Adatkezelés, adatvédelem. 10.1. A jelen ÁSZF-hez kapcsolódó személyes adatok kezelésének jogalapja, a jelen ÁSZF megkötése és annak teljesítése, illetve a Felek jogos érdeke a kapcsolattartás az együttműködés megvalósítása érdekében, valamint – például számlázás esetén – jogszabályi kötelezettség teljesítése. A felek a magukkal kapcsolatosan a másik félhez meghatározott (így különösen jelen ÁSZF teljesítése és kapcsolattartás) célból továbbított személyes adatok tekintetében egymás vonatkozásában adatkezelőnek minősülnek és adatkezelői tevékenységük ellátása során adatfeldolgozóként kizárólag hivatalos jogi tanácsadójukat, esetleg könyvelőjüket jogosultak igénybe venni, ezen túlmenően a hatályos adatvédelmi jogszabályi előírásoknak megfelelően további adatfeldolgozót nem vehetnek igénybe. A Szolgáltató a Felhasználó által a Szolgáltatás használata során megadott egyes adatok (például számla adatok) vonatkozásában adatfeldolgozónak minősül. A Felek kötelesek, a másik féllel kapcsolatosan tudomásukra jutott személyes és egyéb adatokat a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet, General Data Protection Regulation) szóló, Európai Parlament és Tanács 2016. április 27-i (EU) 2016/679 Rendelet (továbbiakban: „GDPR”), valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII törvény („Infotv.”), valamint egyéb adat - és titokvédelmi szabályok előírásainak megfelelően feldolgozni, és sem a jelen ÁSZF időbeli hatálya, érvényessége alatt, sem annak megszűnését követően a jelen ÁSZF-ben foglalt jogviszonytól eltérően, a másik fél írásbeli engedélye nélkül, saját, valamint harmadik személyek céljaira nem használhatják fel, harmadik személyek számára nem tehetik hozzáférhetővé, azzal egyéb módon sem élhetnek vissza. 10.2. A Szolgáltató adatkezelésével kapcsolatos további információk a Szolgáltató vonatkozó Adatkezelési Tájékoztatójában találhatóak, amely a következő címen érhető el: xxxxx://xxx.xxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxx/ 10.3. Felek tevékenységi körükben kötelesek gondoskodni az adatok biztonságáról, kötelesek továbbá megtenni azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítani azokat az eljárási szabályokat, amelyek a GDPR és az Infotv., valamint az egyéb adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükségesek. A Felek kötelesek a másik fél által átadott személyes adatokat megfelelő intézkedésekkel védeni, különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés ellen. 10.4. A jelen ÁSZF bármely okból történő megszűnése, illetve a Szolgáltatás Felhasználó részére történő nyújtásának megszűnése, megszüntetése esetén a Szolgáltatás használatával összefüggésben a Felhasználó, mint adatkezelő által a Szolgáltató, mint adatfeldolgozó tudomására hozott vagy számára hozzáférhetővé tett személyes adatokkal kapcsolatban a Szolgáltató a következőek szerint jár el. Az ÁSZF bármely okból történő megszűnésének napját követő 3 hónapon belül a Szolgáltató a részére továbbított adatokat véglegesen és visszavonhatatlanul törli, kivéve azon adatokat, melyek felhasználására statisztikai célból továbbra is szükség van, ebben az esetben azonban a Szolgáltató az adatokat anonimizálja, illetve oly módon felismerhetetlenné teszi, hogy abból sem a Felhasználóra, sem egyéb harmadik személyre ne lehessen következtetni. Az adatok végleges törlése előtt a Szolgáltató felajánlja a Felhasználó részére, hogy a Szolgáltatásban tárolt adatait, bizonylatait stb. lementhesse. Ennek elmaradásából eredő következményekért a Szolgáltató nem tehető felelőssé.
Appears in 7 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Adatkezelés, adatvédelem. 10.11. Személyes adat az olyan adat, adatból levonható következtetés, amely egy meghatározott természetes személlyel (továbbiakban: érintett) kapcsolatba hozható. A jelen ÁSZF-hez Biztosító ügyfeleinek személyi körülményeire, vagyoni helyzetére, illetve a Biztosítóval kötött biztosítási szerződéseiben megjelenő személyes adat, amennyiben a Biztosító rendelkezésére áll, biztosítási titoknak minősül. E személyes adatokon kívül biztosítási titoknak minősül a Biztosító rendelkezésére álló, ügyfeleinek gazdálkodására, illetve a Biztosítóval kötött biztosítási szerződéseire vonatkozó valamennyi adat.
2. A Biztosító személyes adatokat a biztosítási szerződés létrejöttével, nyilvántartásával és biztosítási szolgáltatás teljesítésével összefüggésben kezel. Az adatszolgáltatás önkéntes. Az adatkezelés céljával összefüggésben a Biztosító tudomására jutott adatokat a Biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény (a továbbiakban: „ Bit. ”)értelmében az ügyfél külön hozzájárulása nélkül kezelheti. E törvényi felhatalmazás kizárólag azon személyes adatokra vonatkozik, amelyek nem minősülnek egészségügyi, illetve azokhoz kapcsolódó személyes adatoknak. Az ügyfél egészségi állapotával összefüggő adatokat a Biztosító a Bit. vonatkozó rendelkezésében meghatározott célokból, az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezelésének jogalapjakezeléséről szóló 1997. évi XLVII. törvény rendelkezései szerint, kizárólag az érintett írásbeli hozzájárulásával kezelheti.
3. A Biztosító ügyfele saját személyes, nyilvántartott, illetve továbbított adatairól a jelen ÁSZF megkötése törvényekben rögzített korlátozásokkal jogosult tájékoztatást kapni, kérésére adatait a Biztosító nyilvántartásában módosítja.
4. A Biztosító és annak teljesítéseügynöke a személyes adatokat a biztosítási, illetve megbízási jogviszony fennállásának idején, valamint azon időtartam alatt kezelheti, ameddig a biztosítási és megbízási jogviszonnyal kapcsolatban igény érvényesíthető. A Biztosító és ügynöke köteles törölni minden olyan, Ügyfeleivel, volt Ügyfeleivel vagy létre nem jött biztosítási szerződéssel kapcsolatos személyes adatot, amelynek kezelése esetében az adatkezelési cél megszűnt, vagy amelynek kezeléséhez az érintett hozzájárulása nem áll rendelkezésre, illetve amelynek kezeléséhez nincsen törvényes jogalap. Az adattovábbítási nyilvántartásban szereplő személyes adatokat a Biztosító az adattovábbítástól számított 5 év elteltével, az ügyfél egészségi állapotával összefüggő, valamint az adatvédelmi törvény szerint különleges adatnak minősülő adatok továbbítása esetén 20 év elteltével köteles törölni.
5. Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a Felek jogos érdeke biztosítási szerződésben nevesített jogosult is gyakorolhatja. Az ügyfél jogellenes adatkezelés esetén élhet tiltakozási jogával, illetve bírósághoz is fordulhat. A Biztosító, mint adatkezelő köteles a kapcsolattartás bejelentést a törvény előírása szerint kivizsgálni és az együttműködés megvalósítása érdekébenügyfelet írásban tájékoztatni. A fentiekben megjelöltektől eltérő célból végzett adatkezelést a Biztosító, és a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére nem adható előny.
6. A Biztosító, mint adatkezelő az adatok feldolgozásával az UNO-SOFT Kft.-t (székhely: 1096 Xxxxxxxx, Xxxxxx xxxx 00., adószám: 10934225-2-43, cégjegyzék szám: 01-09-563260), a Tata Consultancy Services Limited Magyarországi Fióktelepét (székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxx xxxx 4-20. B épület, cégjegyzékszám: 01-17-000295), a FOLD-R Első Magyar Külsőerőforrás Biztosító és Adatfeldolgozó Zrt.-t (székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xxxx 00., cégjegyzékszám: 13-10-040593) és a Díjbeszedő Holding Zrt.-t (székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxx xxxx 0., cégjegyzékszám: 01-10-042094) bízza meg, amelyek a kezelt adatokat nyilvántartják. A biztosítási szolgáltatás teljesítéséhez posta útján történő vagy banki utalás esetén a Magyar Posta Zrt. (székhely: Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxx 0-0.) és a biztosítási szolgáltatás jogosultja által megnevezett bank adatfeldolgozónak minősül.
7. A Biztosító a biztosítási szolgáltatásai során igénybe vesz külső közreműködőket olyan esetekben, amikor a szolgáltatáshoz biztosítási szerződéses partner speciális szakértelmére van szükség, vagy ha külső cég igénybevételével a Biztosító szolgáltatását azonos minőségben, ám kisebb költségekkel és alacsonyabb árakon adhatja (kiszervezett tevékenységet végzők). Ezek a szolgáltatók a biztosítási tevékenységre vonatkozó törvény, valamint – például számlázás esetén – jogszabályi kötelezettség teljesítéseaz adott szakmára vonatkozó speciális titokvédelmi jogszabályok szerint, továbbá a Biztosítóval kötött megbízási biztosítási szerződések alapján kötelesek a tudomásukra jutott biztosítási titkot időbeli korlátozás nélkül megőrizni, azt harmadik személyeknek nem adhatják át. A felek Biztosítóval kötött biztosítási szerződés alapján kizárólag a magukkal kapcsolatosan kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges célokra használhatóak a másik félhez meghatározott (így különösen jelen ÁSZF teljesítése és kapcsolattartás) célból továbbított személyes adatok tekintetében egymás vonatkozásában adatkezelőnek minősülnek és adatkezelői tevékenységük ellátása során adatfeldolgozóként kizárólag hivatalos jogi tanácsadójukat, esetleg könyvelőjüket jogosultak igénybe venni, ezen túlmenően a hatályos adatvédelmi jogszabályi előírásoknak megfelelően további adatfeldolgozót nem vehetnek igénybeBiztosítótól kapott adatok. A Szolgáltató kiszervezett tevékenységet végzők aktuális listája megtekinthető a Felhasználó által Biztosító ügyfélszolgálati irodáján és a Szolgáltatás használata során megadott egyes adatok Biztosító (például számla adatok) vonatkozásában adatfeldolgozónak xxxx://xxx.xxxxxxxxxxx.xx/ honlapján. Amennyiben a kiszervezett tevékenység keretében a Biztosító az ügyfeleinek személyes vagy különleges adatát továbbítja a kiszervezett tevékenységet végzőhöz, úgy a kiszervezett tevékenységet végző a Biztosító adatfeldolgozójának minősül. A Felek kötelesek, kiszervezett tevékenységgel harmadik személynek okozott bármely kárért a másik féllel kapcsolatosan tudomásukra jutott személyes és egyéb adatokat a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet, General Data Protection Regulation) szóló, Európai Parlament és Tanács 2016. április 27-i (EU) 2016/679 Rendelet (továbbiakban: „GDPR”), valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII törvény („InfotvBiztosító felel.”), valamint egyéb adat - és titokvédelmi szabályok előírásainak megfelelően feldolgozni, és sem a jelen ÁSZF időbeli hatálya, érvényessége alatt, sem annak megszűnését követően a jelen ÁSZF-ben foglalt jogviszonytól eltérően, a másik fél írásbeli engedélye nélkül, saját, valamint harmadik személyek céljaira nem használhatják fel, harmadik személyek számára nem tehetik hozzáférhetővé, azzal egyéb módon sem élhetnek vissza.
10.2. A Szolgáltató adatkezelésével kapcsolatos további információk a Szolgáltató vonatkozó Adatkezelési Tájékoztatójában találhatóak, amely a következő címen érhető el: xxxxx://xxx.xxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxx/
10.3. Felek tevékenységi körükben kötelesek gondoskodni az adatok biztonságáról, kötelesek továbbá megtenni azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítani azokat az eljárási szabályokat, amelyek a GDPR és az Infotv., valamint az egyéb adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükségesek. A Felek kötelesek a másik fél által átadott személyes adatokat megfelelő intézkedésekkel védeni, különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés ellen.
10.4. A jelen ÁSZF bármely okból történő megszűnése, illetve a Szolgáltatás Felhasználó részére történő nyújtásának megszűnése, megszüntetése esetén a Szolgáltatás használatával összefüggésben a Felhasználó, mint adatkezelő által a Szolgáltató, mint adatfeldolgozó tudomására hozott vagy számára hozzáférhetővé tett személyes adatokkal kapcsolatban a Szolgáltató a következőek szerint jár el. Az ÁSZF bármely okból történő megszűnésének napját követő 3 hónapon belül a Szolgáltató a részére továbbított adatokat véglegesen és visszavonhatatlanul törli, kivéve azon adatokat, melyek felhasználására statisztikai célból továbbra is szükség van, ebben az esetben azonban a Szolgáltató az adatokat anonimizálja, illetve oly módon felismerhetetlenné teszi, hogy abból sem a Felhasználóra, sem egyéb harmadik személyre ne lehessen következtetni. Az adatok végleges törlése előtt a Szolgáltató felajánlja a Felhasználó részére, hogy a Szolgáltatásban tárolt adatait, bizonylatait stb. lementhesse. Ennek elmaradásából eredő következményekért a Szolgáltató nem tehető felelőssé.
Appears in 3 contracts
Samples: Flotta Casco Insurance Agreement, Flotta Casco Insurance Agreement, Flotta Casco Insurance Agreement
Adatkezelés, adatvédelem. 10.1. A jelen ÁSZF-hez kapcsolódó személyes adatok kezelésének jogalapja, a jelen ÁSZF megkötése és annak teljesítése, illetve a Felek jogos érdeke a kapcsolattartás az együttműködés megvalósítása érdekében, valamint – például számlázás esetén – jogszabályi kötelezettség teljesítése. A felek a magukkal kapcsolatosan a másik félhez meghatározott (így különösen jelen ÁSZF teljesítése és kapcsolattartás) célból továbbított személyes adatok tekintetében egymás vonatkozásában adatkezelőnek minősülnek és adatkezelői tevékenységük ellátása során adatfeldolgozóként kizárólag hivatalos jogi tanácsadójukat, esetleg könyvelőjüket jogosultak igénybe venni, ezen túlmenően a hatályos adatvédelmi jogszabályi előírásoknak megfelelően további adatfeldolgozót nem vehetnek igénybe. A Szolgáltató a Felhasználó által a Szolgáltatás használata során megadott egyes adatok (például számla adatok) vonatkozásában adatfeldolgozónak minősül. A Felek kötelesek, a másik féllel kapcsolatosan tudomásukra jutott személyes és egyéb adatokat a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet, General Data Protection Regulation) szóló, Európai Parlament és Tanács 2016. április 27-i (EU) 2016/679 Rendelet (továbbiakban: „GDPR”), valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII törvény („Infotv.”), valamint egyéb adat - és titokvédelmi szabályok előírásainak megfelelően feldolgozni, és sem a jelen ÁSZF időbeli hatálya, érvényessége alatt, sem annak megszűnését követően a jelen ÁSZF-ben foglalt jogviszonytól eltérően, a másik fél írásbeli engedélye nélkül, saját, valamint harmadik személyek céljaira nem használhatják fel, harmadik személyek számára nem tehetik hozzáférhetővé, azzal egyéb módon sem élhetnek vissza.
10.2. A Szolgáltató adatkezelésével kapcsolatos további információk a Szolgáltató vonatkozó Adatkezelési Tájékoztatójában találhatóak, amely a következő címen érhető el: xxxxx://xxx.xxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxx/https://www.szamlazz.hu/adatvedelem/
10.3. Felek tevékenységi körükben kötelesek gondoskodni az adatok biztonságáról, kötelesek továbbá megtenni azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítani azokat az eljárási szabályokat, amelyek a GDPR és az Infotv., valamint az egyéb adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükségesek. A Felek kötelesek a másik fél által átadott személyes adatokat megfelelő intézkedésekkel védeni, különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés ellen.
10.4. A jelen ÁSZF bármely okból történő megszűnése, illetve a Szolgáltatás Felhasználó részére történő nyújtásának megszűnése, megszüntetése esetén a Szolgáltatás használatával összefüggésben a Felhasználó, mint adatkezelő által a Szolgáltató, mint adatfeldolgozó tudomására hozott vagy számára hozzáférhetővé tett személyes adatokkal kapcsolatban a Szolgáltató a következőek szerint jár el. Az ÁSZF bármely okból történő megszűnésének napját követő 3 hónapon belül a Szolgáltató a részére továbbított adatokat véglegesen és visszavonhatatlanul törli, kivéve azon adatokat, melyek felhasználására statisztikai célból továbbra is szükség van, ebben az esetben azonban a Szolgáltató az adatokat anonimizálja, illetve oly módon felismerhetetlenné teszi, hogy abból sem a Felhasználóra, sem egyéb harmadik személyre ne lehessen következtetni. Az adatok végleges törlése előtt a Szolgáltató felajánlja a Felhasználó részére, hogy a Szolgáltatásban tárolt adatait, bizonylatait stb. lementhesse. Ennek elmaradásából eredő következményekért a Szolgáltató nem tehető felelőssé.
Appears in 2 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Adatkezelés, adatvédelem. 10.1. A jelen ÁSZF-hez kapcsolódó személyes adatok kezelésének jogalapja, a jelen ÁSZF megkötése és annak teljesítése, illetve a Felek jogos érdeke a kapcsolattartás az együttműködés megvalósítása érdekében, valamint – például számlázás esetén – jogszabályi kötelezettség teljesítése. A felek a magukkal kapcsolatosan a másik félhez meghatározott (így különösen jelen ÁSZF teljesítése és kapcsolattartás) célból továbbított személyes adatok tekintetében egymás vonatkozásában adatkezelőnek minősülnek és adatkezelői tevékenységük ellátása során adatfeldolgozóként kizárólag hivatalos jogi tanácsadójukat, esetleg könyvelőjüket jogosultak igénybe venni, ezen túlmenően a hatályos adatvédelmi jogszabályi előírásoknak megfelelően további adatfeldolgozót nem vehetnek igénybe. A Szolgáltató a Felhasználó által a Szolgáltatás használata során megadott egyes adatok (például számla adatok) vonatkozásában adatfeldolgozónak minősül. A Felek kötelesek, a másik féllel kapcsolatosan tudomásukra jutott személyes és egyéb adatokat a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet, General Data Protection Regulation) szóló, Európai Parlament és Tanács 2016. április 27-i (EU) 2016/679 Rendelet (továbbiakban: „GDPR”), valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII törvény („InfotvInfo tv.”), valamint egyéb adat - és titokvédelmi szabályok előírásainak megfelelően feldolgozni, és sem a jelen ÁSZF időbeli hatálya, érvényessége alatt, sem annak megszűnését követően a jelen ÁSZF-ben foglalt jogviszonytól eltérően, a másik fél írásbeli engedélye nélkül, saját, valamint harmadik személyek céljaira nem használhatják fel, harmadik személyek számára nem tehetik hozzáférhetővé, azzal egyéb módon sem élhetnek vissza.
10.2. A Szolgáltató adatkezelésével kapcsolatos további információk a Szolgáltató vonatkozó Adatkezelési Tájékoztatójában találhatóak, amely a következő címen érhető el: xxxxx://xxx.xxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxx/:
10.3. Felek tevékenységi körükben kötelesek gondoskodni az adatok biztonságáról, kötelesek továbbá megtenni azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítani azokat az eljárási szabályokat, amelyek a GDPR és az InfotvInfo tv., valamint az egyéb adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükségesek. A Felek kötelesek a másik fél által átadott személyes adatokat megfelelő intézkedésekkel védeni, különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés ellen.
10.4. A jelen ÁSZF bármely okból történő megszűnése, illetve a Szolgáltatás Felhasználó részére történő nyújtásának megszűnése, megszüntetése esetén a Szolgáltatás használatával összefüggésben a Felhasználó, mint adatkezelő által a Szolgáltató, mint adatfeldolgozó tudomására hozott vagy számára hozzáférhetővé tett személyes adatokkal kapcsolatban a Szolgáltató a következőek szerint jár el. Az ÁSZF bármely okból történő megszűnésének napját követő 3 hónapon belül a Szolgáltató a részére továbbított adatokat véglegesen és visszavonhatatlanul törli, kivéve azon adatokat, melyek felhasználására statisztikai célból továbbra is szükség van, ebben az esetben azonban a Szolgáltató az adatokat anonimizálja, illetve oly módon felismerhetetlenné teszi, hogy abból sem a Felhasználóra, sem egyéb harmadik személyre ne lehessen következtetni. Az adatok végleges törlése előtt a Szolgáltató felajánlja a Felhasználó részére, hogy a Szolgáltatásban tárolt adatait, bizonylatait stb. lementhesse. Ennek elmaradásából eredő következményekért a Szolgáltató nem tehető felelőssé.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Adatkezelés, adatvédelem. 10.111.1. A jelen ÁSZFÁVF-hez kapcsolódó személyes adatok kezelésének jogalapja, a jelen ÁSZF ÁVF megkötése és annak teljesítése, illetve a Felek felek jogos érdeke a kapcsolattartás az együttműködés megvalósítása érdekében, valamint – például számlázás esetén – jogszabályi kötelezettség teljesítése. A felek a magukkal kapcsolatosan a másik félhez meghatározott (így különösen jelen ÁSZF ÁVF teljesítése és kapcsolattartás) célból továbbított személyes adatok tekintetében egymás vonatkozásában adatkezelőnek minősülnek és adatkezelői tevékenységük ellátása során adatfeldolgozóként kizárólag hivatalos jogi tanácsadójukat, esetleg könyvelőjüket jogosultak igénybe venni, ezen túlmenően a hatályos adatvédelmi jogszabályi előírásoknak megfelelően további adatfeldolgozót nem vehetnek igénybeadatfeldolgozónak minősülnek. A Szolgáltató a Felhasználó által a Szolgáltatás használata során megadott egyes adatok (például számla adatok) vonatkozásában adatfeldolgozónak minősül. A Felek felek kötelesek, a másik féllel kapcsolatosan tudomásukra jutott személyes és egyéb adatokat a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet, General Data Protection Regulation) szóló, Európai Parlament és Tanács 2016. április 27-i (EU) 2016/679 Rendelet (továbbiakban: „GDPR”), valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII törvény („Infotv.”), valamint egyéb adat - és titokvédelmi szabályok előírásainak megfelelően feldolgozni, és sem a jelen ÁSZF ÁVF időbeli hatálya, érvényessége alatt, sem annak megszűnését követően a jelen ÁSZFÁVF-ben foglalt jogviszonytól eltérően, a másik fél írásbeli engedélye nélkül, saját, valamint harmadik személyek céljaira nem használhatják fel, harmadik személyek számára nem tehetik hozzáférhetővé, azzal egyéb módon sem élhetnek vissza.
10.211.2. A Szolgáltató adatkezelésével kapcsolatos további információk a Szolgáltató vonatkozó Adatkezelési Tájékoztatójában Adatvédelmi Szabályzatában találhatóak, amely a következő címen érhető el: xxxxx://xxx.xxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxx/xxxxx://xxxxxx.xx/xxxxx/xxxxxxxxxxx
10.311.3. Felek tevékenységi körükben kötelesek gondoskodni az adatok biztonságáról, kötelesek továbbá megtenni azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítani azokat az eljárási szabályokat, amelyek a GDPR és az Infotv., valamint az egyéb adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükségesek. A Felek felek kötelesek a másik fél által átadott személyes adatokat megfelelő intézkedésekkel védeni, különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés ellen.
10.411.4. A jelen ÁSZF ÁVF, illetve az annak alapján létrejött jogviszony bármely okból történő megszűnése, illetve a Szolgáltatás Felhasználó részére történő nyújtásának megszűnése, megszüntetése esetén a Szolgáltatás használatával összefüggésben a Felhasználó, mint adatkezelő Felhasználó által a Szolgáltató, mint adatkezelő, illetve az adatvédelmi tájékoztatóban meghatározott esetekben, mint adatfeldolgozó tudomására hozott vagy számára hozzáférhetővé tett személyes adatokkal kapcsolatban a Szolgáltató a következőek szerint jár el. Az ÁSZF ÁVF, illetve az az alapján létrejött jogviszony bármely okból történő megszűnésének napját követő 3 hónapon 5 napon belül a Szolgáltató a részére továbbított adatokat véglegesen és visszavonhatatlanul törli, kivéve azon adatokat, melyek felhasználására statisztikai célból továbbra is szükség van, ebben az esetben azonban a Szolgáltató az adatokat anonimizálja, illetve oly módon felismerhetetlenné teszi, hogy abból sem a Felhasználóra, sem egyéb harmadik személyre ne lehessen következtetni. Az adatok végleges törlése előtt a Szolgáltató felajánlja a Felhasználó részére, hogy a Szolgáltatásban tárolt adatait, bizonylatait stb. lementhesse. Ennek elmaradásából eredő következményekért a Szolgáltató nem tehető felelőssé.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions