Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása. A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a honlapról is letölthető nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja.
Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása. A Fogyasztó a 45/2014-es Korm. rendeletben biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a honlapról is elérhető – jelen ÁSZF végén található – nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja. Írásban történő elállás esetén elegendő az elállási nyilatkozatot elküldeni 14 napon belül.
Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása. A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a jelen – és a honlapról is letölthető - nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja az alábbi címre megküldéssel: 7761 Kozármisleny, Xxxxxx xxxx 0/0.; xxxx@xxxxxxxxxx.xx Alulírott kijelentem, hogy gyakorlom elállási/felmondási jogomat az alábbi termék/ek adásvételére vagy az alábbi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében: Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja: A fogyasztó neve: A fogyasztó címe: A vételárat az alábbi bankszámlaszámra kérem visszautalni (abban az esetben töltse ki, ha szeretné, hogy a vételárat banki átutalással fizessük vissza): A fogyasztó aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén) Kelt
Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása. A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy jelen ÁSZF mellékletét képező (I. számú melléklet) letölthető nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja. Címzett: Xxxxxx-Xxxxx Xxxxxx Egyéni vállalkozó részére Cím:0000 Xxxxxxxxxxxxxxx, Xxxxxx xxxx 00.
Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása. A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a jelen – és a honlapról is letölthető - nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja az alábbi címre megküldéssel: 1096 Budapest, Xxxxx Xxxxxx u. 39.; xxxxxx@xxxxxxxxxxx.xx Címzett: Vitaminsziget Kft. Cím: 1096 Budapest, Xxxxx Xxxxxx u. 39. Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási/felmondási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére vagy az alábbi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében: Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja: A fogyasztó(k) neve: A fogyasztó(k) címe: A vételárat az alábbi bankszámlaszámra kérem visszautalni (abban az esetben töltse ki, ha szeretné, hogy a vételárat banki átutalással fizessük vissza): A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén) Kelt
Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása. A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a honlapról is letölthető nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja. Írásban történő elállás esetén elegendő az elállási nyilatkozatot elküldeni 14 napon belül.
Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása. A Vásárló a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. § szakaszában biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a jelen nyilatkozatminta felhasználásával gyakorolhatja az alábbi postai, illetve e-mail címre történő megküldéssel: 1000 Xxxxxxxx, Xxxxx Xxxxxx xxxx 5/b.; contact(kukac)xxxxxxxxxxxxxxx.xxx Címzett: Prodexp Kft Székhely: 1000 Xxxxxxxx, Xxxxx xxxx 0. III. emelet 20. Alulírott kijelentem, hogy gyakorlom elállási/felmondási jogomat az alábbi termék/ek adásvételére vagy az alá- bbi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében: Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja: A Fogyasztó neve: A Fogyasztó címe: A vételárat az alábbi bankszámlaszámra kérem visszautalni (abban az esetben töltse ki, ha szeretné, hogy a véte- lárat banki átutalással fizessük vissza): A Fogyasztó aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén) Kelt:
Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása. A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a jelen – és a honlapról is letölthető – nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja az alábbi címre megküldéssel: 9800 Vasvár, Kismákfa u. 94.; xxxx@x-xxxxx.xx Címzett: Cím: Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási/felmondási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére vagy az alábbi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében: Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja: A fogyasztó(k) neve: A fogyasztó(k) címe: A vételárat az alábbi bankszámlaszámra kérem visszautalni (abban az esetben töltse ki, ha szeretné, hogy a vételárat banki átutalással fizessük vissza): B&T x-Xxxxx.xx Kft. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén) Kelt —————–
Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása. A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §‐ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a honlapról is letölthető nyilatkozat‐minta felhasználásával gyakorolhatja. Kérjük, hogy az elállási nyilatkozatot és a terméket az alábbi címre visszajuttatni szíveskedjenek: Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja Közhasznú Egyesület Postai cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxx 0 E‐mail cím: xxxxxxx@xxxxxxx.xx
Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása. A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a jelen nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja az alábbi címre megküldéssel: 6765 Csengele, Május 1.u.24.; xxxx@xxxxxxxx.xx Címzett: Xxxxx Xxxxxxxx Cím: 6765 Csengele, Május 1.u.24. Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási/felmondási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére vagy az alábbi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében: Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja: ___________________________________ A fogyasztó(k) neve: ______________________________________________________ A fogyasztó(k) címe: ______________________________________________________ A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén) Kelt: