A nyilatkozattétel elmulasztása. A nyilatkozattétel elmulasztása – mint ráutaló magatartás – a külön jogszabályban meghatározott esetek kivételével elfogadásnak minősül, ha a felek erről az egyedi előfizetői szerződésben előzetesen megállapodtak. Vita esetén a szolgáltatót terheli annak bizonyítása, hogy a módosításról az előfizetőt a törvényben előírt módon és időpontban értesítette. A nyilatkozattétel elmulasztása nem minősülhet az előfizető, illetve igénylő számára többletterhet jelentő, az adott (előfizető által igénybe vett) szolgáltatáshoz kapcsolódó új, illetve kiegészítő szolgáltatás megrendelését eredményező szerződésmódosításra vonatkozó ajánlat elfogadásának. Amennyiben az előfizetői szerződés módosítására díjváltozás miatt kerül sor, a nyilatkozattétel elmulasztása – a feleknek az egyedi előfizetői szerződésben rögzített, erre vonatkozó megállapodása esetén –, mint ráutaló magatartás, elfogadásnak minősül abban az esetben, ha a szolgáltató a számlalevél mellékleteként megküldött értesítéssel vagy a 6.4. pont a) vagy b) pontjának megfelelően tett eleget értesítési kötelezettségének. (Amennyiben a felek eltérően nem állapodnak meg, az előre fizetett szolgáltatások esetében az előfizetői egyenlegfeltöltés új határozott idejű szerződés ráutaló magatartással történő megkötésének minősül.)
Appears in 10 contracts
Samples: General Terms and Conditions, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
A nyilatkozattétel elmulasztása. A nyilatkozattétel elmulasztása – mint ráutaló magatartás – –, a jogszabályban külön jogszabályban meghatározott esetek kivételével elfogadásnak kivételével, a szerződésmódosítás elfogadásának minősül. Amennyiben az Előfizető nem nyilatkozik a szerződésmódosításról, ha de a felek erről szolgáltatást továbbra is igénybe veszi, úgy részéről ez a ráutaló magatartás a módosítások elfogadását jelenti, kivéve az egyedi előfizetői szerződésben előzetesen megállapodtak. Vita esetén a szolgáltatót terheli annak bizonyítása, hogy a módosításról az előfizetőt a törvényben előírt módon és időpontban értesítette. A nyilatkozattétel elmulasztása nem minősülhet az előfizető, illetve igénylő Előfizető számára többletterhet jelentő, az adott (előfizető az Előfizető által igénybe vett) szolgáltatáshoz kapcsolódó új, illetve kiegészítő szolgáltatás megrendelését eredményező szerződésmódosításra vonatkozó ajánlat elfogadásánakszerződésmódosítás esetét, és amennyiben ezt a ráutaló magatartással történő elfogadást az Egyedi Előfizetői Szerződés megkötésekor a Felek nem zárták ki. Amennyiben az előfizetői szerződés Előfizetői Szerződés módosítására díjváltozás miatt kerül sor, a nyilatkozattétel elmulasztása – - a feleknek Feleknek az egyedi előfizetői szerződésben rögzített, Egyedi Előfizetői Szerződésben rögzített erre vonatkozó megállapodása esetén –, - mint ráutaló magatartás, elfogadásnak minősül abban az esetben, ha a szolgáltató a számlalevél mellékleteként megküldött értesítéssel vagy a 6.4. pont a) vagy b) pontjának megfelelően Szolgáltató bizonyíthatóan eleget tett eleget értesítési kötelezettségének. (Amennyiben Vita esetén a felek eltérően nem állapodnak megSzolgáltatót terheli annak bizonyítása, hogy a módosításról az előre fizetett szolgáltatások esetében Előfizetőt a megfelelő módon, időpontban és tartalommal értesítette és az előfizetői egyenlegfeltöltés új határozott idejű szerződés Előfizető ezen értesítés tudatában ráutaló magatartással történő megkötésének minősülmagatartásával hozzájárult az Előfizetői Szerződés módosításához.)
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions