A TÁRSASÁG JOGOSULTSÁGAI. 20.1. A Társaság, illetve a Nemzetközi kártyatársaságok jogosultak alkalmazottjaik, illetve megbízottjaik útján az Elfogadó Szerződésben feltüntetett üzletegységeiben próbavásárlásokat, vagy egyéb ellenőrző tevékenységet végezni a kártyahasználat körülményeivel kapcsolatban, melynek során ellenőrizhetik többek között a marketing anyagok megfelelő elhelyezését, POS berendezések meglétét, azok megfelelő üzletben lévő elhelyezését, megfelelő működőképességét, illetve a kártya-elfogadási tevékenység szerződésszerű végzését. Szerződésszegés esetén a Társaság, az Elfogadó írásos értesítése mellett, azonnali hatállyal kizárhatja a terminált az elfogadásból. 20.2. Az Elfogadó tudomásul veszi, hogy a Társaság jogosult a hozzá beérkező tranzakciók végrehajtásának körülményeit bármilyen aggály esetén reklamációtól függetlenül vizsgálni, azok valódiságának körülményeit a Kártyabirtokossal vagy a kibocsátó bankkal ellenőriztetni. 20.3. A Társaság, az Elfogadó írásos értesítése mellett, jogosult a későbbi elszámolás(ok) során az alábbi tételek levonására: a) a Társaság tévedéséből történő utalás összege, illetve téves összegű utalás esetén a korrekciós összeg, b) Kártyabirtokos többszörös, illetve jogtalan terhelése esetén a többszörös, illetve jogtalan utalás jogcím nélküli összege, c) amennyiben a bejelentés, reklamáció vizsgálata során az jogosnak bizonyult, s a Nemzetközi kártyatársaság visszaterhelte a Társaságra a reklamált összeget, d) amennyiben a reklamáció jogosságának vizsgálatához szükséges dokumentumok a Társaság felé az Elfogadó által az előírt határidőn túl vagy olvashatatlan formában kerültek, illetve egyáltalán nem kerültek megküldésre, valamint a Társaság nem tudta felvenni a kapcsolatot bizonylatbekérés céljából az Elfogadóval az általa megadott elérhetőségeken, a reklamált összeg, e) amennyiben a kártya elfogadása és a tranzakció lebonyolítása nem a Szerződés rendelkezései szerint történt, a reklamált összeg, f) a Nemzetközi kártyatársaságok által meghatározott és kijelölt büntető-időszakban a Társasághoz minden büntető jogcímen beérkező reklamáció és bírság összege. (Az időszak bevezetéséről, időtartamáról és a bírság mértékéről a Társaság írásban értesíti az Elfogadót.) g) az Elfogadónak a Szerződéssel összefüggésben a Társasággal szemben fennálló és esedékessé vált tartozásának összege, h) az Elfogadónak a Társasággal szemben fennálló, esedékessé vált és a Társaság részére megfizetni elmulasztott adminisztrációs havi díj(ak) összege. 20.4. A Társaság a levonásról a levonást követő 15 (tizenöt) naptári napon belül írásban értesíti az Elfogadót, amelyben a levont összeget tranzakciónként részletezi, csatolja a levonás alapjául szolgáló dokumentumokat, valamint megadja azon utalás(ok) pontos napját és azonosítóját, amely(ek)ből a levonás történt. 20.5. Az Elfogadó a Szerződéssel kapcsolatos és harmadik személyek által a Társasággal szemben érvényesített követelésekért a Szerződés megszűnését követő 5 (öt) évig köteles helytállni. 20.6. Elfogadó tudomásul veszi, hogy amennyiben Elfogadó szabályostól eltérő kártyaelfogadási gyakorlata miatt a Társaságot bármely szervezet, különösen valamely hatóság vagy a Nemzetközi kártyatársaságok, bírsággal sújtják, vagy egyéb pénzügyi veszteség éri (pl. támogatás megvonás), a Társaság a bírság összegét az Elfogadóra tovább háríthatja. 20.7. A Társaság jogosult alkalmazottai révén telefonon, vagy írásban az Elfogadóhelyen végrehajtott tranzakcióval, annak körülményeivel kapcsolatban információt bekérni, melyekre Elfogadó köteles haladéktalanul a válaszokat megadni. 20.8. Elfogadó vállalja, hogy áruval vagy szolgáltatással kapcsolatos reklamáció esetén, amennyiben azt jogosnak találja, abban az esetben a tranzakció Kártyabirtokos felé történő rendezése kizárólag a Kártyabirtokos ugyanazon bankkártyáján történő jóváírással valósulhat meg. Tilos a bankkártyával történő tranzakció törlését más módon pénzügyileg rendezni (pl. átutalás megadott számlaszámra, készpénzben történő kifizetés, másik bankkártyára történő jóváírás). Az ebből fakadó károkat az Elfogadó viseli. Amennyiben a Kártyabirtokos számára nem áll rendelkezésre az eredeti tranzakciónál használt bankkártya, az Elfogadó a Társaság segítségével jár el a jóváírás érdekében. 20.9. Amennyiben a 20.3. pontban rögzítettek alapján a Társaság jogosulttá válik a 20.3. pontban foglalt tételek levonására, ám a tételek maradéktalan levonására későbbi elszámolás hiányában vagy a későbbi elszámolás(ok) ellenére nem kerül sor, úgy az Elfogadó vállalja, hogy a levonásra jogosító tételek teljes összegét a Társaság arra vonatkozó írásbeli felszólításának kézhezvételét követő 15 (naptári) napon belül a Társaság részére hiánytalanul megfizeti. Megfizetésének hiányában a Társaság jogosult követelését bírósági úton érvényesíteni. 20.10. Az Elfogadó vállalja, hogy amennyiben a Társaság a reklamációról az Elfogadót írásban értesítette, és az Elfogadó a reklamáció kivizsgálása alatt a Kártyabirtokossal megegyezik és/vagy kártalanítja a Kártyabirtokost, úgy köteles ezt írásban, dokumentumokkal alátámasztva a Társaság felé haladéktalanul írásban jelezni.
Appears in 7 contracts
Samples: General Terms and Conditions for Payment Card Acceptance Services, General Terms and Conditions for Payment Card Acceptance Services, General Terms and Conditions for Payment Card Acceptance Services
A TÁRSASÁG JOGOSULTSÁGAI. 20.1. A Társaság, illetve a Nemzetközi kártyatársaságok jogosultak alkalmazottjaik, illetve megbízottjaik útján az Elfogadó Szerződésben feltüntetett üzletegységeiben próbavásárlásokat, vagy egyéb ellenőrző tevékenységet végezni a kártyahasználat körülményeivel kapcsolatban, melynek során ellenőrizhetik többek között a marketing anyagok megfelelő elhelyezését, POS berendezések meglétét, azok megfelelő üzletben lévő elhelyezését, megfelelő működőképességét, illetve a kártya-elfogadási tevékenység szerződésszerű végzését. Szerződésszegés esetén a Társaság, az Elfogadó írásos értesítése mellett, azonnali hatállyal kizárhatja a terminált az elfogadásból.
20.2. Az Elfogadó tudomásul veszi, hogy a Társaság jogosult a hozzá beérkező tranzakciók végrehajtásának körülményeit bármilyen aggály esetén reklamációtól függetlenül vizsgálni, azok valódiságának körülményeit a Kártyabirtokossal vagy a kibocsátó bankkal ellenőriztetni.
20.3. A Társaság, az Elfogadó írásos értesítése mellett, jogosult a későbbi elszámolás(ok) során az alábbi tételek levonására:
a) a Társaság tévedéséből történő utalás összege, illetve téves összegű utalás esetén a korrekciós összeg,
b) Kártyabirtokos többszörös, illetve jogtalan terhelése esetén a többszörös, illetve jogtalan utalás jogcím nélküli összege,
c) amennyiben a bejelentés, reklamáció vizsgálata során az jogosnak bizonyult, s a Nemzetközi kártyatársaság visszaterhelte a Társaságra a reklamált összeget,
d) amennyiben a reklamáció jogosságának vizsgálatához szükséges dokumentumok a Társaság felé az Elfogadó által az előírt határidőn túl vagy olvashatatlan formában kerültek, illetve egyáltalán nem kerültek megküldésre, valamint a Társaság nem tudta felvenni a kapcsolatot bizonylatbekérés céljából az Elfogadóval az általa megadott elérhetőségeken, a reklamált összeg,
e) amennyiben a kártya elfogadása és a tranzakció lebonyolítása nem a Szerződés rendelkezései szerint történt, a reklamált összeg,
f) a Nemzetközi kártyatársaságok által meghatározott és kijelölt büntető-időszakban a Társasághoz minden büntető jogcímen beérkező reklamáció és bírság összege. (Az időszak bevezetéséről, időtartamáról és a bírság mértékéről a Társaság írásban értesíti az Elfogadót.)
g) az Elfogadónak a Szerződéssel összefüggésben a Társasággal szemben fennálló és esedékessé vált tartozásának összege,
h) az Elfogadónak a Társasággal szemben fennálló, esedékessé vált és a Társaság részére megfizetni elmulasztott adminisztrációs havi díj(ak) összege.
20.4. A Társaság a levonásról a levonást követő 15 (tizenöt) naptári napon belül írásban értesíti az Elfogadót, amelyben a levont összeget tranzakciónként részletezi, csatolja a levonás alapjául szolgáló dokumentumokat, valamint megadja azon utalás(ok) pontos napját és azonosítóját, amely(ek)ből a levonás történt.
20.5. Az Elfogadó a Szerződéssel kapcsolatos és harmadik személyek által a Társasággal szemben érvényesített követelésekért a Szerződés megszűnését követő 5 (öt) évig köteles helytállni.
20.6. Elfogadó tudomásul veszi, hogy amennyiben Elfogadó szabályostól eltérő kártyaelfogadási gyakorlata miatt a Társaságot bármely szervezet, különösen valamely hatóság vagy a Nemzetközi kártyatársaságok, bírsággal sújtják, vagy egyéb pénzügyi veszteség éri (pl. támogatás megvonás), a Társaság a bírság összegét az Elfogadóra tovább háríthatja.
20.7. A Társaság jogosult alkalmazottai révén telefonon, vagy írásban az Elfogadóhelyen végrehajtott tranzakcióval, annak körülményeivel kapcsolatban információt bekérni, melyekre Elfogadó köteles haladéktalanul a válaszokat megadni.
20.8. Elfogadó vállalja, hogy áruval vagy szolgáltatással kapcsolatos reklamáció esetén, amennyiben azt jogosnak találja, abban az esetben a tranzakció Kártyabirtokos felé történő rendezése kizárólag a Kártyabirtokos ugyanazon bankkártyáján történő jóváírással valósulhat meg. Tilos a bankkártyával történő tranzakció törlését más módon pénzügyileg rendezni (pl. átutalás megadott számlaszámra, készpénzben történő kifizetés, másik bankkártyára történő jóváírás). Az ebből fakadó károkat az Elfogadó viseli. Amennyiben a Kártyabirtokos számára nem áll rendelkezésre az eredeti tranzakciónál használt bankkártya, az Elfogadó a Társaság segítségével jár el a jóváírás érdekében.
20.9. Amennyiben a 20.319.3. pontban rögzítettek alapján a Társaság jogosulttá válik a 20.319.3. pontban foglalt tételek levonására, ám a tételek maradéktalan levonására későbbi elszámolás hiányában vagy a későbbi elszámolás(ok) ellenére nem kerül sor, úgy az Elfogadó vállalja, hogy a levonásra jogosító tételek teljes összegét a Társaság arra vonatkozó írásbeli felszólításának kézhezvételét követő 15 (naptári) napon belül a Társaság részére hiánytalanul megfizeti. Megfizetésének hiányában a Társaság jogosult követelését bírósági úton érvényesíteni.
20.10. Az Elfogadó vállalja, hogy amennyiben a Társaság a reklamációról az Elfogadót írásban értesítette, és az Elfogadó a reklamáció kivizsgálása alatt a Kártyabirtokossal megegyezik és/vagy kártalanítja a Kártyabirtokost, úgy köteles ezt írásban, dokumentumokkal alátámasztva a Társaság felé haladéktalanul írásban jelezni.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions for Payment Card Acceptance Services
A TÁRSASÁG JOGOSULTSÁGAI. 20.1. A Társaság, illetve a Nemzetközi kártyatársaságok jogosultak alkalmazottjaik, illetve megbízottjaik útján az Elfogadó Szerződésben feltüntetett üzletegységeiben próbavásárlásokat, vagy egyéb ellenőrző tevékenységet végezni a kártyahasználat körülményeivel kapcsolatban, melynek során ellenőrizhetik többek között a marketing anyagok megfelelő elhelyezését, POS berendezések meglétét, azok megfelelő üzletben lévő elhelyezését, megfelelő működőképességét, illetve a kártya-elfogadási tevékenység szerződésszerű végzését. Szerződésszegés esetén a Társaság, az Elfogadó írásos értesítése mellett, azonnali hatállyal kizárhatja a terminált az elfogadásból.
20.2. Az Elfogadó tudomásul veszi, hogy a Társaság jogosult a hozzá beérkező tranzakciók végrehajtásának körülményeit bármilyen aggály esetén reklamációtól függetlenül vizsgálni, azok valódiságának körülményeit a Kártyabirtokossal vagy a kibocsátó bankkal ellenőriztetni.
20.3. A Társaság, az Elfogadó írásos értesítése mellett, jogosult a későbbi elszámolás(ok) során az alábbi tételek levonására:
a) a Társaság tévedéséből történő utalás összege, illetve téves összegű utalás esetén a korrekciós összeg,
b) Kártyabirtokos többszörös, illetve jogtalan terhelése esetén a többszörös, illetve jogtalan utalás jogcím nélküli összege,
c) amennyiben a bejelentés, reklamáció vizsgálata során az jogosnak bizonyult, s a Nemzetközi kártyatársaság visszaterhelte a Társaságra a reklamált összeget,
d) amennyiben a reklamáció jogosságának vizsgálatához szükséges dokumentumok a Társaság felé az Elfogadó által az előírt határidőn túl vagy olvashatatlan formában kerültek, illetve egyáltalán nem kerültek megküldésre, valamint a Társaság nem tudta felvenni a kapcsolatot bizonylatbekérés céljából az Elfogadóval az általa megadott elérhetőségeken, a reklamált összeg,
e) amennyiben a kártya elfogadása és a tranzakció lebonyolítása nem a Szerződés rendelkezései szerint történt, a reklamált összeg,
f) a Nemzetközi kártyatársaságok által meghatározott és kijelölt büntető-időszakban a Társasághoz minden büntető jogcímen beérkező reklamáció és bírság összege. (Az időszak bevezetéséről, időtartamáról és a bírság mértékéről a Társaság írásban értesíti az Elfogadót.)
g) az Elfogadónak a Szerződéssel összefüggésben a Társasággal szemben fennálló és esedékessé vált tartozásának összege,
h) az Elfogadónak a Társasággal szemben fennálló, esedékessé vált és a Társaság részére megfizetni elmulasztott adminisztrációs havi díj(ak) összege.
20.4. A Társaság a levonásról a levonást követő 15 (tizenöt) naptári napon belül írásban értesíti az Elfogadót, amelyben a levont összeget tranzakciónként részletezi, csatolja a levonás alapjául szolgáló dokumentumokat, valamint megadja azon utalás(ok) pontos napját és azonosítóját, amely(ek)ből a levonás történt.
20.5. Az Elfogadó a Szerződéssel kapcsolatos és harmadik személyek által a Társasággal szemben érvényesített követelésekért a Szerződés megszűnését követő 5 (öt) évig köteles helytállni.
20.6. Elfogadó tudomásul veszi, hogy amennyiben Elfogadó szabályostól eltérő kártyaelfogadási gyakorlata miatt a Társaságot bármely szervezet, különösen valamely hatóság vagy a Nemzetközi kártyatársaságok, bírsággal sújtják, vagy egyéb pénzügyi veszteség éri (pl. támogatás megvonás), a Társaság a bírság összegét az Elfogadóra tovább háríthatja.
20.7. A Társaság jogosult alkalmazottai révén telefonon, vagy írásban az Elfogadóhelyen végrehajtott tranzakcióval, annak körülményeivel kapcsolatban információt bekérni, melyekre Elfogadó köteles haladéktalanul a válaszokat megadni.
20.8. Elfogadó vállalja, hogy áruval vagy szolgáltatással kapcsolatos reklamáció esetén, amennyiben azt jogosnak találja, abban az esetben a tranzakció Kártyabirtokos felé történő rendezése kizárólag a Kártyabirtokos ugyanazon bankkártyáján történő jóváírással valósulhat meg. Tilos a bankkártyával történő tranzakció törlését más módon pénzügyileg rendezni (pl. átutalás megadott számlaszámra, készpénzben történő kifizetés, másik bankkártyára történő jóváírás). Az ebből fakadó károkat az Elfogadó viseli. Amennyiben a Kártyabirtokos számára nem áll rendelkezésre az eredeti tranzakciónál használt bankkártya, az Elfogadó a Társaság segítségével jár el a jóváírás érdekében.
20.9. Amennyiben a 20.3. pontban rögzítettek alapján a Társaság jogosulttá válik a 20.3. pontban xxxxxxx foglalt tételek levonására, ám a tételek maradéktalan levonására későbbi elszámolás hiányában vagy a későbbi elszámolás(ok) ellenére nem kerül sor, úgy az Elfogadó vállalja, hogy a levonásra jogosító tételek teljes összegét a Társaság arra vonatkozó írásbeli felszólításának kézhezvételét követő 15 (naptári) napon belül a Társaság részére hiánytalanul megfizeti. Megfizetésének hiányában a Társaság jogosult követelését bírósági úton érvényesíteni.
20.10. Az Elfogadó vállalja, hogy amennyiben a Társaság a reklamációról az Elfogadót írásban értesítette, és az Elfogadó a reklamáció kivizsgálása alatt a Kártyabirtokossal megegyezik és/vagy kártalanítja a Kártyabirtokost, úgy köteles ezt írásban, dokumentumokkal alátámasztva a Társaság felé haladéktalanul írásban jelezni.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
A TÁRSASÁG JOGOSULTSÁGAI. 20.119.1. A Társaság, illetve a Nemzetközi kártyatársaságok jogosultak alkalmazottjaik, illetve megbízottjaik útján az Elfogadó Szerződésben feltüntetett üzletegységeiben próbavásárlásokat, vagy egyéb ellenőrző tevékenységet végezni a kártyahasználat körülményeivel kapcsolatban, melynek során ellenőrizhetik többek között a marketing anyagok megfelelő elhelyezését, POS berendezések meglétét, azok megfelelő üzletben lévő elhelyezését, megfelelő működőképességét, illetve a kártya-elfogadási tevékenység szerződésszerű végzését. Szerződésszegés esetén a Társaság, az Elfogadó írásos értesítése mellett, azonnali hatállyal kizárhatja a terminált az elfogadásból.
20.219.2. Az Elfogadó tudomásul veszi, hogy a Társaság jogosult a hozzá beérkező tranzakciók végrehajtásának körülményeit bármilyen aggály esetén reklamációtól függetlenül vizsgálni, azok valódiságának körülményeit a Kártyabirtokossal vagy a kibocsátó bankkal ellenőriztetni.
20.319.3. A Társaság, az Elfogadó írásos értesítése mellett, jogosult a későbbi elszámolás(ok) során az alábbi tételek levonására:
a) : • a Társaság tévedéséből történő utalás összege, illetve téves összegű utalás esetén a korrekciós összeg,
b) , • Kártyabirtokos többszörös, illetve jogtalan terhelése esetén a többszörös, illetve jogtalan utalás jogcím nélküli összege,
c) , • amennyiben a bejelentés, reklamáció vizsgálata során az jogosnak bizonyult, s a Nemzetközi kártyatársaság visszaterhelte a Társaságra a reklamált összeget,
d) , • amennyiben a reklamáció jogosságának vizsgálatához szükséges dokumentumok a Társaság felé az Elfogadó által az előírt határidőn túl vagy olvashatatlan formában kerültek, illetve egyáltalán nem kerültek megküldésre, valamint a Társaság nem tudta felvenni a kapcsolatot bizonylatbekérés céljából az Elfogadóval az általa megadott elérhetőségeken, a reklamált összeg,
e) , • amennyiben a kártya elfogadása és a tranzakció lebonyolítása nem a Szerződés rendelkezései szerint történt, a reklamált összeg,
f) , • a Nemzetközi kártyatársaságok által meghatározott és kijelölt büntető-időszakban a Társasághoz minden büntető jogcímen beérkező reklamáció és bírság összege. (Az időszak bevezetéséről, időtartamáról és a bírság mértékéről a Társaság írásban értesíti az Elfogadót.)
g) • az Elfogadónak a Szerződéssel összefüggésben a Társasággal szemben fennálló és esedékessé vált tartozásának összege,
h) összege a … pontban meghatározott esetekben, • az Elfogadónak a Társasággal szemben fennálló, esedékessé vált és a Társaság részére megfizetni elmulasztott adminisztrációs havi díj(ak) összege.
20.419.4. A Társaság a levonásról a levonást követő 15 (tizenöt) naptári napon belül írásban értesíti levelet küld az ElfogadótElfogadó részére, amelyben a levont összeget tranzakciónként részletezi, csatolja a levonás alapjául szolgáló dokumentumokat, valamint megadja azon utalás(ok) pontos napját és azonosítóját, amely(ek)ből a levonás történt.
20.519.5. Az Elfogadó a Szerződéssel kapcsolatos és harmadik személyek által a Társasággal szemben érvényesített követelésekért a Szerződés megszűnését követő 5 (öt) évig köteles helytállni.
20.619.6. Elfogadó tudomásul veszi, hogy amennyiben Elfogadó szabályostól eltérő kártyaelfogadási gyakorlata miatt a Társaságot bármely szervezet, különösen valamely hatóság vagy a Nemzetközi kártyatársaságok, bírsággal sújtják, vagy egyéb pénzügyi veszteség éri (pl. támogatás megvonás), a Társaság a bírság összegét az Elfogadóra tovább háríthatja.
20.719.7. A Társaság jogosult alkalmazottai révén telefonon, vagy írásban az Elfogadóhelyen végrehajtott tranzakcióval, annak körülményeivel kapcsolatban információt bekérni, melyekre Elfogadó köteles haladéktalanul a válaszokat megadni.
20.819.8. Elfogadó vállalja, hogy áruval vagy szolgáltatással kapcsolatos reklamáció esetén, amennyiben azt jogosnak találja, abban az esetben a tranzakció Kártyabirtokos felé történő rendezése kizárólag a Kártyabirtokos ugyanazon bankkártyáján történő jóváírással valósulhat meg. Tilos a bankkártyával történő tranzakció törlését más módon pénzügyileg rendezni (pl. átutalás megadott számlaszámra, készpénzben történő kifizetés, másik bankkártyára történő jóváírás). Az ebből fakadó károkat az Elfogadó viseli. Amennyiben a Kártyabirtokos számára nem áll rendelkezésre az eredeti tranzakciónál használt bankkártya, az Elfogadó a Társaság segítségével jár el a jóváírás érdekében.
20.919.9. Amennyiben a 20.319.10. pontban rögzítettek alapján a Társaság jogosulttá válik a 20.319.10. pontban foglalt tételek levonására, ám a tételek maradéktalan levonására későbbi elszámolás hiányában vagy a későbbi elszámolás(ok) ellenére nem kerül sor, úgy az Elfogadó vállalja, hogy a levonásra jogosító tételek teljes összegét a Társaság arra vonatkozó írásbeli felszólításának kézhezvételét követő 15 (naptári) napon belül a Társaság részére hiánytalanul megfizeti. Megfizetésének hiányában a Társaság jogosult követelését bírósági úton érvényesíteni.
20.1019.10. Az Elfogadó vállalja, hogy amennyiben a Társaság a reklamációról az Elfogadót írásban értesítette, és az Elfogadó a reklamáció kivizsgálása alatt a Kártyabirtokossal megegyezik és/vagy kártalanítja a Kártyabirtokost, úgy köteles ezt írásban, dokumentumokkal alátámasztva a Társaság felé haladéktalanul írásban jelezni.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions for Payment Card Acceptance Services