A Tag mintaszakaszok

A Tag. 6.1.1. Véleménynyilvánítási szabadságát csak mások jogainak sérelme nélkül jogosult gyakorolni. 6.1.2. Nem teheti közzé személyes adatait, úgymint teljes nevét, telefonszámát, lakcímét és/vagy e-mail címét vagy URL-jét az Adatlapon, sem egyéb olyan információt, mely által közvetlenül elérhetővé válik. 6.1.3. Nem továbbíthat és/vagy tehet közzé információt, képet vagy bármely más olyan anyagot, amely ellentétes bármely jogszabállyal, szabályzattal, rendelkezéssel vagy bármely harmadik személy jogait sérti (beleértve többek között a szellemi tulajdonhoz fűződő jogokat és a személyiségi jogokat, így különös tekintettel mások névhez, képmáshoz fűződő jogainak, valamint emberi méltóságuknak, jó hírnevüknek, és a kiskorúak védelmére vonatkozó jogszabályoknak a tiszteletben tartására). A Tag a regisztrációkor saját magáról készült felvételt jogosult feltölteni, mely elfogadható minőségű, és képszerkesztői effeketeket nem használ. A fotók nem tartalmazhatnak feliratokat, melyek személyes adatokat tartalmaznak (pl telefonszám, e-mail cím, egyéb oldalakat hirdető url, stb). A Tag kijelenti, hogy az általa a tagság időtartama alatt bármikor feltöltött képen rajta kívül látható személyek, vagy azok törvényes képviselői a felhasználáshoz hozzájárulásukat adták. 6.1.4. Sem nyíltan, sem burkoltan nem használhatja a Szolgáltatást más weboldal, szolgáltatás és/vagy üzlet reklámozására, beleértve többek között személyes e-mail címek, URL-ek és/vagy más személyes telefonszámok közzétételét is az Adatlapon, valamint különösen nem ajánlhat fel vagy reklámozhat szexuális szolgáltatást. 6.1.5. Sem nyíltan, sem burkoltan nem szerezhet a tagok közül új ügyfeleket, nem adhat vagy vehet termékeket és/vagy szolgáltatásokat a Szolgáltatás igénybevételével. 6.1.6. Nem élhet vissza semmilyen módon a Szolgáltatással, vagy bármely, a Szolgáltatás útján közzétett információval. 6.1.7. Nem kísérelhet meg jogosulatlan hozzáférést elérni bármely, a Szolgáltatáson található információhoz, vagy bármely, a Szolgáltatást biztosító hálózathoz. 6.1.8. Nem tehet közzé és/vagy másolhat le semmilyen módon információt vagy anyagot melyhez, mint szellemi termékekhez fűződő jogok mást illetnek, kivéve ha előzetesen megszerezte a jogosult hozzájárulását. 6.1.9. Nem másolhatja le sem egészében, sem részben a Weboldalon található információkat, adatokat (beleértve - nem kizárólagosan – más Tagok adatlapján található információkat is) a jelen Megállapodásban lefektetettektől eltérő célból. 6.1.10. Nem küldhe...
A Tag 

Related to A Tag

  • A termék visszaszolgáltatása Ha a fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelően eláll a szerződéstől, köteles a terméket haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított tizennégy napon belül visszaküldeni, illetve az Eladónak vagy az Eladó által a termék átvételére meghatalmazott személynek átadni. A visszaküldés határidőben teljesítettnek minősül, ha a fogyasztó a terméket a határidő lejárta előtt elküldi.

  • A Termék kiválasztása A vásárlónak lehetősége van választani, illetve rendelni az áruház termékei közül. A vásárló a kiválasztott termékre kattintva megtekintheti annak bővebb ismertetőjét. Vásárlási szándéka esetén a megvásárolni kívánt terméket a „Kosárba” gomb megnyomásával egy virtuális kosárba helyezi. A Kosár „Megtekintés” gombjára kattintva megtalálja a vásárlás során kosárba helyezett termékeket, valamint a számla végösszegét és a szállítási költséget. Itt leellenőrizhetik rendelésük helyességét, különös tekintettel az árakra és a mennyiségekre, melyeket igény szerint módosíthatnak, javíthatnak is. A kosár automatikusan kiszámítja a rendelés végösszegét.

  • A teljesítés helye Szállító a Szerződés tárgyát képező Termékeket a jelen Szerződés 2. számú mellékletében meghatározott teljesítési helyekre saját vagy megbízottja fuvareszközén köteles leszállítani az adott Lehívásban foglaltak szerint.

  • A tiltakozáshoz való jog (1) Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak jogos érdeken alapuló kezelése ellen. Ebben az esetben a személyes adatokat a Szolgáltató nem kezeli tovább, kivéve, ha bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak. (2) Ha a személyes adatok kezelése közvetlen üzletszerzés érdekében történik, az érintett jogosult arra, hogy bármikor tiltakozzon az érintettre vonatkozó személyes adatok e célból történő kezelése ellen, ideértve a profilalkotást is, amennyiben az a közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódik. (3) Ha az érintett tiltakozik a személyes adatok közvetlen üzletszerzés érdekében történő kezelése ellen, akkor a személyes adatok a továbbiakban e célból nem kezelhetők. (4) Az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások igénybevételéhez kapcsolódóan és a 2002/58/EK irányelvtől eltérve az érintett a tiltakozáshoz való jogot műszaki előírásokon alapuló automatizált eszközökkel is gyakorolhatja. (5) Ha a személyes adatok kezelésére tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból kerül sor, az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból tiltakozhasson az érintettre vonatkozó személyes adatok kezelése ellen, kivéve, ha az adatkezelésre közérdekű okból végzett feladat végrehajtása érdekében van szükség.

  • A termékek lényeges tulajdonságaira vonatkozó tájékoztatás A honlapon a megvásárolható termékek lényeges tulajdonságairól az egyes termékeknél szereplő leírásokban adunk tájékoztatást.

  • A szolgáltató neve és címe A szolgáltató neve: TARR Építő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Rövidített neve: Tarr Kft. Cégjegyzékszáma: 00-00-000000 Székhelyének címe: 7100, Szekszárd, Kadarka u. 18. Telefaxszám: 74/413-636

  • A számla tartalma A Szolgáltató az Előfizető részére küldött számlán az Előfizető által fizetendő valamennyi díjat és esetleges további költséget szolgáltatásonkénti, illetve jogcímenkénti bontásban tünteti fel. A számlán külön feltüntetésre kerülnek a díjazási időszakok és kedvezmények is. A számla előállításakor a Szolgáltató a számla végösszegét forintra kerekítve adja meg. A Szolgáltató a szolgáltatáshoz kapcsolódó az Előfizető részére nyújtott többlet- illetve kiegészítő szolgáltatások díjait a számlán egyértelműen és külön feltünteti. Az előfizetési díjról szóló számla közvetített szolgáltatást tartalmaz.

  • A törvény hatálya Ha nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik, e törvény hatálya kiterjed:

  • Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával? Ingó dolog (termék) hibája esetén Ön – választása szerint – a kellékszavatossági igényt vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.

  • Az Előfizető jogai a Szolgáltatás hibás teljesítése esetén A Szolgáltató felelőssége az Előfizetői Hozzáférési Pontig illetve arra terjed ki, eddig a pontig köteles a Szolgáltató a vállalt célértékeket teljesíteni, úgy, hogy a kültéri egységért valamint a kültéri és a Beltéri egység közötti kapcsolatért nem felelős. Az Előfizetői Szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a Szolgáltató az Előfizető vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni, az elmaradt haszon kivételével. A Szolgáltató mentesül a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a késedelem elkerülése, illetőleg a szerződésszerű teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az adott helyzetben tőle elvárható. Nem kell a Szolgáltatónak megtérítenie a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy az Előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható. Nem minősül hibás teljesítésnek: a) a Hibát az Előfizető által használt, megfelelőségi tanúsítvánnyal nem rendelkező Végberendezés okozta; b) a Hiba az Előfizető tulajdonában lévő Végberendezésben vagy a kültéri egységben, esetleg a kültéri és a Beltéri egység közötti összeköttetésben van; c) Hibát a Beltéri egység nem rendeltetésszerű használata okozta; d) a Hibát nem jelentették be; e) a Hibát a Szolgáltató a hibaelhárítási időn belül elhárította;