Common use of A szerződés tárgya és mennyisége Clause in Contracts

A szerződés tárgya és mennyisége. 1.1 Szerződő felek rögzítik, hogy Eladó eladja, vevő pedig megveszi a jelen szerződés tárgyát képező - a jelen szerződés 1. számú mellékletben meghatározott - Somatom Xx.xxx 32 szeletes CT berendezést a hozzá tartuzú - n:rnldlelésszerű használathoz szükséges - tartozékot (a továbbiakban: áru). 1.2 Szerződő felek megállapodnak továbbá abban is, hogy az 1.1 pontban meghatározott berendezést eladó köteles a Vevő által a szállítást megelőzően megadott helyszínre szállítani, Vevő birtokába és tulajdonába adni, üzembe helyezni, a gép használatát betanítani az 1. számú mellékletében megjelölt határidőn belül. 1.3 Jelen szerződés azon a napon lép hatályba, amikor azt aláírásával az utolsó szerződő fél is ellátta és a feladatok szerződésszerű teljesítéséig tart. Eladó kijelenti, hogy a jelen sze1zűdés teljesítésél1ez szühéges jug,zabályi feltételek.kel és liaLúsági engedélyekkel rendelkezik. A leszállításra kerülő berendezésnek az átadás-átvételkor rendelkeznie kell az adott berendezésre vonatkozó gyártói megfelelőségi nyilatkozattal, és - az osztályba sorolástól függően a 4/2009. (III.17.) EÜM rendelet és a 8/2003. (III.13.) ESzCsM rendelet alapján - bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezettől származó CE megfelelőség értékelési tanúsítvánnyal.

Appears in 1 contract

Samples: Sales Contract

A szerződés tárgya és mennyisége. 1.1 Szerződő felek rögzítik, hogy Eladó Xxxxx eladja, vevő Vevő pedig megveszi a jelen szerződés tárgyát képező - a jelen szerződés 1. számú mellékletben meghatározott - Somatom Xx.xxx 32 szeletes CT berendezést a hozzá tartuzú - n:rnldlelésszerű használathoz szükséges - tartozékot berendezéseket és eszközöket (a továbbiakban: áru). 1.2 Szerződő A szerződő felek megállapodnak továbbá abban is, hogy az 1.1 pontban meghatározott berendezést eladó köteles a Vevő által a szállítást megelőzően megadott helyszínre szállítani, a Vevő birtokába és tulajdonába adni, üzembe helyezni, a gép és használatát betanítani az 1. számú mellékletében megjelölt határidőn belül. 1.3 Jelen A jelen szerződés azon a napon lép hatályba, amikor azt aláírásával az utolsó szerződő fél is ellátta és a feladatok szerződésszerű teljesítéséig tart. . 1.4 Az Eladó kijelenti, hogy a jelen sze1zűdés teljesítésél1ez szühéges jug,zabályi feltételek.kel szerződés teljesítéséhez szükséges jogszabályi feltételekkel és liaLúsági hatósági engedélyekkel rendelkezik. . 1.5 A Felek rögzítik, hogy az Eladó felelősségére a leszállításra kerülő berendezésnek az átadás-átadás­ átvételkor rendelkeznie kell az adott berendezésre vonatkozó gyártói megfelelőségi nyilatkozattal, és - az osztályba sorolástól függően a 4/2009. (III.17.) EÜM rendelet és a 8/2003. (III.13.) ESzCsM rendelet alapján - bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezettől származó CE megfelelőség értékelési értékellési tanúsítvánnyal.

Appears in 1 contract

Samples: Purchase Agreement

A szerződés tárgya és mennyisége. 1.1 Szerződő felek rögzítik, hogy Eladó eladja, vevő pedig megveszi a 1.1. A jelen szerződés tárgyát képező - a jelen szerződés képezi az 1. számú mellékletben meghatározott - Somatom Xx.xxx 32 szeletes CT berendezést GE Proteus XR/f 1 Detektor padlón álló röntgen készülék és a hozzá tartuzú tartozó - n:rnldlelésszerű a rendeltetésszerű használathoz szükséges - tartozékot tartozékok, induló készlet (a továbbiakban: áruÁru), melyet a jelen szerződésben foglalt feltételekkel az Eladó elad, a Vevő pedig azt megveszi. 1.2 Szerződő 1.2. A szerződő felek megállapodnak továbbá abban is, hogy a jelen szerződés 1.1. pontjában meghatározott Árut az 1.1 pontban meghatározott berendezést eladó Eladó köteles a Vevő által a szállítást megelőzően megadott helyszínre szállítani, a Vevő birtokába és tulajdonába adni, üzembe helyezni, a gép használatát betanítani az a jelen szerződés 1. számú mellékletében megjelölt határidőn belül. 1.3 Jelen 1.3. A jelen szerződés azon a napon lép hatályba, amikor azt aláírásával az utolsó szerződő fél is ellátta és a feladatok szerződésszerű teljesítéséig tart. 1.4. Az Eladó kijelenti, hogy a jelen sze1zűdés teljesítésél1ez szühéges jug,zabályi feltételek.kel szerződés teljesítéséhez szükséges jogszabályi feltételekkel és liaLúsági hatósági engedélyekkel rendelkezik. 1.5. A Felek rögzítik, hogy az eladó felelősségére a leszállításra kerülő berendezésnek Árunak az átadás-átvételkor rendelkeznie kell az adott berendezésre Árura vonatkozó gyártói megfelelőségi nyilatkozattal, és - az osztályba sorolástól függően a 4/2009. (III.17.) EÜM rendelet és a 8/20038/20003. (III.13.) ESzCsM rendelet alapján - bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezettől származó CE megfelelőség értékelési értékellési tanúsítvánnyal.

Appears in 1 contract

Samples: Sales Contract

A szerződés tárgya és mennyisége. 1.1 Szerződő felek rögzítik, hogy Eladó eladja, vevő pedig megveszi a 1.1. A jelen szerződés tárgyát képező - a jelen szerződés képezi az 1. számú mellékletben meghatározott - Somatom Xx.xxx 32 szeletes CT berendezést és tételesen felsorolt termék a hozzá tartuzú tartozó - n:rnldlelésszerű a rendeltetésszerű használathoz szükséges - tartozékot tartozékok, induló készlet (a továbbiakban: áruÁru), melyet a jelen szerződésben foglalt feltételekkel az Eladó elad, a Vevő pedig azt megveszi. 1.2 Szerződő 1.2. A szerződő felek megállapodnak továbbá abban is, hogy a jelen szerződés 1.1. pontjában meghatározott Árut az 1.1 pontban meghatározott berendezést eladó Eladó köteles a Vevő által a szállítást megelőzően megadott helyszínre szállítani, a Vevő birtokába és tulajdonába adni, üzembe helyezni, a gép használatát betanítani az a jelen szerződés 1. számú mellékletében megjelölt határidőn belül. 1.3 Jelen 1.3. A jelen szerződés azon a napon lép hatályba, amikor azt aláírásával az utolsó szerződő fél is ellátta és a feladatok szerződésszerű teljesítéséig tart. 1.4. Az Eladó kijelenti, hogy a jelen sze1zűdés teljesítésél1ez szühéges jug,zabályi feltételek.kel szerződés teljesítéséhez szükséges jogszabályi feltételekkel és liaLúsági hatósági engedélyekkel rendelkezik. 1.5. A Felek rögzítik, hogy az eladó felelősségére a leszállításra kerülő berendezésnek xxxx.xx � Árunak az átadás-átvételkor rendelkeznie kell az adott berendezésre Árura vonatkozó gyártói megfelelőségi nyilatkozattal, és - az osztályba sorolástól függően a 4/2009. (III.17.) EÜM rendelet és a 8/20038/20003. (III.13.) ESzCsM rendelet alapján - bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezettől származó CE megfelelőség értékelési tanúsítvánnyal.

Appears in 1 contract

Samples: Sales Contract