Az Előfizető további kötelezettségei. Az Előfizető tudomásul veszi, hogy a Szolgáltatás igénybevétele során tekintettel kell lennie más Előfizető nyugalmára, a Szolgáltató előfizetői körének bármely tagját nem zaklathatja, akadályozhatja vagy korlátozhatja a Szolgáltatás igénybevételével. Az Előfizető az Előfizetői Szerződés megkötésével egyidejűleg egyszeri belépési díjat, valamint a Díjszabásban meghatározott esedékes díjakat köteles megfizetni, amely előfeltétele a Szolgáltató rendszeréhez való csatlakozásának. Ezen felül havi rendszerességgel az Előfizető igénybevételi díjat köteles fizetni. A díjak mértéke mindenkor az érvényben levő Díjszabásban foglaltak alapján kerül meghatározásra. Az Előfizető a szerződés szerinti szolgáltatás-hozzáférési ponton keresztül nyújtott szolgáltatást más számára ÜÁSZF vonatkozó pontja szerint engedheti át. 12.1 Általános rendelkezések - A mobil rádiótelefon-hálózaton nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó egyedi Előfizetői Szerződés és az Általános ; Üzleti, valamint Domino Általános szerződési feltételekalapján az Előfizetőt a Szolgáltatóval szemben díjfizetési kötelezettség terheli az ott meghatározottak, illetve a jelen Díjszabás feltételei szerint. A jelen Díjszabás alapján a Szolgáltató az abban meghatározott szolgáltatási díjakat érvényesíti az Előfizetővel szemben. - Az Előfizetői Szerződés időbeli hatálya alatt a Szolgáltató az Előfizetők részére szolgáltatási-díjcsomagok biztosítását vállalja. Az egyik díjcsomagról a másik díjcsomagra való áttérés a bejelentést követően legfeljebb 30 napon belül lép érvénybe és hatályba. - A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatások alapesetben az Előfizető díjcsomagja szerint, azaz alapdíjas szolgáltatásként díjazódnak. A Díjszabásban elkülönítetten szerepelnek azon, nem alapdíjas szolgáltatási díjak, melyek alapján a Szolgáltató nem az Előfizető díjcsomagja szerint, hanem attól eltérő, meghatározott díjazással számláz, kivéve, ha a Díjszabás kifejezetten másként nem rendelkezik. Emellett a Szolgáltató által nyújtott kedvezmények, akciók – kifejezett eltérő rendelkezés hiányában – kizárólag az Előfizető díjcsomagja szerint díjazott szolgáltatásokra és belföldre, belföldi Előfizetőkre vonatkoznak. - A számlázási ciklusok meghatározása és módosítása a Szolgáltató joga. A számlázási ciklus a naptári hónaphoz igazodik. A beérkezési határidő a számlán kerül feltüntetésre. A számlázási ciklus változtatása esetén a Szolgáltató minimum 30 nappal előbb köteles az érintett Előfizetőt értesíteni. - A szolgáltatások díjtételei a számlázási ciklushoz igazodóan érvényesek. - A Szolgáltató forgalmi díjat csak az Előfizető által kezdeményezett hívások után számít fel. Kivételt képez ez alól a hívásátirányítás végrehajtása miatt képződő forgalom, illetve a bejövő hívások miatt képződő forgalom nemzetközi roaming esetén. - Az Előfizetői Szerződés megszűnését követően a Szolgáltató az utolsó tárgyidőszakra vonatkozó számlával együtt végelszámolás keretében történő elszámolásra alkalmas számlát küld az Előfizető részére, kivéve az Előfizetői Szerződésben meghatározott egyes eseteket, - Jelen melléklet hatálya alapvetően a Telekom magyarországi mobilhálózatából bonyolított belföldi forgalomra terjed ki. - A hangpostából és a tudakozóból indított hívások esetén és egyéb irányokban, ahol nincs külön jelölve, a forgalmi díjak mérése másodperces egységekben történik, a 30 másodperces vagy annál rövidebb hívások esetében 30 másodperc díját kell fizetni, minden megkezdett egység – tehát a hívások első három másodperce is – díjköteles. Partner 3, Partner 4 és ezek társkártyás változatai esetében a hálózaton belüli belföldi Előfizetők, a hangposta, belföldi vezetékes Előfizetők, belföldi más mobil Előfizetők és nemzetközi Előfizetők hívása esetén a számlázási egység egy perc (kivéve a hangpostából és a tudakozóból továbbított hívások számlázási egysége, ami 30 másodperc). Egyéb irányokban, ahol nincs külön jelölve, a forgalmi díjak mérése 30 másodperces egységekben történik. - Minden megkezdett egység – tehát a hívások első három másodperce is – díjköteles. Azon hívásoknak a díjazására, melyeket a napszak végén kezdeményeztek és átnyúlnak a következő napszakba, az egyes napszakokban igénybevett idő alapján kerül sor. A 30 illetve 60 másodpercre való kerekítés árazása a hívás indítása szerinti napszak díja szerint történik. A havi előfizetési és a beszélgetések után fizetett forgalmi díjak utólag esedékesek. Az alkalmi díjas hívások minden esetben kiszámlázásra kerülnek, függetlenül a hívás időtartamától. A vonal aktiválásának időpontját, illetve a szüneteltetés kezdő- és zárónapját figyelembe véve töredék havi előfizetési díj kerül megállapításra, mely a teljes havi díjtétel alapján arányosan kerül számlázásra. - Az adott hónapban igénybe vett szolgáltatásokhoz és kedvezményekhez tartozó bennefoglalt forgalom kizárólag belföldön használható fel alapvető szolgáltatásokra (ha a Díjszabásból más nem következik), valamint a fel nem használt forgalmak (perc, adatmennyiség, SMS, MMS, stb.) nem vihetők át a következő hónapra. - Mix és Fun Aranytárskártya díjcsomag esetén a forgalmi díjak és díjcsomagokban bennefoglalt forgalom mérése 10 KB-os egységekben történik. A kerekítés fölfelé történik. Minden megkezdett egység díjköteles. A számlázásra kerülő összeg értéke nem lehet kevesebb, mint 1 Ft. A Szolgáltató a GPRS-kapcsolat során forgalmazott adatmennyiséget a kapcsolat kezdetétől számítva a kapcsolat végéig méri. A Szolgáltató hálózatában forgalmazott adatmennyiséget a Szolgáltató kapcsolatonként, naponta és azon belül a Díjszabás szerinti időzónánként külön összesíti és az adott napszakra érvényes díj szerint számlázza ki. Az egyidőben, párhuzamosan kialakított, de különböző célú adathozzáférések forgalmának mérése, kerekítése és számlázása egymástól függetlenül történik. - Jelen melléklet 12.4.5 pontjában meghatározott kategóriákba sorolt vagy más a nem az Előfizető díjcsomagja szerint díjazott szolgáltatások igénybevételénél a Szolgáltató által nyújtott kedvezmények (pl.: az egyes szolgáltatáscsomagokban foglalt és leforgalmazható, hálózaton belüli SMS-ek) nem érvényesíthetőek. - Az SMS fogadása díjmentes. - A díjcsomagokban bennefoglalt szolgáltatások Partner 4 Nemzetközi roaming, Hívószámkijelzés, MenüÁsz Hangpostás (2022. január 1-jétől lezárt), Hívásátirányítás, Hívásvárakoztatás, Hívástartás, Konferenciabeszélgetés, SMS-küldés, Hívószámküldés-tiltás, -engedélyezés, Egyirányú adat- és faxszolgáltatás, Nemzetközi kimenő hívás Partner 3 Nemzetközi roaming, Hívószámkijelzés, MenüÁsz Hangpostás (2022. január 1-jétől lezárt), Hívásátirányítás, Hívásvárakoztatás, Hívástartás, Konferenciabeszélgetés, SMS-küldés, Hívószámküldés-tiltás, -engedélyezés, Egyirányú adat- és faxszolgáltatás Segélykérő hívószámok és egyéb ingyenesen hívható speciális hívószámok SIM kártya nélkül is hívható általános segélykérő 112 Mentők 104 Tűzoltóság 105 Rendőrség 107 Magyar Autóklub segélyszolgálat 188 Hibabejelentő 1400 Mobilinternet szolgáltatás esetén a mobilinternet szolgáltatás vonatkozásában a becsült maximum sávszélességre és az ehhez tartozó le- és feltöltési sebességre vonatkozó egyedi szolgáltatás minőségi követelmény célértékei a 14. pontban kerültek meghatározásra. - Az egyes üzleti díjcsomagok magyarországi Telekom előfizetéssel és hűségnyilatkozattal kivéve, ahol ettől kifejezetten eltérő rendelkezést tartalmaz a Díjszabás vagy az üzleti díjcsomag csoportra vonatkozó előfizetői keretszerződés.Az üzleti díjcsomag igénybevételi feltétele az adott üzleti díjcsomag csoportra vonatkozó üzleti előfizetői keretmegállapodásokszerződés megléte. - A Business Net mobilinternet csomagok hűségnyilatkozat vállalása nélkül is igénybe vehetők, kivéve, amennyiben az Előfizető további díjcsomag- vagy egyéb kedvezményt (pl. készülékkedvezmény) vesz igénybe. - A Szolgáltató az Előfizető azonos díjcsomag csoportba bevont előfizetéseit a rendszerében egy folyószámlán tartja nyilván. Az Előfizető a jelen mellékletben szereplő díjcsomag csoportok közül egy időben, egy folyószámlán, egy üzleti díjcsomag csoport igénybevételére jogosult. Az üzleti díjcsomag csoportra vonatkozó jogosultságot nem zárja ki a 2009.01.01. előtt aláírt hatályos megállapodás. Ennek értelmében az Előfizető a jelen mellékletben szereplő üzleti díjcsomag csoportok közül egy időben igénybe vehet egy élő és egy lezárt díjcsomag csoportot is. Ebben az esetben azok külön folyószámlán kerülnek nyilvántartásra. - Amennyiben az Előfizető az általa üzemeltetett aktív előfizetések száma alapján az igénybe vett üzleti díjcsomagban kedvezményre jogosult, úgy a kedvezmény iránti igényét jeleznie kell személyesen a Telekom saját és partner üzleteiben vagy telefonon, a Telekom magyarországi mobil és a Telekom belföldi vezetékes hálózatokból díjmentesen hívható 1400-ás ügyfélszolgálati hívószámon. - Az üzleti díjcsomagokra vonatkozó egyes, jelen üzleti Díjszabásban nem szereplő szolgáltatások díjai megegyeznek a Szolgáltató mindenkori Partner 4 díjcsomagjának díjaival, kivéve az emelt díjas, illetve a külön hívószámon elérhető szolgáltatásokat, melyek esetében a 12.5.4 pontban meghatározott díjak az irányadóak. - Az üzleti díjcsomagok részt vesznek a Szolgáltató Kapcsolat Programjában, megtartják a kisvállalkozói szerződés megkötéséig gyűjtött beváltható pontokat, azonban új pontokat – Partner 4 Profi Kedvezmény kivételével – már nem gyűjtenek. A Kapcsolat pontok beválthatósága szeptember 30-án megszűnt. - Az üzleti díjcsomagokkal nem vehető igénybe a TE+ÉN és CsaládBarát szolgáltatás, a csoportos kedvezmény, a Kapcsolat Program időszakos tarifakedvezményei a Prémium NET kedvezmény kivételével, továbbá nem kapcsolható hozzájuk Aranytárskártyás előfizetés. A kisvállalkozói szerződés megkötéséig aktivált Aranytárskártyás adatelőfizetések megmaradnak.
Appears in 2 contracts
Samples: Service Agreement, Service Agreement
Az Előfizető további kötelezettségei. Az Előfizető tudomásul veszi, hogy a Szolgáltatás igénybevétele során tekintettel kell lennie más Előfizető nyugalmára, a Szolgáltató előfizetői körének bármely tagját nem zaklathatja, akadályozhatja vagy korlátozhatja a Szolgáltatás igénybevételével. Az Előfizető az Előfizetői Szerződés megkötésével egyidejűleg egyszeri belépési díjat, valamint a Díjszabásban meghatározott esedékes díjakat köteles megfizetni, amely előfeltétele a Szolgáltató rendszeréhez való csatlakozásának. Ezen felül havi rendszerességgel az Előfizető igénybevételi díjat köteles fizetni. A díjak mértéke mindenkor az érvényben levő Díjszabásban foglaltak alapján kerül meghatározásra. Az Előfizető a szerződés szerinti szolgáltatás-hozzáférési ponton keresztül nyújtott szolgáltatást más számára ÜÁSZF vonatkozó pontja szerint engedheti át.
12.1 Általános rendelkezések - A mobil rádiótelefon-hálózaton nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó egyedi Előfizetői Szerződés és az Általános ; Üzleti, valamint Domino Általános szerződési feltételekalapján az Előfizetőt a Szolgáltatóval szemben díjfizetési kötelezettség terheli az ott meghatározottak, illetve a jelen Díjszabás feltételei szerint. A jelen Díjszabás alapján a Szolgáltató az abban meghatározott szolgáltatási díjakat érvényesíti az Előfizetővel szemben. - Az Előfizetői Szerződés időbeli hatálya alatt a Szolgáltató az Előfizetők részére szolgáltatási-díjcsomagok biztosítását vállalja. Az egyik díjcsomagról a másik díjcsomagra való áttérés a bejelentést követően legfeljebb 30 napon belül lép érvénybe és hatályba. - A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatások alapesetben az Előfizető díjcsomagja szerint, azaz alapdíjas szolgáltatásként díjazódnak. A Díjszabásban elkülönítetten szerepelnek azon, nem alapdíjas szolgáltatási díjak, melyek alapján a Szolgáltató nem az Előfizető díjcsomagja szerint, hanem attól eltérő, meghatározott díjazással számláz, kivéve, ha a Díjszabás kifejezetten másként nem rendelkezik. Emellett a Szolgáltató által nyújtott kedvezmények, akciók – kifejezett eltérő rendelkezés hiányában – kizárólag az Előfizető díjcsomagja szerint díjazott szolgáltatásokra és belföldre, belföldi Előfizetőkre vonatkoznak. - A számlázási ciklusok meghatározása és módosítása a Szolgáltató joga. A számlázási ciklus a naptári hónaphoz igazodik. A beérkezési határidő a számlán kerül feltüntetésre. A számlázási ciklus változtatása esetén a Szolgáltató minimum 30 nappal előbb köteles az érintett Előfizetőt értesíteni. - A szolgáltatások díjtételei a számlázási ciklushoz igazodóan érvényesek. - A Szolgáltató forgalmi díjat csak az Előfizető által kezdeményezett hívások után számít fel. Kivételt képez ez alól a hívásátirányítás végrehajtása miatt képződő forgalom, illetve a bejövő hívások miatt képződő forgalom nemzetközi roaming esetén. - Az Előfizetői Szerződés megszűnését követően a Szolgáltató az utolsó tárgyidőszakra vonatkozó számlával együtt végelszámolás keretében történő elszámolásra alkalmas számlát küld az Előfizető részére, kivéve az Előfizetői Szerződésben meghatározott egyes eseteket, - Jelen melléklet hatálya alapvetően a Telekom magyarországi mobilhálózatából bonyolított belföldi forgalomra terjed ki. - A hangpostából és a tudakozóból indított hívások esetén és egyéb irányokban, ahol nincs külön jelölve, a forgalmi díjak mérése másodperces egységekben történik, a 30 másodperces vagy annál rövidebb hívások esetében 30 másodperc díját kell fizetni, minden megkezdett egység – tehát a hívások első három másodperce is – díjköteles. Partner 3, Partner 4 és ezek társkártyás változatai esetében a hálózaton belüli belföldi Előfizetők, a hangposta, belföldi vezetékes Előfizetők, belföldi más mobil Előfizetők és nemzetközi Előfizetők hívása esetén a számlázási egység egy perc (kivéve a hangpostából és a tudakozóból továbbított hívások számlázási egysége, ami 30 másodperc). Egyéb irányokban, ahol nincs külön jelölve, a forgalmi díjak mérése 30 másodperces egységekben történik. - Minden megkezdett egység – tehát a hívások első három másodperce is – díjköteles. Azon hívásoknak a díjazására, melyeket a napszak végén kezdeményeztek és átnyúlnak a következő napszakba, az egyes napszakokban igénybevett idő alapján kerül sor. A 30 illetve 60 másodpercre való kerekítés árazása a hívás indítása szerinti napszak díja szerint történik. A havi előfizetési és a beszélgetések után fizetett forgalmi díjak utólag esedékesek. Az alkalmi díjas hívások minden esetben kiszámlázásra kerülnek, függetlenül a hívás időtartamától. A vonal aktiválásának időpontját, illetve a szüneteltetés kezdő- és zárónapját figyelembe véve töredék havi előfizetési díj kerül megállapításra, mely a teljes havi díjtétel alapján arányosan kerül számlázásra. - Az adott hónapban igénybe vett szolgáltatásokhoz és kedvezményekhez tartozó bennefoglalt forgalom kizárólag belföldön használható fel alapvető szolgáltatásokra (ha a Díjszabásból más nem következik), valamint a fel nem használt forgalmak (perc, adatmennyiség, SMS, MMS, stb.) nem vihetők át a következő hónapra. - Mix és Fun Aranytárskártya díjcsomag esetén a forgalmi díjak és díjcsomagokban bennefoglalt forgalom mérése 10 KB-os egységekben történik. A kerekítés fölfelé történik. Minden megkezdett egység díjköteles. A számlázásra kerülő összeg értéke nem lehet kevesebb, mint 1 Ft. A Szolgáltató a GPRS-kapcsolat során forgalmazott adatmennyiséget a kapcsolat kezdetétől számítva a kapcsolat végéig méri. A Szolgáltató hálózatában forgalmazott adatmennyiséget a Szolgáltató kapcsolatonként, naponta és azon belül a Díjszabás szerinti időzónánként külön összesíti és az adott napszakra érvényes díj szerint számlázza ki. Az egyidőben, párhuzamosan kialakított, de különböző célú adathozzáférések forgalmának mérése, kerekítése és számlázása egymástól függetlenül történik. - Jelen melléklet 12.4.5 pontjában meghatározott kategóriákba sorolt vagy más a nem az Előfizető díjcsomagja szerint díjazott szolgáltatások igénybevételénél a Szolgáltató által nyújtott kedvezmények (pl.: az egyes szolgáltatáscsomagokban foglalt és leforgalmazható, hálózaton belüli SMS-ek) nem érvényesíthetőek. - Az SMS fogadása díjmentes. - A díjcsomagokban bennefoglalt szolgáltatások Partner 4 Nemzetközi roaming, Hívószámkijelzés, MenüÁsz Hangpostás (2022. január 1-jétől lezárt), Hívásátirányítás, Hívásvárakoztatás, Hívástartás, Konferenciabeszélgetés, SMS-küldés, Hívószámküldés-tiltás, -engedélyezés, Egyirányú adat- és faxszolgáltatás, Nemzetközi kimenő hívás Partner 3 Nemzetközi roaming, Hívószámkijelzés, MenüÁsz Hangpostás (2022. január 1-jétől lezárt), Hívásátirányítás, Hívásvárakoztatás, Hívástartás, Konferenciabeszélgetés, SMS-küldés, Hívószámküldés-tiltás, -engedélyezés, Egyirányú adat- és faxszolgáltatás Segélykérő hívószámok és egyéb ingyenesen hívható speciális hívószámok SIM kártya nélkül is hívható általános segélykérő 112 Mentők 104 Tűzoltóság 105 Rendőrség 107 Magyar Autóklub segélyszolgálat 188 Hibabejelentő 1400 Mobilinternet szolgáltatás esetén a mobilinternet szolgáltatás vonatkozásában a becsült maximum sávszélességre és az ehhez tartozó le- és feltöltési sebességre vonatkozó egyedi szolgáltatás minőségi követelmény célértékei a 14. pontban kerültek meghatározásra. - Az egyes üzleti díjcsomagok magyarországi Telekom előfizetéssel és hűségnyilatkozattal kivéve, ahol ettől kifejezetten eltérő rendelkezést tartalmaz a Díjszabás vagy az üzleti díjcsomag csoportra vonatkozó előfizetői keretszerződésxxxxxxxxxxxxxx.Az Xx üzleti díjcsomag igénybevételi feltétele az adott üzleti díjcsomag csoportra vonatkozó üzleti előfizetői keretmegállapodásokszerződés megléte. - A Business Net mobilinternet csomagok hűségnyilatkozat vállalása nélkül is igénybe vehetők, kivéve, amennyiben az Előfizető további díjcsomag- vagy egyéb kedvezményt (pl. készülékkedvezmény) vesz igénybe. - A Szolgáltató az Előfizető azonos díjcsomag csoportba bevont előfizetéseit a rendszerében egy folyószámlán tartja nyilván. Az Előfizető a jelen mellékletben szereplő díjcsomag csoportok közül egy időben, egy folyószámlán, egy üzleti díjcsomag csoport igénybevételére jogosult. Az üzleti díjcsomag csoportra vonatkozó jogosultságot nem zárja ki a 2009.01.01. előtt aláírt hatályos megállapodás. Ennek értelmében az Előfizető a jelen mellékletben szereplő üzleti díjcsomag csoportok közül egy időben igénybe vehet egy élő és egy lezárt díjcsomag csoportot is. Ebben az esetben azok külön folyószámlán kerülnek nyilvántartásra. - Amennyiben az Előfizető az általa üzemeltetett aktív előfizetések száma alapján az igénybe vett üzleti díjcsomagban kedvezményre jogosult, úgy a kedvezmény iránti igényét jeleznie kell személyesen a Telekom saját és partner üzleteiben vagy telefonon, a Telekom magyarországi mobil és a Telekom belföldi vezetékes hálózatokból díjmentesen hívható 1400-ás ügyfélszolgálati hívószámon. - Az üzleti díjcsomagokra vonatkozó egyes, jelen üzleti Díjszabásban nem szereplő szolgáltatások díjai megegyeznek a Szolgáltató mindenkori Partner 4 díjcsomagjának díjaival, kivéve az emelt díjas, illetve a külön hívószámon elérhető szolgáltatásokat, melyek esetében a 12.5.4 pontban meghatározott díjak az irányadóak. - Az üzleti díjcsomagok részt vesznek a Szolgáltató Kapcsolat Programjában, megtartják a kisvállalkozói szerződés megkötéséig gyűjtött beváltható pontokat, azonban új pontokat – Partner 4 Profi Kedvezmény Xxxxxxxxxx kivételével – már nem gyűjtenek. A Kapcsolat pontok beválthatósága szeptember 30-án megszűnt. - Az üzleti díjcsomagokkal nem vehető igénybe a TE+ÉN és CsaládBarát szolgáltatás, a csoportos kedvezmény, a Kapcsolat Program időszakos tarifakedvezményei a Prémium NET kedvezmény kivételével, továbbá nem kapcsolható hozzájuk Aranytárskártyás előfizetés. A kisvállalkozói szerződés megkötéséig aktivált Aranytárskártyás adatelőfizetések megmaradnak.
Appears in 1 contract
Samples: Service Agreement
Az Előfizető további kötelezettségei. Az Előfizető tudomásul veszi, hogy a Szolgáltatás igénybevétele során tekintettel kell lennie más Előfizető nyugalmára, a Szolgáltató előfizetői körének bármely tagját nem zaklathatja, akadályozhatja vagy korlátozhatja a Szolgáltatás igénybevételével. Az Előfizető az Előfizetői Szerződés megkötésével egyidejűleg egyszeri belépési díjat, valamint a Díjszabásban meghatározott esedékes díjakat köteles megfizetni, amely előfeltétele a Szolgáltató rendszeréhez való csatlakozásának. Ezen felül havi rendszerességgel az Előfizető igénybevételi díjat köteles fizetni. A díjak mértéke mindenkor az érvényben levő Díjszabásban foglaltak alapján kerül meghatározásra. Az Előfizető a szerződés szerinti szolgáltatás-hozzáférési ponton keresztül nyújtott szolgáltatást más számára ÜÁSZF vonatkozó pontja szerint engedheti át.való
12.1 Általános rendelkezések - A mobil rádiótelefon-hálózaton nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó egyedi Előfizetői Szerződés és az Általános ; Üzleti, valamint Domino Általános szerződési feltételekalapján az Előfizetőt a Szolgáltatóval szemben díjfizetési kötelezettség terheli az ott meghatározottak, illetve a jelen Díjszabás feltételei szerint. A jelen Díjszabás alapján a Szolgáltató az abban meghatározott szolgáltatási díjakat érvényesíti az Előfizetővel szemben. - Az Előfizetői Szerződés időbeli hatálya alatt a Szolgáltató az Előfizetők részére szolgáltatási-díjcsomagok biztosítását vállalja. Az egyik díjcsomagról a másik díjcsomagra való áttérés a bejelentést követően legfeljebb 30 napon belül lép érvénybe és hatályba. - A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatások alapesetben az Előfizető díjcsomagja szerint, azaz alapdíjas szolgáltatásként díjazódnak. A Díjszabásban elkülönítetten szerepelnek azon, nem alapdíjas szolgáltatási díjak, melyek alapján a Szolgáltató nem az Előfizető díjcsomagja szerint, hanem attól eltérő, meghatározott díjazással számláz, kivéve, ha a Díjszabás kifejezetten másként nem rendelkezik. Emellett a Szolgáltató által nyújtott kedvezmények, akciók – kifejezett eltérő rendelkezés hiányában – kizárólag az Előfizető díjcsomagja szerint díjazott szolgáltatásokra és belföldre, belföldi Előfizetőkre vonatkoznak. - A számlázási ciklusok meghatározása és módosítása a Szolgáltató joga. A számlázási ciklus a naptári hónaphoz igazodik. A beérkezési határidő a számlán kerül feltüntetésre. A számlázási ciklus változtatása esetén a Szolgáltató minimum 30 nappal előbb köteles az érintett Előfizetőt értesíteni. - A szolgáltatások díjtételei a számlázási ciklushoz igazodóan érvényesek. - A Szolgáltató forgalmi díjat csak az Előfizető által kezdeményezett hívások után számít fel. Kivételt képez ez alól a hívásátirányítás végrehajtása miatt képződő forgalom, illetve a bejövő hívások miatt képződő forgalom nemzetközi roaming esetén. - Az Előfizetői Szerződés megszűnését követően a Szolgáltató az utolsó tárgyidőszakra vonatkozó számlával együtt végelszámolás keretében történő elszámolásra alkalmas számlát küld az Előfizető részére, kivéve az Előfizetői Szerződésben meghatározott egyes eseteket, - Jelen melléklet hatálya alapvetően a Telekom magyarországi mobilhálózatából bonyolított belföldi forgalomra terjed ki. - A hangpostából és a tudakozóból indított hívások esetén és egyéb irányokban, ahol nincs külön jelölve, a forgalmi díjak mérése másodperces egységekben történik, a 30 másodperces vagy annál rövidebb hívások esetében 30 másodperc díját kell fizetni, minden megkezdett egység – tehát a hívások első három másodperce is – díjköteles. Partner 3, Partner 4 és ezek társkártyás változatai esetében a hálózaton belüli belföldi Előfizetők, a hangposta, belföldi vezetékes Előfizetők, belföldi más mobil Előfizetők és nemzetközi Előfizetők hívása esetén a számlázási egység egy perc (kivéve a hangpostából és a tudakozóból továbbított hívások számlázási egysége, ami 30 másodperc). Egyéb irányokban, ahol nincs külön jelölve, a forgalmi díjak mérése 30 másodperces egységekben történik. - Minden megkezdett egység – tehát a hívások első három másodperce is – díjköteles. Azon hívásoknak a díjazására, melyeket a napszak végén kezdeményeztek és átnyúlnak a következő napszakba, az egyes napszakokban igénybevett idő alapján kerül sor. A 30 illetve 60 másodpercre való kerekítés árazása a hívás indítása szerinti napszak díja szerint történik. A havi előfizetési és a beszélgetések után fizetett forgalmi díjak utólag esedékesek. Az alkalmi díjas hívások minden esetben kiszámlázásra kerülnek, függetlenül a hívás időtartamától. A vonal aktiválásának időpontját, illetve a szüneteltetés kezdő- és zárónapját figyelembe véve töredék havi előfizetési díj kerül megállapításra, mely a teljes havi díjtétel alapján arányosan kerül számlázásra. - Az adott hónapban igénybe vett szolgáltatásokhoz és kedvezményekhez tartozó bennefoglalt forgalom kizárólag belföldön használható fel alapvető szolgáltatásokra (ha a Díjszabásból más nem következik), valamint a fel nem használt forgalmak (perc, adatmennyiség, SMS, MMS, stb.) nem vihetők át a következő hónapra. - Mix és Fun Aranytárskártya díjcsomag esetén a forgalmi díjak és díjcsomagokban bennefoglalt forgalom mérése 10 KB-os egységekben történik. A kerekítés fölfelé történik. Minden megkezdett egység díjköteles. A számlázásra kerülő összeg értéke nem lehet kevesebb, mint 1 Ft. A Szolgáltató a GPRS-kapcsolat során forgalmazott adatmennyiséget a kapcsolat kezdetétől számítva a kapcsolat végéig méri. A Szolgáltató hálózatában forgalmazott adatmennyiséget a Szolgáltató kapcsolatonként, naponta és azon belül a Díjszabás szerinti időzónánként külön összesíti és az adott napszakra érvényes díj szerint számlázza ki. Az egyidőben, párhuzamosan kialakított, de különböző célú adathozzáférések forgalmának mérése, kerekítése és számlázása egymástól függetlenül történik. - Jelen melléklet 12.4.5 pontjában meghatározott kategóriákba sorolt vagy más a nem az Előfizető díjcsomagja szerint díjazott szolgáltatások igénybevételénél a Szolgáltató által nyújtott kedvezmények (pl.: az egyes szolgáltatáscsomagokban foglalt és leforgalmazható, hálózaton belüli SMS-ek) nem érvényesíthetőek. - Az SMS fogadása díjmentes. - A díjcsomagokban bennefoglalt szolgáltatások Partner 4 Nemzetközi roaming, Hívószámkijelzés, WAP, MenüÁsz Hangpostás (2022. január 1-jétől lezárt), Hívásátirányítás, Hívásvárakoztatás, Hívástartás, Konferenciabeszélgetés, SMS-küldés, Hívószámküldés-tiltás, -engedélyezés, Egyirányú adat- és faxszolgáltatás, Nemzetközi kimenő hívás Partner 3 Nemzetközi roaming, Hívószámkijelzés, WAP, MenüÁsz Hangpostás (2022. január 1-jétől lezárt), Hívásátirányítás, Hívásvárakoztatás, Hívástartás, Konferenciabeszélgetés, SMS-küldés, Hívószámküldés-tiltás, -engedélyezés, Egyirányú adat- és faxszolgáltatás Segélykérő hívószámok és egyéb ingyenesen hívható speciális hívószámok SIM kártya nélkül is hívható általános segélykérő 112 Mentők 104 Tűzoltóság 105 Rendőrség 107 Magyar Autóklub segélyszolgálat 188 Hibabejelentő 1400 Mobilinternet szolgáltatás esetén a mobilinternet szolgáltatás vonatkozásában a becsült maximum sávszélességre és az ehhez tartozó le- és feltöltési sebességre vonatkozó egyedi szolgáltatás minőségi követelmény célértékei a 14. pontban kerültek meghatározásra. - Az egyes üzleti díjcsomagok magyarországi Telekom előfizetéssel és hűségnyilatkozattal kivéve, ahol ettől kifejezetten eltérő rendelkezést tartalmaz a Díjszabás vagy az üzleti díjcsomag csoportra vonatkozó előfizetői keretszerződés.Az üzleti díjcsomag igénybevételi feltétele az adott üzleti díjcsomag csoportra vonatkozó üzleti előfizetői keretmegállapodásokszerződés megléte. - A Business Net mobilinternet csomagok hűségnyilatkozat vállalása nélkül is igénybe vehetők, kivéve, amennyiben az Előfizető további díjcsomag- vagy egyéb kedvezményt (pl. készülékkedvezmény) vesz igénybe. - A Szolgáltató az Előfizető azonos díjcsomag csoportba bevont előfizetéseit a rendszerében egy folyószámlán tartja nyilván. Az Előfizető a jelen mellékletben szereplő díjcsomag csoportok közül egy időben, egy folyószámlán, egy üzleti díjcsomag csoport igénybevételére jogosult. Az üzleti díjcsomag csoportra vonatkozó jogosultságot nem zárja ki a 2009.01.01. előtt aláírt hatályos megállapodás. Ennek értelmében az Előfizető a jelen mellékletben szereplő üzleti díjcsomag csoportok közül egy időben igénybe vehet egy élő és egy lezárt díjcsomag csoportot is. Ebben az esetben azok külön folyószámlán kerülnek nyilvántartásra. - Amennyiben az Előfizető az általa üzemeltetett aktív előfizetések száma alapján az igénybe vett üzleti díjcsomagban kedvezményre jogosult, úgy a kedvezmény iránti igényét jeleznie kell személyesen a Telekom saját és partner üzleteiben vagy telefonon, a Telekom magyarországi mobil és a Telekom belföldi vezetékes hálózatokból díjmentesen hívható 1400-ás ügyfélszolgálati hívószámon. - Az üzleti díjcsomagokra vonatkozó egyes, jelen üzleti Díjszabásban nem szereplő szolgáltatások díjai megegyeznek a Szolgáltató mindenkori Partner 4 díjcsomagjának díjaival, kivéve az emelt díjas, illetve a külön hívószámon elérhető szolgáltatásokat, melyek esetében a 12.5.4 pontban meghatározott díjak az irányadóak. - Az üzleti díjcsomagok részt vesznek a Szolgáltató Kapcsolat Programjában, megtartják a kisvállalkozói szerződés megkötéséig gyűjtött beváltható pontokat, azonban új pontokat – Partner 4 Profi Kedvezmény kivételével – már nem gyűjtenek. A Kapcsolat pontok beválthatósága szeptember 30-án megszűnt. - Az üzleti díjcsomagokkal nem vehető igénybe a TE+ÉN és CsaládBarát szolgáltatás, a csoportos kedvezmény, a Kapcsolat Program időszakos tarifakedvezményei a Prémium NET kedvezmény kivételével, továbbá nem kapcsolható hozzájuk Aranytárskártyás előfizetés. A kisvállalkozói szerződés megkötéséig aktivált Aranytárskártyás adatelőfizetések megmaradnak.