Az Egyetem kötelezettségei. a) képzési tevékenységeket szervez, beleértve az ismeretek ellenőrzését is, egyetemi szinten, a törvényes rendelkezéseknek és az egyetemi autonómia alapján elfogadott belső szabályozásoknak megfelelően; b) minden egyetemi tanév kezdetén a hallgatók rendelkezésére bocsátja a tantárgyi leírásokat és az oktatási segédeszközöket, a szükséges segédanyagokat, a tutori tevékenység és az ellenőrző dolgozatok ütemezését; c) minden egyetemi tanév megkezdése előtt éves tanulmányi szerződést köt a hallgatókkal, amely tartalmazza a hallgatók által teljesítendő oktatási tevékenységeket, valamint az egyes tevékenységekhez kapcsolódó kreditszámokat; d) térítésmentesen kibocsátja a hallgatói igazolványokat és a hallgatói státust igazoló egyéb okiratokat, a hatályos jogszabályoknak és a vezető intézményi szervek határozatainak megfelelően; e) megszervezi és lehetővé teszi a hallgatók záróvizsgára történő beiratkozását; f) a didaktikai folyamat minőségének vonatkozásában megkülönböztetés nélkül viszonyul a különféle képzési formákra bejutott hallgatókhoz; g) az egyetemi tanév megkezdése előtt legkevesebb 15 nappal a hallgatók tudomására hozza az egyes évfolyamok esetében befizetendő tandíj összegét, feltüntetve azokat az egyetem honlapján; h) a kibocsátástól számított 10 napon belül tértivevényes ajánlott levélben közli a hallgatóval a kizárásáról szóló döntést, amelyet elküld a hallgató által megadott legutolsó állandó lakcímre; i) a karok vezetősége révén jóváhagyja a visszalépési kérelmeket, azok iktatásától számított 2 (kettő) munkanapon belül; j) adott egyetemi tanév folyamán nem módosítja a díjakat és illetékeket.
Appears in 2 contracts
Samples: University Study Agreement, University Study Contract
Az Egyetem kötelezettségei. a) képzési tevékenységeket szervez, beleértve a szakgyakorlatot és az ismeretek ellenőrzését is, egyetemi szinten, a törvényes rendelkezéseknek és az egyetemi autonómia alapján elfogadott belső szabályozásoknak megfelelően;
b) minden egyetemi tanév kezdetén a hallgatók hallgató rendelkezésére bocsátja a tantárgyi leírásokat tanulmányok megszervezési formájának megfelelő oktatási segédanyagokat és az oktatási segédeszközöketa tanuláshoz szükséges forrásokat, a szükséges segédanyagokat, a tutori tevékenység és az ellenőrző dolgozatok ütemezéséttöbbletdíjak felszámolása nélkül;
c) minden egyetemi tanév megkezdése előtt éves tanulmányi szerződést köt a hallgatókkal, amely tartalmazza a hallgatók által teljesítendő oktatási tevékenységeket, valamint az egyes tevékenységekhez kapcsolódó kreditszámokat;
d) a hallgatók bejegyzése a Romániai Egyetemek Egységes Törzskönyvébe;
e) térítésmentesen kibocsátja a hallgatói igazolványokat és a hallgatói státust igazoló egyéb okiratokat, a hatályos jogszabályoknak és a vezető intézményi szervek határozatainak megfelelően;
ef) megszervezi és lehetővé teszi a hallgatók záróvizsgára történő beiratkozását;
fg) a didaktikai folyamat minőségének vonatkozásában megkülönböztetés nélkül viszonyul nem tesz különbséget a különféle más-más képzési formákra bejutott hallgatókhozformára felvételt nyert hallgatók között;
gh) az egyetemi tanév megkezdése előtt legkevesebb 15 nappal évente a hallgatók tudomására hozza az egyes évfolyamok esetében befizetendő tandíj összegét, feltüntetve azokat az egyetem saját honlapján;
hi) adott egyetemi tanév folyamán nem módosítja a kibocsátástól számított 10 napon belül tértivevényes ajánlott levélben közli a hallgatóval a kizárásáról szóló döntést, amelyet elküld a hallgató által megadott legutolsó állandó lakcímredíjakat és illetékeket;
ij) a karok vezetősége révén jóváhagyja a visszalépési kérelmeket, azok iktatásától számított 2 (kettő) munkanapon belül;
jk) adott egyetemi tanév folyamán nem módosítja a díjakat kibocsátástól számított 5 napon belül az AcademicInfo felületen közli a hallgatóval a kizárásáról szóló döntést;
l) a hallgatókkal való kommunikáció során kizárólag az intézményi e-mail címet használja;
m) biztosítja a hallgatók személyes adatainak védelmét az Európai Parlament és illetékeketa Tanács (EU) 2016/679 Rendelete a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről (GDPR) alapján, és a személyes adatok védelmével kapcsolatos országos jogszabályoknak megfelelően, megfelelő műszaki és szervezési intézkedések megvalósítása révén.
Appears in 1 contract
Samples: Egyetemi Tanulmányi Szerződés
Az Egyetem kötelezettségei. a) képzési tevékenységeket szervez, beleértve a szakgyakorlatot és az ismeretek ellenőrzését is, egyetemi szinten, a törvényes rendelkezéseknek és az egyetemi autonómia alapján elfogadott belső szabályozásoknak megfelelően;
b) minden egyetemi tanév kezdetén a hallgatók rendelkezésére bocsátja a tantárgyi leírásokat és az oktatási segédeszközöket, a szükséges segédanyagokat, a tutori tevékenység és az ellenőrző dolgozatok ütemezését;
c) minden egyetemi tanév megkezdése előtt éves tanulmányi szerződést köt a hallgatókkal, amely tartalmazza a hallgatók által teljesítendő oktatási tevékenységeket, valamint az egyes tevékenységekhez kapcsolódó kreditszámokat;
c) a hallgatók bejegyzése a Romániai egyetemek egységes törzskönyvébe;
d) térítésmentesen kibocsátja a hallgatói igazolványokat és a hallgatói státust igazoló egyéb okiratokat, a hatályos jogszabályoknak és a vezető intézményi szervek határozatainak megfelelően;
e) megszervezi és lehetővé teszi a hallgatók záróvizsgára történő beiratkozását;
f) a didaktikai folyamat minőségének vonatkozásában és a tanulmányi csoportok kialakításának vonatkozásában, valamint az ösztöndíjak odaítélése kritériumainak alkalmazása során megkülönböztetés nélkül viszonyul a különféle képzési formákra tandíjas és tandíjmentes helyekre bejutott hallgatókhoz;
g) az egyetemi tanév megkezdése előtt legkevesebb 15 nappal évente a hallgatók tudomására hozza az egyes évfolyamok esetében befizetendő tandíj összegét, feltüntetve azokat a kar székhelyén és az egyetem saját honlapján;
h) adott egyetemi tanév folyamán nem módosítja a díjakat és illetékeket;
i) a karok vezetősége révén jóváhagyja a visszalépési kérelmeket, azok iktatásától számított 2 (kettő) munkanapon belül;
j) a kibocsátástól számított 10 napon belül tértivevényes ajánlott levélben közli a hallgatóval a kizárásáról szóló döntést, amelyet elküld a hallgató által megadott legutolsó állandó lakcímre;
ik) a karok vezetősége révén jóváhagyja a visszalépési kérelmeket, azok iktatásától számított 2 (kettő) munkanapon belül;
j) adott minden egyetemi tanév folyamán nem módosítja kezdetén kiértékeli az állami költségvetésből finanszírozott helyeket, amelyeket figyelembe vesz a díjakat és illetékekethallgatók éves rangsorolásának folyamatában.
Appears in 1 contract
Samples: University Study Agreement
Az Egyetem kötelezettségei. a) képzési tevékenységeket szervez, beleértve az ismeretek ellenőrzését is, egyetemi szinten, a törvényes rendelkezéseknek és az egyetemi autonómia alapján elfogadott belső szabályozásoknak megfelelően;
b) minden egyetemi tanév kezdetén a hallgatók rendelkezésére bocsátja a tantárgyi leírásokat és az oktatási segédeszközöket, a szükséges segédanyagokat, a tutori tevékenység és az ellenőrző dolgozatok ütemezését;
c) minden egyetemi tanév megkezdése előtt éves tanulmányi szerződést köt a hallgatókkal, amely tartalmazza a hallgatók által teljesítendő oktatási tevékenységeket, valamint az egyes tevékenységekhez kapcsolódó kreditszámokat;
c) a hallgatók bejegyzése a Romániai egyetemek egységes törzskönyvébe;
d) térítésmentesen kibocsátja a hallgatói igazolványokat és a hallgatói státust igazoló egyéb okiratokat, a hatályos jogszabályoknak és a vezető intézményi szervek határozatainak megfelelően;
e) megszervezi és lehetővé teszi a hallgatók záróvizsgára történő beiratkozását;
f) a didaktikai folyamat minőségének vonatkozásában és a tanulmányi csoportok kialakításának vonatkozásában, valamint az ösztöndíjak odaítélése kritériumainak alkalmazása során megkülönböztetés nélkül viszonyul a különféle képzési formákra tandíjas és tandíjmentes helyekre bejutott hallgatókhoz;
g) az egyetemi tanév megkezdése előtt legkevesebb 15 nappal évente a hallgatók tudomására hozza az egyes évfolyamok esetében befizetendő tandíj összegét, feltüntetve azokat az egyetem székhelyén és az egyetem saját honlapján;
h) adott egyetemi tanév folyamán nem módosítja a díjakat és illetékeket;
i) a karok vezetősége révén jóváhagyja a visszalépési kérelmeket, azok iktatásától számított 2 (kettő) munkanapon belül;
j) a kibocsátástól számított 10 napon belül tértivevényes ajánlott levélben közli a hallgatóval a kizárásáról szóló döntést, amelyet elküld a hallgató által megadott legutolsó állandó lakcímre;
ik) a karok vezetősége révén jóváhagyja a visszalépési kérelmeket, azok iktatásától számított 2 (kettő) munkanapon belül;
j) adott minden egyetemi tanév folyamán nem módosítja kezdetén kiértékeli az állami költségvetésből finanszírozott helyeket, amelyeket figyelembe vesz a díjakat és illetékeket.hallgatók éves rangsorolásának folyamatában;
Appears in 1 contract
Samples: University Study Contract for Undergraduate Students
Az Egyetem kötelezettségei. a) képzési tevékenységeket szervez, beleértve az ismeretek ellenőrzését is, egyetemi szinten, a törvényes rendelkezéseknek és az egyetemi autonómia alapján elfogadott belső szabályozásoknak megfelelően;
b) minden egyetemi tanév kezdetén a hallgatók rendelkezésére bocsátja a tantárgyi leírásokat és az oktatási segédeszközöket, a szükséges segédanyagokat, a tutori tevékenység és az ellenőrző dolgozatok ütemezését;
c) minden egyetemi tanév megkezdése előtt éves tanulmányi szerződést köt a hallgatókkal, amely tartalmazza a hallgatók által teljesítendő oktatási tevékenységeket, valamint az egyes tevékenységekhez kapcsolódó kreditszámokat;
d) a hallgatók bejegyzése a Romániai egyetemek egységes törzskönyvébe;
e) térítésmentesen kibocsátja a hallgatói igazolványokat és a hallgatói státust igazoló egyéb okiratokat, a hatályos jogszabályoknak és a vezető intézményi szervek határozatainak megfelelően;
ef) megszervezi és lehetővé teszi a hallgatók záróvizsgára történő beiratkozását;
fg) a didaktikai folyamat minőségének vonatkozásában megkülönböztetés nélkül viszonyul a különféle képzési formákra bejutott hallgatókhoz;
gh) az egyetemi tanév megkezdése előtt legkevesebb 15 nappal a hallgatók tudomására hozza az egyes évfolyamok esetében befizetendő tandíj összegét, feltüntetve azokat az egyetem honlapján;
hi) adott egyetemi tanév folyamán nem módosítja a kibocsátástól számított 10 napon belül tértivevényes ajánlott levélben közli a hallgatóval a kizárásáról szóló döntést, amelyet elküld a hallgató által megadott legutolsó állandó lakcímre;díjakat és illetékeket.
ij) a karok vezetősége révén jóváhagyja a visszalépési kérelmeket, azok iktatásától számított 2 (kettő) munkanapon belül;
jk) adott egyetemi tanév folyamán nem módosítja a díjakat kibocsátástól számított 5 napon belül az AcademicInfo felületen közli a hallgatóval a kizárásáról szóló döntést.