A Nemzetiségi Önkormányzat gazdálkodási rendje. 2.1. A költségvetési információ szolgáltatásának rendje, beszámolási kötelezettség a) A vagyonról és a költségvetés végrehajtásáról a számviteli szabályok szerint éves elemi költségvetési beszámolót (zárszámadást) kell készíteni, melyet a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke xxxx xxxx. b) A zárszámadás elkészítésére és elfogadásának rendjére a költségvetés elkészítésére vonatkozó szabályok az irányadóak azzal, hogy a Hivatal nemzetiségi ügyekkel foglalkozó munkatársa által elkészített zárszámadási határozatot a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke terjeszti a Nemzetiségi Önkormányzat képviselő-testülete elé úgy, hogy az a képviselő-testület elé terjesztését követő harminc napon belül, de legkésőbb a költségvetési évet követő ötödik hónap utolsó napjáig hatályba lépjen. c) A Nemzetiségi Önkormányzat a zárszámadási határozattal egy időben megállapítja pénzmaradványát, szükség esetén módosítja költségvetési határozatát. d) A Nemzetiségi Önkormányzat időközi költségvetési jelentést köteles készíteni a Magyar Államkincstár részére, melye a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke hagy jóvá. Az időközi költségvetési jelentést a jegyző készíti el az Ávr.-ben meghatározott határidőig. e) A Nemzetiségi Önkormányzat az eszközök és források alakulásáról negyedéventer időközi mérlegjelentést köteles megküldeni a Magyar Államkincstár részére, melyet a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke hagy jóvá. Az időközi mérlegjelentést a jegyző készíti el a tárgynegyedévet követő hónap 20-ig, a negyedik negyedévre vonatkozóan gyorsjelentésként a tárgynegyedévet követő negyven nagyon belül, az éves jelentést az éves költségvetési beszámoló benyújtásának határidejével megegyezően. f) A Nemzetiségi Önkormányzat adatot szolgáltat a Stabilitási tv. 2. §-a szerinti államadósságról, államadósság mutató számításáról, és az Európai Unió felé teljesítendő évközi költségvetési és adósságállományi monitoring jelentésről. g) A Nemzetiségi Önkormányzat számviteli rendszerére vonatkozó szabályozás, működtetésének rendje a Hivatal Számviteli Politikájában kerül meghatározásra, az abban meghatározott szabályokat kell alkalmazni a könyvvezetés során. h) A Nemzetiségi Önkormányzatnak a költségvetési év első félévi gazdálkodásáról június 30.-i fordulónappal féléves, az egész évi gazdálkodásról december 31.-i fordulónappal éves költségvetési beszámolót kell készítenie. i) Az elnök a Nemzetiségi Önkormányzat gazdálkodásának első félévi helyzetéről szeptember 15.-ig, háromnegyedévi helyzetéről november 30.-ig írásban tájékoztatja a Nemzetiségi Önkormányzat testületét.
Appears in 4 contracts
Samples: Cooperation Agreement, Cooperation Agreement, Együttműködési Megállapodás
A Nemzetiségi Önkormányzat gazdálkodási rendje. 2.1. a) A költségvetési információ szolgáltatásának rendje, beszámolási kötelezettség: Az adatszolgáltatás a Magyar Államkincstár által biztosított nyomtatványok, elektronikus űrlapok, elektronikus nyomtatványkitöltő programok segítségével, az Áht., és az Ávr. szabályai szerint történik.
ab) A vagyonról és a költségvetés végrehajtásáról a számviteli szabályok szerint éves elemi költségvetési beszámolót (zárszámadást) kell készíteni, melyet a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke xxxx xxxx.
bc) A zárszámadás elkészítésére és elfogadásának rendjére a költségvetés elkészítésére vonatkozó szabályok az irányadóak azzal, hogy a Hivatal nemzetiségi ügyekkel foglalkozó munkatársa által elkészített zárszámadási határozatot a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke terjeszti a Nemzetiségi Önkormányzat képviselő-testülete elé úgy, hogy az a képviselő-testület elé terjesztését követő harminc napon belül, de legkésőbb a költségvetési évet követő ötödik hónap utolsó napjáig hatályba lépjen.
cd) A Nemzetiségi Önkormányzat a zárszámadási határozattal egy időben megállapítja pénzmaradványát, szükség esetén módosítja költségvetési határozatát.
de) A Nemzetiségi Önkormányzat időközi költségvetési jelentést köteles készíteni a Magyar Államkincstár részére, melye a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke hagy jóvá. Az időközi költségvetési jelentést a jegyző készíti el az Ávr.-ben meghatározott határidőig.
ef) A Nemzetiségi Önkormányzat az eszközök és források alakulásáról negyedéventer időközi mérlegjelentést köteles megküldeni a Magyar Államkincstár részére, melyet a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke hagy jóvá. Az időközi mérlegjelentést a jegyző készíti el a tárgynegyedévet követő hónap 20-ig, a negyedik negyedévre vonatkozóan gyorsjelentésként a tárgynegyedévet követő negyven nagyon belül, az éves jelentést az éves költségvetési beszámoló benyújtásának határidejével megegyezően.
fg) A Nemzetiségi Önkormányzat adatot szolgáltat a Stabilitási tv. 2. §-a szerinti államadósságról, államadósság mutató számításáról, és az Európai Unió felé teljesítendő évközi költségvetési és adósságállományi monitoring jelentésről.
gh) A Nemzetiségi Önkormányzat számviteli rendszerére vonatkozó szabályozás, működtetésének rendje a Hivatal Számviteli Politikájában kerül meghatározásra, az abban meghatározott szabályokat kell alkalmazni a könyvvezetés során.
hi) A Nemzetiségi Önkormányzatnak a költségvetési év első félévi gazdálkodásáról június 30.-i fordulónappal féléves, az egész évi gazdálkodásról december 31.-i fordulónappal éves költségvetési beszámolót kell készítenie.
ij) Az elnök a Nemzetiségi Önkormányzat gazdálkodásának első félévi helyzetéről szeptember 15.-ig, háromnegyedévi helyzetéről november 30.-ig írásban tájékoztatja a Nemzetiségi Önkormányzat testületét.
Appears in 1 contract
Samples: Cooperation Agreement