 1 contract
Samples: Bérleti Célú Szolgáltatási Szerződés
A megbízás megszűnése. 8.19.1. Jelen szerződés automatikusan megszűnik a jelen szerződés teljesítésével.
8.29.2. Jelen szerződés megszűnik abban az esetben is, ha jelen szerződés tárgyát tár-gyát képező Ingatlant Megbízó vagy harmadik személy a jelen szerződés megszegésével értékesíti vagy a kívánt egyéb szerződés létrejön.
8.39.3. Jelen szerződést – a 8.5 pontban rögzített feltételek figyelembevételével - bármelyik fél indokolás nélkül jogosult a másik félnek megküldött írásbeli jognyilatkozattal felmondani 15 napos felmondási idővel (rendes felmondás), amennyiben Felek a közöttük létrejött szerződést határozatlan időtartamra kötötték meg.
8.49.4. Jelen szerződést bármelyik fél jogosult azonnali hatállyal a másik félnek megküldött írásbeli jognyilatkozattal felmondani, amennyiben a másik fél jelen szerződés lényeges rendelkezését súlyosan megszegi (rendkívüli felmondás).
8.59.5. Amennyiben jelen szerződés nem a Megbízott üzlethelyiségében jön létre, úgy felek rögzítik, hogy a 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet értelmében Megbízó a jelen szerződéstől az aláírástól számított 14 napon belül indokolás nélkül elállhat. Az elállást írásban kell közölni a Megbízottal. Amennyiben a Megbízott a szerződés teljesítését már megkezdte, úgy a Megbízó az aláírástól számított 14 napon belül - a Megbízott ésszerű költségeinek megtérítése mellett - indokolás indo-kolás nélkül felmondhatja a szerződést, azzal hogy ebben az esetben a Megbízott 125.000,-Ft azaz százhuszonötezer forint összegre jogosult, melyet a Megbízó a Xxxxxxxxx által elvégzett tevékenység és a költségekre figyelemmel arányosnak fogad el, mint a megbízási szerződés eredményétől független díjazást. Megbízó a fenti elállási/felmondási jogát a fenti Korm. rendelet 2. számú mellékletében mel-lékletében meghatározott “Elállási/Felmondási Nyilatkozatmintával” vagy erre vonatkozó egyértelmű írásbeli nyilatkozata elküldésével gyakorolhatja. A jelen megbízás aláírásával a Megbízó kifejezetten kéri, hogy a Megbízott a szolgáltatása teljesítését haladéktalanul, a fenti elállási/felmondási joggyakorlására jog gya-korlására vonatkozó határidő lejárta előtt kezdje meg. A Megbízót a teljes szolgáltatás szol-gáltatás teljesítése után elállási vagy felmondási jog nem illeti meg.
8.69.6. A megbízás esetleges megszűnése nem érinti a Megbízott utólagos elszámolási elszá-molási és/vagy esetleges kötbér igényét.
Appears in 1 contract
Samples: Megbízási Szerződés
A megbízás megszűnése. 8.1. Jelen szerződés automatikusan megszűnik a jelen szerződés teljesítésével.
8.2. Jelen szerződés megszűnik abban az esetben is, ha jelen szerződés tárgyát képező Ingatlant Megbízó vagy harmadik személy értékesíti vagy a kívánt egyéb szerződés létrejön.
8.3. Jelen szerződést – a 8.5 pontban rögzített feltételek figyelembevételével - bármelyik fél indokolás nélkül jogosult a másik félnek megküldött írásbeli jognyilatkozattal felmondani 15 napos felmondási idővel (rendes felmondás), amennyiben Felek a közöttük létrejött szerződést határozatlan időtartamra kötötték meg.
8.4. Jelen szerződést bármelyik fél jogosult azonnali hatállyal a másik félnek megküldött írásbeli jognyilatkozattal felmondani, amennyiben a másik fél jelen szerződés lényeges rendelkezését súlyosan megszegi (rendkívüli felmondás).
8.5. Amennyiben jelen szerződés nem a Megbízott üzlethelyiségében jön létre, úgy felek rögzítik, hogy a 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet értelmében Megbízó a jelen szerződéstől az aláírástól számított 14 napon belül indokolás nélkül elállhat. Az elállást írásban kell közölni a Megbízottal. Amennyiben a Megbízott a szerződés teljesítését már megkezdte, úgy a Megbízó az aláírástól számított 14 napon belül - a Megbízott ésszerű költségeinek megtérítése mellett - indokolás nélkül felmondhatja a szerződést. Megbízó a fenti elállási/felmondási jogát a fenti Korm. rendelet 2. számú mellékletében meghatározott “Elállási/Felmondási Nyilatkozatmintával” vagy erre vonatkozó egyértelmű írásbeli nyilatkozata elküldésével gyakorolhatja. A jelen megbízás aláírásával a Megbízó kifejezetten kéri, hogy a Megbízott a szolgáltatása teljesítését haladéktalanul, a fenti elállási/felmondási joggyakorlására vonatkozó határidő lejárta előtt kezdje meg. A Megbízót a teljes szolgáltatás teljesítése után elállási vagy felmondási jog nem illeti meg.
8.6. A megbízás esetleges megszűnése nem érinti a Megbízott utólagos elszámolási és/vagy esetleges kötbér igényét.
Appears in 1 contract
Samples: Prémium Megbízási Szerződés
A megbízás megszűnése. 8.13.1. Jelen szerződés automatikusan megszűnik A Xxxxx közös megegyezéssel, írásban bármikor megszüntethetik a jelen szerződés teljesítésévelmegbízási szerződést.
8.23.2. Jelen szerződés megszűnik abban az esetben isA Felek a megbízást bármikor, indokolás nélkül, a másik félhez intézett írásbeli nyilatkozattal, a felmondási idő betartásával felmondhatják. A Megbízó felmondása esetén köteles a Megbízott által már elvállalt kötelezettségekért helytállni. A felmondási idő 15 nap. Ha a Megbízó írásban nem mentesíti a Megbízottat a feladat ellátása alól, a Megbízott a felmondási idő alatt is köteles a megbízási szerződésben foglalt kötelezettségének maradéktalanul eleget tenni. Ha a szerződést bármely fél alkalmatlan időben mondta fel, köteles megtéríteni a másik félnek a felmondással okozott kárt, kivéve, ha jelen szerződés tárgyát képező Ingatlant a felmondásra a másik fél szerződésszegése miatt került sor. A Megbízó vagy harmadik személy értékesíti vagy tudomásul veszi, hogy a kívánt egyéb szerződés létrejönmegbízás teljesítése előkészületeket, szervezést és anyagi ráfordítást igényel. Ezért a megbízási díjat Megbízó akkor is megfizetni köteles, ha a szervezett oktatáson, eseményen a Megbízott önhibájából nem vesz részt. A Megbízott a szervezett oktatás lemondására kizárólag az eseményt megelőző 15 napot megelőzően, írásban jogosult.
8.33.3. Jelen szerződést – a 8.5 pontban rögzített feltételek figyelembevételével - bármelyik Bármely fél indokolás nélkül jogosult a másik félnek megküldött fél súlyos szerződésszegése esetén a megbízást azonnali hatállyal felmondani. Súlyos szerződésszegésének minősül a Megbízó részéről különösen a megbízási díj megfizetésének 15 napot meghaladó késedelme, vagy az oktatási alkalom írásbeli, megalapozott indok nélküli elmulasztása. A Megbízott részéről különösen az oktatási alkalom írásbeli jognyilatkozattal felmondani 15 napos felmondási idővel (rendes felmondás)indoklás és előzetes figyelmeztetés nélküli bármely okból való lemondása, amennyiben Felek az oktatás során a közöttük létrejött szerződést határozatlan időtartamra kötötték megMegbízó sérelmére történt a Megbízott érdekkörébe tartozó szándékos károkozás, vagy személyi sérülés.
8.43.4. Jelen szerződést bármelyik fél jogosult azonnali hatállyal A megbízás bármely okból történő megszűnése esetén a másik félnek megküldött írásbeli jognyilatkozattal felmondaniFelek kötelesek egymással elszámolni. A Megbízott köteles a Megbízónak kiadni mindazt, amennyiben amihez a másik fél jelen szerződés lényeges rendelkezését súlyosan megszegi (rendkívüli felmondás).
8.5. Amennyiben jelen szerződés nem megbízás teljesítése céljából vagy eljárása eredményeképpen jutott, kivéve, amit abból a Megbízott üzlethelyiségében jön létre, úgy felek rögzítik, hogy a 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet értelmében Megbízó a jelen szerződéstől az aláírástól számított 14 napon belül indokolás nélkül elállhatmegbízás folytán jogosan felhasznált. Az elállást írásban kell közölni a Megbízottal. Amennyiben elszámolás során a Megbízott a szerződés teljesítését már megkezdte, úgy részére járó díjat és a Megbízó által nem fedezett költségek és készkiadások összegét a Megbízó részére kiadandó értékbe beszámíthatja. Az ÁSZF rendelkezéseit megismertem, azokkal kapcsolatos kérdéseimet feltettem, a szükséges felvilágosítást megkaptam, ezért az aláírástól számított 14 napon belül - ÁSZF rendelkezéseit magamra nézve kötelezőnek tekintem. Szolnok,
3.5. Ha a megbízás annak teljesítése előtt szűnik meg, a Megbízott ésszerű költségeinek megtérítése mellett - indokolás nélkül felmondhatja köteles a szerződést. Megbízó a fenti elállási/felmondási jogát a fenti Korm. rendelet 2. számú mellékletében meghatározott “Elállási/Felmondási Nyilatkozatmintával” vagy erre vonatkozó egyértelmű írásbeli nyilatkozata elküldésével gyakorolhatjamár kézhez vett megbízási díjjal elszámolni. A jelen megbízás aláírásával a Megbízó kifejezetten kéri, hogy a Megbízott a szolgáltatása teljesítését haladéktalanul, a fenti elállási/felmondási joggyakorlására vonatkozó határidő lejárta előtt kezdje meg. A Megbízót a teljes szolgáltatás teljesítése után elállási vagy felmondási jog nem illeti megmegbízás megszűnéséig végzett munkával arányos megbízási díjat visszatarthatja.
8.6. A megbízás esetleges megszűnése nem érinti a Megbízott utólagos elszámolási és/vagy esetleges kötbér igényét.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek