A támogatás folyósítása. 4.1 A Bank a Támogatást az alábbi feltételek együttes teljesítése estén folyósítja. • A Bank rendelkezésére áll egy olyan tartalmú teljes bizonyító erejű magánokirat, amelyben eladó(k) nyilatkoznak az adásvételi szerződésben meghatározott vételár Támogatáson, CSOK-on és ha Igénylő a Rendelet szerint többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatásával érintett lakásvásárlási kölcsönt (továbbiakban: OTK) is igényelt, akkor az OTK-n - felüli összegének maradéktalan átvételéről. • A Bank rendelkezésére áll az adásvételi szerződésben is szereplő telekárat is tartalmazó bruttó vételárról a támogatott személy nevére, az általános forgalmi adóról szóló törvény hatálya alá tartozó termékértékesítésről, szolgáltatásnyújtásról kiállított számla, egyszerűsített számla. • A benyújtott számlát a Bank akkor fogadja el, ha a kibocsátó a benyújtás időpontjában szerepel az állami adóhatóság honlapján közzétett működő adóalany nyilvántartásban, vagy amennyiben nem szerepel, Igénylő csatolja az állami adóhatóság igazolását arra vonatkozóan, hogy a számlakibocsátó a számla kibocsátásának időpontjában az állami adóhatóság nyilvántartásában működő adóalanyként szerepelt. • A Támogatás kizárólag 5%-os általános forgalmi adó mértékkel, a Rendeletben foglaltak szerinti időpontban kiállított számla vagy számlák alapul vételével számított támogatási összegre vehető igénybe. • A Bank rendelkezésére áll az 1. pontban megjelölt Lakásra vonatkozó használatbavételi engedély, vagy a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány vagy az egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítvány (a továbbiakban együttesen Használatbavételi engedély). • A Bank megállapította, hogy az Igénylő Támogatásra való jogosultsága változatlanul fennáll, és a Lakás a lakhatási igények kielégítésére alkalmas. • Igénylő a Lakásra legalább a Támogatás összegének erejéig vagyonbiztosítást kötött, és ezt a Bank felé hitelt érdemlően igazolta. 4.2 Igénylő a Támogatást kizárólag a Lakás vételárának (utolsó vételárrész) megfizetésére fordíthatja, ezért ezennel visszavonhatatlanul megbízza a Bankot, hogy a Támogatás összegét átutalja az eladó(k)nak az adásvételi szerződésben megjelölt számlájára. Bank a kifizetést a folyósítási feltételek teljesítését követő 15 napon belül teljesíti, és annak megtörténtéről az Igénylőt 15 napon belül írásban értesíti.
Appears in 1 contract
Samples: Támogatási Szerződés
A támogatás folyósítása. 4.1 6.1 A Bank a Támogatást az alábbi feltételek együttes teljesítése estén folyósítja. • A Bank rendelkezésére áll egy olyan tartalmú teljes bizonyító erejű magánokirat, amelyben eladó(k) nyilatkoznak az adásvételi szerződésben meghatározott vételár Támogatáson, CSOK-on és ha Igénylő a Rendelet szerint többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatásával érintett lakásvásárlási kölcsönt (továbbiakban: OTK) is igényelt, akkor az OTK-n - Támogatáson felüli összegének maradéktalan átvételéről. • A Bank rendelkezésére áll az adásvételi szerződésben is szereplő telekárat is tartalmazó bruttó vételárról a támogatott személy nevére, az általános forgalmi adóról szóló törvény hatálya alá tartozó termékértékesítésről, szolgáltatásnyújtásról kiállított számla, egyszerűsített számla. • A benyújtott számlát a Bank akkor fogadja el, ha a kibocsátó a benyújtás időpontjában szerepel az állami adóhatóság honlapján közzétett működő adóalany nyilvántartásban, vagy amennyiben nem szerepel, Igénylő csatolja az állami adóhatóság igazolását arra vonatkozóan, hogy a számlakibocsátó a számla kibocsátásának időpontjában az állami adóhatóság nyilvántartásában működő adóalanyként szerepelt. • A Támogatás kizárólag 5%-os általános forgalmi adó mértékkel, a Rendeletben foglaltak szerinti időpontban kiállított számla vagy számlák alapul vételével számított támogatási összegre vehető igénybe. • A Bank rendelkezésére áll az 1. pontban megjelölt Lakásra Xxxxxxx vonatkozó használatbavételi engedély, vagy a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány vagy az egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítvány (a továbbiakban együttesen Használatbavételi engedély). Ha a vonatkozó építésügyi jogszabályi előírások értelmében sem építési engedélyre, sem egyszerű bejelentésre nincs szükség – különösen a Rendelet 3. § (1) bekezdés 9. pont b) alpontja szerinti esetben –, a családi otthonteremtési kedvezményre való jogosultságnak sem feltétele ilyen engedély vagy bejelentés megléte, továbbá az azokhoz kapcsolódó határidők tekintetében ▪ az építési engedélyen vagy egyszerű bejelentésen az építési tevékenység megkezdésének, ▪ a használatbavételi engedélyen, annak tudomásulvételét igazoló vagy egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtét tanúsító hatósági bizonyítványon az építési tevékenység befejezésének tényét kell érteni. Ebben az esetben az Igénylő tudomásul veszi, hogy a fenti tényeket a hitelintézet a Rendelet 25. § szerinti helyszíni szemle útján ellenőrzi, melynek megfizetésére az Igénylő köteles. • A Bank megállapította, hogy az Igénylő Támogatásra való jogosultsága változatlanul fennáll, és a Lakás a lakhatási igények kielégítésére alkalmas. • Igénylő a Lakásra legalább a Támogatás összegének erejéig vagyonbiztosítást kötött, és ezt a Bank felé hitelt érdemlően igazolta. • Ha az igénylő a családi otthonteremtési kedvezmény iránti kérelem benyújtását megelőzően a meglévő vagy vállalt gyermekére tekintettel a Xxxxxxxx vagy az egyéb lakáscélú állami támogatásokról szóló jogszabályok szerint 2011. december 31. napját követően vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatást vagy ezt megelőlegező kölcsönt vett igénybe, azt már igazoltan visszafizette, de a Kincstár által üzemeltetett lakástámogatási szakmai informatikai rendszerben nem került még a támogatás törlésre, a támogatás folyósításának további feltétele a korábbi visszafizetett támogatás Kincstár által üzemeltetett lakástámogatási szakmai informatikai rendszerben történő törlése.
4.2 6.2 Igénylő a Támogatást kizárólag a Lakás vételárának (utolsó vételárrész) megfizetésére fordíthatja, ezért ezennel visszavonhatatlanul megbízza a Bankot, hogy a Támogatás összegét átutalja az eladó(k)nak az adásvételi szerződésben megjelölt számlájára. Bank a kifizetést a folyósítási feltételek teljesítését követő 15 napon belül teljesíti, és annak megtörténtéről az Igénylőt 15 napon belül írásban értesíti.
Appears in 1 contract
Samples: Támogatási Szerződés
A támogatás folyósítása. 4.1 6.1 A Bank a Támogatást az alábbi feltételek együttes teljesítése estén folyósítja. • A Bank rendelkezésére áll egy olyan tartalmú teljes bizonyító erejű magánokirat, amelyben eladó(k) nyilatkoznak az adásvételi szerződésben meghatározott vételár Támogatáson, CSOK-on és ha Igénylő a Rendelet szerint többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatásával érintett lakásvásárlási kölcsönt (továbbiakban: OTK) is igényelt, akkor az OTK-n - Támogatáson felüli összegének maradéktalan átvételéről. • A Bank rendelkezésére áll az adásvételi szerződésben is szereplő telekárat is tartalmazó bruttó vételárról a támogatott személy nevére, az általános forgalmi adóról szóló törvény hatálya alá tartozó termékértékesítésről, szolgáltatásnyújtásról kiállított számla, egyszerűsített számla. • A benyújtott számlát a Bank akkor fogadja el, ha a kibocsátó a benyújtás időpontjában szerepel az állami adóhatóság honlapján közzétett működő adóalany nyilvántartásban, vagy amennyiben nem szerepel, Igénylő csatolja az állami adóhatóság igazolását arra vonatkozóan, hogy a számlakibocsátó a számla kibocsátásának időpontjában az állami adóhatóság nyilvántartásában működő adóalanyként szerepelt. • A Támogatás kizárólag 5%-os általános forgalmi adó mértékkel, a Rendeletben foglaltak szerinti időpontban kiállított számla vagy számlák alapul vételével számított támogatási összegre vehető igénybe. • A Bank rendelkezésére áll az 1. pontban megjelölt Lakásra vonatkozó használatbavételi engedély, vagy a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány vagy az egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítvány (a továbbiakban együttesen Használatbavételi engedély). • A Bank megállapította, hogy az Igénylő Támogatásra való jogosultsága változatlanul fennáll, és a Lakás a lakhatási igények kielégítésére alkalmas. • Igénylő a Lakásra legalább a Támogatás összegének erejéig vagyonbiztosítást kötött, és ezt a Bank felé hitelt érdemlően igazolta.
4.2 6.2 Igénylő a Támogatást kizárólag a Lakás vételárának (utolsó vételárrész) megfizetésére fordíthatja, ezért ezennel visszavonhatatlanul megbízza a Bankot, hogy a Támogatás összegét átutalja az eladó(k)nak az adásvételi szerződésben megjelölt számlájára. Bank a kifizetést a folyósítási feltételek teljesítését követő 15 napon belül teljesíti, és annak megtörténtéről az Igénylőt 15 napon belül írásban értesíti.
Appears in 1 contract
Samples: Támogatási Szerződés
A támogatás folyósítása. 4.1 9.1. A Bank a Támogatást az alábbi feltételek együttes teljesítése estén folyósítja. • A Bank rendelkezésére áll egy olyan tartalmú teljes bizonyító erejű magánokirat, amelyben eladó(k) nyilatkoznak az adásvételi szerződésben meghatározott vételár Támogatáson, CSOK-on és ha Igénylő a Rendelet szerint többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatásával érintett lakásvásárlási kölcsönt (továbbiakban: OTK) is igényelt, akkor az OTK-n - felüli összegének maradéktalan átvételéről. • A Bank rendelkezésére áll az adásvételi szerződésben is szereplő telekárat is tartalmazó bruttó vételárról a támogatott személy nevére, az általános forgalmi adóról szóló törvény hatálya alá tartozó termékértékesítésről, szolgáltatásnyújtásról kiállított számla, egyszerűsített számla. • A benyújtott számlát a Bank akkor fogadja el, ha a kibocsátó a benyújtás időpontjában szerepel az állami adóhatóság honlapján közzétett működő adóalany nyilvántartásban, vagy amennyiben nem szerepel, Igénylő csatolja az állami adóhatóság igazolását arra vonatkozóantámogatás folyósításának feltétele, hogy a számlakibocsátó hallgató az adott intézményben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik.
9.2. A Támogatáskezelő az ösztöndíjak folyósításáról, felhasználásának feltételeiről a számla kibocsátásának időpontjában szerződésszegés eseteiről és annak jogkövetkezményeiről, az állami adóhatóság nyilvántartásában működő adóalanyként szerepeltösztöndíjas jogviszony megszűnésének eseteiről a kedvezményezettel támogatási szerződést köt, és ez alapján bocsátja rendelkezésére az ösztöndíjak összegét.
9.3. • A Támogatás kizárólag 5%-os általános forgalmi adó mértékkeltámogatás folyósítása félévente egy összegben történik a Pályázati Útmutató 9. pontja szerint. A Támogatáskezelő a támogatási összeget a támogatási szerződés mindkét fél által történő aláírását, illetve a Rendeletben foglaltak szerinti időpontban fent meghatározottakat követően utalja át a hallgató EPER-regisztráció során megadott bankszámlaszámára.
9.4. Mind a nyolc komponens esetében a támogatási szerződés megkötésének és az utalásnak a feltétele az első félévben – keresztféléves képzés utolsó félévévben a tavaszi félévről - a felsőoktatási intézmény által kiállított számla vagy számlák alapul vételével számított hallgatói jogviszony igazolás benyújtása, illetve a második félévben - amennyiben releváns az aktuális félévre vonatkozó hallgatói jogviszony igazolás benyújtása mellett az első félév sikeres teljesítésének igazolása.
9.5. Azon hallgatónak aki a 2013/2014-es tanév tekintetében mind a két félévre támogatási összegre vehető igénybeigényt nyújt be a második félévre vonatkozó igényét a lezárt leckekönyv másolatával (elektronikus leckekönyv esetén a tanulmányi hivatal által hitelesített tanulmányi rendszerből kinyomtatott eredmény igazolással) és a második félévre vonatkozó hallgatói jogviszony igazolással együtt a Támogatáskezelő részére a szerződés visszaküldésével egyidejűleg kell továbbítania. • A Bank rendelkezésére áll az 1. pontban megjelölt Lakásra vonatkozó használatbavételi engedély, vagy leckekönyv-másolat mellé a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány vagy az egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítvány (hallgató köteles benyújtani a továbbiakban együttesen Használatbavételi engedély). • A Bank megállapítottafelsőoktatási intézmény igazolását arról, hogy az Igénylő Támogatásra való jogosultsága változatlanul fennálladott félévre a mintatanterv szerint előírt kreditek hány százalékát teljesítette. Amennyiben a felsőoktatási intézmény nem tett közzé félévekre bontott mintatantervet, és úgy csatolni kell az intézmény erről szóló igazolását. Ebben az esetben a Lakás hallgatónak a lakhatási igények kielégítésére alkalmasfelvett kreditek legalább felét kell teljesítenie a második félév igényléséhez. • Igénylő „Dokumentum beküldő” menüpontjában szükséges a Lakásra legalább a Támogatás összegének erejéig vagyonbiztosítást kötött, és ezt a Bank felé hitelt érdemlően igazoltapályázathoz csatolni.
4.2 Igénylő a Támogatást kizárólag a Lakás vételárának (utolsó vételárrész) megfizetésére fordíthatja, ezért ezennel visszavonhatatlanul megbízza a Bankot, hogy a Támogatás összegét átutalja az eladó(k)nak az adásvételi szerződésben megjelölt számlájára. Bank a kifizetést a folyósítási feltételek teljesítését követő 15 napon belül teljesíti, és annak megtörténtéről az Igénylőt 15 napon belül írásban értesíti.
Appears in 1 contract
A támogatás folyósítása. 4.1 3.4.1 A Bank Kedvezményezett a Támogatást kifizetés-igénylést és az időszakos, valamint záró beszámolót a Szerződés hatályba lépését követően - a Közreműködő Szervezethez elektronikusan nyújtja be a Pályázati e-ügyintézés (Pályázó Tájékoztató) felületről elérhető on-line alkalmazáson keresztül. A kifizetés-igénylés, illetve a beszámoló mellékleteit elektronikus formában (papír alapú dokumentumok esetében szkennelve) szükséges csatolni a Pályázati e-ügyintézés (Pályázó Tájékoztató) Felületen. Számlaösszesítő benyújtása esetén a kedvezményezett által cégszerűen aláírt eredeti példányt szkennelt formában, valamint „xls” formátumban elektronikusan csatolni kell. Amennyiben a Pályázati e-ügyintézés (Pályázó Tájékoztató) Felület infrastrukturális feltételei nem vagy részben biztosítottak, az alátámasztó dokumentumokat elegendő elektronikus adathordozón benyújtani:
a) biztosítéknyújtási kötelezettség esetén - ha a pályázati felhívás, illetve a Szerződés lehetőséget ad arra, hogy az első kifizetési igényléshez mellékelve kerüljön benyújtásra - a biztosítékok iratanyaga,
b) a Kedvezményezett hiteles aláírásával ellátott kifizetési kérelem,
c) a számlaösszesítők,
d) időszakos, illetve záró beszámoló
e) ha a pályázati felhívás, illetve a Szerződés előírja, záró kifizetési igénylés esetén a könyvvizsgálói igazolás.
3.4.2 A támogatások folyósítása a felhívás függvényében az alábbi feltételek együttes teljesítése estén folyósítjamódon történhet:
a) Utófinanszírozás: A támogatás folyósítása közvetlenül a Kedvezményezettnek – illetve engedményezés esetén az engedményesnek – a Szerződésben megjelölt bankszámlájára történő utalással történik, a közlemény rovatban a Szerződés azonosító számának feltüntetésével;
b) Szállítói finanszírozás: A támogatás folyósítása közvetlenül a szállító részére történő kifizetéssel – illetve engedményezés esetén az engedményesnek – történik a Kedvezményezettet terhelő, a számla támogatáson felüli összege kifizetésének igazolása mellett. • A Bank rendelkezésére áll egy olyan tartalmú teljes bizonyító erejű magánokiratKizárólag utófinanszírozással időközi kifizetési igénylés akkor nyújtható be, amelyben eladó(k) nyilatkoznak ha az adásvételi szerződésben igényelt támogatás összege meghaladja a megítélt támogatás 10 %-át, de legalább 200 ezer forintot. Az egymilliárd forintot meghaladó értékben megítélt támogatás esetén utófinanszírozással időközi kifizetési igénylés akkor nyújtható be, ha az igényelt támogatás meghaladja a Szerződésben meghatározott vételár Támogatásonminimális kifizetési igénylési összeget. Amennyiben az időközi kifizetési igénylés szállítói finanszírozást illetve szállítói és utófinanszírozást vegyesen tartalmaz, CSOK-on és ha Igénylő a Rendelet szerint többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatásával érintett lakásvásárlási kölcsönt (továbbiakban: OTK) is igényelt, úgy időközi kifizetési igénylés akkor az OTK-n - felüli összegének maradéktalan átvételéről. • A Bank rendelkezésére áll az adásvételi szerződésben is szereplő telekárat is tartalmazó bruttó vételárról a támogatott személy nevére, az általános forgalmi adóról szóló törvény hatálya alá tartozó termékértékesítésről, szolgáltatásnyújtásról kiállított számla, egyszerűsített számla. • A benyújtott számlát a Bank akkor fogadja elnyújtható be, ha a kibocsátó szállítói finanszírozásban igényelt támogatás meghaladja legalább … forintot. Az első időszakos beszámolóval együtt benyújtott első kifizetési igénylés akkor nyújtható be, ha az igényelt támogatás összege meghaladja a benyújtás időpontjában szerepel az állami adóhatóság honlapján közzétett működő adóalany nyilvántartásbanmegítélt támogatás ….%-át, vagy amennyiben nem szerepelilletve a legalább … forintot. A kifizetési igényléshez a Kedvezményezettnek csatolnia kell „A pénzügyi elszámolás részletes szabályai ” című mellékletében meghatározott egyéb dokumentumokat.
3.4.3 A számlák azonosíthatósága érdekében a Kedvezményezett köteles:
a) a számlán aláírásával igazolni a vásárolt termék megvételét, Igénylő csatolja az állami adóhatóság igazolását arra vonatkozóan, hogy a számlakibocsátó a számla kibocsátásának időpontjában az állami adóhatóság nyilvántartásában működő adóalanyként szerepelt. • A Támogatás kizárólag 5%-os általános forgalmi adó mértékkel, a Rendeletben foglaltak szerinti időpontban kiállított számla vagy számlák alapul vételével számított támogatási összegre vehető igénybe. • A Bank rendelkezésére áll az 1. pontban megjelölt Lakásra vonatkozó használatbavételi engedély, használatát vagy a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány vagy az egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítvány (szolgáltatás igénybevételét, feltüntetni a továbbiakban együttesen Használatbavételi engedély). • A Bank megállapította, hogy az Igénylő Támogatásra való jogosultsága változatlanul fennállProjekt regisztrációs számát, és a Lakás a lakhatási igények kielégítésére alkalmas. • Igénylő a Lakásra legalább a Támogatás összegének erejéig vagyonbiztosítást kötött, és ezt a Bank felé hitelt érdemlően igazolta„támogatás elszámolására benyújtásra került” szöveget.
4.2 Igénylő b) a Támogatást kizárólag számlaösszesítőt egymást követő, megszakítás mentes folyamatos sorszámozással ellátni, egyértelműen feltüntetve az abban szereplő számlák által lefedett elszámolási időszakot (kezdete és vége), valamint a Lakás vételárának (utolsó vételárrészProjekt címét és számát;
c) megfizetésére fordíthatjaidegen nyelvű számla esetén a Kedvezményezett cégszerű aláírásával ellátott, ezért ezennel visszavonhatatlanul megbízza a Bankot, hogy a Támogatás összegét átutalja az eladó(k)nak az adásvételi szerződésben megjelölt számlájára. Bank a kifizetést a folyósítási feltételek teljesítését követő 15 napon belül teljesíti, és annak megtörténtéről az Igénylőt 15 napon belül írásban értesítifőbb megnevezések magyar nyelvű fordítását tartalmazó másolatot is mellékelni kell.
Appears in 1 contract
Samples: Támogatási Szerződés
A támogatás folyósítása. 4.1 1) A Bank támogatás folyósítására a Támogatást pályázati kiírásnak megfelelően, jelen fejezet 3) pontjában felsorolt dokumentumok benyújtását követően, a Társasház által jelen szerződésben megjelölt számlájára történő átutalással kerül sor.
2) Ütemezett elszámolás benyújtására nincs lehetőség.
3) Elszámolásként az alábbi feltételek együttes teljesítése estén folyósítjadokumentumokat kell benyújtani:
a) elszámolási iratjegyzék
b) a mindenkor jogszabályi előírásoknak megfelelően kitöltött számla/számlák mellékleteivel (számlarészletező) A számlák eredeti példányára rá kell írni – ezzel együtt kell lemásolni – „2023. • évi VII. kerületi társasházi pályázati forrásból támogatva”. Készpénzfizetési számla esetén a számlán/kon fel kell tüntetni, hogy „fizetve”.
c) a társasház és a vállalkozó között létrejött vállalkozási szerződés
d) a felújítási munkák vállalkozási szerződés szerinti elvégzését igazoló, a hatályos jogszabályoknak megfelelő dokumentum másolata (minden közreműködő, legalább építtető és kivitelező által aláírva)
e) nyilatkozat a helyi önkormányzattal szemben fennálló tartozással kapcsolatban,
f) fotódokumentáció az elkészült munkákról
g) nyilatkozat a Pályázati kiírás IV. fejezet 11) pontjában meghatározott tájékoztató tábla elhelyezésére vonatkozóan, mely nyilatkozathoz csatolni szükséges az elhelyezett tábláról készült fotódokumentációt is.
h) gázkizárt munkák esetén: az alátámasztó dokumentumot kibocsátó szerv, szakember, hivatal stb. által kibocsátott munkák szakszerű elvégzését alátámasztó dokumentumok.
i) általános társasház felújítási munkák esetén: A Bank rendelkezésére áll egy olyan tartalmú teljes bizonyító erejű magánokiratpályázott munkától függően erre jogosult szerv, amelyben eladó(kszakember, hivatal stb. által kibocsátott munkák szakszerű elvégzését alátámasztó dokumentumok (pl. a mindenkori áramszolgáltató igazolása, kéményseprőipari feladatokat ellátó szerv (vagy hatáskörében eljáró) nyilatkoznak az adásvételi szerződésben meghatározott vételár Támogatásonáltal kiadott igazolás, CSOK-on és ha Igénylő stb.)
j) a Rendelet szerint többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatásával érintett lakásvásárlási kölcsönt (továbbiakban: OTK) is igényelt, akkor az OTK-n - felüli összegének maradéktalan átvételéről. • A Bank rendelkezésére áll az adásvételi szerződésben is szereplő telekárat is tartalmazó bruttó vételárról a támogatott személy nevéreszámlavezető pénzintézetnél tett, az általános forgalmi adóról szóló törvény hatálya alá tartozó termékértékesítésrőlönkormányzatnak azonnali beszedési felhatalmazást biztosító bejelentés (felhatalmazó levél) eredeti példánya
4) Az elszámolás során kizárólag a Bizottság/ Bizottságtól visszavont feladat- és hatáskörben a Polgármester által elfogadott, szolgáltatásnyújtásról elvégzett munkákról kiállított számlák, azok egyidejű benyújtása mellett fogadhatók be. Ha a benyújtott számlák alapján a megítélt támogatás teljes összege nem fizethető ki, úgy a kibocsátott hiánypótlási felhívás alapján egyszeri – 5 munkanapon belüli – hiánypótlásra van lehetőség (kézbesítési vélelem ebben az esetben is a pályázati kiírás VI. fejezet 3) pontja alapján értendő). Amennyiben a hiánypótlás nem megfelelően teljesül úgy ezt követően nem nyújtható be és nem fogadható be elszámolás kiegészítéseként további számla, egyszerűsített számla. • A benyújtott számlát a Bank akkor fogadja el, ha támogatás folyósítása a kibocsátó a benyújtás időpontjában szerepel már befogadott számlák alapján történik.
5) Amennyiben az állami adóhatóság honlapján közzétett működő adóalany nyilvántartásban, vagy amennyiben nem szerepel, Igénylő csatolja az állami adóhatóság igazolását arra vonatkozóan, hogy a számlakibocsátó a számla kibocsátásának elszámolás időpontjában az állami adóhatóság nyilvántartásában működő adóalanyként szerepelt. • A Támogatás kizárólag 5%-os általános forgalmi érintett Társasháznak a helyi önkormányzat felé adó mértékkelvagy egyéb tartozása van, a Rendeletben foglaltak szerinti időpontban kiállított számla vagy számlák alapul vételével számított támogatási összegre vehető igénybe. • A Bank rendelkezésére áll az 1. pontban megjelölt Lakásra vonatkozó használatbavételi engedély, vagy támogatás összegéből a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány vagy az egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítvány (a továbbiakban együttesen Használatbavételi engedély). • A Bank megállapította, hogy az Igénylő Támogatásra való jogosultsága változatlanul fennáll, és a Lakás a lakhatási igények kielégítésére alkalmas. • Igénylő a Lakásra legalább a Támogatás összegének erejéig vagyonbiztosítást kötött, és ezt a Bank felé hitelt érdemlően igazoltatartozás levonásra kerül.
4.2 Igénylő 6) Ha a Támogatást kizárólag benyújtott számla/ák összege kevesebb, mint (általános társasház felújítási pályázat esetén) a Lakás vételárának támogatás kétszerese / (gázkizárt pályázatok esetén) a támogatás 142,86 %-a, ennek megfelelően a támogatás összege is arányosan csökken, a havonkénti törlesztőrészlet nem változik (kivéve: az utolsó vételárrész) megfizetésére fordíthatjahavi törlesztőrészlet), ezért ezennel visszavonhatatlanul megbízza azonban a Bankot, hogy a Támogatás összegét átutalja az eladó(k)nak az adásvételi szerződésben megjelölt számlájára. Bank a kifizetést a folyósítási feltételek teljesítését követő 15 napon belül teljesíti, és annak megtörténtéről az Igénylőt 15 napon belül írásban értesítifutamideje arányosan csökken.
Appears in 1 contract
Samples: Támogatási Szerződés
A támogatás folyósítása. 4.1 1) A Bank támogatás folyósítására a Támogatást pályázati kiírásnak megfelelően, jelen fejezet 3) pontjában felsorolt dokumentumok benyújtását követően, a Társasház által jelen szerződésben megjelölt számlájára történő átutalással kerül sor.
2) Ütemezett elszámolás benyújtására nincs lehetőség.
3) Elszámolásként az alábbi feltételek együttes teljesítése estén folyósítjadokumentumokat kell benyújtani:
a) elszámolási iratjegyzék
b) a mindenkor jogszabályi előírásoknak megfelelően kitöltött számla/számlák mellékleteivel (számlarészletező) A számlák eredeti példányára rá kell írni – ezzel együtt kell lemásolni – „2024. • évi VII. kerületi társasházi pályázati forrásból támogatva”. Készpénzfizetési számla esetén a számlán/kon fel kell tüntetni, hogy „fizetve”.
c) a társasház és a vállalkozó között létrejött vállalkozási szerződés
d) a felújítási munkák vállalkozási szerződés szerinti elvégzését igazoló, a hatályos jogszabályoknak megfelelő dokumentum másolata (minden közreműködő, legalább építtető és kivitelező által aláírva)
e) nyilatkozat a helyi önkormányzattal szemben fennálló tartozással kapcsolatban
f) fotódokumentáció az elkészült munkáról (amelyen egyértelműen beazonosítható – vagy jelölt - az elvégzett munka),
g) nyilatkozat a Pályázati kiírás IV. fejezet 11) pontjában meghatározott tájékoztató tábla elhelyezésére vonatkozóan, mely nyilatkozathoz csatolni szükséges az elhelyezett tábláról készült fotódokumentációt is.
h) rendeltetést gátló valamint gázkizárt munkák esetén munkák esetén: az alátámasztó dokumentumot kibocsátó szerv, szakértő, hivatal stb. által kibocsátott munkák szakszerű elvégzését alátámasztó dokumentumok
i) általános társasház felújítási munkák esetén: A Bank rendelkezésére áll egy olyan tartalmú teljes bizonyító erejű magánokiratpályázott munkától függően erre jogosult szerv, amelyben eladó(kszakember, hivatal stb. által kibocsátott munkák szakszerű elvégzését alátámasztó dokumentumok (pl. a mindenkori áramszolgáltató igazolása, kéményseprőipari feladatokat ellátó szerv (vagy hatáskörében eljáró) nyilatkoznak az adásvételi szerződésben meghatározott vételár Támogatásonáltal kiadott igazolás, CSOK-on és ha Igénylő stb.)
j) a Rendelet szerint többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatásával érintett lakásvásárlási kölcsönt (továbbiakban: OTK) is igényelt, akkor az OTK-n - felüli összegének maradéktalan átvételéről. • A Bank rendelkezésére áll az adásvételi szerződésben is szereplő telekárat is tartalmazó bruttó vételárról a támogatott személy nevéreszámlavezető pénzintézetnél tett, az általános forgalmi adóról szóló törvény hatálya alá önkormányzatnak azonnali beszedési felhatalmazást biztosító bejelentés (felhatalmazó levél) eredeti példányát
4) Az elszámolás során kizárólag a Bizottság/ Bizottságtól visszavont feladat- és hatáskörben a Polgármester által elfogadott, elvégzett munkákról (igazoltan a munkához tartozó termékértékesítésrőlelőlegszámla) kiállított számlák, szolgáltatásnyújtásról kiállított azok egyidejű benyújtása mellett fogadhatók be. Ha a benyújtott számlák alapján a megítélt támogatás teljes összege nem fizethető ki, úgy a kibocsátott hiánypótlási felhívás alapján egyszeri – 5 munkanapon belüli – hiánypótlásra van lehetőség (kézbesítési vélelem ebben az esetben is a pályázati kiírás VI. fejezet 3) pontja alapján értendő). Amennyiben a hiánypótlás nem megfelelően teljesül úgy ezt követően nem nyújtható be és nem fogadható be elszámolás kiegészítéseként további számla, egyszerűsített számla. • A benyújtott számlát a Bank akkor fogadja el, ha támogatás folyósítása a kibocsátó a benyújtás időpontjában szerepel már befogadott számlák alapján történik.
5) Amennyiben az állami adóhatóság honlapján közzétett működő adóalany nyilvántartásban, vagy amennyiben nem szerepel, Igénylő csatolja az állami adóhatóság igazolását arra vonatkozóan, hogy a számlakibocsátó a számla kibocsátásának elszámolás időpontjában az állami adóhatóság nyilvántartásában működő adóalanyként szerepelt. • A Támogatás kizárólag 5%-os általános forgalmi érintett Társasháznak a helyi önkormányzat felé adó mértékkelvagy egyéb tartozása van, a Rendeletben foglaltak szerinti időpontban kiállított számla vagy számlák alapul vételével számított támogatási összegre vehető igénybe. • A Bank rendelkezésére áll az 1. pontban megjelölt Lakásra vonatkozó használatbavételi engedély, vagy támogatás összegéből a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány vagy az egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítvány (a továbbiakban együttesen Használatbavételi engedély). • A Bank megállapította, hogy az Igénylő Támogatásra való jogosultsága változatlanul fennáll, és a Lakás a lakhatási igények kielégítésére alkalmas. • Igénylő a Lakásra legalább a Támogatás összegének erejéig vagyonbiztosítást kötött, és ezt a Bank felé hitelt érdemlően igazoltatartozás levonásra kerül.
4.2 Igénylő 6) Ha a Támogatást kizárólag benyújtott számla/ák összege kevesebb, mint (általános társasház felújítási pályázat esetén) a Lakás vételárának támogatás kétszerese / (rendeltetést gátló munkák és gázkizárt pályázatok esetén) a támogatás 142,86 %-a, ennek megfelelően a támogatás összege is arányosan csökken, a havonkénti törlesztőrészlet nem változik (kivéve: az utolsó vételárrész) megfizetésére fordíthatjahavi törlesztőrészlet), ezért ezennel visszavonhatatlanul megbízza azonban a Bankot, hogy a Támogatás összegét átutalja az eladó(k)nak az adásvételi szerződésben megjelölt számlájára. Bank a kifizetést a folyósítási feltételek teljesítését követő 15 napon belül teljesíti, és annak megtörténtéről az Igénylőt 15 napon belül írásban értesítifutamideje arányosan csökken.
Appears in 1 contract
Samples: Támogatási Szerződés
A támogatás folyósítása. 4.1 1) A Bank támogatás folyósítására a Támogatást pályázati kiírásnak megfelelően, jelen fejezet 3) pontjában felsorolt dokumentumok benyújtását követően, a Társasház által jelen szerződésben megjelölt számlájára történő átutalással kerül sor.
2) Ütemezett elszámolás benyújtására nincs lehetőség.
3) Elszámolásként az alábbi feltételek együttes teljesítése estén folyósítjadokumentumokat kell benyújtani:
a) elszámolási iratjegyzék
b) a mindenkor jogszabályi előírásoknak megfelelően kitöltött számla/számlák mellékleteivel (számlarészletező) A számlák eredeti példányára rá kell írni – ezzel együtt kell lemásolni – „2022. • évi VII. kerületi társasházi pályázati forrásból támogatva”. Készpénzfizetési számla esetén a számlán/kon fel kell tüntetni, hogy „fizetve”.
c) a társasház és a vállalkozó között létrejött vállalkozási szerződés
d) a felújítási munkák vállalkozási szerződés szerinti elvégzését igazoló, a hatályos jogszabályoknak megfelelő dokumentum másolata (minden közreműködő, legalább építtető és kivitelező által aláírva)
e) nyilatkozat a helyi önkormányzattal szemben fennálló tartozással kapcsolatban,
f) fotódokumentáció az elkészült munkákról
g) nyilatkozat a Pályázati kiírás IV. fejezet 11) pontjában meghatározott tájékoztató tábla elhelyezésére vonatkozóan, mely nyilatkozathoz csatolni szükséges az elhelyezett tábláról készült fotódokumentációt is.
h) gázkizárt munkák esetén: az alátámasztó dokumentumot kibocsátó szerv, szakember, hivatal stb. által kibocsátott munkák szakszerű elvégzését alátámasztó dokumentumok.
i) általános társasház felújítási munkák esetén: A Bank rendelkezésére áll egy olyan tartalmú teljes bizonyító erejű magánokiratpályázott munkától függően erre jogosult szerv, amelyben eladó(kszakember, hivatal stb. által kibocsátott munkák szakszerű elvégzését alátámasztó dokumentumok (pl. a mindenkori áramszolgáltató igazolása, BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ kéményseprőipari feladatokat ellátó szerve (vagy hatáskörében eljáró) nyilatkoznak az adásvételi szerződésben meghatározott vételár Támogatásonáltal kiadott igazolás, CSOK-on és ha Igénylő stb.)
j) a Rendelet szerint többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatásával érintett lakásvásárlási kölcsönt (továbbiakban: OTK) is igényelt, akkor az OTK-n - felüli összegének maradéktalan átvételéről. • A Bank rendelkezésére áll az adásvételi szerződésben is szereplő telekárat is tartalmazó bruttó vételárról a támogatott személy nevéreszámlavezető pénzintézetnél tett, az általános forgalmi adóról szóló törvény hatálya alá tartozó termékértékesítésrőlönkormányzatnak azonnali beszedési felhatalmazást biztosító bejelentés (felhatalmazó levél) eredeti példánya
4) Az elszámolás során kizárólag a Bizottság/ Bizottságtól visszavont feladat- és hatáskörben a Polgármester által elfogadott, szolgáltatásnyújtásról elvégzett munkákról kiállított számlák, azok egyidejű benyújtása mellett fogadhatók be. Ha a benyújtott számlák alapján a megítélt támogatás teljes összege nem fizethető ki, úgy a kibocsátott hiánypótlási felhívás alapján egyszeri – 5 munkanapon belüli – hiánypótlásra van lehetőség (kézbesítési vélelem ebben az esetben is a pályázati kiírás VI. fejezet 3) pontja alapján értendő). Amennyiben a hiánypótlás nem megfelelően teljesül úgy ezt követően nem nyújtható be és nem fogadható be elszámolás kiegészítéseként további számla, egyszerűsített számla. • A benyújtott számlát a Bank akkor fogadja el, ha támogatás folyósítása a kibocsátó a benyújtás időpontjában szerepel már befogadott számlák alapján történik.
5) Amennyiben az állami adóhatóság honlapján közzétett működő adóalany nyilvántartásban, vagy amennyiben nem szerepel, Igénylő csatolja az állami adóhatóság igazolását arra vonatkozóan, hogy a számlakibocsátó a számla kibocsátásának elszámolás időpontjában az állami adóhatóság nyilvántartásában működő adóalanyként szerepelt. • A Támogatás kizárólag 5%-os általános forgalmi érintett Társasháznak a helyi önkormányzat felé adó mértékkelvagy egyéb tartozása van, a Rendeletben foglaltak szerinti időpontban kiállított számla vagy számlák alapul vételével számított támogatási összegre vehető igénybe. • A Bank rendelkezésére áll az 1. pontban megjelölt Lakásra vonatkozó használatbavételi engedély, vagy támogatás összegéből a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány vagy az egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítvány (a továbbiakban együttesen Használatbavételi engedély). • A Bank megállapította, hogy az Igénylő Támogatásra való jogosultsága változatlanul fennáll, és a Lakás a lakhatási igények kielégítésére alkalmas. • Igénylő a Lakásra legalább a Támogatás összegének erejéig vagyonbiztosítást kötött, és ezt a Bank felé hitelt érdemlően igazoltatartozás levonásra kerül.
4.2 Igénylő 6) Ha a Támogatást kizárólag benyújtott számla/ák összege kevesebb, mint (általános társasház felújítási pályázat esetén) a Lakás vételárának támogatás kétszerese / (gázkizárt pályázatok esetén) a támogatás 142,86 %-a, ennek megfelelően a támogatás összege is arányosan csökken, a havonkénti törlesztőrészlet nem változik (kivéve: az utolsó vételárrész) megfizetésére fordíthatjahavi törlesztőrészlet), ezért ezennel visszavonhatatlanul megbízza azonban a Bankot, hogy a Támogatás összegét átutalja az eladó(k)nak az adásvételi szerződésben megjelölt számlájára. Bank a kifizetést a folyósítási feltételek teljesítését követő 15 napon belül teljesíti, és annak megtörténtéről az Igénylőt 15 napon belül írásban értesítifutamideje arányosan csökken.
Appears in 1 contract
Samples: Támogatási Szerződés
A támogatás folyósítása. 4.1 1. A Bank Kedvezményezett a Támogatást kifizetés-igénylést és az időszakos, valamint záró beszámolót a Szerződés hatályba lépését követően - a Közreműködő Szervezethez elektronikusan nyújtja be a Pályázati e-ügyintézés (Pályázó Tájékoztató) felületről elérhető on-line alkalmazáson keresztül. A kifizetés-igénylés, illetve a beszámoló mellékleteit elektronikus formában (papír alapú dokumentumok esetében szkennelve) szükséges csatolni a Pályázati e-ügyintézés (Pályázó Tájékoztató) Felületen. Számlaösszesítő benyújtása esetén a kedvezményezett által cégszerűen aláírt eredeti példányt szkennelt formában, valamint „xls” formátumban elektronikusan csatolni kell. Amennyiben a Pályázati e-ügyintézés (Pályázó Tájékoztató) Felület infrastrukturális feltételei nem vagy részben biztosítottak, az alátámasztó dokumentumokat elegendő elektronikus adathordozón benyújtani:
a) biztosítéknyújtási kötelezettség esetén - ha a pályázati felhívás, illetve a Szerződés lehetőséget ad arra, hogy az első kifizetési igényléshez mellékelve kerüljön benyújtásra - a biztosítékok iratanyaga,
b) a Kedvezményezett hiteles aláírásával ellátott kifizetési kérelem,
c) a számlaösszesítők,
d) időszakos, illetve záró beszámoló
e) ha a pályázati felhívás, illetve a Szerződés előírja, záró kifizetési igénylés esetén a könyvvizsgálói igazolás.
2. A támogatások folyósítása a felhívás függvényében az alábbi feltételek együttes teljesítése estén folyósítjamódon történhet:
a. Utófinanszírozás: A támogatás folyósítása közvetlenül a Kedvezményezettnek – illetve engedményezés esetén az engedményesnek – a Szerződésben megjelölt bankszámlájára történő utalással történik, a közlemény rovatban a Szerződés azonosító számának feltüntetésével;
b. Szállítói finanszírozás: A támogatás folyósítása közvetlenül a szállító részére történő kifizetéssel – illetve engedményezés esetén az engedményesnek – történik a Kedvezményezettet terhelő, a számla támogatáson felüli összege kifizetésének igazolása mellett. • A Bank rendelkezésére áll egy olyan tartalmú teljes bizonyító erejű magánokiratKizárólag utófinanszírozással időközi kifizetési igénylés akkor nyújtható be, amelyben eladó(k) nyilatkoznak ha az adásvételi szerződésben igényelt támogatás összege meghaladja a megítélt támogatás 10 %-át, de legalább 200 ezer forintot. Az egymilliárd forintot meghaladó értékben megítélt támogatás esetén utófinanszírozással időközi kifizetési igénylés akkor nyújtható be, ha az igényelt támogatás meghaladja a Szerződésben meghatározott vételár Támogatásonminimális kifizetési igénylési összeget. Amennyiben az időközi kifizetési igénylés szállítói finanszírozást illetve szállítói és utófinanszírozást vegyesen tartalmaz, CSOK-on és ha Igénylő a Rendelet szerint többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatásával érintett lakásvásárlási kölcsönt (továbbiakban: OTK) is igényelt, úgy időközi kifizetési igénylés akkor az OTK-n - felüli összegének maradéktalan átvételéről. • A Bank rendelkezésére áll az adásvételi szerződésben is szereplő telekárat is tartalmazó bruttó vételárról a támogatott személy nevére, az általános forgalmi adóról szóló törvény hatálya alá tartozó termékértékesítésről, szolgáltatásnyújtásról kiállított számla, egyszerűsített számla. • A benyújtott számlát a Bank akkor fogadja elnyújtható be, ha a kibocsátó szállítói finanszírozásban igényelt támogatás meghaladja legalább … forintot. Az első időszakos beszámolóval együtt benyújtott első kifizetési igénylés akkor nyújtható be, ha az igényelt támogatás összege meghaladja a benyújtás időpontjában szerepel az állami adóhatóság honlapján közzétett működő adóalany nyilvántartásbanmegítélt támogatás ….%-át, vagy amennyiben nem szerepelilletve a legalább … forintot. A kifizetési igényléshez a Kedvezményezettnek csatolnia kell „A pénzügyi elszámolás részletes szabályai ” című mellékletében meghatározott egyéb dokumentumokat.
3. A számlák azonosíthatósága érdekében a Kedvezményezett köteles:
a. a számlán aláírásával igazolni a vásárolt termék megvételét, Igénylő csatolja az állami adóhatóság igazolását arra vonatkozóan, hogy a számlakibocsátó a számla kibocsátásának időpontjában az állami adóhatóság nyilvántartásában működő adóalanyként szerepelt. • A Támogatás kizárólag 5%-os általános forgalmi adó mértékkel, a Rendeletben foglaltak szerinti időpontban kiállított számla vagy számlák alapul vételével számított támogatási összegre vehető igénybe. • A Bank rendelkezésére áll az 1. pontban megjelölt Lakásra vonatkozó használatbavételi engedély, használatát vagy a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány vagy az egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítvány (szolgáltatás igénybevételét, feltüntetni a továbbiakban együttesen Használatbavételi engedély). • A Bank megállapította, hogy az Igénylő Támogatásra való jogosultsága változatlanul fennállProjekt regisztrációs számát, és a Lakás a lakhatási igények kielégítésére alkalmas. • Igénylő a Lakásra legalább a Támogatás összegének erejéig vagyonbiztosítást kötött, és ezt a Bank felé hitelt érdemlően igazolta„támogatás elszámolására benyújtásra került” szöveget.
4.2 Igénylő b. a Támogatást kizárólag számlaösszesítőt egymást követő, megszakítás mentes folyamatos sorszámozással ellátni, egyértelműen feltüntetve az abban szereplő számlák által lefedett elszámolási időszakot (kezdete és vége), valamint a Lakás vételárának (utolsó vételárrész) megfizetésére fordíthatjaProjekt címét és számát;
c. idegen nyelvű számla esetén a Kedvezményezett cégszerű aláírásával ellátott, ezért ezennel visszavonhatatlanul megbízza a Bankot, hogy a Támogatás összegét átutalja az eladó(k)nak az adásvételi szerződésben megjelölt számlájára. Bank a kifizetést a folyósítási feltételek teljesítését követő 15 napon belül teljesíti, és annak megtörténtéről az Igénylőt 15 napon belül írásban értesítifőbb megnevezések magyar nyelvű fordítását tartalmazó másolatot is mellékelni kell.
Appears in 1 contract
Samples: Támogatási Szerződés