A szerződés tárgya, tartalma mintaszakaszok

A szerződés tárgya, tartalma. I.1. A Megrendelő megrendeli, a Vállalkozó pedig elvállalja, hogy az egyedi szerződésben meghatározott munkákat az ott írt feltételek szerint elvégzi. I.2. A Vállalkozó az egyedi szerződés aláírásával kijelenti, hogy az egyedi szerződés aláírása előtt a munkaterületet megismerte, azt a feladat elvállalásához szükséges mértékben megvizsgálta, és az egyedi szerződést ennek ismeretében írta alá. A feladat végrehajtását zavaró közlekedési, technikai és természeti körülményeket a tőle elvárható gondossággal tanulmányozta, és a szerződést ezek teljes körű ismeretében köti meg. I.3. Amennyiben a Vállalkozó Konzorcium, úgy a Konzorcium tagjai az egyedi szerződés aláírásával az egyedi szerződés teljes tartalmának teljesítéséért és az egyes részteljesítésekért egyetemleges kötelezettséget vállalnak. I.4. Amennyiben az egyedi szerződés megkötését közbeszerzési eljárás előzte meg, úgy az egyedi szerződés részét képezik a Kbt. 125.§ (4) és (5) bekezdésében foglaltak.
A szerződés tárgya, tartalma. 2.1. A jelen szerződés tárgyát képező munkálatok: Budapest I. kerület ▇▇▇▇▇▇▇ ▇▇▇▇▇ út (▇▇▇▇▇ ▇▇▇▇ tér - Színház utca) 460 fm DN150 göv. és 481 fm DN100 göv. vízvezeték rekonstrukciója, kapcsolódó csomópontok és rákötések kiépítésével, valamint a bekötővezetékek átépítésével együtt 2.2. A kivitelezést a lehető legminimálisabb idő alatt, szakaszoltan, nagy létszámú munkaerő felvonultatásával, a forgalom minimális akadályoztatásával kell elvégezni az előírásoknak megfelelően. A munkaterület mellett forgalmi sávban munkagép, ember nem tartózkodhat, a munkaterületről kikerülő anyag, építési anyag és törmelék nem tárolható. A kivitelezés alá vett egyes szakaszokon a munkálatokat folyamatosan kell végezni a burkolat helyreállításának elkészültéig, az egyes szakaszok kivitelezési munkálatait nem lehet megszakítani. Egy-egy megkezdett szakasz burkolat helyreállításának befejezése előtt újabb szakasz kivitelezését csak külön ajánlatkérő által kiállított írásbeli jóváhagyással lehet megkezdeni. A kivitelezés során a munkahelyi rendre, valamint az aktuális forgalomtechnikai elemek folyamatos ellenőrzésére különös figyelmet kell fordítani. Nem megfelelőség esetén amennyiben Megrendelő felszólításának a Vállalkozó 6 órán belül nem tesz eleget, abban az esetben a vízvezeték rekonstrukciós kivitelezés leállításra kerül a megfelelő munkahelyi rend kialakításáig. Erre való hivatkozással a Vállalkozó többlet időt nem számolhat el. A burkolat helyreállítást az érvényben lévő út műszaki előírásoknak megfelelően kell elvégezni. A munka során tömörség és teherbírás méréseket is kell végezni a Vállalkozónak. Az új vezeték üzembe helyezését követően a megszűnő vezetékek szerelvényeit el kell bontani. Az időközben lejáró engedélyek, hozzájárulások és közmű pecsétek meghosszabbítása és újbóli beszerzése Vállalkozó feladata. Vállalkozó köteles a kivitelezési munka során kibontásra kerülő öntöttvas/göv/acél csőanyagot Fővárosi Vízművek Zrt. Központi Anyagraktárába (KAR) beszállítani saját költségén. Annak mennyiségét, átmérőjét, cső anyagát és eredetét (utcanév) a szállítólevélen pontosan fel kell tüntetni. A KAR-ba történt beszállításkor a Vállalkozónak kötelező leméretni a KAR-ba leadott csőanyag súlyát a KAR-nál lévő hídmérleggel. A mért tömeget kötelezően rá kell írnia a szállítólevélre. Az elbontásra nem kerülő (bent maradó) vezeték mennyiségét az Építési Naplóban rögzíteni kell. Az „Értékesítendő hulladék nyilvántartási jegyzőkönyv”-et legkésőbb a műszaki átadás-átvételt megelő...
A szerződés tárgya, tartalma. 1. Jelen Szerződést a Szerződő Felek a hatályos jogszabályi rendelkezések – így különösen a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) végrehajtási rendeletei és a vonatkozó jogszabályok, valamint az Egyetem szabályzatai (a továbbiakban: Szabályzatok) figyelembevételével kötötték. 2. Az Egyetem vállalja, hogy a sikeres felvételt/ átvételt követően beiratkozott (és a további félévekben a tanulmányok folytatására bejelentkezett) Hallgatót az adott szak képzési és kimeneti követelményei figyelembevételével kidolgozott tantervnek megfelelően oktatja, valamint a követelményekben, jogszabályokban és Szabályzatokban meghatározott feltételek teljesítése esetén az oklevelet - a jogszabályokban foglaltaknak megfelelően - kiállítja. 3. A Képzésre vonatkozó adatok: a képzés megnevezése/ képzési szint: képzési forma: a képzés helye: képzési idő/megszerzendő kreditpontok száma: megszerezhető végzettség: megszerezhető szakképzettség: önköltség mértéke a 20 /20 . tanévben: 4. Az Egyetem a nappali tagozatos hallgatók számára a hét munkanapjain 8 óra és 20 óra között, és esetenként szombaton 8 óra és 20 óra között (esetleges tréning jellegű órák), a levelező tagozatos hallgatók számára pedig péntek 13 óra és 20 óra és szombat 8 óra és 20 óra között teszi lehetővé a tanórák hallgatását/látogatását. 5. Az Egytem a hallgatók vizsgáit munkanapokon és szombati napokon szervezi. 6. A félév elismerésének és a vizsgára bocsátás, valamint az óralátogatás konkrét feltételeit az Egyetem a Szabályzatokban határozza meg. 7. Az Egyetem fenntartja a jogot arra, hogy az esetleges – ünnepnapok vagy munkaszüneti napok miatti – munkanap- átcsoportosításoktól függetlenül a szombati napokra meghirdetett tanórákat és konzultációkat szombati napon tartsa meg. 8. A Hallgató a tanulmányaira vonatkozó intézményi tájékoztatót, valamint a Szabályzatokat elektronikus formában az Egyetem honlapján és/vagy a ▇▇▇▇▇▇.▇▇▇ Egységes Tanulmányi Rendszerben elérheti. 9. A Hallgató a Képzés során köteles a Szabályzatokat megismerni és azok rá vonatkozó részeit maradéktalanul betartani. A Hallgató a Képzés során az Egyetem által megszabott határidőket köteles betartani, illetőleg a határidő elmulasztásával járó jogkövetkezményeket viselni.
A szerződés tárgya, tartalma. I.1. A Megrendelő megrendeli, a Vállalkozó pedig elvállalja, hogy az egyedi szerződésben, a keretszerződésben, illetve a keretszerződés alapján létrejött egyedi megrendelésekben meghatározott munkákat az ott írt feltételek szerint elvégzi. I.2. A Vállalkozó az egyedi szerződés, illetve a keretszerződés alapján létrejött egyedi megrendelés aláírásával kijelenti, hogy az egyedi szerződés, a keretszerződés, illetve a keretszerződés alapján létrejött egyedi megrendelés aláírása előtt a munkaterületet megismerte és azt a feladat elvállalásához szükséges mértékben megvizsgálta, a feladat végrehajtását zavaró, illetve a feladat teljesítésével összefüggő közlekedési, technikai és természeti körülményeket a tőle elvárható gondossággal tanulmányozta és az egyedi szerződést, a keretszerződést, illetve a keretszerződés alapján létrejött egyedi megrendelést ezek teljes körű ismeretében köti meg. I.3. Amennyiben a Vállalkozó konzorcium, úgy a konzorcium tagjai az egyedi szerződés, a keretszerződés, illetve a keretszerződés alapján létrejött egyedi megrendelés aláírásával az egyedi szerződés, a keretszerződés, illetve a keretszerződés alapján létrejött egyedi megrendelés teljes tartalmának teljesítéséért és az egyes részteljesítésekért egyetemleges kötelezettséget vállalnak. I.4. Amennyiben az egyedi szerződés, illetve a keretszerződés megkötését közbeszerzési eljárás előzte meg, úgy az egyedi szerződés, a keretszerződés, illetve a keretszerződés alapján létrejött egyedi megrendelés részét képezik a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (Kbt.) 125.§ (4) és (5) bekezdésben foglaltak.
A szerződés tárgya, tartalma. I.1. A felek az egyedi szerződést, a keretszerződést, illetve a keretszerződés alapján létrejött egyedi megrendelést az abban meghatározott, az Eladó által szolgáltatott áruk Vevő általi beszerzésére kötik. I.2. Az Eladó az egyedi szerződés, a keretszerződés, illetve a keretszerződés alapján létrejött egyedi megrendelés aláírásával kijelenti, hogy az egyedi szerződés, a keretszerződés, illetve a keretszerződés alapján létrejött egyedi megrendelés aláírása előtt a feladatot, valamint a feladat teljesítésével összefüggő körülményeket megismerte, azt a feladat elvállalásához szükséges mértékben megvizsgálta, és az egyedi szerződést, a keretszerződést, illetve a keretszerződés alapján létrejött egyedi megrendelést ennek ismeretében írta alá.
A szerződés tárgya, tartalma. I.1. A Megrendelő megrendeli, a Vállalkozó pedig elvállalja, hogy az egyedi szerződésben meghatározott munkákat a keretmegállapodásban és mellékleteiben, a szerződéskötést megelőzően lefolytatott hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás felhívásában és dokumentációjában, valamint az egyedi szerződésben írt feltételek szerint elvégzi. I.2. A Vállalkozó az egyedi szerződés aláírásával kijelenti, hogy a munkaterületet megismerte, azt a feladat elvállalásához szükséges mértékben megvizsgálta. A feladat végrehajtását zavaró közlekedési, technikai és természeti körülményeket a tőle elvárható gondossággal tanulmányozta, a Megrendelő által elfogadott ajánlatát ennek ismeretében tette meg, és a szerződést ezek teljes körű ismeretében köti meg. I.3. Amennyiben a Vállalkozó Konzorcium, úgy a Konzorcium tagjai az egyedi szerződés aláírásával az egyedi szerződés teljes tartalmának teljesítéséért és az egyes részteljesítésekért egyetemleges kötelezettséget vállalnak.
A szerződés tárgya, tartalma. Megrendelő megrendeli, Vállalkozó elvállalja az FV Zrt. által, az FV Zrt. szolgáltatási területén végzendő vízcsőhálózat karbantartási, ütemezhető hibaelhárítási,- valamint kisebb beruházási munkáit, és kapcsolódó feladatait, és engedélyeztetését, valamint kivitelezését a jelen szerződésben, illetve a jelen szerződés alapján kiadott egyedi megrendelésben foglalt feltételeknek megfelelően. Vállalkozó fenti munkálatokat kizárólag a Műszaki Leírásban meghatározottak alapján, az ott megadott módon végezheti. Vállalkozó kijelenti, hogy konkrét megrendelés elfogadása előtt meggyőződik a feladatot, a szerződéses összeget és a határidők betartását befolyásoló összes körülményről.
A szerződés tárgya, tartalma. Önkormányzat – a nyertes pályázat alapján - kizárólagos joggal megbízza a Szolgáltatót Érd Megyei Jogú Város közigazgatási területén autóbusszal végzett helyi menetrend szerinti személyszállítási feladatainak ellátásával a jelen szerződésben foglaltak szerint. A Szolgáltató a megbízást elfogadja és kötelezettséget vállal arra, hogy Érd Megyei Jogú Város közigazgatási területén helyi autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállítási feladatainak ellátását a mindenkor hatályban lévő menetrendnek megfelelően, az erre a tevékenységre vonatkozó jogszabályok és egyéb előírások, valamint a jelen szerződésben (a továbbiakban: Szerződés) megfogalmazott feltételeknek megfelelően, folyamatosan biztosítja.
A szerződés tárgya, tartalma. 1.1. Jelen szerződés tárgya: Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat tulajdonában és kezelésében levő közúthálózat területén fenntartási és felújítási, kátyúzási munkák végzése. A szerződés műszaki tartalma, az elvégzendő feladatok pontos meghatározásával: A közbeszerzési eljárás során rendelkezésre bocsátott ajánlattételi dokumentáció, valamint a Megrendelő és a Vállalkozó által a közbeszerzési eljárás keretében, továbbá a szerződéskötés időszakában egymásnak átadott iratok, valamint az elfogadott és nyertesnek kihirdetett Vállalkozói ajánlat határozza meg 1.2. A keretszerződés (szerződés) alapján elvégzendő feladatok: Budapest I. kerületi aszfalt burkolatú, illetve kő - nagy-, és kiskockakő- burkolatú útpályák, járdák, lépcsők kátyúzási, fenntartási, felújítási munkái. 1.3. A Vállalkozó jelen szerződés alapján elvállalja az 1.1. - 1.2. pontban meghatározott munka megvalósítását, az e szerződésben meghatározott tartalommal, a szerződés mellékletét képező tételes költségvetésben szereplő egységárakért, műszakilag kifogástalan minőségben.
A szerződés tárgya, tartalma. „Fővárosi Vízművek Zrt. területén hó eltakarítás és síkosság mentesítési feladatok ellátása”