Common use of Az utasbiztosításból kizárt kockázatok, események Clause in Contracts

Az utasbiztosításból kizárt kockázatok, események. 5.1. A biztosítás nem terjed ki: – bármely olyan ellátásra vagy gyógyszervásárlásra, amely korábban fennálló egészségi állapot következménye és a biztosítás megkötésekor előreláthatóan vagy nagy valószínűséggel a biztosítás tartama alatt válik szükségessé, kivéve a sürgős szükség esetét, valamint abban az esetben, ha a kockázatviselés kezdetétől vagy a változásbejelentési határidő leteltétől már eltelt 5 év, – olyan szolgáltatásra, amely nem szükséges a diagnózis megállapítása vagy a kezelés céljából és nem akut megbetegedés vagy baleseti sérülés miatt válik szükségessé, – azon többletköltségekre, amelyek meghaladják az ésszerű és szokásos díjat az adott ország- ban, – a kórházi kezelés azon többletköltségeire, amelyek abból adódtak, hogy bár orvosilag meg- engedett lett volna, Biztosított döntése miatt a Biztosító nem tudta a Biztosítottat (akár spe- ciális módon is) további gyógykezelés céljából Magyarországra szállítani, – a Biztosító hozzájárulása nélkül történt hazaszállítás költségeire, CP-61107/23 – az elvárható, ésszerű orvosi kockázat túllépése nélkül a (lehető legkorábbi) hazatérés utánra halasztható vizsgálatokra, műtétre, Érvényes: 2023.07.01-től – utókezelésre, pszichiátriai kezelésre, hozzátartozó, vagy útitárs által nyújtott kezelésre, ápo- lásra, – fizikoterápiára, akupunktúrára, természetgyógyász, illetve csontkovács által nyújtott kezelésre, – védőoltásra, rutin-, kontroll-, illetve szűrővizsgálatokra, – szexuális úton terjedő betegségekre, szerzett immunhiányos betegségekre (AIDS), illetve ezzel összefüggő betegségekre, – kontaktlencsére, – terhes gondozásra, szülészeti ellátásra, terhességgel kapcsolatos ellenőrző vizsgálat(ok)ra, terhességmegszakításra, – hivatásszerű fizikai munkavégzés során bekövetkezett baleset miatt felmerült egészségügyi ellátás költségeire, – kettőnél több fog kezelésére, definitív fogászati ellátásra, állkapocs-ortopédiai ellátásra, fog- szabályozásra, parodontológiai kezelésekre, fogkő eltávolításra, nem sürgősségi foggyökér- kezelésre, fogpótlásra, fogkorona, protézis és híd készítésére illetve javítására, – a kötelező védőoltások beadatásának hiánya miatt bekövetkezett orvosi és egyéb költségekre, – a nem orvosi rendelvényre vásárolt gyógyszerek térítésére, – orvosi szakképzettséggel nem rendelkező személy által végzett bármely gyógyító tevékeny- ségre, – a Biztosított közeli hozzátartozója általi kezelésre. 5.2. A biztosítás nem terjed ki az alábbi tárgyakra: ékszerekre (ideértve a 20 000 Ft érték feletti karórát is), nemesfémekre, művészeti tárgyakra, gyűjteményekre, készpénzre vagy készpénzkímélő fizetőeszközökre (pl.: Bank- vagy hitelkártya – de ide nem értve a Bank által kibocsátott Bankkártyákat –, szolgáltatás igénybevételére jogosító utalvány, síbérlet stb.) takarékbetétkönyvre, egyéb értékpapírra, menetjegyre, okiratra, üzleti vagy magánjellegű dokumentumra, okmányokra (kivéve útlevél vagy személyi igazolvány, lakcímkártya, TAJ-kártya, jogosítvány, forgalmi engedély), kulcsokra, gyógyszerre, romlandó anyagra, cigarettára, szeszes italra, nemes szőrmére, kerékpárra, sporteszközökre, sportfelszerelésre, motoros felszerelésre, bukósisakra, GPS-re, műszaki cikkekre – és tartozékaikra, (kivéve a mobiltelefont, fényképezőgépet és videokamerát a 4.4. pont szerint), amelyet 100 000 Ft értékig térítünk – abban az esetben is, ha számla szerinti értéke ezt meghaladja – ha annak értéke eredeti számlával igazolásra kerül, illetve munkavégzés céljára szolgáló eszközökre, hangszerekre, valamint a Szolgáltatási Táblázatban meghatározott tárgyankénti limitösszeget meghaladó egyedi értékű tárgyakra, azok tartozékaira és a biztosítás tartama alatt külföldön vásárolt vagyontárgyakra. 5.3. A biztosítás nem terjed ki a következő poggyászbiztosítási eseményekre: – a poggyász elvesztésére, elhagyására, otthagyására, elejtésére, sérülésére, rongálódására, továbbá közterületen, nem lezárt helyiségben őrizetlenül hagyott tárgyak ellopására, – ha a poggyászt nem a gépjármű lezárt, merev burkolatú csomagteréből tulajdonítják el, illetve ha nem dokumentált egyértelműen a csomagtérbe történő erőszakos behatolás, – ha a csomagtérből a poggyászt – helyi idő szerint – este 22 óra és reggel 06 óra között tulajdo- nítják el, – műszaki cikk légi szállítása során bekövetkező káreseményekre, – ha járművel történő utazás során megérkezéskor a poggyászt a Biztosított nem helyezi el késedelem nélkül a szálláshelyen, illetve a járműben őrizetlenül hagyja, – ha bizonyítást nyer, hogy a kártérítést követelő személy vagy a fuvarozó hanyagsága, jogtalan cselekménye, mulasztása okozta a kárt vagy ahhoz hozzájárult, – sátorozás vagy kempingezés közben bekövetkezett lopáskárra, ha a sátorozás vagy kempinge- zés nem az arra hatóságilag kijelölt területen történik. 5.4. Személygépkocsi szervizbe szállításának szervezéséből kizárt kockázatok: CP-61107/23 A Biztosító nem szervezi meg a menetképtelen személygépkocsival kapcsolatos szolgáltatást, amennyiben: Érvényes: 2023.07.01-től – a személygépjármű meghibásodása a Biztosítottnak felróható gondatlanságból ered.‌ – Gondatlanságnak minősül különösen a kifogyott üzemanyag, a nem megfelelő olaj- vagy kenőanyagszintből eredő meghibásodás, kivéve, ha azok balesetből eredő törés vagy repedés következtében csökkentek az előírt szint alá, – a személygépjármű meghibásodása Európa területén kívül következett be.

Appears in 2 contracts

Samples: Csoportos Utasbiztosítás Bankkártyákhoz, Csoportos Utasbiztosítás Bankkártyákhoz

Az utasbiztosításból kizárt kockázatok, események. 5.1. A biztosítás nem terjed ki: – bármely olyan ellátásra vagy gyógyszervásárlásra, amely korábban fennálló egészségi állapot következménye és a biztosítás megkötésekor előreláthatóan vagy nagy valószínűséggel a biztosítás tartama alatt válik szükségessé, kivéve a sürgős szükség esetét, valamint abban az esetben, ha a kockázatviselés kezdetétől vagy a változásbejelentési határidő leteltétől már eltelt 5 év, – olyan szolgáltatásra, amely nem szükséges a diagnózis megállapítása vagy a kezelés céljából és nem akut megbetegedés vagy baleseti sérülés miatt válik szükségessé, – azon többletköltségekre, amelyek meghaladják az ésszerű és szokásos díjat az adott ország- ban, – a kórházi kezelés azon többletköltségeire, amelyek abból adódtak, hogy bár orvosilag meg- engedett lett volna, Biztosított döntése miatt a Biztosító nem tudta a Biztosítottat (akár spe- ciális módon is) további gyógykezelés céljából Magyarországra szállítani, – a Biztosító hozzájárulása nélkül történt hazaszállítás költségeire, CP-61107/23 CP-61107 – az elvárható, ésszerű orvosi kockázat túllépése nélkül a (lehető legkorábbi) hazatérés utánra halasztható vizsgálatokra, műtétre, Érvényesérvényes: 2023.07.012022.10.03-től tól – utókezelésre, pszichiátriai kezelésre, hozzátartozó, vagy útitárs által nyújtott kezelésre, ápo- lásra, – fizikoterápiára, akupunktúrára, természetgyógyász, illetve csontkovács által nyújtott kezelésre, – védőoltásra, rutin-, kontroll-, illetve szűrővizsgálatokra, – szexuális úton terjedő betegségekre, szerzett immunhiányos betegségekre (AIDS), illetve ezzel összefüggő betegségekre, – kontaktlencsére, – terhes gondozásra, szülészeti ellátásra, terhességgel kapcsolatos ellenőrző vizsgálat(ok)ra, terhességmegszakításra, – hivatásszerű fizikai munkavégzés során bekövetkezett baleset miatt felmerült egészségügyi ellátás költségeire, – kettőnél több fog kezelésére, definitív fogászati ellátásra, állkapocs-ortopédiai ellátásra, fog- szabályozásra, parodontológiai kezelésekre, fogkő eltávolításra, nem sürgősségi foggyökér- kezelésre, fogpótlásra, fogkorona, protézis és híd készítésére illetve javítására, – a kötelező védőoltások beadatásának hiánya miatt bekövetkezett orvosi és egyéb költségekre, – a nem orvosi rendelvényre vásárolt gyógyszerek térítésére, – orvosi szakképzettséggel nem rendelkező személy által végzett bármely gyógyító tevékeny- ségre, – a Biztosított közeli hozzátartozója általi kezelésre. 5.2. A biztosítás nem terjed ki az alábbi tárgyakra: ékszerekre (ideértve a 20 000 Ft érték feletti karórát is), nemesfémekre, művészeti tárgyakra, gyűjteményekre, készpénzre vagy készpénzkímélő fizetőeszközökre (pl.: Bank- vagy hitelkártya – de ide nem értve a az MKB Bank Nyrt. által kibocsátott Bankkártyákat –, szolgáltatás igénybevételére jogosító utalvány, síbérlet stb.) takarékbetétkönyvre, egyéb értékpapírra, menetjegyre, okiratra, üzleti vagy magánjellegű dokumentumra, okmányokra (kivéve útlevél vagy személyi igazolvány, lakcímkártya, TAJ-kártya, jogosítvány, forgalmi engedély), kulcsokra, gyógyszerre, romlandó anyagra, cigarettára, szeszes italra, nemes szőrmére, kerékpárra, sporteszközökre, sportfelszerelésre, motoros felszerelésre, bukósisakra, GPS-re, műszaki cikkekre – és tartozékaikra, (kivéve a mobiltelefont, fényképezőgépet és videokamerát a 4.4. pont szerint), amelyet 100 000 Ft értékig térítünk – abban az esetben is, ha számla szerinti értéke ezt meghaladja – ha annak értéke eredeti számlával igazolásra kerül, illetve munkavégzés céljára szolgáló eszközökre, hangszerekre, valamint a Szolgáltatási Táblázatban meghatározott tárgyankénti limitösszeget meghaladó egyedi értékű tárgyakra, azok tartozékaira és a biztosítás tartama alatt külföldön vásárolt vagyontárgyakra. 