A szerződés tárgya és mennyisége mintaszakaszok
A szerződés tárgya és mennyisége. 1.1. A jelen szerződés tárgyát képezi az 1. számú mellékletben meghatározott GE Proteus XR/f 1 Detektor padlón álló röntgen készülék és a hozzá tartozó - a rendeltetésszerű használathoz szükséges - tartozékok, induló készlet (a továbbiakban: Áru), melyet a jelen szerződésben foglalt feltételekkel az Eladó elad, a Vevő pedig azt megveszi.
1.2. A szerződő felek megállapodnak abban is, hogy a jelen szerződés 1.1. pontjában meghatározott Árut az Eladó köteles a Vevő által a szállítást megelőzően megadott helyszínre szállítani, a Vevő birtokába és tulajdonába adni, üzembe helyezni, a gép használatát betanítani a jelen szerződés 1. számú mellékletében megjelölt határidőn belül.
1.3. A jelen szerződés azon a napon lép hatályba, amikor azt aláírásával az utolsó szerződő fél is ellátta és a feladatok szerződésszerű teljesítéséig tart.
1.4. Az Eladó kijelenti, hogy a jelen szerződés teljesítéséhez szükséges jogszabályi feltételekkel és hatósági engedélyekkel rendelkezik.
1.5. A Felek rögzítik, hogy az eladó felelősségére a leszállításra kerülő Árunak az átadás-átvételkor rendelkeznie kell az adott Árura vonatkozó gyártói megfelelőségi nyilatkozattal, és - az osztályba sorolástól függően a 4/2009. (III.17.) EÜM rendelet és a 8/20003. (III.13.) ESzCsM rendelet alapján - bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezettől származó CE megfelelőség értékellési tanúsítvánnyal.
A szerződés tárgya és mennyisége. Vállalkozási szerződés a Terézvárosi Általános Iskola és Magyar-Angol, Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola, Pedagógiai Szolgáltató Központ takarítási feladatainak ellátására.
1. Pethő S. u. 4. számú épület: teljes alapterület: 5.500 m2 Ebből: parketta: 1458 m2 műkő: 1925 m2 PVC-padló: 791 m2 sportpadló: 408. m2 Üvegfelületek: 2184 m2 Ebből: kéttáblás régi típusú ablak: 147 db thermoablak: 100 db Falfelületek: Valamennyi folyosón és lépcsőházban 150 cm magasságig, továbbá a vizesblokkokban 210 cm magasságig található csempefelület: vizesblokkok (mellékhelyiségek):489 m2 folyosók, lépcsőházak: 711 m2
1/a. Napi takarítás: Ügyeletes takarítás délelőtt 6.00-14.00 óráig:
1. emeleti gazdasági, igazgató, titkársági, tanári helyiségek takarítása, tanári konyha takarítása, mosogatás, mosogatószer kihelyezése igény szerint, mosdókba egészségügyi papírok, folyékony szappan kihelyezése, virágok öntözése minden folyosón, napközben szemetelésből, rongálásból eredő feladatok ellátása. Délután 14.00-20.00 óráig: táblák lemosása (62 m2), krétatartók kitörlése, tantermek, irodák söprése, padlóápolós felmosása, padok, székek takarítása, graffiti mentesítése, szemetesek ürítése, szemeteszacskók cseréje, szemét gyűjtőhelyre szállítása (szelektív hulladékgyűjtéssel), mosdókagylók, WC-csészék, piszoárok, csaptelepek, tükrök fertőtlenítőszeres tisztítása, vízkő eltávolítása, mosdóhelyiségek padlójának fertőtlenítőszeres tisztítása, virágok öntözése a tantermekben, lépcsőházak, folyosók, előterek söprése, felmosása, lábtörlők portalanítása radiátorok portalanítása napközben szemetelésből, rongálásból eredő feladatok ellátása ajtók kilincs körüli tisztítása.
1/b. Heti takarítás: igazgatói iroda szőnyegének kiporszívózása legalább hetente kétszer, irodai bútorok bútorápolóval való portalanítása legalább hetente kétszer, szemetes edények fertőtlenítése, berendezési és felszerelési tárgyak portalanítása, ablakközök tisztítása, csempefelületek tisztítása, monitorok, számítógépek billentyűzetének portalanítása, antisztatikus lemosása), szemetelésből, rongálásból eredő feladatok ellátása.
1/c. Éves takarítás [tanítási szünetekben, évente négy alkalommal (nyári, őszi, tavaszi és téli szünetben)]: padok, székek, ajtók, radiátorok, lépcsőkorlátok, csempézett felületek lemosása, mennyezeti lámpatestek portalanítása, pókhálózás, padlók alaptisztítása, ablaktisztítás az egész épületben évente egy alkalommal, illetve szükség szerint a felújítási munkálatok után, kárpitok, szőnyegek, függ...
A szerződés tárgya és mennyisége. Tárgy: A ▇▇▇▇ ▇▇▇ Egyesület Többfunkciós szolgáltató központjának fejlesztése. A közbeszerzés a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Vidékfejlesztési Támogatások Igazgatóságának 297/0501/15/7/2013 iktatószámú; 8657874861 azonosító számon nyilvántartásba vett támogatási kérelemnek részben helyt adó határozatán alapul. Mennyiség: Edelény Város Önkormányzatának Jegyzője által, 2060-11/2012 számon a ▇▇▇▇ ▇▇▇ Egyesület jogosult ügyfél részére a Szendrőlád, ▇▇▇▇▇▇ S. út 15. sz. (362 hrsz.) alatti - Szendrőlád Községi Önkormányzat tulajdonában lévő - ingatlanon Közösségi-, oktatási és szociális központ (alsó épület) átépítés és bővítés építési munkáinak végzésére irányuló jogerős építési engedélye alapján meghatározott műszaki tervdokumentáció szerint. Zsaluzás, állványozás (310 m2); irtás, föld- és sziklamunka (29 m2); Síkalapozás (30,85 m2); Helyszíni beton és vasbeton munkák (29,3 m2); Előregyártott épületszerkezeti elemek szerelése (4-32-24 db); Falazás és egyéb kőművesmunka (300 m2); Ácsmunka (166-200m2); Vakolás és rabicolás (500 m2); Égéstermék-elvezető rendszerek szerelése; Tetőfedés (166 m2); Aljzatkészítés, hideg- és melegburkolás (cca 300 m2); Bádogozás (300 m); Fa- és műanyag szerkezet elhelyezése; Fém nyílászáró és épületlakatos munkák; Felületképzés (500 m2); Szigetelés (177 m2); Kőburkolat készítése (10 m2); Elektromosenergia-ellátás, villamos szerelés; Általános épületgépészeti szigetelés; Épületgépészeti csővezeték szerelés (98 m); Épületgépészeti szerelvények; Irtás, föld- és sziklamunka (176 m2); Közműcsatorna-építés - Közműcsővezetékek és -szerelvény (3 x 17 m); Útburkolatalap és makadámburkolat (110 m); Kőburkolat készítése (190 m); Épületgépészeti csővezeték szerelése (38 m); Épületgépészeti szerelvények szerelése (1 db); Szabadidő és sportlétesítmények (1 db)
A szerződés tárgya és mennyisége. •komplex terület előkészítés Főbb műszaki paraméterek A földterület nagysága: 3.670 m2. Az ingatlanon építmény, épület nem található. A beruházással érintett területet a korábbi években ideiglenes parkolóként és buszfordulóként használta a város. Az ingatlan fennmaradó részeit pedig erdősült, zöldfelülettel benőtt részeként a városnak kezeletlenül maradt. Ennek eredményeképpen az ingatlanon a föld erősen szennyezett, a buszok teherautók, és személy-gépkocsik hosszabb vagy rövidebb idejű tartózkodása miatt, valamint a fás, erdősült terülten a több évtized alatt kialakult gyökérzóna földcsere nélkül alkalmatlan a tervezett beruházás megfelelő színvonalú megvalósításához. Tovább rontja a terület jelenlegi állapotát, hogy a nem megfelelő kezelésből, gondozásból adódóan az elmúlt évtizedben több alkalommal is építési és bontási hulladékkal töltötték fel a megsüllyedt területeket és sok esetben illegális szemetet is helyeztek el a területen. Ezen okoknál fogva az ingatlan komplex terület rendezése feltétlenül szükséges. •fürdő előtti tér és park kialakítása eszközbeszerzéssel Főbb műszaki paraméterek A környezetrendezési terv a tervezési terület északi oldalán fekvő Hajdúnánási Gyógyfürdő és a déli oldalon található Sportpálya közötti tér kialakításával, kertépítészeti eszközökkel való összekapcsolásával és fogadótér kialakításával foglalkozik. A tervezéssel érintett terület 12 100 m2. Előre gyártott kiselemes szürke és antracit színű beton térkő burkolatok mintegy 4.100 m2 területen, vízáteresztő, stabilizált szórt burkolat (1192 m2), 1036 fm hosszan kerti szegély, 571 fm-en fémszegély kerül beépítésre. Növénytelepítés és kültéri bútorok (támlás pad: 10 db, támla nélküli szék: 20 db, hulladékgyűjtő: 25 db, kerékpártároló: 110 db, információs tábla információs rendszerek: irányjelzős 2 db, térképes 3 db, kandeláberek, lámpatestek: 38 db.) is a park részévé válnak. •szabadtéri színpad /amfitetátrum/ építése Főbb műszaki paraméterek A Hajdúnánás, ▇▇▇▇▇ ▇▇▇▇ ▇▇▇▇/▇. hrsz-ú ingatlanon Amfiteátrum épület építési munkái, melynek keretében különösen az alábbi feladatokat kell elvégezni: Szabadon álló, földszintes kialakítású, hagyományos és vázas szerkezetű, 247,17 m2 bruttó beépített alapterületű épület építése. Az építmény szabadtéri színpad és térelemeket tartalmaz. Horganyzott acél szerkezet és világos szürke ponyva szerkezetek felhasználásával kerül kialakításra.
