Common use of Adatbiztonsági tájékoztató Clause in Contracts

Adatbiztonsági tájékoztató. A szolgáltatás igénybevételének és használatának szerződésszerű teljesítését, s így biztonságát szolgálja, ha a belépési jelszót az előfizetők időről időre megváltoztatják. Amennyiben a jelszó idegen harmadik személyek tudomására jutott vagy juthat, úgy a jelszót haladéktalanul meg kell változtatni. Az adott felhasználónév/jelszó ismeretében az azokkal elérhető minden szolgáltatás és adat illetéktelenek számára is használhatóvá válik, és azok eléréséből a felhasználót ki is zárhatja. A szolgáltatások használata ezekben az esetekben az Előfizető költségére történik. A jelszó megváltoztatására □ minden költség nélkül □ az ügyfélszolgálaton nyílik lehetőség A jelszó illetéktelen harmadik személyek számára történő hozzáférhetővé tételét számítógépes vírus is eredményezheti. Léteznek ugyanis olyan vírusok, amelyek nem törölnek adatokat, ellenben ismeretlen címzettek részére továbbítják az előfizetői jelszavakat. A legtöbb vírus e- mail-hez csatolt PROGRAMFILE-BAN jut el az előfizetőkhöz. Ennek elkerülése érdekében javasolt, hogy minden olyan PROGRAMFILE, amely e-mail-ben ismeretlen címről érkezik az előfizetőhöz, törlésre kerüljön, a dokumentum megnyitása nélkül. A Szolgáltató a vírusok kiszűrése érdekében letölthető vírusirtó program telepítését javasolja az előfizetők számára. A vírusirtó programok telepítésével és használatával kapcsolatos információk a xxxx://xxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxx internetes oldalon találhatóak. A Szolgáltató időről időre központosított vírusirtó megoldást alkalmazhat, melynek során a Szolgáltató által használt vírusirtó program a vírusos levelekből a rendszer által felismert vírusok irtását elvégzi és az irtás megtörténtének tényét e-mail-ben jelzi a címzettnek. Ha a talált vírus a program által nem írtható, úgy az eredeti csatolt FILE nevéhez további kiterjesztést hozzáadva a program csatol egy FILE-T, amelyben jelezzük a címzettnek, hogy az eredeti csatolt FILE vírussal fertőzött volt. Az utóbbi esetben az eredeti csatolmány törlésre kerül. A szolgáltatás igénybevételével továbbított küldemények titkosságát és a személyes adatok biztonságát fenyegető technológiák elleni védekezés lehetőségére is kínál megoldást a Szolgáltató. A hivatkozott technológiák alkalmazása során is elsősorban a belépési azonosítók és a jelszavak titokban tartása kerül veszélybe. A megfelelő védekezés hatásos eszköze a személyi tűzfal-szoftverek használata, melyek minden, az Internetről érkező, az Előfizető számítógépére küldött hálózati adatot ellenőriznek. Amennyiben azokat a felhasználó nem kérte, a programjelzést ad, illetve megakadályozza ezen adatok bejutását a számítógépre. Személyi tűzfal-szoftver letölthető a xxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxx internetes oldalról, ahol egyben a választott szoftver felhasználásával kapcsolatos minden további információ is rendelkezésre áll. A Szolgáltató ügyfélszolgálatán keresztül az Előfizető kérése és igénye esetén a fentebbiekben nem említett, a szolgáltatás igénybevételével továbbított küldemények titkosságának és a személyes adatok biztonságának megőrzése érdekében egyéb létező megoldásokról és lehetséges szolgáltatásokról is tájékoztatást nyújt, valamint megad minden szükséges információt és segítséget az előfizetők által önállóan végrehajtandó intézkedések maradéktalan teljesülése érdekében.

Appears in 2 contracts

Samples: Egyedi Előfizetői Szerződés, Egyedi Előfizetői Szerződés

Adatbiztonsági tájékoztató. A szolgáltatás igénybevételének és használatának szerződésszerű teljesítését, s így biztonságát szolgálja, ha a belépési jelszót az előfizetők időről időre megváltoztatják. Amennyiben olyan helyzet áll elő, hogy a jelszó idegen harmadik személyek tudomására jutott vagy juthat, úgy a jelszót haladéktalanul meg kell változtatni. Az adott felhasználónév/Ellenkező esetben előfordulhat, hogy az e-mail-ek illetéktelen harmadik személyek számára hozzáférhetővé válnak, illetve, hogy a hálózathoz történő csatlakozás nem jár eredménnyel. Ez utóbbi jelenséget ugyanis az is eredményezheti, hogy illetéktelen harmadik személy már bejelentkezett az illegálisan tudomására jutott jelszó ismeretében és belépési azonosító felhasználásával és az azokkal elérhető minden szolgáltatás és adat illetéktelenek számára is használhatóvá válikelőfizető nevében, és azok eléréséből az előfizető költségére használja a felhasználót ki is zárhatja. A szolgáltatások használata ezekben az esetekben az Előfizető költségére történikszolgáltatást. A jelszó megváltoztatására minden költség nélkül – a xxxx://xxx.xxxx-xxxxx.xx weboldalakon nyílik lehetőség. A jelszó megváltoztatásával kapcsolatos további információk az ügyfélszolgálaton nyílik lehetőség előbbiekben hivatkozott internetes oldalakon találhatóak. A jelszó illetéktelen harmadik személyek számára történő hozzáférhetővé tételét számítógépes hálózati vírus is eredményezheti. Léteznek ugyanis olyan vírusok, amelyek nem törölnek adatokat, ellenben ismeretlen címzettek részére továbbítják az előfizetői jelszavakat. A legtöbb vírus e- vírusok e-mail-hez csatolt PROGRAMFILE-BAN jut el programfileokban is eljuthatnak az előfizetőkhöz. Ennek elkerülése érdekében javasolt, hogy minden olyan PROGRAMFILEprogramfile, amely e-például e- mail-ben ismeretlen címről érkezik az előfizetőhöz, törlésre kerüljön, a dokumentum megnyitása nélkül. A Szolgáltató szolgáltató a vírusok kiszűrése érdekében ingyenesen letölthető vírusirtó program telepítését javasolja az előfizetők számára. A vírusirtó programok telepítésével és használatával kapcsolatos információk a xxxx://xxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxx internetes oldalon találhatóak. A Szolgáltató időről időre központosított vírusirtó megoldást alkalmazhat, melynek során a Szolgáltató által használt vírusirtó program a vírusos levelekből a rendszer által felismert vírusok irtását elvégzi és szolgáltató az irtás megtörténtének tényét e-mail-ben jelzi a címzettnek. Ha a talált vírus a program által nem írtható, úgy az eredeti csatolt FILE nevéhez további kiterjesztést hozzáadva a program csatol egy FILE-T, amelyben jelezzük a címzettnek, hogy az eredeti csatolt FILE vírussal fertőzött volt. Az utóbbi esetben az eredeti csatolmány törlésre kerül. A szolgáltatás igénybevételével továbbított küldemények titkosságát és a személyes adatok biztonságát fenyegető technológiák elleni védekezés lehetőségére is kínál megoldást a Szolgáltató. A hivatkozott technológiák alkalmazása során is elsősorban a belépési azonosítók és a jelszavak titokban tartása kerül veszélybe. A megfelelő védekezés hatásos eszköze a személyi tűzfal-szoftverek használata, melyek minden, az Internetről érkező, az Előfizető számítógépére küldött hálózati adatot ellenőriznek. Amennyiben azokat a felhasználó nem kérte, a programjelzést ad, illetve megakadályozza ezen adatok bejutását a számítógépre. Személyi tűzfal-szoftver letölthető a xxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxx internetes oldalról, ahol egyben a választott szoftver felhasználásával kapcsolatos minden további információ is rendelkezésre áll. A Szolgáltató ügyfélszolgálatán keresztül az Előfizető előfizető kérése és igénye esetén a fentebbiekben nem említett, a szolgáltatás igénybevételével továbbított küldemények titkosságának és a személyes adatok biztonságának megőrzése érdekében egyéb létező megoldásokról és lehetséges szolgáltatásokról is tájékoztatást nyújt, valamint megad minden szükséges információt és segítséget az előfizetők által önállóan végrehajtandó intézkedések maradéktalan teljesülése érdekében.

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételei, Általános Szerződési Feltételei

Adatbiztonsági tájékoztató. A szolgáltatás igénybevételének és használatának szerződésszerű teljesítését, s így biztonságát szolgálja, ha a belépési jelszót az előfizetők időről időre megváltoztatják. Amennyiben a jelszó idegen harmadik személyek tudomására jutott vagy juthat, úgy a jelszót haladéktalanul meg kell változtatni. Az adott felhasználónév/jelszó ismeretében az azokkal elérhető minden szolgáltatás és adat illetéktelenek számára is használhatóvá válik, és azok eléréséből a felhasználót ki is zárhatja. A szolgáltatások használata ezekben az esetekben az Előfizető költségére történik. A jelszó megváltoztatására minden költség nélkül az ügyfélszolgálaton nyílik lehetőség A jelszó illetéktelen harmadik személyek számára történő hozzáférhetővé tételét számítógépes vírus is eredményezheti. Léteznek ugyanis olyan vírusok, amelyek nem törölnek adatokat, ellenben ismeretlen címzettek részére továbbítják az előfizetői jelszavakat. A legtöbb vírus e- mail-hez csatolt PROGRAMFILE-BAN jut el az előfizetőkhöz. Ennek elkerülése érdekében javasolt, hogy minden olyan PROGRAMFILE, amely e-mail-ben ismeretlen címről érkezik az előfizetőhöz, törlésre kerüljön, a dokumentum megnyitása nélkül. A Szolgáltató a vírusok kiszűrése érdekében letölthető vírusirtó program telepítését javasolja az előfizetők számára. A vírusirtó programok telepítésével és használatával kapcsolatos információk a xxxx://xxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxx internetes oldalon találhatóak. A Szolgáltató időről időre központosított vírusirtó megoldást alkalmazhat, melynek során a Szolgáltató által használt vírusirtó program a vírusos levelekből a rendszer által felismert vírusok irtását elvégzi és az irtás megtörténtének tényét e-mail-ben jelzi a címzettnek. Ha a talált vírus a program által nem írtható, úgy az eredeti csatolt FILE nevéhez további kiterjesztést hozzáadva a program csatol egy FILE-T, amelyben jelezzük a címzettnek, hogy az eredeti csatolt FILE vírussal fertőzött volt. Az utóbbi esetben az eredeti csatolmány törlésre kerül. A szolgáltatás igénybevételével továbbított küldemények titkosságát és a személyes adatok biztonságát fenyegető technológiák elleni védekezés lehetőségére is kínál megoldást a Szolgáltató. A hivatkozott technológiák alkalmazása során is elsősorban a belépési azonosítók és a jelszavak titokban tartása kerül veszélybe. A megfelelő védekezés hatásos eszköze a személyi tűzfal-szoftverek használata, melyek minden, az Internetről érkező, az Előfizető számítógépére küldött hálózati adatot ellenőriznek. Amennyiben azokat a felhasználó nem kérte, a programjelzést ad, illetve megakadályozza ezen adatok bejutását a számítógépre. Személyi tűzfal-szoftver letölthető a xxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxx internetes oldalról, ahol egyben a választott szoftver felhasználásával kapcsolatos minden további információ is rendelkezésre áll. A Szolgáltató ügyfélszolgálatán keresztül az Előfizető kérése és igénye esetén a fentebbiekben nem említett, a szolgáltatás igénybevételével továbbított küldemények titkosságának és a személyes adatok biztonságának megőrzése érdekében egyéb létező megoldásokról és lehetséges szolgáltatásokról is tájékoztatást nyújt, valamint megad minden szükséges információt és segítséget az előfizetők által önállóan végrehajtandó intézkedések maradéktalan teljesülése érdekében.

Appears in 1 contract

Samples: Egyedi Előfizetői Szerződés

Adatbiztonsági tájékoztató. A szolgáltatás igénybevételének és használatának szerződésszerű teljesítését, s így biztonságát szolgálja, ha a belépési jelszót az előfizetők időről időre megváltoztatják. Amennyiben a jelszó idegen harmadik személyek tudomására jutott vagy juthat, úgy a jelszót haladéktalanul meg kell változtatni. Az adott felhasználónév/jelszó ismeretében az azokkal elérhető minden szolgáltatás és adat illetéktelenek számára is használhatóvá válik, és azok eléréséből a felhasználót ki is zárhatja. A szolgáltatások használata ezekben az esetekben az Előfizető költségére történik. A jelszó megváltoztatására minden költség nélkül az ügyfélszolgálaton nyílik lehetőség A jelszó illetéktelen harmadik személyek számára történő hozzáférhetővé tételét számítógépes vírus is eredményezheti. Léteznek ugyanis olyan vírusok, amelyek nem törölnek adatokat, ellenben ismeretlen címzettek részére továbbítják az előfizetői jelszavakat. A legtöbb vírus e- e-mail-hez csatolt PROGRAMFILE-BAN jut el az előfizetőkhöz. Ennek elkerülése érdekében javasolt, hogy minden olyan PROGRAMFILE, amely e-mail-ben ismeretlen címről érkezik az előfizetőhöz, törlésre kerüljön, a dokumentum megnyitása nélkül. A Szolgáltató a vírusok kiszűrése érdekében letölthető vírusirtó program telepítését javasolja az előfizetők számára. A vírusirtó programok telepítésével és használatával kapcsolatos információk a xxxx://xxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxx … xxxx://xxx.xxxxxxx.xxx/xxx/0.. internetes oldalon találhatóak. A Szolgáltató időről időre központosított vírusirtó megoldást alkalmazhat, melynek során a Szolgáltató által használt vírusirtó program a vírusos levelekből a rendszer által felismert vírusok irtását elvégzi és az irtás megtörténtének tényét e-mail-ben jelzi a címzettnek. Ha a talált vírus a program által nem írtható, úgy az eredeti csatolt FILE nevéhez további kiterjesztést hozzáadva a program csatol egy FILE-T, amelyben jelezzük a címzettnek, hogy az eredeti csatolt FILE vírussal fertőzött volt. Az utóbbi esetben az eredeti csatolmány törlésre kerül. A szolgáltatás igénybevételével továbbított küldemények titkosságát és a személyes adatok biztonságát fenyegető technológiák elleni védekezés lehetőségére is kínál megoldást a Szolgáltató. A hivatkozott technológiák alkalmazása során is elsősorban a belépési azonosítók és a jelszavak titokban tartása kerül veszélybe. A megfelelő védekezés hatásos eszköze a személyi tűzfal-szoftverek használata, melyek minden, az Internetről érkező, az Előfizető számítógépére küldött hálózati adatot ellenőriznek. Amennyiben azokat a felhasználó nem kérte, a programjelzést ad, illetve megakadályozza ezen adatok bejutását a számítógépre. Személyi tűzfal-szoftver letölthető a xxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxx xxxx://xxx.xxxxxx.xxx/xxxxxxx.xxxxxxxx.xxxxxxx.xxx? id=53687…………….. internetes oldalról, ahol egyben és a választott szoftver felhasználásával tűzfallal kapcsolatos minden további információ is rendelkezésre állinformációk, pedig megtekinthetők a xxx.xxxxxx.xxx -on a product menü pont alatt. A Szolgáltató ügyfélszolgálatán keresztül az Előfizető kérése és igénye esetén a fentebbiekben nem említett, a szolgáltatás igénybevételével továbbított küldemények titkosságának és a személyes adatok biztonságának megőrzése érdekében egyéb létező megoldásokról és lehetséges szolgáltatásokról is tájékoztatást nyújt, valamint megad minden szükséges információt és segítséget az előfizetők által önállóan végrehajtandó intézkedések maradéktalan teljesülése érdekében.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Adatbiztonsági tájékoztató. A szolgáltatás igénybevételének és használatának szerződésszerű teljesítését, s így biztonságát szolgálja, ha a belépési jelszót az előfizetők időről időre megváltoztatják. Amennyiben olyan helyzet áll elő, hogy a jelszó idegen harmadik személyek tudomására jutott vagy juthat, úgy a jelszót haladéktalanul meg kell változtatni. Az adott felhasználónév/Ellenkező esetben előfordulhat, hogy az e-mail-ek illetéktelen harmadik személyek számára hozzáférhetővé válnak, illetve, hogy a hálózathoz történő csatlakozás nem jár eredménnyel. Ez utóbbi jelenséget ugyanis az is eredményezheti, hogy illetéktelen harmadik személy már bejelentkezett az illegálisan tudomására jutott jelszó ismeretében és belépési azonosító felhasználásával és az azokkal elérhető minden szolgáltatás és adat illetéktelenek számára is használhatóvá válikelőfizető nevében, és azok eléréséből az előfizető költségére használja a felhasználót ki is zárhatja. A szolgáltatások használata ezekben az esetekben az Előfizető költségére történikszolgáltatást. A jelszó megváltoztatására minden költség nélkül – a xxxx://xxx.xxxx-xxxx.xx weboldalakon nyílik lehetőség. A jelszó megváltoztatásával kapcsolatos további információk az ügyfélszolgálaton nyílik lehetőség előbbiekben hivatkozott internetes oldalakon találhatóak. A jelszó illetéktelen harmadik személyek számára történő hozzáférhetővé tételét számítógépes hálózati vírus is eredményezheti. Léteznek ugyanis olyan vírusok, amelyek nem törölnek adatokat, ellenben ismeretlen címzettek részére továbbítják az előfizetői jelszavakat. A legtöbb vírus e- vírusok e-mail-hez csatolt PROGRAMFILE-BAN jut el programfileokban is eljuthatnak az előfizetőkhöz. Ennek elkerülése érdekében javasolt, hogy minden olyan PROGRAMFILEprogramfile, amely például e-mail-ben ismeretlen címről érkezik az előfizetőhöz, törlésre kerüljön, a dokumentum megnyitása nélkül. A Szolgáltató szolgáltató a vírusok kiszűrése érdekében ingyenesen letölthető vírusirtó program telepítését javasolja az előfizetők számára. A vírusirtó programok telepítésével és használatával kapcsolatos információk a xxxx://xxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxx internetes oldalon találhatóak. A Szolgáltató időről időre központosított vírusirtó megoldást alkalmazhat, melynek során a Szolgáltató által használt vírusirtó program a vírusos levelekből a rendszer által felismert vírusok irtását elvégzi és szolgáltató az irtás megtörténtének tényét e-mail-ben jelzi a címzettnek. Ha a talált vírus a program által nem írtható, úgy az eredeti csatolt FILE nevéhez további kiterjesztést hozzáadva a program csatol egy FILE-T, amelyben jelezzük a címzettnek, hogy az eredeti csatolt FILE vírussal fertőzött volt. Az utóbbi esetben az eredeti csatolmány törlésre kerül. A szolgáltatás igénybevételével továbbított küldemények titkosságát és a személyes adatok biztonságát fenyegető technológiák elleni védekezés lehetőségére is kínál megoldást a Szolgáltató. A hivatkozott technológiák alkalmazása során is elsősorban a belépési azonosítók és a jelszavak titokban tartása kerül veszélybe. A megfelelő védekezés hatásos eszköze a személyi tűzfal-szoftverek használata, melyek minden, az Internetről érkező, az Előfizető számítógépére küldött hálózati adatot ellenőriznek. Amennyiben azokat a felhasználó nem kérte, a programjelzést ad, illetve megakadályozza ezen adatok bejutását a számítógépre. Személyi tűzfal-szoftver letölthető a xxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxx internetes oldalról, ahol egyben a választott szoftver felhasználásával kapcsolatos minden további információ is rendelkezésre áll. A Szolgáltató ügyfélszolgálatán keresztül az Előfizető előfizető kérése és igénye esetén a fentebbiekben nem említett, a szolgáltatás igénybevételével továbbított küldemények titkosságának és a személyes adatok biztonságának megőrzése érdekében egyéb létező megoldásokról és lehetséges szolgáltatásokról is tájékoztatást nyújt, valamint megad minden szükséges információt és segítséget az előfizetők által önállóan végrehajtandó intézkedések maradéktalan teljesülése érdekében. A folyamatosan frissített on-line verzió megtalálható a xxxx://xxx.xxxx.xx/xxxx/xxx.xxxx honlapon.

Appears in 1 contract

Samples: Szerződést Felmondaná

Adatbiztonsági tájékoztató. A szolgáltatás igénybevételének és használatának szerződésszerű teljesítését, s így biztonságát szolgálja, ha a belépési jelszót az előfizetők időről időre megváltoztatják. Amennyiben a jelszó idegen harmadik személyek tudomására jutott vagy juthat, úgy a jelszót haladéktalanul meg kell változtatni. Az adott felhasználónév/jelszó ismeretében az azokkal elérhető minden szolgáltatás és adat illetéktelenek számára is használhatóvá válik, és azok eléréséből a felhasználót ki is zárhatja. A szolgáltatások használata ezekben az esetekben az Előfizető költségére történik. A jelszó megváltoztatására □ minden költség nélkül □ az ügyfélszolgálaton nyílik lehetőség A jelszó illetéktelen harmadik személyek számára történő hozzáférhetővé tételét számítógépes vírus is eredményezheti. Léteznek ugyanis olyan vírusok, amelyek nem törölnek adatokat, ellenben ismeretlen címzettek részére továbbítják az előfizetői jelszavakat. A legtöbb vírus e- e-mail-hez csatolt PROGRAMFILEprogramfile-BAN ban jut el az előfizetőkhöz. Ennek elkerülése érdekében javasolt, hogy minden olyan PROGRAMFILEprogramfile, amely e-mailemail-ben ismeretlen címről érkezik az előfizetőhöz, törlésre kerüljön, a dokumentum megnyitása nélkül. A Szolgáltató a vírusok kiszűrése érdekében letölthető vírusirtó program telepítését javasolja az előfizetők számára. A vírusirtó programok telepítésével és használatával kapcsolatos információk a xxxx://xxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxx internetes oldalon találhatóak. A Szolgáltató időről időre központosított vírusirtó megoldást alkalmazhat, melynek során a Szolgáltató által használt vírusirtó program a vírusos levelekből a rendszer által felismert vírusok irtását elvégzi és az irtás megtörténtének tényét e-mail-ben jelzi a címzettnek. Ha a talált vírus a program által nem írtható, úgy az eredeti csatolt FILE file nevéhez további kiterjesztést hozzáadva a program csatol egy FILEfile-Tt, amelyben jelezzük a címzettnek, hogy az eredeti csatolt FILE file vírussal fertőzött volt. Az utóbbi esetben az eredeti csatolmány törlésre kerül. A szolgáltatás igénybevételével továbbított küldemények titkosságát és a személyes adatok biztonságát fenyegető technológiák elleni védekezés lehetőségére is kínál megoldást a Szolgáltató. A hivatkozott technológiák alkalmazása során is elsősorban a belépési azonosítók és a jelszavak titokban tartása kerül veszélybe. A megfelelő védekezés hatásos eszköze a személyi tűzfal-szoftverek használata, melyek minden, az Internetről internetről érkező, az Előfizető számítógépére küldött hálózati adatot ellenőriznek. Amennyiben azokat a felhasználó nem kérte, a programjelzést ad, illetve megakadályozza ezen adatok bejutását a számítógépre. Személyi tűzfal-szoftver letölthető A Szolgáltató külön díj fizetése ellenében az Előfizető adatait, számítógépét védő, biztonságos internetezést lehetővé tevő egyéb szoftveres megoldást is kínálhat az Előfizető számára, mely hatékony védelmet nyújt a xxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxx internetes oldalrólügyfél számítógépére történő külső behatolások, ahol egyben vírusok ellen. A szolgáltatásról bővebben a választott szoftver felhasználásával kapcsolatos minden további információ is rendelkezésre állxxx.xxxxxxxxxx.xx oldalon nyújt tájékoztatást a Szolgáltató. A Szolgáltató nem vállal felelősséget a behívó szám rajta kívül álló okból való megváltozásáért (lehetnek olyan vírusok illetve egyéb programok amelyek azt megváltoztatják), valamint az Előfizető által látogatott oldalakon található egyes programok által okozott károkért. A Szolgáltató ügyfélszolgálatán keresztül az Előfizető kérése és igénye esetén a fentebbiekben nem említett, a szolgáltatás igénybevételével továbbított küldemények titkosságának és a személyes adatok biztonságának megőrzése érdekében egyéb létező megoldásokról és lehetséges szolgáltatásokról is tájékoztatást nyújt, valamint megad minden szükséges információt és segítséget az előfizetők által önállóan végrehajtandó intézkedések maradéktalan teljesülése érdekében.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek Internet Szolgáltatásra

Adatbiztonsági tájékoztató. A szolgáltatás igénybevételének és használatának szerződésszerű teljesítését, s így biztonságát szolgálja, ha a belépési jelszót az előfizetők időről időre megváltoztatják. Amennyiben olyan helyzet áll elő, hogy a jelszó idegen harmadik személyek tudomására jutott vagy juthat, úgy a jelszót haladéktalanul meg kell változtatni, ellenkező esetben előfordulhat, hogy az e-mail-em illetéktelen harmadik személyek számára hozzáférhetővé válnak, illetve, hogy a hálózathoz történő csatlakozás nem jár eredménnyel. Az adott felhasználónév/Ez utóbbi jelenséget ugyanis az is eredményezheti, hogy illetéktelen harmadik személy már bejelentkezett az illegálisan tudomására jutott jelszó ismeretében és belépési azonosító felhasználásával és az azokkal elérhető minden szolgáltatás és adat illetéktelenek számára is használhatóvá válikelőfizető nevében, és azok eléréséből az előfizető költségére használja a felhasználót ki is zárhatja. A szolgáltatások használata ezekben az esetekben az Előfizető költségére történikszolgáltatást. A jelszó megváltoztatására minden költség nélkül - a xxxx://xxxxxxxx.xxxxxx-xxxx.xx, xxx.xxxxx.xx weboldalon nyílik lehetőség. A jelszó megváltoztatásával kapcsolatos további információk az ügyfélszolgálaton nyílik lehetőség előbbiekben hivatkozott internetes oldalon találhatóak. A jelszó illetéktelen harmadik személyek számára történő hozzáférhetővé tételét számítógépes hálózati vírus is eredményezheti. Léteznek ugyanis olyan vírusok, amelyek nem törölnek adatokat, ellenben ismeretlen címzettek részére továbbítják az előfizetői jelszavakat. A legtöbb vírus vírusok e- mailmailhez csatolt programfile-hez csatolt PROGRAMFILE-BAN jut el ban is eljuthatnak az előfizetőkhöz. Ennek elkerülése érdekében javasolt, hogy minden olyan PROGRAMFILEprogramfile, amely például e-mail-ben ismeretlen címről érkezik az előfizetőhöz, törlésre kerüljön, a dokumentum megnyitása nélkül. A Szolgáltató szolgáltató a vírusok kiszűrése érdekében ingyenesen letölthető vírusirtó program telepítését javasolja az előfizetők számára. A vírusirtó programok program telepítésével és használatával kapcsolatos információk a xxxx://xxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxx xxxx://xxxxxxxx.xxxxxx-xxxx.xx, xxx.xxxxx.xx internetes oldalon találhatóak. A Szolgáltató időről időre központosított vírusirtó megoldást alkalmazhat, melynek során a Szolgáltató által használt vírusirtó program a vírusos levelekből a rendszer által felismert vírusok irtását elvégzi és az irtás megtörténtének tényét e-mail-ben jelzi a címzettnek. Ha a talált vírus a program által nem írtható, úgy az eredeti csatolt FILE nevéhez további kiterjesztést hozzáadva a program csatol egy FILE-T, amelyben jelezzük a címzettnekszolgáltató biztosítja előfizetői számára, hogy az eredeti csatolt FILE vírussal fertőzött voltelőfizetők belépési azonosítójuk és xxxxxxxxx megadásával ellenőrizhessék, hogy az általuk továbbítandó küldemények a megfelelő címzetthez kerültek-e továbbításra. Az utóbbi esetben az eredeti csatolmány törlésre kerülEnnek ellenőrzésére a böngészőben található “kis lakatra” történő kattintással nyílik lehetőség. A szolgáltatás igénybevételével továbbított küldemények titkosságát és a személyes adatok biztonságát fenyegető technológiák elleni védekezés lehetőségére is kínál megoldást a Szolgáltatószolgáltató. A hivatkozott technológiák alkalmazása során is elsősorban a belépési azonosítók és a jelszavak titokban tartása kerül veszélybe. A megfelelő védekezés egyszerű és hatásos eszköze a személyi tűzfal-szoftverek használata. Ezek lényege abban ragadható meg, melyek minden, hogy minden az Internetről Interneten érkező, bármely címről az Előfizető számítógépére előfizető részére küldött hálózati adatot ellenőriznekadat, információ megérkezése jelzésre kerül. Amennyiben azokat a felhasználó nem kérte, a programjelzést ad, illetve megakadályozza ezen adatok bejutását a számítógépre. Személyi A tűzfal-szoftver leggyakrabban a weboldalak használatával kapcsolatos jelenség létezését, mint például az úgynevezett cookie-k, azaz “sütik”: az azonosítást célzó mini-szoftverek bejelentkezését jelzi az előfizetők számára. A személyi tűzfal-szoftver ingyenesen letölthető a xxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxx xxxx://xxxxxxxx.xxxxxx-xxxx.xx, xxx.xxxxx.xx internetes oldalról, ahol egyben a választott szoftver felhasználásával kapcsolatos minden további információ is rendelkezésre áll. A Szolgáltató szolgáltató ügyfélszolgálatán keresztül az Előfizető előfizető kérése és igénye esetén a fentebbiekben nem említett, a szolgáltatás igénybevételével továbbított küldemények titkosságának és a személyes adatok biztonságának megőrzése érdekében egyéb létező megoldásokról és lehetséges szolgáltatásokról is tájékoztatást nyújt, valamint megad minden szükséges információt és segítséget az előfizetők által önállóan végrehajtandó intézkedések maradéktalan teljesülése érdekében. az előfizető neve (cégszerű megnevezése), címe (lakóhely, tartózkodási hely, székhely) 249/2001. (XII. 18.) Korm. rendelet 6. § (4) bekezdés a.) pont az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése, a szerződésszerű teljesítés érdekében /a szerződés megszűnéséig. a természetes személy előfizető leánykori neve, anyja neve, születési helye és ideje 249/2001. (XII. 18.) Korm. rendelet 6. § (4) bekezdés b.) pont az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződésszerű teljesítés érdekében /a szerződés megszűnéséig kiskorú természetes személy esetén a törvényes képviselő lakóhelye (tartózkodási helye), leánykori neve, anyja neve, születési helye és ideje is; 249/2001. (XII. 18.) Korm. rendelet 6. § (4) bekezdés c.) pont az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződésszerű teljesítés érdekében /a szerződés megszűnéséig az előfizető számlázási címe (amennyiben eltér a lakhelytől/tartózkodási helytől), az előfizető hozzájárulása az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve a hírközlési szolgáltatás elérhetővé tétele, valamint az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése/a szerződés megszűnéséig az előfizető személyi igazolvány száma az előfizető hozzájárulása az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve a hírközlési szolgáltatás elérhetővé tétele, valamint az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése/a szerződés megszűnéséig az előfizetői hozzáférési pont az előfizető hozzájárulása a szolgáltatás elérhetővé tétele az létesítési címe (amennyiben eltér a lakhelytől/tartózkodási vagy a székhelytől) előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződésszerű teljesítés érdekében, hibaelhárítás, karbantartás/a szerződés megszűnéséig előfizető e-mail címe(i) az előfizető hozzájárulása a szolgáltatás elérhetővé tétele, az előfizetői szerződés teljesítésének az elősegítésére irányuló együttműködés, illetve az előfizetői szerződés szerződésszerű teljesítése érdekében történő figyelemmel kísérése /a szerződés megszűnéséig. kapcsolattartó személy neve és telefonszáma az előfizető hozzájárulása* az előfizetői szerződés teljesítésének az elősegítésére irányuló együttműködés, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződésszerű teljesítés érdekében /a szerződés megszűnéséig nem természetes személy előfizető esetén a kapcsolattartó személy neve és telefonszáma a kapcsolattartó személy hozzájárulása* az előfizetői szerződés teljesítésének az elősegítésére irányuló együttműködés, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződésszerű teljesítés érdekében /a szerződés megszűnéséig az előfizető aláírása írásbeli szerződés esetén az előfizető hozzájárulása az előfizetői szerződés érvényessége alatt tett előfizetői nyilatkozatok, illetve jogcselekmények érvényességének az ellenőrzése /a szerződés megszűnéséig a forgalom vagy egyéb szolgáltatás típusa kezdő időpontja és időtartama, továbbá a letöltött és/vagy feltöltött adat terjedelme 2001. évi XL tv. 59. § (2) bekezdés f.) pont az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződésszerű teljesítés érdekében / a számla teljesítésének határidejét követő hat hónapig, illetőleg a díjtartozás elévüléséig a díjfizetéssel és a díjtartozással összefüggő adatok 2001. évi XL tv. 59. § (2) bekezdés h.) pont az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződésszerű teljesítés érdekében / a számla teljesítésének határidejét követő hat hónapig, illetőleg a díjtartozás elévüléséig a tartozás hátrahagyása esetén az előfizetői szerződés felmondásának eseményei 2001. évi XL tv. 59. § (2) bekezdés i.) pont az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződésszerű teljesítés érdekében /a számla teljesítésének határidejét követő hat hónapig, illetőleg a díjtartozás elévüléséig Előfizető hozzájárulása szerinti szermélyes adatok előfizető hozzájárulása ** tudományos, közvélemény vagy piackutatás, valamint direktmarketing tevékenység folytatása céljából / az előfizető hozzájárulásának visszavonásáig, illetve a szerződés megszűnéséig. közös adatállománnyal kapcsolatos adatkezeléshez jogszabályban előírt adatok 2001. évi XL. tv. 15.§ (2) és előfizetői hozzájárulás szolgáltatás elérhetővé tétele, az előfizetői szerződés teljesítésének az elősegítésére irányuló együttműködés, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződésszerű teljesítés érdekében / a szerződésből adódó jogok és kötelezettségek elévüléséig Előfizető neve, e-mail címe lakcíme, nem természetes személy előfizető esetén a nem természetes személy neve, székhelye/telephelye, 2001. évi XL. tv. 62.§ (1) és előfizetői hozzájárulás** Elektronikus címtár létrehozatala és működtetése céljából az előfizető hozzájárulásának visszavonásáig, illetve a használó(k) neve, email-címe szerződés megszűnéséig * Az előfizető/használó/kapcsolattartó személy a csillaggal jelölt hozzájárulását nem köteles megadni. ** az előfizető hozzájáruló nyilatkozatának módosítására, illetőleg visszavonására az 5. pont

Appears in 1 contract

Samples: www.global-line.hu

Adatbiztonsági tájékoztató. A szolgáltatás igénybevételének és használatának szerződésszerű teljesítését, s így biztonságát szolgálja, ha a belépési jelszót az előfizetők időről időre megváltoztatják. Amennyiben olyan helyzet áll elő, hogy a jelszó idegen harmadik személyek tudomására jutott vagy juthat, úgy a jelszót haladéktalanul meg kell változtatni. Az adott felhasználónév/Ellenkező esetben előfordulhat, hogy az e-­‐mail-­‐ek illetéktelen harmadik személyek számára hozzáférhetővé válnak, illetve, hogy a hálózathoz történő csatlakozás nem jár eredménnyel. Ez utóbbi jelenséget ugyanis az is eredményezheti, hogy illetéktelen harmadik személy már bejelentkezett az illegálisan tudomására jutott jelszó ismeretében és belépési azonosító felhasználásával és az azokkal elérhető minden szolgáltatás és adat illetéktelenek számára is használhatóvá válikelőfizető nevében, és azok eléréséből az előfizető költségére használja a felhasználót ki is zárhatja. A szolgáltatások használata ezekben az esetekben az Előfizető költségére történikszolgáltatást. A jelszó megváltoztatására minden költség nélkül – a xxxx://xxx.xxxx-­‐xxxx.xx weboldalakon nyílik lehetőség. A jelszó megváltoztatásával kapcsolatos további információk az ügyfélszolgálaton nyílik lehetőség előbbiekben hivatkozott internetes oldalakon találhatóak. A jelszó illetéktelen harmadik személyek számára történő hozzáférhetővé tételét számítógépes hálózati vírus is eredményezheti. Léteznek ugyanis olyan vírusok, amelyek nem törölnek adatokat, ellenben ismeretlen címzettek részére továbbítják az előfizetői jelszavakat. A legtöbb vírus e- mail-hez vírusok e-­‐mail-­‐hez csatolt PROGRAMFILE-BAN jut el programfileokban is eljuthatnak az előfizetőkhöz. Ennek elkerülése érdekében javasolt, hogy minden olyan PROGRAMFILEprogramfile, amely e-mail-ben például e-­‐mail-­‐ben ismeretlen címről érkezik az előfizetőhöz, törlésre kerüljön, a dokumentum megnyitása nélkül. A Szolgáltató szolgáltató a vírusok kiszűrése érdekében ingyenesen letölthető vírusirtó program telepítését javasolja az előfizetők számára. A vírusirtó programok telepítésével és használatával kapcsolatos információk a xxxx://xxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxx internetes oldalon találhatóak. A Szolgáltató időről időre központosított vírusirtó megoldást alkalmazhat, melynek során a Szolgáltató által használt vírusirtó program a vírusos levelekből a rendszer által felismert vírusok irtását elvégzi és szolgáltató az irtás megtörténtének tényét e-mail-ben jelzi a címzettnek. Ha a talált vírus a program által nem írtható, úgy az eredeti csatolt FILE nevéhez további kiterjesztést hozzáadva a program csatol egy FILE-T, amelyben jelezzük a címzettnek, hogy az eredeti csatolt FILE vírussal fertőzött volt. Az utóbbi esetben az eredeti csatolmány törlésre kerül. A szolgáltatás igénybevételével továbbított küldemények titkosságát és a személyes adatok biztonságát fenyegető technológiák elleni védekezés lehetőségére is kínál megoldást a Szolgáltató. A hivatkozott technológiák alkalmazása során is elsősorban a belépési azonosítók és a jelszavak titokban tartása kerül veszélybe. A megfelelő védekezés hatásos eszköze a személyi tűzfal-szoftverek használata, melyek minden, az Internetről érkező, az Előfizető számítógépére küldött hálózati adatot ellenőriznek. Amennyiben azokat a felhasználó nem kérte, a programjelzést ad, illetve megakadályozza ezen adatok bejutását a számítógépre. Személyi tűzfal-szoftver letölthető a xxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxx internetes oldalról, ahol egyben a választott szoftver felhasználásával kapcsolatos minden további információ is rendelkezésre áll. A Szolgáltató ügyfélszolgálatán keresztül az Előfizető előfizető kérése és igénye esetén a fentebbiekben nem említett, a szolgáltatás igénybevételével továbbított küldemények titkosságának és a személyes adatok biztonságának megőrzése érdekében egyéb létező megoldásokról és lehetséges szolgáltatásokról is tájékoztatást nyújt, valamint megad minden szükséges információt és segítséget az előfizetők által önállóan végrehajtandó intézkedések maradéktalan teljesülése érdekében. A folyamatosan frissített on-­‐line verzió megtalálható a xxxx://xxx.xxxx.xx/xxxx/xxx.xxxx honlapon.

Appears in 1 contract

Samples: www.lastmile.hu

Adatbiztonsági tájékoztató. A szolgáltatás igénybevételének és használatának szerződésszerű teljesítését, s így biztonságát szolgálja, ha a belépési jelszót az előfizetők időről időre megváltoztatják. Amennyiben olyan helyzet áll elő, hogy a jelszó idegen harmadik személyek tudomására jutott vagy juthat, úgy a jelszót haladéktalanul meg kell változtatni. Az adott felhasználónév/jelszó ismeretében Ellenkező esetben előfordulhat, hogy az azokkal elérhető minden szolgáltatás és adat illetéktelenek számára is használhatóvá válike-mail postaládák vagy más, és azok eléréséből a felhasználót ki is zárhatja. A szolgáltatások használata ezekben az esetekben az Előfizető költségére történikáltal kezelt saját adatok illetéktelen harmadik személyek számára hozzáférhetővé válnak. A jelszó megváltoztatására - minden költség nélkül az ügyfélszolgálaton internetes ügyfélszolgálat weboldalán (az ÁSZF 1.2. pontja) nyílik lehetőség lehetőség. A jelszó megváltoztatásával kapcsolatos további információk az előbbiekben hivatkozott internetes oldalon találhatóak. A jelszó illetéktelen harmadik személyek számára történő hozzáférhetővé tételét számítógépes hálózati vírus is eredményezheti. Léteznek ugyanis olyan vírusok, amelyek nem törölnek adatokat, ellenben ismeretlen címzettek részére továbbítják az előfizetői adatokat, többek közt jelszavakat. A legtöbb vírus vírusok e- mail-hez mailhez csatolt PROGRAMFILE-BAN jut el program fájlokban is eljuthatnak az előfizetőkhöz. Ennek elkerülése érdekében javasolt, hogy minden olyan PROGRAMFILEprogram fájl, amely e-mail-ben ismeretlen címről érkezik az előfizetőhöz, törlésre kerüljön, a dokumentum az e-mail megnyitása nélkül. A Szolgáltató a vírusok kiszűrése érdekében letölthető vírusirtó program telepítését javasolja az előfizetők számára. A vírusirtó programok telepítésével és használatával kapcsolatos információk Szolgáltató ezen felül vírusellenőrző rendszert üzemeltet a xxxx://xxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxx internetes oldalon találhatóak. A Szolgáltató időről időre központosított vírusirtó megoldást alkalmazhatlevelező kiszolgálón, melynek során mely a Szolgáltató által használt vírusirtó program rajta átmenő levelek tartalmát ellenőrizve kiszűri a vírusos levelekből a rendszer által felismert vírusok irtását elvégzi és az irtás megtörténtének tényét e-mail-ben jelzi a címzettnek. Ha a talált vírus a program által nem írtható, úgy az eredeti csatolt FILE nevéhez további kiterjesztést hozzáadva a program csatol egy FILE-T, amelyben jelezzük a címzettnek, hogy az eredeti csatolt FILE vírussal fertőzött volt. Az utóbbi esetben az eredeti csatolmány törlésre kerülveszélyes kódokat. A szolgáltatás igénybevételével továbbított küldemények titkosságát és a személyes adatok biztonságát fenyegető technológiák elleni védekezés lehetőségére is kínál megoldást a Szolgáltató. A hivatkozott technológiák alkalmazása során is elsősorban a belépési azonosítók és a jelszavak titokban tartása kerül veszélybe. A megfelelő védekezés egyszerű és hatásos eszköze a személyi tűzfal-szoftverek tűzfalszoftverek használata. Ezek lényege abban áll, melyek mindenhogy minden az Internetről, az Internetről érkező, az Előfizető bármely címről a felhasználó számítógépére küldött hálózati adatot ellenőriznek. Amennyiben azokat adat, információ először a tűzfalszoftverhez érkezik, majd a megfelelő biztonsági ellenőrzés után továbbengedi a többi program és végül a felhasználó nem kérte, számára. A tűzfalszoftver leggyakrabban a programjelzést ad, illetve megakadályozza ezen adatok bejutását weboldalak használatával kapcsolatos biztonsági problémákat jelzi a számítógéprefelhasználó számára. Személyi tűzfal-szoftver letölthető a xxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxx internetes oldalról, ahol egyben a választott szoftver A személyi tűzfalszoftver felhasználásával kapcsolatos minden további információ is rendelkezésre állinformációt megtalál az adott szoftver gyártójának weboldalán. A Szolgáltató ügyfélszolgálatán keresztül az Előfizető kérése és igénye esetén a fentebbiekben fentiekben nem említett, a szolgáltatás igénybevételével továbbított küldemények titkosságának és a személyes adatok biztonságának megőrzése érdekében egyéb létező megoldásokról és lehetséges szolgáltatásokról is tájékoztatást nyújt, valamint megad minden szükséges információt és segítséget az előfizetők által önállóan végrehajtandó intézkedések maradéktalan teljesülése érdekébenteljesítése érdekéhen.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek