A tanúsítvány kiadásának feltételei mintaszakaszok

A tanúsítvány kiadásának feltételei. A továbbképzés végét követő 15 napon belül egy a Kék tár tananyagra épülő minimum 1 órát kidolgozó részletes óratervet kell készíteni a résztvevőknek, amelyben meghatározzák, hogy az általuk választott évfolyam számára milyen foglalkozási keretben mely témakört és hogyan kívánják feldolgozni. Az óratervet megfelelt/nem felelt meg minősítéssel értékeljük. Értékelési szempontok: szakkifejezések használata; szakmai kommunikáció minősége; kritikus gondolkodás megjelenítése; a tervezés didaktikai szempontoknak való megfelelése. Tanúsítványra jogosult, aki részt vesz a 30 kontakt óra 90%-án, határidőre beadja a tanmenetét, amelyre legalább megfelelt minősítést kap. A tanmenetet a xxxxxxxxxxxxx.xxxxxxx@xxxxx.xxx címre kell továbbítani elektronikusan.
A tanúsítvány kiadásának feltételei. A képzésben résztvevő nem lépte túl a felnőttképzési szerződésben foglalt mulasztási óraszámot (összes óraszám 10%-a). • Befizette a felnőttképzési szerződésben rögzített képzési díjat. • A képzésben résztvevő a képzés végén sikeresen teljesítette jelen képzési program 8.3. pontjában meghatározott záróvizsga követelményeket.
A tanúsítvány kiadásának feltételei. A továbbképzés végét követő 15 napon belül egy bűnmegelőzési kisfilmekre épülő, minimum 1 tanévre maximum 2 tanévre szóló tanmenetet kell készíteni a résztvevőknek, amelyben meghatározzák, hogy az általuk választott korcsoport számára milyen foglalkozási keretben, időtartamban, mely bűnmegelőzési témaköröket és hogyan kívánják feldolgozni. A tanmenetet megfelelt/nem felelt meg minősítéssel értékeljük. A tanmenetet a xxxxxxxxxxxxx.xxxxxxx@xxxxx.xxx címre kell továbbítani elektronikusan. Értékelési szempontok: szakkifejezések használata; szakmai kommunikáció minősége; kritikus gondolkodás megjelenítése; a tervezés didaktikai szempontoknak való megfelelése. • A résztvevő megjelenik a 30 kontaktóra minimum 90%-án, határidőre beadja a tanmenetét, amelyre megfelelt minősítést kap.
A tanúsítvány kiadásának feltételei. A továbbképzés végét követő 15 napon belül egy a Zöld járőr témakörökre épülő minimum 1 órát kidolgozó részletes óratervet kell készíteni a résztvevőknek, amelyben meghatározzák, hogy az általuk választott évfolyam számára milyen foglalkozási keretben mely témakört és hogyan kívánják feldolgozni. Az óratervet megfelelt/nem felelt meg minősítéssel értékeljük. Értékelési szempontok: szakkifejezések használata; szakmai kommunikáció minősége; kritikus gondolkodás megjelenítése; a tervezés didaktikai szempontoknak való megfelelése. Tanúsítványra jogosult, aki részt vesz a 30 kontakt óra 90%-án, határidőre beadja a tanmenetét, amelyre legalább megfelelt minősítést kap. A tanmenetet a xxxxxxxxxxxxx.xxxxxxx@xxxxx.xxx címre kell továbbítani elektronikusan.

Related to A tanúsítvány kiadásának feltételei

  • A szolgáltatás igénybevételének feltételei (1) A Szolgáltató a szolgáltatást csak azokon a meghatározott társszolgáltatói hozzáférési pontokon nyújtja, melyekre vonatkozóan a társszolgáltatóval az Eht-ban és külön jogszabályban meghatározottak szerint helyi hurok átengedési szerződést kötött, és a szolgáltatás nyújtásához szükséges műszaki feltételek adottak. Az előfizetői hozzáférési pont Előfizető által kezdeményezett áthelyezése is csak a fentiekben meghatározott, a szolgáltatással ellátható területekre lehetséges.

  • Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum, helyi idő: 2018.10.01 13:00

  • A szolgáltatás teljesítésének feltételei 132. A biztosítási eseményt a bekövetkeztétől számított 8 napon belül írásban be kell jelenteni a biztosítónak, a szükséges felvilágosításokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a be- jelentés és a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését, bele- értve a biztosított orvosi vizsgálatát is, amely elvégzéséhez a biztosító orvosszakértőt is kijelölhet.

  • Az előfizetői végberendezés csatlakoztatásának feltételei 4.4.1. Az Előfizető a hálózathoz csak az alapvető követelményeknek megfelelő, így különösen belföldön megfelelő típusengedéllyel vagy megfelelőségi tanúsítvánnyal rendelkező és az internet hozzáférési szolgáltatás igénybevételére alkalmas végberendezést (legalább 486-os számítógép) csatlakoztathat. Az Előfizető a hálózathoz asztali vagy más számítógépet (pl. laptop) vagy azzal egyenértékű berendezést csatlakoztathat. Az Előfizető az előfizetői hozzáférési ponton túl a hálózathoz kapcsolódó szerelést csak szakemberrel végeztethet. Az Előfizető nem csatlakoztathat vagy üzemeltethet olyan végberendezést, amely veszélyeztetheti a felhasználók és más személyek életét, egészségét, testi épségét és biztonságát (alapvető biztonságtechnikai követelmények) vagy a hálózat zavartalan működését, és a végberendezésnek meg kell felelnie az elektromágneses összeférhetőségi (EMC) követelményeknek. Az előfizetői végberendezés kezelési utasításában, és annak mellékleteiben meghatározott rendeltetés szerinti használatához szükséges működési feltételeket (beleértve a működéséhez szükséges elektromos energiát) az Előfizető köteles biztosítani.

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XVII.1. A biztosítási szerződés alanyai szerződéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevő ügyfél az elektronikus kommunikációhoz előzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címről továbbítja a biztosító felé, – a biztosító bármely ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, azon jognyilatkozatok kivételével, amelyek tekintetében a telefo- non történő jognyilatkozattételt a biztosító csak külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén teszi lehetővé, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén, a biztosító által működtetett internetes szerződéskezelő és ügyfélszolgálati rendszerben (Szerződéseim rendszer) megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén a biztosító Telefonos ügyfélszolgálata útján megtett és a biztosító által hangfelvételen rögzített nyilatkozat formájában. A nyilatkozattételi lehetőséget a biztosító egyes szerződések és nyilatkozattípusok esetében fentiektől eltérően határozhatja meg, illetve továb- bi rendelkezéseket határozhat meg, melyeket a szerződésre vonatkozó általános, vagy különös szerződési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmaz. A biztosítási esemény bejelentésére és határidejére vonatkozó rendelkezéseket a biztosítási szerződésre vonatkozó általános és különös szer- ződési feltételek tartalmazzák.

  • A biztosító teljesítésének feltételei III.1. A szolgáltatási igényt a biztosítási eseményt követő 15 napon belül írásban kell bejelenteni a biztosítónál.

  • A tudakozó szolgáltatás igénybevétele Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.

  • Az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei 2.3.1.1. Előfizetői szolgáltatások – az ÁSZF-ben megjelölt kivétellel – csak írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehetők igénybe. Soros hálózat esetén az Előfizető a Szolgáltató által biztosított csatornakiosztást veheti igénybe, nem soros hálózat esetén az Előfizető díjcsomagok és egyben csatornacsomagok (továbbiakban: díjcsomagok) közül választhat, valamint a díjcsomag mellett külön előfizethet kiegészítő/prémium szolgáltatásra. Az Előfizető – az ÁSZF 4. sz. mellékletében rögzített eltérő rendelkezés vagy a Szolgáltatóval való eltérő megállapodás hiányában – bármely díjcsomagot igénybe veheti, illetve a jelen ÁSZF feltételei szerint módosíthatja választását. Kiegészítő/prémium szolgáltatás igénybevételének feltétele valamely csatornacsomagra vonatkozó előfizetői szerződés fennállta. A Szolgáltató új díjcsomagokat alakíthat ki saját döntése alapján, illetve a díjcsomagban levő csatornákat (továbbiakban: médiaszolgáltatások vagy csatornák) az Előfizető előzetes értesítése mellett megváltoztathatja az egyoldalú szerződésmódosítás szabályai szerint.

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített kábeltelevízió hálózat,jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A szolgáltatás igénybevételéhez a 4.4. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés is szükséges, és amelynek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés szolgáltatására.

  • A szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.3.1. Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb mint 60 nap.