A Vállalkozói Követelés mintaszakaszok

Related to A Vállalkozói Követelés

  • A vállalkozói díj 2.1. Vállalkozó kijelenti, hogy a vállalkozói díj megállapítására során az építési-szerelési tevékenységet végző vállalkozástól (Ptk. 8:1. § (1) 4. pont) elvárható legmagasabb gondossággal járt, ennek körében - többek között - részletesen áttanulmányozta a kiviteli tervdokumentáció részét képező árazatlan költségvetési kiírást, a közbeszerzési eljárásban kiadott kiegészítő tájékoztatást, megtekintette az építés helyszínét; és egyúttal a vállalkozói díj megajánlása során mindezekre figyelemmel volt. Az 1. pontban foglalt kivitelezés szerződésszerű teljesítése esetén a vállalkozási díj a következők szerint alakul: ……………….. Ft, azaz nettó ……………………………………………………………… Forint. + ÁFA 2.2. A 2.1 pont szerinti vállalkozói díj a 191/2009. (IX.15.) Korm. rendelet 3. § (5) bekezdése szerinti valamennyi költséget tartalmazza. Vállalkozó kijelenti, hogy a jelen szerződésben meghatározott vállalkozói díj alapjául szolgáló, a tételes költségvetés szerinti egységárak képzését és ajánlatában való szerepeltetését megelőzően, minden az adott tételhez tartozó munkafolyamatot, anyagköltséget figyelembe vett, amely a Közbeszerzési dokumentáció részét képező és az ajánlattevőknek kiadott Közbeszerzési dokumentációban található minden feladatra vonatkozik, továbbá figyelembe vett minden valós és lehetséges körülményt, amely a munkavégzés során felmerülhet, illetőleg többletköltséget eredményezhet, különösen az eltakart szerkezet, közművek és anyagok lehetséges állapotát és az esetlegesen előkerülő veszélyes hulladékokat és anyagokat, és a jelen szerződést mindenre kiterjedő alapos megfontolás után kötötte meg. 2.3. Amennyiben a kivitelezés során – akár hatósági döntés értelmében, akár műszaki szükségszerűségből – valamely, a tervdokumentációban szereplő munka elvégzése nem szükségszerű, és ezzel a Megrendelő egyetért, továbbá írásban rendelkezik a munka el nem végzéséről, úgy ezen munka ellenértékével a fix átalányár összege csökkentésre kerül.

  • A Vállalkozó jogai és kötelezettségei VII.1. A Vállalkozó a Megrendelő utasítása szerint köteles eljárni. VII.2. Vállalkozó jogosult bármely, a műszaki leírásban, illetve a költségvetésben meghatározott műszakilag és minőségileg teljes mértékben egyenértékű eljárás kivitelezésére, amelyek a Megrendelő igényét, előírásait kielégítik, és azt Megrendelő előzetesen írásban jóváhagyta. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy bármilyen, a kiviteli tervtől való eltérést a Megrendelővel előzetesen írásban jóvá kell hagyatnia. Amennyiben Vállalkozó Megrendelő írásos engedélye nélkül a kiviteli tervtől eltérően végzi a munkát, a Megrendelő kötelezheti a Vállalkozót, hogy az elkészült munkát Vállalkozó saját költségén bontsa el és az általa vállalt feladatot a jóváhagyott kiviteli terv szerint – az egyedi szerződésben vállalt határidőben – valósítsa meg. A jelen pontban foglaltakra a Vállalkozó határidő módosítás érdekében nem hivatkozhat. Vállalkozó jelen bekezdésben foglaltak megsértése esetén, a jelen pontban foglaltakra hivatkozással díj- vagy költségigénnyel nem léphet fel Megrendelővel szemben. Felek rögzítik, hogy a jelen bekezdésben foglaltak nem érintik a jelen VII.2. pont első bekezdésében foglalt, technológiai eltérésre vonatkozó rendelkezéseket. VII.3. Vállalkozó – amennyiben felek részteljesítésben állapodtak meg, úgy a részteljesítés(eke)t, valamint –a teljesítést, annak befejezését megelőzően 72 (hetvenkettő) órával köteles Megrendelőnek készre jelenteni. VII.4. Vállalkozó köteles betartani a munka-, tűz-, baleset- és környezetvédelmi előírásokat a Megrendelő környezetvédelmi politikájába illeszkedő módon, valamint a közterületi rendre vonatkozó előírásokat. Köteles továbbá lehetővé tenni a hatóságok részére a munkaterület ellenőrzését, az általuk észrevételezett hiányosságokat köteles megszüntetni. VII.5. Kizárólag Vállalkozó felel a közvetlen megbízása alapján dolgozó más vállalkozók és szállítók kötelezettségeinek teljesítéséért, fizetségükért, valamint szolgáltatás-igényeik kielégítéséért, amely kötelezettségét Vállalkozó a vállalási árból teljesíti. Vállalkozó az egyedi szerződésben meghatározott munkák teljesítéséhez kizárólag érvényes munkaszerződéssel, munkavállalási engedéllyel rendelkező, Vállalkozóval megbízási vagy egyéb jogviszonyban álló személyeket vehet igénybe. A Vállalkozó személyzetének, megbízása alapján dolgozó harmadik személyeknek az építkezés területén tartania kell magát az érvényes szabályokhoz, előírásokhoz. Az előírások durva, vagy ismétlődő megsértése esetén a Vállalkozó köteles a Megrendelő felszólítására az érintett személyeket a kivitelezés területéről eltávolítani és más alkalmas személyekkel pótolni. VII.6. Vállalkozó a teljesítés során Megrendelő vagy harmadik személy tulajdonát csak a teljesítéshez szükséges mértékben, a tulajdonos előzetes értesítésével, vele történt megegyezés után vehet igénybe. Vállalkozó teljes felelősséggel tartozik a teljesítéssel okozati összefüggésben történő, harmadik személy balesete, vagyoni- és egyéb kára vonatkozásában. VII.7. Vállalkozó tevékenységének megkezdésétől annak végleges befejezéséig köteles a Megrendelő által meghatározottak szerinti információs táblát a munkaterületen, a lakosság számára jól láthatóan elhelyezni. VII.8. A tábla megrongálódását, illetve hiányát Vállalkozó köteles az észlelést követő 12 (tizenkettő) órán belül Megrendelő egyedi szerződésben megjelölt megbízottjának írásban bejelenteni. Vállalkozó köteles arról gondoskodni, hogy az információs táblák a helyszínen folyamatosan kint legyenek. VII.9. Vállalkozó a Megrendelő csőhálózatán tervezett, fogyasztókat érintő munkavégzést köteles annak megkezdése előtt minimum 72 (hetvenkettő) órával az érintett fogyasztókat és a Megrendelő Üzemirányítási Osztályát írásban, szórólapokon, nyomtatványon vagy a helyben szokásos más, ellenőrizhető módon értesíteni. Vállalkozónak a kiértesítés szövegezését/formátumát a munkavégzés megkezdése előtt legalább 5 (öt) nappal Megrendelővel írásban jóvá kell hagyatnia. A be nem jelentett vagy pontatlanul megadott munkából adódó, a vízszolgáltatásban, illetve az üzemeltetésben fellépő esetleges zavarokból eredő mindennemű kárt Vállalkozó köteles viselni. Ugyanígy Vállalkozó teljes felelősséggel tartozik a fogyasztók értesítésének elmulasztásából eredő, a Megrendelőnek és/vagy harmadik személynek okozott mindennemű kárért. VII.10. A Vállalkozó köteles a Megrendelő, valamint a Megrendelő forgalomtechnikai tevékenységet végző szerződött partnere által kialakított forgalomtechnikai, ideiglenes forgalomtechnikai keretek között végezni a kivitelezést és köteles a Megrendelő vonatkozó utasításai szerinti eljárásra. VII.11. Vállalkozó a munkálatokat a szakhatóságok és közmű üzemeltetők előírásai szerint köteles végezni – különös tekintettel a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és Műemlékvédelmi Szakhatóság (továbbiakban KÖH) előírásaira. Vállalkozó tudomásul veszi és elfogadja, hogy amennyiben bármely jogszabály, hatósági rendelkezés, előírás, szabvány előírja, a szakfelügyeletet köteles megrendelni. A jelen pontban foglaltak megszegéséért Vállalkozó teljes felelősséggel tartozik. Jelen pontban foglalt kötelezettség teljesítésével kapcsolatban Vállalkozó külön díj- vagy költségigénnyel nem léphet fel Megrendelővel szemben. Vállalkozónak fentieken túlmenően is együttműködési kötelezettsége van a többi közmű- és útépítő kivitelezővel és ezek lebonyolítójával, valamint érintett önkormányzatokkal. Vállalkozó köteles Megrendelőt haladéktalanul értesíteni minden olyan körülményről, amely az egyedi szerződésben vállalt feladatai teljesítésében akadályozza, vagy korlátozza. VII.12.1. Vállalkozónak a rekonstrukció / építés során a lefektetett, illetve a meglévő, később szolgáltatásba bevonásra kerülő csővezeték szabad csővégeit szakszerűen (külső behatolást megakadályozó módon pl: bebeccsel) le kell zárni, amennyiben a csővégen a munkavégzést ideiglenesen befejezte vagy a munkálatokat technológiai okok vagy más ok miatt a csővégen szünetelteti. Csak akkor nem kell lezárni a csővéget, pl. technológiai szünet esetében vagy más ok esetében, ha Vállalkozó a csővégnél folyamatos helyszíni felügyeletet biztosít (azaz valaki ott áll a szabad csővég mellett). Amennyiben a Vállalkozó jelen pontban meghatározott kötelezettségét megszegi, köteles a teljes érintett csőhossz kamerázását, fertőtlenítését és külön öblítését (tízszeres csőtérfogatú vízmennyiség felhasználásával valamint ezt követően negatív vízminta biztosításával) saját költségén, Megrendelő erre irányuló felszólítását követően haladéktalanul elvégeztetni (megrendelni). A Vállalkozó a fertőtlenítést és öblítést saját költségén mindaddig köteles folytatni, amíg ezen eljárás negatív vízminta eredményre nem vezet. Ezen munkálatok elvégzésének hiánya a kivitelezés átadás-átvételét kizárja. A kamerázás és az öblítés nem eredményezhetik az egyedi szerződés szerinti kivitelezési határidő meghosszabbítását! VII.12.2. A Vállalkozó a kivitelezési munka megkezdése előtt köteles a Megrendelő ügyfélszolgálatán tűzcsapra szerelhető mérőórát átvenni. Amennyiben a tűzcsapról való vízvételezés nem az átvett mérőórán keresztül történik, Vállalkozó alkalmanként az egyedi szerződésben meghatározott kötbér megfizetésére köteles.

  • Vállalkozói díj 14.1. A Felek jelen szerződés 1. számú mellékletének részét képező vállalkozói ajánlatban szereplő képező árazott költségvetés alapján jelen szerződés ellenértékeként átalánydíjat állapítanak meg, így jelen szerződés átalánydíjas elszámolásúnak minősül. 14.2. Jelen szerződésben meghatározott teljes kivitelezési tevékenység vállalkozói díja mindösszesen nettó 14.3. Megrendelő a jelen beszerzést 100 %-ban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivataltól kapott támogatásból finanszírozza. 14.4. A Vállalkozó kijelenti, hogy jelen szerződésben vállalkozói átalánydíjat határozott meg, amelyet a szerződéskötéshez és a vállalkozói díj meghatározásához szükséges valamennyi információ, tény és körülmény figyelembevételével, az építési helyszínek ismeretében és az esetlegesen felmerülő többletmunka Vállalkozót terhelő kockázatának ismeretében állapított meg. A vállalkozói díj magában foglalja a Vállalkozónak a jelen szerződés tárgyát képező építési kivitelezési tevékenységgel kapcsolatos valamennyi költségét így különösen a közvetlen költségeket (anyagköltség, közvetlen gépköltség, fuvarozási és rakodási költség, építőipari rezsióradíj alapján számított munkadíj), a fedezetet (közvetlen költségek között nem szereplő általános költségek, tervezett nyereség). A vállalkozói díj magába foglalja továbbá: 14.4.1. Az épületgépészeti rendszerek, felszerelések téli, nyári beszabályozásának költségét, az üzemeltető által biztosított személyzet betanítását. 14.4.2. A szabványoknak, minősítések, illetve a Megrendelő által előírt minőségvizsgálatok és azok kiértékelésének költségét. A szükséges szakvélemények, műbizonylatolások, a szerződésben előírt paraméterek teljesítését igazoló mérések költségeit. 14.4.3. Az 1. sz. mellékletben részletezett, Megrendelő által közvetlenül vagy megbízott útján végzett munkákhoz a munkaterület biztosítás, illetve ezen Vállalkozók koordinációjának költségeit. 14.4.4. Az építési terület és az építéssel igénybevett terület folyamatos naponkénti takarításának és a keletkezett hulladék rendszeres elszállításának, ártalmatlanításának költségeit. 14.5. A kivitelezési tevékenység megvalósítása során a Megrendelő által kezdeményezett a műszaki tartalmat érintő változásokhoz kötődő költségelszámolás megalapozása érdekében a Felek az 1. számú mellékletének részét képező vállalkozói ajánlatban szereplő dokumentumban rögzítik a Vállalkozó árképzési adatait, az alábbiak szerint: 14.5.1. a beárazott összevont egységárkiírás, 14.5.2. az egységárképzésben alkalmazható normák megnevezése, 14.5.3. rezsióradíj szakmánkénti részletezésben, 14.5.4. az anyagár-képzés elemei (szállítási költség, anyagigazgatási költség stb.), 14.5.5. egyéb költségtényezők (prognosztizáció stb.).

  • Vállalkozó jogai és kötelezettségei 6.1 Vállalkozó Köteles a Szolgáltatások elvégzésére és azok elvállalása esetén az Opcionális Szolgáltatások elvégzésére. Vállalkozó kifejezetten jogosult a részteljesítésre. 6.2 A Vállalkozó köteles a Rendszer rendeltetésszerű használatával kapcsolatos tájékoztatást a Ügyfélnek megadni. Abban az esetben, ha a használatbavételhez, üzemszerű használathoz hatósági engedély szükséges, ezt a Vállalkozó köteles beszerezni, ennek időtartama azonban a teljesítési határidőbe nem számít bele. Vállalkozó képviselője szerződéskötéskor tájékoztatja a Ügyfélt az elektromos szolgáltató felé felmerülő, óracserével kapcsolatos költségekről, az Ügyfél ezt a Szerződés aláírásával tudomásul veszi. A vonatkozó költségek a szolgáltatók mindenkori szabályzataiban találhatók. 6.3 Vállalkozó nyilatkozik, hogy a Rendszerbe beszerezni kívánt eszközök megfelelnek a vonatkozó európai irányelveknek, szabványoknak, illetve az azokat harmonizáló magyar jogszabályoknak, szabványoknak, környezetvédelmi előírásoknak. 6.4 Vállalkozó (vagy a teljesítésbe bevont alvállalkozója) köteles Ügyfél (és/vagy a Munkavégzés helye tulajdonosa) nevében eljárni a Szolgáltatások teljesítéséhez szükséges engedélyek vagy jóváhagyások beszerzése érdekében. A Vállalkozó nem felelős az ilyen engedélyek vagy jóváhagyások megszerzéséből eredő késedelemért, ha a késedelmet rajta kívül álló körülmények indokolják. Ebben az esetben a késedelem automatikusan meghosszabbít minden a késedelem bekövetkeztét követően lejáró határidőt. 6.5 Vállalkozó köteles a Szerződés teljesítése során együttműködni az Ügyféllel és mindenkor a szakmai gondosság követelményének megfelelően eljárni. 6.6 Vállalkozó köteles biztosítani minden, a munkavégzéshez szükséges árut, anyagot és eszközt és minden egyéb dolgot, legyen az ideiglenes vagy állandó jellegű. 6.7 A teljesítés befejezése után Vállalkozónak el kell távolítania minden munkaeszközét. Az egész munkaterületet és minden munkahelyet tisztán és rendezett állapotban kell elhagynia. 6.8 Vállalkozó köteles minden ésszerű lehetőséget megteremteni az Ügyfél számára, hogy megvizsgálhassa, felmérhesse és ellenőrizhesse a munkaterület bármely elfedésre kerülő vagy később nem látható munkarészét. 6.9 Vállalkozó jogosult a Szerződés teljesítésébe alvállalkozót, szerződött partnert bevonni, amelyek tevékenységéért a Ptk. rendelkezései szerint tartozik felelősséggel. 6.10 Vállalkozó a Rendszer kivitelezése során köteles betartani a kivitelezésre, valamint az ehhez kapcsolódó tevékenységre vonatkozó és hatályban levő technológiai utasításokat, előírásokat és szabványokat, különösen a kivitelezés időpontjában hatályos jogszabályokat, hatósági rendelkezéseket, európai és magyar szabványokat, a Vállalkozó belső szabályai, az általánosan elismert biztonságtechnikai és munkaegészségügyi szabályok, 6.11 Vállalkozó jogosult készlethiány esetén vagy egyéb olyan esetben, amely a Szerződésben meghatározott Rendszer bármely eleme Vállalkozónak fel nem róható okból nem teljesíthető vagy biztosítható, a Szerződésben meghatározott Rendszer bármely eleme helyett azzal műszakilag és minőségileg egyenértékű vagy jobb elemet, illetve Rendszert beépíteni. Vállalkozó köteles minden esetben az Ügyfelet erről tájékoztatni. 6.12 Vállalkozó jogosult a Szerződésben meghatározott Díjat egyoldalúan bármikor csökkenteni, vagy egyéb kedvezményt adni az Ügyfél részére, különösen amennyiben nagyobb mértékű előleget ad az Ügyfél a Vállalkozónak. 6.13 Vállalkozó kötelessége a munkavédelem megszervezése, az óvó és balesetelhárítási jogszabályok, tűzvédelmi, rendészeti és környezetvédelmi előírások megtartása.

  • Adatkezelés korlátozásához való jog A biztosító az érintett kérésére az általános adatvédelmi rendelet 18. cikkében meghatározott rendelkezésekre figyelemmel korlátozottan kezeli az érintett személyes adatait. Ha az adatkezelés az érintett kérésére korlátozás alá esik, az ilyen személyes adatokat a biztosító a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védel- méhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy fontos közérdekből kezeli.

  • Vállalkozó kötelezettségei Vállalkozó magára nézve kötelezőnek ismeri el a Megrendelőt a fővállalkozói/generálkivitelezői szerződés alapján terhelő kötelezettségeket a jelen Szerződés tárgyát képező munka tekintetében. Ebből következően Vállalkozó köteles minden intézkedést megtenni annak érdekében, hogy a Megrendelő kellő időben eleget tudjon tenni a fővállalkozói/generálkivitelezői szerződésben meghatározott kötelességeinek. Vállalkozó köteles különösen: a) a Megrendelő rendelkezésére bocsátani azokat a dokumentumokat, amelyeket a Megrendelő a fővállalkozói/generálkivitelezői szerződés értelmében a Beruházó felé benyújtani köteles, b) az építési munkahely és az építési körülmények ismeretében a szakmai észrevételeket, megjegyzéseket megfogalmazni a számára átadott tervekkel kapcsolatban, c) írásban azonnal értesíteni a Megrendelőt a közvetlenül hozzá intézett megjegyzésekről és reklamációkról, panaszokról, valamint minden olyan eseményről, amely erre okot adhat, d) tartózkodni attól, hogy a Beruházó részére árajánlatot tegyen a megrendelésre vonatkozólag és attól is, hogy végrehajtson bármely a jelen Szerződésre vonatkozó utasítást, amely nem a Megrendelőtől származik, e) a Megrendelő kérésére, a Szerződés időtartama alatt igazolnia kell alkalmazottja vagy megbízottja szakmai képesítését, egyéb alkalmasságát a jelen Szerződés tárgyát képező megrendelésre vonatkozólag, f) a Megrendelő által megrendelt anyagokat a munkaterületen a Megrendelő képviselőjének távollétében is átvenni, feltéve, hogy arra előzetes felhatalmazást kapott. A Vállalkozó köteles a leszállított terméket átvétel előtt minőségileg és mennyiségileg ellenőrizni, az átvételt a szállítólevélen aláírással és pecséttel igazolni, majd a Megrendelő részére átadni. A Megrendelő raktárhelyiségéből anyagot kivételezni csak a szállítólevél aláírásával és bélyegzővel történő ellátásával lehet, g) az eltakarásra kerülő munkarészről a Megrendelőt munkafázisonként az eltakarás előtt 3 nappal értesíteni és részére az ellenőrzés lehetőségét biztosítani. Amennyiben Vállalkozó ezt elmulasztja, úgy az eltakarást követően is saját költségén köteles biztosítani a Megrendelő számára a megtekintés lehetőségét, h) minden felvilágosítást megadni a jelen Szerződés teljesítéséhez igénybevett munkaerőről és munkaeszközökről, i) az anyagellátásról hozott intézkedések ellenőrzését megkönnyíteni (megrendelések, visszaigazolások), j) beszámolni azokról a kötelezettségvállalásokról, amelyek a munkaszervezést és a munkavégzést érinthetik, k) kellő időben írásban jelezni kifogásait a munkaszervezést illetően, l) az érintett vállalkozók részvételével folytatandó koordinációs értekezletre és a Megrendelő vagy annak képviselője és a Vállalkozó közötti értekezletre képviselőt küldeni olyan felhatalmazással, hogy képes legyen a munkavégzéssel kapcsolatos döntések meghozatalára, m) alkalmazkodni az írásos utasításokhoz a jelen Szerződés által meghatározott kötelességeinek keretén belül, n) eltűrni, hogy ellenőrizzék kötelezettségei végrehajtását, o) lecserélni a Megrendelő által kifogásolt Vállalkozóját, helyszíni alkalmazottját, az ajánlattól eltérően alkalmazott technológiáját, eszközeit, anyagait p) tartózkodni a kivitelezéssel kapcsolatban nyilvános közlemények tételétől, illetve reklámok kihelyezésétől, q) a jelen Szerződés tárgyát képező munkálatok elvégzése során a jogszabályoknak megfelelően bejelentett és foglalkoztatott munkaerőt alkalmazni, és ezt esetleges Vállalkozóival szemben is köteles megkövetelni, r) a jelen szerződés teljesítése folyamán (szerződésben, építési naplóban stb.) részére előírt kivitelezési rész-, és véghatáridőket betartani. A Vállalkozó vállalja, hogy a szerződéses feladatai során használt munkagépei műszaki állapota megfelelő, a biztonságos- és egészséget nem veszélyeztető munkavégzésre alkalmasak, az általa biztosított gépkezelők foglalkoztatása jogszerű, az adott típusra érvényes kezelői jogosítvánnyal rendelkeznek. A Vállalkozó a gépek műszaki állapotát havonta köteles ellenőrizni. A Vállalkozó kötelezi magát arra, hogy amennyiben munkagépei bármelyike meghibásodik, azt 24 órán belül megjavítja, megjavíttatja, illetve pótolja. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy a Megrendelőnek – választása szerint – lehetősége van helyette munkagépet biztosítani a Különös Szerződéses Feltételekben meghatározott bérleti díjért. Amennyiben a Megrendelő felajánlja a munkagép biztosítását, a Vállalkozó köteles azt a Különös Szerződéses Feltételekben, illetve az 5/A fejezetben meghatározott feltételekkel igénybe venni. A bérleti díj megfizetésén túl a Vállalkozó teljes körűen vállalja a munkagépek üzemeltetési költségeit, ami magában foglalja a felhasznált üzemanyagot is. A bérleti díj összegét a Megrendelő a Vállalkozónak fizetendő vállalkozási díjba jogosult beszámítani. A Megrendelő fenntartja a jogot a szolgáltatás díjainak megváltoztatására a Vállalkozó informálása mellett, ha a kalkuláció alapját képező bármely költségtényezőben a Megrendelőn kívülálló okokból (adó, hatósági díjak, biztosítási díjak, stb.) pénzügyi változás történik. Vállalkozó vállalja, hogy a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. Munkavédelmi törvény, valamint a tűzvédelemről szóló 1996. XXXI. Tűzvédelmi törvény, és az 54/2014. (XII. 5.) BM rendelettel kiadott Országos Tűzvédelmi Szabályzat alapján az alábbi kötelezettségeknek eleget tesz, és azt a munkavégzés során betartja, illetve betartatja az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002 (II.20.) SzCsM- EüM együttes rendelet rendelkezéseinek figyelembe vételével. Azbeszttel történő munkavégzés esetén a Vállalkozó köteles az azbeszttel kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók védelméről szóló 12/2006. (III.23) EüM rendelet előírásainak megfelelően eljárni. Ennek keretében a Vállalkozó különösen: - Biztosítja, hogy a felvonulási területen dolgozók részére a kötelező munkavédelmi és tűzvédelmi oktatást és a szükséges vizsgáztatásokat elvégzi, illetve elvégezteti, -A munkaterületen helyszíni kockázatértékelést készít és megteszi a szükséges intézkedéseket a megállapított veszélyforrásokból adódó kockázatok elfogadható szintre történő lecsökkentésére, - biztosítja a dolgozó részére a munkakörben előforduló veszélyforrásokkal szemben a kötelezően előírt egyéni védőfelszereléseket, azok használatát és a minőségét rendszeresen ellenőrzi, - ellenőrzi, hogy a felhasznált anyagok, eszközök, szerszámok megfelelnek-e a biztonságos munkavégzés követelményeinek, - biztosítja, hogy a munkavállalók az időszakos kötelező alkalmassági orvosi vizsgálattal rendelkezzenek, - rendszeresen ellenőrzi a munkahelyek alkalmasságát, az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre, - biztosítja a dolgozói számára a vonatkozó jogszabályokban előírt, illetve a munka jellegéből fakadóan szükséges higiéniai feltételeket (WC, mosakodás, vízvételi lehetőség, stb.), - az alkalomszerű tűzveszélyes tevékenységet írásban engedélyezi, illetve elrendeli, szükség esetén jóváhagyatja. - a munkaterületét ellátja a tűzveszélyességi osztályba sorolásnak megfelelően előírt tűzoltó készülékekkel, azokat az előírt időközönként ellenőrizteti, - munkabaleset esetén a kivizsgálást és a szükséges intézkedéseket elvégzi, illetve elrendeli. Amennyiben a Vállalkozó a munkabaleset kivizsgálása során a Megrendelő felelősségét valószínűsíti, haladéktalanul köteles a Megrendelőt a kivizsgálásba bevonni, ellenkező esetben semmilyen anyagi-, erkölcsi kártérítésre nem tarthat igényt a Megrendelővel szemben. - gondoskodik arról, hogy a munkaeszközök előírt időszakos biztonsági felülvizsgálat, érintésvédelmi vizsgálat és a megfelelő karbantartás biztosított legyen (amely érvényes a kölcsön adott és kapott termelőeszközökre is), - gondoskodik arról, hogy a munkaterületen az anyagtárolás, anyagmozgatás, a közlekedési utak megfeleljenek az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeinek, - a munkaterületén megköveteli a munkafegyelem betartását. Amennyiben Megrendelő munkavédelemmel kapcsolatos kifogásait, utasításait Vállalkozó 24 órán belül nem hajtja végre, úgy Megrendelőnek joga van a munkát leállítani, a munkavégzésre alkalmatlan dolgozót a munkaterületről – akár véglegesen is – kitiltani, a munkavédelmi hiányosságokat Vállalkozó költségére megszüntetni, mindez azonban nem mentesíti a Vállalkozót a munkavédelmi és munkabiztonsági szabályok betartására irányuló kötelezettsége és ennek jogkövetkezményei alól. A Megrendelő külön felhívja a Vállalkozó figyelmét, hogy amennyiben a szerződés tárgyát képző kiviteli tervdokumentáció és annak mellékletei szerint a kivitelezési munkák közműveket (és ennek keretében különösen távközlési, villamosenergia, víz, csatorna, földgáz, kőolaj, kőolajtermék, egyéb gáz és gáztermék vezetékes szállítására, elosztására, tárolására szolgáló vagy az ehhez szükséges biztonsági létesítményeket a továbbiakban: Létesítmények) közvetlenül vagy közvetve érintik, a Vállalkozó fokozottan köteles figyelembe venni és betartani a biztonsági övezetre vonatkozó, a mindenkor hatályos jogszabályokban foglalt előírásokat. A kivitelezési munkák megkezdése előtt a Vállalkozó köteles a Létesítmények biztonsági övezetét - a Létesítmények üzemeltetőjének szakmai felügyelete mellett - kijelölni, annak a kivitelezési tevékenység alatti fenntartásáról, a keresztezett Létesítmények feltárásáról gondoskodni. Ennek során a Vállalkozó kötelezettsége a Létesítmények üzemeltetőjének szakmai felügyeletét megrendelni és annak költségeit viselni. A biztonsági övezet kijelölésének helyességéért a Létesítmények üzemeltetője felelős. Az egyértelműség érdekében a felek rögzítik, hogy amennyiben a Vállalkozó ezen kötelezettségét nem vagy nem megfelelően teljesíti, köteles a Megrendelő kárait megtéríteni, ideértve az esetlegesen kiszabott bírságokat is. Közbeszerzési eljárás kapcsán kötött Vállalkozási Szerződés esetén a Vállalkozó köteles mindenféle korlátozástól mentesen lehetővé tenni, hogy az Energia Központ, az Állami Számvevőszék, a Kormány által kijelölt belső ellenőrzési szerv, a fejezetek ellenőrzési szervezetei, a Kincstár, illetve az Irányító Hatóság és a Kifizető Hatóság, továbbá az Európai Bizottság, az európai Korrupcióellenes Iroda és az Európai Számvevőszék, illetve egyéb állami vagy uniós szerv vagy hatóság a Vállalkozási Szerződéssel kapcsolatos dokumentumokat átvizsgálja vagy helyszíni ellenőrzéseken ellenőrizze a projekt kivitelezését és teljes auditot végezzen számlázási vagy bármely más egyéb, a projekt finanszírozásával kapcsolatos dokumentumok alapján. A dokumentumoknak könnyen hozzáférhetőknek kell lenniük, úgy kell őket rendszerezni, hogy ez segítse az átvizsgálásukat. Ezek a vizsgálatok az átadás- átvételi igazolás kiadását követő hét éven belül történhetnek meg. Vállalkozó vállalja, hogy az 5/2015. (II.27.) NGM rendelet szerinti adatokat az EKÁER rendszerben rögzíti, azt nem delegálja a Címzett (átvevő) felé.

  • A hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás 6.1.2.1. A Szolgáltató a hibabejelentéseket, a hibabehatároló eljárás eredményét és a hibaelhárítás alapján tett intézkedéseket visszakövethető módon hangfelvétellel vagy egyéb elektronikus úton rögzíti, és az adatkezelési szabályok betartásával azt a hiba elhárításától számított egy évig megőrzi. 6.1.2.2. A Szolgáltató a hibabejelentéseket nyilvántartásba veszi, mely nyilvántartás minden hibabejelentésről a következő adatokat tartalmazza: - az Előfizető bejelentése alapján tartalmazza a) az Előfizető nevét, értesítési címét , telefonszámát vagy más elérhetőségét, b) az előfizetői szolgáltatás megnevezését, a hozzáférési pont címét, az előfizetői azonosító számot, c) a hibajelenség leírását, d) a hibabejelentés időpontját (év, hónap, nap, óra), - a Szolgáltató hibaelhárítási eljárása alapján tartalmazza e) a hiba okának behatárolására tett intézkedéseket és azok eredményét,

  • Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a honlapról is letölthető nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja.

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.

  • A telefonszolgáltatásra vonatkozó speciális rendelkezések (1) Az előfizetői jogviszony megszűnése esetén a Szolgáltató az Előfizető kérésére köteles igazolást kiállítani, melyben feltünteti a Szolgáltató megnevezését, székhelyét, az Előfizető nevét, a helyhez kötött telefonállomás kapcsolási számát, a felszerelés helyét, valamint a befizetett díj, vagy díjelőleg összegét és a befizetés dátumát, illetve – ha történt ilyen – a Szolgáltató által visszafizetett összeg nagyságát és a visszafizetés dátumát (2) Ha a Szolgáltató az előfizetői szolgáltatást más szolgáltatóval az előfizetői hurok átengedésére kötött szerződés alapján nyújtja, köteles az Előfizetőt az előfizetői hurok átengedésére irányuló szerződés felmondásáról az (1) bekezdésben írott módon haladéktalanul értesíteni.