A tevékenység végzésének helye mintaszakaszok

A tevékenység végzésének helye. A Szállító a gyártási és előkészítési tevékenységet a saját telephelyén végzi. Amennyiben a Felek megállapodtak a termék beszerelésében is, a Megrendelő az általa kijelölt munkaterületet a beszerelési munkálatok elvégzésére alkalmas állapotban köteles Szállító rendelkezésére bocsátani olyan előre egyeztetett időpontban, hogy Szállító határidőben teljesíteni tudja a szerződésben vállalt feladatokat. Szállító a tevékenység megkezdését mindaddig megtagadhatja, amíg a munkaterület a tevékenység végzésére nem alkalmas. Ha Megrendelő a munkaterületet Szállító felszólítása ellenére nem biztosítja, Szállító elállhat a szerződéstől, és kártérítést követelhet. Amennyiben Xxxxx kifejezetten abban állapodnak meg, hogy a tevékenység végzésére kijelölt helyet Szállító teszi a tevékenység végzésére alkalmassá, annak költségeit Megrendelő viseli. Abban az esetben, ha ugyanazon a munkaterületen egyidejűleg vagy egymást követően Szállítón kívül más szállító is tevékenykedik, a munkák gazdaságos és összehangolt elvégzésének feltételeit Megrendelő köteles megteremteni. Megrendelő Szállító tevékenységét és a felhasználásra kerülő anyagokat bármikor ellenőrizheti. Amennyiben az ellenőrzés során Megrendelő hibát észlel, köteles ezt haladéktalanul jelezi Szállító felé.
A tevékenység végzésének helye. A Ptk. lényegében a régi Ptk. rendelkezéseivel egyező- en írja elő a megrendelő részére, hogy a munkaterületet köteles a tevékenység végzésére alkalmas állapotban a vállalkozó rendelkezésére bocsátani. Erről a feleknek a szerződésükben külön nem kell megállapodni, ennek költségeit értelemszerűen a megrendelő viseli. A felek azonban ettől eltérően is megállapodhatnak. Ennek megfelelően a Ptk. 6:241. § (3) bekezdése kimondja, hogy ha a felek abban állapodnak meg, hogy a tevé- kenység végzésére kijelölt helyet a vállalkozó teszi a tevékenység végzésére alkalmassá, annak költségeit a megrendelő viseli. A feleknek célszerű a szerződésükben szabályozni, hogy mit tekintenek a „tevékenység végzésére alkalmas” állapotnak. Egy munkaterület átadását – különösen bo- nyolultabb, nagyobb volumenű beruházások megvalósí- tása előtt – gyakran költséges, alapos előkészítést igénylő feltárásnak kell megelőznie. Amennyiben egy korábban beépített és bontással érintett területet jelöl ki munka- végzésre a megrendelő, indokolt a szerződésben rendel- kezni a munkavégzés során esetlegesen feltárásra kerülő korábbi építményekkel (pl. pincék), vezetékekkel, egyéb akadályozó körülményekkel, műtárgyakkal kapcsolatosan felmerülő költségek viseléséről. Korábbi ipari területek, katonaság által használt ingatlanok esetében gondoskodni kell a veszélyes anyagoktól történő mentesítésről. Célszerű a szerződésben kikötni, hogy a megren- delőnek milyen munkát kell elvégezni ahhoz, hogy a munkaterület alkalmas legyen. Miután a vállalkozó köteles biztosítani a tevékenység biztonságos, szakszerű, gazdaságos és határidőre törté- nő befejezését, a tevékenység megkezdését mindaddig megtagadhatja, amíg a munkaterület a tevékenység végzésére nem alkalmas. Előfordulhat, hogy az alkal- matlan munkaterületen a vállalkozó egyenesen köteles megtagadni a munkavégzést. A későbbi viták elkerülése érdekében célszerű a fe- leknek a szerződésükben rögzíteni, hogy a vállalkozó mely időpontban kezdheti meg a munkavégzést. Ha a megrendelő a munkaterületet a vállalkozó fel- szólítása ellenére nem biztosítja, a vállalkozó elállhat a szerződéstől és kártérítést követelhet. Amennyiben utóbb a munkát megkezdi, a munkaterület átadási kése- delme a vállalkozó befejezési késedelme alóli kimentési ok lehet. A vállalkozó azonban csak olyan részben és mértékben tagadhatja meg a munka megkezdését, ami- lyen mértékben ténylegesen akadályozott a kivitelezés, mivel lehetséges, hogy más területen a munkát meg- kezdheti. A Ptk. nem ...

Related to A tevékenység végzésének helye

  • A Szolgáltató felelősségi határát jelentő előfizetői hozzáférési pont helye A Szolgáltató felelősségi határát jelentő előfizetői hozzáférési pontját, azaz a szolgáltatás Előfizetőnek való átadásának helyét, minden esetben jelen ÁSZF A.- D., I., J. és K Mellékletei határozzák meg az egyes szolgáltatások kapcsán.

  • A teljesítés helye Szállító a Szerződés tárgyát képező Termékeket a jelen Szerződés 2. számú mellékletében meghatározott teljesítési helyekre saját vagy megbízottja fuvareszközén köteles leszállítani az adott Lehívásban foglaltak szerint.

  • A tudakozó szolgáltatás igénybevétele Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.

  • A tiltakozáshoz való jog Az Érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének e) vagy f) pontján alapuló kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Ebben az esetben a Szolgáltató a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az Érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

  • Minőségi mutatók neve, meghatározása, értelmezése 1./ A szolgáltatáshoz való új hozzáférési pont létesítési ideje: a szolgáltatáshoz létesített új hozzáféréseknek az esetek 80 %-ában teljesített határideje napokban, egy napnál rövidebb határidő esetén órában kifejezve. Új hozzáférés létesítésnek minősül az első hozzáférés létesítés, az áthelyezés, az előfizetőnél további hozzáférés létesítés, ha a létesítés fizikai megvalósítást igényel helyhez kötött előfizetői hozzáférés igénybevétele esetén. Amennyiben a szolgáltató és az előfizető megegyezik, hogy több vonal vagy szolgáltatási tétel megrendelését lépcsőzetesen teljesíti, akkor minden egyes jóváhagyott szállítási időpont külön megrendelésnek számít mérési szempontból. Amikor egy igénybejelentő többféle helyszínen létesített szolgáltatást rendel, akkor a szolgáltatásnak az egyes helyszíneken történő biztosítása külön megrendelésnek számít mérési szempontból. Kizárt esetek különösen: − visszavont megrendelések, − az új előfizetői hozzáférési (fizikai) pont létesítése nélküli bekapcsolás, − azok az esetek, amikor a szolgáltatást az előfizetőnek kell aktiválnia (pl. pre-paid szolgáltatás), − ha a létesítés az előfizetői hozzáférési ponthoz való bejutástól függ és ez nem lehetséges a megkívánt időben, − ha az igénylő halasztást, vagy későbbi időpontot kért a létesítésre.

  • A szolgáltatás igénybevehetőségének földrajzi területe A szolgáltatási terület Magyarország területe, azonban a kábeltelevízió, IPTV, telefon és internet szolgáltatások esetén a szolgáltatás kizárólag a hírközlési hatóság nyilvántartása szerinti használatba vételi vagy fennmaradási engedéllyel rendelkező hálózatán érhető el. A szolgáltatási terület felsorolását jelen ÁSZF I, J., K és F. Melléklete tartalmazza.

  • Megvásárolható termékek, szolgáltatások köre 4.1. A megjelenített termékek kizárólag online rendelhetők meg. A termékekre vonatkozóan megjelenített árak forintban értendők, tartalmazzák a törvényben előírt áfát, azonban nem tartalmazzák a házhoz szállítás díját. Külön csomagolási költség nem kerül felszámításra.

  • Fogyasztó felelőssége az értékcsökkenésért A fogyasztó a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel. Az Eladó kifejezetten felhívja az Ön figyelmét, hogy Ön nem gyakorolhatja elállási jogát a 45/2014 (II.26.) Korm. Rendelet 29. §. (1) bekezdésében foglalt esetekben:

  • A törléshez való jog („az elfeledtetéshez való jog”) Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére a Szolgáltató indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, ha az alábbi indokok valamelyike fennáll:

  • Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával? Ingó dolog (termék) hibája esetén Ön – választása szerint – a kellékszavatossági igényt vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.