A támogatási jogviszony módosítása. 9.1. A támogatói okirat – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a Támogató vagy a Kedvezményezett kezdeményezésére közös megegyezéssel módosítható. A támogatói okirat az Áht. 48/A. § (3) bekezdésében meghatározott esetben a Támogató által egyoldalúan is módosítható. 9.2. Nem kell módosított támogatói okiratot kiadni, illetve a támogatási szerződést írásban módosítani a) ha a módosítás nem érinti a támogatási jogviszony támogatói okiratban meghatározott lényeges tartalmi elemét, b) az Ávr. 95. § (6) bekezdésében meghatározott esetben. 9.3. A támogatói okirat csak abban az esetben módosítható, ha a támogatott tevékenység az így módosított feltételekkel is támogatható lett volna. A támogatói okirat módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására. 9.4. Ha előre nem látható külső ok bekövetkezése miatt a támogatott tevékenység csak a támogatói okirat módosításával valósítható meg, a Kedvezményezett köteles a támogatói okirat módosítását kezdeményezni. 9.5. A Kedvezményezettnek a támogatói okirat módosítására vonatkozó kérelmét indokolással ellátva és a kérelmet alátámasztó dokumentumok csatolásával, írásban kell a Támogatónak előterjesztenie. A Támogató a nem kellően megalapozott módosítási kérelmeket elutasíthatja, amelyről a Kedvezményezettet értesíti. 9.6. A támogatói okirat módosítására vonatkozó kérelem beérkezését követően a támogatás folyósítását a támogatói okirat módosítására vonatkozó kérelem elbírálásáig a Támogató felfüggesztheti. A Támogatót a felfüggesztés elrendeléséből eredően kártérítésre vonatkozó vagy késedelmi kamatfizetési kötelezettség nem terheli. 9.7. A Kedvezményezett kérelméről a Támogató dönt. A kérelem hiánypótlására nincs lehetőség. A támogatói okirat az időben utolsóként elfogadott módosítással együtt hatályos. A Kedvezményezett kérelmére, illetve a Kedvezményezett érdekkörében felmerült okból származó támogatási jogviszony módosítás esetén a módosítással összefüggésben felmerülő költségeket a Kedvezményezett viseli.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A támogatási jogviszony módosítása. 9.1. A támogatói okirat – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a Támogató támogató vagy a Kedvezményezett kedvezményezett kezdeményezésére közös megegyezéssel módosítható. A támogatói okirat vagy az Áht. 48/A. § (3) bekezdésében meghatározott esetben a Támogató támogató által egyoldalúan is módosítható.
9.2. Nem kell módosított támogatói okiratot kiadni, illetve a támogatási szerződést írásban módosítani
a) ha a módosítás nem érinti a támogatási jogviszony támogatói okiratban meghatározott lényeges tartalmi elemét,
b) az Ávr. 95. § (6) bekezdésében meghatározott esetben.
9.3. A támogatói okirat csak abban az esetben módosítható, ha a támogatott tevékenység az így módosított feltételekkel is támogatható lett volna. A támogatói okirat módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására.
9.4. Ha előre nem látható külső ok bekövetkezése miatt a támogatott tevékenység csak a támogatói okirat módosításával valósítható meg, a Kedvezményezett kedvezményezett köteles a támogatói okirat módosítását kezdeményezni.
9.59.2. Nem kell módosított támogatói okiratot kiadni
a) ha a módosítás nem érinti a támogatási jogviszony támogatói okiratban meghatározott lényeges tartalmát, illetve
b) az Ávr. 95. § (6) bekezdésében meghatározott esetben.
9.3. Ha a támogatói okirat módosításának szükségessége a kedvezményezettnek felróható okból ered, az eset összes körülményeit – így különösen a támogatott tevékenység gazdaságos megvalósíthatóságát – mérlegelve a támogató jogosult a 8. pontban meghatározott jogkövetkezményeket alkalmazni.
9.4. A Kedvezményezettnek kedvezményezettnek a támogatói okirat módosítására vonatkozó kérelmét írásban, indokolással ellátva és a kérelmet alátámasztó dokumentumok csatolásával, írásban a támogatói okiratban meghatározott megvalósítási időszakon belül kell a Támogatónak támogatónak előterjesztenie. A Támogató támogató a nem kellően megalapozott módosítási kérelmeket elutasíthatja, amelyről a Kedvezményezettet kedvezményezettet értesíti.
9.69.5. A támogatói okirat módosítására vonatkozó kérelem beérkezését követően a támogatás folyósítását a támogatói okirat módosítására vonatkozó kérelem elbírálásáig a Támogató felfüggeszthetitámogató felfüggeszti. A Támogatót támogatót a felfüggesztés elrendeléséből eredően kártérítésre vonatkozó vagy késedelmi kamatfizetési kötelezettség nem terheli.
9.79.6. A Kedvezményezett kedvezményezett kérelméről a Támogató támogató dönt. A kérelem hiánypótlására nincs lehetőség. A támogatói okirat az időben utolsóként elfogadott módosítással együtt hatályos. A Kedvezményezett kedvezményezett kérelmére, illetve a Kedvezményezett kedvezményezett érdekkörében felmerült okból származó támogatási jogviszony módosítás esetén a módosítással összefüggésben felmerülő költségeket a Kedvezményezett kedvezményezett viseli.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A támogatási jogviszony módosítása. 9.1. A támogatói okirat – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a Támogató vagy a Kedvezményezett kezdeményezésére közös megegyezéssel módosítható. A támogatói okirat az Áht. 48/A. § (3) bekezdésében meghatározott esetben a Támogató által egyoldalúan is módosítható.
9.2. Nem kell módosított A támogatói okiratot kiadni, illetve okirat módosítására kizárólag a támogatási szerződést írásban módosítani
a) ha a módosítás nem érinti a támogatási jogviszony támogatói okiratban meghatározott lényeges tartalmi elemét,
b) az Ávr. 95. § (6) bekezdésében meghatározott esetben.
9.3megvalósítási időszakon belül benyújtott módosítási kérelem alapján van lehetőség. A támogatói okirat csak abban az esetben módosítható, ha a támogatott tevékenység az így módosított feltételekkel is támogatható lett volna. A támogatói okirat módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására.
9.49.3. Ha előre nem látható külső ok bekövetkezése miatt a támogatott tevékenység csak a támogatói okirat módosításával valósítható meg, a Kedvezményezett köteles a támogatói okirat módosítását kezdeményezni.
9.59.4. A Kedvezményezettnek a támogatói okirat módosítására vonatkozó kérelmét indokolással ellátva és a kérelmet alátámasztó dokumentumok csatolásával, írásban kell a Támogatónak előterjesztenie. A Támogató a nem kellően megalapozott módosítási kérelmeket elutasíthatja, amelyről a Kedvezményezettet értesíti.
9.69.5. A támogatói okirat módosítására vonatkozó kérelem beérkezését követően a támogatás folyósítását a támogatói okirat módosítására vonatkozó kérelem elbírálásáig a Támogató felfüggesztheti. A Támogatót a felfüggesztés elrendeléséből eredően kártérítésre vonatkozó vagy késedelmi kamatfizetési kötelezettség nem terheli.
9.79.6. A Kedvezményezett kérelméről a Támogató dönt. A kérelem hiánypótlására nincs lehetőség. A támogatói okirat az időben utolsóként elfogadott módosítással együtt hatályos. A Kedvezményezett kérelmére, illetve a Kedvezményezett érdekkörében felmerült okból származó támogatási jogviszony módosítás esetén a módosítással összefüggésben felmerülő költségeket a Kedvezményezett viseli.
9.7. Az Ávr. 95. § (6) bekezdésében meghatározott esetekben a Támogató jóváhagyása esetén nem szükséges módosított támogatói okiratot kiadni, illetve a támogatási szerződést írásban módosítani.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A támogatási jogviszony módosítása. 9.17.1. A támogatói okirat – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a Támogató vagy a Kedvezményezett kezdeményezésére közös megegyezéssel módosítható. A támogatói okirat vagy az Áht. 48/A. § (3) bekezdésében meghatározott esetben a Támogató által egyoldalúan is módosítható.
9.27.2. Nem kell módosított A támogatói okiratot kiadniokirat módosítására kizárólag a megvalósítási időszakon belül benyújtott módosítási kérelem alapján van lehetőség. A támogatott tevékenység eredeti célja kizárólag az Áht. 53/A. § (5) bekezdésében, illetve a támogatási szerződést írásban módosítani
a) ha a módosítás nem érinti a támogatási jogviszony támogatói okiratban meghatározott lényeges tartalmi elemét,
b) az Ávr. 95. § (61) bekezdésében és 95/B. §-ában meghatározott esetbenfeltételekkel módosítható.
9.3. A támogatói okirat csak abban az esetben módosítható, ha a támogatott tevékenység az így módosított feltételekkel is támogatható lett volna7.3. A támogatói okirat módosítása nem irányulhat – az Ávr. 95. § (2) bekezdésében meghatározott kivétellel – többlet támogatás biztosítására.
7.4. Ha a támogatási döntés alapján a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatásáraösszköltsége a Kedvezményezett által benyújtott költségtervben meghatározottakhoz képest csökken, a Kedvezményezett köteles a különbözet mértékével – ha az előírásra került – az önrész és a támogatás összegét azonos arányban csökkenteni. A Támogató ebben az esetben a csökkentett támogatást folyósítja a Kedvezményezett részére. Ha a Támogató által meghatározott költségcsökkentések levonásával módosított költségtervben szereplő teljes támogatási összegnél alacsonyabb támogatást határoz meg a Támogató, akkor költségterv minden költségnemében (során) arányos csökkentést hajthat végre. Ha a támogatói okirat kiadását követően a költségterv módosítása válik indokolttá, a támogatói okiratot abban az esetben kell módosítani, ha a Kedvezményezett a költségterv költségnemeiben (fősorain) egyenként 10%-ot meghaladó mértékben kíván módosítani. Nem módosítható utólag a támogatás finanszírozásának módja.
9.47.5. Ha előre nem látható külső ok bekövetkezése miatt a támogatott tevékenység csak a támogatói okirat módosításával valósítható meg, a Kedvezményezett köteles a támogatói okirat módosítását kezdeményezni.
9.57.6. A Kedvezményezett kérelmére, illetve a Kedvezményezett érdekkörében felmerült okból történő támogatási jogviszony módosítás esetén a módosítással összefüggésben felmerülő költségeket a Kedvezményezett viseli.
7.7. A Kedvezményezettnek a támogatói okirat módosítására vonatkozó kérelmét írásban, indokolással ellátva és a kérelmet alátámasztó dokumentumok csatolásával, írásban a támogatói okiratban meghatározott megvalósítási időszakon belül kell a Támogatónak előterjesztenie. A Támogató a nem kellően megalapozott módosítási kérelmeket elutasíthatja, amelyről a Kedvezményezettet értesíti.
9.67.8. A támogatói okirat módosítására vonatkozó kérelem beérkezését követően a támogatás folyósítását a támogatói okirat módosítására vonatkozó kérelem elbírálásáig a Támogató felfüggeszthetifelfüggeszti. A Támogatót a felfüggesztés elrendeléséből eredően kártérítésre vonatkozó vagy késedelmi kamatfizetési kötelezettség nem terheli.
9.77.9. A Kedvezményezett kérelméről a Támogató dönt. A kérelem hiánypótlására nincs lehetőség. A támogatói okirat az időben utolsóként elfogadott módosítással együtt hatályos.
7.10. A Kedvezményezett kérelméreAz Ávr. 95. § (6) bekezdésében meghatározott esetekben a Támogató jóváhagyása esetén nem szükséges módosított támogatói okiratot kiadni, illetve a Kedvezményezett érdekkörében felmerült okból származó támogatási jogviszony módosítás esetén a módosítással összefüggésben felmerülő költségeket a Kedvezményezett viseliszerződést írásban módosítani.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
A támogatási jogviszony módosítása. 9.16.1. A támogatói okirat – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a Támogató támogató vagy a Kedvezményezett kedvezményezett kezdeményezésére közös megegyezéssel módosítható. A támogatói okirat vagy az Áht. 48/A. § (3) bekezdésében meghatározott esetben a Támogató támogató által egyoldalúan is módosítható.
9.26.2. Nem kell módosított A támogatói okiratot kiadniokirat módosítására kizárólag a megvalósítási időszakon belül benyújtott módosítási kérelem alapján van lehetőség. A támogatott tevékenység eredeti célja kizárólag az Áht. 53/A. § (5) bekezdésében, illetve a támogatási szerződést írásban módosítani
a) ha a módosítás nem érinti a támogatási jogviszony támogatói okiratban meghatározott lényeges tartalmi elemét,
b) az Ávr. 95. § (61) bekezdésében és 95/B. §-ában meghatározott esetbenfeltételekkel módosítható.
9.3. A támogatói okirat csak abban az esetben módosítható, ha a támogatott tevékenység az így módosított feltételekkel is támogatható lett volna6.3. A támogatói okirat módosítása nem irányulhat – az Ávr. 95. § (2) bekezdésében meghatározott kivétellel – többlet támogatás biztosítására.
6.4. Ha a támogatási döntés alapján a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatásáraösszköltsége a kedvezményezett által benyújtott költségtervben meghatározottakhoz képest csökken, a kedvezményezett köteles a különbözet mértékével – ha az előírásra került – az önrész és a támogatás összegét azonos arányban csökkenteni. A támogató ebben az esetben a csökkentett támogatást folyósítja a kedvezményezett részére. Ha a támogató által meghatározott költségcsökkentések levonásával módosított költségtervben szereplő teljes támogatási összegnél alacsonyabb támogatást határoz meg a támogató, akkor költségterv minden költségnemében (során) arányos csökkentést hajthat végre. Ha a támogatói okirat kiadását követően a költségterv módosítása válik indokolttá, a támogatói okiratot abban az esetben kell módosítani, ha a kedvezményezett a költségterv költségnemeiben (fősorain) egyenként 10%-ot meghaladó mértékben kíván módosítani. Nem módosítható utólag a támogatás finanszírozásának módja.
9.46.5. Ha előre nem látható külső ok bekövetkezése miatt a támogatott tevékenység csak a támogatói okirat módosításával valósítható meg, a Kedvezményezett kedvezményezett köteles a támogatói okirat módosítását kezdeményezni.
9.56.6. A Kedvezményezettnek kedvezményezett kérelmére, illetve a kedvezményezett érdekkörében felmerült okból történő támogatási jogviszony módosítás esetén a módosítással összefüggésben felmerülő költségeket a kedvezményezett viseli.
6.7. A kedvezményezettnek a támogatói okirat módosítására vonatkozó kérelmét írásban, indokolással ellátva és a kérelmet alátámasztó dokumentumok csatolásával, írásban a támogatói okiratban meghatározott megvalósítási időszakon belül kell a Támogatónak támogatónak előterjesztenie. A Támogató a nem kellően megalapozott módosítási kérelmeket elutasíthatja, amelyről a Kedvezményezettet kedvezményezettet értesíti.
9.66.8. A támogatói okirat módosítására vonatkozó kérelem beérkezését követően a támogatás folyósítását a támogatói okirat módosítására vonatkozó kérelem elbírálásáig a Támogató felfüggeszthetitámogató felfüggeszti. A Támogatót támogatót a felfüggesztés elrendeléséből eredően kártérítésre vonatkozó vagy késedelmi kamatfizetési kötelezettség nem terheli.
9.76.9. A Kedvezményezett kedvezményezett kérelméről a Támogató támogató dönt. A kérelem hiánypótlására nincs lehetőség. A támogatói okirat az időben utolsóként elfogadott módosítással együtt hatályos.
6.10. A Kedvezményezett kérelméreAz Ávr. 95. § (6) bekezdésében meghatározott esetekben a támogató jóváhagyása esetén nem szükséges módosított támogatói okiratot kiadni, illetve a Kedvezményezett érdekkörében felmerült okból származó támogatási jogviszony módosítás esetén a módosítással összefüggésben felmerülő költségeket a Kedvezményezett viseliszerződést írásban módosítani.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions