Adatellenőrzés, hangfelvétel mintaszakaszok

Adatellenőrzés, hangfelvétel. Az Érintett elfogadja, hogy a Lízingbeadó jogosult az Érintettől a szerződésekben foglalt szolgáltatások ellátása, az Érintett kötelezettségeinek ellenőrzése, a Lízingbeadó vállalásainak teljesítése céljából az Érintett személyi, betét-, hitel- és kockázati adataira vonatkozó tájékoztatást és ilyen információkat tartalmazó dokumentumokat akár elektronikus úton vagy telefonon bekérni, ellenőrizni és tárolni. A szolgáltatott dokumentumoknak – kivéve az elektronikus úton továbbított dokumentumokat – eredetinek vagy közjegyző által hitelesített másolatnak kell lenniük. Az Érintett hozzájárul ahhoz, hogy a Lízingbeadó a személyazonosításra használt okmányok jogosulatlan felhasználásának megakadályozása érdekében a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatal adatszolgáltatása alapján ellenőrizze a közölt személyes adatokat, okmányokat, illetve a nyilvántartásból való esetleges kikerülés okát és idejét. Amennyiben az Érintett a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény 2. § (1) alapján adatletiltási jogát érvényesítette, úgy a Lízingbeadóval kötött bármely szerződés esetén úgy kell tekinteni, hogy a szerződés megkötésével eseti engedélyt adott a tilalommal érintett adatok kiadására is. Az Érintett elfogadja, illetve hozzájárul ahhoz, hogy a Lízingbeadó a telefonon megbízást adó, vagy a Lízingbeadóval telefonon kapcsolatot felvevő Lízingbevevővel, Egyetemleges kötelezettel, Egyéb biztosítékot nyújtóval folytatott telefonbeszélgetést, illetőleg a Lízingbeadó által kezdeményezett bármely telefonhívást jogosult hangfelvételen rögzíteni, és az ilyen hangfelvételt panaszkezelési, igényérvényesítési, elszámolási és biztonsági célból jogosult tárolni és felhasználni. Az Érintett tudomásul veszi, hogy az itt meghatározottakhoz a Ptk. szerinti hozzájárulása szükséges, amely hozzájárulás megadottnak tekintendő azzal, hogy a telefonbeszélgetés megkezdésekor a Hitelező a hangfelvétel készítésére és tárolására az Érintett figyelmét kifejezetten felhívja, és az Érintett azt kifejezett nyilatkozatával, vagy a telefonbeszélgetés folytatásával tudomásul veszi. A hangfelvételek tárolására a jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően kerül sor. A jelen fejezetben nem szabályozott kérdésekben a Lombard Lízing Csoport külső jogi és adatvédelmi tájékoztatója az irányadó, amely megtalálható a xxx.xxxxxxx.xx weboldalon. A hatályos Hpt. 279.§ (16) bekezdése értelmében „a pénzügyi intézmény az ügyfél számára nem kedvezőtle...

Related to Adatellenőrzés, hangfelvétel

  • Kiemelés elleni védelem Az ajtóra eredetileg vagy utólag felszerelt olyan műszaki megoldás, amely kívülről történő támadás esetén meg- akadályozza a zárt ajtónak a zsanérról való leemelését.

  • Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Honvédelem Szociális védelem Közrend és biztonság

  • Reteszhúzás elleni védelem A kétszárnyú ajtók rögzített szárnyai reteszhúzás ellen akkor vannak védve, ha a szárny reteszei (csúszó-, áthajtó- vagy elfordítós rigli) ellenállnak a külső feszítést követő elmozdításnak. (Ilyen pl. facsavar egy furaton keresztül a reteszen át, vagy akár egy belülről beszorított és lecsava- rozott ék a nem nyíló szárny alá stb.). Megfelel a reteszhú- zás elleni védelemnek a billenőkaros szerkezet.

  • A szerződéssel kapcsolatos feltételek III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás:

  • Az általános szerződési feltételek elérhetősége 1.6.1. A Szolgáltató az ÁSZF-et az ügyfélszolgálatán és internetes oldalán teszi hozzáférhetővé. A Szolgáltató az ÁSZF-et tartós adathordozón vagy elektronikus levélben térítésmentesen, illetve az előfizető kérésére nyomtatott formában bocsátja előfizetői számára rendelkezésre.

  • Megvásárolható termékek, szolgáltatások köre 4.1. A megjelenített termékek kizárólag online rendelhetők meg. A termékekre vonatkozóan megjelenített árak forintban értendők, tartalmazzák a törvényben előírt áfát, azonban nem tartalmazzák a házhoz szállítás díját. Külön csomagolási költség nem kerül felszámításra.

  • A fenntarthatósági kockázatok hozamra gyakorolt hatása Az eszközalap befektetési hátterét adó mögöttes eszközök köre nem ki- fejezetten fenntarthatósági szempontok alapján került meghatározásra. Az eszközalapban található mögöttes eszközök között az ipari termelő- szektor, az energiaipar, a nyersanyag-termelés, és az ingatlanszektor sze- repel kisebb súllyal, melyek fenntarthatósági kockázatokat hordozhatnak. Fenntarthatósági kockázatokat jelentenek az alábbi tényezők, és negatív hatással lehetnek az egyes érintett mögöttes eszközök hozamára: • A fogyasztói szokások fenntarthatósági irányú megváltozása negatí- van érintheti a hagyományos ipari szektor vállalatait, mivel a termékek iránti kereslet csökkenését eredményezheti. • A növekvő nyersanyag- és energiaköltségek fenntarthatósági kocká- zatot jelentenek a hagyományos termelőszektor eredményességére nézve. • Az energiaipart tekintve a hagyományos technológiák alacsony emisz- sziójú technológiákra cserélése szintén kockázatokat hordoz, az alkal- mazkodás ráfordításokat igényel. • A növekvő kutatási-fejlesztési-innovációs költségek csökkenthetik a hagyományos gazdaság profitabilitását rövid-közép távon. • A klímaváltozásból eredő extrém időjárási körülmények (viharok, ára- dások) fizikai kockázatot jelentenek az ingatlanszektorra. A létesítmé- nyekben, eszközökben és gépekben keletkező károk profithatása csökkentheti az érintett vállalatok részvényeinek árfolyamát. • Ugyancsak profitcsökkentő hatású lehet az ingatlanok energia ellá- tása, amennyiben hagyományos energiafelhasználással és szigetelés- sel rendelkeznek, illetve az ilyen ingatlanok iránti kereslet csökkenhet, vagy csak alacsonyabb árért, bérleti díjért lesznek értékesíthetők. Kor- szerűsítésük esetén pedig a megfelelő átalakítás rövid-közép távon a profitot csökkentő jelentősebb beruházással járhat. • Általában az állampapírok esetén (melyek az eszközalapban is meg- találhatók) egyes külföldi befektetők saját szempontjaiknak megfele- lően foghatnak fel bizonyos, a kibocsátó országra vonatkozó környe- zeti vagy társadalompolitikai intézkedéseket, történéseket, ami az adott ország állampapírjai esetében keresletcsökkenést vagy éppen jelentősebb eladást indíthat el, ami árfolyamcsökkenéshez vezethet. Ezek a fenntarthatósági szempontoktól is függő, akár szubjektív érté- keléseket is magukba foglaló, interpretációk így negatívan is befolyá- solhatják a várható hozamot.

  • Az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei 2.3.1.1. Előfizetői szolgáltatások – az ÁSZF-ben megjelölt kivétellel – csak írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehetők igénybe. Soros hálózat esetén az Előfizető a Szolgáltató által biztosított csatornakiosztást veheti igénybe, nem soros hálózat esetén az Előfizető díjcsomagok és egyben csatornacsomagok (továbbiakban: díjcsomagok) közül választhat, valamint a díjcsomag mellett külön előfizethet kiegészítő/prémium szolgáltatásra. Az Előfizető – az ÁSZF 4. sz. mellékletében rögzített eltérő rendelkezés vagy a Szolgáltatóval való eltérő megállapodás hiányában – bármely díjcsomagot igénybe veheti, illetve a jelen ÁSZF feltételei szerint módosíthatja választását. Kiegészítő/prémium szolgáltatás igénybevételének feltétele valamely csatornacsomagra vonatkozó előfizetői szerződés fennállta. A Szolgáltató új díjcsomagokat alakíthat ki saját döntése alapján, illetve a díjcsomagban levő csatornákat (továbbiakban: médiaszolgáltatások vagy csatornák) az Előfizető előzetes értesítése mellett megváltoztathatja az egyoldalú szerződésmódosítás szabályai szerint.

  • Az Eladó visszatérítési kötelezettségének módja A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelő elállás vagy felmondás esetén az Eladó a fogyasztónak visszajáró összeget a fogyasztó által igénybe vett fizetési móddal megegyező módon téríti vissza. A fogyasztó kifejezett beleegyezése alapján az Eladó a visszatérítésre más fizetési módot is alkalmazhat, de a fogyasztót ebből adódóan semmilyen többletdíj nem terhelheti. A Fogyasztó által hibásan és/vagy pontatlanul megadott bankszámlaszám vagy postai cím következtében történő késedelem miatt az Eladó-t felelősség nem terheli.

  • A szolgáltatás igénybevételének feltételei (1) A Szolgáltató a szolgáltatást csak azokon a meghatározott társszolgáltatói hozzáférési pontokon nyújtja, melyekre vonatkozóan a társszolgáltatóval az Eht-ban és külön jogszabályban meghatározottak szerint helyi hurok átengedési szerződést kötött, és a szolgáltatás nyújtásához szükséges műszaki feltételek adottak. Az előfizetői hozzáférési pont Előfizető által kezdeményezett áthelyezése is csak a fentiekben meghatározott, a szolgáltatással ellátható területekre lehetséges.