Common use of A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei Clause in Contracts

A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei. A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele az Ügyfél vagy Előfizető ingatlanán műholdvevő-antenna (kültéri egység) megléte illetve telepítése, amelyen a Szolgáltató által biztosított Szolgáltatások Magyarország teljes területén igénybe vehetők. A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele akkor nem teljesül, ha megállapítható, hogy az Előfizetői Hozzáférési Pont elhelyezésére szolgáló terület földrajzi elhelyezkedése miatt a kültéri egység a Szolgáltatást sugárzó műhold jelének vételére nem, vagy csak korlátozottan alkalmas. A félreértések elkerülése végett, a kültéri egység beszerzése, biztosítása, telepítése, karbantartása és javítása nem képezi a Szolgáltatás részét, továbbá az nem Kiegészítő szolgáltatás, azaz az kizárólag az Előfizetőt terheli, a megfelelő kültéri egység biztosításáért, telepítéséért, és javításáért tehát a Szolgáltató felelősséget nem vállal. Szolgáltató által biztosított műsorterjesztési Szolgáltatás igénybe vételének nincsen időbeli korlátja. Az Előfizetői Hozzáférési Pont kiépítése olyan módon történik, hogy a Szolgáltató a Beltéri egységet az Előfizető birtokába, használatába adja, amelyet az Előfizető vagy a Szolgáltató szerződéses partnere a kültéri egységhez, illetve a Végberendezéshez csatlakoztat. Az Előfizető jogosult a Szolgáltató utasításainak megfelelően maga telepíteni a Beltéri egységeket (és ezáltal az Előfizetői Hozzáférési Pontot kiépíteni). Nem minden típusú Végberendezés kompatibilis az egyes Beltéri egység típusokkal. A Szolgáltató a Végberendezés kompatibilitásáért nem felel, az Előfizető köteles meggyőződni arról, hogy az adott a Szolgáltató honlapján elérhető beltéri egység típus kompatibilis-e azzal a Végberendezéssel, melyhez azt az Előfizető csatlakoztatni kívánja. Az Előfizető a Szolgáltatás igénybevétele körében nem jogosult a kültéri egységéhez az Előfizetői Szerződésben meghatározottakhoz képest további, illetve más beltéri egységeket csatlakoztatni vagy a Beltéri egységet áthelyezni. A Szolgáltatás igénybevételéhez, illetve egyes műsorok vételéhez meghatározott funkcióval rendelkező Beltéri egység szükséges. A vevőkészülék, a kültéri és Beltéri egység áramellátásáról az Előfizető saját költségére gondoskodik. A Szolgáltatás igénybe vételéhez Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott, a Szolgáltató által meghatározott típusú Mediabox (Beltéri egység), valamint a Szolgáltató által az Előfizető részére használatba adott Smart kártya szükséges. A Beltéri egység és a Smart kártya az Előfizetői Szerződés időtartama alatt, és azt követően is a Szolgáltató kizárólagos tulajdonában marad, és annak tulajdonjoga semmiképpen sem száll át az Előfizetőre. A Beltéri egységet, valamint a Smart kártyát a Szolgáltató a beüzemeléskor adja át az Előfizető részére. A szolgáltatás beüzemelésének díját az Előfizető köteles megfizetni a Szolgáltató szerződéses partnere részére. A Szolgáltatót a kültéri egységek és a Végberendezések helytelen beállításáért, hibájáért hibajavítási kötelezettség nem terheli. A kültéri egységek és a Végberendezések helyes beállítása érdekében a Szolgáltató javasolja Előfizetőinek, hogy a Szolgáltató szerződéses partnerei vagy a berendezések gyártója / forgalmazója által biztosított használati útmutató rendelkezéseit kövessék. A Szolgáltatás EuroSCART, HDMI vagy RCA audio/video csatlakozással rendelkező Végberendezéssel érhető el. Az 1. számú mellékletben meghatározott HD (high definition – nagy felbontású) csatornák kizárólag az erre alkalmas és HD minőség elérését lehetővé tevő (ún. HD-ready vagy full HD, HDMI csatlakozóval ellátott) Végberendezés igénybe vételével élvezhetők HD minőségben.

Appears in 4 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételei, Általános Szerződési Feltételei, Általános Szerződési Feltételei

A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei. A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele az Ügyfél vagy Előfizető ingatlanán legalább 60 cm átmérőjű, megfelelő minőségű (• Zajszint: <= mint 0,3 dB, Alkalmazható vételi sáv: 10,7-11,7 GHz és 11,7-12,75 GHz és számú (1 db vevőkészülék esetén single fej, több médiabox illetve felvevős médiabox esetén twin fej) műholdvevő- fejjel ellátott műholdvevő-antenna (kültéri egység) megléte illetve telepítése, amelyen a Szolgáltató által biztosított Szolgáltatások Magyarország teljes területén igénybe vehetők. A műholdvevő-antennának rálátással kell bírnia a Thor 6 K2 nyalábjára. A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele akkor nem teljesül, ha megállapítható, hogy az Előfizetői Hozzáférési Pont elhelyezésére szolgáló terület földrajzi elhelyezkedése miatt a kültéri egység a Szolgáltatást sugárzó műhold jelének vételére nem, vagy csak korlátozottan alkalmas. A félreértések elkerülése végett, a kültéri egység beszerzése, biztosítása, telepítése, karbantartása és javítása nem képezi a Szolgáltatás részét, továbbá az nem Kiegészítő szolgáltatás, azaz az kizárólag az Előfizetőt terheli, a megfelelő kültéri egység biztosításáért, telepítéséért, és javításáért tehát a Szolgáltató felelősséget nem vállal. Szolgáltató által biztosított műsorterjesztési Szolgáltatás igénybe vételének nincsen időbeli korlátja. Az Előfizetői Hozzáférési Pont kiépítése olyan módon történik, hogy a Szolgáltató a Beltéri Xxxxxxx egységet az Előfizető birtokába, használatába birtokába adja, amelyet az Előfizető vagy a Szolgáltató szerződéses partnere a kültéri egységhez, egységhez illetve a Végberendezéshez csatlakoztat. Az Előfizető jogosult a Szolgáltató utasításainak megfelelően maga telepíteni a Beltéri egységeket (és ezáltal az Előfizetői Hozzáférési Pontot kiépíteni). Médiabox nélkül igénybe vehető Szolgátlatás esetén a Szolgáltató vagy postai úton, futárszolgálattal vagy szerződéses partnerei kapcsolattartói pontjain adja át a dekódoló kártyát az Előfizető részére. Nem minden típusú Végberendezés kompatibilis az egyes Beltéri egység típusokkal. A Szolgáltató a Végberendezés kompatibilitásáért nem felel, az Előfizető köteles meggyőződni arról, hogy az adott a Szolgáltató honlapján elérhető beltéri egység típus kompatibilis-e azzal a Végberendezéssel, melyhez azt az Előfizető csatlakoztatni kívánja. Az Előfizető a Szolgáltatás igénybevétele körében nem jogosult a kültéri egységéhez az Előfizetői Szerződésben meghatározottakhoz képest további, további illetve más beltéri egységeket csatlakoztatni vagy a Beltéri egységet áthelyezni. A Szolgáltatás keretei között nyújtott bizonyos csatornák csak meghatározott tulajdonságokkal bíró Beltéri egységgel vehetők igénybe. Az egyes csatornák illetve Szolgáltatás-elemek vagy Szolgáltatás-minőség igénybe vételének feltételeit az 1. sz. melléklet tartalmazza. A Szolgáltatás igénybevételéhez, illetve egyes műsorok vételéhez meghatározott funkcióval rendelkező Beltéri egység vevőkészülék és/vagy kiegészítő berendezés szükséges. A vevőkészülék, a kültéri és Beltéri egység áramellátásáról az Előfizető saját költségére gondoskodik. Abban az esetben, ha az Előfizető a Szolgáltatás igénybevételéhez saját tulajdonú, azaz nem a Szolgáltató által biztosított beltéri egységet használ, úgy annak a jelátvitel minőségére vonatkozó paramétereiért a Szolgáltató nem felel. A Szolgáltatás igénybe vételéhez Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott, a Szolgáltató által meghatározott típusú Mediabox bocsátott Beltéri egység vagy az előfizető saját tulajdonú beltéri egység (Beltéri egység), valamint a Szolgáltató által az Előfizető részére használatba adott Smart kártya mediabox) szükséges. A Beltéri Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott Xxxxxxx egység és a Smart kártya az Előfizetői Szerződés szerződés időtartama alatt, és azt követően is a Szolgáltató kizárólagos tulajdonában marad, és annak tulajdonjoga semmiképpen sem száll át az Előfizetőre. A Beltéri egységetAz Előfizető jogosult a Szolgáltatást a Szolgáltató által biztosított mediabox nélkül igénybe venni, valamint a Smart kártyát amely esetben a Szolgáltató a beüzemeléskor adja át dekódoló kártyán kívül egyéb beltéri egységet nem biztosít az Előfizető részére. A szolgáltatás beüzemelésének díját Ebben az esetben a Beltéri egység az Előfizető által megrendelt dekódoló kártya. Ez esetben a Szolgáltatás beüzemeléséhez az Előfizető köteles megfizetni rendelkezni saját kültéri egységgel, előre kiépített, a kültéri egységet és a Beltéri egységet összekötő hálózattal (megközelítőleg 75 Ohm árnyékolási csillapítással rendelkező (dualshield azaz kettős árnyékolású) csavaros vagy roppantós F-csatlakozóval ellátott koax kábel), valamint saját beltéri egységgel vagy a Végberendezéshez csatlakoztatott vagy abba beépített CI/CI+ modullal. Az Előfizető a Szolgáltató szerződéses partnere részéreáltal biztosított Szolgáltatást mediabox igénybevétele nélkül kizárólag IRDETO ICE kompatibilis saját beltéri egység, illetve CI/CI+ modul és CI/CI+ kimenetellel rendelkező televízió készülék útján tudja igénybe venni. Az Előfizető saját eszközének továbbá - kizárólag Smart televízió, illetve saját mediabox használata esetén - feltétlenül szükséges rendelkezni CI/CI+ modullal illetve DVB-S tunerrel. A beüzemelés megfelelő elvégzése (az eszközök használati útmutatója, műszaki leírása, illetve egyéb az adott eszközhöz melléklet dokumentáció szerint) az Előfizető felelősségi körébe tartozik. A Szolgáltató forgalmazó partnerei az ügyfélszolgálati pontokon szükség esetén további szóbeli tájékoztatást nyújtanak. A Szolgáltatást a Szolgáltató által biztosított médiabox nélkül igénybe vevő előfizetők vonatkozásában a csatornakiosztásban szereplő csatornák saját eszközön történő beállításához szükséges műszaki adatokat tartalmazó frekvencialistát (a továbbiakban: frekvencialista) a jelen ÁSZF 1/c. számú melléklete tartalmazza. A frekvencialista segítséget nyújt ezen előfizetőknek abban, hogy lehetőségük legyen a csatornák beállítására, esetleges újrahangolására. Amennyiben a mediabox nélküli Szolgáltatás igénybevétele esetén az Előfizető a Szolgáltató által rendelkezésére bocsátott dekódoló kártyát (beltéri egység) a Szolgáltató partnereitől (a forgalmazói pontokon) veszi át, akkor a Szolgáltató partnerei az Előfizető kérésére a forgalmazói ponton ellenőrzik a kártya működőképességét. Amennyiben másképp rendeli meg a kártyát, úgy az ellenőrzésre beüzemelés előtt nincs lehetőség. A Szolgáltatás beüzemeléséhez szükséges, hogy az Előfizető a dekódoló kártyát a saját a műholdvevő fejjel megfelelően összekötött beltéri egységébe vagy CI/CI+ moduljába behelyezze, majd a beltéri egységet vagy CI/CI+ modulját telepítse annak érdekében, hogy a jelen ÁSZF 1/c. számú mellékletében található frekvencialista alapján elérhető csatornák letöltődjenek a beltéri egységre. Amennyiben a Szolgáltatás Xxxxxxxxx általi beüzemelése sikertelen, az Előfizető köteles azt haladéktalanul jelezni a Szolgáltató ügyfélszolgálata felé, illetve egyeztetni a Szolgáltató partnereivel a probléma kivizsgálása érdekében. A Szolgáltató ügyfélszolgálata kizárólag a dekódoló kártya újraindítása kapcsán tud eljárni, ugyanis az Előfizető saját beltéri egységének valamint az Előfizető CI/CI+ moduljának a beállításával kapcsolatban nem rendelkezhet információval, illetve hozzáféréssel. A hibakezelési eljárás részletes szabályait a jelen ÁSZF 6. fejezete tartalmazza. A Szolgáltatót a kültéri egységek és a Végberendezések helytelen beállításáért, hibájáért hibajavítási kötelezettség nem terheli. A kültéri egységek és a Végberendezések helyes beállítása érdekében a Szolgáltató javasolja Előfizetőinek, hogy a Szolgáltató szerződéses partnerei vagy a berendezések gyártója / forgalmazója által biztosított használati útmutató rendelkezéseit kövessék. A Szolgáltatás EuroSCART, HDMI vagy RCA audio/video csatlakozással rendelkező Végberendezéssel érhető el. Az 1. számú mellékletben meghatározott HD (high definition – nagy felbontású) csatornák kizárólag az erre alkalmas mediabox és HD minőség elérését lehetővé tevő (ún. HD-ready vagy full HD, HDMI csatlakozóval ellátott) Végberendezés igénybe vételével élvezhetők HD minőségben.

Appears in 4 contracts

Samples: Műholdas Műsorterjesztési Szolgáltatás Nyújtására Vonatkozó Általános Szerződési Feltételei, Műholdas Műsorterjesztési Szolgáltatás Nyújtására Vonatkozó Általános Szerződési Feltételei, Műholdas Műsorterjesztési Szolgáltatás Nyújtására Vonatkozó Általános Szerződési Feltételei

A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei. A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele az Ügyfél vagy Előfizető ingatlanán legalább 60 cm átmérőjű, megfelelő minőségű (• Zajszint: <= mint 0,3 dB, Alkalmazható vételi sáv: 10,7-11,7 GHz és 11,7-12,75 GHz és számú (1 db vevőkészülék esetén single fej, több médiabox illetve felvevős médiabox esetén twin fej) műholdvevő- fejjel ellátott műholdvevő-antenna (kültéri egység) megléte illetve telepítése, amelyen a Szolgáltató által biztosított Szolgáltatások Magyarország teljes területén igénybe vehetők. A műholdvevő-antennának rálátással kell bírnia a Thor 6 K2 nyalábjára. A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele akkor nem teljesül, ha megállapítható, hogy az Előfizetői Hozzáférési Pont elhelyezésére szolgáló terület földrajzi elhelyezkedése miatt a kültéri egység a Szolgáltatást sugárzó műhold jelének vételére nem, vagy csak korlátozottan alkalmas. A félreértések elkerülése végett, a kültéri egység beszerzése, biztosítása, telepítése, karbantartása és javítása nem képezi a Szolgáltatás részét, továbbá az nem Kiegészítő szolgáltatás, azaz az kizárólag az Előfizetőt terheli, a megfelelő kültéri egység biztosításáért, telepítéséért, és javításáért tehát a Szolgáltató felelősséget nem vállal. Szolgáltató által biztosított műsorterjesztési Szolgáltatás igénybe vételének nincsen időbeli korlátja. Az Előfizetői Hozzáférési Pont kiépítése olyan módon történik, hogy a Szolgáltató a Beltéri egységet Bexxxxx xgységet az Előfizető birtokába, használatába birtokába adja, amelyet az Előfizető vagy a Szolgáltató szerződéses partnere a kültéri egységhez, egységhez illetve a Végberendezéshez csatlakoztat. Az Előfizető jogosult a Szolgáltató utasításainak megfelelően maga telepíteni a Beltéri egységeket (és ezáltal az Előfizetői Hozzáférési Pontot kiépíteni). Médiabox nélkül igénybe vehető Szolgátlatás esetén a Szolgáltató vagy postai úton, futárszolgálattal vagy szerződéses partnerei kapcsolattartói pontjain adja át a dekódoló kártyát az Előfizető részére. Nem minden típusú Végberendezés kompatibilis az egyes Beltéri egység típusokkal. A Szolgáltató a Végberendezés kompatibilitásáért nem felel, az Előfizető köteles meggyőződni arról, hogy az adott a Szolgáltató honlapján elérhető beltéri egység típus kompatibilis-e azzal a Végberendezéssel, melyhez azt az Előfizető csatlakoztatni kívánja. Az Előfizető a Szolgáltatás igénybevétele körében nem jogosult a kültéri egységéhez az Előfizetői Szerződésben meghatározottakhoz képest további, további illetve más beltéri egységeket csatlakoztatni vagy a Beltéri egységet áthelyezni. A Szolgáltatás keretei között nyújtott bizonyos csatornák csak meghatározott tulajdonságokkal bíró Beltéri egységgel vehetők igénybe. Az egyes csatornák illetve Szolgáltatás-elemek vagy Szolgáltatás-minőség igénybe vételének feltételeit az 1. sz. melléklet tartalmazza. A Szolgáltatás igénybevételéhez, illetve egyes műsorok vételéhez meghatározott funkcióval rendelkező Beltéri egység vevőkészülék és/vagy kiegészítő berendezés szükséges. A vevőkészülék, a kültéri és Beltéri egység áramellátásáról az Előfizető saját költségére gondoskodik. Abban az esetben, ha az Előfizető a Szolgáltatás igénybevételéhez saját tulajdonú, azaz nem a Szolgáltató által biztosított beltéri egységet használ, úgy annak a jelátvitel minőségére vonatkozó paramétereiért a Szolgáltató nem felel. A Szolgáltatás igénybe vételéhez Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott, a Szolgáltató által meghatározott típusú Mediabox bocsátott Beltéri egység vagy az előfizető saját tulajdonú beltéri egység (Beltéri egység), valamint a Szolgáltató által az Előfizető részére használatba adott Smart kártya mediabox) szükséges. A Beltéri egység és Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott Bexxxxx xgység a Smart kártya az Előfizetői Szerződés szerződés időtartama alatt, és azt követően is a Szolgáltató kizárólagos tulajdonában marad, és annak tulajdonjoga semmiképpen sem száll át az Előfizetőre. A Beltéri egységetAz Előfizető jogosult a Szolgáltatást a Szolgáltató által biztosított mediabox nélkül igénybe venni, valamint a Smart kártyát amely esetben a Szolgáltató a beüzemeléskor adja át dekódoló kártyán kívül egyéb beltéri egységet nem biztosít az Előfizető részére. A szolgáltatás beüzemelésének díját Ebben az esetben a Beltéri egység az Előfizető által megrendelt dekódoló kártya. Ez esetben a Szolgáltatás beüzemeléséhez az Előfizető köteles megfizetni rendelkezni saját kültéri egységgel, előre kiépített, a kültéri egységet és a Beltéri egységet összekötő hálózattal (megközelítőleg 75 Ohm árnyékolási csillapítással rendelkező (dualshield azaz kettős árnyékolású) csavaros vagy roppantós F-csatlakozóval ellátott koax kábel), valamint saját beltéri egységgel vagy a Végberendezéshez csatlakoztatott vagy abba beépített CI/CI+ modullal. Az Előfizető a Szolgáltató szerződéses partnere részéreáltal biztosított Szolgáltatást mediabox igénybevétele nélkül kizárólag IRDETO ICE kompatibilis saját beltéri egység, illetve CI/CI+ modul és CI/CI+ kimenetellel rendelkező televízió készülék útján tudja igénybe venni. Az Előfizető saját eszközének továbbá - kizárólag Smart televízió, illetve saját mediabox használata esetén - feltétlenül szükséges rendelkezni CI/CI+ modullal illetve DVB-S tunerrel. A beüzemelés megfelelő elvégzése (az eszközök használati útmutatója, műszaki leírása, illetve egyéb az adott eszközhöz melléklet dokumentáció szerint) az Előfizető felelősségi körébe tartozik. A Szolgáltató forgalmazó partnerei az ügyfélszolgálati pontokon szükség esetén további szóbeli tájékoztatást nyújtanak. A Szolgáltatást a Szolgáltató által biztosított médiabox nélkül igénybe vevő előfizetők vonatkozásában a csatornakiosztásban szereplő csatornák saját eszközön történő beállításához szükséges műszaki adatokat tartalmazó frekvencialistát (a továbbiakban: frekvencialista) a jelen ÁSZF 1/c. számú melléklete tartalmazza. A frekvencialista segítséget nyújt ezen előfizetőknek abban, hogy lehetőségük legyen a csatornák beállítására, esetleges újrahangolására. Amennyiben a mediabox nélküli Szolgáltatás igénybevétele esetén az Előfizető a Szolgáltató által rendelkezésére bocsátott dekódoló kártyát (beltéri egység) a Szolgáltató partnereitől (a forgalmazói pontokon) veszi át, akkor a Szolgáltató partnerei az Előfizető kérésére a forgalmazói ponton ellenőrzik a kártya működőképességét. Amennyiben másképp rendeli meg a kártyát, úgy az ellenőrzésre beüzemelés előtt nincs lehetőség. A Szolgáltatás beüzemeléséhez szükséges, hogy az Előfizető a dekódoló kártyát a saját a műholdvevő fejjel megfelelően összekötött beltéri egységébe vagy CI/CI+ moduljába behelyezze, majd a beltéri egységet vagy CI/CI+ modulját telepítse annak érdekében, hogy a jelen ÁSZF 1/c. számú mellékletében található frekvencialista alapján elérhető csatornák letöltődjenek a beltéri egységre. Amennyiben a Szolgáltatás Elxxxxxxx xxtali beüzemelése sikertelen, az Előfizető köteles azt haladéktalanul jelezni a Szolgáltató ügyfélszolgálata felé, illetve egyeztetni a Szolgáltató partnereivel a probléma kivizsgálása érdekében. A Szolgáltató ügyfélszolgálata kizárólag a dekódoló kártya újraindítása kapcsán tud eljárni, ugyanis az Előfizető saját beltéri egységének valamint az Előfizető CI/CI+ moduljának a beállításával kapcsolatban nem rendelkezhet információval, illetve hozzáféréssel. A hibakezelési eljárás részletes szabályait a jelen ÁSZF 6. fejezete tartalmazza. A Szolgáltatót a kültéri egységek és a Végberendezések helytelen beállításáért, hibájáért hibajavítási kötelezettség nem terheli. A kültéri egységek és a Végberendezések helyes beállítása érdekében a Szolgáltató javasolja Előfizetőinek, hogy a Szolgáltató szerződéses partnerei vagy a berendezések gyártója / forgalmazója által biztosított használati útmutató rendelkezéseit kövessék. A Szolgáltatás EuroSCART, HDMI vagy RCA audio/video csatlakozással rendelkező Végberendezéssel érhető el. Az 1. számú mellékletben meghatározott HD (high definition – nagy felbontású) csatornák kizárólag az erre alkalmas mediabox és HD minőség elérését lehetővé tevő (ún. HD-ready vagy full HD, HDMI csatlakozóval ellátott) Végberendezés igénybe vételével élvezhetők HD minőségben.

Appears in 3 contracts

Samples: Műholdas Műsorterjesztési Szolgáltatás Nyújtására Vonatkozó Általános Szerződési Feltételei, Műholdas Műsorterjesztési Szolgáltatás Nyújtására Vonatkozó Általános Szerződési Feltételei, Műholdas Műsorterjesztési Szolgáltatás Nyújtására Vonatkozó Általános Szerződési Feltételei

A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei. A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele az Ügyfél vagy Előfizető ingatlanán műholdvevő-antenna (kültéri egység) megléte illetve telepítése, amelyen a Szolgáltató által biztosított Szolgáltatások Magyarország teljes területén igénybe vehetők. A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele akkor nem teljesül, ha megállapítható, hogy az Előfizetői Hozzáférési Pont elhelyezésére szolgáló terület földrajzi elhelyezkedése miatt a kültéri egység a Szolgáltatást sugárzó műhold jelének vételére nem, vagy csak korlátozottan alkalmas. A félreértések elkerülése végett, a kültéri egység beszerzése, biztosítása, telepítése, karbantartása és javítása nem képezi a Szolgáltatás részét, továbbá az nem Kiegészítő szolgáltatás, azaz az kizárólag az Előfizetőt terheli, a megfelelő kültéri egység biztosításáért, telepítéséért, és javításáért tehát a Szolgáltató felelősséget nem vállal. Szolgáltató által biztosított műsorterjesztési Szolgáltatás igénybe vételének nincsen időbeli korlátja. Az Előfizetői Hozzáférési Pont kiépítése olyan módon történik, hogy a Szolgáltató a Beltéri Xxxxxxx egységet az Előfizető birtokába, használatába birtokába adja, amelyet az Előfizető vagy a Szolgáltató szerződéses partnere a kültéri egységhez, egységhez illetve a Végberendezéshez csatlakoztat. Az Előfizető jogosult a Szolgáltató utasításainak megfelelően maga telepíteni a Beltéri egységeket (és ezáltal az Előfizetői Hozzáférési Pontot kiépíteni). Nem minden típusú Végberendezés kompatibilis az egyes Beltéri egység típusokkal. A Szolgáltató a Végberendezés kompatibilitásáért nem felel, az Előfizető köteles meggyőződni arról, hogy az adott a Szolgáltató honlapján elérhető beltéri egység típus kompatibilis-e azzal a Végberendezéssel, melyhez azt az Előfizető csatlakoztatni kívánja. Az Előfizető a Szolgáltatás igénybevétele körében nem jogosult a kültéri egységéhez az Előfizetői Szerződésben meghatározottakhoz képest további, további illetve más beltéri egységeket csatlakoztatni vagy a Beltéri egységet áthelyezni. A Szolgáltatás igénybevételéhez, illetve egyes műsorok vételéhez meghatározott funkcióval rendelkező Beltéri egység vevőkészülék és/vagy kiegészítő berendezés szükséges. A vevőkészülék, a kültéri és Beltéri egység áramellátásáról az Előfizető saját költségére gondoskodik. Abban az esetben, ha az Előfizető a Szolgáltatás igénybevételéhez saját tulajdonú, azaz nem a Szolgáltató által biztosított beltéri egységet használ, úgy annak a jelátvitel minőségére vonatkozó paramétereiért a Szolgáltató nem felel. A Szolgáltatás igénybe vételéhez Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott, a Szolgáltató által meghatározott típusú Mediabox (bocsátott Beltéri egység), valamint a Szolgáltató által az Előfizető részére használatba adott Smart kártya egység szükséges. A Beltéri egység és a Smart kártya az Előfizetői Szerződés szerződés időtartama alatt, és azt követően is a Szolgáltató UPC DTH Leasing kizárólagos tulajdonában marad, és annak tulajdonjoga semmiképpen sem száll át az Előfizetőre. A Beltéri egységet, valamint a Smart kártyát a Szolgáltató a beüzemeléskor adja át az Előfizető részére. A szolgáltatás beüzemelésének díját az Előfizető köteles megfizetni a Szolgáltató szerződéses partnere részére. A Szolgáltatót a kültéri egységek és a Végberendezések helytelen beállításáért, hibájáért hibajavítási kötelezettség nem terheli. A kültéri egységek és a Végberendezések helyes beállítása érdekében a Szolgáltató javasolja Előfizetőinek, hogy a Szolgáltató szerződéses partnerei vagy a berendezések gyártója / forgalmazója által biztosított használati útmutató rendelkezéseit kövessék. A Szolgáltatás EuroSCART, HDMI vagy RCA audio/video csatlakozással rendelkező Végberendezéssel érhető el. Az 1. számú mellékletben meghatározott HD (high definition – nagy felbontású) csatornák kizárólag az erre alkalmas mediabox és HD minőség elérését lehetővé tevő (ún. HD-ready vagy full HD, HDMI csatlakozóval ellátott) Végberendezés igénybe vételével élvezhetők HD minőségben.

Appears in 3 contracts

Samples: Műholdas Műsorterjesztési Szolgáltatás Nyújtására Vonatkozó Általános Szerződési Feltételei, Műholdas Műsorterjesztési Szolgáltatás Nyújtására Vonatkozó Általános Szerződési Feltételei, Műholdas Műsorterjesztési Szolgáltatás Nyújtására Vonatkozó Általános Szerződési Feltételei

A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei. A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele az Ügyfél vagy Előfizető ingatlanán műholdvevő-antenna (kültéri egység) megléte illetve telepítése, amelyen a Szolgáltató által biztosított Szolgáltatások Magyarország teljes területén igénybe vehetők. A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele akkor nem teljesül, ha megállapítható, hogy az Előfizetői Hozzáférési Pont elhelyezésére szolgáló terület földrajzi elhelyezkedése miatt a kültéri egység a Szolgáltatást sugárzó műhold jelének vételére nem, vagy csak korlátozottan alkalmas. A félreértések elkerülése végett, a kültéri egység beszerzése, biztosítása, telepítése, karbantartása és javítása nem képezi a Szolgáltatás részét, továbbá az nem Kiegészítő szolgáltatás, azaz az kizárólag az Előfizetőt terheli, a megfelelő kültéri egység biztosításáért, telepítéséért, és javításáért tehát a Szolgáltató felelősséget nem vállal. Szolgáltató által biztosított műsorterjesztési Szolgáltatás igénybe vételének nincsen időbeli korlátja. Az Előfizetői Hozzáférési Pont kiépítése olyan módon történik, hogy a Szolgáltató a Beltéri Xxxxxxx egységet az Előfizető birtokába, használatába birtokába adja, amelyet az Előfizető vagy a Szolgáltató szerződéses partnere a kültéri egységhez, egységhez illetve a Végberendezéshez csatlakoztat. Az Előfizető jogosult a Szolgáltató utasításainak megfelelően maga telepíteni a Beltéri egységeket (és ezáltal az Előfizetői Hozzáférési Pontot kiépíteni). Nem minden típusú Végberendezés kompatibilis az egyes Beltéri egység típusokkal. A Szolgáltató a Végberendezés kompatibilitásáért nem felel, az Előfizető köteles meggyőződni arról, hogy az adott a Szolgáltató honlapján elérhető beltéri egység típus kompatibilis-e azzal a Végberendezéssel, melyhez azt az Előfizető csatlakoztatni kívánja. Az Előfizető a Szolgáltatás igénybevétele körében nem jogosult a kültéri egységéhez az Előfizetői Szerződésben meghatározottakhoz képest további, további illetve más beltéri egységeket csatlakoztatni vagy a Beltéri egységet áthelyezni. A Szolgáltatás igénybevételéhez, illetve egyes műsorok vételéhez meghatározott funkcióval rendelkező Beltéri egység vevőkészülék és/vagy kiegészítő berendezés szükséges. A vevőkészülék, a kültéri és Beltéri egység áramellátásáról az Előfizető saját költségére gondoskodik. Abban az esetben, ha az Előfizető a Szolgáltatás igénybevételéhez saját tulajdonú, azaz nem a Szolgáltató által biztosított beltéri egységet használ, úgy annak a jelátvitel minőségére vonatkozó paramétereiért a Szolgáltató nem felel. A Szolgáltatás igénybe vételéhez Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott, a Szolgáltató által meghatározott típusú Mediabox (bocsátott Beltéri egység), valamint a Szolgáltató által az Előfizető részére használatba adott Smart kártya egység szükséges. A Beltéri egység és a Smart kártya az Előfizetői Szerződés szerződés időtartama alatt, és azt követően is a Szolgáltató UPC DTH Leasing kizárólagos tulajdonában marad, és annak tulajdonjoga semmiképpen sem száll át az Előfizetőre. A Beltéri egységet, valamint a Smart kártyát a Szolgáltató a beüzemeléskor adja át az Előfizető részére. A szolgáltatás beüzemelésének díját az Előfizető köteles megfizetni a Szolgáltató szerződéses partnere részére. A Szolgáltatót a kültéri egységek és a Végberendezések helytelen beállításáért, hibájáért hibajavítási kötelezettség nem terheli. A kültéri egységek és a Végberendezések helyes beállítása érdekében a Szolgáltató javasolja ElőfizetőinekXxxxxxxxxxxxx, hogy a Szolgáltató szerződéses partnerei vagy a berendezések gyártója / forgalmazója által biztosított használati útmutató rendelkezéseit kövessék. A Szolgáltatás EuroSCART, HDMI vagy RCA audio/video csatlakozással rendelkező Végberendezéssel érhető el. Az 1. számú mellékletben meghatározott HD (high definition – nagy felbontású) csatornák kizárólag az erre alkalmas mediabox és HD minőség elérését lehetővé tevő (ún. HD-ready vagy full HD, HDMI csatlakozóval ellátott) Végberendezés igénybe vételével élvezhetők HD minőségben.

Appears in 3 contracts

Samples: Műholdas Műsorterjesztési Szolgáltatás Nyújtására Vonatkozó Általános Szerződési Feltételei, Műholdas Műsorterjesztési Szolgáltatás Nyújtására Vonatkozó Általános Szerződési Feltételei, Műholdas Műsorterjesztési Szolgáltatás Nyújtására Vonatkozó Általános Szerződési Feltételei

A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei. A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele az Ügyfél vagy Előfizető ingatlanán legalább 60 cm átmérőjű, megfelelő minőségű (• Zajszint: <= mint 0,3 dB, és számú (1 db vevőkészülék esetén single fej, több médiabox illetve felvevős médiabox esetén twin fej) műholdvevő-fejjel ellátott műholdvevő-antenna (kültéri egység) megléte illetve telepítése, amelyen a Szolgáltató által biztosított Szolgáltatások Magyarország teljes területén igénybe vehetők. A műholdvevő-antennának rálátással kell bírnia a Thor 6 K2 nyalábjára. A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele akkor nem teljesül, ha megállapítható, hogy az Előfizetői Hozzáférési Pont elhelyezésére szolgáló terület földrajzi elhelyezkedése miatt a kültéri egység a Szolgáltatást sugárzó műhold jelének vételére nem, vagy csak korlátozottan alkalmas. A félreértések elkerülése végett, a kültéri egység beszerzése, biztosítása, telepítése, karbantartása és javítása nem képezi a Szolgáltatás részét, továbbá az nem Kiegészítő szolgáltatás, azaz az kizárólag az Előfizetőt terheli, a megfelelő kültéri egység biztosításáért, telepítéséért, és javításáért tehát a Szolgáltató felelősséget nem vállal. Szolgáltató által biztosított műsorterjesztési Szolgáltatás igénybe vételének nincsen időbeli korlátja. Az Előfizetői Hozzáférési Pont kiépítése olyan módon történik, hogy a Szolgáltató a Beltéri Xxxxxxx egységet az Előfizető birtokába, használatába birtokába adja, amelyet az Előfizető vagy a Szolgáltató szerződéses partnere a kültéri egységhez, egységhez illetve a Végberendezéshez csatlakoztat. Az Előfizető jogosult a Szolgáltató utasításainak megfelelően maga telepíteni a Beltéri egységeket (és ezáltal az Előfizetői Hozzáférési Pontot kiépíteni). Médiabox nélkül igénybe vehető Szolgátlatás esetén a Szolgáltató vagy postai úton, futárszolgálattal vagy szerződéses partnerei kapcsolattartói pontjain adja át a dekódoló kártyát az Előfizető részére. Nem minden típusú Végberendezés kompatibilis az egyes Beltéri egység típusokkal. A Szolgáltató a Végberendezés kompatibilitásáért nem felel, az Előfizető köteles meggyőződni arról, hogy az adott a Szolgáltató honlapján elérhető beltéri egység típus kompatibilis-e azzal a Végberendezéssel, melyhez azt az Előfizető csatlakoztatni kívánja. Az Előfizető a Szolgáltatás igénybevétele körében nem jogosult a kültéri egységéhez az Előfizetői Szerződésben meghatározottakhoz képest további, további illetve más beltéri egységeket csatlakoztatni vagy a Beltéri egységet áthelyezni. A Szolgáltatás keretei között nyújtott bizonyos csatornák csak meghatározott tulajdonságokkal bíró Beltéri egységgel vehetők igénybe. Az egyes csatornák illetve Szolgáltatás-elemek vagy Szolgáltatás-minőség igénybe vételének feltételeit az 1. sz. melléklet tartalmazza. A Szolgáltatás igénybevételéhez, illetve egyes műsorok vételéhez meghatározott funkcióval rendelkező Beltéri egység vevőkészülék és/vagy kiegészítő berendezés szükséges. A vevőkészülék, a kültéri és Beltéri egység áramellátásáról az Előfizető saját költségére gondoskodik. Abban az esetben, ha az Előfizető a Szolgáltatás igénybevételéhez saját tulajdonú, azaz nem a Szolgáltató által biztosított beltéri egységet használ, úgy annak a jelátvitel minőségére vonatkozó paramétereiért a Szolgáltató nem felel. A Szolgáltatás igénybe vételéhez Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott, a Szolgáltató által meghatározott típusú Mediabox bocsátott Beltéri egység vagy az előfizető saját tulajdonú beltéri egység (Beltéri egység), valamint a Szolgáltató által az Előfizető részére használatba adott Smart kártya mediabox) szükséges. A Beltéri Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott Xxxxxxx egység és a Smart kártya az Előfizetői Szerződés szerződés időtartama alatt, és azt követően is a Szolgáltató kizárólagos tulajdonában marad, és annak tulajdonjoga semmiképpen sem száll át az Előfizetőre. A Beltéri egységetAz Előfizető jogosult a Szolgáltatást a Szolgáltató által biztosított mediabox nélkül igénybe venni, valamint a Smart kártyát amely esetben a Szolgáltató a beüzemeléskor adja át dekódoló kártyán kívül egyéb beltéri egységet nem biztosít az Előfizető részére. A szolgáltatás beüzemelésének díját Ebben az esetben a Beltéri egység az Előfizető által megrendelt dekódoló kártya. Ez esetben a Szolgáltatás beüzemeléséhez az Előfizető köteles megfizetni rendelkezni saját kültéri egységgel, előre kiépített, a kültéri egységet és a Beltéri egységet összekötő hálózattal (megközelítőleg 75 Ohm árnyékolási csillapítással rendelkező (dualshield azaz kettős árnyékolású) csavaros vagy roppantós F-csatlakozóval ellátott koax kábel), valamint saját beltéri egységgel vagy a Végberendezéshez csatlakoztatott vagy abba beépített CI/CI+ modullal. Az Előfizető a Szolgáltató szerződéses partnere részéreáltal biztosított Szolgáltatást mediabox igénybevétele nélkül kizárólag IRDETO ICE kompatibilis saját beltéri egység, illetve CI/CI+ modul és CI/CI+ kimenetellel rendelkező televízió készülék útján tudja igénybe venni. Az Előfizető saját eszközének továbbá - kizárólag Smart televízió, illetve saját mediabox használata esetén - feltétlenül szükséges rendelkezni CI/CI+ modullal illetve DVB-S tunerrel. A beüzemelés megfelelő elvégzése (az eszközök használati útmutatója, műszaki leírása, illetve egyéb az adott eszközhöz melléklet dokumentáció szerint) az Előfizető felelősségi körébe tartozik. A Szolgáltató forgalmazó partnerei az ügyfélszolgálati pontokon szükség esetén további szóbeli tájékoztatást nyújtanak. A Szolgáltatást a Szolgáltató által biztosított médiabox nélkül igénybe vevő előfizetők vonatkozásában a csatornakiosztásban szereplő csatornák saját eszközön történő beállításához szükséges műszaki adatokat tartalmazó frekvencialistát (a továbbiakban: frekvencialista) a jelen ÁSZF 1/c. számú melléklete tartalmazza. A frekvencialista segítséget nyújt ezen előfizetőknek abban, hogy lehetőségük legyen a csatornák beállítására, esetleges újrahangolására. Amennyiben a mediabox nélküli Szolgáltatás igénybevétele esetén az Előfizető a Szolgáltató által rendelkezésére bocsátott dekódoló kártyát (beltéri egység) a Szolgáltató partnereitől (a forgalmazói pontokon) veszi át, akkor a Szolgáltató partnerei az Előfizető kérésére a forgalmazói ponton ellenőrzik a kártya működőképességét. Amennyiben másképp rendeli meg a kártyát, úgy az ellenőrzésre beüzemelés előtt nincs lehetőség. A Szolgáltatás beüzemeléséhez szükséges, hogy az Előfizető a dekódoló kártyát a saját a műholdvevő fejjel megfelelően összekötött beltéri egységébe vagy CI/CI+ moduljába behelyezze, majd a beltéri egységet vagy CI/CI+ modulját telepítse annak érdekében, hogy a jelen ÁSZF 1/c. számú mellékletében található frekvencialista alapján elérhető csatornák letöltődjenek a beltéri egységre. Amennyiben a Szolgáltatás Xxxxxxxxx általi beüzemelése sikertelen, az Előfizető köteles azt haladéktalanul jelezni a Szolgáltató ügyfélszolgálata felé, illetve egyeztetni a Szolgáltató partnereivel a probléma kivizsgálása érdekében. A Szolgáltató ügyfélszolgálata kizárólag a dekódoló kártya újraindítása kapcsán tud eljárni, ugyanis az Előfizető saját beltéri egységének valamint az Előfizető CI/CI+ moduljának a beállításával kapcsolatban nem rendelkezhet információval, illetve hozzáféréssel. A hibakezelési eljárás részletes szabályait a jelen ÁSZF 6. fejezete tartalmazza. A Szolgáltatót a kültéri egységek és a Végberendezések helytelen beállításáért, hibájáért hibajavítási kötelezettség nem terheli. A kültéri egységek és a Végberendezések helyes beállítása érdekében a Szolgáltató javasolja Előfizetőinek, hogy a Szolgáltató szerződéses partnerei vagy a berendezések gyártója / forgalmazója által biztosított használati útmutató rendelkezéseit kövessék. A Szolgáltatás EuroSCART, HDMI vagy RCA audio/video csatlakozással rendelkező Végberendezéssel érhető el. Az 1. számú mellékletben meghatározott HD (high definition – nagy felbontású) csatornák kizárólag az erre alkalmas mediabox és HD minőség elérését lehetővé tevő (ún. HD-ready vagy full HD, HDMI csatlakozóval ellátott) Végberendezés igénybe vételével élvezhetők HD minőségben.

Appears in 3 contracts

Samples: Műholdas Műsorterjesztési Szolgáltatás Nyújtására Vonatkozó Általános Szerződési Feltételei, Műholdas Műsorterjesztési Szolgáltatás Nyújtására Vonatkozó Általános Szerződési Feltételei, Műholdas Műsorterjesztési Szolgáltatás Nyújtására Vonatkozó Általános Szerződési Feltételei

A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei. A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele az Ügyfél vagy Előfizető ingatlanán műholdvevő-antenna (kültéri egység) megléte illetve telepítése, amelyen a Szolgáltató által biztosított Szolgáltatások Magyarország teljes területén igénybe vehetők. A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele akkor nem teljesül, ha megállapítható, hogy az Előfizetői Hozzáférési Pont elhelyezésére szolgáló terület földrajzi elhelyezkedése miatt a kültéri egység a Szolgáltatást sugárzó műhold jelének vételére nem, vagy csak korlátozottan alkalmas. A félreértések elkerülése végett, a kültéri egység beszerzése, biztosítása, telepítése, karbantartása és javítása nem képezi a Szolgáltatás részét, továbbá az nem Kiegészítő szolgáltatás, azaz az kizárólag az Előfizetőt terheli, a megfelelő kültéri egység biztosításáért, telepítéséért, és javításáért tehát a Szolgáltató felelősséget nem vállal. Szolgáltató által biztosított műsorterjesztési Szolgáltatás igénybe vételének nincsen időbeli korlátja. Az Előfizetői Hozzáférési Pont kiépítése olyan módon történik, hogy a Szolgáltató a Beltéri egységet Bexxxxx xgységet az Előfizető birtokába, használatába birtokába adja, amelyet az Előfizető vagy a Szolgáltató szerződéses partnere a kültéri egységhez, egységhez illetve a Végberendezéshez csatlakoztat. Az Előfizető jogosult a Szolgáltató utasításainak megfelelően maga telepíteni a Beltéri egységeket (és ezáltal az Előfizetői Hozzáférési Pontot kiépíteni). Nem minden típusú Végberendezés kompatibilis az egyes Beltéri egység típusokkal. A Szolgáltató a Végberendezés kompatibilitásáért nem felel, az Előfizető köteles meggyőződni arról, hogy az adott a Szolgáltató honlapján elérhető beltéri egység típus kompatibilis-e azzal a Végberendezéssel, melyhez azt az Előfizető csatlakoztatni kívánja. Az Előfizető a Szolgáltatás igénybevétele körében nem jogosult a kültéri egységéhez az Előfizetői Szerződésben meghatározottakhoz képest további, további illetve más beltéri egységeket csatlakoztatni vagy a Beltéri egységet áthelyezni. A Szolgáltatás igénybevételéhez, illetve egyes műsorok vételéhez meghatározott funkcióval rendelkező Beltéri egység vevőkészülék és/vagy kiegészítő berendezés szükséges. A vevőkészülék, a kültéri és Beltéri egység áramellátásáról az Előfizető saját költségére gondoskodik. Abban az esetben, ha az Előfizető a Szolgáltatás igénybevételéhez saját tulajdonú, azaz nem a Szolgáltató által biztosított beltéri egységet használ, úgy annak a jelátvitel minőségére vonatkozó paramétereiért a Szolgáltató nem felel. A Szolgáltatás igénybe vételéhez Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott, a Szolgáltató által meghatározott típusú Mediabox (bocsátott Beltéri egység), valamint a Szolgáltató által az Előfizető részére használatba adott Smart kártya egység szükséges. A Beltéri egység és a Smart kártya az Előfizetői Szerződés szerződés időtartama alatt, és azt követően is a Szolgáltató UPC DTH Leasing kizárólagos tulajdonában marad, és annak tulajdonjoga semmiképpen sem száll át az Előfizetőre. A Beltéri egységet, valamint a Smart kártyát a Szolgáltató a beüzemeléskor adja át az Előfizető részére. A szolgáltatás beüzemelésének díját az Előfizető köteles megfizetni a Szolgáltató szerződéses partnere részére. A Szolgáltatót a kültéri egységek és a Végberendezések helytelen beállításáért, hibájáért hibajavítási kötelezettség nem terheli. A kültéri egységek és a Végberendezések helyes beállítása érdekében a Szolgáltató javasolja ElőfizetőinekElxxxxxxxxxxx, hogy a Szolgáltató szerződéses partnerei vagy a berendezések gyártója / forgalmazója által biztosított használati útmutató rendelkezéseit kövessék. A Szolgáltatás EuroSCART, HDMI vagy RCA audio/video csatlakozással rendelkező Végberendezéssel érhető el. Az 1. számú mellékletben meghatározott HD (high definition – nagy felbontású) csatornák kizárólag az erre alkalmas mediabox és HD minőség elérését lehetővé tevő (ún. HD-ready vagy full HD, HDMI csatlakozóval ellátott) Végberendezés igénybe vételével élvezhetők HD minőségben.

Appears in 2 contracts

Samples: Műholdas Műsorterjesztési Szolgáltatás Nyújtására Vonatkozó Általános Szerződési Feltételei, Műholdas Műsorterjesztési Szolgáltatás Nyújtására Vonatkozó Általános Szerződési Feltételei

A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei. A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele az Ügyfél vagy Előfizető ingatlanán legalább 60 cm átmérőjű, megfelelő minőségű (• Zajszint: <= mint 0,3 dB, Alkalmazható vételi sáv: 10,7-11,7 GHz és 11,7-12,75 GHz) és számú (1 db vevőkészülék esetén single fej, több médiabox illetve felvevős médiabox esetén twin fej) műholdvevő- fejjel ellátott műholdvevő-antenna (kültéri egység) megléte illetve telepítése, amelyen a Szolgáltató által biztosított Szolgáltatások Magyarország teljes területén igénybe vehetők. A műholdvevő-antennának rálátással kell bírnia a Thor 6 K2 nyalábjára. A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele akkor nem teljesül, ha megállapítható, hogy az Előfizetői Hozzáférési Pont elhelyezésére szolgáló terület földrajzi elhelyezkedése miatt a kültéri egység a Szolgáltatást sugárzó műhold jelének vételére nem, vagy csak korlátozottan alkalmas. A félreértések elkerülése végett, a kültéri egység beszerzése, biztosítása, telepítése, karbantartása és javítása nem képezi a Szolgáltatás részét, továbbá az nem Kiegészítő szolgáltatás, azaz az kizárólag az Előfizetőt terheli, a megfelelő kültéri egység biztosításáért, telepítéséért, és javításáért tehát a Szolgáltató felelősséget nem vállal. Szolgáltató által biztosított műsorterjesztési Szolgáltatás igénybe vételének nincsen időbeli korlátja. Az Előfizetői Hozzáférési Pont kiépítése olyan módon történik, hogy a Szolgáltató a Beltéri Xxxxxxx egységet az Előfizető birtokába, használatába birtokába adja, amelyet az Előfizető vagy a Szolgáltató szerződéses partnere a kültéri egységhez, egységhez illetve a Végberendezéshez csatlakoztat. Az Előfizető jogosult a Szolgáltató utasításainak megfelelően maga telepíteni a Beltéri egységeket (és ezáltal az Előfizetői Hozzáférési Pontot kiépíteni). Médiabox nélkül igénybe vehető Szolgátlatás esetén a Szolgáltató vagy postai úton, futárszolgálattal vagy szerződéses partnerei kapcsolattartói pontjain adja át a dekódoló kártyát az Előfizető részére. Nem minden típusú Végberendezés kompatibilis az egyes Beltéri egység típusokkal. A Szolgáltató a Végberendezés kompatibilitásáért nem felel, az Előfizető köteles meggyőződni arról, hogy az adott a Szolgáltató honlapján elérhető beltéri egység típus kompatibilis-e azzal a Végberendezéssel, melyhez azt az Előfizető csatlakoztatni kívánja. Az Előfizető a Szolgáltatás igénybevétele körében nem jogosult a kültéri egységéhez az Előfizetői Szerződésben meghatározottakhoz képest további, további illetve más beltéri egységeket csatlakoztatni vagy a Beltéri egységet áthelyezni. A Szolgáltatás keretei között nyújtott bizonyos csatornák csak meghatározott tulajdonságokkal bíró Beltéri egységgel vehetők igénybe. Az egyes csatornák illetve Szolgáltatás-elemek vagy Szolgáltatás-minőség igénybe vételének feltételeit az 1. sz. melléklet tartalmazza. A Szolgáltatás igénybevételéhez, illetve egyes műsorok vételéhez meghatározott funkcióval rendelkező Beltéri egység vevőkészülék és/vagy kiegészítő berendezés szükséges. A vevőkészülék, a kültéri és Beltéri egység áramellátásáról az Előfizető saját költségére gondoskodik. Abban az esetben, ha az Előfizető a Szolgáltatás igénybevételéhez saját tulajdonú, azaz nem a Szolgáltató által biztosított beltéri egységet használ, úgy annak a jelátvitel minőségére vonatkozó paramétereiért a Szolgáltató nem felel. A Szolgáltatás igénybe vételéhez Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott, a Szolgáltató által meghatározott típusú Mediabox bocsátott Beltéri egység vagy az előfizető saját tulajdonú beltéri egység (Beltéri egység), valamint a Szolgáltató által az Előfizető részére használatba adott Smart kártya mediabox) szükséges. A Beltéri Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott Xxxxxxx egység és a Smart kártya az Előfizetői Szerződés szerződés időtartama alatt, és azt követően is a Szolgáltató kizárólagos tulajdonában marad, és annak tulajdonjoga semmiképpen sem száll át az Előfizetőre. A Beltéri egységetAz Előfizető jogosult a Szolgáltatást a Szolgáltató által biztosított mediabox nélkül igénybe venni, valamint a Smart kártyát amely esetben a Szolgáltató a beüzemeléskor adja át dekódoló kártyán kívül egyéb beltéri egységet nem biztosít az Előfizető részére. A szolgáltatás beüzemelésének díját Ebben az esetben a Beltéri egység az Előfizető által megrendelt dekódoló kártya. Ez esetben a Szolgáltatás beüzemeléséhez az Előfizető köteles megfizetni rendelkezni saját kültéri egységgel, előre kiépített, a kültéri egységet és a Beltéri egységet összekötő hálózattal (megközelítőleg 75 Ohm árnyékolási csillapítással rendelkező (dualshield azaz kettős árnyékolású) csavaros vagy roppantós F-csatlakozóval ellátott koax kábel), valamint saját beltéri egységgel vagy a Végberendezéshez csatlakoztatott vagy abba beépített CI/CI+ modullal. Az Előfizető a Szolgáltató szerződéses partnere részéreáltal biztosított Szolgáltatást mediabox igénybevétele nélkül kizárólag IRDETO ICE kompatibilis saját beltéri egység, illetve CI/CI+ modul és CI/CI+ kimenetellel rendelkező televízió készülék útján tudja igénybe venni. Az Előfizető saját eszközének továbbá - kizárólag Smart televízió, illetve saját mediabox használata esetén - feltétlenül szükséges rendelkezni CI/CI+ modullal illetve DVB-S tunerrel. A beüzemelés megfelelő elvégzése (az eszközök használati útmutatója, műszaki leírása, illetve egyéb az adott eszközhöz melléklet dokumentáció szerint) az Előfizető felelősségi körébe tartozik. A Szolgáltató forgalmazó partnerei az ügyfélszolgálati pontokon szükség esetén további szóbeli tájékoztatást nyújtanak. A Szolgáltatást a Szolgáltató által biztosított médiabox nélkül igénybe vevő előfizetők vonatkozásában a csatornakiosztásban szereplő csatornák saját eszközön történő beállításához szükséges műszaki adatokat tartalmazó frekvencialistát (a továbbiakban: frekvencialista) a jelen ÁSZF 1/c. számú melléklete tartalmazza. A frekvencialista segítséget nyújt ezen előfizetőknek abban, hogy lehetőségük legyen a csatornák beállítására, esetleges újrahangolására. Amennyiben a mediabox nélküli Szolgáltatás igénybevétele esetén az Előfizető a Szolgáltató által rendelkezésére bocsátott dekódoló kártyát (beltéri egység) a Szolgáltató partnereitől (a forgalmazói pontokon) veszi át, akkor a Szolgáltató partnerei az Előfizető kérésére a forgalmazói ponton ellenőrzik a kártya működőképességét. Amennyiben másképp rendeli meg a kártyát, úgy az ellenőrzésre beüzemelés előtt nincs lehetőség. A Szolgáltatás beüzemeléséhez szükséges, hogy az Előfizető a dekódoló kártyát a saját a műholdvevő fejjel megfelelően összekötött beltéri egységébe vagy CI/CI+ moduljába behelyezze, majd a beltéri egységet vagy CI/CI+ modulját telepítse annak érdekében, hogy a jelen ÁSZF 1/c. számú mellékletében található frekvencialista alapján elérhető csatornák letöltődjenek a beltéri egységre. Amennyiben a Szolgáltatás Xxxxxxxxx általi beüzemelése sikertelen, az Előfizető köteles azt haladéktalanul jelezni a Szolgáltató ügyfélszolgálata felé, illetve egyeztetni a Szolgáltató partnereivel a probléma kivizsgálása érdekében. A Szolgáltató ügyfélszolgálata kizárólag a dekódoló kártya újraindítása kapcsán tud eljárni, ugyanis az Előfizető saját beltéri egységének valamint az Előfizető CI/CI+ moduljának a beállításával kapcsolatban nem rendelkezhet információval, illetve hozzáféréssel. A hibakezelési eljárás részletes szabályait a jelen ÁSZF 6. fejezete tartalmazza. A Szolgáltatót a kültéri egységek és a Végberendezések helytelen beállításáért, hibájáért hibajavítási kötelezettség nem terheli. A kültéri egységek és a Végberendezések helyes beállítása érdekében a Szolgáltató javasolja Előfizetőinek, hogy a Szolgáltató szerződéses partnerei vagy a berendezések gyártója / forgalmazója által biztosított használati útmutató rendelkezéseit kövessék. A Szolgáltatás EuroSCART, HDMI vagy RCA audio/video csatlakozással rendelkező Végberendezéssel érhető el. Az 1. számú mellékletben meghatározott HD (high definition – nagy felbontású) csatornák kizárólag az erre alkalmas mediabox és HD minőség elérését lehetővé tevő (ún. HD-ready vagy full HD, HDMI csatlakozóval ellátott) Végberendezés igénybe vételével élvezhetők HD minőségben.

Appears in 2 contracts

Samples: 76 Dikh, Műholdas Műsorterjesztési Szolgáltatás Nyújtására Vonatkozó Általános Szerződési Feltételei

A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei. A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele az Ügyfél vagy Előfizető ingatlanán műholdvevő-antenna (kültéri egység) megléte illetve telepítése, amelyen a Szolgáltató által biztosított Szolgáltatások Magyarország teljes területén igénybe vehetők. A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele akkor nem teljesül, ha megállapítható, hogy az Előfizetői Hozzáférési Pont elhelyezésére szolgáló terület földrajzi elhelyezkedése miatt a kültéri egység a Szolgáltatást sugárzó műhold jelének vételére nem, vagy csak korlátozottan alkalmas. A félreértések elkerülése végett, a kültéri egység beszerzése, biztosítása, telepítése, karbantartása és javítása nem képezi a Szolgáltatás részét, továbbá az nem Kiegészítő szolgáltatás, azaz az kizárólag az Előfizetőt terheli, a megfelelő kültéri egység biztosításáért, telepítéséért, és javításáért tehát a Szolgáltató felelősséget nem vállal. Szolgáltató által biztosított műsorterjesztési Szolgáltatás igénybe vételének nincsen időbeli korlátja. Az Előfizetői Hozzáférési Pont kiépítése olyan módon történik, hogy a Szolgáltató a Beltéri Xxxxxxx egységet az Előfizető birtokába, használatába birtokába adja, amelyet az Előfizető vagy a Szolgáltató szerződéses partnere a kültéri egységhez, egységhez illetve a Végberendezéshez csatlakoztat. Az Előfizető jogosult a Szolgáltató utasításainak megfelelően maga telepíteni a Beltéri egységeket (és ezáltal az Előfizetői Hozzáférési Pontot kiépíteni). Nem minden típusú Végberendezés kompatibilis az egyes Beltéri egység típusokkal. A Szolgáltató a Végberendezés kompatibilitásáért nem felel, az Előfizető köteles meggyőződni arról, hogy az adott a Szolgáltató honlapján elérhető beltéri egység típus kompatibilis-e azzal a Végberendezéssel, melyhez azt az Előfizető csatlakoztatni kívánja. Az Előfizető a Szolgáltatás igénybevétele körében nem jogosult a kültéri egységéhez az Előfizetői Szerződésben meghatározottakhoz képest további, további illetve más beltéri egységeket csatlakoztatni vagy a Beltéri egységet áthelyezni. A Szolgáltatás igénybevételéhez, illetve egyes műsorok vételéhez meghatározott funkcióval rendelkező Beltéri egység vevőkészülék és/vagy kiegészítő berendezés szükséges. A vevőkészülék, a kültéri és Beltéri egység áramellátásáról az Előfizető saját költségére gondoskodik. Abban az esetben, ha az Előfizető a Szolgáltatás igénybevételéhez saját tulajdonú, azaz nem a Szolgáltató által biztosított beltéri egységet használ, úgy annak a jelátvitel minőségére vonatkozó paramétereiért a Szolgáltató nem felel. A Szolgáltatás igénybe vételéhez Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott, a Szolgáltató által meghatározott típusú Mediabox (bocsátott Beltéri egység), valamint a Szolgáltató által az Előfizető részére használatba adott Smart kártya egység szükséges. A Beltéri egység és a Smart kártya az Előfizetői Szerződés szerződés időtartama alatt, és azt követően is a Szolgáltató UPC DTH Leasing kizárólagos tulajdonában marad, és annak tulajdonjoga semmiképpen sem száll át az Előfizetőre. A Beltéri egységet, valamint a Smart kártyát a Szolgáltató a beüzemeléskor adja át egységéért és annak tartozékaiért az Előfizető részére. A szolgáltatás beüzemelésének díját az Előfizető köteles megfizetni a Szolgáltató szerződéses partnere részérefelelősséget vállal. A Szolgáltatót a kültéri egységek és a Végberendezések helytelen beállításáért, hibájáért hibajavítási kötelezettség nem terheli. A kültéri egységek és a Végberendezések helyes beállítása érdekében a Szolgáltató javasolja Előfizetőinek, hogy a Szolgáltató szerződéses partnerei vagy a berendezések gyártója / forgalmazója által biztosított használati útmutató rendelkezéseit kövessék. A mediabox és a Dekódoló kártya (smartkártya) a Szolgáltató által egymáshoz rendelt, ennek megfelelően az Előfizetőnél elhelyezett mediabox más kártyával nem használható. A mediabox és a hozzá tartozó Dekódoló kártya az Előfizetői Szerződésben, vagy annak módosításában meghatározott szolgáltatási címről más címre nem helyezhető át. A Szolgáltatás EuroSCART, HDMI vagy RCA audio/video csatlakozással rendelkező Végberendezéssel érhető el. Az 1. számú mellékletben meghatározott HD (high definition – nagy felbontású) csatornák kizárólag az erre alkalmas mediabox és HD minőség elérését lehetővé tevő (ún. HD-ready vagy full HD, HDMI csatlakozóval ellátott) Végberendezés igénybe vételével élvezhetők HD minőségben.

Appears in 1 contract

Samples: Műholdas Műsorterjesztési Szolgáltatás Nyújtására Vonatkozó Általános Szerződési Feltételei

A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei. A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele az Ügyfél vagy Előfizető ingatlanán műholdvevő-antenna (kültéri egység) megléte illetve telepítése, amelyen a Szolgáltató által biztosított Szolgáltatások Magyarország teljes területén igénybe vehetők. A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele akkor nem teljesül, ha megállapítható, hogy az Előfizetői Hozzáférési Pont elhelyezésére szolgáló terület földrajzi elhelyezkedése miatt a kültéri egység a Szolgáltatást sugárzó műhold jelének vételére nem, vagy csak korlátozottan alkalmas. A félreértések elkerülése végett, a kültéri egység beszerzése, biztosítása, telepítése, karbantartása és javítása nem képezi a Szolgáltatás részét, továbbá az nem Kiegészítő szolgáltatás, azaz az kizárólag az Előfizetőt terheli, a megfelelő kültéri egység biztosításáért, telepítéséért, és javításáért tehát a Szolgáltató felelősséget nem vállal. Szolgáltató által biztosított műsorterjesztési Szolgáltatás igénybe vételének nincsen időbeli korlátja. Az Előfizetői Hozzáférési Pont kiépítése olyan módon történik, hogy a Szolgáltató a Beltéri egységet Bexxxxx xgységet az Előfizető birtokába, használatába birtokába adja, amelyet az Előfizető vagy a Szolgáltató szerződéses partnere a kültéri egységhez, egységhez illetve a Végberendezéshez csatlakoztat. Az Előfizető jogosult a Szolgáltató utasításainak megfelelően maga telepíteni a Beltéri egységeket (és ezáltal az Előfizetői Hozzáférési Pontot kiépíteni). Nem minden típusú Végberendezés kompatibilis az egyes Beltéri egység típusokkal. A Szolgáltató a Végberendezés kompatibilitásáért nem felel, az Előfizető köteles meggyőződni arról, hogy az adott a Szolgáltató honlapján elérhető beltéri egység típus kompatibilis-e azzal a Végberendezéssel, melyhez azt az Előfizető csatlakoztatni kívánja. Az Előfizető a Szolgáltatás igénybevétele körében nem jogosult a kültéri egységéhez az Előfizetői Szerződésben meghatározottakhoz képest további, további illetve más beltéri egységeket csatlakoztatni vagy a Beltéri egységet áthelyezni. A Szolgáltatás igénybevételéhez, illetve egyes műsorok vételéhez meghatározott funkcióval rendelkező Beltéri egység vevőkészülék és/vagy kiegészítő berendezés szükséges. A vevőkészülék, a kültéri és Beltéri egység áramellátásáról az Előfizető saját költségére gondoskodik. Abban az esetben, ha az Előfizető a Szolgáltatás igénybevételéhez saját tulajdonú, azaz nem a Szolgáltató által biztosított beltéri egységet használ, úgy annak a jelátvitel minőségére vonatkozó paramétereiért a Szolgáltató nem felel. A Szolgáltatás igénybe vételéhez Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott, a Szolgáltató által meghatározott típusú Mediabox (bocsátott Beltéri egység), valamint a Szolgáltató által az Előfizető részére használatba adott Smart kártya egység szükséges. A Beltéri egység és a Smart kártya az Előfizetői Szerződés szerződés időtartama alatt, és azt követően is a Szolgáltató UPC DTH kizárólagos tulajdonában marad, és annak tulajdonjoga semmiképpen sem száll át az Előfizetőre. A Beltéri egységet, valamint a Smart kártyát a Szolgáltató a beüzemeléskor adja át az Előfizető részére. A szolgáltatás beüzemelésének díját az Előfizető köteles megfizetni a Szolgáltató szerződéses partnere részére. A Szolgáltatót a kültéri egységek és a Végberendezések helytelen beállításáért, hibájáért hibajavítási kötelezettség nem terheli. A kültéri egységek és a Végberendezések helyes beállítása érdekében a Szolgáltató javasolja Előfizetőinek, hogy a Szolgáltató szerződéses partnerei vagy a berendezések gyártója / forgalmazója által biztosított használati útmutató rendelkezéseit kövessék. A Szolgáltatás EuroSCART, HDMI vagy RCA audio/video csatlakozással rendelkező Végberendezéssel érhető el. Az 1. számú mellékletben meghatározott HD (high definition – nagy felbontású) csatornák kizárólag az erre alkalmas mediabox és HD minőség elérését lehetővé tevő (ún. HD-ready vagy full HD, HDMI csatlakozóval ellátott) Végberendezés igénybe vételével élvezhetők HD minőségben.

Appears in 1 contract

Samples: Műholdas Műsorterjesztési Szolgáltatás Nyújtására Vonatkozó Általános Szerződési Feltételei

A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei. A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele az Ügyfél vagy Előfizető ingatlanán műholdvevő-antenna (kültéri egység) megléte illetve telepítése, amelyen a Szolgáltató által biztosított Szolgáltatások Magyarország teljes területén igénybe vehetők. A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele akkor nem teljesül, ha megállapítható, hogy az Előfizetői Hozzáférési Pont elhelyezésére szolgáló terület földrajzi elhelyezkedése miatt a kültéri egység a Szolgáltatást sugárzó műhold jelének vételére nem, vagy csak korlátozottan alkalmas. A félreértések elkerülése végett, a kültéri egység beszerzése, biztosítása, telepítése, karbantartása és javítása nem képezi a Szolgáltatás részét, továbbá az nem Kiegészítő szolgáltatás, azaz az kizárólag az Előfizetőt terheli, a megfelelő kültéri egység biztosításáért, telepítéséért, és javításáért tehát a Szolgáltató felelősséget nem vállal. Szolgáltató által biztosított műsorterjesztési Szolgáltatás igénybe vételének nincsen időbeli korlátja. Az Előfizetői Hozzáférési Pont kiépítése olyan módon történik, hogy a Szolgáltató a Beltéri egységet az Előfizető birtokába, használatába birtokába adja, amelyet az Előfizető vagy a Szolgáltató szerződéses partnere a kültéri egységhez, egységhez illetve a Végberendezéshez csatlakoztat. Az Előfizető jogosult a Szolgáltató utasításainak megfelelően maga telepíteni a Beltéri egységeket (és ezáltal az Előfizetői Hozzáférési Pontot kiépíteni). Nem minden típusú Végberendezés kompatibilis az egyes Beltéri egység típusokkal. A Szolgáltató a Végberendezés kompatibilitásáért nem felel, az Előfizető köteles meggyőződni arról, hogy az adott a Szolgáltató honlapján elérhető beltéri egység típus kompatibilis-e azzal a Végberendezéssel, melyhez azt az Előfizető csatlakoztatni kívánja. Az Előfizető a Szolgáltatás igénybevétele körében nem jogosult a kültéri egységéhez az Előfizetői Szerződésben meghatározottakhoz képest további, további illetve más beltéri egységeket csatlakoztatni vagy a Beltéri egységet áthelyezni. A Szolgáltatás igénybevételéhez, illetve egyes műsorok vételéhez meghatározott funkcióval rendelkező Beltéri egység vevőkészülék és/vagy kiegészítő berendezés szükséges. A vevőkészülék, a kültéri és Beltéri egység áramellátásáról az Előfizető saját költségére gondoskodik. Abban az esetben, ha az Előfizető a Szolgáltatás igénybevételéhez saját tulajdonú, azaz nem a Szolgáltató által biztosított beltéri egységet használ, úgy annak a jelátvitel minőségére vonatkozó paramétereiért a Szolgáltató nem felel. A Szolgáltatás igénybe vételéhez Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott, a Szolgáltató által meghatározott típusú Mediabox (bocsátott Beltéri egység), valamint a Szolgáltató által az Előfizető részére használatba adott Smart kártya egység szükséges. A Beltéri egység és a Smart kártya az Előfizetői Szerződés szerződés időtartama alatt, és azt követően is a Szolgáltató UPC DTH Leasing kizárólagos tulajdonában marad, és annak tulajdonjoga semmiképpen sem száll át az Előfizetőre. A Beltéri egységet, valamint a Smart kártyát a Szolgáltató a beüzemeléskor adja át az Előfizető részére. A szolgáltatás beüzemelésének díját az Előfizető köteles megfizetni a Szolgáltató szerződéses partnere részére. A Szolgáltatót a kültéri egységek és a Végberendezések helytelen beállításáért, hibájáért hibajavítási kötelezettség nem terheli. A kültéri egységek és a Végberendezések helyes beállítása érdekében a Szolgáltató javasolja Előfizetőinek, hogy a Szolgáltató szerződéses partnerei vagy a berendezések gyártója / forgalmazója által biztosított használati útmutató rendelkezéseit kövessék. A Szolgáltatás EuroSCART, HDMI vagy RCA audio/video csatlakozással rendelkező Végberendezéssel érhető el. Az 1. számú mellékletben meghatározott HD (high definition – nagy felbontású) csatornák kizárólag az erre alkalmas mediabox és HD minőség elérését lehetővé tevő (ún. HD-ready vagy full HD, HDMI csatlakozóval ellátott) Végberendezés igénybe vételével élvezhetők HD minőségben.

Appears in 1 contract

Samples: Műholdas Műsorterjesztési Szolgáltatás Nyújtására Vonatkozó Általános Szerződési Feltételei

A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei. A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele az Ügyfél vagy Előfizető ingatlanán műholdvevő-antenna (kültéri egység) megléte illetve telepítése, amelyen a Szolgáltató által biztosított Szolgáltatások Magyarország teljes területén igénybe vehetők. A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele akkor nem teljesül, ha megállapítható, hogy az Előfizetői Hozzáférési Pont elhelyezésére szolgáló terület földrajzi elhelyezkedése miatt a kültéri egység a Szolgáltatást sugárzó műhold jelének vételére nem, vagy csak korlátozottan alkalmas. A félreértések elkerülése végett, a kültéri egység beszerzése, biztosítása, telepítése, karbantartása és javítása nem képezi a Szolgáltatás részét, továbbá az nem Kiegészítő szolgáltatás, azaz az kizárólag az Előfizetőt terheli, a megfelelő kültéri egység biztosításáért, telepítéséért, és javításáért tehát a Szolgáltató felelősséget nem vállal. Szolgáltató által biztosított műsorterjesztési Szolgáltatás igénybe vételének nincsen időbeli korlátja. Az Előfizetői Hozzáférési Pont kiépítése olyan módon történik, hogy a Szolgáltató a Beltéri egységet Bexxxxx xgységet az Előfizető birtokába, használatába birtokába adja, amelyet az Előfizető vagy a Szolgáltató szerződéses partnere a kültéri egységhez, egységhez illetve a Végberendezéshez csatlakoztat. Az Előfizető jogosult a Szolgáltató utasításainak megfelelően maga telepíteni a Beltéri egységeket (és ezáltal az Előfizetői Hozzáférési Pontot kiépíteni). Nem minden típusú Végberendezés kompatibilis az egyes Beltéri egység típusokkal. A Szolgáltató a Végberendezés kompatibilitásáért nem felel, az Előfizető köteles meggyőződni arról, hogy az adott a Szolgáltató honlapján elérhető beltéri egység típus kompatibilis-e azzal a Végberendezéssel, melyhez azt az Előfizető csatlakoztatni kívánja. Az Előfizető a Szolgáltatás igénybevétele körében nem jogosult a kültéri egységéhez az Előfizetői Szerződésben meghatározottakhoz képest további, további illetve más beltéri egységeket csatlakoztatni vagy a Beltéri egységet áthelyezni. A Szolgáltatás igénybevételéhez, illetve egyes műsorok vételéhez meghatározott funkcióval rendelkező Beltéri egység vevőkészülék és/vagy kiegészítő berendezés szükséges. A vevőkészülék, a kültéri és Beltéri egység áramellátásáról az Előfizető saját költségére gondoskodik. Abban az esetben, ha az Előfizető a Szolgáltatás igénybevételéhez saját tulajdonú, azaz nem a Szolgáltató által biztosított beltéri egységet használ, úgy annak a jelátvitel minőségére vonatkozó paramétereiért a Szolgáltató nem felel. A Szolgáltatás igénybe vételéhez Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott, a Szolgáltató által meghatározott típusú Mediabox (bocsátott Beltéri egység), valamint a Szolgáltató által az Előfizető részére használatba adott Smart kártya egység szükséges. A Beltéri egység és a Smart kártya az Előfizetői Szerződés szerződés időtartama alatt, és azt követően is a Szolgáltató UPC DTH Leasing kizárólagos tulajdonában marad, és annak tulajdonjoga semmiképpen sem száll át az Előfizetőre. A Beltéri egységet, valamint a Smart kártyát a Szolgáltató a beüzemeléskor adja át az Előfizető részére. A szolgáltatás beüzemelésének díját az Előfizető köteles megfizetni a Szolgáltató szerződéses partnere részére. A Szolgáltatót a kültéri egységek és a Végberendezések helytelen beállításáért, hibájáért hibajavítási kötelezettség nem terheli. A kültéri egységek és a Végberendezések helyes beállítása érdekében a Szolgáltató javasolja Előfizetőinek, hogy a Szolgáltató szerződéses partnerei vagy a berendezések gyártója / forgalmazója által biztosított használati útmutató rendelkezéseit kövessék. A Szolgáltatás EuroSCART, HDMI vagy RCA audio/video csatlakozással rendelkező Végberendezéssel érhető el. Az 1. számú mellékletben meghatározott HD (high definition – nagy felbontású) csatornák kizárólag az erre alkalmas mediabox és HD minőség elérését lehetővé tevő (ún. HD-ready vagy full HD, HDMI csatlakozóval ellátott) Végberendezés igénybe vételével élvezhetők HD minőségben.

Appears in 1 contract

Samples: Műholdas Műsorterjesztési Szolgáltatás Nyújtására Vonatkozó Általános Szerződési Feltételei

A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei. A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele az Ügyfél vagy Előfizető ingatlanán műholdvevő-antenna (kültéri egység) megléte illetve telepítése, amelyen a Szolgáltató által biztosított Szolgáltatások Magyarország teljes területén igénybe vehetők. A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele akkor nem teljesül, ha megállapítható, hogy az Előfizetői Hozzáférési Pont elhelyezésére szolgáló terület földrajzi elhelyezkedése miatt a kültéri egység a Szolgáltatást sugárzó műhold jelének vételére nem, vagy csak korlátozottan alkalmas. A félreértések elkerülése végett, a kültéri egység beszerzése, biztosítása, telepítése, karbantartása és javítása nem képezi a Szolgáltatás részét, továbbá az nem Kiegészítő szolgáltatás, azaz az kizárólag az Előfizetőt terheli, a megfelelő kültéri egység biztosításáért, telepítéséért, és javításáért tehát a Szolgáltató felelősséget nem vállal. Szolgáltató által biztosított műsorterjesztési Szolgáltatás igénybe vételének nincsen időbeli korlátja. Az Előfizetői Hozzáférési Pont kiépítése olyan módon történik, hogy a Szolgáltató a Beltéri Xxxxxxx egységet az Előfizető birtokába, használatába birtokába adja, amelyet az Előfizető vagy a Szolgáltató szerződéses partnere a kültéri egységhez, egységhez illetve a Végberendezéshez csatlakoztat. Az Előfizető jogosult a Szolgáltató utasításainak megfelelően maga telepíteni a Beltéri egységeket (és ezáltal az Előfizetői Hozzáférési Pontot kiépíteni). Nem minden típusú Végberendezés kompatibilis az egyes Beltéri egység típusokkal. A Szolgáltató a Végberendezés kompatibilitásáért nem felel, az Előfizető köteles meggyőződni arról, hogy az adott a Szolgáltató honlapján elérhető beltéri egység típus kompatibilis-e azzal a Végberendezéssel, melyhez azt az Előfizető csatlakoztatni kívánja. Az Előfizető a Szolgáltatás igénybevétele körében nem jogosult a kültéri egységéhez az Előfizetői Szerződésben meghatározottakhoz képest további, további illetve más beltéri egységeket csatlakoztatni vagy a Beltéri egységet áthelyezni. A Szolgáltatás keretei között nyújtott bizonyos csatornák csak meghatározott tulajdonságokkal bíró Beltéri egységgel vehetők igénybe. Az egyes csatornák illetve Szolgáltatás-elemek vagy Szolgáltatás-minőség igénybe vételének feltételeit az 1. sz. melléklet tartalmazza. A Szolgáltatás igénybevételéhez, illetve egyes műsorok vételéhez meghatározott funkcióval rendelkező Beltéri egység vevőkészülék és/vagy kiegészítő berendezés szükséges. A vevőkészülék, a kültéri és Beltéri egység áramellátásáról az Előfizető saját költségére gondoskodik. Abban az esetben, ha az Előfizető a Szolgáltatás igénybevételéhez saját tulajdonú, azaz nem a Szolgáltató által biztosított beltéri egységet használ, úgy annak a jelátvitel minőségére vonatkozó paramétereiért a Szolgáltató nem felel. A szolgáltatást a Szolgáltató által biztosított médiabox nélkül igénybe vevő előfizetők vonatkozásában a csatornakiosztásban szereplő csatornák saját eszközön történő beállításához szükséges műszaki adatokat tartalmazó frekvencialistát (a továbbiakban: frekvencialista) a jelen ÁSZF 1/c. számú melléklete tartalmazza. A frekvencialista segítséget nyújt ezen előfizetőknek abban, hogy lehetőségük legyen a csatornák beállítására, esetleges újrahangolására. A Szolgáltatás igénybe vételéhez Szolgáltató által rendelkezésre bocsátottbocsátott Beltéri egység vagy az előfizető saját tulajdonú, a Szolgáltató által meghatározott típusú Mediabox jelen ÁSZF-ben illetve annak mellékleteiben szereplő paraméterekkel rendelkező beltéri egység (Beltéri egység), valamint a Szolgáltató által az Előfizető részére használatba adott Smart kártya mediabox) szükséges. A Beltéri egység és a Smart kártya az Előfizetői Szerződés szerződés időtartama alatt, és azt követően is a Szolgáltató UPC DTH kizárólagos tulajdonában marad, és annak tulajdonjoga semmiképpen sem száll át az Előfizetőre. A Beltéri egységet, valamint a Smart kártyát a Szolgáltató a beüzemeléskor adja át az Előfizető részére. A szolgáltatás beüzemelésének díját az Előfizető köteles megfizetni a Szolgáltató szerződéses partnere részére. A Szolgáltatót a kültéri egységek és a Végberendezések helytelen beállításáért, hibájáért hibajavítási kötelezettség nem terheli. A kültéri egységek és a Végberendezések helyes beállítása érdekében a Szolgáltató javasolja Előfizetőinek, hogy a Szolgáltató szerződéses partnerei vagy a berendezések gyártója / forgalmazója által biztosított használati útmutató rendelkezéseit kövessék. A Szolgáltatás EuroSCART, HDMI vagy RCA audio/video csatlakozással rendelkező Végberendezéssel érhető el. Az 1. számú mellékletben meghatározott HD (high definition – nagy felbontású) csatornák kizárólag az erre alkalmas mediabox és HD minőség elérését lehetővé tevő (ún. HD-ready vagy full HD, HDMI csatlakozóval ellátott) Végberendezés igénybe vételével élvezhetők HD minőségben.

Appears in 1 contract

Samples: Műholdas Műsorterjesztési Szolgáltatás Nyújtására Vonatkozó Általános Szerződési Feltételei

A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei. A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele az Ügyfél vagy Előfizető ingatlanán műholdvevő-antenna (kültéri egység) megléte illetve telepítése, amelyen a Szolgáltató által biztosított Szolgáltatások Magyarország teljes területén igénybe vehetők. A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele akkor nem teljesül, ha megállapítható, hogy az Előfizetői Hozzáférési Pont elhelyezésére szolgáló terület földrajzi elhelyezkedése miatt a kültéri egység a Szolgáltatást sugárzó műhold jelének vételére nem, vagy csak korlátozottan alkalmas. A félreértések elkerülése végett, a kültéri egység beszerzése, biztosítása, telepítése, karbantartása és javítása nem képezi a Szolgáltatás részét, továbbá az nem Kiegészítő szolgáltatás, azaz az kizárólag az Előfizetőt terheli, a megfelelő kültéri egység biztosításáért, telepítéséért, és javításáért tehát a Szolgáltató felelősséget nem vállal. Szolgáltató által biztosított műsorterjesztési Szolgáltatás igénybe vételének nincsen időbeli korlátja. Az Előfizetői Hozzáférési Pont kiépítése olyan módon történik, hogy a Szolgáltató a Beltéri Xxxxxxx egységet az Előfizető birtokába, használatába birtokába adja, amelyet az Előfizető vagy a Szolgáltató szerződéses partnere a kültéri egységhez, egységhez illetve a Végberendezéshez csatlakoztat. Az Előfizető jogosult a Szolgáltató utasításainak megfelelően maga telepíteni a Beltéri egységeket (és ezáltal az Előfizetői Hozzáférési Pontot kiépíteni). Nem minden típusú Végberendezés kompatibilis az egyes Beltéri egység típusokkal. A Szolgáltató a Végberendezés kompatibilitásáért nem felel, az Előfizető köteles meggyőződni arról, hogy az adott a Szolgáltató honlapján elérhető beltéri egység típus kompatibilis-e azzal a Végberendezéssel, melyhez azt az Előfizető csatlakoztatni kívánja. Az Előfizető a Szolgáltatás igénybevétele körében nem jogosult a kültéri egységéhez az Előfizetői Szerződésben meghatározottakhoz képest további, további illetve más beltéri egységeket csatlakoztatni vagy a Beltéri egységet áthelyezni. A Szolgáltatás igénybevételéhez, illetve egyes műsorok vételéhez meghatározott funkcióval rendelkező Beltéri egység vevőkészülék és/vagy kiegészítő berendezés szükséges. A vevőkészülék, a kültéri és Beltéri egység áramellátásáról az Előfizető saját költségére gondoskodik. Abban az esetben, ha az Előfizető a Szolgáltatás igénybevételéhez saját tulajdonú, azaz nem a Szolgáltató által biztosított beltéri egységet használ, úgy annak a jelátvitel minőségére vonatkozó paramétereiért a Szolgáltató nem felel. A Szolgáltatás igénybe vételéhez Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott, a Szolgáltató által meghatározott típusú Mediabox (bocsátott Beltéri egység), valamint a Szolgáltató által az Előfizető részére használatba adott Smart kártya egység szükséges. A Beltéri egység és a Smart kártya az Előfizetői Szerződés szerződés időtartama alatt, és azt követően is a Szolgáltató UPC DTH kizárólagos tulajdonában marad, és annak tulajdonjoga semmiképpen sem száll át az Előfizetőre. A Beltéri egységet, valamint a Smart kártyát a Szolgáltató a beüzemeléskor adja át az Előfizető részére. A szolgáltatás beüzemelésének díját az Előfizető köteles megfizetni a Szolgáltató szerződéses partnere részére. A Szolgáltatót a kültéri egységek és a Végberendezések helytelen beállításáért, hibájáért hibajavítási kötelezettség nem terheli. A kültéri egységek és a Végberendezések helyes beállítása érdekében a Szolgáltató javasolja Előfizetőinek, hogy a Szolgáltató szerződéses partnerei vagy a berendezések gyártója / forgalmazója által biztosított használati útmutató rendelkezéseit kövessék. A Szolgáltatás EuroSCART, HDMI vagy RCA audio/video csatlakozással rendelkező Végberendezéssel érhető el. Az 1. számú mellékletben meghatározott HD (high definition – nagy felbontású) csatornák kizárólag az erre alkalmas mediabox és HD minőség elérését lehetővé tevő (ún. HD-ready vagy full HD, HDMI csatlakozóval ellátott) Végberendezés igénybe vételével élvezhetők HD minőségben.

Appears in 1 contract

Samples: Műholdas Műsorterjesztési Szolgáltatás Nyújtására Vonatkozó Általános Szerződési Feltételei

A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei. A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele az Ügyfél vagy Előfizető ingatlanán műholdvevő-antenna (kültéri egység) megléte illetve telepítése, amelyen a Szolgáltató által biztosított Szolgáltatások Magyarország teljes területén igénybe vehetők. A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele akkor nem teljesül, ha megállapítható, hogy az Előfizetői Hozzáférési Pont elhelyezésére szolgáló terület földrajzi elhelyezkedése miatt a kültéri egység a Szolgáltatást sugárzó műhold jelének vételére nem, vagy csak korlátozottan alkalmas. A félreértések elkerülése végett, a kültéri egység beszerzése, biztosítása, telepítése, karbantartása és javítása nem képezi a Szolgáltatás részét, továbbá az nem Kiegészítő szolgáltatás, azaz az kizárólag az Előfizetőt terheli, a megfelelő kültéri egység biztosításáért, telepítéséért, és javításáért tehát a Szolgáltató felelősséget nem vállal. Szolgáltató által biztosított műsorterjesztési Szolgáltatás igénybe vételének nincsen időbeli korlátja. Az Előfizetői Hozzáférési Pont kiépítése olyan módon történik, hogy a Szolgáltató a Beltéri egységet az Előfizető birtokába, használatába adja, amelyet az Előfizető vagy a Szolgáltató szerződéses partnere a kültéri egységhez, illetve a Végberendezéshez csatlakoztat. Az Előfizető jogosult a Szolgáltató utasításainak megfelelően maga telepíteni a Beltéri egységeket (és ezáltal az Előfizetői Hozzáférési Pontot kiépíteni). Nem minden típusú Végberendezés kompatibilis az egyes Beltéri egység típusokkal. A Szolgáltató a Végberendezés kompatibilitásáért nem felel, az Előfizető köteles meggyőződni arról, hogy az adott a Szolgáltató honlapján elérhető beltéri egység típus kompatibilis-e azzal a Végberendezéssel, melyhez azt az Előfizető csatlakoztatni kívánja. Az Előfizető a Szolgáltatás igénybevétele körében nem jogosult a kültéri egységéhez az Előfizetői Szerződésben meghatározottakhoz képest további, illetve más beltéri egységeket csatlakoztatni vagy a Beltéri egységet áthelyezni. A Szolgáltatás igénybevételéhez, illetve egyes műsorok vételéhez meghatározott funkcióval rendelkező Beltéri egység szükséges. A vevőkészülék, a kültéri és Beltéri egység áramellátásáról az Előfizető saját költségére gondoskodik. A Szolgáltatás igénybe vételéhez Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott, a Szolgáltató által meghatározott típusú Mediabox (Beltéri egység), valamint a Szolgáltató által az Előfizető részére használatba adott Smart kártya szükséges. A Beltéri egység és a Smart kártya az Előfizetői Szerződés időtartama alatt, és azt követően is a Szolgáltató kizárólagos tulajdonában marad, és annak tulajdonjoga semmiképpen sem száll át az Előfizetőre. A Beltéri egységet, valamint a Smart kártyát a Szolgáltató a beüzemeléskor adja át az Előfizető részére. A szolgáltatás beüzemelésének díját az Előfizető köteles megfizetni a Szolgáltató szerződéses partnere részére. A Szolgáltatót a kültéri egységek és a Végberendezések helytelen beállításáért, hibájáért hibajavítási kötelezettség nem terheli. A kültéri egységek és a Végberendezések helyes beállítása érdekében a Szolgáltató javasolja Előfizetőinek, hogy a Szolgáltató szerződéses partnerei vagy a berendezések gyártója / forgalmazója által biztosított használati útmutató rendelkezéseit kövessék. A Szolgáltatás EuroSCART, HDMI vagy RCA audio/video csatlakozással rendelkező Végberendezéssel érhető el. Az 1. számú mellékletben meghatározott HD (high definition – nagy felbontású) csatornák kizárólag az erre alkalmas és HD minőség elérését lehetővé tevő (ún. HD-ready vagy full HD, HDMI csatlakozóval ellátott) Végberendezés igénybe vételével élvezhetők HD minőségben.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételei

A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei. A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele az Ügyfél vagy Előfizető ingatlanán műholdvevő-antenna (kültéri egység) megléte illetve telepítése, amelyen a Szolgáltató által biztosított Szolgáltatások Magyarország teljes területén igénybe vehetők. A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele akkor nem teljesül, ha megállapítható, hogy az Előfizetői Hozzáférési Pont elhelyezésére szolgáló terület földrajzi elhelyezkedése miatt a kültéri egység a Szolgáltatást sugárzó műhold jelének vételére nem, vagy csak korlátozottan alkalmas. A félreértések elkerülése végett, a kültéri egység beszerzése, biztosítása, telepítése, karbantartása és javítása nem képezi a Szolgáltatás részét, továbbá az nem Kiegészítő szolgáltatás, azaz az kizárólag az Előfizetőt terheli, a megfelelő kültéri egység biztosításáért, telepítéséért, és javításáért tehát a Szolgáltató felelősséget nem vállal. Szolgáltató által biztosított műsorterjesztési Szolgáltatás igénybe vételének nincsen időbeli korlátja. Az Előfizetői Hozzáférési Pont kiépítése olyan módon történik, hogy a Szolgáltató a Beltéri egységet az Előfizető birtokába, használatába birtokába adja, amelyet az Előfizető vagy a Szolgáltató szerződéses partnere a kültéri egységhez, egységhez illetve a Végberendezéshez csatlakoztat. Az Előfizető jogosult a Szolgáltató utasításainak megfelelően maga telepíteni a Beltéri egységeket (és ezáltal az Előfizetői Hozzáférési Pontot kiépíteni). Nem minden típusú Végberendezés kompatibilis az egyes Beltéri egység típusokkal. A Szolgáltató a Végberendezés kompatibilitásáért nem felel, az Előfizető köteles meggyőződni arról, hogy az adott a Szolgáltató honlapján elérhető beltéri egység típus kompatibilis-e azzal a Végberendezéssel, melyhez azt az Előfizető csatlakoztatni kívánja. Az Előfizető a Szolgáltatás igénybevétele körében nem jogosult a kültéri egységéhez az Előfizetői Szerződésben meghatározottakhoz képest további, további illetve más beltéri egységeket csatlakoztatni vagy a Beltéri egységet áthelyezni. A Szolgáltatás keretei között nyújtott bizonyos csatornák csak meghatározott tulajdonságokkal bíró Beltéri egységgel vehetők igénybe. Az egyes csatornák illetve Szolgáltatás-elemek vagy Szolgáltatás-minőség igénybe vételének feltételeit az 1. sz. melléklet tartalmazza. A Szolgáltatás igénybevételéhez, illetve egyes műsorok vételéhez meghatározott funkcióval rendelkező Beltéri egység vevőkészülék és/vagy kiegészítő berendezés szükséges. A vevőkészülék, a kültéri és Beltéri egység áramellátásáról az Előfizető saját költségére gondoskodik. Abban az esetben, ha az Előfizető a Szolgáltatás igénybevételéhez saját tulajdonú, azaz nem a Szolgáltató által biztosított beltéri egységet használ, úgy annak a jelátvitel minőségére vonatkozó paramétereiért a Szolgáltató nem felel. A szolgáltatást a Szolgáltató által biztosított médiabox nélkül igénybe vevő előfizetők vonatkozásában a csatornakiosztásban szereplő csatornák saját eszközön történő beállításához szükséges műszaki adatokat tartalmazó frekvencialistát (a továbbiakban: frekvencialista) a jelen ÁSZF 1/c. számú melléklete tartalmazza. A frekvencialista segítséget nyújt ezen előfizetőknek abban, hogy lehetőségük legyen a csatornák beállítására, esetleges újrahangolására. A Szolgáltatás igénybe vételéhez Szolgáltató által rendelkezésre bocsátottbocsátott Beltéri egység vagy az előfizető saját tulajdonú, a Szolgáltató által meghatározott típusú Mediabox jelen ÁSZF-ben illetve annak mellékleteiben szereplő paraméterekkel rendelkező beltéri egység (Beltéri egység), valamint a Szolgáltató által az Előfizető részére használatba adott Smart kártya mediabox) szükséges. A Beltéri egység és a Smart kártya az Előfizetői Szerződés szerződés időtartama alatt, és azt követően is a Szolgáltató kizárólagos tulajdonában marad, és annak tulajdonjoga semmiképpen sem száll át az Előfizetőre. A Beltéri egységet, valamint a Smart kártyát a Szolgáltató a beüzemeléskor adja át az Előfizető részére. A szolgáltatás beüzemelésének díját az Előfizető köteles megfizetni a Szolgáltató szerződéses partnere részére. A Szolgáltatót a kültéri egységek és a Végberendezések helytelen beállításáért, hibájáért hibajavítási kötelezettség nem terheli. A kültéri egységek és a Végberendezések helyes beállítása érdekében a Szolgáltató javasolja Előfizetőinek, hogy a Szolgáltató szerződéses partnerei vagy a berendezések gyártója / forgalmazója által biztosított használati útmutató rendelkezéseit kövessék. A Szolgáltatás EuroSCART, HDMI vagy RCA audio/video csatlakozással rendelkező Végberendezéssel érhető el. Az 1. számú mellékletben meghatározott HD (high definition – nagy felbontású) csatornák kizárólag az erre alkalmas és HD minőség elérését lehetővé tevő (ún. HD-ready vagy full HD, HDMI csatlakozóval ellátott) Végberendezés igénybe vételével élvezhetők HD minőségben.Canal+ Luxembourg S. à

Appears in 1 contract

Samples: Műholdas Műsorterjesztési Szolgáltatás Nyújtására Vonatkozó Általános Szerződési Feltételei

A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei. A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele az Ügyfél vagy Előfizető ingatlanán legalább 60 cm átmérőjű, megfelelő minőségű (• Zajszint: <= mint 0,3 dB, és számú (1 db vevőkészülék esetén single fej, több médiabox illetve felvevős médiabox esetén twin fej) műholdvevő-fejjel ellátott műholdvevő-antenna (kültéri egység) megléte illetve telepítése, amelyen a Szolgáltató által biztosított Szolgáltatások Magyarország teljes területén igénybe vehetők. A műholdvevő-antennának rálátással kell bírnia a Thor 6 K2 nyalábjára. A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele akkor nem teljesül, ha megállapítható, hogy az Előfizetői Hozzáférési Pont elhelyezésére szolgáló terület földrajzi elhelyezkedése miatt a kültéri egység a Szolgáltatást sugárzó műhold jelének vételére nem, vagy csak korlátozottan alkalmas. A félreértések elkerülése végett, a kültéri egység beszerzése, biztosítása, telepítése, karbantartása és javítása nem képezi a Szolgáltatás részét, továbbá az nem Kiegészítő szolgáltatás, azaz az kizárólag az Előfizetőt terheli, a megfelelő kültéri egység biztosításáért, telepítéséért, és javításáért tehát a Szolgáltató felelősséget nem vállal. Szolgáltató által biztosított műsorterjesztési Szolgáltatás igénybe vételének nincsen időbeli korlátja. Az Előfizetői Hozzáférési Pont kiépítése olyan módon történik, hogy a Szolgáltató a Beltéri egységet Bexxxxx xgységet az Előfizető birtokába, használatába birtokába adja, amelyet az Előfizető vagy a Szolgáltató szerződéses partnere a kültéri egységhez, egységhez illetve a Végberendezéshez csatlakoztat. Az Előfizető jogosult a Szolgáltató utasításainak megfelelően maga telepíteni a Beltéri egységeket (és ezáltal az Előfizetői Hozzáférési Pontot kiépíteni). Médiabox nélkül igénybe vehető Szolgátlatás esetén a Szolgáltató vagy postai úton, futárszolgálattal vagy szerződéses partnerei kapcsolattartói pontjain adja át a dekódoló kártyát az Előfizető részére. Nem minden típusú Végberendezés kompatibilis az egyes Beltéri egység típusokkal. A Szolgáltató a Végberendezés kompatibilitásáért nem felel, az Előfizető köteles meggyőződni arról, hogy az adott a Szolgáltató honlapján elérhető beltéri egység típus kompatibilis-e azzal a Végberendezéssel, melyhez azt az Előfizető csatlakoztatni kívánja. Az Előfizető a Szolgáltatás igénybevétele körében nem jogosult a kültéri egységéhez az Előfizetői Szerződésben meghatározottakhoz képest további, további illetve más beltéri egységeket csatlakoztatni vagy a Beltéri egységet áthelyezni. A Szolgáltatás keretei között nyújtott bizonyos csatornák csak meghatározott tulajdonságokkal bíró Beltéri egységgel vehetők igénybe. Az egyes csatornák illetve Szolgáltatás-elemek vagy Szolgáltatás-minőség igénybe vételének feltételeit az 1. sz. melléklet tartalmazza. A Szolgáltatás igénybevételéhez, illetve egyes műsorok vételéhez meghatározott funkcióval rendelkező Beltéri egység vevőkészülék és/vagy kiegészítő berendezés szükséges. A vevőkészülék, a kültéri és Beltéri egység áramellátásáról az Előfizető saját költségére gondoskodik. Abban az esetben, ha az Előfizető a Szolgáltatás igénybevételéhez saját tulajdonú, azaz nem a Szolgáltató által biztosított beltéri egységet használ, úgy annak a jelátvitel minőségére vonatkozó paramétereiért a Szolgáltató nem felel. A Szolgáltatás igénybe vételéhez Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott, a Szolgáltató által meghatározott típusú Mediabox bocsátott Beltéri egység vagy az előfizető saját tulajdonú beltéri egység (Beltéri egység), valamint a Szolgáltató által az Előfizető részére használatba adott Smart kártya mediabox) szükséges. A Beltéri egység és Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott Bexxxxx xgység a Smart kártya az Előfizetői Szerződés szerződés időtartama alatt, és azt követően is a Szolgáltató kizárólagos tulajdonában marad, és annak tulajdonjoga semmiképpen sem száll át az Előfizetőre. A Beltéri egységetAz Előfizető jogosult a Szolgáltatást a Szolgáltató által biztosított mediabox nélkül igénybe venni, valamint a Smart kártyát amely esetben a Szolgáltató a beüzemeléskor adja át dekódoló kártyán kívül egyéb beltéri egységet nem biztosít az Előfizető részére. A szolgáltatás beüzemelésének díját Ebben az esetben a Beltéri egység az Előfizető által megrendelt dekódoló kártya. Ez esetben a Szolgáltatás beüzemeléséhez az Előfizető köteles megfizetni rendelkezni saját kültéri egységgel, előre kiépített, a kültéri egységet és a Beltéri egységet összekötő hálózattal (megközelítőleg 75 Ohm árnyékolási csillapítással rendelkező (dualshield azaz kettős árnyékolású) csavaros vagy roppantós F-csatlakozóval ellátott koax kábel), valamint saját beltéri egységgel vagy a Végberendezéshez csatlakoztatott vagy abba beépített CI/CI+ modullal. Az Előfizető a Szolgáltató szerződéses partnere részéreáltal biztosított Szolgáltatást mediabox igénybevétele nélkül kizárólag IRDETO ICE kompatibilis saját beltéri egység, illetve CI/CI+ modul és CI/CI+ kimenetellel rendelkező televízió készülék útján tudja igénybe venni. Az Előfizető saját eszközének továbbá - kizárólag Smart televízió, illetve saját mediabox használata esetén - feltétlenül szükséges rendelkezni CI/CI+ modullal illetve DVB-S tunerrel. A beüzemelés megfelelő elvégzése (az eszközök használati útmutatója, műszaki leírása, illetve egyéb az adott eszközhöz melléklet dokumentáció szerint) az Előfizető felelősségi körébe tartozik. A Szolgáltató forgalmazó partnerei az ügyfélszolgálati pontokon szükség esetén további szóbeli tájékoztatást nyújtanak. A Szolgáltatást a Szolgáltató által biztosított médiabox nélkül igénybe vevő előfizetők vonatkozásában a csatornakiosztásban szereplő csatornák saját eszközön történő beállításához szükséges műszaki adatokat tartalmazó frekvencialistát (a továbbiakban: frekvencialista) a jelen ÁSZF 1/c. számú melléklete tartalmazza. A frekvencialista segítséget nyújt ezen előfizetőknek abban, hogy lehetőségük legyen a csatornák beállítására, esetleges újrahangolására. Amennyiben a mediabox nélküli Szolgáltatás igénybevétele esetén az Előfizető a Szolgáltató által rendelkezésére bocsátott dekódoló kártyát (beltéri egység) a Szolgáltató partnereitől (a forgalmazói pontokon) veszi át, akkor a Szolgáltató partnerei az Előfizető kérésére a forgalmazói ponton ellenőrzik a kártya működőképességét. Amennyiben másképp rendeli meg a kártyát, úgy az ellenőrzésre beüzemelés előtt nincs lehetőség. A Szolgáltatás beüzemeléséhez szükséges, hogy az Előfizető a dekódoló kártyát a saját a műholdvevő fejjel megfelelően összekötött beltéri egységébe vagy CI/CI+ moduljába behelyezze, majd a beltéri egységet vagy CI/CI+ modulját telepítse annak érdekében, hogy a jelen ÁSZF 1/c. számú mellékletében található frekvencialista alapján elérhető csatornák letöltődjenek a beltéri egységre. Amennyiben a Szolgáltatás Elxxxxxxx xxtali beüzemelése sikertelen, az Előfizető köteles azt haladéktalanul jelezni a Szolgáltató ügyfélszolgálata felé, illetve egyeztetni a Szolgáltató partnereivel a probléma kivizsgálása érdekében. A Szolgáltató ügyfélszolgálata kizárólag a dekódoló kártya újraindítása kapcsán tud eljárni, ugyanis az Előfizető saját beltéri egységének valamint az Előfizető CI/CI+ moduljának a beállításával kapcsolatban nem rendelkezhet információval, illetve hozzáféréssel. A hibakezelési eljárás részletes szabályait a jelen ÁSZF 6. fejezete tartalmazza. A Szolgáltatót a kültéri egységek és a Végberendezések helytelen beállításáért, hibájáért hibajavítási kötelezettség nem terheli. A kültéri egységek és a Végberendezések helyes beállítása érdekében a Szolgáltató javasolja Előfizetőinek, hogy a Szolgáltató szerződéses partnerei vagy a berendezések gyártója / forgalmazója által biztosított használati útmutató rendelkezéseit kövessék. A Szolgáltatás EuroSCART, HDMI vagy RCA audio/video csatlakozással rendelkező Végberendezéssel érhető el. Az 1. számú mellékletben meghatározott HD (high definition – nagy felbontású) csatornák kizárólag az erre alkalmas mediabox és HD minőség elérését lehetővé tevő (ún. HD-ready vagy full HD, HDMI csatlakozóval ellátott) Végberendezés igénybe vételével élvezhetők HD minőségben.

Appears in 1 contract

Samples: Műholdas Műsorterjesztési Szolgáltatás Nyújtására Vonatkozó Általános Szerződési Feltételei