Ajánlatok vizsgálata. Az ajánlatkérő köteles megállapítani, hogy mely ajánlatok érvénytelenek, és hogy van- e olyan ajánlattevő, akit az eljárásból ki kell zárni. (1) Az ajánlat érvénytelen, ha a) azt az ajánlattételi határidő lejárta után nyújtották be; b) az ajánlattevő vagy alvállalkozója vagy az ajánlatban az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet nem felel meg az összeférhetetlenségi követelményeknek [24. §]; c) az ajánlattevőt vagy alvállalkozóját, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet az eljárásból kizárták; d) az ajánlattevő nem felel meg a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmassági kö- vetelményeknek; e) egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi felhívásban és a dokumentáci- óban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve az aján- latok ajánlatkérő által előírt formai követelményeit; (2) Az (1) bekezdésben foglaltakon túl az ajánlat érvénytelen, ha: a) aránytalanul alacsony ellenszolgáltatást tartalmaz [69. §]; b) lehetetlen vagy túlzottan magas vagy alacsony mértékű, illetve kirívóan aránytalan kötelezettségvállalást tartalmaz [70. §]; c) az ajánlattevő az ajánlati biztosítékot az ajánlatkérő által előírt határidőre nem, vagy az előírt mértéknél kisebb összegben bocsátotta rendelkezésre (jelen eljárásban nem követelmény).
Appears in 3 contracts
Samples: Ajánlati Dokumentáció, Purchase Agreement, Adásvételi Szerződés
Ajánlatok vizsgálata. Az ajánlatkérő köteles megállapítani, hogy mely ajánlatok érvénytelenek, és hogy van- van-e olyan ajánlattevő, akit az eljárásból ki kell zárni. Az érvényes ajánlatokat az eljárást megindító felhívásban meghatározott értékelési szempont [71. §] alapján, valamint a 71-73. §-okban foglaltakra tekintettel kell értékelni.
(1) Az ajánlat jelentkezés érvénytelen, ha
a) azt az ajánlattételi határidő lejárta után nyújtották be;
b) az ajánlattevő vagy alvállalkozója alvállalkozója, vagy az ajánlatban az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet nem felel meg az összeférhetetlenségi követelményeknek [24. §];
c) az ajánlattevőt vagy alvállalkozóját, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet az eljárásból kizárták;
d) az ajánlattevő nem felel meg a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmassági kö- vetelményeknekkövetelményeknek;
e) egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi felhívásban és a dokumentáci- óbandokumentációban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve az aján- latok ajánlatok ajánlatkérő által előírt formai követelményeit;
(2) Az (1) bekezdésben foglaltakon túl az ajánlat érvénytelen, ha:
a) aránytalanul alacsony ellenszolgáltatást tartalmaz [69. §];
b) lehetetlen vagy túlzottan magas vagy alacsony mértékű, illetve kirívóan aránytalan kötelezettségvállalást tartalmaz [70. §];
c) az ajánlattevő az ajánlati biztosítékot az ajánlatkérő által előírt határidőre nem, vagy az előírt mértéknél kisebb összegben bocsátotta rendelkezésre (jelen eljárásban nem követelmény)rendelkezésre.
Appears in 1 contract
Samples: Ajánlati Dokumentáció