A KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK. (1) Az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokat - az eljárás során adott kiegészítő tájékoztatás és az egyes eljárásfajtáknál meghatározott eltérő esetek kivételével - az eljárást megindító felhívás közzétételének vagy megküldésének időpontjától köteles rendelkezésre bocsátani. A megfelelő ajánlattétel és részvételi jelentkezés elősegítése érdekében, a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás kivételével, az ajánlatkérő - az e törvényben meghatározottak mellett - köteles az alábbi, a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumokat rendelkezésre bocsátani:
a) a szerződéstervezetet, kivéve tárgyalásos eljárásban és versenypárbeszéd esetén, ahol az ajánlatkérő jogosult szerződéstervezet helyett csak az általa ismert szerződéses feltételeket meghatározni (a szerződéstervezet és a szerződéses feltételek a továbbiakban együtt: szerződéstervezet),
A KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK. Az ajánlat elkészítéséhez szükséges információkat/előírásokat, a benyújtás feltételeit, az ajánlat részeként benyújtandó dokumentumok jegyzékét, a nyilatkozatmintákat, a szerződés(ek) tervezetét és a beszerzés tárgyának leírását (közbeszerzési műszaki leírás) a közbeszerzési dokumentumok, és az annak részét képező ajánlati felhívás tartalmazza. Az ajánlattevő köteles a közbeszerzési dokumentumokban foglalt információkat bizalmasan kezelni. Harmadik fél részére információ kizárólag olyan mértékben adható, amely az ajánlat elkészítéséhez feltétlenül szükséges. A közbeszerzési dokumentumok, azok egyes részei, vagy a közbeszerzési dokumentumok másolati példányai, illetve azok részei kizárólag az ajánlat elkészítéséhez, a dokumentumokban feltüntetett rendeltetési célnak megfelelően használhatóak fel. Ennek teljesítéséről az ajánlattevőnek a közbeszerzési dokumentumokban megadottak szerint, írásban nyilatkoznia kell. Az ajánlattevő köteles ellenőrizni, hogy a közbeszerzési dokumentumok tartalmukban megfelelőek-e a tartalomjegyzék szerinti tartalomnak. Bármely eltérést vagy hiányt az ajánlattevőnek haladéktalanul írásban jeleznie kell. Amennyiben ezt elmulasztja, az ajánlat beadását követően már nem hivatkozhat arra, hogy bármely, a tartalomjegyzékben szereplő információ nem volt a részére elérhető. A közbeszerzési dokumentumot ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak elektronikus úton el kell kérnie az ajánlattételi határidő lejártáig. Közös ajánlatot benyújtó ajánlattevők esetén elegendő az egyik ajánlattevő részéről a dokumentumok átvétele. A dokumentumok másra nem ruházható át és nem tehető közzé. Az ajánlat összeállításának költségét az ajánlattevő viseli.
A KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK. Az ajánlat elkészítéséhez szükséges információkat/előírásokat, a benyújtás feltételeit, az ajánlat részeként benyújtandó dokumentumok jegyzékét, a nyilatkozatmintákat, a szerződés tervezetét és a beszerzés tárgyának leírását (közbeszerzési műszaki leírás) a közbeszerzési dokumentumok, és az ajánlattételi felhívás tartalmazzák. Az ajánlattevő köteles a közbeszerzési dokumentumokban foglalt információkat bizalmasan kezelni. Harmadik fél részére információ kizárólag olyan mértékben adható, amely az ajánlat elkészítéséhez feltétlenül szükséges. A közbeszerzési dokumentumok, azok egyes részei, vagy a közbeszerzési dokumentumok másolati példányai, illetve azok részei kizárólag az ajánlat elkészítéséhez, a dokumentumokban feltüntetett rendeltetési célnak megfelelően használhatóak fel. Ennek teljesítéséről az ajánlattevőnek a közbeszerzési dokumentumokban megadottak szerint, írásban nyilatkoznia kell. Az ajánlattevő köteles ellenőrizni, hogy a közbeszerzési dokumentumok tartalmukban megfelelőek-e a tartalomjegyzék szerinti tartalomnak. Bármely eltérést vagy hiányt az ajánlattevőnek haladéktalanul írásban jeleznie kell. Amennyiben ezt elmulasztja, az ajánlat beadását követően már nem hivatkozhat arra, hogy bármely, a tartalomjegyzékben szereplő információ nem volt a részére elérhető.
A KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK. Az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokat, ha az eljárást megindító felhívásra a gazdasági szereplőknek ajánlatot kell benyújtaniuk, - az eljárás során adott későbbi pontosítások, adott esetben a gazdasági szereplők kérdéseire adott válaszok kivételével - az eljárást megindító felhívás közzétételének vagy megküldésének időpontjától köteles rendelkezésre bocsátani. Ha az eljárást megindító felhívás nem tartalmaz ajánlattételre felhívást, a közbeszerzési dokumentumokat az ajánlattételre vonatkozó felhívás időpontjától kell rendelkezésre bocsátani. A kifejezetten a részvételi jelentkezés benyújtásához készített közbeszerzési dokumentumoknak az eljárást megindító felhívás közzétételének vagy megküldésének időpontjától kell elérhetőnek lenniük.
A KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK. A közbeszerzési dokumentumok átvétele, tartalma, az ajánlatok elkészítése:
A KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK. Jelen közbeszerzési dokumentumokat átvevő felelős azért, hogy ellenőrizze a dokumentum teljes átvételét. Ajánlatkérőnek semmilyen kifogást nem áll módjában elfogadni, melynek az indoka, hogy a dokumentumokat átvevő elmulasztotta a dokumentumok valamely részének átvételét. Felhívjuk a gazdasági szereplők figyelmét, hogy jelen dokumentumok részét képezi – az ÚTMUTATÓ, a SZERZŐDÉS TERVEZET, valamint a NYILATKOZATMINTÁKON kívül – az ajánlatkérő által elkészített MŰSZAKI LEÍRÁS is.
A KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK. (1) Az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokat - az eljárás során adott kiegészítő
a) a szerződéstervezetet, kivéve tárgyalásos eljárásban és versenypárbeszéd esetén, ahol az ajánlatkérő jogosult szerződéstervezet helyett csak az általa ismert szerződéses feltételeket meghatározni (a szerződéstervezet és a szerződéses feltételek a továbbiakban együtt: szerződéstervezet),
A KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK. Az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokat - az eljárás során adott kiegészítő tájékoztatás és az egyes eljárásfajtáknál meghatározott eltérő esetek kivételével - az eljárást megindító felhívás közzétételének vagy megküldésének időpontjától köteles rendelkezésre bocsátani. A megfelelő ajánlattétel és részvételi jelentkezés elősegítése érdekében, a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás kivételével, az ajánlatkérő - az e törvényben meghatározottak mellett - köteles az alábbi, a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumokat rendelkezésre bocsátani:
A KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK. A közbeszerzési dokumentumok az eljárást megindító felhívással együtt kezelendőek. Amennyiben az eljárást megindító felhívás és a közbeszerzési dokumentumok között eltérés adódik, az eljárást megindító felhívás az irányadó. A közbeszerzési dokumentumok másra nem ruházhatóak át, nem tehetőek közzé. Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a közbeszerzési dokumentumokban, (ezen belül különösen a műszaki leírásokban) esetlegesen márkanévvel vagy gyártóval jelölt termékek, áruk esetében a márkanév vagy gyártó használata kizárólag a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében történt. A márkanévvel vagy gyártóval is jelölt terméke, áruk esetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bek. alapján minden esetben alkalmazandó a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés.
A KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK. (1) Az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokat – az eljárás során adott kiegészítő tájékoztatás és az egyes eljárásfajtáknál meghatározott eltérő esetek kivételével – az eljárást megindító felhívás közzétételének vagy megküldésének időpontjától köteles rendelkezésre bocsátani. A megfelelő ajánlattétel és részvételi jelentkezés elősegítése érdekében, a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás kivételével, az ajánlatkérő – az e törvényben meghatározottak mellett – köteles az alábbi, a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumokat rendelkezésre bocsátani:
a) a szerződéstervezetet, kivéve tárgyalásos eljárásban és versenypárbeszéd esetén, ahol az ajánlatkérő jogosult szerződéstervezet helyett csak az általa ismert szerződéses feltételeket meghatározni (a szerződéstervezet és a szerződéses feltételek a továbbiakban együtt: szerződéstervezet),
(2) A közbeszerzési dokumentumokat ajánlatonként vagy részvételi jelentkezésenként legalább egy ajánlattevőnek, részvételre jelentkezőnek vagy az ajánlatban, illetve részvételi jelentkezésben megnevezett alvállalkozónak elektronikus úton el kell érnie, az ajánlattételi határidő lejártáig, több szakaszból álló eljárásban a részvételi határidő lejártáig.