AZ Ajánlatok összeállításának tartalmi és formai követelménye mintaszakaszok

AZ Ajánlatok összeállításának tartalmi és formai követelménye. Az ajánlat elkészítésének alapja a felhívás és a közbeszerzési dokumentumok. Az ajánlat az ajánlatkérő által igényelt feladatok teljes elvégzését kell, hogy tartalmazza úgy, ahogy azt az ajánlatkérő az ajánlattétel céljából kibocsátott dokumentumokban előírta. Az ajánlatot csakis a közbeszerzési dokumentumokban foglaltak alapján lehet benyújtani. Az olyan ajánlatot, amelyet az ajánlattevő a saját feltételeinek, kikötéseinek beszúrásával, becsatolásával dolgozott ki, az ajánlatkérő érvénytelennek tekinti. Az ajánlatot a cégjegyzésre jogosult által cégszerűen aláírva, 1 eredeti példányban, zárt csomagolásban kell benyújtani. A csomagolást a következő felirattal kell ellátni: „Csongrádi fedett sportuszoda építése”. Fel kell továbbá tüntetni: „Nem bontható fel az ajánlatok bontása céljából tartott hivatalos bontási értekezlet előtt!” Az ajánlatot a papír alapú példánnyal mindenben megegyező elektronikus másolati példányban (lehetőleg pdf formátumban) is be kell nyújtani elektronikus adathordozón (CD vagy DVD). Az eredeti ajánlat és az elektronikus másolat közötti eltérés esetén az eredeti ajánlat a meghatározó. Amennyiben az ajánlatot a cégjegyzésre jogosult személy meghatalmazása alapján más személy látja el kézjegyével, úgy az ajánlatban a meghatalmazásról legalább teljes bizonyító erejű magánokirat csatolása szükséges egyszerű másolatban. Az egész ajánlatban csak olyan változtatás, áthúzás, vagy törlés lehet, amelyek az ajánlatkérő által kiadott pontosításokkal, kiegészítésekkel való egyezést szolgálják, vagy az ajánlattevő által elkövetett hibák javítására vonatkoznak, amely esetben az ajánlatot aláíró személy, vagy személyek kézjegyével kell ellátni azt. Az ajánlattevő kizárólagos felelőssége, hogy ajánlata a megfelelő alakban és határidőben kerüljön benyújtásra. A postán feladott ajánlatot az ajánlatkérő csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattétel határidejéig az ajánlattételi felhívásban megjelölt helyen (Csongrádi Polgármesteri Hivatal 6640 Csongrád, Kossuth tér 7., 108. iroda) sor kerül. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai küldemények elvesztéséből eredő kockázat az ajánlattevőt terheli. Amennyiben bármelyik ajánlat az ajánlattételi határidőnél később érkezik meg az ajánlatkérőhöz, úgy az érvénytelenítésre kerül és az eljárásban a továbbiakban már nem vehet részt. Több ajánlattevő közös ajánlata esetén meg kell jelölni, hogy melyik ajánlattevő rendelkezik a képviseleti joggal, valamint az ajánl...

Related to AZ Ajánlatok összeállításának tartalmi és formai követelménye

  • Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje 12.2.1. Az Előfizető átírás címén kérheti a Szolgáltatótól az egyedi előfizetői szerződés módosításaként az Előfizető személyének módosítását, ha személyében szerződés, vagy egyéb jogcímen történő jogutódlás következtében változás történik. Az átírás iránti kérelem akkor minősül alaki és tartalmi szempontból megfelelőnek, ha tartalmazza: - a jogelőd Xxxxxxxxx és jogutód Előfizető által aláírt együttes nyilatkozatát az átírás kérelmezésére, és - a jogutód Előfizető mindazon adatait, melyek az előfizetői szerződés megkötéshez szükségesek, és - mellékletként az átírás alapjául szolgáló tények vagy az átírás okának hitelt érdemlő dokumentummal való igazolását (pl. szerződéssel, bírósági végzéssel, ítélettel vagy más dokumentummal). Átírásra – a Szolgáltató eltérő nyilatkozata hiányában – csak abban az esetben kerülhet sor, ha a meglévő esetleges díjtartozást a felek valamelyike illetve a jogutód az átírással egyidejűleg rendezi. Az átírás időpontját az átírást kérő felek az átírási kérelemben határozzák meg azzal a feltétellel, hogy az átírási kérelmet legalább 15 nappal a kért időpont előtt kell benyújtani. E rendelkezésektől a Szolgáltató az Előfizető kérésére eltekinthet, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi. Az átírás teljesítésének határideje nem lehet több mint a Szolgáltató által meghatározott alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő átírási kérelem beérkezésétől számított 15 nap. A Szolgáltató az Előfizető kérésére köteles az általa az átírás teljesítésére általa vállalt határidőn belül az átírást teljesíteni, vagy az átírás elutasításáról az Előfizetőt értesíteni. Amennyiben a szolgáltató az átírást az ÁSZF-ben vállalt határidőn belül nem teljesíti, kötbért köteles fizetni a 7.4. pont szerint. Az átírási kérelmet a Szolgáltató az alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő (beleértve a szükség szerinti mellékletekkel való ellátottságú) kérelem benyújtásától számított 15 napon belül köteles teljesíteni. Ha az átírás során a régi és új Előfizetők előfizetői kategóriája (egyéni/üzleti) megváltozik, akkor az átírás időpontjától az új Előfizetőnek az új előfizetői kategóriára vonatkozó előfizetési díjakat kell megfizetnie. Amennyiben az Előfizető előfizetői minőségét üzleti előfizetőre olyan csomag vonatkozásában igényli, melyben levő szolgáltatás vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződésmódosítás nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított csomag igénybevételre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az Előfizető az előfizetői hozzáférési pont kiépítése előtt kérheti igénybejelentése átírását is. Ha a régi és új Előfizető által a hatályos ÁSZF szerint fizetendő díjak eltérnek, a díjkülönbözetet az átíráskor kell rendezni. Az átírás díját a 4. sz. melléklet tartalmazza. A Szolgáltató átírás esetén az Előfizető nem kötelezheti belépési díj fizetésére. A jelen pontban írtak nem alkalmazhatók, ha az átírással egyidejűleg az előfizetői hozzáférési pont helye is megváltozik (áthelyezés).

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XVII.1. A biztosítási szerződés alanyai szerződéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevő ügyfél az elektronikus kommunikációhoz előzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címről továbbítja a biztosító felé, – a biztosító bármely ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, azon jognyilatkozatok kivételével, amelyek tekintetében a telefo- non történő jognyilatkozattételt a biztosító csak külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén teszi lehetővé, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén, a biztosító által működtetett internetes szerződéskezelő és ügyfélszolgálati rendszerben (Szerződéseim rendszer) megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén a biztosító Telefonos ügyfélszolgálata útján megtett és a biztosító által hangfelvételen rögzített nyilatkozat formájában. A nyilatkozattételi lehetőséget a biztosító egyes szerződések és nyilatkozattípusok esetében fentiektől eltérően határozhatja meg, illetve továb- bi rendelkezéseket határozhat meg, melyeket a szerződésre vonatkozó általános, vagy különös szerződési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmaz. A biztosítási esemény bejelentésére és határidejére vonatkozó rendelkezéseket a biztosítási szerződésre vonatkozó általános és különös szer- ződési feltételek tartalmazzák.

  • Egyéb jogérvényesítési lehetőségek Amennyiben az Eladó és az Ügyfél között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita Eladóval való tárgyalások során nem rendeződik, az alábbi jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva az Ügyfél számára: - Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságoknál. Amennyiben Ügyfél fogyasztói jogainak megsértését észleli, jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz. A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról. A hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságok listája és elérhetőségei a xxxx://xxxxxxxxx.xxx.xx holnapon érhetők el. - Békéltető testülethez való fordulás. A termékek minőségével, biztonságosságával és a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, valamint a szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos fogyasztói jogvita bíróságon kívüli, békés rendezése céljából az Ügyfél eljárást kezdeményezhet a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes békéltető testületnél, illetve fordulhat a Szolgáltató székhelye szerint illetékes szakmai kamara mellett működő békéltető testülethez. Békéltető Testületre vonatkozó szabályok alkalmazásában fogyasztónak minősül a külön törvény szerinti civil szervezet, egyház, társasház, lakásszövetkezet, mikro-, kis- és középvállalkozás is, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje. Ennek keretében fennáll a vállalkozásoknak a békéltető testület felhívására történő válaszirat megküldési kötelezettsége, további kötelezettség a békéltető testület előtti megjelenési kötelezettség („meghallgatáson egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételének biztosítása”). Amennyiben a vállalkozás székhelye vagy telephelye nem a területileg illetékes békéltető testületet működtető kamara szerinti megyébe van bejegyezve, a vállalkozás együttműködési kötelezettsége a fogyasztó igényének megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki. A fenti együttműködési kötelezettség megszegése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság rendelkezik hatáskörrel. Az Ügyfél lakóhelye (tartózkodási helye) alapján az alább felsorolt békéltető testületekhez fordulhat a fogyasztói jogvita rendezése érdekében. - Bírósági eljárás. Ügyfél jogosult a fogyasztói jogvitából származó követelésének bíróság előtti érvényesítésére polgári eljárás keretében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. rendelkezései szerint. - Online adásvételi szerződéssel összefüggő határon átnyúló fogyasztói jogvita esetén a fogyasztók az online vásárláshoz kapcsolódó, határon átnyúló jogvitáikat elektronikusan rendezni tudják a következő linken elérhető online platformon keresztül beadott elektronikus panasz útján. - Ehhez nem kell mást tenni, minthogy a fenti linken elérhető online platformon a fogyasztó beregisztrál, kitölt egy kérelmet hiánytalanul, majd elektronikusan beküldi a Békéltető Testület részére a platformon keresztül. Így a fogyasztók, a távolságok ellenére egyszerűen tudják érvényesíteni jogaikat. Magyarországon a Budapesti Békéltető Testület (BBT) jogosult eljárni az online adásvételi vagy szolgáltatási szerződésekhez kapcsolódó határon átnyúló fogyasztó és kereskedő közötti jogvitákban. Az online vitarendezési platform itt érhető el: xxxxx://xxxxxxx.xx.xxxxxx.xx/xxx/xxxx/?xxxxx=xxxx.xxxx.xxxx&xxx=XX E-mail cím: xxxxxxx@xxxxxxxxxxxxxxxxx.xx, xxxx@xxxxxxxxxxxxxxxxx.xx E-mail cím: xxxxxxxxxx@xxxxxxxxxxxxxx.xx E-mail cím: xxxxxxxxxx@xxxxx.xx; xxxxx@xxxxx.xx E-mail cím: xxxxxxxxxx@xxxxx.xx Fax száma: (0) 000-0000 Elnök: Xx. Xxxxxxxxxxx Xxxxxx E-mail cím: xxxxxxxxx.xxxxxxxx@xxxx.xx Elnök: Xx. Xxxxxxx Xxxxxx E-mail cím: xxxx@xxxxxx.xx E-mail cím: xxxxx@xxxxx.xx; xxxxxxxxxx@xxxxx.xx E-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx E-mail cím: xxxxxxxxx@xxxxx.xx E-mail cím: xxxxxxxxxx@xxxx.xx Fax száma: (56) 370-005 Elnök: Dr. Lajkóné xx. Xxxx Xxxxx E-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxxx.xx E-mail cím: xxxxxxxxxx@xxxxxx.xx E-mail cím: xxxx@xxxx.xx E-mail cím: xxxxxxxxxxx@xxxxx.xx Fax száma: (82) 501-046 Elnök: Xx. Xxxxx Xxxxxx E-mail cím: xxxx@xxxx.xx Fax száma: (42) 420-180 Elnök: Xxxxxxxxxx xx. Xxxxxx Xxxxxxx E-mail cím: xxxxxxxxx@xxxxxxx.xx E-mail cím: xxxxxx@xxxxx.xx E-mail cím: xxxxx@xxxxx.xx E-mail cím: xxxx@xxxxxxxxxxxxxxxxxx.xx

  • Egyéb előfizetői szerződés megszűnési esetek és feltételeik Az előfizetői szerződés a Szolgáltató vagy az Előfizető általi felmondáson kívül megszűnik az alábbi esetekben:

  • Kihelyezett hírközlési eszköz megtérítési díj A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges kihelyezett hírközlési eszköz elvesztése, vagy megrongálódása esetén az Előfizetőt terhelő – a kihelyezett eszköz fajtájától függően eltérő mértékű – díj. A kihelyezett hírközlési eszköz megtérítési díj összege eszközönként eltérő.

  • Az érintett hozzáférési joga (1) Az érintett jogosult arra, hogy visszajelzést kapjon a Szolgáltatótól arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e. Ha ilyen adatkezelés folyamatban van, az érintett jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon:

  • Az alábbiakban megadott szempontok x Minőségi kritérium – 1 Moduláris kártya felépítésű termékek száma (min. 0- max. 3) 10 Költség kritérium – x Ár – Súlyszám: 90 Az ár nem az egyetlen odaítélési kritérium, az összes kritérium kizárólag a közbeszerzési dokumentációban került meghatározásra

  • Az előfizetői szerződés módosításának és megszűnésének esetei és feltételei 12.1. A szolgáltató által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a szolgáltató jogosultsága az egyoldalú szerződésmódosításra, az előfizető erről történő tájékoztatásának módja, az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban az előfizetőt megillető jogok,

  • Xxxxxx egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének? A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Felhasználó igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a webshopot üzemeltető vállalkozás nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Felhasználó köteles bizonyítani, hogy az Felhasználó által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

  • Az Előfizetői Szerződés Módosításának Esetei És Feltételei Az Előfizetői Szerződés az ÁSZF-ből és az Egyedi Előfizetői Szerződésből áll. Az Előfizetői Szerződésnek, annak megkötésekor a részévé válik az Előfizetői szerződés megkötését megelőzően a Szolgáltató által az Előfizetőnek megküldött Előzetes tájékoztatás, az Előfizetői szerződés adatainak összefoglalója is. Az Egyedi Előfizetői Szerződés módosítására az Előfizetői Szerződés megkötésének szabályai vonatkoznak.