5.3. A biztosítás nem terjed ki a következő poggyászbiztosítási eseményekre: – a poggyász elvesztésére, elhagyására, otthagyására, elejtésére, sérülésére, rongálódására, továbbá közterületen, nem lezárt helyiségben őrizetlenül hagyott tárgyak ellopására, – ha a poggyászt nem a gépjármű lezárt, merev burkolatú csomagteréből tulajdonítják el, illetve ha nem dokumentált egyértelműen a csomagtérbe történő erőszakos behatolás, – ha a csomagtérből a poggyászt – helyi idő szerint – este 22 óra és reggel 06 óra között tulajdo- nítják el, – műszaki cikk légi szállítása során bekövetkező káreseményekre, – ha járművel történő utazás során megérkezéskor a poggyászt a Biztosított nem helyezi el késedelem nélkül a szálláshelyen, illetve a járműben őrizetlenül hagyja, – ha bizonyítást nyer, hogy a kártérítést követelő személy vagy a fuvarozó hanyagsága, jogtalan cselekménye, mulasztása okozta a kárt vagy ahhoz hozzájárult, – sátorozás vagy kempingezés közben bekövetkezett lopáskárra, ha a sátorozás vagy kempinge- zés nem az arra hatóságilag kijelölt területen történik. 5.4. Személygépkocsi szervizbe szállításának szervezéséből kizárt kockázatok: CP-61107/23 CP-61107 A Biztosító nem szervezi meg a menetképtelen személygépkocsival kapcsolatos szolgáltatást, amennyiben: Érvényesérvényes: 2023.07.012022.10.03-től tól – a személygépjármű meghibásodása a Biztosítottnak felróható gondatlanságból ered.‌ – Gondatlanságnak minősül különösen a kifogyott üzemanyag, a nem megfelelő olaj- vagy kenőanyagszintből eredő meghibásodás, kivéve, ha azok balesetből eredő törés vagy repedés következtében csökkentek az előírt szint alá, – a személygépjármű meghibásodása Európa területén kívül következett be.

Appears in 1 contract

Samples: Csoportos Utasbiztosítás Bankkártyákhoz

Az utasbiztosításból kizárt kockázatok, események. 5.1. A biztosítás nem terjed ki: – bármely olyan ellátásra vagy gyógyszervásárlásra, amely korábban fennálló egészségi állapot következménye és a biztosítás megkötésekor előreláthatóan vagy nagy valószínűséggel a biztosítás tartama alatt válik szükségessé, kivéve a sürgős szükség esetét, valamint abban az esetben, ha a kockázatviselés kezdetétől vagy a változásbejelentési határidő leteltétől már eltelt 5 év, – olyan szolgáltatásra, amely nem szükséges a diagnózis megállapítása vagy a kezelés céljából és nem akut megbetegedés vagy baleseti sérülés miatt válik szükségessé, – azon többletköltségekre, amelyek meghaladják az ésszerű és szokásos díjat az adott ország- banországban, CP-61107 – a kórházi kezelés azon többletköltségeire, amelyek abból adódtak, hogy bár orvosilag meg- engedett megengedett lett volna, Biztosított döntése miatt a Biztosító nem tudta a Biztosítottat (akár spe- ciális speciális módon is) további gyógykezelés céljából Magyarországra szállítani, érvényes: 2022.04.01-től – a Biztosító hozzájárulása nélkül történt hazaszállítás költségeire, CP-61107/23 – az elvárható, ésszerű orvosi kockázat túllépése nélkül a (lehető legkorábbi) hazatérés utánra halasztható vizsgálatokra, műtétre, Érvényes: 2023.07.01-től – utókezelésre, pszichiátriai kezelésre, hozzátartozó, vagy útitárs által nyújtott kezelésre, ápo- lásraápolásra, – fizikoterápiára, akupunktúrára, természetgyógyász, illetve csontkovács által nyújtott kezelésre, – védőoltásra, rutin-, kontroll-, illetve szűrővizsgálatokra, – szexuális úton terjedő betegségekre, szerzett immunhiányos betegségekre (AIDS), illetve ezzel összefüggő betegségekre, – kontaktlencsére, – terhes gondozásra, szülészeti ellátásra, terhességgel kapcsolatos ellenőrző vizsgálat(ok)ra, terhességmegszakításra, – hivatásszerű fizikai munkavégzés során bekövetkezett baleset miatt felmerült egészségügyi ellátás költségeire, – kettőnél több fog kezelésére, definitív fogászati ellátásra, állkapocs-ortopédiai ellátásra, fog- szabályozásrafogszabályozásra, parodontológiai kezelésekre, fogkő eltávolításra, nem sürgősségi foggyökér- kezelésrefoggyökérkezelésre, fogpótlásra, fogkorona, protézis és híd készítésére illetve javítására, – a kötelező védőoltások beadatásának hiánya miatt bekövetkezett orvosi és egyéb költségekre, – a nem orvosi rendelvényre vásárolt gyógyszerek térítésére, – orvosi szakképzettséggel nem rendelkező személy által végzett bármely gyógyító tevékeny- ségretevékenységre, – a Biztosított közeli hozzátartozója általi kezelésre. 5.2. A biztosítás nem terjed ki az alábbi tárgyakra: ékszerekre (ideértve a 20 000 Ft érték feletti karórát is), nemesfémekre, művészeti tárgyakra, gyűjteményekre, készpénzre vagy készpénzkímélő fizetőeszközökre (pl.: Bank- vagy hitelkártya – de ide nem értve a az MKB Bank Nyrt. által kibocsátott Bankkártyákat –, szolgáltatás igénybevételére jogosító utalvány, síbérlet stb.) takarékbetétkönyvre, egyéb értékpapírra, menetjegyre, okiratra, üzleti vagy magánjellegű dokumentumra, okmányokra (kivéve útlevél vagy személyi igazolvány, lakcímkártya, TAJ-TAJ kártya, jogosítvány, forgalmi engedély), kulcsokra, gyógyszerre, romlandó anyagra, cigarettára, szeszes italra, nemes szőrmére, kerékpárra, sporteszközökre, sportfelszerelésre, motoros felszerelésre, bukósisakra, GPS-re, műszaki cikkekre – és tartozékaikra, (kivéve a mobiltelefont, fényképezőgépet és videokamerát a 4.4. pont 4.4 szerint), amelyet 100 000 Ft értékig térítünk – abban az esetben is, ha számla szerinti értéke ezt meghaladja – ha annak értéke eredeti számlával igazolásra kerül, illetve munkavégzés céljára szolgáló eszközökre, hangszerekre, valamint a Szolgáltatási Táblázatban meghatározott tárgyankénti limitösszeget meghaladó egyedi értékű tárgyakra, azok tartozékaira és a biztosítás tartama alatt külföldön vásárolt vagyontárgyakra. 5.3. A biztosítás nem terjed ki a következő poggyászbiztosítási eseményekre: – a poggyász elvesztésére, elhagyására, otthagyására, elejtésére, sérülésére, rongálódására, továbbá közterületen, nem lezárt helyiségben őrizetlenül hagyott tárgyak ellopására, – ha a poggyászt nem a gépjármű lezárt, merev burkolatú csomagteréből tulajdonítják el, illetve ha nem dokumentált egyértelműen a csomagtérbe történő erőszakos behatolás, – ha a csomagtérből a poggyászt – helyi idő szerint – este 22 óra és reggel 06 óra között tulajdo- nítják tulajdonítják el, – műszaki cikk légi szállítása során bekövetkező káreseményekre, – ha járművel történő utazás során megérkezéskor a poggyászt a Biztosított nem helyezi el késedelem nélkül a szálláshelyen, illetve a járműben őrizetlenül hagyja, – ha a bizonyítást nyer, hogy a kártérítést követelő személy vagy a fuvarozó hanyagsága, jogtalan cselekménye, mulasztása okozta a kárt vagy ahhoz hozzájárult, – sátorozás vagy kempingezés közben bekövetkezett lopáskárra, ha a sátorozás vagy kempinge- zés kempingezés nem az arra hatóságilag kijelölt területen történik. 5.4. Személygépkocsi szervizbe szállításának szervezéséből kizárt kockázatok: CP-61107/23 CP-61107 A Biztosító nem szervezi meg a menetképtelen személygépkocsival kapcsolatos szolgáltatást, amennyibenérvényes: Érvényes: 2023.07.012022.04.01-től amennyiben:‌ – a személygépjármű meghibásodása a Biztosítottnak felróható gondatlanságból ered.‌ – ered. Gondatlanságnak minősül különösen a kifogyott üzemanyag, a nem megfelelő olaj- vagy kenőanyagszintből eredő meghibásodás, kivéve, ha azok balesetből eredő törés vagy repedés következtében csökkentek az előírt szint alá, – a személygépjármű meghibásodása Európa területén kívül következett be.

Appears in 1 contract

Samples: Utasbiztosítás

Az utasbiztosításból kizárt kockázatok, események. 5.1. A biztosítás nem terjed ki: – bármely olyan ellátásra vagy gyógyszervásárlásra, amely korábban fennálló egészségi állapot következménye és a biztosítás megkötésekor előreláthatóan vagy nagy valószínűséggel a biztosítás tartama alatt válik szükségessé, kivéve a sürgős szükség esetét, valamint abban az esetben, ha a kockázatviselés kezdetétől vagy a változásbejelentési határidő leteltétől már eltelt 5 év, – olyan szolgáltatásra, amely nem szükséges a diagnózis megállapítása vagy a kezelés céljából és nem akut megbetegedés vagy baleseti sérülés miatt válik szükségessé, – azon többletköltségekre, amelyek meghaladják az ésszerű és szokásos díjat az adott ország- ban, – a kórházi kezelés azon többletköltségeire, amelyek abból adódtak, hogy bár orvosilag meg- engedett lett volna, Biztosított döntése miatt a Biztosító nem tudta a Biztosítottat (akár spe- ciális módon is) további gyógykezelés céljából Magyarországra szállítani, – a Biztosító hozzájárulása nélkül történt hazaszállítás költségeire, CP-61107/23 – az elvárható, ésszerű orvosi kockázat túllépése nélkül a (lehető legkorábbi) hazatérés utánra halasztható vizsgálatokra, műtétre, Érvényes: 2023.07.012023.05.01-től től. – utókezelésre, pszichiátriai kezelésre, hozzátartozó, vagy útitárs által nyújtott kezelésre, ápo- lásra, – fizikoterápiára, akupunktúrára, természetgyógyász, illetve csontkovács által nyújtott kezelésre, – védőoltásra, rutin-, kontroll-, illetve szűrővizsgálatokra, – szexuális úton terjedő betegségekre, szerzett immunhiányos betegségekre (AIDS), illetve ezzel összefüggő betegségekre, – kontaktlencsére, – terhes gondozásra, szülészeti ellátásra, terhességgel kapcsolatos ellenőrző vizsgálat(ok)ra, terhességmegszakításra, – hivatásszerű fizikai munkavégzés során bekövetkezett baleset miatt felmerült egészségügyi ellátás költségeire, – kettőnél több fog kezelésére, definitív fogászati ellátásra, állkapocs-ortopédiai ellátásra, fog- szabályozásra, parodontológiai kezelésekre, fogkő eltávolításra, nem sürgősségi foggyökér- kezelésre, fogpótlásra, fogkorona, protézis és híd készítésére illetve javítására, – a kötelező védőoltások beadatásának hiánya miatt bekövetkezett orvosi és egyéb költségekre, – a nem orvosi rendelvényre vásárolt gyógyszerek térítésére, – orvosi szakképzettséggel nem rendelkező személy által végzett bármely gyógyító tevékeny- ségre, – a Biztosított közeli hozzátartozója általi kezelésre. 5.2. A biztosítás nem terjed ki az alábbi tárgyakra: ékszerekre (ideértve a 20 000 Ft érték feletti karórát is), nemesfémekre, művészeti tárgyakra, gyűjteményekre, készpénzre vagy készpénzkímélő fizetőeszközökre (pl.: Bank- vagy hitelkártya – de ide nem értve a Bank által kibocsátott Bankkártyákat –, szolgáltatás igénybevételére jogosító utalvány, síbérlet stb.) takarékbetétkönyvre, egyéb értékpapírra, menetjegyre, okiratra, üzleti vagy magánjellegű dokumentumra, okmányokra (kivéve útlevél vagy személyi igazolvány, lakcímkártya, TAJ-kártya, jogosítvány, forgalmi engedély), kulcsokra, gyógyszerre, romlandó anyagra, cigarettára, szeszes italra, nemes szőrmére, kerékpárra, sporteszközökre, sportfelszerelésre, motoros felszerelésre, bukósisakra, GPS-re, műszaki cikkekre – és tartozékaikra, (kivéve a mobiltelefont, fényképezőgépet és videokamerát a 4.4. pont szerint), amelyet 100 000 Ft értékig térítünk – abban az esetben is, ha számla szerinti értéke ezt meghaladja – ha annak értéke eredeti számlával igazolásra kerül, illetve munkavégzés céljára szolgáló eszközökre, hangszerekre, valamint a Szolgáltatási Táblázatban meghatározott tárgyankénti limitösszeget meghaladó egyedi értékű tárgyakra, azok tartozékaira és a biztosítás tartama alatt külföldön vásárolt vagyontárgyakra. 5.3. A biztosítás nem terjed ki a következő poggyászbiztosítási eseményekre: – a poggyász elvesztésére, elhagyására, otthagyására, elejtésére, sérülésére, rongálódására, továbbá közterületen, nem lezárt helyiségben őrizetlenül hagyott tárgyak ellopására, – ha a poggyászt nem a gépjármű lezárt, merev burkolatú csomagteréből tulajdonítják el, illetve ha nem dokumentált egyértelműen a csomagtérbe történő erőszakos behatolás, – ha a csomagtérből a poggyászt – helyi idő szerint – este 22 óra és reggel 06 óra között tulajdo- nítják el, – műszaki cikk légi szállítása során bekövetkező káreseményekre, – ha járművel történő utazás során megérkezéskor a poggyászt a Biztosított nem helyezi el késedelem nélkül a szálláshelyen, illetve a járműben őrizetlenül hagyja, – ha bizonyítást nyer, hogy a kártérítést követelő személy vagy a fuvarozó hanyagsága, jogtalan cselekménye, mulasztása okozta a kárt vagy ahhoz hozzájárult, – sátorozás vagy kempingezés közben bekövetkezett lopáskárra, ha a sátorozás vagy kempinge- zés nem az arra hatóságilag kijelölt területen történik. 5.4. Személygépkocsi szervizbe szállításának szervezéséből kizárt kockázatok: CP-61107/23 A Biztosító nem szervezi meg a menetképtelen személygépkocsival kapcsolatos szolgáltatást, amennyiben: Érvényes: 2023.07.012023.05.01-től től. – a személygépjármű meghibásodása a Biztosítottnak felróható gondatlanságból ered.‌ – Gondatlanságnak minősül különösen a kifogyott üzemanyag, a nem megfelelő olaj- vagy kenőanyagszintből eredő meghibásodás, kivéve, ha azok balesetből eredő törés vagy repedés következtében csökkentek az előírt szint alá, – a személygépjármű meghibásodása Európa területén kívül következett be.

Appears in 1 contract

Samples: Csoportos Utasbiztosítás Bankkártyákhoz