Common use of Allianz Ügyfélportál használati feltételei Clause in Contracts

Allianz Ügyfélportál használati feltételei. 80. Az Ügyfélportálra vonatkozó feltételek nem képezik a biztosítási szerző­ dés részét. A biztosító az Ügyfélportál használatáért külön díjat nem számít fel. Az Ügyfélportálon a biztosító lehetővé teszi a szerződő számára, hogy a szol­ gáltatás keretein belül biztosítási szerződéseinek adatait megtekintse, illetve az Ügyfélportál által biztosított műveleteket elvégezze (többek között online bankkártyás díjfizetés, adatok módosítása, szerződésekhez kapcsolódó dokumentumok letöltése és igénylése). Az Ügyfélportál továbbá lehetővé teszi azt is, hogy ügyfeleink biztosítási szerződést köthessenek. Az Ügyfél­ portálon keresztül elérhető szolgáltatások, illetve megköthető biztosítási ter­ mékek körét a biztosító szabadon módosíthatja. Az Ügyfélportál szolgáltatásait az veheti igénybe, aki a biztosítónál legalább egy olyan érvényes biztosítással rendelkezik, amely az Ügyfélportálon keresztül elérhető, vagy csatlakozott az Allianz Hűségprogramjához. Az Ügyfélportál használatát a szerződő szerződéskötés során, vagy azt köve­ tően, e­termék választásával, az Ügyfélportál feltételeinek elfogadásával, vagy Ügyfélportál regisztráció kezdeményezésével igényelheti. A szolgálta­ tást az Ügyfélportálon történő regisztráció aktiválását követően veheti igénybe a szerződő. Az Ügyfélportál szolgáltatás határozatlan időre szól. A regisztrációt követően a szerződő jogosulttá válik az Ügyfélportál szolgál­ tatásainak igénybevételére. Az Ügyfélportál a xxx.xxxxxxx.xx címen érhető el, a hét minden napján 0­24 óráig. A biztosító fenntartja magának a jogot, hogy a rendszerén időn­ ként karbantartási munkálatokat végezzen. A várható üzemszünetet a biz­ tosító – lehetőség szerint – webhelyén, a xxx.xxxxxxx.xx oldalon előre jelzi. A szerződő érdekkörében felmerült hibákért, károkért a biztosító nem felel. A biztosító fenntartja magának a jogot, hogy az Ügyfélportál szolgáltatásait bármikor módosítsa, új funkciókkal bővítse, vagy bármely funkciót megszün­ tesse. A változásokat a biztosító a webhelyén teszi közzé. Az Ügyfélportál regisztráció a biztosítás kötvényszámának, az Allianz Hűségprogramhoz csatlakozott ügyfelek esetében vezeték­ és keresztnév, továbbá a szerződő által, a biztosítás megkötése vagy módosítása során a biztosítóval közölt mobiltelefonszámának és e­mail címének megadásával kezdeményezhető. A regisztráció során az SMS­ben kapott kódot kell meg­ adni, majd a folyamat végén a megadott e­mail címre küldött aktiváló linkre kattintva megerősíteni a regisztrációt. A sikeres regisztrációt követően a szer­ ződő az Ügyfélportálra az e­mail címének és választott jelszavának meg­ adásával tud belépni. A szerződő köteles mindenkivel szemben titkosan kezelni a jelszavát, illetve a szerződő felel azért, hogy az általa megadott e­mail fiókhoz és mobiltelefon­ számhoz nem fér hozzá olyan személy, akivel kapcsolatosan nem kívánja a szerződéseihez való hozzáférést. A belépési jelszó jogosulatlan felhasználásá­ ból, valamint a szerződő e­mail fiókjához való jogosulatlan hozzáférésből eredő mindenféle kárt, következményt a szerződő maga köteles viselni, annak kapcsán a biztosítóval szemben jog­ és igényérvényesítésre nem jogosult. A titkos belépési jelszónak 3 egymást követő alkalommal rosszul történő megadása esetén a szolgáltatás ideiglenes letiltására kerül sor. Az Ügyfélportál felületén szerződő tájékoztatást kap az új jelszókérés mene­ téről. Visszaélés gyanúja esetén a biztosító a szerződő egyidejű értesítése mellett jogosult az Ügyfélportál szolgáltatásainak letiltását kezdeményezni. Az ideiglenes letiltás ilyen esetben 24 óra elteltével kerül feloldásra. Szerződő tudomásul veszi, hogy ha az Ügyfélportál szolgáltatásai keretében végrehajtott módosításai, bejelentései tévesek, hiányosak vagy jogsértők, a biztosító az ebből eredő károkért nem felel. A biztosító nem vállal felelősséget a szerződő internetszolgáltatójánál felme­ rülő hibákért, rendellenes működésért, illetve a szerződő személyes fiókja és internetkapcsolatának beállításai miatt felmerülő problémákért, valamint az azokból származó károkért, illetve hátrányos jogkövetkezményekért. A szerződő az Ügyfélportálon tett nyilatkozattal kérheti a biztosítótól az Ügyfélportál regisztrációjának törlését, amelyet a biztosító az Allianz Ügyfélportál szerződés felmondásaként kezel. A törlési igény bejelentése után az elérési jogosultság és ezzel a szerződés 30 napon belül megszűnik. A biztosító jogosult a szolgáltatást annak nem rendeltetésszerű használata esetén a szerződőhöz intézett egyoldalú nyilatkozattal, azonnali hatállyal megszüntetni. A szolgáltatás megszűnése egyébiránt nem érinti a biztosítási szerződés(ek) hatályát. Az Ügyfélportálon keresztül megtett nyilatkozat a biztosítóval szemben akkor joghatályos, ha a biztosító az igény végrehajtását, vagy a kérelem befogadá­ sát az Ügyfélportálon üzenetben visszaigazolta.

Appears in 5 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek És Ügyfél Tájékoztató, Általános Szerződési Feltételek És Ügyfél Tájékoztató, Általános Szerződési Feltételek És Ügyfél Tájékoztató

Allianz Ügyfélportál használati feltételei. 8075. Az Ügyfélportálra Ügyfélportál használatára vonatkozó feltételek nem képezik a biztosítási szerző­ dés biztosí­ tási szerződés részét. A biztosító az Ügyfélportál használatáért külön díjat nem számít fel. Az Ügyfélportálon a biztosító lehetővé teszi a szerződő számára, hogy a szol­ gáltatás keretein belül biztosítási szerződéseinek adatait megtekintse, illetve az Ügyfélportál által biztosított műveleteket elvégezze (többek között online bankkártyás díjfizetéselvé­ gezze, adatok módosításailletve, szerződésekhez kapcsolódó dokumentumok letöltése és igénylése)hogy az Ügyfélportálon keresztül biztosítási szerződés megkö­ tését kezdeményezze. Az Ügyfélportál továbbá lehetővé teszi azt is, hogy ügyfeleink biztosítási szerződést köthessenekAllianz Utasbiztosítási Hűségprogram keretében igénybevehető kedvezmény az Ügyfélportálba való belépést követően vehető igénybe. A kedvzeményszint mértékéről az Ügyfélportálba való belé­ pést követően tájékozodhat. Az Ügyfél­ portálon Ügyfélportálon keresztül elérhető szolgáltatások, illetve megköthető biztosítási ter­ mékek biz­ tosítási termékek körét a biztosító szabadon módosíthatja. Az Ügyfélportál szolgáltatásait az veheti igénybe, aki a biztosítónál legalább egy olyan érvényes biztosítással rendelkezik, amely az Ügyfélportálon keresztül elérhető. A biztosító a honlapján, vagy csatlakozott valamint az Allianz HűségprogramjáhozÜgyfélportálon folya­ matosan közzéteszi, hogy mely szerződések érhetőek el az Ügyfélportálon keresztül. Az Ügyfélportál használatát a szerződő e­termék megkötésével, illetve elekt­ ronikus kommunikáció vállalásával a szerződéskötés során, vagy azt köve­ tően, e­termék választásával, tően az Ügyfélportál feltételeinek elfogadásával, vagy Ügyfélportál regisztráció kezdeményezésével igényelhetielfogadásával kezdeményezheti. A szolgálta­ tást szol­ gáltatást az Ügyfélportálon történő regisztráció aktiválását követően veheti igénybe a szerződő. Az Ügyfélportál szolgáltatás határozatlan időre szól. A regisztrációt követően a szerződő jogosulttá válik az Ügyfélportál szolgál­ tatásainak igénybevételére. Az Ügyfélportál a xxx.xxxxxxx.xx az ugyfelportal.allianz.hu címen érhető el, a hét minden napján nap­ ján 0­24 óráig. A biztosító fenntartja magának a jogot, hogy a rendszerén időn­ ként időnként karbantartási munkálatokat végezzen. A várható üzemszünetet a biz­ tosító Biztosító – lehetőség szerint – webhelyén, a xxx.xxxxxxx.xx www.allianz.hu oldalon előre jelzi. A szerződő érdekkörében felmerült hibákért, károkért a biztosító nem felel. A biztosító fenntartja magának a jogot, hogy az Ügyfélportál szolgáltatásait bármikor módosítsa, új funkciókkal bővítse, vagy bármely funkciót megszün­ tesse. A változásokat a biztosító a webhelyén teszi közzé. Az Ügyfélportál regisztráció a biztosítás kötvényszámának, az Allianz Hűségprogramhoz csatlakozott ügyfelek esetében vezeték­ és keresztnév, továbbá valamint a szerződő szer­ ződő által, a biztosítás megkötése vagy módosítása során a biztosítóval közölt mobiltelefonszámának mobiltelefon számának és e­mail email címének megadásával kezdeményezhetőkezdeményez­ hető. A regisztráció során az SMS­ben SMSben kapott kódot kell meg­ adnimegadni, majd a folyamat végén a megadott e­mail email címre küldött aktiváló linkre kattintva megerősíteni a regisztrációt. A sikeres regisztrációt követően a szer­ ződő szerződő az Ügyfélportálra az e­mail címének és választott jelszavának meg­ adásával megadásával tud belépni. A szerződő köteles mindenkivel szemben titkosan kezelni a jelszavát, illetve a szerződő felel azért, hogy az általa megadott e­mail fiókhoz és mobiltelefon­ számhoz nem fér hozzá olyan személy, akivel kapcsolatosan nem kívánja a szerződéseihez való hozzáférést. A belépési jelszó jogosulatlan felhasználásá­ bólfelhasználá­ sából, valamint a szerződő e­mail fiókjához való jogosulatlan hozzáférésből eredő mindenféle kárt, következményt a szerződő maga köteles viselni, annak kapcsán a biztosítóval szemben jog­ és igényérvényesítésre nem jogosultjogo­ sult. A titkos belépési jelszónak 3 egymást követő alkalommal rosszul történő megadása esetén a szolgáltatás ideiglenes letiltására kerül sor. Az Ügyfélportál felületén szerződő tájékoztatást kap az új jelszókérés mene­ téről. Visszaélés gyanúja esetén a biztosító a szerződő egyidejű értesítése mellett jogosult az Ügyfélportál szolgáltatásainak letiltását kezdeményezni. Az ideiglenes letiltás ilyen esetben 24 óra elteltével kerül feloldásra. Szerződő tudomásul veszi, hogy ha az Ügyfélportál szolgáltatásai keretében végrehajtott módosításai, bejelentései tévesek, hiányosak vagy jogsértők, a biztosító az ebből eredő károkért nem felel. A biztosító nem vállal felelősséget a szerződő internetszolgáltatójánál internet szolgáltatójánál felme­ rülő hibákért, rendellenes működésért, illetve a szerződő személyes fiókja és internetkapcsolatának beállításai miatt felmerülő problémákért, valamint az azokból származó károkért, illetve hátrányos jogkövetkezményekért. A szerződő az Ügyfélportálon tett nyilatkozattal kérheti a biztosítótól az Ügyfélportál regisztrációjának törlését, amelyet a biztosító az Allianz Ügyfélportál szerződés felmondásaként kezel. A törlési igény bejelentése után az elérési jogosultság és ezzel a szerződés 30 napon belül megszűnik. A biztosító jogosult a szolgáltatást annak nem rendeltetésszerű használata esetén a szerződőhöz intézett egyoldalú nyilatkozattal, azonnali hatállyal megszüntetni. A szolgáltatás megszűnése egyébiránt nem érinti a biztosítási szerződés(ek) hatályát. Az Ügyfélportálon keresztül megtett nyilatkozat a biztosítóval szemben akkor joghatályos, ha a biztosító az igény végrehajtását, vagy a kérelem befogadá­ sát az Ügyfélportálon üzenetben visszaigazolta.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek És Ügyfél Tájékoztató

Allianz Ügyfélportál használati feltételei. 8075. Az Ügyfélportálra Ügyfélportál használatára vonatkozó feltételek nem képezik a biztosítási szerző­ dés biztosí­ tási szerződés részét. A biztosító az Ügyfélportál használatáért külön díjat nem számít fel. Az Ügyfélportálon a biztosító lehetővé teszi a szerződő számára, hogy a szol­ gáltatás keretein belül biztosítási szerződéseinek adatait megtekintse, illetve az Ügyfélportál által biztosított műveleteket elvégezze (többek között online bankkártyás díjfizetéselvé­ gezze, adatok módosításailletve, szerződésekhez kapcsolódó dokumentumok letöltése és igénylése)hogy az Ügyfélportálon keresztül biztosítási szerződés megkö­ tését kezdeményezze. Az Ügyfélportál továbbá lehetővé teszi azt is, hogy ügyfeleink biztosítási szerződést köthessenekAllianz Utasbiztosítási Hűségprogram keretében igénybevehető kedvezmény az Ügyfélportálba való belépést követően vehető igénybe. A kedvzeményszint mértékéről az Ügyfélportálba való belé­ pést követően tájékozodhat. Az Ügyfél­ portálon Ügyfélportálon keresztül elérhető szolgáltatások, illetve megköthető biztosítási ter­ mékek biz­ tosítási termékek körét a biztosító szabadon módosíthatja. Az Ügyfélportál szolgáltatásait az veheti igénybe, aki a biztosítónál legalább egy olyan érvényes biztosítással rendelkezik, amely az Ügyfélportálon keresztül elérhető. A biztosító a honlapján, vagy csatlakozott valamint az Allianz HűségprogramjáhozÜgyfélportálon folya­ matosan közzéteszi, hogy mely szerződések érhetőek el az Ügyfélportálon keresztül. Az Ügyfélportál használatát a szerződő e­termék megkötésével, illetve elekt­ ronikus kommunikáció vállalásával a szerződéskötés során, vagy azt köve­ tően, e­termék választásával, tően az Ügyfélportál feltételeinek elfogadásával, vagy Ügyfélportál regisztráció kezdeményezésével igényelhetielfogadásával kezdeményezheti. A szolgálta­ tást szol­ gáltatást az Ügyfélportálon történő regisztráció aktiválását követően veheti igénybe a szerződő. Az Ügyfélportál szolgáltatás határozatlan időre szól. A regisztrációt követően a szerződő jogosulttá válik az Ügyfélportál szolgál­ tatásainak igénybevételére. Az Ügyfélportál a xxx.xxxxxxx.xx az xxxxxxxxxxxx.xxxxxxx.xx címen érhető el, a hét minden napján nap­ ján 0­24 óráig. A biztosító fenntartja magának a jogot, hogy a rendszerén időn­ ként időnként karbantartási munkálatokat végezzen. A várható üzemszünetet a biz­ tosító Biztosító – lehetőség szerint – webhelyén, a xxx.xxxxxxx.xx oldalon előre jelzi. A szerződő érdekkörében felmerült hibákért, károkért a biztosító nem felel. A biztosító fenntartja magának a jogot, hogy az Ügyfélportál szolgáltatásait bármikor módosítsa, új funkciókkal bővítse, vagy bármely funkciót megszün­ tesse. A változásokat a biztosító a webhelyén teszi közzé. Az Ügyfélportál regisztráció a biztosítás kötvényszámának, az Allianz Hűségprogramhoz csatlakozott ügyfelek esetében vezeték­ és keresztnév, továbbá valamint a szerződő szer­ ződő által, a biztosítás megkötése vagy módosítása során a biztosítóval közölt mobiltelefonszámának mobiltelefon számának és e­mail email címének megadásával kezdeményezhetőkezdeményez­ hető. A regisztráció során az SMS­ben SMSben kapott kódot kell meg­ adnimegadni, majd a folyamat végén a megadott e­mail email címre küldött aktiváló linkre kattintva megerősíteni a regisztrációt. A sikeres regisztrációt követően a szer­ ződő szerződő az Ügyfélportálra az e­mail címének és választott jelszavának meg­ adásával megadásával tud belépni. A szerződő köteles mindenkivel szemben titkosan kezelni a jelszavát, illetve a szerződő felel azért, hogy az általa megadott e­mail fiókhoz és mobiltelefon­ számhoz nem fér hozzá olyan személy, akivel kapcsolatosan nem kívánja a szerződéseihez való hozzáférést. A belépési jelszó jogosulatlan felhasználásá­ bólfelhasználá­ sából, valamint a szerződő e­mail fiókjához való jogosulatlan hozzáférésből eredő mindenféle kárt, következményt a szerződő maga köteles viselni, annak kapcsán a biztosítóval szemben jog­ és igényérvényesítésre nem jogosultjogo­ sult. A titkos belépési jelszónak 3 egymást követő alkalommal rosszul történő megadása esetén a szolgáltatás ideiglenes letiltására kerül sor. Az Ügyfélportál felületén szerződő tájékoztatást kap az új jelszókérés mene­ téről. Visszaélés gyanúja esetén a biztosító a szerződő egyidejű értesítése mellett jogosult az Ügyfélportál szolgáltatásainak letiltását kezdeményezni. Az ideiglenes letiltás ilyen esetben 24 óra elteltével kerül feloldásra. Szerződő tudomásul veszi, hogy ha az Ügyfélportál szolgáltatásai keretében végrehajtott módosításai, bejelentései tévesek, hiányosak vagy jogsértők, a biztosító az ebből eredő károkért nem felel. A biztosító nem vállal felelősséget a szerződő internetszolgáltatójánál internet szolgáltatójánál felme­ rülő hibákért, rendellenes működésért, illetve a szerződő személyes fiókja és internetkapcsolatának beállításai miatt felmerülő problémákért, valamint az azokból származó károkért, illetve hátrányos jogkövetkezményekért. A szerződő az Ügyfélportálon tett nyilatkozattal kérheti a biztosítótól az Ügyfélportál regisztrációjának törlését, amelyet a biztosító az Allianz Ügyfélportál szerződés felmondásaként kezel. A törlési igény bejelentése után az elérési jogosultság és ezzel a szerződés 30 napon belül megszűnik. A biztosító jogosult a szolgáltatást annak nem rendeltetésszerű használata esetén a szerződőhöz intézett egyoldalú nyilatkozattal, azonnali hatállyal megszüntetni. A szolgáltatás megszűnése egyébiránt nem érinti a biztosítási szerződés(ek) hatályát. Az Ügyfélportálon keresztül megtett nyilatkozat a biztosítóval szemben akkor joghatályos, ha a biztosító az igény végrehajtását, vagy a kérelem befogadá­ sát az Ügyfélportálon üzenetben visszaigazolta.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek És Ügyfél Tájékoztató