A szerzői jog mintaszakaszok

A szerzői jog. A Képző szerv által a képzés keretében a tanuló számára biztosított elektronikus tananyag és a kapcsolódó segédanyag szerzői jogvédelem alá esik (továbbiakban: Szellemi alko- tások), melynek jogosultja - az E-Educatio Információtechnológia Zrt.-vel kötött szerző- dése alapján az e-Titán online képzéstámogató programrendszerben biztosított tananyag kivételével - a Képző szerv. A tanuló tudomásul veszi, hogy a Szellemi alkotásokat kizárólag saját személyes hasz- nálhat céljából, rendeltetésének megfelelően használhatja. A tanuló a Szellemi alkotásokat nem adhatja kölcsön, nem sokszorosíthatja, nem terjeszt- heti, tilos azok online, vagy bármilyen digitális vagy analóg adathordozó útján történő hasznosítása, vagy bármely más kereskedelmi célból történő forgalomba hozatala, ter- jesztése vagy értékesítése.
A szerzői jog. A szerzői jog részét képező vagyoni jogok körébe tartozó felhasználás jogát a Tervező a 3. pontban megjelölt vállalkozói díj megfizetésével Megrendelőre száll át, továbbá Tervező kifejezetten hozzájárul, hogy ezen vállalkozói díj megfizetésével átszáll azon települési önkormányzat javára, melynek közigazgatási területére az adott terv vonatkozik. Tervező ezt követően semminemű, a felhasználási jogon alapuló követelést sem Megrendelő sem a fentiekben megjelölt települési önkormányzat irányába nem támaszthat.
A szerzői jog. A Képző szerv által a képzés keretében a tanuló számára biztosított tansegédlet szerzői jogvédelem alá esik (továbbiakban: Szellemi alkotások), melynek jogosultja a Képző szerv. A tanuló tudomásul veszi, hogy a Szellemi alkotásokat kizárólag saját személyes használ- hat céljából, rendeltetésének megfelelően használhatja. A tanuló a Szellemi alkotásokat nem adhatja kölcsön, nem sokszorosíthatja, nem terjeszt- heti, tilos azok online, vagy bármilyen digitális vagy analóg adathordozó útján történő hasz- nosítása, vagy bármely más kereskedelmi célból történő forgalomba hozatala, terjesztése vagy értékesítése.

Related to A szerzői jog

  • Szerzői jog A szerződés teljesítése során a Megrendelő által a Vállalkozó részére átadott műszaki utasítások, kiviteli tervek a Megrendelő szellemi tulajdonát képezik, az 1999. évi LXXVI. törvény alapján szerzői jogvédelem alatt állnak, így azoknak a jelen szerződés tárgyától eltérő más célra történő felhasználása nem megengedett. Vállalkozó szerződés aláírásával vállalja, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségeinek teljesítéséhez, és annak során minden általa felhasznált termék, tevékenység, know-how vagy licenc alkalmazásához a szükséges engedélyekkel rendelkezik, illetve ezekkel kapcsolatban harmadik félnek nincs olyan joga vagy igénye, amely a kötelezettségeinek teljesítésében akadályozná. A fentieken túlmenően a Vállalkozó köteles helytállni, ha harmadik fél a Vállalkozó által nyújtott szolgáltatás vagy termék kapcsán szabadalmi, védjegy, ipari mintaoltalmi vagy egyéb jogcímen kártérítési igényt jelent be. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés és/vagy az egyedi megrendelés során létrejött szellemi alkotásokra, illetőleg szellemi termékre (a továbbiakban: szellemi termékek) a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvényben szabályozott szerzőt illető személyes jogok Vállalkozót illetik meg. Amennyiben Vállalkozó benyújtja az elkészített munkát Megrendelőhöz elfogadás végett, úgy minősül, hogy annak nyilvánosságra hozatalához hozzájárult. Jelen Szerződés egyben a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény V. fejezete szerinti írásbeli felhasználási szerződésnek is minősül. Jelen Szerződés Megrendelőnek kizárólagos felhasználási jogot biztosít a jelen Szerződés teljesítése során létrejövő szellemi termékek felhasználására. Megrendelő felhasználási engedélye nem esik semmiféle korlátozás alá, sem időben, sem területre, sem a felhasználás módjára és mértékére vonatkozóan. A jelen Szerződés 3. pontjában meghatározott vállalkozói díj magában foglalja a jelen pontban rögzített felhasználási engedély ellenértékét is. A Megrendelő, illetve jogutódai a Szerződés keretében a Vállalkozótól átvett valamennyi szellemi termékeket tevékenységi körében földrajzi és időbeli korlátozás nélkül jogosult felhasználni. A szellemi termékeket a Megrendelő harmadik személyek részére hozzáférhetővé és megismerhetővé teheti. Vállalkozó jelen Szerződés aláírásával egyidejűleg hozzájárul ahhoz, hogy Megrendelő a szellemi termékeket többszörözze, módosítsa, átdolgozza vagy átalakítsa továbbá a felhasználási engedélyt harmadik személyekre átruházza, illetve harmadik személynek engedélyt adjon azok felhasználására. Vállalkozó az általa átadott szellemi termékekkel kapcsolatosan teljes körű jog és kellékszavatossággal tartozik. Vállalkozó szavatolja, hogy az általa átadásra kerülő szellemi termékek szerzői jogaival (alvállalkozó igénybevétele esetén is) jogszerűen rendelkezik, így a jelen pontban foglalt nyilatkozatok érvényességéért felelősséget vállal. A Vállalkozó szavatol azért, hogy harmadik személynek nincs olyan joga, amely a Megrendelő vagyoni jogait akadályozná, vagy korlátozná. Vállalkozó szavatolja, hogy Megrendelő a jelen szerződés teljesítése során létrejövő alkotásokat jogszerűen felhasználhatja, nyilvánosságra hozhatja. Felek rögzítik, hogy amennyiben Vállalkozó a jelen szerződésben rögzített korlátozások megsértésével használja a szellemi alkotásokat, kötbért köteles fizetni, amelynek összege 500.000, - Ft, azaz Ötszázezer forint alkalmanként.

  • A szerződés célja Jelen Szerződés célja: a jelen Szerződés és az annak hatálya alatt létrejött Keretszerződéshez Tartozó Egyedi Hálózati Szerződés alapján a Partner részére a.) elektronikus hírközlési szolgáltatások, mint előfizetői szolgáltatások Partner által a vele szerződött előfizetők részére vagy b.) elektronikus hírközlési szolgáltatások, mint nagykereskedelmi szolgáltatások Partner által a vele szerződött Előfizetői szolgáltatást nyújtó szolgáltató részére történő nyújtása érdekében az INRUO-ban foglalt feltételek szerint a Kötelezett Szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatához való hozzáférést biztosítani.

  • Szerzői jogok A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (továbbiakban: Szjt.) 1. § (1) bekezdése értelmében a weboldal szerzői műnek minősül, így annak minden része szerzői jogi védelem alatt áll. Az Szjt. 16. § (1) bekezdése alapján tilos a weboldalon található grafikai és szoftveres megoldások, számítógépi programalkotások engedély nélküli felhasználása, illetve bármely olyan alkalmazás használata, amellyel a weboldal, vagy annak bármely része módosítható. A weboldalról és annak adatbázisából bármilyen anyagot átvenni a jogtulajdonos írásos hozzájárulása esetén is csak a weboldalra való hivatkozással, forrás feltüntetésével lehet.

  • A Szolgáltató jogai Amennyiben a Vendég az igénybevett, vagy a Szerződésben megrendelt, de igénybe nem vett kötbérköteles szolgáltatások díjának megfizetésére vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, a Szolgáltatót követelései biztosítására zálogjog illeti meg a vendégnek azon a személyes tulajdontárgyain, amelyeket a szállodába magával vitt.

  • A szerződés felmondásának szabályai a Szolgáltató részéről Az Előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb, mint 60 nap. A Szolgáltató az Előfizetői szerződés felmondását írásban, tértivevényes levélben, amennyiben az Előfizetői szerződésben az Előfizető hozzájárult, olyan elektronikus dokumentumban vagy elektronikus levélben köteles megküldeni az Előfizetőnek, amelynek kézbesítése hitelt érdemlően igazolható, kivéve, ha az Előfizetőt a felmondásról azért nem így tudja értesíteni, mert a szolgáltatás sajátosságai következtében a Szolgáltató nem rendelkezik az Előfizető e módon történő értesítéséhez szükséges adatokkal. Ebben az esetben az értesítést a Szolgáltató az Eht. 144.§ (4)-(5) bekezdéseiben meghatározott egyéb módon is teljesítheti. A felmondásnak tartalmaznia kell: a) a felmondás indokát,

  • Szerződésszegés és jogkövetkezményei 6.1. Szerződő Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó – olyan okból, amelyért felelős – késedelmesen teljesít, a Megrendelő késedelmi kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 0,5%-a/naptári nap. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesít a teljesítési kötelezettség alól a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. Amennyiben a késedelmi kötbér összege eléri vagy meghaladja a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 5%-át, azaz a késedelemmel érintett napok száma a 10 naptári napot eléri, vagy meghaladja, a Megrendelő jogosult a szerződést felmondani és a meghiúsulási kötbért követelni. 6.2. Szerződő Xxxxx megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó – olyan okból, amelyért felelős – hibásan teljesít, a teljes szerződéses összeg 3%-a/alkalom összegű hibás teljesítési kötbér követelésére jogosult a Megrendelő. Amennyiben a hibás teljesítési kötbér alkalmazásának száma eléri vagy meghaladja a teljes nettó szerződéses összeg 9%-át, azaz a hibás teljesítéssel érintett alkalmak száma eléri vagy meghaladja az 3 alkalmat, az Megrendelő jogosult a szerződést felmondani, és meghiúsulási kötbért követelni. Megrendelő a hibás teljesítés miatti kötbér mellett nem érvényesítheti szavatossági igényét a Ptk. 6:187. § (2) bekezdése alapján. 6.3. Szerződő Felek megállapodnak, hogy amennyiben a teljesítés – olyan okból, amelyért a Vállalkozó felelős – meghiúsul, Megrendelő – a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésének megfelelően – meghiúsulási kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződése nettó ellenszolgáltatás 20%-a. A teljesítés meghiúsulásának esetére kikötött kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. A késedelmi kötbér és a meghiúsulási kötbér egyidejűleg nem érvényesíthető. 6.4. Megrendelő a kötbéren felüli kárát is jogosult érvényesíteni. 6.5. Megrendelő a kötbért, illetve a kötbér mértékét meghaladó értékű kárigényét – amennyiben azt Vállalkozó nem vitatja – jogosult beszámítással érvényesíteni Vállalkozó még ki nem fizetett számlájával szemben. 6.6. Amennyiben a szerződés olyan okból szűnik meg, amelyért Megrendelő felelős, Vállalkozó jogosult a szerződés megszűnésének időpontjáig elvégzett munkák felmerült költségeinek ellenértékére. 6.7. Felek rögzítik, hogy amennyiben közöttük más, jelen szerződésen kívüli jogviszonyból eredő, lejárt követelés áll fenn, úgy az ezen más jogviszonyból eredő követelést a jelen szerződés szerinti elszámolás során beszámítással jogosultak érvényesíteni egymással szemben. 6.8. Felek rögzítik, hogy Megrendelő a kötbér mellett érvényesítheti a kötbért meghaladó kárt. 6.9. Megrendelő a szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését akkor is követelheti, ha kötbérigényét nem érvényesítette.

  • A szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.3.1. Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb mint 60 nap. 12.3.2. A Szolgáltató az előfizetői szerződés megszegése címén az előfizetői szerződést tizenöt napos határidővel mondhatja fel, ha a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg, b) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a Szolgáltató számára, hogy a bejelentett, vagy a Szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy c) az Előfizető az előfizetői szolgáltatást a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy d) az Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja, e) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is az ÁSZF 5. sz. mellékletét képező Hálózathasználati irányelvekbe ütközően jár el. 12.3.3. A Szolgáltató az előfizetői szerződést 30 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 8 napon belül sem egyenlítette ki. Nem jogosult a Szolgáltató felmondani a szerződést, ha a) a díjtartozás összege nem haladja meg az Előfizető havi előfizetési díjának megfelelő összeget, illetve havi előfizetési díj hiányában vagy 10.000 Ft-nál magasabb havi előfizetési díj esetén a 10.000 Ft-ot, vagy ha b) az Előfizető a díjtartozás összegszerűségét vitatja, és a vita rendezése érdekében a hatósághoz vagy a jogvita elbírálására jogosult más szervezethez kérelmet terjesztett elő, feltéve, hogy az Előfizető a szolgáltatás igénybevétele után a nem vitatott, illetve az esedékes, nem vitatott további díjakat folyamatosan megfizeti, c) az Előfizető díjfizetési kötelezettségét a második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 3 napon belül kiegyenlítette és azt a Szolgáltató felé hitelt érdemlő módon igazolta. 12.3.4. A Szolgáltató - a másik szolgáltató kérelmére - köteles felmondani az előfizetői szerződést, ha a Szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatát másik szolgáltató használja, vagy a díjat másik szolgáltató helyett szedi be, és a) a 12.3.2.a)-e) vagy 12.3.3. pontban foglalt feltételek teljesültek, valamint b) a harmadik szolgáltató nem jogosult vagy nem képes a szolgáltatás korlátozására, illetve megszüntetésére. 12.3.5. A határozott idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit és feltételeit a 9.10.-9.13. pontok tartalmazzák. A határozott idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt (beleértve a felmondási időt is) felmerült díjfizetési és annak járulékai megfizetésének kötelezettsége alól. 12.3.6. A Szolgáltató az Előfizetői szerződés felmondását írásban, tértivevényes levélben, amennyiben az előfizetői szerződésben az Előfizető hozzájárult, olyan elektronikus dokumentumban vagy elektronikus levélben köteles megküldeni, amelynek kézbesítése hitelesen igazolható, kivéve, ha az Előfizetőt a felmondásról azért nem tudja így értesíteni, mert a szolgáltatás sajátosságai következtében a szolgáltató nem rendelkezik az Előfizető e módon történő értesítéséhez szükséges adatokkal. Ez utóbbi esetben a Szolgáltató az Előfizetőt a szerződés felmondásáról az Eht. 144. § (2) bekezdésében meghatározott egyéb módon is értesítheti. Kézbesítettnek kell tekinteni a postai úton megküldött felmondást akkor is, ha az „az átvételt megtagadta”, „nem fogadta el”, „nem kereste” vagy „a címzett ismeretlen” jelzéssel érkezik vissza. 12.3.7. A Szolgáltató felmondásának tartalmaznia kell a) a felmondás indokát, és b) a felmondási időt, a felmondási idő lejártának napját, c) ha a felmondás indoka az Előfizető szerződésszegése, akkor az Előfizető tájékoztatását arról hogy ha az Előfizető a felmondási idő alatt a szerződésszegést megszünteti, az előfizetői szerződés nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával. 12.3.8. A Szolgáltató jogosult a szerződés felmondása helyett biztosítékot kérni vagy – az ÁSZF 5.2. pontjának feltételei szerint – korlátozni a szolgáltatások körét, illetve használatát. Amennyiben az Előfizető a korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak. 12.3.9. A Szolgáltató általi 12.3.2.-12.3.4. pont szerinti felmondási idő alatt a Szolgáltató a kárenyhítés érdekében az előfizetői szolgáltatás körét illetve használatát a jelen ÁSZF 5.2. pontja szerint korlátozhatja.

  • A SZERZŐDÉS FELMONDÁSA 8.1 A Cofidis felmondhatja a Kölcsönszerződést, ha a) az Adós körülményeiben lényeges kedvezőtlen változás állt be, és az Adós felszólítás ellenére nem ad megfelelő biztosítékot; b) az Adós a Cofidist megtévesztette, és ez a Kölcsönszerződés meg- kötését vagy annak tartalmát befolyásolta; c) az Adós a fizetőképességére vonatkozó vizsgálatot akadályozza; d) az Adós a Kölcsönszerződés alapján fennálló fizetési kötelezett- sége teljesítésével késedelembe esik, oly módon, hogy hátralékos tartozása a 2 havi törlesztő részlet összegét eléri vagy meghaladja és mulasztását felszólításra sem pótolja. Jelen pont alkalmazása szempontjából sikertelen felszólításnak minősül a Cofidis által az Adós részére írásban küldött felszólítás, amennyiben az Adós a felszólítás kézhezvételét követő 30 napon belül a felszólítás- ban foglalt fizetési kötelezettségének maradéktalanul nem tesz eleget. 8.2 A Kölcsönszerződés felmondásának időpontjában az Adós Kölcsön- szerződés alapján fennálló valamennyi tartozása lejárttá és egy ösz- szegben esedékessé válik. 8.3 Díj vagy költség Adós számára nem kedvező egyoldalú módosítá- sa esetén az Adós jogosult a Kölcsönszerződést díjmentesen azonnali hatállyal írásban felmondani, a felmondással a teljes tartozás egy ösz- szegben esedékessé válik. Díj vagy költség Adós számára nem kedve- ző egyoldalú módosítása esetén az Adós – a felmondási jog gyakorlá- sa helyett – a Kölcsönszerződésből származó követelés átütemezését, vagy a futamidő meghosszabbítását kérheti a Cofidistől, amennyiben jövedelmi és vagyoni helyzetét figyelembe véve az egyoldalú módosí- tás olyan aránytalan terhet jelent, hogy a Kölcsönszerződés teljesítése a módosított feltételek figyelembevétele mellett nem elvárható.

  • A Szerződő Felek Jelen szerződés létrejött a "TARR" Építő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (7100 Szekszárd, Táncsics M. u. 2.) továbbiakban: Szolgáltató, másrészről:

  • A szerződő Szerződő az, aki ajánlatot tesz a biztosítási szerződés megkötésére és a biztosítási díj megfizetésére köteles. Szerződést az köthet, aki a vagyontárgy megóvásában érdekelt, vagy a szerződést az érdekelt javára köti.