A kezelt adatok meghatározása (biztosítási titokkörök) a. Az ügyfél személyi adatai, a nem természetes személyek adatai; b. a biztosított vagyontárgyak jellemző adatai és értéke, a kockázatelbírá- lás adatai; c. élet-, baleset-, betegség- és felelősségbiztosításnál az egészségi állapot- tal összefüggő adatok; d. a kifizetett biztosítási szolgáltatás és kártérítés összege, a kifizetés ideje; e. a biztosítási szerződéssel, létrejöttével, módosításával, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggő, valamint a szolgáltatás teljesítéséhez szük- séges összes lényeges tény és körülmény. Az a-b. pontokba tartozó, a biztosítási ajánlaton szereplő adatok, valamint a c. pontban meghatározott adatok nélkülözhetetlenek a szerződés meg- kötéséhez, illetve a szolgáltatás teljesítéséhez. Az adatszolgálgatás minden adat vonatkozásában önkéntes, de a fentebb megjelölt adatok hiánya a kockázat meghatározását lehetetlenné teszi, amely a biztosítási ajánlat visszautasítását vonhatja maga után. Az ügyfél egészségi állapotával összefüggő adatokat a biztosító a Bit. 135.§ (1) bekezdésében meghatározott célokból, az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről szóló 1997. évi XLVII. törvény ren- delkezései szerint, kizárólag az érintett írásbeli hozzájárulásával kezelheti. A biztosító kizárólag automatizált adatfeldolgozással az érintett személyes jellemzőinek értékelésén alapuló döntés meghozatalára is jogosult, ha a döntést a szerződés megkötése vagy teljesítése során hozták, feltéve, hogy azt az érintett kezdeményezte. Az automatizált adatfeldolgozással kapcso- latos döntés esetén a biztosító az érintettet – kérelmére – tájékoztatja az alkalmazott módszerről és annak lényegéről, valamint lehetőséget biztosít az érintettnek álláspontja kifejtésére. A biztosító az ügyfél hozzájárulása esetén a tevékenységéhez kapcsolódó információkról hírlevélben, e-mailen tájékoztatást adhat az ügyfeleinek. A biztosító vagy vele szerződéses kapcsolatban álló biztosításközvetítő az ügyfél hozzájárulása esetén e-mailen, telefonon, személyesen megkereshe- ti az ügyfelet ajánlattétel céljából, vagy közvetlen üzletszerzést célzó külde- ményt juttathat el a részére. Amennyiben az ügyfél nem kívánja, hogy a biztosító a továbbiakban aján- lataival megkeresse, az xxxx@xxxxxxxxxxxxxx.xx e-mail címre, illetve az 1380 Budapest, Pf. 1049 postai címre küldött levelével korlátozásmentesen leiratkozhat. Az ügyfél az általa tett, tájékoztatást célzó és reklám küldeményre vonat- kozó adatkezelési nyilatkozatát megváltoztathatja telefonon keresztül a biztosító TeleCenter +00 0 000 0000 telefonszámán.
A biztosító szolgáltatásának korlátozása A biztosító biztosítási időszakonként, mindösszesen legfeljebb a fenti táblázatban a biztosítási időszakra meghatározott ösz- szeget, biztosítási eseményenként pedig a táblázat szerinti ká- ronként teljesítendő összeget téríti meg. Az önrészesedés mértéke biztosítási eseményenként 10.000 Ft. A biztosító a 10.000 Ft-ot meghaladó károk esetén a biztosítási szolgáltatásból nem von le önrészesedést.
A biztosító szolgáltatása (1) A Biztosító a szolgáltatását akkor teljesíti, amikor a 3.1 pont szerinti maradandó egészségkárosodás mértéke véglegesnek tekinthetô. Ha az egészségkárosodás mértéke folyamatosan változik, a Biztosító legkésôbb a baleset bekövetkezésének idôpontját követô 2 év elteltével állapítja meg a szolgáltatás mértékét, az idôtartam utolsó napján fennálló állapot szerint. A Biztosító a biztosítási összegbôl a maradandó egészségkárosodás %-os mértékének megfelelôen arányos összegû szolgáltatást nyújt. A térítés mértékét (az egészségkárosodás fokát) a Biztosító orvosszakértôje állapítja meg a MABISZ balesetbiztosítási orvos szakértôi útmutatójának figyelembe vételével. Ha a baleset elôtt már meglévô betegségek, vagy fogyatékosságok közrehatottak a maradandó egészségkárosodás mértékében, a Biztosító a fizetendô összeget a közrehatás mértékével csökkenti. (2) Ha a maradandó egészségkárosodás mértékének megállapítása érdekében a Biztosító orvosa indokoltnak tartja, személyes orvosi vizsgálatot végezhet, illetve egyéb szükséges vizsgálatokat (pl. röntgen, ultrahang) írhat elô a Biztosított részére. A Biztosító orvosa által végzett személyes vizsgálat, illetve az általa elôírt vizsgálatok költségei a Biztosítót terhelik, a Biztosító vállalja továbbá a Biztosított lakhelyérôl a vizsgálat helyszínére történô utazás közlekedési többletköltségeinek megtérítését névre szóló számla alapján. A Biztosító által meghatározásra kerülô maradandó egészségkárosodás fokának mértéke más szakértôi testületek határozatától független. A munkaképesség-csökkenés, a sporttevékenység abbahagyása, az esztétikai, illetve szociális szempontok önmagukban nem képezik szolgáltatás jogalapját. (3) Ha a Biztosított a Biztosító orvosa által megállapított elsôfokú döntést a maradandó egészségkárosodás mértékére vonatkozóan nem fogadja el, akkor újabb szakvizsgálat céljából háromtagú orvosi bizottságot kell létrehozni. Az orvosi bizottság egyik tagját a Biztosított, másik tagját a Biztosító, a – baleseti sebészeti orvos szakértôi jogosítvánnyal rendelkezô – elnököt pedig a két fél együttes megállapodása alapján jelölik ki. Az orvosi bizottság mûködésével kapcsolatos költségeket az a fél viseli, akinek a terhére a döntés születik. (4) Ha a Biztosított a balesetet követô 15 napon belül vagy az egészségkárosodás véglegessé válása elôtt meghal, a Biztosító nem nyújt baleseti egészségkárosodásra vonatkozó szolgáltatást.
A biztosító szolgáltatásai 1. A Biztosító – teljesítési kötelezettsége esetén – vállalja a biz- tosítási esemény megtörténte időpontjától a Biztosított jo- gainak védelmével összefüggésben felmerülő indokolt költ- ségeket az alábbiak szerint. 2. A biztosítási esemény bejelentése előtt keletkezett költsé- gekre csak akkor vonatkozik a biztosítási védelem, ha azok a biztosítási esemény bejelentése előtt 30 napnál nem koráb- ban a Biztosítottal jogvitában álló fél, a bíróság intézkedései vagy a Biztosított érdekében tett halaszthatatlan intézkedé- sek által merültek fel. 3. A Biztosító az alábbiakat téríti: a) a jogi képviselő számlával igazolt munkadíját és költsé- geit, b) a peres és nem peres bírósági eljárással összefüggő, jog- szabályon alapuló díjakat és illetékeket; valamennyi fokon, beleértve a tanúk és tolmácsok díját és költségeit, c) a bíróság által kirendelt szakértő előírt díját és költségeit; d) a Biztosító hozzájárulásával felkért független szakértő te- vékenységéért járó díjakat; e) Biztosítottat megillető végrehajtási jogcím meglétét köve- tően (például ítélet) a jogi érvényesítés költségeit legfel- jebb 2 végrehajtási kísérlet erejéig; f) jogerős bírósági határozat alapján a Biztosítottat terhelő, a Biztosítottal jogvitában álló fél vagy az állam oldalán felmerült díjakat és költségeket; g) utazási költségeket az illetékes bíróság székhelyére, ha a személyes megjelenést a bíróság rendeli el. A Biztosító ezen utazási költséget másodosztályú vasúti, vagy ezzel egyenrangú más közlekedési eszköz menetjegyének vé- teláráig vállalja megtéríteni. h) jogi tanácsadás költségét. A jogi tanácsadás egy biztosí- tási esemény megoldási lehetőségeivel kapcsolatos egy- szeri, szóban vagy írásban nyújtott alapvető állásfoglalás. i) Óvadék, biztosíték megelőlegezése: A Biztosító a kockázatviselése alatt bekövetkezett biztosí- tási eseménnyel összefüggésben arra vállal kötelezettsé- get, hogy a kötvényben az érintett biztosítási tárgyra meghatározott maximális biztosítási összeg erejéig meg- előlegezi az óvadékot vagy biztosítékot, amely a Biztosí- tottat érintő vizsgálati fogság vagy előzetes letartóztatás kiváltásának, illetve hatóságilag bevont útlevél kiadásá- nak célját szolgálja. A Biztosított köteles az óvadék vagy biztosíték összegét 15 napon belül visszafizetni, ha azt ré- szére a bíróság vagy más erre jogosult szerv visszaadja. Ha az ügyben más jogerős döntés születik, de legkésőbb az óvadék vagy biztosíték nyújtásától számított maximum 6 hónapon belül. 4. A Biztosító teljesítési kötelezettsége az alábbiak szerint áll fenn: a) A Biztosító által az egy biztosítási időszakban bekövetke- zett károkra a teljesítések felső határát az ajánlaton jelzett – a választott fedezettípusnak megfelelő – biztosítási összeg képezi, függetlenül attól, hogy az egy biztosítási esemény miatti igényérvényesítés milyen hosszú időn keresztül fo- lyik. b) Több biztosítási eseménynél, melyek okozatilag össze- függő egységes folyamatot alkotnak, a biztosítási összeg csak egyszer áll rendelkezésre. c) Perbeli egyezség esetén a Biztosító a bíróság által megál- lapított költségeket a pernyertességnek a pervesztesség- hez viszonyított, bíróság által megállapított arányában vi- seli. Peren kívüli egyezség esetén a költségeket a Bizto- sító viseli. d) A Biztosító fedezetet nyújt a folyamatban lévő bírósági, hatósági eljárásokban azok jogerős befejezéséig akkor is, ha a biztosítási szerződés időközben megszűnt, feltéve, hogy a biztosítási esemény a szerződés hatálya alatt kö- vetkezett be, és a biztosítási esemény a szerződés hatálya alatt a Biztosító részére bejelentésre került.
A szerződés biztosítékai 6.1 A Vállalkozót a jelen Vállalkozási szerződésben meghatározott bármely kötelezettségének, feladatának — a Vállalkozónak felróható — késedelmes teljesítése esetén késedelmi kötbér-fizetési kötelezettség terheli. A késedelmi kötbér alapja a nettó vállalkozói díj, mértéke pedig a késedelem napjaira vonatkozóan 0,5 %/nap, de legfeljebb a teljes vállalkozói díj 15 %-a azzal, hogy az első 15 (tizenöt) nap kötbérmentes. A Megrendelő fizetési késedelme esetén késedelmi kamat fizetésére köteles. A késedelmi kamat mértéke az MNB által közölt mindenkori jegybanki alapkamat kétszerese. Vállalkozó az általa beépített anyagokra tulajdonjog fenntartással él, azok tulajdonjogát kifejezetten fenntartja addig, amíg azok teljes vállalkozási díja nincs kifizetve. Megrendelő késedelme az adott teljesítéssel kapcsolatban a Vállalkozóra nézve irányadó határidők — a Megrendelő késedelmének időtartamával történő — automatikus meghosszabbítását eredményezi. 6.2 A Vállalkozót a jelen Vállalkozási szerződésben meghatározott bármely kötelezettségének, feladatának — a Vállalkozónak felróható — nem megfelelő minőségben történő teljesítése esetén hibás teljesítési kötbér-fizetési kötelezettség terheli. Amennyiben a Megrendelő úgy ítéli meg, hogy a Vállalkozó által végzett munka nem megfelelő minőségű, úgy írásban felszólítja a Vállalkozót a munka ésszerű határidőre történő kijavítására. Amennyiben a Vállalkozó a kitűzött határidőre nem javítja ki a munkát a Megrendelő elvárásainak megfelelően, hibás teljesítési kötbér-fizetési kötelezettség terheli. A hibás teljesítési kötbér mértéke az egyedi megrendelésekkel kapcsolatban felmerült hibás teljesítés esetén a megrendelés nettó Vállalkozási díjának 25 %-a 6.3 A Vállalkozót meghiúsulási kötbér-fizetési kötelezettség terheli, amennyiben a jelen Szerződés teljesítése a Vállalkozónak felróható ok következtében meghiúsul, ill. amennyiben a Vállalkozó jogos ok nélkül megtagadja a teljesítést. A meghiúsulási kötbér mértéke az 5.1. pontban meghatározott vállalkozói díj 100%-a. A munkavégzés megrendelői, kivitelezői problémák megalapozottsága nélküli felbontása esetén, a Vállalkozó jogosult az addig elvégzett munka (átalányáras vállalás esetén arányosítva, tételes elszámolás esetén a felmért mennyiség), valamint a hátralévő munkavégzés értékére vetített jegybanki alapkamatnak megfelelő összeg leszámlázására, meghiúsulási kötbérként. 6.4 A kötbér esedékessé válik: − kijavítható hiba esetében: a kijavításra megállapított határidő eredménytelen elteltét követő napon, ha a hiba kijavítása nem történt meg, illetve, ha megtörtént, de a kijavított teljesítést a Megrendelő szintén hibás teljesítésként értékeli; − ki nem javítható hiba esetében: a hibás teljesítés Megrendelő által történő megállapításának napján; − meghiúsulás esetén: a Megrendelő, illetve a Vállalkozó tudomásszerzésének napján a meghiúsulásra, illetve a teljesítés Vállalkozó vagy Megrendelő által történt jogos ok nélküli megtagadásáról. 6.5 A kötbér alkalmazását megalapozó tény megállapítására a Megrendelő jogosult. Amennyiben a Megrendelő megállapítja a kötbér igényét megalapozó tényt, a kötbér esedékessé válását követő 3 munkanapon belül írásban értesíti a Vállalkozót. A kötbér érvényesítésére a tárgyhavi számlázáskor kerül sor. Az értesítésben a Megrendelő köteles megjelölni azt, hogy a kötbért: − melyik megrendeléssel kapcsolatban, − a teljesítés mely hiányosságának következtében, − milyen jogcímen és − milyen összegben alkalmazza. A késedelmi kötbér Vállalkozó általi megfizetése nem mentesíti a Vállalkozót a teljesítés alól.
A biztosító szolgáltatásának szabályai 4.1. A biztosító szolgáltatása az alapbiztosítás kockázatviselési helyén a Vagyonbiztosítás általános feltételében (SÁVBI 2010) felso- roltakon kívül kiterjed az alábbiakra is: 4.1.1. egynyári növények elpusztulása esetén a ki- eső hozamra, (a termés mennyisége szem- pontjából helyben átlagosnak tekinthető termés piaci ára, levonva a kár időpontja és az értékesítés időpontja közötti általánosan szükséges ráfordítások (munka és vegysze- rek) értékét); 4.1.2. abban az esetben, ha az elpusztult növé- nyi kultúra pótlásával az még a tárgyévben termőre fordítható, akkor az újbóli vetésre, vagy újraültetés költségeire; 4.1.3. elpusztult gyümölcsfák esetén, az újrate- lepítés költségeire, valamint a károsodás évében a kieső hozamra (a termés mennyi- sége szempontjából helyben átlagosnak te- kinthető termés piaci ára, levonva a kár idő- pontja és az értékesítés időpontja közötti általánosan szükséges ráfordítások (munka és vegyszerek) értékét); 4.1.4. haszonállatok elhullása esetén az állat kár- időponti piaci értékére, kényszervágás ese- tén pedig ezen érték és a megtérülés külön- bözetére (a piaci érték megállapítása az ál- latorvos által igazolt súly, valamint az elhul- lott állat esetén a káridőpontban helyben elérhető felvásárlási ár szerint történik); 4.1.5. haszonállatok elhullása esetén a biztosítási összegen belül, a tetem szállítási, és elhe- lyezési költségeire a legközelebbi engedé- lyezett lerakóhelyre. 4.2. E feltétel 2.2.; 2.5. pontjában nevesített va- gyontárgyakat a Vagyonbiztosítás általános feltételeiben (SÁVBI 2010) meghatározot- tak szerinti értéken téríti a biztosító. 4.3. Amennyiben a károsodott vagyontárgyat tartalmazó vagyontárgycsoportra megálla- pított százalékos kártérítési limit alacso- nyabb, mint a vagyontárgycsoport kár idő- ponti valóságos értéke, akkor a biztosító aránylagos kártérítést fizet. A biztosító azonban eltekint az alulbiztosítottság érvé- nyesítésétől, ha a kár e biztosítási feltétel 2.3. bekezdésében meghatározott vagyon- tárgyakban keletkezik. 4.4. Betöréses lopás biztosítási esemény esetén a kártérítés mértékének megállapítása a behatolás helyén és időpontjában ténylege- sen, a Vagyonvédelmi előírások, kártérítési limitekben (SVAL 2010) foglaltaknak meg- felelően megvalósult mechanikai védelmi szint szerint, és a szerződés részét képező „Kártérítési összeghatárok betöréses lopás biztosítási esemény bekövetkeztekor” című táblázat alapján történik.
A biztosítási szerződés tartama A biztosítási szerződés határozatlan időre jön, kivéve, ha a felek azt a szer- ződésben foglaltak szerint határozott időre kötötték. A tartamot a biztosítási ajánlat tartalmazza.
A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSÁNAK ESEDÉKESSÉGE A biztosító, illetve megbízottja a Europ Assistance Magyarország Kft. a segélyhívás beér- kezésekor haladéktalanul köteles megkezdeni a biztosítási szolgáltatás megszervezését és amennyiben erre lehetőség van a biztosított személyt tájékoztatja a biztosítási szol- gáltatások tartalmáról és határidejéről. A számlával igazolt költségek megtérítése a Europ Assistance Magyarország Kft. központjához a jogalap és összegszerűség megállapításá- hoz szükséges dokumentumok benyújtása utáni 15. napon esedékes.
A biztosítási szerződés megszűnése A biztosítási szerződés megszűnik: a) a biztosított halála esetén a biztosító szolgáltatásának kifizetésével,
A biztosítási szerződés módosítása 5.1. A felek a szerződés tartalmát közös megegyezéssel bármikor módosíthatják. 5.2. A díjfizetési mód illetve díjfizetési gyakoriság módosítása esetén a szerző- dés a díjfizetési gyakoriság szerinti utolsó díjjal fedezett időszakot követő nappal módosítható, kivéve a bankok és taka- rékszövetkezetek által használt elekt- ronikus elszámolási rendszeren (GIRO) keresztül érkező értesítések alapján elvégzett automatikus tranzakciókat. 5.3. A szerződés módosítását bárme- lyik fél kezdeményezheti. Ha a másik fél a módosító javaslatot nem fogadja el, a biztosítási szerződés az eredeti tartalommal marad hatályban. 5.4. Ha a biztosító a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményekről vagy azok változásáról, és ezek a körülmé- nyek a biztosítási kockázat jelentős növekedését eredményezik, a bizto- sító a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tesz, vagy a szerződést harminc napra írás- ban felmondhatja. 5.5. Ha a szerződő 15 napon belül írás- ban jelzi, hogy a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra annak kéz- hezvételétől számított 15 napon belül nem válaszol, a szerződés a javaslat közlésétől számított harmincadik napon megszűnik, ha a biztosító erre a következményre a módosító javaslat megtételekor a szerződő figyelmét felhívta. 5.6. Ha a szerződés egyidejűleg több vagyontárgyra vonatkozik, és a biz- tosítási kockázat jelentős megnöve- kedése ezek közül csak egyesekkel kapcsolatban merül fel, a biztosító a fenti pontokban meghatározott jogait a többi vagyontárgy tekintetében nem gyakorolhatja.