AZ AJÁNLAT KIDOLGOZÁSÁNAK FELTÉTELEI. 1. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét arra, hogy a jelen dokumentációban szereplő nyilatkozatminták ajánlottak, azok alkalmazását ajánlatkérő nem követeli meg, ajánlatkérő formai érvényességi feltételt nem támaszt arra vonatkozóan, hogy az ajánlattevő az előírt nyilatkozatokat a jelen dokumentációban szereplő minták kitöltésével tegye meg. Az ajánlattevő köteles azonban az előírt igazolásokat és nyilatkozatokat olyan tartalommal megtenni, amit az ajánlatkérő a felhívásban vagy a jelen dokumentációban a Kbt. rendelkezései alapján előírt. 2. Az ajánlatnak tartalmaznia kell ajánlattevőnek a Kbt. 66. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelő kifejezett nyilatkozatát az ajánlattételi felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan. 3. Ajánlattevőnek az alábbi cégokmányokat kell az ajánlathoz csatolni: ▪ folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is, ▪ az ajánlatot aláírók aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás-mintáját, ▪ a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos meghatalmazást. 4. Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy az ajánlattételi felhívásban, valamint a dokumentációban szereplő, meghatározott gyártmányra, típusra történő hivatkozások csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történtek. Az ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal egyenértékű terméket elfogad. Amennyiben ajánlattevő az árazatlan költségvetés valamely tételében, illetőleg a műszaki leírásban meghatározottaktól eltérő márkájú és/vagy típusú alapanyagokat, eszközöket, berendezéseket ajánl meg, ezen eltérő megajánlásokról ajánlattevő köteles külön leírást/jegyzéket készíteni, melynek tartalmaznia kell az eredeti megnevezést és típust, hivatkozást a költségvetés érintett tételére, a helyettesítő termék, berendezés, eszköz megnevezését, márkanevét, típusát, valamint műszaki, minőségi és funkcionális paramétereit olyan részletességgel, amelyből az egyenértékűség egyértelműen megállapítható. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlattételi dokumentáció mellékleteként kiadott árazatlan költségvetésben szereplő tételek elnevezését, az árazatlan költségvetésben megadott műszaki adatokat, méreteket, illetve mennyiségeket ajánlattevők a műszaki leírásban meghatározottaktól eltérő márkájú és/vagy típusú alapanyagok, eszközök, berendezések megajánlása esetén sem módosíthatják. Egyenértékű alapanyagok, eszközök vagy berendezések megajánlása esetében ajánlattevőnek a felhívás jelen pontjának fenti bekezdésében leírtaknak megfelelően kell igazolni az általa megajánlott alapanyagoknak, eszközöknek vagy berendezéseknek az árazatlan költségvetés valamely tételében, illetőleg a műszaki leírásban meghatározottakkal való egyenértékűségét. 5. Ajánlattevő köteles a dokumentáció mellékletét képező árazatlan költségvetést beárazva ajánlatához csatolni. 6. Az ajánlatkérő a Kbt. 35. § (9) bekezdésére figyelemmel nem teszi lehetővé a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását. 7. Amennyiben bármely, az ajánlathoz csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven kerül kiállításra, úgy azt az ajánlattevő magyar nyelvű fordításban is köteles becsatolni. A Kbt. 47. § (2) bekezdése alapján ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is elfogadja. A fordítás tartalmának helyességéért az ajánlattevő felel. Az eredendően több nyelven készült dokumentumnak csak a magyar nyelvű tartalmát vizsgálja ajánlatkérő. 8. Az ajánlattétel során a különböző devizák forintra történő átszámításánál az ajánlattevőnek a felhívás megküldésének napján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmaznia. Az ajánlatban szereplő, nem magyar forintban (HUF) megadott összegek tekintetében az átszámítást tartalmazó iratot is csatolni szükséges az ajánlatban. Bármely okirat, igazolás, nyilatkozat stb. vonatkozásában csak az alkalmasság megállapításához szükséges sorok (adatok, információk) vonatkozásában szükséges az átszámítást tartalmazó iratot becsatolni. 9. Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerült összes költség az ajánlattevőt terheli. 10. Az ajánlatban felolvasólapot kell elhelyezni, ami tartalmazza a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti összes adatot. Az EKR-ben az ajánlatkérő közbeszerzési dokumentumok között elektronikus űrlapként hozza létre a felolvasólap mintáját, amelyet az ajánlattevő az elektronikus űrlap formájában köteles az ajánlat részeként kitölteni. 11. Az ajánlattételi felhívásban és dokumentációban valamennyi órában megadott határidő magyarországi helyi idő szerint értendő. 12. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a felhívásban külön ki nem emelt egyéb nyilatkozatokat, igazolásokat és más dokumentumokat, melyeket a dokumentáció és a Kbt. előír.
Appears in 2 contracts
Samples: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés
AZ AJÁNLAT KIDOLGOZÁSÁNAK FELTÉTELEI. 1. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét arra, hogy a jelen dokumentációban szereplő nyilatkozatminták ajánlottak, azok alkalmazását ajánlatkérő nem követeli meg, ajánlatkérő formai érvényességi feltételt nem támaszt Ajánlattevő köteles csatolni cégszerűen aláírt nyilatkozatát arra vonatkozóanvonatkozólag, hogy az ajánlattevő elektronikus adathordozón benyújtott ajánlatának tartalma teljes mértékben megegyezik az előírt nyilatkozatokat a jelen dokumentációban szereplő minták kitöltésével tegye meg. Az ajánlattevő köteles azonban az előírt igazolásokat és nyilatkozatokat olyan tartalommal megtenni, amit az ajánlatkérő a felhívásban vagy a jelen dokumentációban a Kbt. rendelkezései alapján előírtáltala benyújtott papír alapú ajánlat tartalmával.
2. Az ajánlatnak tartalmaznia kell ajánlattevőnek Ajánlatkérő a Kbt. 66. § (26) bekezdésében foglaltaknak megfelelő kifejezett nyilatkozatát bekezdése alapján előírja, hogy az ajánlattételi felhívás feltételeireajánlattevő a benyújtott ajánlatában – részenként - jelölje meg:
a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), a szerződés megkötésére amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, és
b) az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóanaz ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat.
3. Ajánlattevőnek Ajánlattevőnek, az ajánlatban megnevezett alvállalkozójának, és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek az alábbi cégokmányokat kell az ajánlathoz csatolni: ▪ – folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is[321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 13. §-a alapján], ▪ az – ajánlatot aláírók aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás-mintáját, ▪ – a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos meghatalmazást.
4. Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy az ajánlattételi felhívásban, valamint a dokumentációban szereplő, meghatározott gyártmányra, típusra történő hivatkozások csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történtek. Az ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal egyenértékű terméket elfogad. Amennyiben ajánlattevő az árazatlan költségvetés valamely tételében, illetőleg a műszaki leírásban meghatározottaktól eltérő márkájú és/vagy típusú alapanyagokat, eszközöket, berendezéseket ajánl meg, ezen eltérő megajánlásokról ajánlattevő köteles külön leírást/jegyzéket készíteni, melynek tartalmaznia kell az eredeti megnevezést és típust, hivatkozást a költségvetés érintett tételére, a helyettesítő termék, berendezés, eszköz megnevezését, márkanevét, típusát, valamint műszaki, minőségi és funkcionális paramétereit olyan részletességgel, amelyből az egyenértékűség egyértelműen megállapítható. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlattételi dokumentáció mellékleteként kiadott árazatlan költségvetésben szereplő tételek elnevezését, az árazatlan költségvetésben megadott műszaki adatokat, méreteket, illetve mennyiségeket ajánlattevők a műszaki leírásban meghatározottaktól eltérő márkájú és/vagy típusú alapanyagok, eszközök, berendezések megajánlása esetén sem módosíthatják. Egyenértékű alapanyagok, eszközök vagy berendezések megajánlása esetében ajánlattevőnek a felhívás jelen pontjának fenti bekezdésében leírtaknak megfelelően kell igazolni az általa megajánlott alapanyagoknak, eszközöknek vagy berendezéseknek az árazatlan költségvetés valamely tételében, illetőleg a műszaki leírásban meghatározottakkal való egyenértékűségét.
5. Ajánlattevő köteles a dokumentáció mellékletét képező árazatlan költségvetést beárazva ajánlatához csatolni.
6. Az ajánlatkérő a Kbt. 35. § (9) bekezdésére figyelemmel nem teszi lehetővé a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
7. Amennyiben bármely, az ajánlathoz csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven kerül kiállításra, úgy azt az ajánlattevő magyar nyelvű fordításban is köteles becsatolni. A Kbt. 47. § (23) bekezdése alapján ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is elfogadja. A fordítás tartalmának helyességéért az ajánlattevő felel.
5. Közös ajánlattétel esetében az ajánlathoz csatolni kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást (konzorciális szerződést), amely tartalmazza az ajánlattevők között, a közbeszerzési eljárással kapcsolatos hatáskörök bemutatását, kijelöli azon ajánlattevőt, aki a közös ajánlattevőket (konzorciumot) az eljárás során kizárólagosan képviseli, illetőleg a közös ajánlattevők nevében hatályos jognyilatkozatot tehet. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 35. § (3) bekezdése alapján a közös ajánlattevők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését.
6. Az eredendően több nyelven készült dokumentumnak csak ajánlatnak tartalmaznia kell ajánlattevő Kbt. 66. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelő, az ajánlati felhívás feltételeire, a magyar nyelvű tartalmát vizsgálja ajánlatkérőszerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan kifejezett nyilatkozatának cégszerűen aláírt, eredeti példányát.
7. Az ajánlatban továbbá az ajánlattevőnek a Kbt. 66. § (4) bekezdése alapján nyilatkoznia kell arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e.
8. Az ajánlattétel során a különböző devizák forintra történő átszámításánál az ajánlattevőnek a referenciák tekintetében a felhívás megküldésének feladásának napján érvényes, a érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmaznia. Az ajánlatban szereplő, nem magyar forintban (HUF) megadott összegek tekintetében az átszámítást tartalmazó iratot is csatolni szükséges az ajánlatbanajánlatban csatolni. Bármely okirat, igazolás, nyilatkozat nyilatkozat, stb. vonatkozásában csak az alkalmasság megállapításához szükséges sorok (adatok, információk) vonatkozásában szükséges az átszámítást tartalmazó iratot becsatolni.
9. Az ajánlatok összeállításával ajánlati felhívásban, valamint a közbeszerzési dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és benyújtásával kapcsolatban felmerült összes költség a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet az ajánlattevőt terheliirányadó.
10. Az ajánlatban A Kbt. 66. § (5) bekezdése alapján az ajánlatnak felolvasólapot kell elhelyeznitartalmaznia, ami tartalmazza amely feltünteti a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti összes adatot. Az EKR-ben az ajánlatkérő közbeszerzési dokumentumok között elektronikus űrlapként hozza létre a felolvasólap mintáját, amelyet az ajánlattevő az elektronikus űrlap formájában köteles az ajánlat részeként kitölteni.
11. Az ajánlattételi felhívásban Ajánlatkérő szakmai ajánlat benyújtását írja elő az alábbiak szerint: Ajánlattevő köteles a közbeszerzési dokumentumok részét képező, az ajánlattétellel érintett rész(ek) tekintetében kiadott
a) műszaki adatlapo(ka)t, valamint
b) árazatlan ártáblázato(ka)t megfelelően kitöltve és dokumentációban valamennyi órában megadott határidő magyarországi helyi idő szerint értendőcégszerűen aláírva az ajánlatához csatolni a közbeszerzési dokumentumokban meghatározottak szerint.
12. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a felhívásban külön ki nem emelt egyéb nyilatkozatokat, igazolásokat és más dokumentumokat, melyeket a dokumentáció és Amennyiben ajánlattevő az ajánlatában a Kbt. előír.44. § (1) bekezdése szerint elkülönített módon elhelyezett, üzleti titkot (ideértve a védett ismeretet is) [Ptk. 2:47. §] tartalmazó irat nyilvánosságra hozatalát megtiltja, az üzleti titkot tartalmazó, elkülönített irathoz indokolást köteles csatolni, amelyben részletesen alátámasztja, hogy az adott információ vagy adat nyilvánosságra hozatala miért és milyen módon okozna számára aránytalan sérelmet. Az ajánlattevő által adott indokolás nem megfelelő, amennyiben az általánosság szintjén kerül megfogalmazásra. Az Kbt. 44. § (1) bekezdésének alkalmazásában a gazdasági szereplő nem nyilváníthatja üzleti titoknak különösen
a) azokat az információkat, adatokat, amelyek elektronikus, hatósági vagy egyéb nyilvántartásból bárki számára megismerhetők,
b) az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 27. § (3) bekezdése szerinti közérdekből nyilvános adatokat,
c) az ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező által az alkalmasság igazolása körében bemutatott
Appears in 1 contract
Samples: Adásvételi Szerződés
AZ AJÁNLAT KIDOLGOZÁSÁNAK FELTÉTELEI. 1. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét arra, hogy a jelen dokumentációban szereplő az ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott nyilatkozatminták ajánlottak, azok alkalmazását ajánlatkérő nem követeli meg, ajánlatkérő formai érvényességi feltételt nem támaszt arra vonatkozóan, hogy az ajánlattevő az előírt nyilatkozatokat a jelen dokumentációban szereplő rendelkezésére bocsátott minták kitöltésével tegye meg, azonban amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni. Az ajánlattevő köteles azonban az előírt igazolásokat és nyilatkozatokat olyan tartalommal megtenni, amit az ajánlatkérő a felhívásban vagy a jelen dokumentációban a Kbt. rendelkezései alapján előírt. Ahol a Kbt. vagy annak felhatalmazása alapján megalkotott jogszabály alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás során valamely dokumentum benyújtását írja elő, a dokumentum benyújtható az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlap alkalmazásával, vagy - amennyiben az adott dokumentumra a nyilatkozattétel nyelvén elektronikus űrlap nem áll rendelkezésre - a papíralapú dokumentum egyszerű elektronikus másolata formájában.
2. Az ajánlatnak tartalmaznia kell ajánlattevőnek a Kbt. 66. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelő kifejezett nyilatkozatát az ajánlattételi felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan.
3. Ajánlattevőnek az alábbi cégokmányokat kell az ajánlathoz csatolni: ▪ • folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is, ▪ • az ajánlatot aláírók aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás-mintáját, ▪ • a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos meghatalmazást.
4. Ajánlattevő köteles csatolni nyilatkozatát arról, hogy ajánlattevővel szemben van-e folyamatban változásbejegyzési eljárás.
5. Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy az ajánlattételi felhívásban, valamint a dokumentációban szereplő, meghatározott gyártmányra, típusra történő hivatkozások csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történtek. Az ajánlatkérő a 321/2015. (X.30X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal egyenértékű terméket elfogad. Amennyiben ajánlattevő az árazatlan költségvetés egységárgyűjtemény valamely tételében, illetőleg a műszaki leírásban meghatározottaktól eltérő márkájú és/vagy típusú alapanyagokat, eszközöket, berendezéseket ajánl meg, ezen eltérő megajánlásokról ajánlattevő köteles külön leírást/jegyzéket készíteni, melynek tartalmaznia kell az eredeti megnevezést és típust, hivatkozást a költségvetés egységárgyűjtemény érintett tételére, a helyettesítő termék, berendezés, eszköz megnevezését, márkanevét, típusát, valamint műszaki, minőségi és funkcionális paramétereit olyan részletességgel, amelyből az egyenértékűség egyértelműen megállapítható. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlattételi dokumentáció mellékleteként kiadott árazatlan költségvetésben egységárgyűjteményben szereplő tételek elnevezését, az árazatlan költségvetésben egységárgyűjteményben megadott műszaki adatokat, méreteket, illetve mennyiségeket ajánlattevők a műszaki leírásban meghatározottaktól eltérő márkájú és/vagy típusú alapanyagok, eszközök, berendezések megajánlása esetén sem módosíthatják. Egyenértékű alapanyagok, eszközök vagy berendezések megajánlása esetében ajánlattevőnek a felhívás jelen pontjának fenti bekezdésében leírtaknak megfelelően kell igazolni az általa megajánlott alapanyagoknak, eszközöknek vagy berendezéseknek az árazatlan költségvetés valamely tételében, illetőleg a műszaki leírásban meghatározottakkal való egyenértékűségét.
56. Ajánlattevő köteles a dokumentáció mellékletét közbeszerzési dokumentumok részét képező árazatlan költségvetést beárazva ajánlatához egységárgyűjtemény(ek) valamennyi tételét kitölteni és a kitöltött árazott egységárgyűjtemény(eke)t ajánlatában csatolni.
6. Az ajánlatkérő a Kbt. 35. § (9) bekezdésére figyelemmel nem teszi lehetővé a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
7. Amennyiben bármely, az ajánlathoz csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven kerül kiállításra, úgy azt az ajánlattevő magyar nyelvű fordításban is köteles becsatolni. A Kbt. 47. § (2) bekezdése alapján ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is elfogadja. A fordítás tartalmának helyességéért az ajánlattevő felel. Az eredendően több nyelven készült dokumentumnak csak a magyar nyelvű tartalmát vizsgálja ajánlatkérő.
8. Az ajánlattétel során a különböző devizák forintra történő átszámításánál az ajánlattevőnek a felhívás megküldésének napján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmaznia. Az ajánlatban szereplő, nem magyar forintban (HUF) megadott összegek tekintetében az átszámítást tartalmazó iratot is csatolni szükséges az ajánlatban. Bármely okirat, igazolás, nyilatkozat stb. vonatkozásában csak az alkalmasság megállapításához szükséges sorok (adatok, információk) vonatkozásában szükséges az átszámítást tartalmazó iratot becsatolni.
9. Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerült összes költség az ajánlattevőt terheli.
108. Az ajánlatban felolvasólapot kell elhelyezni, ami tartalmazza a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti összes adatot. Az EKR-ben az ajánlatkérő közbeszerzési dokumentumok között elektronikus űrlapként hozza létre a felolvasólap mintáját, amelyet az ajánlattevő az elektronikus űrlap formájában köteles az ajánlat részeként kitölteni.
119. Az ajánlattételi felhívásban és dokumentációban valamennyi órában megadott határidő magyarországi helyi idő szerint értendő.
12. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a felhívásban külön ki nem emelt egyéb nyilatkozatokat, igazolásokat és más dokumentumokat, melyeket a dokumentáció és a Kbt. előír.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Eljárás
AZ AJÁNLAT KIDOLGOZÁSÁNAK FELTÉTELEI. 1. A jelen közbeszerzési dokumentum átvétele az érvényes ajánlattétel feltétele. Ajánlattevő köteles a közbeszerzési dokumentum részeként átadásra kerülő átvételi igazolást kitöltve és aláírva megküldeni az Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét arranevében eljáró kapcsolattartó részére. Ajánlatkérő csak abban az esetben tud a Kbt.-ben foglalt tájékoztatási kötelezettségeknek maradéktalanul eleget tenni, amennyiben Ajánlattevő a közbeszerzési dokumentum átvételi igazolását kitöltve és aláírva megküldi az Ajánlatkérő nevében eljáró kapcsolattartó részére. Az ajánlattevő kizárólagos felelőssége, hogy a közbeszerzési dokumentum letöltéséről (eléréséről) a közbeszerzési dokumentum átvételi igazolás megküldésével tájékoztassa Ajánlatkérőt. Ajánlatkérő nem vállal felelősséget a közbeszerzési dokumentum átvételi igazolás meg nem küldéséből és ezáltal a tájékoztatás(ok) átvételének elmulasztásából fakadó, esetlegesen az ajánlatokban előforduló hiányosságokért.
2. A közbeszerzési dokumentumok rendelkezéseinek nem megfelelően benyújtott ajánlat a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja szerint érvénytelen.
3. Ajánlattevőknek ajánlatukat a jelen dokumentációban szereplő nyilatkozatminták ajánlottakközbeszerzési dokumentum 5. sz. kötetében található tartalomjegyzékben meghatározott igazolások, azok alkalmazását ajánlatkérő nyilatkozatok, egyéb dokumentumok csatolásával kell benyújtaniuk különös tekintettel az alábbiakra.
4. Ajánlattevőnek a Kbt. 66. § (6) bekezdése alapján az ajánlatban meg kell jelölnie
a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni,
b) az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat vagy a részvételi jelentkezés benyújtásakor már ismert alvállalkozókat (A nyilatkozatot nemleges tartalom esetén is csatolni kell!) A nyertes ajánlattevő legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjában köteles az ajánlatkérőnek valamennyi olyan alvállalkozót bejelenteni, amely részt vesz a szerződés teljesítésében, és – ha a Kbt. 66. § (6) bekezdése szerinti nyilatkozatában az adott alvállalkozót még nem követeli meg, ajánlatkérő formai érvényességi feltételt nem támaszt arra vonatkozóannevezte meg – a bejelentéssel együtt nyilatkozni arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll kizáró okok hatálya alatt. A nyertes ajánlattevő a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles az előírt nyilatkozatokat ajánlatkérőnek minden további, a jelen dokumentációban szereplő minták kitöltésével tegye meg. Az ajánlattevő köteles azonban teljesítésbe bevonni kívánt alvállalkozót előzetesen bejelenteni, és a bejelentéssel együtt nyilatkozni arról is, hogy az előírt igazolásokat és nyilatkozatokat olyan tartalommal megtenni, amit az ajánlatkérő a felhívásban vagy a jelen dokumentációban a Kbt. rendelkezései alapján előírtáltala igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll kizáró okok hatálya alatt.
25. Az ajánlatnak tartalmaznia kell ajánlattevőnek a ajánlattevő Kbt. 66. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelő kifejezett nyilatkozatát nyilatkozatának eredeti aláírt példányát, az ajánlattételi ajánlati felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan.
36. Ajánlattevőnek Az ajánlatban továbbá az ajánlattevőnek a Kbt. 66. § (4) bekezdése alapján nyilatkoznia kell arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e.
7. Ajánlattevőnek, alvállalkozójának és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek az alábbi cégokmányokat kell az ajánlathoz csatolni: ▪ — folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is, ▪ amennyiben ilyen eljárás nincs folyamatban, az arról szóló nyilatkozatot; — ajánlatot aláírók aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás-mintáját, ▪ külföldi illetőségű ajánlattevő esetén az ennek megfeleltethető dokumentumot (amennyiben ilyen dokumentum az adott országban nem ismert, teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy ügyvéd/közjegyző előtt tett okiratba foglalt aláírás- minta); — a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos meghatalmazást.
4. Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy az ajánlattételi felhívásban, valamint a dokumentációban szereplő, meghatározott gyártmányra, típusra történő hivatkozások csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történtek. Az ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal egyenértékű terméket elfogad. Amennyiben ajánlattevő az árazatlan költségvetés valamely tételében, illetőleg a műszaki leírásban meghatározottaktól eltérő márkájú és/vagy típusú alapanyagokat, eszközöket, berendezéseket ajánl meg, ezen eltérő megajánlásokról ajánlattevő köteles külön leírást/jegyzéket készíteni, melynek tartalmaznia kell az eredeti megnevezést és típust, hivatkozást a költségvetés érintett tételére, a helyettesítő termék, berendezés, eszköz megnevezését, márkanevét, típusát, valamint műszaki, minőségi és funkcionális paramétereit olyan részletességgel, amelyből az egyenértékűség egyértelműen megállapítható8. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlattételi dokumentáció mellékleteként kiadott árazatlan költségvetésben szereplő tételek elnevezését, az árazatlan költségvetésben megadott műszaki adatokat, méreteket, illetve mennyiségeket ajánlattevők a műszaki leírásban meghatározottaktól eltérő márkájú és/vagy típusú alapanyagok, eszközök, berendezések megajánlása esetén sem módosíthatják. Egyenértékű alapanyagok, eszközök vagy berendezések megajánlása esetében ajánlattevőnek a felhívás jelen pontjának fenti bekezdésében leírtaknak megfelelően kell igazolni az általa megajánlott alapanyagoknak, eszközöknek vagy berendezéseknek az árazatlan költségvetés valamely tételében, illetőleg a műszaki leírásban meghatározottakkal való egyenértékűségét.
5. Ajánlattevő köteles a dokumentáció mellékletét képező árazatlan költségvetést beárazva ajánlatához csatolni.
6. Az ajánlatkérő a Kbt. 35. § §-ának (98)-(9) bekezdésére figyelemmel bekezdései alapján nem teszi lehetővé nyertes ajánlattevő(k)nek gazdálkodó szervezet létrehozását a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
7érdekében. Amennyiben bármely, Ajánlatkérő projekttársaság alapítását az ajánlathoz csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven kerül kiállításra, úgy azt az ajánlattevő magyar nyelvű fordításban önálló ajánlattevők vonatkozásában is köteles becsatolni. A Kbt. 47. § (2) bekezdése alapján ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is elfogadja. A fordítás tartalmának helyességéért az ajánlattevő felel. Az eredendően több nyelven készült dokumentumnak csak a magyar nyelvű tartalmát vizsgálja ajánlatkérő.
8. Az ajánlattétel során a különböző devizák forintra történő átszámításánál az ajánlattevőnek a felhívás megküldésének napján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmaznia. Az ajánlatban szereplő, nem magyar forintban (HUF) megadott összegek tekintetében az átszámítást tartalmazó iratot is csatolni szükséges az ajánlatban. Bármely okirat, igazolás, nyilatkozat stb. vonatkozásában csak az alkalmasság megállapításához szükséges sorok (adatok, információk) vonatkozásában szükséges az átszámítást tartalmazó iratot becsatolnikizárja jelen közbeszerzési eljárás vonatkozásában.
9. Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerült összes költség Ajánlattevőnek az ajánlattevőt terheli.
10. Az ajánlatban felolvasólapot kell elhelyezniajánlatában esetlegesen előforduló üzleti titokra vonatkozóan egyértelműen nyilatkoznia kell, ami tartalmazza figyelembe véve a Kbt. 6844. § (4) bekezdése szerinti összes adatot§-ában foglaltakat. Az EKR-ben üzleti titkot tartalmazó irat kizárólag olyan információkat tartalmazhat, amelyek nyilvánosságra hozatala a gazdasági szereplő üzleti tevékenysége szempontjából aránytalan sérelmet okozna. A gazdasági szereplő az ajánlatkérő közbeszerzési dokumentumok között elektronikus űrlapként hozza létre a felolvasólap mintájátüzleti titkot tartalmazó, amelyet elkülönített irathoz indokolást köteles csatolni, amelyben részletesen alátámasztja, hogy az ajánlattevő adott információ vagy adat nyilvánosságra hozatala miért és milyen módon okozna számára aránytalan sérelmet. A gazdasági szereplő által adott indokolás nem megfelelő, amennyiben az elektronikus űrlap formájában köteles az ajánlat részeként kitölteniáltalánosság szintjén kerül megfogalmazásra.
11. Az ajánlattételi felhívásban és dokumentációban valamennyi órában megadott határidő magyarországi helyi idő szerint értendő.
12. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a felhívásban külön ki nem emelt egyéb nyilatkozatokat, igazolásokat és más dokumentumokat, melyeket a dokumentáció és a Kbt. előír.
Appears in 1 contract
Samples: Adásvételi Szerződés
AZ AJÁNLAT KIDOLGOZÁSÁNAK FELTÉTELEI. 1. A jelen dokumentáció „V. Mellékletek, nyilatkozatminták” fejezetének 1. számú mellékletét képező tartalomjegyzék tartalmazza az ajánlat részeként benyújtandó igazolások, nyilatkozatok jegyzékét. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét arra, hogy a jelen dokumentációban szereplő nyilatkozatminták ajánlottak, azok alkalmazását ajánlatkérő nem követeli meg, ajánlatkérő formai érvényességi feltételt nem támaszt arra vonatkozóan, hogy az ajánlattevő az előírt nyilatkozatokat a jelen dokumentációban szereplő minták kitöltésével tegye meg. Az ajánlattevő köteles azonban az előírt igazolásokat és nyilatkozatokat olyan tartalommal megtenni, amit az ajánlatkérő a felhívásban vagy a jelen dokumentációban a Kbt. rendelkezései alapján előírt.
2. A benyújtott dokumentumokat a Kbt. 47. § (2) bekezdése alapján egyszerű másolatban is be lehet nyújtani. Amennyiben a felhívás alapján valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgáló iratot, igazolást vagy nyilatkozatot szükséges becsatolni, úgy azt eredeti példányban kell becsatolni a Kbt. 68. § (2) bekezdése szerint benyújtott papír alapú ajánlatban.
3. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 66. § (5) bekezdésének megfelelő felolvasólapot, amely tartalmazza a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti adatokat. Az ajánlatnak eredeti aláírt példányban tartalmaznia kell ajánlattevőnek a Kbt. 66. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelő kifejezett nyilatkozatát az ajánlattételi ajánlati felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan.
3. Ajánlattevőnek az alábbi cégokmányokat kell az ajánlathoz csatolni: ▪ folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is, ▪ az ajánlatot aláírók aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás-mintáját, ▪ a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos meghatalmazást.
4. Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy az ajánlattételi felhívásban, valamint a dokumentációban szereplő, meghatározott gyártmányra, típusra történő hivatkozások csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történtek. Az ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal egyenértékű terméket elfogad. Amennyiben ajánlattevő az árazatlan költségvetés valamely tételében, illetőleg a műszaki leírásban meghatározottaktól eltérő márkájú és/vagy típusú alapanyagokat, eszközöket, berendezéseket ajánl meg, ezen eltérő megajánlásokról ajánlattevő köteles külön leírást/jegyzéket készíteni, melynek tartalmaznia kell az eredeti megnevezést és típust, hivatkozást a költségvetés érintett tételére, a helyettesítő termék, berendezés, eszköz megnevezését, márkanevét, típusát, valamint műszaki, minőségi és funkcionális paramétereit olyan részletességgel, amelyből az egyenértékűség egyértelműen megállapítható. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlattételi dokumentáció mellékleteként kiadott árazatlan költségvetésben szereplő tételek elnevezését, az árazatlan költségvetésben megadott műszaki adatokat, méreteket, illetve mennyiségeket ajánlattevők a műszaki leírásban meghatározottaktól eltérő márkájú és/vagy típusú alapanyagok, eszközök, berendezések megajánlása esetén sem módosíthatják. Egyenértékű alapanyagok, eszközök vagy berendezések megajánlása esetében ajánlattevőnek a felhívás jelen pontjának fenti bekezdésében leírtaknak megfelelően kell igazolni az általa megajánlott alapanyagoknak, eszközöknek vagy berendezéseknek az árazatlan költségvetés valamely tételében, illetőleg a műszaki leírásban meghatározottakkal való egyenértékűségét.
5. Ajánlattevő köteles a dokumentáció mellékletét képező árazatlan költségvetést beárazva ajánlatához csatolni.
6. Az ajánlatkérő ajánlatában csatolni továbbá a Kbt. 35. § (9) bekezdésére figyelemmel nem teszi lehetővé a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
7. Amennyiben bármely, az ajánlathoz csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven kerül kiállításra, úgy azt az ajánlattevő magyar nyelvű fordításban is köteles becsatolni. A Kbt. 47. § (2) bekezdése alapján ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is elfogadja. A fordítás tartalmának helyességéért az ajánlattevő felel. Az eredendően több nyelven készült dokumentumnak csak a magyar nyelvű tartalmát vizsgálja ajánlatkérő.
8. Az ajánlattétel során a különböző devizák forintra történő átszámításánál az ajánlattevőnek a felhívás megküldésének napján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmaznia. Az ajánlatban szereplő, nem magyar forintban (HUF) megadott összegek tekintetében az átszámítást tartalmazó iratot is csatolni szükséges az ajánlatban. Bármely okirat, igazolás, nyilatkozat stb. vonatkozásában csak az alkalmasság megállapításához szükséges sorok (adatok, információk) vonatkozásában szükséges az átszámítást tartalmazó iratot becsatolni.
9. Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerült összes költség az ajánlattevőt terheli.
10. Az ajánlatban felolvasólapot kell elhelyezni, ami tartalmazza a Kbt. 6866. § (4) bekezdése szerinti összes adatot. Az EKRnyilatkozatát arra vonatkozólag, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-ben az ajánlatkérő közbeszerzési dokumentumok között elektronikus űrlapként hozza létre a felolvasólap mintáját, amelyet az ajánlattevő az elektronikus űrlap formájában köteles az ajánlat részeként kitölteni.
11. Az ajánlattételi felhívásban és dokumentációban valamennyi órában megadott határidő magyarországi helyi idő szerint értendő.
12. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a felhívásban külön ki nem emelt egyéb nyilatkozatokat, igazolásokat és más dokumentumokat, melyeket a dokumentáció és e. Ajánlattevő csatolja ajánlatában a Kbt. előír65. § (7) bekezdésének alkalmazása esetén a Kbt.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
AZ AJÁNLAT KIDOLGOZÁSÁNAK FELTÉTELEI. 1. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét arra, hogy a jelen dokumentációban szereplő nyilatkozatminták ajánlottak, azok alkalmazását ajánlatkérő nem követeli meg, ajánlatkérő formai érvényességi feltételt nem támaszt arra vonatkozóan, hogy az ajánlattevő az előírt nyilatkozatokat a jelen dokumentációban szereplő minták kitöltésével tegye meg. Az ajánlattevő köteles azonban az előírt igazolásokat és nyilatkozatokat olyan tartalommal megtenni, amit az ajánlatkérő a felhívásban vagy a jelen dokumentációban a Kbt. rendelkezései alapján előírt.
2. Az ajánlatnak tartalmaznia kell ajánlattevőnek a Kbt. 66. § (26) bekezdésében foglaltaknak megfelelő kifejezett nyilatkozatát bekezdése alapján előírja, hogy az ajánlattételi felhívás feltételeireajánlattevő a benyújtott ajánlatában jelölje meg: a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), a szerződés megkötésére amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóanaz ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat. (A nyilatkozatot nemleges tartalommal is be kell nyújtani!) A 321/2015. (X. 30.
3) Korm. Ajánlattevőnek az alábbi cégokmányokat kell az ajánlathoz csatolni: ▪ rendelet 13. §-a alapján folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevőnek és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek az ajánlathoz csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet (elektronikus kérelmének kinyomtatott változatát) és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is(a kérelemről kiállított elektronikus tanúsítvány, ▪ igazolás kinyomtatott változatát). Amennyiben ajánlattevővel (adott esetben a kapacitást biztosító szervezettel) szemben nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás, úgy a gazdasági szereplő erre vonatkozó nyilatkozatát köteles az ajánlathoz csatolni. Ajánlattevőnek, az ajánlatban megnevezett alvállalkozójának, és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek az alábbi cégokmányokat kell az ajánlathoz csatolni: ajánlatot aláírók aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás-mintáját, ▪ a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos meghatalmazást.
4. Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy az ajánlattételi felhívásban, valamint a dokumentációban szereplő, meghatározott gyártmányra, típusra történő hivatkozások csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történtek. Az ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal egyenértékű terméket elfogad. Amennyiben ajánlattevő az árazatlan költségvetés valamely tételében, illetőleg a műszaki leírásban meghatározottaktól eltérő márkájú és/vagy típusú alapanyagokat, eszközöket, berendezéseket ajánl meg, ezen eltérő megajánlásokról ajánlattevő köteles külön leírást/jegyzéket készíteni, melynek tartalmaznia kell az eredeti megnevezést és típust, hivatkozást a költségvetés érintett tételére, a helyettesítő termék, berendezés, eszköz megnevezését, márkanevét, típusát, valamint műszaki, minőségi és funkcionális paramétereit olyan részletességgel, amelyből az egyenértékűség egyértelműen megállapítható. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlattételi dokumentáció mellékleteként kiadott árazatlan költségvetésben szereplő tételek elnevezését, az árazatlan költségvetésben megadott műszaki adatokat, méreteket, illetve mennyiségeket ajánlattevők a műszaki leírásban meghatározottaktól eltérő márkájú és/vagy típusú alapanyagok, eszközök, berendezések megajánlása esetén sem módosíthatják. Egyenértékű alapanyagok, eszközök vagy berendezések megajánlása esetében ajánlattevőnek a felhívás jelen pontjának fenti bekezdésében leírtaknak megfelelően kell igazolni az általa megajánlott alapanyagoknak, eszközöknek vagy berendezéseknek az árazatlan költségvetés valamely tételében, illetőleg a műszaki leírásban meghatározottakkal való egyenértékűségét.
5. Ajánlattevő köteles a dokumentáció mellékletét képező árazatlan költségvetést beárazva ajánlatához csatolni.
6. Az ajánlatkérő a Kbt. 35. § (9) bekezdésére figyelemmel nem teszi lehetővé a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
7EKR jogosultságra figyelemmel). Amennyiben bármely, az ajánlathoz csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven kerül kiállításra, úgy azt az ajánlattevő magyar nyelvű fordításban is köteles becsatolni. A Kbt. 47. § (23) bekezdése alapján ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is elfogadja. A fordítás tartalmának helyességéért az ajánlattevő felel. Közös ajánlattétel esetében az ajánlathoz csatolni kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást (konzorciális szerződést), amely tartalmazza az ajánlattevők között, a közbeszerzési eljárással kapcsolatos hatáskörök bemutatását, kijelöli azon ajánlattevőt, aki a közös ajánlattevőket (konzorciumot) az eljárás során kizárólagosan képviseli, illetőleg a közös ajánlattevők nevében hatályos jognyilatkozatot tehet. A megállapodásnak ki kell terjednie továbbá arra, hogy a közös ajánlattevők képviseletére jogosult gazdasági szereplő adott eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevők képviseletében eljárhat. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 35. § (3) bekezdése alapján a közös ajánlattevők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését. Az eredendően több nyelven készült dokumentumnak csak a magyar nyelvű tartalmát vizsgálja ajánlatkérő.
8ajánlatnak tartalmaznia kell ajánlattevő Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozatát. Az ajánlattétel során a különböző devizák forintra történő átszámításánál az ajánlattevőnek a felhívás megküldésének referenciák tekintetében a teljesítés időpontjában, az árbevétel tekintetében pedig az érintett év utolsó napján érvényes, a érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmaznia. Az ajánlatban szereplő, nem magyar forintban (HUF) megadott összegek tekintetében az átszámítást tartalmazó iratot is csatolni szükséges az ajánlatbanajánlatban csatolni. Bármely okirat, igazolás, nyilatkozat nyilatkozat, stb. vonatkozásában csak az alkalmasság megállapításához szükséges sorok (adatok, információk) vonatkozásában szükséges az átszámítást tartalmazó iratot becsatolni.
9. Az ajánlatok összeállításával ajánlati felhívásban, valamint a közbeszerzési dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és benyújtásával kapcsolatban felmerült összes költség a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet és a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet az ajánlattevőt terheli.
10irányadó. Az ajánlatban A Kbt. 66. § (5) bekezdése alapján az ajánlatnak felolvasólapot kell elhelyeznitartalmaznia, ami tartalmazza amely feltünteti a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti összes adatot. Az EKRAjánlattevő szakmai ajánlat(ok) benyújtására köteles a jelen dokumentum II. pontjában meghatározottak szerint. A szerződés teljesítéséhez az alábbi létszámú és jogosultságú szakemberek szükségesek:
1 fő szakember, aki a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti „MV-ben É” (vagy azzal egyenértékű) szakértői jogosultsággal vagy a szakértői jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkezik.
1 fő műemléki kő- és/vagy kőszobrász restaurátor szakember, aki szerepel a régészeti örökséggel és a műemléki értékkel kapcsolatos szakértői tevékenységről szóló 439/2013. (XI. 20.) Korm. rendelet 10. § (1) bekezdése szerinti miniszteri nyilvántartásban vagy rendelkezik a nyilvántartásba vételhez szükséges végzettséggel és gyakorlattal.
1 fő műemléki fa- és/vagy faszobrász restaurátor szakember, aki szerepel a régészeti örökséggel és a műemléki értékkel kapcsolatos szakértői tevékenységről szóló 439/2013. (XI. 20.) Korm. rendelet 10. § (1) bekezdése szerinti miniszteri nyilvántartásban vagy rendelkezik a nyilvántartásba vételhez szükséges végzettséggel és gyakorlattal.
1 fő műemléki fémrestaurátor szakember, aki szerepel a régészeti örökséggel és a műemléki értékkel kapcsolatos szakértői tevékenységről szóló 439/2013. (XI.20.) Korm. rendelet 10. § (1) bekezdése szerinti miniszteri nyilvántartásban vagy rendelkezik a nyilvántartásba vételhez szükséges végzettséggel és gyakorlattal.
1 fő műemléki épületkutatás területén szakértői jogosult szakember, aki szerepel a régészeti örökséggel és a műemléki értékkel kapcsolatos szakértői tevékenységről szóló 439/2013. (XI.20.) Korm. rendelet 10. § (1) bekezdése szerinti miniszteri nyilvántartásban vagy rendelkezik a nyilvántartásba vételhez szükséges végzettséggel és gyakorlattal. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell arról, hogy nyertessége esetén az ajánlatkérő közbeszerzési dokumentumok között elektronikus űrlapként hozza létre általa megajánlott „MV-É-M” jogosultságú szakember a felolvasólap mintájátkamarai névjegyzékbe vétellel a szerződés megkötéséig, amelyet illetve a szerződés teljes időtartama alatt rendelkezni fognak. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell továbbá arról, hogy nyertessége esetén az általa megajánlott műemléki kő- és/vagy kőszobrász restaurátor, műemléki fa- és/vagy faszobrász restaurátor, műemléki fémrestaurátor, valamint műemléki épületkutatás területén szakértői jogosult szakember(ek) a miniszteri nyilvántartásba vétellel a szerződés megkötéséig, illetve a szerződés teljes időtartama alatt rendelkezni fognak. A névjegyzékbe-vétel és/vagy a nyilvántartásba vétel elmaradása az ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján, melynek következtében a második legkedvezőbb ajánlatottevővel kötheti meg ajánlatkérő a szerződést. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26. §-a alapján a nyertesajánlattevő köteles legkésőbb a szerződéskötés időpontjára legalább nettó 50 000 000,- HUF/kár és legalább nettó 50 000 000,- HUF/év értéket elérő kivitelezői (építési-szerelési) felelősségbiztosítási szerződést kötni, vagy a meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszteni úgy, hogy az elektronikus űrlap formájában köteles elérje a fenti mértéket és kiterjedjen a teljes szerződésszerinti munkákra. Abban az ajánlat részeként kitölteni.
11esetben, amennyiben a nyertes ajánlattevő a szerződéskötés időpontjáig nem rendelkezik az előírt felelősségbiztosítással, azt ajánlatkérő az ajánlattól való visszalépésként értékeli, amely esetben ajánlatkérő a következő legkedvezőbb ajánlatot tevővel köthet szerződést. A biztosításnak ki kell terjednie a szerződésszegésből eredő és a szerződésen kívül okozott károkra, valamint harmadik személyek személyi sérüléseire és tárgyrongálási káraira. Az ajánlattételi felhívásban ajánlatok összeállításával és dokumentációban benyújtásával kapcsolatban felmerülő valamennyi órában megadott határidő magyarországi helyi idő szerint értendő.
12költség az ajánlattevőt terheli. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a felhívásban külön ki nem emelt egyéb nyilatkozatokat, igazolásokat és más dokumentumokat, melyeket a dokumentáció közbeszerzési dokumentumok és a Kbt. előírelőírnak. Az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban valamennyi órában megadott határidő magyarországi helyi idő (az xxxxx://xxx.xxx.xx/ honlap szerinti szerver idő) szerint értendő.
Appears in 1 contract
Samples: Határozat
AZ AJÁNLAT KIDOLGOZÁSÁNAK FELTÉTELEI. 1Az ajánlattevőnek az eljárás során egy írásos ajánlatot kell elkészítenie, mely ajánlat az ajánlati kötöttség beállta után semmilyen formában – sem formailag, sem tartalmilag - sem módosítható. Az ajánlattevőnek nyertesként történő kihirdetése esetén nincs lehetősége ajánlata, vagy a jelen dokumentáció bármely - akárcsak rész - kérdésének megváltoztatására sem. Ajánlattevő a versenyújranyitási (ajánlattételi) felhívásban, valamint a közbeszerzési dokumentációban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtől. Kiegészítő tájékoztatás kérésre telefaxon +00 0-000-0000 vagy az alábbi e-mail címen xxxxxxx.xxxxx@xxxxxxxxxxx.xx van mód. A kiegészítő tájékoztatás nyújtására a Kbt. 56. § szakaszban, valamint a dokumentációban foglaltak az irányadók. Az ajánlattevő a felhívásban és a dokumentációban meghatározottakkal kapcsolatban az ajánlattételi határidő lejártát megelőzően írásban kiegészítő információkért fordulhat az eljáróhoz, aki a kért információt az ajánlattételi határidő lejárta előtt ésszerű időben megadja. A tájékoztatás tartalmát valamennyi ajánlattevő megkapja. Xxxxxxxxxxx a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelemben foglalt kérdéseit a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelem előterjesztésével egyidejűleg, a kiegészítő tájékoztatás rugalmas nyújtása érdekében szíveskedjen elektronikus úton, szerkeszthető formátumban a xxxxxxx.xxxxx@xxxxxxxxxxx.xx e-mail címre is eljuttatni. Ajánlattevő kizárólagos felelőssége, hogy olyan telefax-elérhetőséget vagy e-mail címet adjon meg, amely a megküldendő dokumentumok fogadására 24 órában alkalmas. Ugyancsak az ajánlattevő felelőssége, hogy a szervezeti egységén belül a kiegészítő tájékoztatás időben az arra jogosulthoz kerüljön. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét arra, hogy a jelen dokumentációban szereplő nyilatkozatminták ajánlottak, azok alkalmazását ajánlatkérő nem követeli meg, ajánlatkérő formai érvényességi feltételt nem támaszt arra vonatkozóan, hogy az ajánlattevő az előírt nyilatkozatokat a jelen dokumentációban szereplő minták kitöltésével tegye meg. Az ajánlattevő köteles azonban az előírt igazolásokat és nyilatkozatokat olyan tartalommal megtenni, amit az ajánlatkérő a felhívásban vagy a jelen dokumentációban a Kbt. rendelkezései alapján előírt.
2. Az ajánlatnak tartalmaznia kell ajánlattevőnek a Kbt. 66. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelő kifejezett nyilatkozatát A jelen dokumentációban és az ajánlattételi felhívás feltételeire, felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a szerződés megkötésére és teljesítéséreközbeszerzésről szóló 2015. évi CXLIII. törvény, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan.
3. Ajánlattevőnek az alábbi cégokmányokat végrehajtási rendeleteinek előírásai szerint kell az ajánlathoz csatolni: ▪ folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is, ▪ az ajánlatot aláírók aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás-mintáját, ▪ a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos meghatalmazást.
4. Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy az ajánlattételi felhívásban, valamint a dokumentációban szereplő, meghatározott gyártmányra, típusra történő hivatkozások csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történtek. Az ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal egyenértékű terméket elfogad. Amennyiben ajánlattevő az árazatlan költségvetés valamely tételében, illetőleg a műszaki leírásban meghatározottaktól eltérő márkájú és/vagy típusú alapanyagokat, eszközöket, berendezéseket ajánl meg, ezen eltérő megajánlásokról ajánlattevő köteles külön leírást/jegyzéket készíteni, melynek tartalmaznia kell az eredeti megnevezést és típust, hivatkozást a költségvetés érintett tételére, a helyettesítő termék, berendezés, eszköz megnevezését, márkanevét, típusát, valamint műszaki, minőségi és funkcionális paramétereit olyan részletességgel, amelyből az egyenértékűség egyértelműen megállapítható. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlattételi dokumentáció mellékleteként kiadott árazatlan költségvetésben szereplő tételek elnevezését, az árazatlan költségvetésben megadott műszaki adatokat, méreteket, illetve mennyiségeket ajánlattevők a műszaki leírásban meghatározottaktól eltérő márkájú és/vagy típusú alapanyagok, eszközök, berendezések megajánlása esetén sem módosíthatják. Egyenértékű alapanyagok, eszközök vagy berendezések megajánlása esetében ajánlattevőnek a felhívás jelen pontjának fenti bekezdésében leírtaknak megfelelően kell igazolni az általa megajánlott alapanyagoknak, eszközöknek vagy berendezéseknek az árazatlan költségvetés valamely tételében, illetőleg a műszaki leírásban meghatározottakkal való egyenértékűségét.
5. Ajánlattevő köteles a dokumentáció mellékletét képező árazatlan költségvetést beárazva ajánlatához csatolni.
6. Az ajánlatkérő a Kbt. 35. § (9) bekezdésére figyelemmel nem teszi lehetővé a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
7. Amennyiben bármely, az ajánlathoz csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven kerül kiállításra, úgy azt az ajánlattevő magyar nyelvű fordításban is köteles becsatolni. A Kbt. 47. § (2) bekezdése alapján ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is elfogadja. A fordítás tartalmának helyességéért az ajánlattevő felel. Az eredendően több nyelven készült dokumentumnak csak a magyar nyelvű tartalmát vizsgálja ajánlatkérő.
8. Az ajánlattétel során a különböző devizák forintra történő átszámításánál az ajánlattevőnek a felhívás megküldésének napján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmaznia. Az ajánlatban szereplő, nem magyar forintban (HUF) megadott összegek tekintetében az átszámítást tartalmazó iratot is csatolni szükséges az ajánlatban. Bármely okirat, igazolás, nyilatkozat stb. vonatkozásában csak az alkalmasság megállapításához szükséges sorok (adatok, információk) vonatkozásában szükséges az átszámítást tartalmazó iratot becsatolni.
9. Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerült összes költség az ajánlattevőt terheli.
10. Az ajánlatban felolvasólapot kell elhelyezni, ami tartalmazza a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti összes adatot. Az EKR-ben az ajánlatkérő közbeszerzési dokumentumok között elektronikus űrlapként hozza létre a felolvasólap mintáját, amelyet az ajánlattevő az elektronikus űrlap formájában köteles az ajánlat részeként kitölteni.
11. Az ajánlattételi felhívásban és dokumentációban valamennyi órában megadott határidő magyarországi helyi idő szerint értendő.
12eljárni. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a felhívásban külön ki nem emelt egyéb nyilatkozatokat, igazolásokat és más dokumentumokat, melyeket a dokumentáció és a Kbt. kötelezően előír.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés