A szerződéskötést megelőző tájékoztatás. 4.1. A vasúti társaság az üzletszabályzat vagy annak módosításának tervezetét a hivatalos honlapján közzéteszi. A közzé- tételt követő 15 napon belül arra bárki észrevételt tehet. A vasúttársaság az Üzletszabályzatát, valamint annak módo- sítását – a vasúti igazgatási szerv jóváhagyását követő nyolc napon belül – a honlapján teszi közzé. Az Üzletszabály- zat módosítása esetén az e tárgyban közzétett hirdetmény tartalmazza a megváltoztatott szabályokat és a hatálybalé- pés napját is. Az Üzletszabályzat a vasúttársaság honlapján díjmentesen megtekinthető és onnan letölthető. A vasút- társaság valamennyi pénztárában, valamint a személyes ügyintézéssel is foglalkozó ügyfélszolgálati pontokon lehe- tővé teszi az Üzletszabályzatba való betekintést. Az Üzletszabályzat kivonatát a vasúttársaság a vasútállomásokon és megállóhelyeken hirdetményben teszi közzé. A Díjszabás és a Vasúti menetdíjtáblázatok külön kerülnek kiadásra, ezeket a vasúttársaság honlapján közzéteszi, a jegypénztáraknál kifüggeszti, valamint kérésre – térítés ellenében – kinyomtatva rendelkezésre bocsátja. Ezen kívül a GYSEV a személyes ügyintézéssel is foglalkozó ügyfélszolgálati pontokon is lehetővé teszi az azokba való legalább elektronikus betekintést. A Vasúti menetdíjtáblázatok utasokat érintő kivonatát a vasúttársaság a vasútállomásokon hirdetményben teszi közzé
Appears in 2 contracts
Samples: Személyszállítási Üzletszabályzat, Személyszállítási Üzletszabályzat
A szerződéskötést megelőző tájékoztatás. 4.1. A vasúti társaság az üzletszabályzat vagy annak módosításának tervezetét a hivatalos honlapján közzéteszi. A közzé- tételt követő 15 napon belül arra bárki észrevételt tehet. A vasúttársaság az Üzletszabályzatát, valamint annak módo- sítását módosítását – a vasúti igazgatási szerv jóváhagyását követő nyolc napon belül – a honlapján teszi közzé. Az Üzletszabály- zat Üzletszabályzat módosítása esetén az e tárgyban közzétett hirdetmény tartalmazza a megváltoztatott szabályokat és a hatálybalé- pés hatálybalépés napját is. Az Üzletszabályzat a vasúttársaság honlapján díjmentesen megtekinthető és onnan letölthető. A vasút- társaság vasúttársaság valamennyi pénztárában, valamint a személyes ügyintézéssel is foglalkozó ügyfélszolgálati pontokon lehe- tővé lehetővé teszi az Üzletszabályzatba való betekintést. Az Üzletszabályzat Üz- letszabályzat kivonatát a vasúttársaság a vasútállomásokon és megállóhelyeken hirdetményben teszi közzé. A Díjszabás Díj- szabás és a Vasúti menetdíjtáblázatok külön kerülnek kiadásra, ezeket a vasúttársaság honlapján közzéteszi, a jegypénztáraknál jegy- pénztáraknál kifüggeszti, valamint kérésre – térítés ellenében – kinyomtatva rendelkezésre bocsátja. Ezen kívül a GYSEV XXXXX a személyes ügyintézéssel is foglalkozó ügyfélszolgálati pontokon is lehetővé teszi az azokba való legalább elektronikus betekintéstbetekin- tést. A Vasúti menetdíjtáblázatok utasokat érintő kivonatát a vasúttársaság a vasútállomásokon hirdetményben teszi közzé
Appears in 2 contracts
Samples: Személyszállítási Üzletszabályzat, Személyszállítási Üzletszabályzat
A szerződéskötést megelőző tájékoztatás. 4.1. A vasúti társaság az üzletszabályzat vagy annak módosításának tervezetét a hivatalos honlapján közzéteszi. A közzé- tételt követő 15 napon belül arra bárki észrevételt tehet. A vasúttársaság az Üzletszabályzatát, valamint annak módo- sítását módosítását – a vasúti igazgatási szerv jóváhagyását követő nyolc napon belül – a honlapján teszi közzé. Az Üzletszabály- zat Üzletszabályzat módosítása esetén az e tárgyban közzétett hirdetmény tartalmazza a megváltoztatott szabályokat és a hatálybalé- pés hatálybalépés napját is. Az Üzletszabályzat a vasúttársaság vasúti társaság honlapján díjmentesen megtekinthető és onnan letölthető. A vasút- vasúti társaság valamennyi pénztárában, valamint a személyes ügyintézéssel is foglalkozó ügyfélszolgálati pontokon lehe- tővé lehetővé teszi az Üzletszabályzatba való betekintést. Az Üzletszabályzat kivonatát a vasúttársaság vasúti társaság a csak Vasút-villamos vasútállomásainak (megállóhelyeinek) kivételével a vasútállomásokon és megállóhelyeken hirdetményben teszi közzé. A Díjszabás és a Vasúti menetdíjtáblázatok külön kerülnek kiadásra, ezeket a vasúttársaság vasúti társaság honlapján közzéteszi, a jegypénztáraknál kifüggeszti, valamint kérésre – térítés ellenében – kinyomtatva rendelkezésre bocsátja. Ezen kívül a GYSEV MÁV-START a személyes ügyintézéssel is foglalkozó ügyfélszolgálati pontokon is lehetővé teszi az azokba való legalább elektronikus betekintést. A Vasúti menetdíjtáblázatok utasokat érintő kivonatát a vasúttársaság vasúti társaság − a csak Vasút-villamos vasútállomásainak (megállóhelyeinek) kivételével − a vasútállomásokon hirdetményben teszi közzé.
Appears in 2 contracts
Samples: Vasúti Személyszállítási Szerződés, Vasúti Személyszállítási Szerződés
A szerződéskötést megelőző tájékoztatás. 4.1. A vasúti társaság az üzletszabályzat vagy annak módosításának tervezetét a hivatalos honlapján közzéteszi. A közzé- tételt követő 15 napon belül arra bárki észrevételt tehet. A vasúttársaság az Üzletszabályzatát, valamint annak módo- sítását módosítását – a vasúti igazgatási szerv jóváhagyását követő nyolc napon belül – a honlapján teszi közzé. Az Üzletszabály- zat Üzletszabályzat módosítása esetén az e tárgyban közzétett hirdetmény tartalmazza a megváltoztatott szabályokat és a hatálybalé- pés hatálybalépés napját is. Az Üzletszabályzat a vasúttársaság vasúti társaság honlapján díjmentesen megtekinthető és onnan letölthető. A vasút- vasúti társaság valamennyi pénztárában, valamint a személyes 4 ügyintézéssel is foglalkozó ügyfélszolgálati pontokon lehe- tővé lehetővé teszi az Üzletszabályzatba való betekintést. Az Üzletszabályzat Üz- letszabályzat kivonatát a vasúttársaság vasúti társaság a vasútállomásokon és megállóhelyeken hirdetményben teszi közzé. A Díjszabás Díj- szabás és a Vasúti menetdíjtáblázatok külön kerülnek kiadásra, ezeket a vasúttársaság vasúti társaság honlapján közzéteszi, a jegypénztáraknál jegy- pénztáraknál kifüggeszti, valamint kérésre – térítés ellenében – kinyomtatva rendelkezésre bocsátja. Ezen kívül a GYSEV XXXXX a személyes ügyintézéssel is foglalkozó ügyfélszolgálati pontokon is lehetővé teszi az azokba való legalább elektronikus betekintéstbetekin- tést. A Vasúti menetdíjtáblázatok utasokat érintő kivonatát a vasúttársaság vasúti társaság a vasútállomásokon hirdetményben teszi közzé.
Appears in 1 contract
Samples: Személyszállítási Üzletszabályzat