Common use of A szerződéssel kapcsolatos feltételek Clause in Contracts

A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás: III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: A szerződés finanszírozása a „Szegedi ÓVI Felsővárosi Óvodájának energetikai korszerűsítése c. projekt kivitelezési munkái” című, TOP-6.5.1-19-SG1–2020-00006 kódszámú projekt keretében európai uniós támogatásból, 100% támogatási intenzitással valósul meg, utófinanszírozás keretében, önerővel kiegészítve. Ajánlatkérő igény esetén előleget fizet. Az előleg maximális mértéke a szerződésben foglalt – ÁFA nélkül számított – teljes ellenszolgáltatás 5%-ának megfelelő összeg a Kbt. 135. § (7) bekezdése alapján. Az előleget az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő kérésére legkésőbb az építési munkaterület átadását követő 15 napon belül köteles kifizetni. Az előleg biztosítékául a Kbt. 135. § (7) bekezdése alapján biztosíték nem kérhető. Az előleggel a végszámlában köteles nyertes ajánlattevő elszámolni. A munka elszámolása egyösszegű átalányáron történik. Az elvégzett feladatok ellenértékét az Ajánlatkérő a leigazolt teljesítést követően teljesíti a teljesítést követően benyújtott szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számla alapján. Az elszámolás és az ajánlat pénzneme HUF. Ajánlatkérő csak hiánytalan és szakmailag megfelelő teljesítést vesz át. Nyertes ajánlattevő 3 db részszámlázásra és 1 db végszámlázásra jogosult. Nyertes AT a kivitelezési munka 25%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 50%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 75%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár további 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT 100%-os műszaki készültségnél, a kivitelezési munkák szerződésszerű teljesítését követően jogosult a nettó szerződéses ár fennmaradó 25%-ának megfelelő összegben végszámlázásra. Végszámla az utolsó munkarész eredményes műszaki átadás-átvételét követően nyújtható be. A számla benyújtásának feltétele a hiány-, és hibamentes műszaki átadás-átvétel. Az elvégzett munka ellenértékét az ajánlatkérő a sikeres műszaki átadás-átvételt és ajánlatkérő műszaki ellenőre és képviselője által leigazolt teljesítést követően utalja át. A Kbt. 135. § (3) bekezdése alapján építési beruházások esetén a szerződésben foglalt ellenérték kifizetésére kormányrendelet a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésétől eltérő, sajátos szabályokat állapíthat meg. A 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 32/A. § tartalmazza ezen fizetési rendelkezéseket. Az eljárásban irányadó Kbt. 135. § (5)-(6) bek., valamint 272/2014. (XI.5.) Korm. rend. előírásai.

Appears in 1 contract

Samples: Építési Beruházás

A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás: III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: A szerződés finanszírozása Valamennyi rész tekintetében: Ajánlatkérő a beruházás keretében megvalósuló építési-kivitelezési tevékenységeket tervezetten a TOP-6.1.5-16-MI1-2017-00003 azonosítószámú, Szegedi ÓVI Felsővárosi Óvodájának energetikai korszerűsítése c. projekt kivitelezési munkáiÚtfejlesztések Miskolctapolcán és környékéncíműtárgyú projektből finanszírozza, TOP-6.5.1-19-SG1–2020-00006 kódszámú projekt keretében európai uniós támogatásból, 100% támogatási intenzitással valósul meg, utófinanszírozás keretében, önerővel kiegészítve. Ajánlatkérő igény esetén előleget fizet. Az előleg maximális mértéke a szerződésben foglalt – ÁFA nélkül számított – teljes ellenszolgáltatás 5%-ának megfelelő összeg a Kbt. 135. § (7) bekezdése alapján. Az előleget az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő kérésére legkésőbb az építési munkaterület átadását követő 15 napon belül köteles kifizetni. Az előleg biztosítékául a Kbt. 135. § (7) bekezdése alapján biztosíték nem kérhető. Az előleggel a végszámlában köteles nyertes ajánlattevő elszámolniutófinanszírozással. A munka elszámolása egyösszegű átalányáron történiktámogatás intenzitása a projekt elszámolható költségének 100%-a. Az elvégzett feladatok ellenértékét az Ajánlatkérő a leigazolt teljesítést követően teljesíti a teljesítést követően benyújtott szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számla alapjánTartalékkeret alkalmazására nem kerül sor. Az elszámolás és az ajánlat a kifizetés pénzneme forint (HUF. Ajánlatkérő csak hiánytalan és szakmailag megfelelő teljesítést vesz át. Nyertes ajánlattevő 3 db részszámlázásra és 1 db végszámlázásra jogosult. Nyertes AT a kivitelezési munka 25%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 50%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 75%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár további 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT 100%-os műszaki készültségnél, a kivitelezési munkák szerződésszerű teljesítését követően jogosult a nettó szerződéses ár fennmaradó 25%-ának megfelelő összegben végszámlázásra. Végszámla az utolsó munkarész eredményes műszaki átadás-átvételét követően nyújtható be. A számla benyújtásának feltétele a hiány-, és hibamentes műszaki átadás-átvétel). Az elvégzett munka ellenértékét ajánlatkérő az ajánlatkérő a sikeres műszaki átadás-átvételt és ajánlatkérő műszaki ellenőre és képviselője által leigazolt teljesítést követően utalja át. A Kbt. 135. § (3) bekezdése alapján építési beruházások esetén a szerződésben foglalt ellenérték kifizetésére kormányrendelet ellenszolgáltatás összegét 30 napos fizetési határidő mellett, a Ptk. 6:130. § (1)-(2), és Kbt. 135. § (1), (3), (5) bekezdésétől eltérőalapján egyenlíti ki. Amennyiben nyertes ajánlattevő a teljesítéshez alvállalkozót vesz igénybe, sajátos szabályokat állapíthat meg. A irányadó a 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet Korm.rendelet 32/A. § tartalmazza ezen fizetési rendelkezéseketJólteljesítési és teljesítési biztosíték: a szerződés szerinti nettó vállalkozói díj 5 %-a. Az eljárásban irányadó KbtA biztosítékok nyújtása a szerződéstervezetben írtak szerint történik. 135Késedelmi kötbér: Nyertes Ajánlattevő késedelmi kötbér megfizetésére köteles, ha a szerződésben rögzített teljesítési határidőt olyan okból, amiért felelős (Ptk 6:186.§), elmulasztja. § A késedelmi kötbér mértéke a szerződés nettó vállalkozói díjának 1 %-a/ naptári nap, minden megkezdett naptári napra. A 15 napot meghaladó késedelem esetén Ajánlatkérő jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani/elállni, mely okán az érintett nyertes Ajánlattevő meghiúsulási kötbérfizetésre lesz kötelezett. Hibás teljesítési kötbér: Nyertes Ajánlattevő hibás teljesítési kötbér megfizetésére köteles, a szerződéstervezetben meghatározott esetben. A hibás teljesítési kötbér alapja a hibás munkarész(ek)re eső nettó vállalkozói díj, mértéke a kötbéralap 1%-a minden megkezdett naptári napra. Maximális mértéke 20 napi tételnek megfelelő összeg. Meghiúsulási kötbér: Nyertes Ajánlattevő meghiúsulási kötbér megfizetésére köteles, ha olyan okból, amiért felelős (5)-(6) bekPtk 6:186.§), a teljesítés meghiúsul. A meghiúsulási kötbér alapja a nettó vállalkozói díj,mértéke a kötbéralap 20 %-a. A kötbérre vonatkozó részletes szabályokat a szerződéstervezet tartalmazza., valamint 272/2014. (XI.5.) Korm. rend. előírásai.

Appears in 1 contract

Samples: Építési Beruházás

A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás: III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: Előleg: nincs A szerződés finanszírozása a „Szegedi ÓVI Felsővárosi Óvodájának energetikai korszerűsítése c. projekt kivitelezési munkái” című, TOP-6.5.1-19-SG1–2020-00006 kódszámú projekt keretében európai uniós támogatásból, 100% támogatási intenzitással valósul meg, utófinanszírozás keretében, önerővel kiegészítve. Ajánlatkérő igény esetén előleget fizet. Az előleg maximális mértéke a szerződésben foglalt – ÁFA nélkül számított – teljes ellenszolgáltatás 5%-ának megfelelő összeg teljesítéséve kapcsolatban irányadó a Kbt. 135. § 135.§ (71), (5)-(6) bekezdése alapján. Az előleget az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő kérésére legkésőbb az építési munkaterület átadását követő 15 napon belül köteles kifizetni. Az előleg biztosítékául bek., a Kbt. 135. 27/A. § (7) bekezdése alapján biztosíték nem kérhető. Az előleggel a végszámlában köteles nyertes ajánlattevő elszámolni. A munka elszámolása egyösszegű átalányáron történik. Az elvégzett feladatok ellenértékét az Ajánlatkérő a leigazolt teljesítést követően teljesíti a teljesítést követően benyújtott szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számla alapján. Az elszámolás és az ajánlat pénzneme HUF. Ajánlatkérő csak hiánytalan és szakmailag megfelelő teljesítést vesz át. Nyertes ajánlattevő 3 db részszámlázásra és 1 db végszámlázásra jogosult. Nyertes AT a kivitelezési munka 25%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 50%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 75%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár további 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT 100%-os műszaki készültségnél, a kivitelezési munkák szerződésszerű teljesítését követően jogosult a nettó szerződéses ár fennmaradó 25%-ának megfelelő összegben végszámlázásra. Végszámla az utolsó munkarész eredményes műszaki átadás-átvételét követően nyújtható be. A számla benyújtásának feltétele a hiány-, és hibamentes műszaki átadás-átvétel. Az elvégzett munka ellenértékét az ajánlatkérő a sikeres műszaki átadás-átvételt és ajánlatkérő műszaki ellenőre és képviselője által leigazolt teljesítést követően utalja át. A Kbt. 135. § (3) bekezdése alapján építési beruházások esetén a szerződésben foglalt ellenérték kifizetésére kormányrendelet a Ptk. 6:130. § (1)-(21) bekezdésétől eltérő-(2) bekezdése. Pénznem: HUF Késedelmi kötbér a hibafeltárás megkezdésére, sajátos szabályokat állapíthat megés a mentés megkezdésére rendelkezésre álló határidő túllépésének esetére: 20.000,- Ft/óra, minden megkezdett órára. A 322/2015Felszámításra kerülő kötbér maximális összege 100.000 Ft, - Késedelmi kötbér a hiba feltárására rendelkezésre álló határidő túllépése esetére: 20.000,- Ft/óra, minden megkezdett órára. Felszámításra kerülő kötbér maximális összege 100.000 Ft, - Késedelmi kötbér az eseti megrendelésben megállapított teljesítési határidő túllépése esetére: mértéke az adott feladat (X.30.eseti megrendelés) Kormnettó ellenértékének az 5%-a / munkanaponként de legfeljebb az adott eseti megrendelés ellenértékének 20 %-a. rendelet 32Meghiúsulási kötbér az eseti megrendelés meghiúsulása esetére: mértéke adott feladat (eseti megrendelés) nettó ellenértékének 25 %-a. Meghiúsulási kötbér a teljes Szerződés meghiúsulásának esetére: a kötbér alapja a szerződés szerinti teljes nettó keretösszeg fel nem használt részének 25 %-a. Felelősségbiztosítás: nyertes Ajánlattevő köteles 10.000.000 Ft/A. § tartalmazza ezen fizetési rendelkezéseketkár és minimum 35.000.000,- Ft/év kártérítési limittel a karbantartási, javítási tevékenységet is magába foglaló felelősségbiztosítási szerződést, továbbá minimum 50.000.000 Ft/év kártérítési limittel vagyonbiztosítást kötni, vagy a meglévő felelősségbiztosítását és vagyonbiztosítását kiterjeszteni, és azok hatályát a szerződés időtartama alatt folyamatosan fenntartani. Az eljárásban irányadó Ajánlattevőnek (közös ajánlattétel esetén az ajánlatot benyújtó ATnek) az ajánlata részeként be kell nyújtania elektronikus űrlap formájában nyilatkozatát, mely szerint nyertessége esetén legkésőbb a szerződéskötés időpontjára az előírtaknak megfelelő biztosítási szerződést/szerződéseket köt, vagy a meglévő biztosítási szerződést/szerződéseket jelen közbeszerzés tárgyára kiterjeszti oly módon, hogy az maradéktalanul eleget tegyen az előírt követelményeknek, és arról is, hogy a biztosítási szerződés(ek) kiterjesztésének elmaradása az ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésnek minősül a Kbt. 135131. § (5)-(64) bekbekezdése alapján. Közös Ajánlatkérő az alábbi biztosítékokat írja elő: Teljesítési biztosíték: „teljes keretösszeg” 5%-a, Jótállási biztosíték: az adott eseti megrendelés ÁFA nélkül számított ellenértéke 5%-a. Részletek a szerződéstervezetben., valamint 272/2014. (XI.5.) Korm. rend. előírásai.

Appears in 1 contract

Samples: Szolgáltatásmegrendelés

A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetébenIII.1.1) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához szerződést biztosító mellékkötelezettségek: (képzettséghezadott esetben) van kötve - jótállás: Az ajánlattevő az általa elvégzett feladatokra (beleértve az általa beépített anyagokat) a teljesítésigazolás keltéttől számított 12 hónap - késedelmi kötbér: az ütemterv szerinti határidőhöz képesti késedelem után megkezdett naptári naponként a késedelemmel érintett részteljesítés nettó értékének 2%, de legfeljebb a késedelemmel érintett részteljesítés nettó érték 20 %-a. - hibás teljesítési kötbér: Ajánlattevő a nem megfelelő minőségben történő teljesítés esetén a hiba bejelentésétől a hibás teljesítés kijavításának napjáig, megkezdett naptári naponként napi 2 % hibás teljesítési kötbért köteles megfizetni, amelynek alapja a hibás teljesítéssel érintett részteljesítés nettó ellenértéke. A hibás teljesítési kötbér maximális összege az adott rész nettó értékének 20 %-a - meghiúsulási kötbér : a szerződés nettó értékének 20 %-a az ajánlatkérési dokumentáció részét képező szerződéstervezet szerint. III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó törvényijogszabályi rendelkezésekre: (adott esetben) Ajánlatkérő előleget a Kbt.131.§ (1)-(3)és (6)és Ptk.292/B.(1) bekezdésében foglaltak szerint fizet, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás: III.2.2amennyiben azt Ajánlattevő kéri. Az ellenszolgáltatás összegének megfizetésére az építési beruházások részletes szabályairól szóló 306/2011. (XII.23.) A Korm. Rendelet 12.§ - 14.§-ai foglaltak alapján, a szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: A szerződés finanszírozása teljesítésének elismeréseként, a „Szegedi ÓVI Felsővárosi Óvodájának energetikai korszerűsítése c. projekt kivitelezési munkái” című, TOP-6.5.1-19-SG1–2020-00006 kódszámú projekt keretében európai uniós támogatásból, 100% támogatási intenzitással valósul meg, utófinanszírozás keretében, önerővel kiegészítve. Ajánlatkérő igény esetén előleget fizetteljesítés igazolását követően haladéktalanul benyújtott számla alapján átutalással kerül sor. Az előleg maximális mértéke a szerződésben foglalt – ÁFA nélkül számított – teljes ellenszolgáltatás 5%-ának megfelelő összeg a Kbt(adott esetben) az első részszámlából kerül ellentételezésre. 135. § (7) bekezdése alapján. Az előleget az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő kérésére legkésőbb az építési munkaterület átadását követő 15 napon belül köteles kifizetni. Az előleg biztosítékául a Kbt. 135. § (7) bekezdése alapján biztosíték nem kérhető. Az előleggel a végszámlában köteles nyertes ajánlattevő elszámolni. A munka elszámolása egyösszegű átalányáron történik. Az elvégzett feladatok ellenértékét az Ajánlatkérő a leigazolt teljesítést követően teljesíti a teljesítést követően benyújtott szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számla alapján. Az elszámolás és az ajánlat pénzneme HUF. Ajánlatkérő csak hiánytalan és szakmailag megfelelő teljesítést vesz át. Nyertes ajánlattevő 3 db Ajánlattevő részszámlázásra és 1 db végszámlázásra jogosult. Nyertes AT a kivitelezési munka 25%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 50%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 75%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár további 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT 100%-os műszaki készültségnél, a kivitelezési munkák szerződésszerű teljesítését követően jogosult a nettó szerződéses ár fennmaradó 25%-ának megfelelő összegben végszámlázásra. Végszámla az utolsó munkarész eredményes műszaki átadás-átvételét követően nyújtható be. A számla benyújtásának feltétele a hiány-, és hibamentes műszaki átadás-átvétel. Az elvégzett munka ellenértékét az ajánlatkérő a sikeres műszaki átadás-átvételt és ajánlatkérő műszaki ellenőre és képviselője által leigazolt teljesítést követően utalja át. A Kbt. 135. § (3) bekezdése alapján építési beruházások esetén a szerződésben foglalt ellenérték kifizetésére kormányrendelet a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésétől eltérő, sajátos szabályokat állapíthat meg. A 322/2015306/2011. (X.30XII.23.) Korm. rendelet 3213.§ rendelkezései szerint. A számlák az ellenőrzött kivitelezési munka előrehaladásával összhangban nyújthatók be azzal, hogy a Vállalkozó (rész)számla kiállítására a Megrendelő által aláírt teljesítés-igazolás kézhezvételét követően jogosult. Az ellenszolgáltatás összegének megfizetése az ajánlattevő által kazánonként teljesített[, jegyzőkönyvben tételesen rögzített beépítés,csere, kiszerelés és az ahhoz kapcsolódó leszállított áruk teljesítésének elismerését követően,számla ellenében átutalással történik az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 36/A. § tartalmazza ezen fizetési rendelkezéseket. Az eljárásban irányadó §-ának figyelembevételével, a Kbt. 135130. § (5)-(61)-(3) bek.és (6) bekezdésében foglaltak alapján, az ajánlatkérési dokumentáció részét képező szerződéstervezetben részletezetteknek megfelelően. Ajánlattevő jogosult részszámla benyújtására kazánonként 50 %-50 %-ba Szerződésszerű teljesítést követően a kifizetést utófinanszírozás keretében teljesíti Ajánlatkérő a Kbt. 130.§(1)-(3) és (6)bekezdése,valamint 272/2014a 306/2011. (XI.5XII.23.) Korm. rendrendelet 14.§ rendelkezései alkalmazásával. előírásai.A számlák kifizetése minden esetben a Megrendelő számlájáról banki átutalással történik Műszaki - és a hozzátartozó pénzügyi ütemtervet az ajánlat részeként szükséges benyújtatni. (A pénzügyi ütemterv tervezetnek a részszámla kifizetésének időpontját és összegét is tartalmazni kell!)

Appears in 1 contract

Samples: Kivitelezési Szerződés

A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetébenIII.1.1) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához szerződést biztosító mellékkötelezettségek: (képzettséghezadott esetben) van kötve Ajánlatkérő késedelmes vagy hibás teljesítés esetén egyaránt napi 1 %, legfeljebb a kötbér alap 10 %-nak megfelelő mértékű kötbért érvényesíthet a szerződésben foglaltak szerint. A vonatkozó törvényikötbéralap késedelem és hibás teljesítés esetén egyaránt a szerződés teljes, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás: III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: A szerződés finanszírozása a „Szegedi ÓVI Felsővárosi Óvodájának energetikai korszerűsítése c. projekt kivitelezési munkái” című, TOP-6.5.1-19-SG1–2020-00006 kódszámú projekt keretében európai uniós támogatásból, 100% támogatási intenzitással valósul meg, utófinanszírozás keretében, önerővel kiegészítvenettó értéke. Ajánlatkérő igény esetén előleget fizet. Az előleg maximális mértéke a szerződésben foglalt – ÁFA nélkül számított – teljes ellenszolgáltatás 5%-ának megfelelő összeg a Kbt. 135. § (7) bekezdése alapján. Az előleget az ajánlatkérő 10 napon túli késedelem esetén, illetőleg a nyertes ajánlattevő kérésére legkésőbb az építési munkaterület átadását követő 15 napon belül köteles kifizetni. Az előleg biztosítékául a Kbt. 135. § (7) bekezdése alapján biztosíték nem kérhető. Az előleggel a végszámlában köteles nyertes ajánlattevő elszámolni. A munka elszámolása egyösszegű átalányáron történik. Az elvégzett feladatok ellenértékét az Ajánlatkérő a leigazolt teljesítést követően teljesíti a teljesítést követően benyújtott szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számla alapján. Az elszámolás és az ajánlat pénzneme HUF. Ajánlatkérő csak hiánytalan és szakmailag megfelelő teljesítést vesz át. Nyertes ajánlattevő 3 db részszámlázásra és 1 db végszámlázásra jogosult. Nyertes AT a kivitelezési munka 25%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 50%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 75%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár további 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT 100%-os műszaki készültségnél, a kivitelezési munkák szerződésszerű Ajánlattevő kétszeri hibás teljesítését követően jogosult a szerződéstől elállni, amely esetben a nyertes Ajánlattevő köteles a teljes nettó szerződéses ár fennmaradó 25%-ának vállalkozói díj 30 %-nak megfelelő összegben végszámlázásraösszegű meghiúsulási kötbért az Ajánlatkérőnek megfizetni. Végszámla Ebben az utolsó munkarész eredményes műszaki átadás-átvételét követően nyújtható beesetben az Ajánlatkérő késedelmi és hibás teljesítési kötbér felszámítására nem jogosult. Teljesítési Biztosíték mértéke a szerződés szerinti, ÁFA nélkül számított ellenszolgáltatás 5 %-a. A számla benyújtásának feltétele Teljesítési Biztosítékot a hiány-Kbt. 126. § (4) bekezdése szerint a szerződéskötéskor kell rendelkezésre bocsátani. A Teljesítési Biztosíték említett határidőre történő rendelkezésre bocsátásáról az ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell. A Teljesítési Biztosíték az ajánlattevőként szerződő fél választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérőként szerződő fél fizetési számlájára történő befizetéssel vagy bankgarancia biztosításával,vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel a dokumentációban előírtak figyelembe vételével. A szerződéskötéskor bankgarancia, és hibamentes illetve biztosítási kötelezvény formában nyújtandó Teljesítési Biztosítéknak a műszaki átadásátadást követő 5 napig, de legalább 2012.10.31. napját követő 30 napig kell érvényben lennie. A Teljesítési Biztosítékot fizetési bankszámlára történő telesítéskor a sikeres Átadás-átvételátvételi Igazoláskiadását követő 30 napig kell fenntartani. Az elvégzett munka ellenértékét Ajánlatkérő jogosult a teljesítési biztosíték terhére lehívást eszközölni amennyiben nyertes Ajánlattevő a vállalkozási szerződésben meghatározott teljesítési kötelezettségének nem tesz eleget. Nyertes Ajánlatevő a vállalkozási szerződés érvényességi ideje alatt a teljesítési biztosítékból történő lehívás esetén 5 napon belül köteles a biztosítékot az ajánlatkérő eredeti összegre kiegészíteni. Ajánlattevő a vállalkozási szerződés hibátlan teljesítéséért jótállásra köteles. Ajánlatkérő előírja a sikeres műszaki átadás-átvételt átvétel időpontjától számított 36 hónapos jótállás vállalását. Jótállási igények teljesítésére kikötött biztosíték, melyet ajánlattevő a jótállási kötelezettség kezdetének időpontjában köteles rendelkezésre bocsátani (mértéke a nettó szerződéses ellenérték 5%-a). Ajánlatkérő jogosult a jótállási biztosíték terhére lehívást eszközölni amennyiben nyertes ajánlattevő a szerződésben meghatározott jótállási kötelezettségének nem tesz eleget. Nyertes Ajánlattevő a jótállás ideje alatt a jótállási biztosítékból történő lehívás esetén 5 napon belül köteles a biztosítékot az eredeti összegre kiegészíteni. Előleg-visszafizetési biztosíték: Mértéke az előleg teljes összegével megegyezik. A nyertes ajánlattevőnek az előleg-visszafizetési biztosítékot a Kbt. 126. § (6) bekezdés a) pontjában meghatározott módon, legkésőbb az előleg kifizetés időpontjáig az ajánlatkérő rendelkezésére kell bocsátania és a megrendelő által igazolt teljesítéséig érvényességét fenn kell tartania. Vállalkozó mentesül az előleg-visszafizetési garancia nyújtásának kötelezettsége alól, amennyiben írásban nyilatkozik arról, hogy az előleg megfizetésére nem tart igényt. III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre: (adott esetben) Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme: Forint (HUF). Az ellenszolgáltatás fedezetét Ajánlatkérő a költségvetéséből (3024/2011.X.21. Fővárosi KGY határozat, Pénzeszköz megállapodás alapján) és pályázat útján elnyert támogatásból (KÖZOP-5.5.0-09-11-2011-0016) biztosítja. A díj megfizetése a nyertes ajánlattevő általi teljesítést, és az ajánlatkérő műszaki ellenőre és képviselője által leigazolt a Kbt. 130. § (2) bekezdésében ennek elismeréseként kiállított teljesítésigazolás kézhezvételét követően kiállított számla ellenében átutalással, forintban kerül kiegyenlítésre. Az igazolt teljesítést követően utalja át. A a kifizetés a Kbt. 135130. § (3) bekezdése alapján és (5) - (6) bekezdései, az építési beruházások esetén közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 306/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet 14. §-a valamint a 4/2011. (I. 28.) Kormányrendelet alapján történik. A kifizetésekre az Art 36/A.§ irányadó. Nyertes ajánlattevő a Kbt. 131.§ (1) bekezdése szerint kérheti előleg kifizetését a szerződésben foglalt ellenérték kifizetésére kormányrendelet teljes ellenszolgáltatás 5%-ának megfelelő összegben a Ptk306/2011. 6:130. § (1)-(2XII.23.) bekezdésétől eltérő, sajátos szabályokat állapíthat megKormányrendelet 12.§ (1) bekezdésében meghatározott időn belül. A 322/2015pályázat 83.40 %-ban közvetlen szállítói finanszírozású. A részletes fizetési feltételeket a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza. III.1.3) A közös ajánlatot tevő nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy: (X.30adott esetben) Nem követelmény. III.1.4) Korm. rendelet 32/A. § tartalmazza ezen fizetési rendelkezéseket. Az eljárásban irányadó Kbt. 135. § Egyéb különleges feltételek (5)-(6adott esetben) bek., valamint 272/2014. nem (XI.5.Igen válasz esetén) Korm. rend. előírásai.A különleges feltételek meghatározása:

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Értesítő

A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás: III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: Ajánlatkérő a megkötésre kerülő szerződésben Teljesítési Biztosítékot ír elő. A Teljesítési Biztosíték összege a Beruházás kivitelezésére kötött Vállalkozási Szerződésben rögzített műszaki átadás-átvétel befejezésének napjáig a nettó Megbízási Díj 5%-a, ezt követően a jótállási időszak végéig a nettó Megbízási díj 3 %-a. A Teljesítési Biztosítékot a legkésőbb a szerződés finanszírozása hatályba lépésétől számított öt munkanapon belül kell rendelkezésre bocsátani a „Szegedi ÓVI Felsővárosi Óvodájának energetikai korszerűsítése c. projekt kivitelezési munkái” címűKbt. 134. § (6) bekezdésének a) pontja szerinti módok valamelyikén. A Szerződés hatályba lépése a II. A SZERZŐDÉS TÁRGYA 1.2. pontjában foglalt Beruházás-lebonyolítói feladatok tekintetében és a II. A SZERZŐDÉS TÁRGYA 1.1. pontjában foglalt Építési műszaki ellenőri feladatok tekintetében a Szerződés X. fejezet 1. pontja szerint eltérhet, TOP-6.5.1így a Teljesítési Biztosítékot az adott részfeladatok után járó nettó Lebonyolítói Díj és nettó Műszaki Ellenőrzési Díj 5-19-SG1–2020-00006 kódszámú projekt keretében európai uniós támogatásból5%-áig szükséges 5 (azaz öt) munkanapon belül rendelkezésre bocsátani az adott szerződéses rész hatályba lépését követően. A késedelmi kötbér mértéke a teljes nettó Megbízási Díj 0,1 %-a naponta, 100% támogatási intenzitással valósul meg, utófinanszírozás keretében, önerővel kiegészítvede legfeljebb a teljes nettó Megbízási Díj 10 %-a. A meghiúsulási kötbér mértéke a teljes nettó Megbízási Díj 15 %-a. Egyéb szerződésszegési kötbér mértéke szerződésszegésenként nettó 100.000,- Ft. Ajánlatkérő igény esetén előleget fizet. Az előleg maximális mértéke a szerződésben foglalt – ÁFA nélkül számított – teljes ellenszolgáltatás 5%-ának megfelelő összeg az ellenszolgáltatást a Kbt. 135. § és a Ptk. 6:130 § (71) és (2) bekezdése alapjánszerint teljesíti, ajánlatkérő előleget nem fizet. Az előleget az ajánlatkérő ajánlattétel, a nyertes ajánlattevő kérésére legkésőbb az építési munkaterület átadását követő 15 napon belül köteles kifizetniszerződés, a számlázás és a kifizetés devizaneme: forint (HUF). Az előleg biztosítékául Irányadó különösen a Kbt. 135. § (7) bekezdése alapján biztosíték nem kérhető. Az előleggel a végszámlában köteles nyertes ajánlattevő elszámolni27/A. §. A munka elszámolása egyösszegű átalányáron történik. Az elvégzett feladatok ellenértékét az Ajánlatkérő részletes feltételeket a leigazolt teljesítést követően teljesíti a teljesítést követően benyújtott szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számla alapján. Az elszámolás és az ajánlat pénzneme HUF. Ajánlatkérő csak hiánytalan és szakmailag megfelelő teljesítést vesz át. Nyertes ajánlattevő 3 db részszámlázásra és 1 db végszámlázásra jogosult. Nyertes AT a kivitelezési munka 25%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 50%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 75%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár további 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT 100%-os műszaki készültségnél, a kivitelezési munkák szerződésszerű teljesítését követően jogosult a nettó szerződéses ár fennmaradó 25%-ának megfelelő összegben végszámlázásra. Végszámla az utolsó munkarész eredményes műszaki átadás-átvételét követően nyújtható be. A számla benyújtásának feltétele a hiány-, és hibamentes műszaki átadás-átvétel. Az elvégzett munka ellenértékét az ajánlatkérő a sikeres műszaki átadás-átvételt és ajánlatkérő műszaki ellenőre és képviselője által leigazolt teljesítést követően utalja át. A Kbt. 135. § (3) bekezdése alapján építési beruházások esetén a szerződésben foglalt ellenérték kifizetésére kormányrendelet a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésétől eltérő, sajátos szabályokat állapíthat meg. A 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 32/A. § tartalmazza ezen fizetési rendelkezéseket. Az eljárásban irányadó Kbt. 135. § (5)-(6) bek., valamint 272/2014. (XI.5.) Korm. rend. előírásai.közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák

Appears in 1 contract

Samples: Szolgáltatásmegrendelés

A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) x A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás:: 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: A szerződés finanszírozása Szerződés teljesítésével kapcsolatos fizetési feltételeket, illetve a „Szegedi ÓVI Felsővárosi Óvodájának energetikai korszerűsítése c. projekt kivitelezési munkái” című, TOP-6.5.1-19-SG1–2020-00006 kódszámú projekt keretében európai uniós támogatásból, 100% támogatási intenzitással valósul meg, utófinanszírozás szerződést biztosító mellékkötelezettségek keretmegállapodás megkötését követően az egyedi szerződések keretében, önerővel kiegészítve: Devizanem: magyar forint (HUF). Ajánlatkérő igény esetén előleget fizetElőleg a nettó vállalkozói díj 20 %-a. Az előleg maximális mértéke a szerződésben foglalt – ÁFA nélkül számított – teljes ellenszolgáltatás 5%-ának megfelelő összeg végszámlából kerül levonásra. Az egyedi szerződések alapján nyertes ajánlattevő 1 db előlegszámla, 1 db részszámlát és 1 db végszámlát jogosult benyújtani. Vállalkozó a számla kiállítására a Megrendelő képviselője által aláírt teljesítésigazolás alapján jogosult. A számla kifizetésére a Kbt. 135. § (71), (4)-(6) bekezdése alapján. Az előleget az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő kérésére legkésőbb az építési munkaterület átadását követő 15 napon belül köteles kifizetni. Az előleg biztosítékául a Kbt. 135. § (7) bekezdése alapján biztosíték nem kérhető. Az előleggel a végszámlában köteles nyertes ajánlattevő elszámolnibekezdései irányadók. A munka elszámolása egyösszegű átalányáron történik. Az elvégzett feladatok ellenértékét fizetési határidő az Ajánlatkérő a leigazolt teljesítést követően teljesíti a teljesítést követően benyújtott szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számla alapján. Az elszámolás és az ajánlat pénzneme HUF. Ajánlatkérő csak hiánytalan és szakmailag megfelelő teljesítést vesz át. Nyertes ajánlattevő 3 db részszámlázásra és 1 db végszámlázásra jogosult. Nyertes AT a kivitelezési munka 25%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 50%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 75%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár további 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT 100%-os műszaki készültségnél, a kivitelezési munkák szerződésszerű teljesítését követően jogosult a nettó szerződéses ár fennmaradó 25%-ának megfelelő összegben végszámlázásra. Végszámla az utolsó munkarész eredményes műszaki átadás-alapján kiállított számla Megbízó általi átvételét követően nyújtható be. A számla benyújtásának feltétele a hiány-, és hibamentes műszaki átadás-átvétel. Az elvégzett munka ellenértékét az ajánlatkérő a sikeres műszaki átadás-átvételt és ajánlatkérő műszaki ellenőre és képviselője által leigazolt teljesítést követően utalja át. A Kbt. 135. § (3) bekezdése alapján építési beruházások esetén a szerződésben foglalt ellenérték kifizetésére kormányrendelet követő 30 naptári nap a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésétől eltérőalapján. Biztosítékok: Késedelmi kötbér: a késedelemmel érintett részre vonatkozó nettó vállalkozói díj 0,5 %-a/naptári nap, sajátos szabályokat állapíthat megde max. 15 %. Meghiúsulási kötbér: a teljes nettó vállalkozói díj 20 %-a. Telj. bizt., Jóltelj. bizt.: a nett. váll. díj 5-5 %-a. Jótállás: 12 hó. Nyertes ajánlattevő(k)nek a keretmegállapodás megkötését követően az egyedi szerződések keretében az adott tervezési munka értékének min. 60 %-át elérő kártérítési összegű/év, és min. 40 %-át elérő kártérítési összegű/kár felelősségbiztosítással kell rendelkeznie építészeti és műszaki tervezési tárgyban, ami az alvállalkozók (altervezők, közreműködők) szolgáltatásaira is kiterjed. A 322/2015. (X.30felelősségbiztosítás időtartamát a projekthez kell igazítani, a felelősségbiztosítás fenntartásának pontos időtartama a verseny újranyitások alkalmával határozhatók meg.) Korm. rendelet 32/A. § tartalmazza ezen fizetési rendelkezéseket. Az eljárásban irányadó Kbt. 135. § (5)-(6) bek., valamint 272/2014. (XI.5.) Korm. rend. előírásai.

Appears in 1 contract

Samples: Keretmegállapodás

A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás: III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésére. Xxxxxxxx (teljes nettó vállalkozói díj az alapja): - késedelmi: max.0,5%/ naptári nap maximum 30 nap. - meghiúsulási: 20% biztosítékok (alap feladatokra megajánlott nettó vállalkozói díj az alapja): - jótállási (hibás teljesítési): 5 % - teljesítési 5 % Jótállás: nyertes ajánlattevő a szerződés hibátlan teljesítésének biztosítására az elvégzett kivitelezési munka vonatkozásában a sikeres átadás-átvételtől számított 36 hónap jótállást vállal. Nyertes ajánlattevő az átadás-átvételi jegyzőkönyv lezárásának dátumától számítva az épület szerkezeteire és az azok létrehozásánál felhasznált egyes termékeire és anyagaira vonatkozóan 60 hónap teljes körű jótállást vállal. A beépített egyéb eszközök esetében ajánlatkérő gyártói garanciát kér. Fő finanszírozási és fizetési feltételek: Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme: HUF. A finanszírozás tervezett forrása: EFOP és saját forrás Ajánlatkérő 5 % tartalékkeretet alkalmaz. (saját forrás) Ajánlatkérő 5 % előleg igénybevételének lehetőségét biztosítja, Az Előleg összege a végszámlában kerül elszámolásra. A teljesítés során benyújtható 1 db részszámla és 1 db végszámla. A szerződés finanszírozása a „Szegedi ÓVI Felsővárosi Óvodájának energetikai korszerűsítése c. projekt kivitelezési munkái” című, TOP-6.5.1-19-SG1–2020-00006 kódszámú projekt keretében európai uniós támogatásból, 100% támogatási intenzitással valósul meg, utófinanszírozás keretében, önerővel kiegészítve. ellenértékét Ajánlatkérő igény esetén előleget fizet. Az előleg maximális mértéke a szerződésben foglalt – ÁFA nélkül számított – teljes ellenszolgáltatás 5%-ának megfelelő összeg a Kbt. 135. § (71) bekezdése alapján. Az előleget az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő kérésére legkésőbb az építési munkaterület átadását követő 15 napon belül köteles kifizetni. Az előleg biztosítékául a Kbt. 135. § (7) bekezdése alapján biztosíték nem kérhető. Az előleggel a végszámlában köteles nyertes ajánlattevő elszámolni. A munka elszámolása egyösszegű átalányáron történik. Az elvégzett feladatok ellenértékét az Ajánlatkérő a leigazolt teljesítést követően teljesíti a teljesítést követően benyújtott szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számla alapján. Az elszámolás és az ajánlat pénzneme HUF. Ajánlatkérő csak hiánytalan és szakmailag megfelelő teljesítést vesz át. Nyertes ajánlattevő 3 db részszámlázásra és 1 db végszámlázásra jogosult. Nyertes AT a kivitelezési munka 25%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 50%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 75%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár további 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT 100%-os műszaki készültségnél, a kivitelezési munkák szerződésszerű teljesítését követően jogosult a nettó szerződéses ár fennmaradó 25%-ának megfelelő összegben végszámlázásra. Végszámla az utolsó munkarész eredményes műszaki átadás-átvételét követően nyújtható be. A számla benyújtásának feltétele a hiány-, és hibamentes műszaki átadás-átvétel. Az elvégzett munka ellenértékét az ajánlatkérő a sikeres műszaki átadás-átvételt és ajánlatkérő műszaki ellenőre és képviselője által leigazolt teljesítést követően utalja át. A Kbt. 135. § (3), (5)-(7) bekezdése alapján építési beruházások esetén a szerződésben foglalt ellenérték kifizetésére kormányrendelet bekezdései és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésétől eltérő, sajátos szabályokat állapíthat megbekezdései szerint teljesíti. A 322/2015késedelmi kamatra a Ptk. (X.30.) Korm. rendelet 32/A. § tartalmazza ezen fizetési rendelkezéseket. Az eljárásban irányadó Kbt. 1356:155. § (5)-(6) bekaz irányadó. A szerződést megerősítő biztosítékok és a fizetési feltételek részletes szabályait a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezet tartalmazza. A finanszírozás formája: utófinanszírozás., valamint 272/2014. (XI.5.) Korm. rend. előírásai.

Appears in 1 contract

Samples: Építési Beruházás

A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás: III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: A szerződés finanszírozása vételár megfizetése a „Szegedi ÓVI Felsővárosi Óvodájának energetikai korszerűsítése c. projekt kivitelezési munkái” címűsikeres átadás-átvételi eljárás után az Eladó képviselője által aláírt teljesítésigazolás alapján történik, TOP-6.5.1-19-SG1–2020-00006 kódszámú projekt keretében európai uniós támogatásbólszámla ellenében, 100% támogatási intenzitással valósul megátutalás útján, utófinanszírozás keretében30 napos fizetési határidővel, önerővel kiegészítve. Ajánlatkérő igény esetén előleget fizet. Az előleg maximális mértéke a szerződésben foglalt – ÁFA nélkül számított – teljes ellenszolgáltatás 5%-ának megfelelő összeg a Kbt. 135. § (71) bekezdése alapján. Az előleget az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő kérésére legkésőbb az építési munkaterület átadását követő 15 napon belül köteles kifizetni. Az előleg biztosítékául a Kbt. 135. § (75) bekezdése alapján biztosíték nem kérhető. Az előleggel a végszámlában köteles nyertes ajánlattevő elszámolni. A munka elszámolása egyösszegű átalányáron történik. Az elvégzett feladatok ellenértékét az Ajánlatkérő a leigazolt teljesítést követően teljesíti a teljesítést követően benyújtott szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számla alapján. Az elszámolás és az ajánlat pénzneme HUF. Ajánlatkérő csak hiánytalan és szakmailag megfelelő teljesítést vesz át. Nyertes ajánlattevő 3 db részszámlázásra és 1 db végszámlázásra jogosult. Nyertes AT a kivitelezési munka 25%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 50%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 75%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár további 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT 100%-os műszaki készültségnél(6) bekezdéseiben, a kivitelezési munkák szerződésszerű teljesítését követően jogosult a nettó szerződéses ár fennmaradó 25%-ának megfelelő összegben végszámlázásra. Végszámla az utolsó munkarész eredményes műszaki átadás-átvételét követően nyújtható be. A számla benyújtásának feltétele a hiány-, és hibamentes műszaki átadás-átvétel. Az elvégzett munka ellenértékét az ajánlatkérő a sikeres műszaki átadás-átvételt és ajánlatkérő műszaki ellenőre és képviselője által leigazolt teljesítést követően utalja át. A Kbt. 135. § (3) bekezdése alapján építési beruházások esetén a szerződésben foglalt ellenérték kifizetésére kormányrendelet valamint a Ptk. 6:130. § (1)-(21) bekezdésétől eltérő, sajátos szabályokat állapíthat megés (2) bekezdésében leírtak figyelembe vételével. Eladó előleg fizetését és részszámlázási lehetőséget az alábbiak szerint biztosít. Vevő 1 db előlegszámla (50%) és 1 db végszámla (100 %) benyújtásának lehetőségét biztosítja. A 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 32/A. § tartalmazza ezen fizetési rendelkezéseketszámlázás és az ellenszolgáltatás teljesítésének részletes feltételeit a közbeszerzési dokumentumokban szereplő szerződéstervezet tartalmazza. Az eljárásban irányadó előleg a végszámlából kerül levonásra. Az ajánlattétel, a szerződés, a számlázás, valamint a kifizetések pénzneme a Forint. Ajánlatkérő elektronikus számlát elfogad a Kbt. 13527/A.§-ára tekintettel. § (5)-(6) bekAjánlati biztosíték nem került előírásra. Késedelmes teljesítés esetén a kötbér napi mértéke a Berendezés értékének 0,5%-a, de legfeljebb 20%. Hibás teljesítés esetén az Eladó a késedelmi kötbérrel megegyező mértékű kötbér fizetésére köteles naponta, a hiba kijavításának időtartamára. A meghiúsulási kötbér mértéke a szerződéses érték 20%-a. A kötbér kifizetése nem érinti a Vevő azon jogát, hogy a szerződésszegéssel okozott és a kötbér összegével nem fedezett kárának megtérítését követelje. További szabályokat a Közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezet tartalmazza., valamint 272/2014. (XI.5.) Korm. rend. előírásai.

Appears in 1 contract

Samples: Beszerzési Szerződés

A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás: III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: Valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadó: A szerződés finanszírozása a „Szegedi ÓVI Felsővárosi Óvodájának energetikai korszerűsítése c. projekt kivitelezési munkái” című, TOP-6.5.1-19-SG1–2020-00006 kódszámú projekt keretében európai uniós támogatásból, 100% támogatási intenzitással valósul meg, utófinanszírozás keretében, önerővel kiegészítve. Ajánlatkérő igény esetén előleget fizet. Az előleg maximális mértéke a szerződésben foglalt – ÁFA nélkül számított – teljes ellenszolgáltatás 5%-ának megfelelő összeg a Kbt. 135. § (7) bekezdése alapján. Az előleget az ajánlatkérő teljesítés igazolására szolgáló szakmai igazolást a nyertes ajánlattevő kérésére legkésőbb (szerződést teljesítő vállalkozó) készre jelentését követő 5 (öt) munkanapon belül kerül kiállításra a szerződésben részletezettek szerint. Ajánlatkérő az építési munkaterület átadását követő 15 napon belül köteles kifizetni. Az előleg biztosítékául a Kbt. 135. § (7) bekezdése előbbieknek megfelelően igazolt teljesítés alapján biztosíték nem kérhető. Az előleggel a végszámlában köteles nyertes ajánlattevő elszámolnibenyújtott számlát fogadja el. A munka elszámolása egyösszegű átalányáron történik. Az elvégzett feladatok ellenértékét az Ajánlatkérő a leigazolt teljesítést követően teljesíti kifizetés a teljesítést követően benyújtott szerződésszerű és utólag, a jogszabályoknak megfelelő megfelelően kiállított számla alapján. Az elszámolás és az ajánlat pénzneme HUF. Ajánlatkérő csak hiánytalan és szakmailag megfelelő teljesítést vesz át. Nyertes ajánlattevő 3 db részszámlázásra és 1 db végszámlázásra jogosult. Nyertes AT a kivitelezési munka 25%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 50%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 75%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár további 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT 100%-os műszaki készültségnél, a kivitelezési munkák szerződésszerű teljesítését követően jogosult a nettó szerződéses ár fennmaradó 25%-ának megfelelő összegben végszámlázásra. Végszámla az utolsó munkarész eredményes műszaki átadás-átvételét követően nyújtható be. A számla benyújtásának feltétele a hiány-, és hibamentes műszaki átadás-átvétel. Az elvégzett munka ellenértékét az ajánlatkérő a sikeres műszaki átadás-átvételt és ajánlatkérő műszaki ellenőre és képviselője által leigazolt teljesítést követően utalja át. A Kbt. 135. § (3) bekezdése alapján építési beruházások esetén a szerződésben foglalt ellenérték kifizetésére kormányrendelet ellenében a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésétől eltérőbekezdései szerint, sajátos szabályokat állapíthat mega számla kézhezvételének napját követő 30 (harminc) napon belül, banki átutalással történik, az utófinanszírozás szabályai szerint. Ajánlatkérő elfogadja és feldolgozza az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú EU szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az EUHL-ben közzétett szintaxislistának. Ha a fenti határidők utolsó napja munkaszüneti nap, a határidő a következő munkanapon jár le. Ajánlatkérő előleget nem, részszámlázási lehetőséget ütemenként biztosít. Nyertes ajánlattevő 3 (három) darab részszámla és 1 (egy) darab végszámla benyújtására jogosult. 1. részszámla: I. Ütem - nettó ajánlati ár: 20% 2. részszámla: II. Ütem: nettó ajánlati ár: 20% 3. részszámla: III. Ütem: nettó ajánlati ár: 40 % Végszámla: IV. Ütem: nettó ajánlati ár: 20 % (A 322/20153. rész esetében 4 (X.30négy) darab részszámla és 1 (egy) darab végszámla benyújtására jogosult. 1. részszámla: I. Ütem - nettó ajánlati ár: 10% 2. részszámla: II. Ütem: nettó ajánlati ár: 10% 3. részszámla: III. Ütem: nettó ajánlati ár: 20 % 4. részszámla: IV. Ütem: nettó ajánlati ár: 40 % Végszámla: V. Ütem: nettó ajánlati ár: 20 %) Korm. rendelet 32/A. § tartalmazza ezen fizetési rendelkezéseket. Az eljárásban irányadó Követelések esetleges beszámítása Kbt. 135. § (5)-(66) bekszerint. Fizetési késedelem esetén Ptk. 6:155. § (1) szerinti késedelmi kamat és 2016. évi IX. törvény szerinti behajtási költségátalány érvényesek., valamint 272/2014. (XI.5.) Korm. rend. előírásai.

Appears in 1 contract

Samples: Szolgáltatásmegrendelés

A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás: III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: Xxxxxxxx, biztosítékok: Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésére. Kötbérek: - késedelmi: max.0,5%/ naptári nap maximum 30 nap. - meghiúsulási: 20% biztosítékok: - jótállási (hibás teljesítési): 5 % - teljesítési 5 % Jótállás: nyertes ajánlattevő a szerződés hibátlan teljesítésének biztosítására az elvégzett kivitelezési munka vonatkozásában a sikeres átadás-átvételtől számított 36 hónap jótállást vállal. Nyertes ajánlattevő az átadás–átvételi jegyzőkönyv lezárásának dátumától számítva a lakásépítéssel kapcsolatos kötelező jótállásról szóló 181/2003. (XI.5.) Korm. rendelet 1.§ (3) bekezdés szerinti közhasználatú építményeknek a 3. mellékletében meghatározott épületszerkezeteire és az azok létrehozásánál felhasznált egyes termékeire és anyagaira vonatkozóan 60 hónap, a 4. mellékletében meghatározott épületszerkezeteire és az azok létrehozásánál felhasznált egyes termékeire és anyagaira vonatkozóan 120 hónap teljes körű jótállást vállal. A beépített egyéb eszközök esetében ajánlatkérő gyártói garanciát kér. Fő finanszírozási és fizetési feltételek: Az ajánlattétel, a szerződés finanszírozása és a „Szegedi ÓVI Felsővárosi Óvodájának energetikai korszerűsítése c. projekt kivitelezési munkái” című, TOP-6.5.1-19-SG1–2020-00006 kódszámú projekt keretében európai uniós támogatásból, 100% támogatási intenzitással valósul meg, utófinanszírozás keretében, önerővel kiegészítvekifizetések pénzneme: HUF. Finanszírozás: Ajánlatkérő igény esetén előleget fizetfeltételes közbeszerzési eljárást ír ki a Kbt. Az előleg maximális mértéke a szerződésben foglalt – ÁFA nélkül számított – teljes ellenszolgáltatás 5%-ának megfelelő összeg 53. § (5) bek. és a Kbt. 135. § (712) bekezdése bek. alapján. A támogatási forrás rendelkezésre állása a szerződés hatályba lépésének a feltétele. Ajánlatkérő rögzíti, hogy amennyiben a szerződés aláírásától számított 6 hónapon belül nem áll rendelkezésre, vagy nem megfelelő mértékben áll rendelkezésre a támogatási forrás, abban az esetben Felek elállnak a szerződéstől. A finanszírozás tervezett forrása: KEHOP Ajánlatkérő 5 % tartalékkeretet alkalmaz. Ajánlatkérő 5 % előleg igénybevételének lehetőségét biztosítja, Az előleget Előleg összege teljes egészében az ajánlatkérő első, második, harmadik részszámlákban, valamint a nyertes ajánlattevő kérésére legkésőbb az építési munkaterület átadását követő 15 napon belül köteles kifizetnivégszámlában arányosan kerül elszámolásra. Az előleg biztosítékául A teljesítés során benyújtható 4 db részszámla és 1 db. végszámla. A szerződés ellenértékét Ajánlatkérő a Kbt. 135. § (71) bekezdése alapján biztosíték nem kérhető. Az előleggel a végszámlában köteles nyertes ajánlattevő elszámolni. A munka elszámolása egyösszegű átalányáron történik. Az elvégzett feladatok ellenértékét az Ajánlatkérő a leigazolt teljesítést követően teljesíti a teljesítést követően benyújtott szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számla alapján. Az elszámolás és az ajánlat pénzneme HUF. Ajánlatkérő csak hiánytalan és szakmailag megfelelő teljesítést vesz át. Nyertes ajánlattevő 3 db részszámlázásra és 1 db végszámlázásra jogosult. Nyertes AT a kivitelezési munka 25%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 50%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 75%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár további 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT 100%-os műszaki készültségnél, a kivitelezési munkák szerződésszerű teljesítését követően jogosult a nettó szerződéses ár fennmaradó 25%-ának megfelelő összegben végszámlázásra. Végszámla az utolsó munkarész eredményes műszaki átadás-átvételét követően nyújtható be. A számla benyújtásának feltétele a hiány-, és hibamentes műszaki átadás-átvétel. Az elvégzett munka ellenértékét az ajánlatkérő a sikeres műszaki átadás-átvételt és ajánlatkérő műszaki ellenőre és képviselője által leigazolt teljesítést követően utalja át. A Kbt. 135. § (3), (5)-(7) bekezdése alapján építési beruházások esetén a szerződésben foglalt ellenérték kifizetésére kormányrendelet bekezdései és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésétől eltérő, sajátos szabályokat állapíthat megbekezdései szerint teljesíti. A 322/2015késedelmi kamatra a Ptk. (X.30.) Korm. rendelet 32/A. § tartalmazza ezen fizetési rendelkezéseket. Az eljárásban irányadó Kbt. 1356:155. § (5)-(6) bekaz irányadó. A szerződést megerősítő biztosítékok és a fizetési feltételek részletes szabályait a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezet tartalmazza., valamint 272/2014. (XI.5.) Korm. rend. előírásai.

Appears in 1 contract

Samples: Építési Beruházás

A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések szolgáltatásmegrendelés esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás:: Az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. sz. melléklet I. tervezési fejezet 2. rész Építészeti-műszaki tervezés alábbi pontjai: 2., 4 VAGY 5., 8., 15, 26. III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: A szerződés finanszírozása jelen felhívás II.2.7) pontjában megjelölt 22 hónap időtartam a „Szegedi ÓVI Felsővárosi Óvodájának energetikai korszerűsítése c. tárgyi projekt kivitelezési munkái” címűfizikai zárásának határidejéből (előreláthatólag 2019.01.31. napja) számított, TOP-6.5.1-19-SG1–2020-00006 kódszámú projekt keretében európai uniós támogatásból, 100% támogatási intenzitással valósul meg, utófinanszírozás keretében, önerővel kiegészítvebecsült időtartam. Ajánlatkérő igény esetén előleget fizet. Az előleg maximális mértéke előírja, hogy a szerződésben foglalt – ÁFA nélkül számított – teljes ellenszolgáltatás 5%-ának megfelelő összeg a Kbt. 135. § (7) bekezdése alapján. Az előleget az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő kérésére legkésőbb az építési munkaterület átadását követő 15 következő feladatokat 210 napon belül köteles kifizetni. Az előleg biztosítékául a Kbt. 135. § kell teljesíteni (7részteljesítési határidő): - TANULMÁNYTERV ELKÉSZÍTÉSE; - ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ ELKÉSZÍTÉSE, ENGEDÉLYEZTETÉSE ÉS ENGEDÉLY(EK) bekezdése alapján biztosíték nem kérhető. Az előleggel a végszámlában köteles nyertes ajánlattevő elszámolniMEGSZERZÉSE; - KIVITELI TERVDOKUMENTÁCIÓ ELKÉSZÍTÉSE, TÉTELES ÁRAZOTT KÖLTSÉGVETÉS ÉS ÁRAZATLAN KÖLTSÉGVETÉSI KIÍRÁS KÉSZÍTÉSE. A munka elszámolása egyösszegű átalányáron történik. Az elvégzett feladatok ellenértékét az Ajánlatkérő teljesítés határideje a leigazolt teljesítést követően teljesíti a teljesítést követően benyújtott szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számla alapján. Az elszámolás és az ajánlat pénzneme HUF. Ajánlatkérő csak hiánytalan és szakmailag megfelelő teljesítést vesz át. Nyertes ajánlattevő 3 db részszámlázásra és 1 db végszámlázásra jogosult. Nyertes AT a kivitelezési munka 25%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 50%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 75%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár további 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT 100%-os műszaki készültségnéltervezői művezetés feladatelem vonatkozásában, amely egyben véghatáridő, a kivitelezési munkák szerződésszerű teljesítését követően jogosult tárgyi projekt fizikai zárásának határidejével egyezik meg (előreláthatólag 2019.01.31. napja, azaz 22 hónap a nettó szerződéses ár fennmaradó 25%-ának megfelelő összegben végszámlázásraszerződés megkötésétől számítva). Végszámla az utolsó munkarész eredményes műszaki átadás-átvételét követően nyújtható be. A számla benyújtásának feltétele Amennyiben a hiány-támogatási szerződésben a tárgyi projekt fizikai zárásának határidejéhez rögzített határidő meghosszabbításra kerül, és hibamentes műszaki átadás-átvétel. Az elvégzett munka ellenértékét az ajánlatkérő úgy a sikeres műszaki átadás-átvételt és ajánlatkérő műszaki ellenőre és képviselője által leigazolt teljesítést követően utalja át. A Kbt. 135. § véghatáridő (3teljesítés határideje a tervezői művezetés feladatelem vonatkozásában) bekezdése alapján építési beruházások esetén a szerződésben foglalt ellenérték kifizetésére kormányrendelet a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésétől eltérő, sajátos szabályokat állapíthat mindenkor hatályos támogatási szerződés szerinti projekt fizikai zárásának határidejéhez rögzített határidővel egyezik meg. A 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 32/A. § tartalmazza ezen fizetési rendelkezéseket. Az eljárásban irányadó Kbt. 135. § (5)-(6) bek., valamint 272/2014. (XI.5.) Korm. rend. előírásai.

Appears in 1 contract

Samples: Szolgáltatásmegrendelés

A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás: III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: A szerződés finanszírozása a „Szegedi ÓVI Felsővárosi Óvodájának energetikai korszerűsítése c. projekt kivitelezési munkái” című, TOP-6.5.11-19-SG1–2020-00006 kódszámú projekt keretében európai uniós támogatásból, 100% támogatási intenzitással valósul meg, utófinanszírozás keretében, önerővel kiegészítve. 2 részek: Ajánlatkérő igény esetén előleget nem fizet. Az előleg maximális mértéke Ajánlattevő megrendelésenként jogosult számlát kiállítani. A benyújtott számla ellenértékének kiegyenlítésére átutalással kerül sor a szerződésben foglalt – ÁFA nélkül számított – teljes ellenszolgáltatás 5%-ának megfelelő összeg szerződésszerű teljesítés igazolását követően, a Kbt. 135. § (71), (5), (6) bekezdése alapjánbekezdéseiben, az 1997. Az előleget az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő kérésére legkésőbb az építési munkaterület átadását követő 15 napon belül köteles kifizetniévi LXXXIII. Az előleg biztosítékául a Kbt. 135. törvény 9/A. § (7a) bekezdése alapján biztosíték nem kérhető. Az előleggel a végszámlában köteles nyertes ajánlattevő elszámolni. A munka elszámolása egyösszegű átalányáron történik. Az elvégzett feladatok ellenértékét az Ajánlatkérő a leigazolt teljesítést követően teljesíti a teljesítést követően benyújtott szerződésszerű pontjában és a jogszabályoknak megfelelő számla alapján2013:V.tv. Az elszámolás és az ajánlat pénzneme HUF. Ajánlatkérő csak hiánytalan és szakmailag megfelelő teljesítést vesz át. Nyertes ajánlattevő 3 db részszámlázásra és 1 db végszámlázásra jogosult. Nyertes AT a kivitelezési munka 25%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 50%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 75%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár további 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT 100%-os műszaki készültségnél, a kivitelezési munkák szerződésszerű teljesítését követően jogosult a nettó szerződéses ár fennmaradó 25%-ának megfelelő összegben végszámlázásra. Végszámla az utolsó munkarész eredményes műszaki átadás-átvételét követően nyújtható be. A számla benyújtásának feltétele a hiány-, és hibamentes műszaki átadás-átvétel. Az elvégzett munka ellenértékét az ajánlatkérő a sikeres műszaki átadás-átvételt és ajánlatkérő műszaki ellenőre és képviselője által leigazolt teljesítést követően utalja át. A Kbt. 135. § (3Ptk.) bekezdése alapján építési beruházások esetén a szerződésben foglalt ellenérték kifizetésére kormányrendelet a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésétől eltérőbek.-ben, sajátos szabályokat állapíthat megvalamint a szerződéstervezetben foglalt feltételeknek megfelelően, a számla kézhezvételétől számított 60 napos fizetési határidővel. Nyertes ajánlattevő benyújthat elektronikus számlát, amely megfelel az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának. Az ajánlattétel, az elszámolás, átutalás, kifizetés pénzneme forint (HUF). Késedelmi kötbér: 1%/nap, alapja a késedelmes teljesítéssel érintett szállítás nettó ellenértéke, max.: szállításonként 15 nap. Hibás teljesítési kötbér: alapja a hibás teljesítéssel érintett szállítás nettó ellenértéke, mértéke 15%. Maximális összege a szerződésben meghatározott teljes nettó ellenérték 10 %-a. Ajánlatkérő jogosult elállni a szerződéstől, ha az érvényesíthető késedelmi kötbér eléri a maximális tételt vagy a hibás teljesítési kötbér összege eléri a maximális összeget és a szerződéskötés előtt fennállt állapotot természetben vissza lehet állítani. Amennyiben a teljesítés elmarad, Ajánlatkérő meghiúsulási kötbért jogosult érvényesíteni nyertes ajánlattevővel szemben. Alapja a meghiúsulással érintett rendelés nettó ellenértéke, mértéke 15%. A 322/2015teljes keretszerződés meghiúsulása esetén Ajánlatkérő a szerződésben meghatározott teljes nettó ellenérték 20 %-ával megegyező mértékű meghiúsulási kötbért jogosult érvényesíteni. (X.30Ajánlatkérő ajánlati biztosíték nyújtását nem írja elő. Ajánlattevő az árura az átadástól számított 12 hónapos időtartamra jótállást vállal. További részletek a szerződéstervezetben.) Korm. rendelet 32/A. § tartalmazza ezen fizetési rendelkezéseket. Az eljárásban irányadó Kbt. 135. § (5)-(6) bek., valamint 272/2014. (XI.5.) Korm. rend. előírásai.

Appears in 1 contract

Samples: Procurement Agreement

A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás: III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: A szerződés finanszírozása a „Szegedi ÓVI Felsővárosi Óvodájának energetikai korszerűsítése c. projekt kivitelezési munkái” című, TOP-6.5.1-19-SG1–2020-00006 kódszámú projekt keretében európai uniós támogatásból, 100% támogatási intenzitással valósul meg, utófinanszírozás keretében, önerővel kiegészítve. Ajánlatkérő igény esetén előleget fizet. Az előleg maximális mértéke a szerződésben foglalt – ÁFA nélkül számított – teljes ellenszolgáltatás 5%-ának megfelelő összeg a Fizetés: - Kbt. 135. § (7) bekezdése alapján. Az előleget §-a és a Ptk., az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő kérésére legkésőbb az építési munkaterület átadását követő 15 napon belül köteles kifizetni. Az előleg biztosítékául a Kbt. 135. § (7) bekezdése alapján biztosíték nem kérhető. Az előleggel a végszámlában köteles nyertes ajánlattevő elszámolni. A munka elszámolása egyösszegű átalányáron történik. Az elvégzett feladatok ellenértékét az Ajánlatkérő a leigazolt igazolt teljesítést követően teljesíti a teljesítést követően benyújtott szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számla alapjánellenében. Az elszámolás és az ajánlat pénzneme HUF. Ajánlatkérő csak hiánytalan és szakmailag megfelelő teljesítést vesz át. Nyertes ajánlattevő 3 db részszámlázásra és 1 db végszámlázásra jogosult. Nyertes AT a kivitelezési munka 25%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 50%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 75%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár további 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT 100%-os műszaki készültségnél- Díjat utólag, a kivitelezési munkák szerződésszerű teljesítését követően jogosult a nettó szerződéses ár fennmaradó 25%-ának megfelelő összegben végszámlázásra. Végszámla az utolsó munkarész eredményes műszaki átadás-átvételét követően nyújtható be. banki átutalással teljesítve - A számla benyújtásának feltétele a hiány-, és hibamentes műszaki átadás-átvétel. Az elvégzett munka ellenértékét az ajánlatkérő a sikeres műszaki átadás-átvételt és ajánlatkérő műszaki ellenőre és képviselője által leigazolt teljesítést követően utalja át. A Kbt. 135. § (3) bekezdése alapján építési beruházások esetén a szerződésben foglalt ellenérték kifizetésére kormányrendelet a Ptk. 6:130. § (1)-(21) bekezdésétől eltérőés (2) bekezdése irányadó. - Az ajánlattétel, sajátos szabályokat állapíthat megaz elszámolás és kifizetés: HUF. - A számlázás az érintett eseti megrendelésekre vonatkozó teljesítésenként történik. - Ajánlatkérő előleget biztosít a szerződéstervezetben foglaltak szerint. - A részszámlázás feltételelit a szerződéstervezet tartalmazza részletesen értékhatárok és teljesítési határidők szerint rögzítve. (1. 50 millió Ft alatti szerződések, 2. 50 millió forintot meghaladó, de 6 hónapos teljesítési határidőt el nem érő, 3. 50 millió forintot meghaladó és egyben 6 hónapos teljesítési határidőt elérő) - a 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 32/A. § tartalmazza ezen fizetési rendelkezéseket. Az eljárásban irányadó Kbt. 135. § (5)-(6) bek., valamint 272/2014. (XI.5.) Korm. rend. előírásai30. § - 32/A. §-ai irányadók Késedelmi kötbér: - az egyedi szerződés a vállalkozóként szerződő félnek felróható okból történő késedelmes teljesítése esetén a késedelemmel érintett egyedi szerződés áfa és tartalékkeret nélküli nettó ellenszolgáltatási összegének 0,5%-a/nap (késedelemmel érintett naponként), de legfeljebb 60 napi tétel. Meghiúsulási kötbér: - az egyedi szerződés az ajánlattevőnek felróható okból történő meghiúsulása esetén az érintett egyedi szerződés áfa és tartalékkeret nélküli nettó ellenszolgáltatási összegének 20%-a. Jótállás: - 24 hónap - a növénytelepítés esetén a beültetett növényzetre a nyertes ajánlattevőnek nem terjed ki a jótállási kötelezettsége, ugyanis annak a fenntartása az átadás-átvételt követően nem a nyertes ajánlattevő feladata Teljesítési biztosíték: - a versenyújranyitás során kötött egyedi szerződésben foglalt nettó vállalkozói díj 5%-a Jótállási biztosíték: - a versenyújranyitás során kötött egyedi szerződésben foglalt nettó vállalkozói díj 5%-a Terjedelmi korlátok miatt a szerződést biztosító mellékkötelezettségek részletes meghatározását az Ajánlati Dokumentáció részét képező Szerződéstervezet tartalmazza.

Appears in 1 contract

Samples: Keretmegállapodás

A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás: III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: A szerződés finanszírozása 1.2. pontjában meghatározott feladatok (I. ütem-V. ütem) ellenértékét a „Szegedi ÓVI Felsővárosi Óvodájának energetikai korszerűsítése c. Vevő Európai Uniós forrásból a BBA-6.1.1/00-0000-00000 azonosítószámú projekt kivitelezési munkái” című, TOP-6.5.1-19-SG1–2020-00006 kódszámú projekt keretében európai uniós támogatásból, terhére biztosítja. Európai Uniós forrásból támogatott tételek esetében a Támogatás intenzitása: 100% támogatási intenzitással valósul megTámogatás intenzitása a teljes eljárás tekintetében: 41,09% A szerződés 1.3. pontjában meghatározott feladat (a CTI keretrendszer éles üzembe állítását, utófinanszírozás keretébenazaz az V. ütem teljesítését követően a CTI keretrendszerhez 1 év hibaelhárítási és fejlesztési támogatás nyújtása) ellenértékét Vevő saját forrásból, önerővel kiegészítvea saját költségvetése terhére biztosítja. Ajánlatkérő igény esetén előleget fizetVállalkozó a szerződésszerű teljesítést és a teljesítés igazolását követően a CTI keretrendszer leszállításával kapcsolatos feladatok tekintetében a II.2.14. Az előleg maximális mértéke pontban hivatkozott I-V. ütem esetében összesen 7 db részszámla és 1 db végszámla, továbbá az V. ütem teljesítését követően, a szerződésben foglalt – ÁFA nélkül számított – teljes ellenszolgáltatás 5%-ának megfelelő összeg hibaelhárítási és fejlesztési feladatok tekintetében negyedévente 1 db számla benyújtására jogosult, mely utóbbit első alkalommal az V. ütemre vonatkozó teljesítésigazolás Megrendelő általi aláírásának napját követő 90. napon jogosult benyújtani. A fizetés feltételeit részletesen a szerződés 4. pontja tartalmazza. A kifizetések tekintetében a Kbt. 135.§ (5) és (6) bekezdésében foglaltak is alkalmazandók. Teljesítésigazolás a Kbt. 135. § (71) bekezdése alapjánalapján történik. Teljesítésigazolás kiállítása a szerződésszerű teljesítéstől számított 5 napon belül írásban. Vevő a teljesítésigazolás kiállítását mindaddig megtagadhatja, míg Szállító az adott ütem teljesítésének igazolásához szükséges eredményterméket nem adja át. Ajánlatkérő előleget nem fizet. Az előleget ellenszolgáltatás teljesítése az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő kérésére legkésőbb az építési munkaterület átadását követő 15 napon belül köteles kifizetniadózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvényben foglaltak szerint történik. Az előleg biztosítékául elfogadott számlák ellenértékét a számlák kézhezvételétől számított 30 napon belül, a számlák felülvizsgálatát követően, átutalással egyenlíti ki AK, figyelemmel a Ptk. 6:130.§ (1)-(2) bekezdésében foglaltakra is. Az ajánlattétel, elszámolás, kifizetések pénzneme a magyar forint. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 135. § (7) bekezdése alapján biztosíték nem kérhető. Az előleggel a végszámlában köteles nyertes ajánlattevő elszámolni. A munka elszámolása egyösszegű átalányáron történik. Az elvégzett feladatok ellenértékét 27/A. §-ára, amely szerint az Ajánlatkérő a leigazolt teljesítést követően teljesíti a teljesítést követően benyújtott szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számla alapján. Az elszámolás e-számlának meg kell felelni az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az ajánlat pénzneme HUFEurópai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistájának. Ajánlatkérő csak hiánytalan és szakmailag megfelelő teljesítést vesz át. Nyertes ajánlattevő 3 db részszámlázásra és 1 db végszámlázásra jogosult. Nyertes AT a kivitelezési munka 25%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 50%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 75%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár további 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT 100%-os műszaki készültségnél, a kivitelezési munkák szerződésszerű teljesítését követően jogosult a nettó szerződéses ár fennmaradó 25%-ának megfelelő összegben végszámlázásra. Végszámla az utolsó munkarész eredményes műszaki átadás-átvételét követően nyújtható be. A számla benyújtásának feltétele a hiány-, és hibamentes műszaki átadás-átvétel. Az elvégzett munka ellenértékét az ajánlatkérő a sikeres műszaki átadás-átvételt és ajánlatkérő műszaki ellenőre és képviselője által leigazolt teljesítést követően utalja át. A Kbt. 135. § (3) bekezdése alapján építési beruházások esetén a szerződésben foglalt ellenérték kifizetésére kormányrendelet a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésétől eltérő, sajátos szabályokat állapíthat meg. A 322/2015. (X.30Jótállás: 12 hónap.) Korm. rendelet 32/A. § tartalmazza ezen fizetési rendelkezéseket. Az eljárásban irányadó Kbt. 135. § (5)-(6) bek., valamint 272/2014. (XI.5.) Korm. rend. előírásai.

Appears in 1 contract

Samples: Szolgáltatásmegrendelés

A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás: III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: Kötbérek, biztosítékok: Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésére. Kötbérek: - késedelmi: max.0,5%/ naptári nap maximum 30 nap. - meghiúsulási: 20% biztosítékok: - jótállási (hibás teljesítési): 5 % - teljesítési 5 % Jótállás: nyertes ajánlattevő a szerződés hibátlan teljesítésének biztosítására az elvégzett kivitelezési munka vonatkozásában a sikeres átadás-átvételtől számított 36 hónap jótállást vállal. Nyertes ajánlattevő az átadás-átvételi jegyzőkönyv lezárásának dátumától számítva a lakásépítéssel kapcsolatos kötelező jótállásról szóló 181/2003. (XI.5.) Korm. rendelet 1.§ (3) bekezdés szerinti közhasználatú építményeknek a 3. mellékletében meghatározott épületszerkezeteire és az azok létrehozásánál felhasznált egyes termékeire és anyagaira vonatkozóan 60 hónap, a 4. mellékletében meghatározott épületszerkezeteire és az azok létrehozásánál felhasznált egyes termékeire és anyagaira vonatkozóan 120 hónap teljes körű jótállást vállal. A beépített egyéb eszközök esetében ajánlatkérő gyártói garanciát kér. Fő finanszírozási és fizetési feltételek: Az ajánlattétel, a szerződés finanszírozása és a „Szegedi ÓVI Felsővárosi Óvodájának energetikai korszerűsítése c. projekt kivitelezési munkái” című, TOP-6.5.1-19-SG1–2020-00006 kódszámú projekt keretében európai uniós támogatásból, 100% támogatási intenzitással valósul meg, utófinanszírozás keretében, önerővel kiegészítvekifizetések pénzneme: HUF. Finanszírozás: Ajánlatkérő igény esetén előleget fizetfeltételes közbeszerzési eljárást ír ki a Kbt. Az előleg maximális mértéke a szerződésben foglalt – ÁFA nélkül számított – teljes ellenszolgáltatás 5%-ának megfelelő összeg 53. § (5) bek. és a Kbt. 135. § (712) bekezdése bek. alapján. A támogatási forrás rendelkezésre állása a szerződés hatályba lépésének a feltétele. Ajánlatkérő rögzíti, hogy amennyiben a szerződés aláírásától számított 6 hónapon belül nem áll rendelkezésre, vagy nem megfelelő mértékben áll rendelkezésre a támogatási forrás, abban az esetben Felek elállnak a szerződéstől. A finanszírozás tervezett forrása: KEHOP és saját forrás Ajánlatkérő 5 % tartalékkeretet alkalmaz. (saját forrás) Ajánlatkérő 5 % előleg igénybevételének lehetőségét biztosítja, Az előleget az ajánlatkérő Előleg összege a nyertes ajánlattevő kérésére legkésőbb az építési munkaterület átadását követő 15 napon belül köteles kifizetnivégszámlában kerül elszámolásra. Az előleg biztosítékául A teljesítés során benyújtható 4 db részszámla és 1 db végszámla. A szerződés ellenértékét Ajánlatkérő a Kbt. 135. § (71) bekezdése alapján biztosíték nem kérhető. Az előleggel a végszámlában köteles nyertes ajánlattevő elszámolni. A munka elszámolása egyösszegű átalányáron történik. Az elvégzett feladatok ellenértékét az Ajánlatkérő a leigazolt teljesítést követően teljesíti a teljesítést követően benyújtott szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számla alapján. Az elszámolás és az ajánlat pénzneme HUF. Ajánlatkérő csak hiánytalan és szakmailag megfelelő teljesítést vesz át. Nyertes ajánlattevő 3 db részszámlázásra és 1 db végszámlázásra jogosult. Nyertes AT a kivitelezési munka 25%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 50%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 75%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár további 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT 100%-os műszaki készültségnél, a kivitelezési munkák szerződésszerű teljesítését követően jogosult a nettó szerződéses ár fennmaradó 25%-ának megfelelő összegben végszámlázásra. Végszámla az utolsó munkarész eredményes műszaki átadás-átvételét követően nyújtható be. A számla benyújtásának feltétele a hiány-, és hibamentes műszaki átadás-átvétel. Az elvégzett munka ellenértékét az ajánlatkérő a sikeres műszaki átadás-átvételt és ajánlatkérő műszaki ellenőre és képviselője által leigazolt teljesítést követően utalja át. A Kbt. 135. § (3), (5)-(7) bekezdése alapján építési beruházások esetén a szerződésben foglalt ellenérték kifizetésére kormányrendelet bekezdései és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésétől eltérő, sajátos szabályokat állapíthat megbekezdései szerint teljesíti. A 322/2015késedelmi kamatra a Ptk. (X.30.) Korm. rendelet 32/A. § tartalmazza ezen fizetési rendelkezéseket. Az eljárásban irányadó Kbt. 1356:155. § (5)-(6) bekaz irányadó. A szerződést megerősítő biztosítékok és a fizetési feltételek részletes szabályait a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezet tartalmazza., valamint 272/2014. (XI.5.) Korm. rend. előírásai.

Appears in 1 contract

Samples: Építési Beruházás

A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás: III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: A szerződés finanszírozása a „Szegedi ÓVI Felsővárosi Óvodájának energetikai korszerűsítése c. projekt kivitelezési munkái” című, TOP-6.5.1-19-SG1–2020-00006 kódszámú projekt keretében európai uniós támogatásból, 100% támogatási intenzitással valósul meg, utófinanszírozás keretében, önerővel kiegészítve. Ajánlatkérő igény esetén előleget nem fizet. Az előleg maximális mértéke ajánlattétel, a szerződésben foglalt – ÁFA nélkül számított – teljes ellenszolgáltatás 5%-ának megfelelő összeg szerződés és a kifizetés pénzneme EUR. A kifizetés során a Kbt. 13527/A. §, a Ptk. 6:155 § (7az irányadók. A szerződés biztosítékai: Késedelmi kötbér, alapja a késedelemmel érintett eszköz nettó vételára, mértéke: napi 1 %, maximum: 20 % Meghiúsulási kötbér: alapja a meghiúsulással érintett eszköz nettó vételára, mértéke 30 % Hibás teljesítéssel összefüggő szavatossági igények 15 napon túli teljesítése esetén fizetendő késedelmi kötbér, alapja a hibás teljesítéssel érintett termék(ek) bekezdése alapjánnettó vételára, mértéke: napi 2%, kötbérmaximum: 15 napi tétel. Az előleget eszközökre előírt, teljes körű, kötelező jótállás: 60 hónap. Amennyiben az ajánlatkérő eszközre adott gyári garancia ennél hosszabb, úgy az ajánlattevő köteles a nyertes ajánlattevő kérésére legkésőbb az építési munkaterület átadását követő 15 napon belül köteles kifizetnigyári jótállást a vevő részére biztosítani. Az előleg biztosítékául A szerződést biztosító mellékkötelezettségek részletes szabályait a KD rögzíti. Vevő a Kbt. 135. § 135.§ (71) bekezdése alapján biztosíték nem kérhető. Az előleggel a végszámlában köteles nyertes ajánlattevő elszámolni. A munka elszámolása egyösszegű átalányáron történik. Az elvégzett feladatok ellenértékét az Ajánlatkérő a leigazolt teljesítést követően teljesíti a teljesítést követően benyújtott szerződésszerű bek; és a jogszabályoknak megfelelő számla alapján. Az elszámolás és az ajánlat pénzneme HUF. Ajánlatkérő csak hiánytalan és szakmailag megfelelő teljesítést vesz át. Nyertes ajánlattevő 3 db részszámlázásra és 1 db végszámlázásra jogosult. Nyertes AT a kivitelezési munka 25%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 50%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 75%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár további 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT 100%-os műszaki készültségnél, a kivitelezési munkák szerződésszerű teljesítését követően jogosult a nettó szerződéses ár fennmaradó 25%-ának megfelelő összegben végszámlázásra. Végszámla az utolsó munkarész eredményes műszaki átadás-átvételét követően nyújtható be. A számla benyújtásának feltétele a hiány-, és hibamentes műszaki átadás-átvétel. Az elvégzett munka ellenértékét az ajánlatkérő a sikeres műszaki átadás-átvételt és ajánlatkérő műszaki ellenőre és képviselője által leigazolt teljesítést követően utalja át. A Kbt. 135. § (3) bekezdése alapján építési beruházások esetén a szerződésben foglalt ellenérték kifizetésére kormányrendelet a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésétől eltérő, sajátos szabályokat állapíthat meg. A 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 32/A. § tartalmazza ezen fizetési rendelkezéseket. Az eljárásban irányadó Kbt. 135. § (5)-(6) bek., valamint 272/2014a Ptk.6:130 § (1)-(2) bek alapulvételével fizeti meg a vételárat az Eladó részére, amely tartalmaz minden - e Szerződésben foglalt -, szerződésszerű teljesítéshez szükséges díjat és költséget, valamint a beüzemelés és betanítás díját és költségét is. (XI.5Az eszközök birtokba adása beüzemelést és kipróbálást követően, átadás-átvételi jegyzőkönyv felvétele mellett történik. Az átadás-átvétel részét képezi a Közbeszerzési Dokumentumban meghatározott további dokumentumok átadás-átvétele, valamint eszközönként 6 fő részére betanítás biztosítása legalább 6 óra időtartamban a Vevő által delegált kollégák részére. A vételár részenként valamennyi eszköz sikeres átadás-átvételét követően a Vevő által kiállított teljesítési igazolás alapján kiállított számla kézhezvételétől számított 30 napon belül esedékes. Fizetési késedelem esetén a Vevő a késedelembe esés napjától a Ptk. 6:155 § szerinti kamatnak megfelelő, a ki nem fizetett nettó teljes vételárra vetített késedelmi kamat érvényesítésére jogosult. Részletes feltételek a szerződéstervezetben találhatóak.) Korm. rend. előírásai.

Appears in 1 contract

Samples: Árubeszerzés

A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetébenIII.1.1) A szolgáltatás teljesítése egy szerződést biztosító mellékkötelezettségek: (adott esetben) Meghiúsulási kötbér, amennyiben a szállítási késedelem az 5 naptári napot meghaladja: a le nem szállított mennyiség nettó vételárának 20 %-a, Hibás teljesítési kötbér: nem a Szerződés 5.2 és 13. pontjában meghatározott szakmához minőségben leszállított –mennyiség nettó vételárának 5 %-a. Ajánlatkérőt nem terheli sem havi sem éves mennyiségi toleranciasáv tartása, továbbá nincs minimális mennyiségű kötelező földgázátvételi kötelezettsége sem. A szerződött mennyiség alatt és fölött elfogyasztott földgáz mennyiséget is a szerződéses áron köteles nyertes ajánlattevőnek megfizetni. A szerződésbiztosító mellékkötelezettségek rendszerét – alkalmazási körét és szabályait – a dokumentáció részeként kiadásra kerülő szerződés tervezet tartalmazza. III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre: (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás:adott esetben) III.2.2a) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: kifizetések pénzneme a HUF. b) Ajánlatkérő előleget nem fizet. c) A szerződés finanszírozása fogyasztás tételes elszámolással – a „Szegedi ÓVI Felsővárosi Óvodájának energetikai korszerűsítése c. projekt kivitelezési munkái” címűdokumentációban (szerződéstervezetben) részletezettek szerint – kiállított számla alapján átutalással kerül kifizetésre, TOP-6.5.1-19-SG1–2020-00006 kódszámú projekt keretében európai uniós támogatásból, 100% támogatási intenzitással valósul meg, utófinanszírozás keretében, önerővel kiegészítve. Ajánlatkérő igény esetén előleget fizet. Az előleg maximális mértéke a szerződésben foglalt – ÁFA nélkül számított – teljes ellenszolgáltatás 5%-ának megfelelő összeg a Kbt. 135130. § (71), (5) bekezdése alapjánbekezdések, továbbá a Ptk. 6:130.§ (1)–(2) bekezdés rendelkezése szerint. d) Ajánlatkérő „Kapacitás-lekötési díj (teljesítménydíj) számla”-t, valamint „Gázdíj számla, rendszerhasználati forgalmi díj számla”-t fizet, a szerződésben rögzítettek szerint, havonta. e) Ajánlatkérő elvárása a kiállításra kerülő számlázással kapcsolatban: A beszerzés tárgya szerinti fogyasztási helyek vonatkozásában elszámolási időszakonként, a szerződésben rögzítettek szerinti Vevő számára – Létesítmény-csoportonként – külön-külön kerül kiállításra a III.1.2)/d) pont szerinti számla. Az előleget elszámolási időszakonként kiállításra kerülő számlák tartalmazzák az egyes számlákhoz tartozó valamennyi fogyasztási hely tárgyidőszakra vonatkozó fogyasztási és költségadatait. Az egyes számlák mellékleteként – a számlával érintett – fogyasztási helyenkénti bontásban, a dokumentációban közzétett módon, részletezésre kerülnek az adott elszámolási időszakra vonatkozó fogyasztási és költségadatok. f) A kifizetések során az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 36/A.§ foglaltak szerint kell eljárni. III.1.3) A közös ajánlatot tevő nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy: (adott esetben) Nem lehetséges, az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő kérésére legkésőbb az építési munkaterület átadását követő 15 napon belül köteles kifizetni. Az előleg biztosítékául a Kbt. 13527.§ (2) bekezdés alapján nem követeli meg, illetve nem teszi lehetővé gazdasági társaság létrehozását. § (7) bekezdése alapján biztosíték nem kérhető. Az előleggel a végszámlában köteles nyertes ajánlattevő elszámolni. A munka elszámolása egyösszegű átalányáron történik. Az elvégzett feladatok ellenértékét az Ajánlatkérő a leigazolt teljesítést követően teljesíti a teljesítést követően benyújtott szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számla alapján. Az elszámolás és Ugyanakkor közös ajánlattevők az ajánlat pénzneme HUF. Ajánlatkérő csak hiánytalan és szakmailag megfelelő teljesítést vesz át. Nyertes ajánlattevő 3 db részszámlázásra és 1 db végszámlázásra jogosult. Nyertes AT a kivitelezési munka 25%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 50%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 75%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár további 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT 100%-os műszaki készültségnél, a kivitelezési munkák szerződésszerű teljesítését követően jogosult a nettó szerződéses ár fennmaradó 25%-ának megfelelő összegben végszámlázásra. Végszámla részeként kötelesek nyilatkozni az utolsó munkarész eredményes műszaki átadás-átvételét követően nyújtható be. A számla benyújtásának feltétele a hiány-egyetemleges felelősségvállalásról, és hibamentes műszaki átadás-átvétel. Az elvégzett munka ellenértékét az ajánlatkérő meg kell nevezniük a sikeres műszaki átadás-átvételt és ajánlatkérő műszaki ellenőre és képviselője által leigazolt teljesítést követően utalja át. A Kbt. 135. § közös ajánlattevők nevében eljáró, nyilatkozattételre feljogosított ajánlattevőt. III.1.4) Egyéb különleges feltételek (3adott esetben) bekezdése alapján építési beruházások esetén a szerződésben foglalt ellenérték kifizetésére kormányrendelet a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésétől eltérő, sajátos szabályokat állapíthat meg. A 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 32/A. § tartalmazza ezen fizetési rendelkezéseket. Az eljárásban irányadó Kbt. 135. § (5)-(6) bek., valamint 272/2014. (XI.5.) Korm. rend. előírásai.igen

Appears in 1 contract

Samples: Gázbeszerzési Szerződés

A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás: III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésére. Kötbérek: - késedelmi: max.0,5%/ naptári nap maximum 30 nap. - meghiúsulási: 20% (teljes ellenszolgáltatásra vetített) biztosítékok: - jótállási (hibás teljesítési): alap feladatokra megajánlott díj 5 %-a - teljesítési: alap feladatokra megajánlott díj 5 %-a Jótállás: nyertes ajánlattevő a szerződés hibátlan teljesítésének biztosítására az elvégzett kivitelezési munka vonatkozásában a sikeres átadás-átvételtől számított 36 hónap jótállást vállal. Nyertes ajánlattevő az átadás-átvételi jegyzőkönyv lezárásának dátumától számítva az épületszerkezeteire és az azok létrehozásánál felhasznált egyes termékeire és anyagaira vonatkozóan 60 hónap teljes körű jótállást vállal. A beépített egyéb eszközök esetében ajánlatkérő gyártói garanciát kér. Fő finanszírozási és fizetési feltételek: Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme: HUF. A finanszírozás tervezett forrása: EFOP és saját forrás Ajánlatkérő 5 % tartalékkeretet alkalmaz. (saját forrás) Ajánlatkérő 5 % előleg igénybevételének lehetőségét biztosítja, Az Előleg összege a végszámlában kerül elszámolásra. A teljesítés során benyújtható 1db részszámla és 1 db végszámla. A részszámla a kivitelezési munka 20 %-os készültségének teljesítésigazolását követően nyújtható be, melynek összege a nettó vállalkozói díj 20 %-a. A végszámla a kivitelezési munkák a hiba és hiánymentes műszaki átadás átvételi eljárásának lezárását, a megvalósulási dokumentáció hiánymentes átadását követően nyújtható be, melynek összege a nettó vállalkozói díj 80 %-a. A szerződés finanszírozása a „Szegedi ÓVI Felsővárosi Óvodájának energetikai korszerűsítése c. projekt kivitelezési munkái” című, TOP-6.5.1-19-SG1–2020-00006 kódszámú projekt keretében európai uniós támogatásból, 100% támogatási intenzitással valósul meg, utófinanszírozás keretében, önerővel kiegészítve. ellenértékét Ajánlatkérő igény esetén előleget fizet. Az előleg maximális mértéke a szerződésben foglalt – ÁFA nélkül számított – teljes ellenszolgáltatás 5%-ának megfelelő összeg a Kbt. 135. § (71) bekezdése alapján. Az előleget az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő kérésére legkésőbb az építési munkaterület átadását követő 15 napon belül köteles kifizetni. Az előleg biztosítékául a Kbt. 135. § (7) bekezdése alapján biztosíték nem kérhető. Az előleggel a végszámlában köteles nyertes ajánlattevő elszámolni. A munka elszámolása egyösszegű átalányáron történik. Az elvégzett feladatok ellenértékét az Ajánlatkérő a leigazolt teljesítést követően teljesíti a teljesítést követően benyújtott szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számla alapján. Az elszámolás és az ajánlat pénzneme HUF. Ajánlatkérő csak hiánytalan és szakmailag megfelelő teljesítést vesz át. Nyertes ajánlattevő 3 db részszámlázásra és 1 db végszámlázásra jogosult. Nyertes AT a kivitelezési munka 25%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 50%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 75%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár további 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT 100%-os műszaki készültségnél, a kivitelezési munkák szerződésszerű teljesítését követően jogosult a nettó szerződéses ár fennmaradó 25%-ának megfelelő összegben végszámlázásra. Végszámla az utolsó munkarész eredményes műszaki átadás-átvételét követően nyújtható be. A számla benyújtásának feltétele a hiány-, és hibamentes műszaki átadás-átvétel. Az elvégzett munka ellenértékét az ajánlatkérő a sikeres műszaki átadás-átvételt és ajánlatkérő műszaki ellenőre és képviselője által leigazolt teljesítést követően utalja át. A Kbt. 135. § (3), (5)-(7) bekezdése alapján építési beruházások esetén a szerződésben foglalt ellenérték kifizetésére kormányrendelet bekezdései és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésétől eltérő, sajátos szabályokat állapíthat megbekezdései szerint teljesíti. A 322/2015késedelmi kamatra a Ptk. (X.30.) Korm. rendelet 32/A. § tartalmazza ezen fizetési rendelkezéseket. Az eljárásban irányadó Kbt. 1356:155. § (5)-(6) bekaz irányadó. Finanszírozás formája: utófinanszírozás. A szerződést megerősítő biztosítékok és a fizetési feltételek részletes szabályait a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezet tartalmazza., valamint 272/2014. (XI.5.) Korm. rend. előírásai.

Appears in 1 contract

Samples: Építési Beruházás

A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetébenIII.1.1) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához szerződést biztosító mellékkötelezettségek (képzettséghezadott esetben) van kötve A vonatkozó törvényiAz ajánlatkérő teljes körű jótállási kötelezettséget ír elő, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás: III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: A szerződés finanszírozása a „Szegedi ÓVI Felsővárosi Óvodájának energetikai korszerűsítése c. projekt kivitelezési munkái” című, TOP-6.5.1-19-SG1–2020-00006 kódszámú projekt keretében európai uniós támogatásból, 100% támogatási intenzitással valósul meg, utófinanszírozás keretében, önerővel kiegészítve. Ajánlatkérő igény esetén előleget fizet. Az előleg maximális mértéke a szerződésben foglalt – ÁFA nélkül számított – teljes ellenszolgáltatás 5%-ának megfelelő összeg a Kbt. 135. § (7) bekezdése alapján. Az előleget az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő kérésére legkésőbb az építési munkaterület átadását követő 15 napon belül köteles kifizetni. Az előleg biztosítékául a Kbt. 135. § (7) bekezdése alapján biztosíték nem kérhető. Az előleggel a végszámlában köteles nyertes ajánlattevő elszámolnimelynek időtartama 12 hónap. A munka elszámolása egyösszegű átalányáron történik. Az elvégzett feladatok ellenértékét az Ajánlatkérő a leigazolt teljesítést követően teljesíti a teljesítést követően benyújtott szerződésszerű szavatossági és a jogszabályoknak megfelelő számla alapján. Az elszámolás és az ajánlat pénzneme HUF. Ajánlatkérő csak hiánytalan és szakmailag megfelelő teljesítést vesz át. Nyertes ajánlattevő 3 db részszámlázásra és 1 db végszámlázásra jogosult. Nyertes AT jótállási kötelezettség a kivitelezési munka 25%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 50%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 75%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár további 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT 100%-os műszaki készültségnél, a kivitelezési munkák szerződésszerű teljesítését követően jogosult a nettó szerződéses ár fennmaradó 25%-ának megfelelő összegben végszámlázásra. Végszámla az utolsó munkarész eredményes műszaki átadás-átvételét követően nyújtható beátvételi eljárás sikeres lezárásától számítottan kezdődik. A számla benyújtásának feltétele nyertes ajánlattevő a hiány-vállalkozási szerződésben rögzített kivitelezési munkák és az építési beruházás megvalósítása alkalmával beépítésre kerülő anyagok vonatkozásában a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:159. §-ában foglaltak, valamint a hatályban lévő releváns jogszabályok szerinti szavatossággal tartozik. Ajánlatkérő a szerződés teljesítésének elmaradásával kapcsolatos igények biztosítékaként teljesítési biztosíték nyújtási kötelezettséget ír elő. A teljesítési biztosíték mértéke a szerződés szerinti, áfa nélkül számított ellenszolgáltatás 5 %-a. A teljesítési biztosítékot a szerződés hatályba lépésekor kell rendelkezésre bocsátani, és hibamentes műszaki átadás-átvétela szerződésben vállalt munka sikeres teljesítésének időpontjáig érvényesnek kell lennie. Az elvégzett munka ellenértékét az ajánlatkérő Ajánlatkérő a sikeres műszaki átadás-átvételt és ajánlatkérő műszaki ellenőre és képviselője által leigazolt teljesítést követően utalja átszerződés hibás teljesítésével kapcsolatos igények biztosítékaként jólteljesítési biztosíték nyújtási kötelezettséget ír elő. A Kbtjólteljesítési biztosíték mértéke a szerződés szerinti, áfa nélkül számított ellenszolgáltatás 5 %-a. 135A jólteljesítési biztosítékot a teljesítés időpontjában kell rendelkezésre bocsátani, és a jótállási idő leteltét követő 30 napig érvényesnek kell lennie. Előleg-visszafizetési biztosíték Ajánlatkérő az ajánlattevő általi előleg igénybevétele esetén az előleg-visszafizetés biztosítékaként a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 57/A. § (3) bekezdése alapján építési beruházások kiköti a közbeszerzési eljárás eredményeként kötött szerződés elszámolható összegének 10 %-a és a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 57/A. § (1) bekezdése alapján folyósítandó igényelt szállítói előleg különbözetére jutó támogatás összegének megfelelő mértékű, a Kormány európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt tagja javára szóló, a Kbt. 126. § (6) bekezdése szerinti biztosíték-nyújtás kötelezettségét. A Kbt. 126. § (5) pontjának megfelelően a biztosítékok határidőre történő rendelkezésre bocsátásáról az ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell. A Kbt. 126. § (6) bekezdés a) pontjának megfelelően a biztosítékok nyújthatóak óvadékként az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérőként szerződő fél fizetési számlájára történő befizetésével (átutalásával), bank vagy biztosító által vállalt garancia vagy banki készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel. A Kbt. 126. § (7) bekezdésére tekintettel a hibás teljesítéssel kapcsolatos igények teljesítésére kikötött biztosíték vonatkozásában ajánlatkérő a szerződésben lehetővé teszi, hogy a biztosíték vagy annak meghatározott része az ajánlattevőnek a (rész)teljesítésért járó ellenértékből visszatartás útján kerüljön biztosításra, amelyre az óvadék szabályait kell megfelelően alkalmazni. Az előleg-visszafizetési biztosíték az előírt határidőkig - a Kbt. 126. § (6) bekezdésének b) pontjában foglaltak értelmében - az ajánlattevőként szerződő fél választása szerint teljesíthető - gazdasági társaság vagy nonprofit szervezet ajánlattevő esetén a szerződésben foglalt ellenérték kifizetésére kormányrendelet cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselőjének vagy legalább 50 %-os közvetlen tulajdonrésszel rendelkező tulajdonosának, vagy együttesen legalább 50 %-os közvetlen tulajdonrésszel rendelkező természetes személy tulajdonosainak kezességvállalásával, vagy garanciaszervezet által vállalt kezességgel, valamint az Áht. 92. § (1) bekezdése szerinti állami kezességgel, vagy - az előírt pénzösszegnek a biztosíték jogosultja (kedvezményezettje) fizetési számlájára történő befizetéssel, vagy - bankgarancia vagy banki készfizető kezesség biztosításával, vagy - biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. Ajánlatkérő a fentiekben részletezett információkkal összefüggésben nyomatékosan felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a 4/2011. (I.28.) Korm. rendelet 57/A. § (3) bekezdésében foglaltak értelmében a szállítói előleg biztosítékaként a gazdasági társaság vagy nonprofit szervezet szállító cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselőjének vagy legalább 50 %-os közvetlen tulajdonrésszel rendelkező tulajdonosának, vagy együttesen legalább 50 %-os közvetlen tulajdonrésszel rendelkező természetes személy tulajdonosainak kezességvállalása, vagy garanciaszervezet által vállalt kezesség, valamint az Áht. 92. § (1) bekezdése szerinti állami kezesség kizárólag elfogadható. A hivatkozott biztosíték fentiekben részletezett dokumentumok benyújtása nem jelenti a biztosíték - a Kormánytag, mint a biztosíték kedvezményezettje általi - automatikus elfogadását. A biztosíték Kormánytag részéről történő esetleges elutasításával összefüggő késedelemből eredő valamennyi kockázat az ajánlattevőt terheli! Ajánlatkérő a késedelmes teljesítés esetére, késedelmes naponként késedelmi kötbér teljesítését írja elő. A késedelmi kötbér egy napra jutó összege a szerződés szerinti, áfa nélkül számított ellenszolgáltatás 0,1 %-a. A késedelmi kötbér maximuma a szerződés szerinti, áfa nélkül számított ellenszolgáltatás 3 %-a. A 30 napon túli késedelmet az ajánlatkérő meghiúsulásnak tekinti. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy késedelmi kötbért mind az 1. részszámlához, mind a végszámlához tartozó teljesítési (rész)határidő tekintetében érvényesíteni kíván. A meghiúsulási kötbér mértéke a szerződés szerinti, áfa nélkül számított ellenszolgáltatás 10 %-a. A Megrendelő meghiúsultnak tekinti a szerződést, ha a Vállalkozó a végteljesítési határidőt neki felróható okból 30 napot meghaladóan túllépi, vagy a szerződés teljesítésétől a határidő lejárta előtt saját elhatározásából, neki felróható okból eláll. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:186. § (1) bekezdésben foglaltakra: „A kötelezett pénz fizetésére kötelezheti magát arra az esetre, ha olyan okból, amelyért felelős, megszegi a szerződést. Mentesül a kötbérfizetési kötelezettség alól, ha szerződésszegését kimenti.” A szerződést biztosító mellékkötelezettségek részletes feltételeit a szerződéstervezet tartalmazza. III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre: (adott esetben) A jelen közbeszerzési eljárással érintett projektelem finanszírozásának formája szállítói finanszírozás. Az elszámolható költség pontos mértékét a projekt (azonosító szám: KEOP-4.10.0/C/12-2013-0180) mindenkor hatályos Támogatási Szerződése rögzíti. A Kbt. 130. § (4) bekezdés előírásainak megfelelően, a szállítói kifizetés során a kifizetésre köteles szervezet is az ajánlatkérőként szerződő félre irányadó, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésétől eltérőbekezdésében foglaltak szerint köteles az ellenszolgáltatást teljesíteni. Az ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő között létrejött szerződés, sajátos szabályokat állapíthat továbbá a nyertes ajánlattevő és a Kbt. szerinti alvállalkozók közötti szerződések, valamint minden további, a Kbt. szerinti alvállalkozóval szerződéses viszonyban álló vállalkozó között megkötött vállalkozási szerződések alapján történő kifizetésekre egyebekben az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 36/A. §-ában foglalt rendelkezések az irányadóak. Tekintettel arra, hogy a jelen közbeszerzés tárgya szerinti építési beruházás a hatályban lévő építésügyi jogszabályok értelmében építési hatósági engedélyköteles tevékenység, a megvalósításra kerülő 1. részszámla: kiviteli tervek DÉMÁSZ általi elfogadása után, 55%-os műszaki készültség mellett (kiviteli tervek, napelemek és inverterek leszállítása után) - számla értéke a díj legalább 55%-ig 2. részszámla: földmunkák elvégzése, transzformátor leszállítása, tartószerkezet leszállítása és napelemek tartószerkezetre történő rögzítése után – számla értéke a díj 80%-ig 3. részszámla: műszaki készre jelentést követően – számla értéke a díj 95%-ig végszámla: sikeres próbaüzemet követően, az ajánlatkérő részére történő műszaki átadás-átvételt követően – számla értéke a díj 100-ig Próbaüzemre abban az esetben van lehetőség, ha a DÉMÁSZ ehhez előzetesen hozzájárul, a próbaüzem tartama 3 nap. Az adott részszámla nettó összege az ajánlatkérő által teljesítésigazolással elismert szerződés szerinti megvalósult teljesítés mértékét nem haladhatja meg. A 322/2015végszámla benyújtása a műszaki átadás-átvételi eljárást - a Kbt. 130. § (2) bekezdésében foglalt előírásokra is figyelemmel- lezárását követően lehetséges, a szerződés szerinti nettó ellenszolgáltatás fennmaradó összegének mértékéig. Tekintettel arra, hogy a felek az ellenszolgáltatás részletekben történő teljesítésében állapodnak meg, a Kbt. 130. § (5) bekezdés előírásainak megfelelően minden részletre alkalmazni kell a törvényben vagy kormányrendeletben a kifizetésekre előírt szabályokat. Szállítói előleg igénylése esetén a folyósított előleg elszámolása a benyújtásra kerülő számlákban történik négy egyenlő részletben, így az adott részszámla valamint a végszámla benyújtása kizárólag a folyósított szállítói előleg levonás mértékével csökkentett összegben lehetséges. Az ajánlattétel, a szerződéskötés, az elszámolás, és az ellenszolgáltatás kifizetésének pénzneme a magyar forint (HUF). A támogatás szempontjából elszámolható költség mértékéig a Szerződés Elfogadott Végösszegének (a Szerződéses Árnak) 68,270000 %-a Európai Uniós és hazai költségvetési támogatásból, 31,730000 %- a az ajánlatkérő (kedvezményezett) által biztosított önrészből kerül finanszírozásra. A Kbt 130. § (1)-(2) és (6) bekezdésében, valamint 131. §-ban meghatározott feltételek a szerződésnek akkor is részei, ha a felek erről nem vagy eltérően állapodtak meg. A részletes fizetési feltételeket a dokumentáció részét képező szerződéstervezet tartalmazza. A vonatkozó rendelkezések, jogszabályok: 2003. évi XCII. tv. (X.30Art.) 36/A §; 2011. évi CVIII. törvény a közbeszerzésekről 306/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 32/A. § tartalmazza ezen fizetési rendelkezéseketaz építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól 2011. Az eljárásban irányadó évi CXCV. törvény az államháztartásról 2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről III.1.3) A közös ajánlatot tevő nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben) Ajánlatkérő - a Kbt. 13527. § (5)-(61)-(2) bek.bekezdéseiben foglalt előírások figyelembe vételével - a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés teljesítése érdekében a nyertes ajánlattevő(k)től nem követeli meg, valamint 272/2014a nyertes ajánlattevő(k)nek nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását, így jelen közbeszerzési eljárásban a Kbt. (XI.5129. §- ában foglalt előírások nem alkalmazandóak.) Korm. rend. előírásai.

Appears in 1 contract

Samples: Public Procurement Documentation

A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) x A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás:: 47/1999. (VII.4.) GM rendelet és 354/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: A szerződés finanszírozása a „Szegedi ÓVI Felsővárosi Óvodájának energetikai korszerűsítése c. projekt kivitelezési munkái” című, TOP-6.5.1-19-SG1–2020-00006 kódszámú projekt keretében európai uniós támogatásból, 100% támogatási intenzitással valósul meg, utófinanszírozás keretében, önerővel kiegészítve. Ajánlatkérő igény esetén előleget fizetValamennyi ajánlati rész esetében: Nyertes Ajánlattevőként szerződő fél az igazoltan elvégzett vizsgálatok után havonként 1 db számlát jogosult benyújtani. Az előleg maximális mértéke ellenszolgáltatás kifizetésére Ajánlatkérő által teljesítési igazolással elismerten, a szerződésben foglalt – ÁFA nélkül számított – teljes ellenszolgáltatás 5%-ának megfelelő összeg hiba és hiánymentes, szerződésszerű teljesítést követően a Ptk. 6:130. § (1) és (2) bekezdés, illetőleg a Kbt. 135. § (71), (5) bekezdése alapjánés (6)bekezdése alapján átutalással kerül sor, a számla Ajánlatkérő általi kézhezvételétől számított 30 napos fizetési határidő mellett. Az előleget ÁFA mértékére és megfizetésére a mindenkor hatályos jogszabályok az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő kérésére legkésőbb az építési munkaterület átadását követő 15 napon belül köteles kifizetniirányadóak. Az előleg biztosítékául ajánlattétel, a Kbtszerződés, az elszámolás és a kifizetés pénzneme a forint. 135Ajánlatkérő előleget nem fizet. A késedelmi kamatra vonatkozóan a Ptk. 6:155. § (71) bekezdése alapján biztosíték nem kérhető. Az előleggel a végszámlában köteles nyertes ajánlattevő elszámolni. A munka elszámolása egyösszegű átalányáron történik. Az elvégzett feladatok ellenértékét az Ajánlatkérő a leigazolt teljesítést követően teljesíti a teljesítést követően benyújtott szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számla alapján. Az elszámolás és az ajánlat pénzneme HUF. Ajánlatkérő csak hiánytalan és szakmailag megfelelő teljesítést vesz át. Nyertes ajánlattevő 3 db részszámlázásra és 1 db végszámlázásra jogosult. Nyertes AT a kivitelezési munka 25%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 50%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 75%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár további 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT 100%-os műszaki készültségnél, a kivitelezési munkák szerződésszerű teljesítését követően jogosult a nettó szerződéses ár fennmaradó 25%-ának megfelelő összegben végszámlázásra. Végszámla az utolsó munkarész eredményes műszaki átadás-átvételét követően nyújtható be. A számla benyújtásának feltétele a hiány-, és hibamentes műszaki átadás-átvétel. Az elvégzett munka ellenértékét az ajánlatkérő a sikeres műszaki átadás-átvételt és ajánlatkérő műszaki ellenőre és képviselője által leigazolt teljesítést követően utalja át. A Kbt. 135. § (3) bekezdése alapján építési beruházások esetén az irányadó. A forrás hazai. Késedelemi kötbér: A késedelmi kötbér mértéke a szerződésben foglalt ellenérték kifizetésére kormányrendelet késedelmesen teljesített eseti megrendelésre vonatkoztatott nettó vállalkozói díj – mint vetítési alap - 2 %-a a késedelemmel érintett minden naptári napon, amely eltelik az elmulasztott teljesítési határidő és a vonatkozó teljesítésigazolás kiállítása között. A késedelmi kötbér maximális mértéke a vetítési alap 20%-a Amennyiben a Nyertes Ajánlattevőként szerződő fél késedelme – 3 eseti megrendelés alkalmával - meghaladja a 10 naptári napot, úgy Ajánlatkérő jogosult – anélkül, hogy érdekmúlását bizonyítania kellene – a szerződést a Nyertes Ajánlattevőként szerződő félhez intézett egyoldalú nyilatkozattal, azonnali hatállyal felmondani vagy a szerződéstől elállni és késedelmi kötbér helyett meghiúsulási kötbért követelni. Meghiúsulási kötbér: Ha a szerződés teljesítése részben vagy egészében (eseti megrendelés) olyan okból, amiért a Nyertes Ajánlattevőként szerződő fél felelős – 3 eseti megrendelés alkalmával - elmarad, meghiúsul, az Ajánlatkérő a teljes nettó vállalkozói díj 20 %-ának megfelelő összegű meghiúsulási kötbért érvényesíthet Nyertes Ajánlattevőként szerződő féllel szemben. A meghiúsulási kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja (Ptk. 6:1306:187. § (1)-(21) bekezdésétől eltérő, sajátos szabályokat állapíthat megbekezdés). A 322/2015. (X.30részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok mellékletét képző szerződéstervezet tartalmazza.) Korm. rendelet 32/A. § tartalmazza ezen fizetési rendelkezéseket. Az eljárásban irányadó Kbt. 135. § (5)-(6) bek., valamint 272/2014. (XI.5.) Korm. rend. előírásai.

Appears in 1 contract

Samples: Szolgáltatásmegrendelés