A biztosítók közötti adatcserével összefüggő adatkezelés A biztosítotti veszélyközösség érdekeinek a megóvása érdekében a Biztosító – a jogszabályokban foglalt vagy a szerződésben vállalt kötelezettségének teljesítése során a szolgáltatások jogszabályoknak és szerződésnek megfelelő teljesítése, a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása céljából – a 2015. év január hó 1. napjától kezdődően jogosult megkereséssel fordulni más biztosítóhoz az e biztosító által a Bit. 135. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint, a biztosítási termék sajátosságainak a figyelembevételével kezelt – a Bit. 149 § (3)-(5) bekezdésben meghatározott adatok vonatkozásában. A megkeresésnek tartalmaznia kell az ott meghatározott személy, vagyontárgy vagy vagyoni jog azonosításához szükséges adatokat, a kért adatok fajtáját, valamint az adatkérés céljának megjelölését. A megkeresés és annak teljesítése nem minősül a biztosítási titok megsértésének. A Biztosító ennek keretében,
A biztosított vagyontárgyak Biztosított vagyoncsoport Biztosított vagyontárgy Kockázatviselésből kizárt vagyontárgyak Épületek, lakások, melléképületek · az elkészült és az építés alatt álló családi ház vagy egyéb épület (nyaraló, hétvégi ház, présház, tanya stb.), teljes állaga, · melléképületek (istálló, ól, garázs, terménytároló) teljes állaga, · különálló szilárd falazatú medence, · építmények (vízóraakna, kerítés stb.), · épülettartozékok, felszerelt és üzembe helyezett épületberendezések, · saját tulajdonú (társasházi, szövetkezeti) lakás, · bérlakás (ide értve a lakásszövetkezet tagjának állandó lakáshasználatát is), · lakás esetén a biztosított tulajdonában és kizárólagos használatában levő tárolók és egyéb helyiségek, · a társasház tulajdoni törzslapján nyilvántartott közös tulajdon a biztosított tulajdoni hányada erejéig, · a szövetkezeti ház tulajdoni törzslapján nyilvántartott szövetkezeti tulajdon a biztosított lakás és a szövetkezeti ház összes lakása arányában. · vállalkozás célú épületek, lakások, melléképületek, · az építés alatt álló épületekben elhelyezett, betárolt, beépítésre váró építő, segéd és kiegészítő anyagok, · a központi antennarendszer, · a földbe vájt, kikövezetlen falú építmények, · fóliasátrak, ponyvasátrak, üveg és hajtatóházak. Ingóságok Ingóságfajtánként biztosítási összeggel megjelölt, be nem épített minden olyan ingóság, amely a biztosított tulajdonát képezi, vagy bérlet, kölcsön vagy felelős őrzés címén tartozik a biztosított vagyonmegóvási érdekkörébe. Az ingóságok fajtái: · értékőrző vagyontárgyak · háztartási ingóságok · a pénz, a készpénzkímélő fizetőeszközök, az értékpapír, az utalványok, a bérletek, az igazolvány és az egyéb okmányok, · a kézirat, terv, dokumentáció, adathordozókon tárolt adatállomány, · a motoros járművek, valamint ezek alkatrészei, segédanyagai, · a gépjárművek, a vízi és a légi járművek, a lakókocsi és az utánfutó, valamint ezeknek a „Gépjárműtartozék” cím alatt fel nem sorolt tartozékai, alkatrészei, segédanyagai. Értékőrző vagyontárgyak · a jogszabály szerint nemesfémnek minősülő anyagok, a drágakő vagy igazgyöngy, valamint az ezek felhasználásával készült használati tárgyak, · az érmék, · a bélyegek, · a képző és iparművészeti alkotások, · a művészi értékű porcelánok, · a valódi szőrmék (az irha kivételével), · a kézi csomózású (keleti) szőnyegek, · gyűjtemény: azoknak a vagyontárgyaknak a csoportja, amelyek egyediségüknél, ritkaságuknál fogva kiemelt értéket képviselnek. · garázsban, padláson, pincében, melléképületben, tárolóban vagy más nem lakás céljára szolgáló helyiségben, valamint a biztosított közvetlen felügyelete nélkül hagyott nyitott épületrészben (pl. erkély, lodzsa, terasz stb.) elhelyezett vagyontárgyak, · bérelt, kölcsönvett, felelős őrzésre átvett ingóságok, · a biztosított vállalkozásának eszközei, készletei. Háztartási ingóságok · az értékőrző vagyontárgyak körébe nem tartozó be nem épített, a háztartásban általában előforduló ingóságok, amelyek a háztartás viteléhez szükségesek, vagy a biztosítottak személyes használatára, fogyasztására szolgálnak, · a saját szükségletre tartott háziállatok részére szolgáló takarmányok, · saját fogyasztásra szánt termények és lábon álló növényi kultúrák, valamint a saját szükségletre tartott háziállatok legfeljebb a háztartási ingóságok biztosítási összegének 5%ig. · a biztosított vállalkozásának eszközei, készletei, gépei, berendezései
Honvédelem Közrend és biztonság Környezetvédelem Gazdasági és pénzügyek Egészségügy Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Szociális védelem
Biztosító által nem fedezett károk felsorolása (kizárások) Ha az üreg beomlása bányában, bányászati tevékenység közben, illetőleg felhagyott bányákban történt. Ha a kár az Épület vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyak alatti feltöltések ülepedése, süllyedése miatt keletkezett. Az üreg tömedékelésének (feltöltésének) költségét. Vízvezeték törése miatt keletkező kiüregelődés nem minősül ismeretlen üregnek. Összeghatár /limit Épület vagyoncsoport és Melléképület vagyoncsoport esetében a szerződés szerinti biztosítási összeg. Ingóságok esetében a szerződés szerinti biztosítási összeg, de ezen belül a károk – műtárgyakra Médium csomagban 500 000 Ft-ig, Prémium csomagban 1 000 000 Ft-ig, – nagyértékű ingóságok, értéktárgyakra Alap csomagban az ingóságok biztosítási összegének 20%-áig, Médium csomagban 30%-áig, Prémium csomagban 40%-áig, – idegen tulajdonú vagyontárgyakra Médium és Prémium csomagban az ingóságok biztosítási összegének 5%-áig, – vállalkozások vagyontárgyaira Médium és Prémium csomagban az ingóságok biztosítási összegének 10%-áig térítettek. Személygépkocsi-, motorkerékpár tartozékok (pl. gumiabroncs, csomagtartó, stb., kivéve üzemanyag) maximum az Ingóságok vagyoncsoport biztosítási összegének 5%-áig. Készpénz, értékpapír az Ingóságok vagyoncsoport biztosítási összegén belül 50 000 Ft-ig. Mellékköltségek Alap csomag estén legfeljebb a biztosítási összeg 2,5%-a, Médium és Prémium csomag esetében 5%-a. Önrész mértéke Nincs önrész. Megjegyzés Alap csomagban műtárgy, idegen tulajdonú vagyontárgy és vállalkozások vagyontárgyai nem biztosítottak.
Biztosítónk legfontosabb adatai Név: Groupama Biztosító Zrt.
Biztosított vagyontárgyak A kötvényen az Épület vagyoncsoport részeként alapterülettel és biztosítási összeggel külön-külön megjelölt alábbi épületek: • elkészült és építés alatt álló családi ház vagy egyéb épület (nyaraló, hét- végi ház, présház, tanya stb.); • saját tulajdonú (társasházi, szövet- kezeti) lakás, bérlakás (ide értve a lakásszövetkezet tagjának állandó lakáshasználatát is); • vállalkozás célra használt épületrész a főépületben. • a családi házhoz vagy a lakást magába foglaló társasházhoz (szövetkezeti házhoz) tartozó föld- részleten lévő vállalkozási vagy nem vállalkozási célra használt melléképület(ek) (istálló, ól, garázs, terménytároló stb.); • a családi házhoz vagy a lakást magába foglaló társasházhoz (szö- vetkezeti házhoz) tartozó földrész- leten kívül lévő, a kötvényen külön címmel/helyrajzi számmal feltün- tetett melléképület(ek) (istálló, ól, garázs, terménytároló, stb.); • különálló szilárd falazatú, épített medence; • lakás esetén a lakással egy épület- ben található, a biztosított tulajdo- nában és kizárólagos használatában levő tároló(k) és egyéb helyiség(ek). Az épületekre kötött biztosítási fedezet kiterjed az adott épület épülettarto- zékaira, felszerelt és üzembe helyezett épületberendezéseire, valamint épület- üvegezéseire is. • építmények (vízóraakna, kerítés stb.), • a társasház tulajdoni törzslapján nyil- vántartott közös tulajdon a biztosított tulajdoni hányada erejéig, • a szövetkezeti ház tulajdoni törzs- lapján nyilvántartott szövetkezeti tulajdon a biztosított lakás és a szö- vetkezeti ház összes lakása arányá- ban. Kockázatviselésből kizárt vagyontárgyak: • az építés alatt álló épületekben elhe- lyezett, betárolt, beépítésre váró épü- letgépészeti berendezések, építő-, segéd- és kiegészítő anyagok; • a földbe vájt, kikövezetlen falú épít- mények; fóliasátrak,ponyvasátrak, üveg- és hajtatóházak; • a medencék lágy lemez vagy fólia burkolata.
