Adásvétel feltételei, határidők, kapcsolattartás mintaszakaszok

Adásvétel feltételei, határidők, kapcsolattartás. 7.1. A szállítás megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatos valamennyi feladat az Eladót terheli. A teljesítés akkor teljes körű, ha az Eladó az Eszközöket a Szerződésben foglaltak szerinti mennyiségben és minőségben, a teljesítés helyén a Vevő részére számlával, az átadást-átvételi igazoló jegyzőkönyvvel átadja. Átadás-átvételi jegyzőkönyvnek minősül az árukísérő számlának a Vevő képviselője által aláírt példánya is. 7.2. Amennyiben a Szerződés teljesítése során bármikor az Eladó terhére olyan körülmény áll elő, amely a határidőben történő teljesítést akadályozza, erről a Vevőt haladéktalanul, írásban értesíteni köteles a Szerződés 7.5. – 7.9. pontokban meghatározottak szerint, a késedelem oka és várható időtartama megjelölésével. 7.3. Eladó kötelezettséget vállal arra, hogy a Szerződés szerinti valamennyi kötelezettségét a Szerződés hatálya alatt teljesíti. 7.4. Amennyiben a Vevő a Szerződésből eredő valamely kötelezettségének teljesítésével késedelembe esik, és ez a késedelem kihat az Eladó késedelmére, azaz akadályozza az Eladót a teljesítésben, a teljesítési határidő a Vevő késedelmének időtartamával a Felek egyező nyilatkozata alapján meghosszabbodik, tekintettel arra, hogy a Vevő késedelme az Eladó egyidejű késedelmét kizárja. 7.5. A Felek kötelesek a Szerződéssel kapcsolatos minden lényeges körülményről egymást haladéktalanul tájékoztatni. Felek a Szerződéssel és a teljesítéssel kapcsolatos nyilatkozattételre kapcsolattartókat neveznek meg, akik ebben a körben a Felek képviselőinek minősülnek. Név: Telefon: Mobiltelefon: Telefax: E-mail: Név: Telefon: Mobiltelefon: Telefax: E-mail: 7.6. A Felek a megnevezett kapcsolattartó személyének megváltoztatása vagy helyettesítése esetén a változást 2 (kettő) munkanapon belül írásban közlik egymással. 7.7. A Felek között a Szerződéssel kapcsolatos, a munkavégzés menetét, a teljesítést érdemileg befolyásoló közlés, értesítés csak írásban érvényes és hatályos. Felek ezért megállapodnak abban, hogy a Szerződés keretében egymással szóban vagy telefonon közölt ilyen közlést, értesítést telefaxon, levélpostai vagy elektronikus úton utólag megerősítik. Felek a visszaigazolt e-mailt az egymás közötti kapcsolattartásban írásbeli formának ismerik el. 7.8. Az iratokat kézbesítettnek kell tekinteni, ha azokat a címzett átveszi az irat másolati példányán, kézbesítőkönyvben vagy tértivevényen, továbbá az elektronikus úton (fax, e- mail) megküldött iratokat visszaigazolja. Az e-mail útján küldött iratok esetében a cím...
Adásvétel feltételei, határidők, kapcsolattartás. A szállítás megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatos valamennyi feladat az Eladót terheli. A teljesítés akkor szerződésszerű, ha az Eladó az Árut a Szerződésben foglaltak szerinti mennyiségben és minőségben, a teljesítés helyén a Vevő részére számlával, az átadást-átvételi igazoló jegyzőkönyvvel átadja, a gyártói előírásoknak megfelelően telepíti, üzembe helyezi, a Vevő által meghatározott szakemberek részére használatát betanítja, próbaüzemet lefolytatja, majd a kijelölt személy a teljesítést aláírásával igazolja.
Adásvétel feltételei, határidők, kapcsolattartás. 6.1. A szállítás megszervezésével és lebonyo terheli. A teljesítés akkor szerződésszerű, mennyiségbegnbeéns, maintőesléjesítés helyén -áatvVéetveől igazoló jegyzaőkgöynáyrvtvóeil eáltőaídrjáas,oknak megfele meghatározott szakembbeertea,kntecíhntrikjéaiaspzréórbeaühzaesmzea,ntállae orvosszakmai próbaüzem lmeafjodlyataktiájseálböalnt ksözer aláírásával igazolja.

Related to Adásvétel feltételei, határidők, kapcsolattartás

  • Az előfizetői végberendezés csatlakoztatásának feltételei 4.4.1. Az Előfizető a hálózathoz csak az alapvető követelményeknek megfelelő, így különösen belföldön megfelelő típusengedéllyel vagy megfelelőségi tanúsítvánnyal rendelkező és az internet hozzáférési szolgáltatás igénybevételére alkalmas végberendezést (legalább 486-os számítógép) csatlakoztathat. Az Előfizető a hálózathoz asztali vagy más számítógépet (pl. laptop) vagy azzal egyenértékű berendezést csatlakoztathat. Az Előfizető az előfizetői hozzáférési ponton túl a hálózathoz kapcsolódó szerelést csak szakemberrel végeztethet. Az Előfizető nem csatlakoztathat vagy üzemeltethet olyan végberendezést, amely veszélyeztetheti a felhasználók és más személyek életét, egészségét, testi épségét és biztonságát (alapvető biztonságtechnikai követelmények) vagy a hálózat zavartalan működését, és a végberendezésnek meg kell felelnie az elektromágneses összeférhetőségi (EMC) követelményeknek. Az előfizetői végberendezés kezelési utasításában, és annak mellékleteiben meghatározott rendeltetés szerinti használatához szükséges működési feltételeket (beleértve a működéséhez szükséges elektromos energiát) az Előfizető köteles biztosítani. 4.4.2. A hálózat előfizetői hozzáférési pontot követő szakaszának és a hálózathoz az Előfizető által csatlakoztatott berendezések állapotáért, azok karbantartásáért az Előfizető a felelős. Ha az Előfizető üzemeltetésében levő valamely berendezés a Szolgáltatónak kárt okoz, az Előfizető köteles azt megtéríteni. 4.4.3. A Szolgáltató nem felelős a hálózat előfizetői hozzáférési pontot követő szakaszának vagy az Előfizető végberendezésének bármilyen beállítási hibájáért, meghibásodásáért, részben vagy egészben való vételi alkalmatlanságáért. Az esetleges végberendezési hiba elhárítása vagy a végberendezés szolgáltatás igénybevételére alkalmassá tételére a Szolgáltató nem köteles, azok elvégzésére külön díjazásért vállalkozhat, mely költségek az Előfizetőt terhelik. A végberendezés hibájára vagy alkalmatlanságára vagy hiányára való hivatkozással az Előfizető nem mentesül az előfizetési díj megfizetése alól. 4.4.4. A bekötéskor a Szolgáltató a 4. sz. melléklet szerinti installálási díj ellenében elvégzi a szolgáltatás Előfizető általi igénybevételéhez szükséges – Előfizető által rendelkezésre bocsátott vagy ingyenesen hozzáférhető – szoftvernek az Előfizető számítógépére történő telepítését és a számítógép beállításait. A számítógép konfigurálása az Előfizető ügykörébe tartozik. A bekötéskor a Szolgáltató – díjmentesen – megkísérli az előfizetői számítógép konfigurálását, azonban amennyiben ez az előfizetői oldal hiányossága miatt bekötéskor, helyben műszakilag nem lehetséges, a Szolgáltatót nem terheli a továbbiakban ezzel kapcsolatos díjmentes kötelezettség. A hálózatra történő csatlakozást követő további konfigurálásokat az Előfizető kérésére a Szolgáltató a 4. sz. melléklet szerinti kiszállási és konfigurálási díj ellenében végzi el. 4.4.5. Az Előfizető végberendezésének hibájára vagy alkalmasságára vonatkozó esetleges viták eldöntésére a 2. sz. melléklet szerinti illetékes hírközlési hatóság jogosult. Amennyiben az Előfizető ugyanazt a hibajelenséget indokolatlanul ismételten jelzi és a megismételt vizsgálatot igényli, úgy a Szolgáltató jogosult a hatósággal közösen azt elvégezni. Amennyiben a vizsgálat bizonyíthatóan indokolatlan volt, úgy annak költségeit a Szolgáltató jogosult az Előfizetővel szemben érvényesíteni. 4.4.6. A Szolgáltató jogosult az Előfizetőnél a szolgáltatás igénybevételéhez használt hálózatot és végberendezéseket ellenőrizni. Ha ellenőrzése során hiányosságokat tapasztal, az Előfizetőt felszólítja annak haladéktalan, de legkésőbb 3 napon belüli megszüntetésére, ennek eredménytelensége esetén a végberendezés üzemen kívül helyezésére. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató írásbeli felszólításának nem tesz eleget, a Szolgáltató az előfizetői szerződést felmondhatja. 4.4.7. A Szolgáltató jogosult a kábelmodem hálózati protokollját tetszőlegesen meghatározni, és azt bármikor módosítani (pl. DOCSIS stb)

  • A szerződéssel kapcsolatos feltételek III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatásmegrendelés esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás: III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek:

  • Az Általános Szerződési Feltételek hatálya Jelen Általános Szerződési Feltételek 2022. 09.01. napján lép hatályba, ez megegyezik az Általános Szerződési Feltételek közzétételének, elérhetővé tételének napjával. Az Általános Szerződési Feltételek rendelkezései a hatálybalépés napjától valamennyi Résztvevőre és szolgáltatásra hatályosak. A Szolgáltató fenntartja a jogot jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseinek módosítására. Módosítás esetén a jelentkezés elküldésének, a beiratkozási lap kitöltésének időpontjában érvényben és hatályban lévő Általános Szerződési Feltételek kerülnek alkalmazásra. Az Általános Szerződési Feltételek a Szolgáltató által nyújtott, az alábbiakban megnevezett szolgáltatásokra terjednek ki: a Szolgáltató által szervezett tanfolyamon, táborokban, oktatáson, a Szolgáltató által biztosított egyéb szolgáltatásokon való részvétel. A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatások igénybevételére az a személy jogosult, aki előzetesen jelentkezett a Szolgáltató által meghirdetett szolgáltatásra, tanfolyamra, a beiratkozási lapot kitöltötte és a jelentkezés elfogadását a Szolgáltató visszaigazolta, a szolgáltatási díjat megfizette Szolgáltató részére és jelen Általános Szerződési Xxxxxxxxxx rendelkezéseit elfogadta. Az Általános Szerződési Feltételek a fentiekben nevesített szolgáltatások vonatkozásában az ezen szolgáltatások igénybevétele során a szerződő felek között keletkező jogokat és kötelezettségeket szabályozza.

  • A kapcsolattartás irányelvei A szerződő félnek ki kell jelölnie egy vagy több kapcsolattartó személyt (avagy "contact" személyt), akik felelősek minden számítógépért, IP hálózatért vagy alhálózatért, mely a szolgáltató által nyújtott szolgáltatás révén kapcsolódik az Internethez. Meg kell adnia a kapcsolattartó személyek nevét, telefonszámát, postai és e-mail címét ("contact" információ) még a hálózati kapcsolat kiépítése előtt. A "contact" információnak mindig naprakésznek és pontosnak kell lennie, ezért az esetleges változásokról haladéktalanul értesíteni kell a szolgáltató ügyfélszolgálatát. A pontatlan vagy elavult információk miatti károkért a szerződő fél tartozik felelősséggel. A kapcsolattartó személynek rendelkeznie kell a megfelelő eszközökkel, hozzáférési lehetőséggel, valamint jogosultsággal, hogy a szerződő fél rendszereit konfigurálja, üzemeltesse, és/vagy ezekhez a hozzáférést korlátozza.

  • Az igénybevétel feltételei Amennyiben az azonos Előfizetői szolgáltatás-hozzáférési ponton az Előfizető több szolgáltatást is igénybe vesz a szolgáltatások korlátozására vagy szüneteltetésére az ÁSZF-ben foglalt feltételek szerint kerülhet sor. A végberendezést a Szolgáltató biztosítja és a Szolgáltató tulajdonát képezi. A végberendezés normál hálózati tápellátást igényel (230V), amelyet az Előfizetőnek kell biztosítania. A végberendezés átadásakor a Szolgáltató a Díjszabásban meghatározott mértékű kártérítési díjjal megegyező összegű óvadékot kérhet. Az óvadékból a szolgáltató jogosult a fenti eszközök megrongálódása, elvesztése esetén az őt ért kár összegét levonni,- ideértve a megrongálódás esetén felmerülő javítási költséget is- illetve az őt ért kár összegét beszámítani. Az óvadék visszajár, ha az alapul szolgáló előfizetői szerződés megszűnt, és az Előfizető a Szolgáltató által átadott eszközöket sértetlenül – ide nem értve a rendeltetésszerű használattal járó értékcsökkenést - visszaszolgáltatja. Amennyiben óvadék fizetésére nem kerül sor az Előfizető részéről, az Előfizető tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató által számára ingyenesen rendelkezésre bocsátott és a Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges eszközöket a szerződés megszűntét követően a Szolgáltató jogosult visszavételezni, amely esetben az Előfizető azonnal, hiánytalanul és rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban köteles visszaszolgáltatni. Amennyiben az Előfizető ezen kötelezettségének nem tesz eleget, úgy köteles a Szolgáltatót ért kár megtérítésére. A Szolgáltató által végzett létesítést követően, a Szolgáltatás nyújtásához szükséges végberendezés(ek) konfigurációját Előfizető nem jogosult megváltoztatni. Az Előfizető által történő módosításból eredő esetleges károkért, a Szolgáltatásban bekövetkező kiesésért Szolgáltató nem vállal felelősséget. A Szolgáltatás helyreállításáért Szolgáltató jogosult hibaelhárítási díjat felszámolni. A hangszolgáltatás igénybevételéhez DTMF (tone) tárcsázási módú analóg telefonkészülék vagy berendezés használata szükséges.

  • Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a honlapról is letölthető nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja.

  • Az előfizető jogszabályban meghatározott nyilatkozatai megadásának, a nyilatkozatok módosításának, visszavonásának feltételei 12.1. Azon üzleti Előfizető esetében, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, a Szolgáltató eltérhet az Eht. 127. § (1a), (4b), (4c) és (4g) bekezdésének, 128. § (5) bekezdésének, 129. § (1a)-(1c) bekezdésének, 134. § (14b) bekezdésének, valamint az 5. § (1)-(7) bekezdésének, 12. §-ának, 26. § (11) bekezdésének rendelkezéseitől, ha azon üzleti Előfizető, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, legkésőbb az előfizetői szerződés megkötésekor kifejezetten hozzájárult ahhoz, hogy a Szolgáltató e rendelkezésektől részben vagy egészben eltérjen. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti. 12.2. A természetes személy Előfizetőnek vagy a 12.1. pont szerinti végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozásnak vagy kisvállalkozásnak vagy közhasznú szervezetnek a szerződéskötéskor kell nyilatkoznia arról, hogy az előfizetői szolgáltatást egyéni előfizetőként vagy nem egyéni (üzleti) előfizetőként kívánja igénybe venni. Amennyiben az Igénylő olyan szolgáltatáscsomagot kíván igénybe venni üzleti Előfizetőként, mely vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződés nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított szolgáltatáscsomag iránti igényre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az előfizetői minőség módosítására egyebekben a 10.2.4.1. pont szabályai az irányadók. 12.3. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni az elektronikus értesítés (elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben foglalt értesítés) elfogadásáról. Az Előfizető az elektronikus értesítés elfogadására vonatkozó nyilatkozatát a 10.2.4.1. pontban foglaltak szerint jogosult módosítani. 12.4. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni arról, hogy adatai közvetlen üzletszerzés, tájékoztatás, közvélemény- vagy piackutatás, valamint a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Grt.) 6. §-ának hatálya alá nem tartozó közvetlen üzletszerzés, illetve egyéb, a Grt. szerinti reklámnak nem minősülő tájékoztatás céljából felhasználásra kerüljenek. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti.

  • A fenntarthatósági kockázatok hozamra gyakorolt hatása Az eszközalap befektetési hátterét adó mögöttes eszközök köre nem ki- fejezetten fenntarthatósági szempontok szerint került meghatározásra, így kisebb súllyal megtalálható az eszközalapban a hagyományos ipa- rágak közül az ipari termelőszektor, az energiaipar és a nyersanyag-ter- melés, melyekre negatívan hathatnak a fenntarthatósági kockázatok. Fenntarthatósági kockázatokat hordoznak az alábbi tényezők, és negatív hatással lehetnek az egyes érintett mögöttes eszközök várható hoza- mára: • A fogyasztói szokások fenntarthatósági irányú megváltozása negatí- van érintheti a hagyományos ipari termelőszektort és az energiaipar egyes szereplőit (fosszilis előállítók), mivel a termékek iránti kereslet csökkenését eredményezheti. • A növekvő nyersanyag- és energiaköltségek fenntarthatósági kocká- zatot jelentenek a hagyományos termelőszektor eredményességére nézve. • A hagyományos technológiák alacsony emissziójú technológiákra cse- rélése szintén kockázatokat hordoz, az alkalmazkodás ráfordításokat igényel. A növekvő kutatási-fejlesztési-innovációs költségek csökkent- hetik a hagyományos gazdaság profitabilitását rövid-közép távon. Összesített kockázat + Megcélzott ügyfélkör Konzervatív Referenciaindex 100% RMAX index Ajánlott minimális befektetési időtartam 1 év

  • A felügyeleti hatósággal szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog (1) Az érintett jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra a felügyeleti hatóság érintettre vonatkozó, jogilag kötelező erejű döntésével szemben. (2) Az érintett jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra, ha az illetékes felügyeleti hatóság nem foglalkozik a panasszal, vagy három hónapon belül nem tájékoztatja az érintettet a benyújtott panasszal kapcsolatos eljárási fejleményekről vagy annak eredményéről. (3) A felügyeleti hatósággal szembeni eljárást a felügyeleti hatóság székhelye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani.

  • Az előfizetőnek a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos egyéb kötelezettségei 79 13.1. Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség 79 13.2. A szolgáltatás rendeltetésszerű használata 80 13.3. A végberendezéssel, vagy az előfizetőnek átadott, de a szolgáltató tulajdonát képező más elektronikus hírközlő eszközökkel kapcsolatos kötelezettségek 80 13.4. Az adatváltozás bejelentése, adatszolgáltatás 81