Common use of A szerződésre vonatkozó tájékoztatás Clause in Contracts

A szerződésre vonatkozó tájékoztatás. 1.) Szerződéskötés technikai lépései írásbeliség, hibajavítás: a) e-mailben, b) az alkusz honlapján elektronikus formában elérhető módon, stb. A biztosító a szerződési feltételeket és a kötelezően előírt adatokról szóló tájékoztatást a fogyasztó számára a biztosítási ajánlat aláírását megelőzően a biztosító saját weboldalán történő szerződéskötés esetén elektronikus formában átadja. A biztosító olyan módon bocsátja a fogyasztó rendelkezésére a szerződési feltételeket és a kötelezően előírt adatokról szóló tájékoztatást, távértékesítési tájékoztatót, hogy annak megismerésére, elolvasására, és annak a fogyasztó részéről PDF formátumban való letöltésére a biztosító weboldalán lehetőség van. Ha a szerződéskötés biztosítási alkusz közreműködésével történik, akkor a biztosító olyan módon bocsátja a fogyasztó rendelkezésére a szerződési feltételeket és a kötelezően előírt távértékesítési tájékoztatót, hogy azokat elektronikusan átadja az alkusz számára, aki azokat a fogyasztó felé a szerződéskötésre vonatkozó jognyilatkozat megtétele előtt továbbítani (hozzáférhetővé tenni) köteles. A fentebb felsorolt távértékesítési csatornák bármelyikén keresztül létrejövő szerződéses jognyilatkozatot a biztosító a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: „Ptk.”) 6:7.§.(3) bekezdésére figyelemmel írásbelinek tekinti. A biztosító rendelkezik a Ptk. 6:82.§.(1) e.) pontja szerint a szolgáltatási tevékenységre vonatkozó magatartási kódexszel, mely a xxx.xxxxxx.xx weboldalon érhető el a Magyar Biztosítók Szövetségének Etikai- és Versenykódexe címmel. A távértékesítés keretében felmerülő esetleges hibák azonosítását és kijavítását a következő szerint biztosítja: Ha a kitöltés hibás, abban az értelemben, hogy nem tartalmazza a felület által igényelt adatot, akkor a felületen hibaüzenet jelenik meg. Ha a fogyasztó az ajánlat véglegesítését megelőzően hibát észlel, annak törlésére, javítására lehetősége van. Ha a fogyasztó a hibát az ajánlattételt követően észleli, akkor annak érdekében, hogy a hibák kijavításra kerüljenek és a szerződés a megfelelő tartalommal jöjjön létre, a biztosító ügyfélszolgálata teljes körűen a fogyasztó rendelkezésére áll.

Appears in 3 contracts

Samples: Postacasco Gépjármű Biztosítás, Postacasco Gépjármű Biztosítás, Postacasco Gépjármű Biztosítás

A szerződésre vonatkozó tájékoztatás. 1.) Szerződéskötés technikai lépései írásbeliség, hibajavítás:: a) e-mailben, b) az alkusz honlapján elektronikus formában elérhető módon, stb. A biztosító a szerződési feltételeket és a kötelezően előírt adatokról szóló tájékoztatást a fogyasztó számára a biztosítási ajánlat aláírását megelőzően a biztosító saját weboldalán történő szerződéskötés esetén elektronikus formában átadja. A biztosító olyan módon bocsátja a fogyasztó rendelkezésére a szerződési feltételeket és a kötelezően előírt adatokról szóló tájékoztatást, távértékesítési tájékoztatót, hogy annak megismerésére, elolvasására, és annak a fogyasztó részéről PDF formátumban való letöltésére a biztosító weboldalán lehetőség van. Ha a szerződéskötés biztosítási alkusz közreműködésével történik, akkor a biztosító olyan módon bocsátja a fogyasztó rendelkezésére a szerződési feltételeket és a kötelezően előírt távértékesítési tájékoztatót, hogy azokat elektronikusan átadja az alkusz számára, aki azokat a fogyasztó felé a szerződéskötésre vonatkozó jognyilatkozat megtétele előtt továbbítani (hozzáférhetővé tenni) köteles. A fentebb felsorolt távértékesítési csatornák bármelyikén keresztül létrejövő szerződéses jognyilatkozatot a biztosító a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: „Ptk.”) 6:7.§.(3) bekezdésére figyelemmel írásbelinek tekinti. A biztosító rendelkezik a Ptk. 6:82.§.(1) e.) pontja szerint a szolgáltatási tevékenységre vonatkozó magatartási kódexszel, mely a xxx.xxxxxx.xx weboldalon érhető el a Magyar Biztosítók Szövetségének Etikai- és Versenykódexe címmel. A távértékesítés keretében felmerülő esetleges hibák azonosítását és kijavítását a következő szerint biztosítja: Ha a kitöltés hibás, abban az értelemben, hogy nem tartalmazza a felület által igényelt adatot, akkor a felületen hibaüzenet jelenik meg. Ha a fogyasztó az ajánlat véglegesítését megelőzően hibát észlel, annak törlésére, javítására lehetősége van. Ha a fogyasztó a hibát az ajánlattételt követően észleli, akkor annak érdekében, hogy a hibák kijavításra kerüljenek és a szerződés a megfelelő tartalommal jöjjön létre, a biztosító ügyfélszolgálata teljes körűen a fogyasztó rendelkezésére áll.

Appears in 2 contracts

Samples: Vemoco Postacasco Gépjármű Biztosítás, Vemoco Postacasco Gépjármű Biztosítás

A szerződésre vonatkozó tájékoztatás. 1.) Szerződéskötés technikai lépései írásbeliségA távértékesítés keretében kötött biztosítási szerződések írásba foglalt szerződésnek minősülnek. Az elektronikus szerződéskötésre vonatkozóan a biztosító magára nézve kötelező érvényűnek fogadja el Fogyasztóvédelmi alapelveit, hibajavítás: a) e-mailben, b) az alkusz honlapján elektronikus formában elérhető módonamelyekről, stbvalamint a megkötött szerződésre vonatkozó hatályos biztosítási szerződési feltételekről a Partner weboldalán tájékozódhat. A biztosító a szerződéskötés időpontjában érvényes szerződési feltételeket és a kötelezően előírt adatokról szóló tájékoztatást a fogyasztó számára az ajánlattétel során, letölthető formában adjuk át. Ön, ha fogyasztó, a biztosítási ajánlat aláírását megelőzően szerződéstől a szerződéskötés napjától számított tizennégy napon belül indoklás nélkül elállhat. A szerződéskötés napja a szerződés a felek által megállapodott időpontban, illetve ha a szerződés a biztosító saját weboldalán történő szerződéskötés esetén elektronikus formában átadja. A biztosító olyan módon bocsátja a fogyasztó rendelkezésére a szerződési feltételeket és a kötelezően előírt adatokról szóló tájékoztatásthallgatásával jön létre, távértékesítési tájékoztatót, hogy annak megismerésére, elolvasására, és annak a fogyasztó részéről PDF formátumban való letöltésére akkor az ajánlatnak a biztosító weboldalán lehetőség vanvagy ügynöke részére történt átadása időpontjára visszamenő hatállyal jön létre, az ajánlat átadását követő tizenöt (15) nap elteltével. Ha a szerződéskötés szerződés megkötésének feltétele a biztosítási alkusz közreműködésével történikdíj megfizetése, akkor a biztosító olyan módon bocsátja szerződés az azt követő napon lép hatályba, amikor a fogyasztó rendelkezésére szerződő fél az díjfizetési kötelezettségét teljesíti. Szerződéskötés napja: A szerződés a szerződési feltételeket és felek által megállapodott időpontban, illetve ha a kötelezően előírt távértékesítési tájékoztatót, hogy azokat elektronikusan átadja az alkusz számára, aki azokat a fogyasztó felé a szerződéskötésre vonatkozó jognyilatkozat megtétele előtt továbbítani (hozzáférhetővé tenni) köteles. A fentebb felsorolt távértékesítési csatornák bármelyikén keresztül létrejövő szerződéses jognyilatkozatot szerződés a biztosító hallgatásával jön létre, akkor az ajánlatnak a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013biztosító vagy ügynöke részére történt átadása időpontjára visszamenő hatállyal jön létre, az ajánlat átadását követő 15 nap elteltével. évi V. törvény (továbbiakban: „Ptk.”) 6:7.§.(3) bekezdésére figyelemmel írásbelinek tekinti. A biztosító rendelkezik a Ptk. 6:82.§.(1) e.) pontja szerint a szolgáltatási tevékenységre vonatkozó magatartási kódexszel, mely a xxx.xxxxxx.xx weboldalon érhető el a Magyar Biztosítók Szövetségének Etikai- és Versenykódexe címmel. A távértékesítés keretében felmerülő esetleges hibák azonosítását és kijavítását a következő szerint biztosítja: Ha a kitöltés hibás, abban szerződés megkötésének feltétele az értelemben, hogy nem tartalmazza a felület által igényelt adatotelső biztosítási díj megfizetése, akkor a felületen hibaüzenet jelenik szerződés az azt követő napon lép hatályba, amikor a szerződő fél az első díjat a biztosító számlájára befizeti. Az elállási jog érvényesítésére vonatkozó nyilatkozatot a szolgáltatóra vonatkozó tájékoztató részben megadott levelezési címre, faxszámra, vagy e-mail címre szükséges eljuttatni. Nem illeti meg a fogyasztót az elállási jog a szerződésnek mindkét fél általi teljes körű teljesítését követően, amennyiben ez a fogyasztó kifejezett kérése alapján történt. Tájékoztatjuk, hogy az elállásra nyitva álló határidő lejárta előtt a szerződés alapján szolgáltatás nyújtását csak a fogyasztó kifejezett hozzájárulását követően kezdhetjük meg. Ha Amennyiben a fogyasztó kifejezett hozzájárulását adja, a biztosító kockázatviselése (azaz a szerződés teljesítése) már az elállásra nyitva álló határidő lejárta előtt megkezdődik. Az elállási jog gyakorlása abban az esetben tekinthető érvényesnek, ha a fogyasztó az ajánlat véglegesítését megelőzően hibát észlelerre vonatkozó nyilatkozatát a fenti határidő lejárta előtt postára adja, annak törlésérevagy egyéb igazolható módon elküldi. Az elállási jog érvényesítésére vonatkozó nyilatkozatot a szolgáltatóra vonatkozó tájékoztató részben megadott levelezési címre, javítására lehetősége vanfaxszámra, vagy elektronikus levelezési címre szükséges eljuttatni. Ha Nem illeti meg a fogyasztót az elállási jog a szerződésnek mindkét fel általi teljes körű teljesítését követően. Tájékoztatjuk, hogy az elállásra nyitva álló határidő lejárta előtt a szerződés alapján szolgáltatás nyújtását csak a fogyasztó kifejezett hozzájárulását követően kezdhetjük meg. Amennyiben a hibát az ajánlattételt követően észleli, akkor annak érdekében, hogy a hibák kijavításra kerüljenek és a szerződés a megfelelő tartalommal jöjjön létrefogyasztó kifejezett hozzájárulását adja, a biztosító ügyfélszolgálata teljes körűen kockázatviselése (azaz a fogyasztó rendelkezésére állszerződés teljesítése) már az elállásra nyitva álló határidő lejárta előtt megkezdődik. Kérjük, hogy panasz esetén írásos észrevételét juttassa el az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztályára a XIX. pont előírásai szerint. A szolgáltató felügyeleti szerve neve: Magyar Nemzeti Bank székhelye: 1054 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0-0. levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1850 Budapest telefonszáma: 00-00-000-000 e-mailcím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx_ Tájékoztatjuk arról, hogy esetleges panaszát a Magyar Nemzeti Banknak (1534 Budapest, BKKP Pf.: 777.), vagy a Magyar Nemzeti Bank által működtetett Pénzügyi Békéltető Testületnek (1525 Budapest, BKKP Pf.: 172.) is előterjesztheti, illetve bírói utat is igénybe vehet.

Appears in 2 contracts

Samples: Kombinált Kiterjesztett Garanciabiztosítási Fedezet, Kombinált Kiterjesztett Garanciabiztosítási Fedezet

A szerződésre vonatkozó tájékoztatás. 1.) Szerződéskötés technikai lépései írásbeliség, hibajavítás: a) e-mailben, b) az alkusz honlapján elektronikus formában elérhető módon, stb. A biztosító a szerződési feltételeket és a kötelezően előírt adatokról szóló tájékoztatást a fogyasztó számára a biztosítási ajánlat aláírását megelőzően a biztosító saját weboldalán történő szerződéskötés esetén elektronikus formában átadja. A biztosító olyan módon bocsátja a fogyasztó rendelkezésére a szerződési feltételeket és a kötelezően előírt adatokról szóló tájékoztatást, távértékesítési tájékoztatót, hogy annak megismerésére, elolvasására, és annak a fogyasztó részéről PDF formátumban való letöltésére a biztosító weboldalán lehetőség van. Ha a szerződéskötés biztosítási alkusz közreműködésével történik, akkor a biztosító olyan módon bocsátja a fogyasztó rendelkezésére a szerződési feltételeket és a kötelezően előírt távértékesítési tájékoztatót, hogy azokat elektronikusan átadja az alkusz számára, aki azokat a fogyasztó felé a szerződéskötésre vonatkozó jognyilatkozat megtétele előtt továbbítani (hozzáférhetővé tenni) köteles. A fentebb felsorolt távértékesítési csatornák bármelyikén keresztül létrejövő szerződéses jognyilatkozatot a biztosító a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: „Ptk.”) 6:7.§.(36:7. § (3) bekezdésére figyelemmel írásbelinek tekinti. A biztosító rendelkezik a Ptk. 6:82.§.(16:82. § (1) e.) pontja szerint a szolgáltatási tevékenységre vonatkozó magatartási kódexszel, mely a xxx.xxxxxx.xx weboldalon érhető el a Magyar Biztosítók Szövetségének Etikai- és Versenykódexe címmel. A távértékesítés keretében felmerülő esetleges hibák azonosítását és kijavítását a következő szerint biztosítja: Ha a kitöltés hibás, abban az értelemben, hogy nem tartalmazza a felület által igényelt adatot, akkor a felületen hibaüzenet jelenik meg. Ha a fogyasztó az ajánlat véglegesítését megelőzően hibát észlel, annak törlésére, javítására lehetősége van. Ha a fogyasztó a hibát az ajánlattételt követően észleli, akkor annak érdekében, hogy a hibák kijavításra kerüljenek és a szerződés a megfelelő tartalommal jöjjön létre, a biztosító ügyfélszolgálata teljes körűen a fogyasztó rendelkezésére áll.

Appears in 1 contract

Samples: Postacasco Gépjármű Biztosítás

A szerződésre vonatkozó tájékoztatás. 1.) Szerződéskötés technikai lépései írásbeliség, hibajavítás: a) e-mailben, b) az alkusz honlapján elektronikus formában elérhető módon, stb. A biztosító a szerződési feltételeket és a kötelezően előírt adatokról szóló tájékoztatást a fogyasztó számára a biztosítási ajánlat aláírását megelőzően a biztosító saját weboldalán történő szerződéskötés esetén elektronikus formában átadja. A biztosító olyan módon bocsátja a fogyasztó rendelkezésére a szerződési feltételeket és a kötelezően előírt adatokról szóló tájékoztatást, távértékesítési tájékoztatót, hogy annak megismerésére, elolvasására, és annak a fogyasztó részéről PDF formátumban való letöltésére a biztosító weboldalán lehetőség van. Ha a szerződéskötés biztosítási alkusz közreműködésével történik, akkor a biztosító olyan módon bocsátja a fogyasztó rendelkezésére a szerződési feltételeket és a kötelezően előírt távértékesítési tájékoztatót, hogy azokat elektronikusan átadja az alkusz számára, aki azokat a fogyasztó felé a szerződéskötésre vonatkozó jognyilatkozat megtétele előtt továbbítani (hozzáférhetővé tenni) köteles. A fentebb felsorolt távértékesítési csatornák bármelyikén keresztül létrejövő szerződéses jognyilatkozatot a biztosító a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: „Ptk.”) 6:7.§.(3) bekezdésére figyelemmel írásbelinek tekinti. A biztosító rendelkezik a Ptk. 6:82.§.(1) e.) pontja szerint a szolgáltatási tevékenységre vonatkozó magatartási kódexszel, mely a xxx.xxxxxx.xx weboldalon érhető el a Magyar Biztosítók Szövetségének Etikai- és Versenykódexe címmel. A távértékesítés keretében felmerülő esetleges hibák azonosítását és kijavítását a következő szerint biztosítja: Ha a kitöltés hibás, abban az értelemben, hogy nem tartalmazza a felület által igényelt adatot, akkor a felületen hibaüzenet jelenik meg. Ha a fogyasztó az ajánlat véglegesítését megelőzően hibát észlel, annak törlésére, javítására lehetősége van. Ha a fogyasztó a hibát az ajánlattételt követően észleli, akkor annak érdekében, hogy a hibák kijavításra kerüljenek és a szerződés a megfelelő tartalommal jöjjön létre, a biztosító ügyfélszolgálata teljes körűen a fogyasztó rendelkezésére áll.

Appears in 1 contract

Samples: Vemoco Postacasco Gépjármű Biztosítás

A szerződésre vonatkozó tájékoztatás. 1.) Szerződéskötés technikai lépései írásbeliség, hibajavítás:: a) e-mailben, b) az alkusz honlapján elektronikus formában elérhető módon, stb. A biztosító a szerződési feltételeket és a kötelezően előírt adatokról szóló tájékoztatást a fogyasztó számára a biztosítási ajánlat aláírását megelőzően a biztosító saját weboldalán történő szerződéskötés esetén elektronikus formában átadja. A biztosító olyan módon bocsátja a fogyasztó rendelkezésére a szerződési feltételeket és a kötelezően előírt adatokról szóló tájékoztatást, távértékesítési tájékoztatót, hogy annak megismerésére, elolvasására, és annak a fogyasztó részéről PDF formátumban való letöltésére a biztosító weboldalán lehetőség van. Ha a szerződéskötés biztosítási alkusz közreműködésével történik, akkor a biztosító olyan módon bocsátja a fogyasztó rendelkezésére a szerződési feltételeket és a kötelezően előírt távértékesítési tájékoztatót, hogy azokat elektronikusan átadja az alkusz számára, aki azokat a fogyasztó felé a szerződéskötésre vonatkozó jognyilatkozat megtétele előtt továbbítani (hozzáférhetővé tenni) köteles. A fentebb felsorolt távértékesítési csatornák bármelyikén keresztül létrejövő szerződéses jognyilatkozatot a biztosító a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: „Ptk.”) 6:7.§.(3) bekezdésére figyelemmel írásbelinek tekinti. A biztosító rendelkezik a Ptk. 6:82.§.(1) e.) pontja szerint szerinti a szolgáltatási tevékenységre vonatkozó magatartási kódexszel, mely a xxx.xxxxxx.xx weboldalon oldalon érhető el a Magyar Biztosítók Szövetségének Etikai- és Versenykódexe címmel. A távértékesítés keretében felmerülő esetleges hibák azonosítását és kijavítását a következő szerint biztosító úgy biztosítja, hogy: Ha ha a kitöltés hibás, abban az értelemben, hogy nem tartalmazza a felület által igényelt adatot, akkor a felületen hibaüzenet jelenik meg. Ha a fogyasztó az ajánlat véglegesítését megelőzően hibát észlel, annak törlésére, javítására lehetősége van. Ha a fogyasztó a hibát az ajánlattételt követően észleli, akkor annak érdekében, hogy a hibák kijavításra kerüljenek és a szerződés a megfelelő tartalommal jöjjön létre, a biztosító ügyfélszolgálata teljes körűen a fogyasztó rendelkezésére áll.

Appears in 1 contract

Samples: Vemoco Postacasco Gépjármű Biztosítás

A szerződésre vonatkozó tájékoztatás. 1.) Szerződéskötés technikai lépései írásbeliség, hibajavítás:: Biztosítási szerződés megkötésére távértékesítés keretében lehetőség van az interneten elérhető módon a biztosító weboldalán az erre szolgáló felületen a szükséges adatok beírásával, hozzájárulások elektronikus úton történő megadásával, illetve technikailag az előzőekkel azonos módon biztosítási alkuszok által üzemeltetett weboldalakon keresztül. A biztosító weboldalán kötött szerződés esetén a fogyasztó e-mailben kapja meg a biztosítási szerződést elektronikus formában. Alkuszon keresztül kötött szerződés esetében a fogyasztó az alkusz által alkalmazott technológiától függően megkaphatja a szerződést elektronikus formában: a) e-mailben, b) az alkusz honlapján elektronikus formában elérhető módon, stb. A biztosító a szerződési feltételeket és a kötelezően előírt adatokról szóló tájékoztatást a fogyasztó számára a biztosítási ajánlat aláírását megelőzően a biztosító saját weboldalán történő szerződéskötés esetén elektronikus formában átadja. A biztosító olyan módon bocsátja a fogyasztó rendelkezésére a szerződési feltételeket és a kötelezően előírt adatokról szóló tájékoztatást, távértékesítési tájékoztatót, hogy annak megismerésére, elolvasására, és annak a fogyasztó részéről PDF formátumban való letöltésére a biztosító weboldalán lehetőség van. Ha a szerződéskötés biztosítási alkusz közreműködésével történik, akkor a biztosító olyan módon bocsátja a fogyasztó rendelkezésére a szerződési feltételeket és a kötelezően előírt távértékesítési tájékoztatót, hogy azokat elektronikusan átadja az alkusz számára, aki azokat a fogyasztó felé a szerződéskötésre vonatkozó jognyilatkozat megtétele előtt továbbítani (hozzáférhetővé tenni) köteles. A fentebb felsorolt távértékesítési csatornák bármelyikén keresztül létrejövő szerződéses jognyilatkozatot a biztosító a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: „Ptk.”) 6:7.§.(3) bekezdésére figyelemmel írásbelinek tekinti. A biztosító rendelkezik a Ptk. 6:82.§.(1) e.) pontja szerint a szolgáltatási tevékenységre vonatkozó magatartási kódexszel, mely a xxx.xxxxxx.xx weboldalon érhető el a Magyar Biztosítók Szövetségének Etikai- és Versenykódexe címmel. A távértékesítés keretében felmerülő esetleges hibák azonosítását és kijavítását a következő szerint biztosítja: Ha a kitöltés hibás, abban az értelemben, hogy nem tartalmazza a felület által igényelt adatot, akkor a felületen hibaüzenet jelenik meg. Ha a fogyasztó az ajánlat véglegesítését megelőzően hibát észlel, annak törlésére, javítására lehetősége van. Ha a fogyasztó a hibát az ajánlattételt követően észleli, akkor annak érdekében, hogy a hibák kijavításra kerüljenek és a szerződés a megfelelő tartalommal jöjjön létre, a biztosító ügyfélszolgálata teljes körűen a fogyasztó rendelkezésére áll.

Appears in 1 contract

Samples: Vemoco Postacasco Gépjármű Biztosítás