A szerződés tárgya és mennyisége. A „Ráckevei (Soroksári-) Duna-ág (RSD) és mellékágai kotrása, műtárgyépítés és -rekonstrukció” projekt – Az RSD és mellékágai kotrása, az iszap elhelyezése - Tassi vízleeresztő műtárgy létesítése- Kvassay zsilip és Tassi hajózsilip rekonstrukciója – RSD ökológiai és vízminőségi monitoring rendszerének kiépítése –illetve kivitelezési tervezési és építési munkáinak megvalósítására, eszközbeszerzésére kötött valamennyi szerződésben foglalt munkák FIDIC mérnöki, műszaki ellenőrzési és tervellenőrzési feladatainak ellátása a 191/2009. (IX.15.) Korm. Rendelet előírásainak megfelelően.
•A projekt megvalósítására kötött szerződések teljesítésének FIDIC mérnöki felügyelete;
•A feladatok végrehajtásához szükséges szakértő és egyéb személyzet biztosítása; •Vállalkozói teljesítések és azok elszámolásának folyamatos ellenőrzése;
•A környezetvédelmi és vízjogi létesítési engedélyek meglétének ellenőrzése, azok érvényességének nyomon követése, az adatszolgáltatásra vonatkozó előírásaik időbeli előírásainak figyelemmel kísérése, továbbá az engedélyekben foglalt előírások teljesítésének ellenőrzése;
•A kedvezményezett műszaki szakértőjeként a projekthez kapcsolódó a közbeszerzési eljárásokban a bíráló bizottságban való részvétel;
•A jogi kérdéseket érintő dokumentumok előkészítésében való műszaki szakértői részvétel, együttműködés a Megbízó jogi képviseletét ellátó ügyvéddel (vagy ügyvédi irodával); •Vállalkozó területigénybevétellel kapcsolatos feladatainak felügyelete;
•A munkaterület átadás szervezése (az iszap ideiglenes és végleges elhelyezésével kapcsolatos munkaterületek kivételével), a munkaterület átadással kapcsolatos feladatok ellátása. •Közreműködés a műszaki átadás-átvételi eljárást és teljesítésigazolást követő folyamatokban a jótállási időszak alatt; Főbb munkamennyiségek (kivitelezési tevékenység főbb mennyiségei): Az RSD és mellékágai kotrása, az iszap elhelyezése A tervezett iszapkotrás hossza 36 km Iszapkotrás 2,1 millió m3, átlagosan 55% szárazanyag tartalommal, az iszap végleges elhelyezésére Tassi vízleeresztő műtárgy létesítése 25 m3/sec névleges kapacitású szivattyú-turbina (reverzibilis) gépegység 2 db 710 kW névleges teljesítményű motor-generátor (reverzibilis) villamos gépegység 2 db Földmunka 128.000 m3 Beton és vasbeton szerkezet 7600 m3 Acélszerkezet 187 tonna 20 kV távvezeték 21 km Kvassay zsilip rekonstrukció elzárótáblák cseréje •3,2m x 3,3m nyílású zsilip, 3 nyílás
A szerződés tárgya és mennyisége. Az MNV Zrt. saját, bérelt és kezelt ingatlanainak komplex vagyonvédelme (élőerős-őrzés, portaszolgálat, járőrszolgálat és kivonuló-szolgálat, behatolás-jelző és kamerás rendszer telepítése, karbantartása, áthelyezése, távfelügyelete), szolgáltatási keretszerződés. Az MNV Zrt. saját, bérelt és kezelt ingatlanainak komplex vagyonvédelme (élőerős-őrzés, portaszolgálat, járőrszolgálat és kivonuló-szolgálat, behatolás-jelző és kamerás rendszer telepítése, karbantartása, áthelyezése, távfelügyelete) nettó 1.000.000.000,-Ft / év + 100% /év keretösszegig. Ezen belül: élőerős őrzés és portaszolgálat: legalább 50 objektum célellenőrzési járőrszolgálat (nem távfelügyelt ingatlanon): legalább 20 objektum; távfelügyeletre kivonuló járőrszolgálat: legalább 20 objektum vonatkozásában
A szerződés tárgya és mennyisége. Az Ajánlati felhívásban, a Közbeszerzési Dokumentumokban, valamint a műszaki leírásban meghatározott minőségi és mennyiségi feltételeknek, továbbá az ajánlattevő Ajánlatában foglaltaknak megfelelően, 192 darab kommunikációs végponti infrastruktúra létrehozásához szükséges eszközök (továbbiakban: termék) szállítása, beüzemelése, továbbá dokumentálási feladatok elvégzése, részvétel az átadási-átvételi tesztekben, garanciális szolgáltatás nyújtása és felhasználói, valamint üzemeltetői oktatások megtartása (a Műszaki Leírásban meghatározottak szerint).
A szerződés tárgya és mennyisége. Tárgy: „BVV Zrt. által kezelt Budapest 19333/50 hrsz., Budapest 19333/51 hrsz. Budapest 19333/52 hrsz. és Budapest 19333/53 hrsz. alatt felvett, természetben a Budapest III. kerület Gázgyár u. 1-3. szám alatti ingatlanok őrzési feladatainak ellátása” Mennyiség: A Budapesti Városfejlesztési és Városrehabilitációs Vagyonkezelő Zrt. (a továbbiakban: BVV Zrt.) által kezelt Budapest 19333/50 hrsz, Budapest 19333/51 hrsz., Budapest 19333/52 hrsz., valamint Budapest 19333/53 hrsz. alatt felvett, természetben a Budapest III. kerület Gázgyár u. 1-3. szám alatt található, összesen 13,5 Ha területű részben lekerített 38 bontandó és 6 műemléki épületet magába foglaló ingatlanok őrzési feladatainak mennyisége, valamint a szerződésben vállalt, megvalósítandó őrzési feladatok ellátása az alábbiakban és az Ajánlati dokumentációban részletezettek szerint: A Megbízott a feladatait az év minden napján 24 órában 2 fő szakképzett biztonsági őrrel köteles teljesíteni.
A szerződés tárgya és mennyisége. 1.1 Jelen szerződés tárgyát képezi az 1. számú mellékletben meghatározott Betegőrző monitor, egyes kiegészítőkkel és 2 db központi monitorrendszerrel (a továbbiakban: áru), jelen szerződésben előírt feltételek szerinti szállítása Vevő által a szállítást megelőzően megadott helyszínre, Vevő birtokába és tulajdonába adása, üzembehelyezése az 1. számú mellékletében megjelölt határidőn belül. Jelen szerződés azon a napon lép hatályba, amikor azt aláírásával az utolsó szerződő fél is ellátta és a feladatok szerződésszerű teljesítéséig tart. Eladó kijelenti, hogy a jelen szerződés teljesítéséhez szükséges jogszabályi feltételekkel és hatósági engedélyekkel rendelkezik. A leszállításra kerülő berendezésnek az átadás-átvételkor rendelkeznie kell az adott berendezésre vonatkozó gyártói megfelelőségi nyilatkozattal, és - az osztályba sorolástól függően a 4/2009. (III.17.) EÜM rendelet és a 8/2003. (III.13.) ESzCsM rendelet alapján - bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezettől származó CE megfelelőség értékelési tanúsítvánnyal.
A szerződés tárgya és mennyisége. Vállalkozási keretszerződés megkötése, amelynek tárgya ajánlatkérővel szerződéses kapcsolatban álló gazdálkodó szervezeteknél Budapest főváros közigazgatási területén keletkező, háztartási hulladékhoz hasonló jellegű és összetételű, azzal együtt kezelhető települési szilárd hulladék részleges begyűjtése, elszállítása a keretszerződés rendelkezései szerint meghatározott ártalmatlanító/hasznosító helyekre. Becsült legalacsonyabb mennyiség négy évre: 1.350.000 (azaz: egymillió-háromszázötvenezer) laza m3 és 190.000 (azaz: százkilencvenezer) tömör m3; ettől való eltérés mindkét mennyiség vonatkozásában + 30 %;