A Biztosított kötelezettségei 1. A Biztosított kötelezett: a) a biztosítási esemény bekövetkezését, az arról való tudo- másszerzéstől számított 7 munkanapon belül a Biztosító- nak írásban bejelenteni; b) egészében és a valóságnak megfelelően felvilágosítani a Biztosítót a mindenkori tényállásról, és kívánságára vala- mennyi okmányt átadni, illetve a képviseletét ellátó ügy- védet a titoktartás alól felmenteni a Biztosító irányában; c) a képviseletét ellátó jogi képviselőnek teljes körű képvise- leti jogot adni, őt teljes egészében a mindenkori tényál- lásról tájékoztatni és kívánságára minden okmányt, egyéb bizonyítási eszközt és tárgyat rendelkezésére bocsátani; d) amennyiben a bírósági eljárásban a Biztosítottat vonat- kozó jogszabályi rendelkezés szerint személyes költség- mentesség vagy illeték-feljegyzési jog illeti meg, köteles a költségmentesség (vagy illeték-feljegyzési jog) engedé- lyezése iránt kérelmet előterjeszteni; e) a felmerülő költségeket a kiegyenlítési határidő előtt leg- alább 3 munkanappal korábban a Biztosító ellenőrzésére átadni; f) az igények bírósági érvényesítése vagy elhárítása, illetve bírói döntés megtámadása előtt a Biztosító állásfoglalá- sát – különösen a sikerre való kilátással kapcsolatban – be- kérni, az egyezségkötéseket a Biztosítóval egyeztetni. A Biztosítóval nem egyeztetett egyezségkötés a Biztosító irányában a biztosítási szolgáltatás tekintetében nem ha- tályos. 2. Ha a Biztosító és a Biztosított harmadik személlyel szembeni igényeiket ugyanabban az eljárásban érvényesítik, úgy a Biz- tosított elsőbbséget élvez. 3. a biztosítási esemény Biztosítónak történő bejelentése nem mentesíti a Biztosítottat harmadik személyekkel szerződésen alapuló esetleges(kár)bejelentési kötelezettségei alól. 4. Ezen általános kötelezettségek mellett a Különös feltételek eltérően is rendelkezhetnek.
A biztosított vagyontárgy A biztosított vagyontárgy meghatározása azonos a Különös Feltételek 2.1.1. vagy 2.1.2. pontjában foglaltakkal. 2.4.1.1. Külön díj felszámítása nélkül, a Biztosító – értékhatártól függetlenül – fedezetet nyújt a gépjármû lopáskár-biztosítás feltételeiben meghatározott biztosítási események kapcsán károsodott, a közúti közlekedésre vonatkozó mindenkori hatályos jogszabályok elôírása szerinti kötelezô tartozékokra, biztonsági felszerelésekre, valamint a Biztosító által elôírt vagyonvédelmi eszközökre (indításgátló, riasztó stb.).
Biztosított vagyontárgy Biztosított az ajánlaton/kötvényen ilyenként megjelölt személygépkocsi vagy 3,5 tonnát meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsi (a továbbiakban együtt: gépjármű). Nem lehet biztosított az olyan jármű, amelyet bérjárműként, nem- zetközi fuvarozásra vagy foglalkozásszerűen személyfuvarozásra használnak (taxi).
A biztosított, kedvezményezett kötelezettségei A biztosított és a kedvezményezett kötelezettségeit az Általános Feltételek 11.A. pontja tartalmazza.