A közlési és változásbejelentési kötelezettség mintaszakaszok

A közlési és változásbejelentési kötelezettség. 10.1. A szerződő a szerződés megkötésekor köteles a biztosítóval a valóságnak megfelelően közölni minden olyan, a kockázat elvállalása szempontjából lényeges kö- rülményt, amelyre a biztosító kérdést tett fel, és amelyet ismert vagy ismernie kellett.
A közlési és változásbejelentési kötelezettség. Az általános biztosítási feltételekben foglaltakon túlmenően a biztosító kockázatviselésére kiható lényeges körülmények: a) a biztosított tevékenységben közreműködő személyek számának megváltozása, b) az intézmény/vállalkozás méretének megváltozása, c) a biztosított tevékenységre vonatkozó jogszabályi rendelkezések megváltozása, vagy új rendelkezések hatálybalépése, d) az egyes szakmák biztosítottaiból álló veszélyközösség alkotta szerződésállomány kárhányadának az emelkedése e) a biztosított tevékenység felfüggesztése szüneteltetése, vagy megszűntetése f) hatósági nyilvántartásból való törlés, g) kamarai tagság szünetelése, felfüggesztése, megszűnése.
A közlési és változásbejelentési kötelezettség. A szerződő és a biztosított köteles a kiegészítő biztosí- tási fedezet létrejöttekor, majd azt követően a szerződés tartama alatt, illetőleg a 30. b), c) és e) pontban foglalt esetekben a biztosítóval a valóságnak megfelelően közölni minden olyan, a biztosítási kockázat elvállalása szempont- jából lényeges körülményt, amelyre a biztosító a kiegészítő biztosítási fedezet létrejöttekor kérdést tett fel, és amelyet a szerződő, vagy a biztosított ismert vagy ismernie kellett.
A közlési és változásbejelentési kötelezettség. A biztosított/szerződő a biztosítási szerződés fennállása alatt köteles a tu- domásszerzéstől számított 8 napon belül írásban bejelenteni a lényeges kö- rülmények változását. A biztosító különösen az alábbi körülményeket te- kinti lényegesnek a VÁSZF vonatkozó pontjában felsorolt eseteken túl: – a szerződő/biztosított lakhelyének vagy székhelyének a megváltozása; – a biztosított által a biztosítónak bejelentett tevékenységének megválto- zása, tevékenységi engedélyének megszűnése; – a biztosított növénykultúra tulajdonosának, bérlőjének vagy haszonbér- lőjének megváltozása; A biztosító – előzetes értesítést követően – jogosult a helyszínen ellenőriz- ni a kockázati viszonyokat és a biztosított/szerződő által szolgáltatott ada- tok helyességét.
A közlési és változásbejelentési kötelezettség. 7.1. A Biztosított és a Szerződő, a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából lénye- ges minden olyan körülményt a Biztosítóval közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A Biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak meg- felelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. 7.2. A Biztosított és a Szerződő fél a lényeges körülmé- nyek (különös tekintettel a biztosítási kötvényen feltüntetett adatokra) változását 5 napon belül köte- les a Biztosítónak írásban bejelenteni. 7.3. A közlésre, illetőleg a változás bejelentésére irányu- ló kötelezettség megsértése esetén a Biztosító köte- lezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésé- ben. Ha a szerződés több vagyontárgyra vagy sze- mélyre vonatkozik, és a közlési vagy változásbejelentési kötelezettség megsértése ezek közül csak egyesekkel összefüggésben merül fel, a Biztosító a közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértésére a többi vagyon- tárgy vagy személy esetén nem hivatkozhat.
A közlési és változásbejelentési kötelezettség. A szerződő és a biztosított köteles a kiegészítő biztosítási fedezet létrejöttekor, majd azt követően a szerződés tartama alatt, illetőleg a 30. b), c) és e) pontban foglalt esetekben a biztosítóval a valóságnak megfelelően közölni minden olyan, a biztosítási kockázat elvállalása szempontjából lényeges körülményt, amelyre a biztosító a kiegészítő biztosítási fedezet létrejöttekor kérdést tett fel, és amelyet a szerződő, vagy a biztosított ismert vagy ismernie kellett.
A közlési és változásbejelentési kötelezettség. 10.1. A szerződő a szerződéskötéskor köteles a biztosí- tóval a valóságnak megfelelően közölni minden olyan, a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges körül- ményt, amelyre a biztosító kérdést tett fel, és amelyet ismert vagy ismernie kellett. A szerződő köteles továbbá a biztosító által feltett kérdé- sekre – írásban – válaszolni. 10.2. A szerződő tizenöt napon belül köteles bejelenteni minden olyan körülményben bekövetkezett változást, amelyről a szerződéskötéskor az ajánlatban nyilatkozott, különösen: · ha másik biztosítóval ugyanazon vagyontárgyra és ugyanolyan kockázatra szóló biztosítási szerződést kötött, s erre a jelen feltételek alapján a biztosító koc- kázatviselése is kiterjed, · a vízi jármű tulajdonjogának módosulását (adásvétel, ajándékozás, öröklés stb.), · a hajóokmány bejegyzéseinek változását, · a biztosított vagyontárgy rendszeres bérbeadását, · a vízi járművel folytatott tevékenységi körben történt változást, · a biztosított vagyontárgyat terhelő zálogjog alapítását, · a biztosított elleni csődeljárás, felszámolási eljárás vagy szanálás, valamint a biztosított jogutód nélküli megszűnését célzó végelszámolási eljárás megindítá- sát és annak eredményét, · a biztosított jogállásában bekövetkezett változást. 10.3. A közlési, illetőleg a változásbejelentési kötelezett- ség megsértése esetén a biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződés meg- kötésekor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében. 10.4. Ha a biztosító csak a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményekről, továbbá ha a szerződésben meghatározott lényeges körülmények változását közlik vele, tizenöt napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosítására, ille- tőleg – ha a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja – a szerződést harminc napra írásban fel- mondhatja. 10.5. Ha a biztosított a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra tizenöt napon belül nem válaszol, a szerző- dés a módosító javaslat közlésétől számított harminca- dik napon megszűnik. Erre a következményre a biztosí- tottat a módosító javaslat megtételekor figyelmeztetni kell. 10.6. Ha a biztosító fenti jogával nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
A közlési és változásbejelentési kötelezettség. 7.1. A Biztosított és a Szerződő, a szerződéskötéskor köteles a biztosí- tás elvállalása szempontjából lényeges minden olyan körülményt a Biztosítóval közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A Biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. 7.2. A Biztosított és a Szerződő fél a lényeges körülmények (különös tekintettel a biztosítási kötvényen feltüntetett adatokra) változását 5 napon belül köteles a Biztosítónak írásban bejelenteni. 7.3. A közlésre, illetőleg a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetén a Biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körül- ményt a Biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében. Ha a szerződés több vagyontárgyra vagy személyre vonatkozik, és a közlési vagy változásbejelentési kötelezettség megsértése ezek közül csak egyesekkel összefüggésben merül fel, a Biztosító a közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértésére a többi vagyontárgy vagy személy esetén nem hivatkozhat.
A közlési és változásbejelentési kötelezettség. 18.1. A Biztosított a csatlakozási nyilatkozat megtételekor köteles a biztosítás elvállalása szempont- jából minden olyan lényeges körülményt a Biztosítóval közölni, amelyeket ismert vagy ismer- nie kellett. A Biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. 18.2. A Biztosított a kockázatviselés szempontjából lényeges körülmények változását 5 napon belül köteles a Biztosítónak írásban bejelenteni. 18.3. A közlésre, illetőleg a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetén a Biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a csatlakozási nyilatkozat megtételekor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében.
A közlési és változásbejelentési kötelezettség. Szerződő a szerződés megkötésekor köteles a biztosítóval a valóságnak megfelelően közölni minden olyan, a kockázat elvállalása szempontjából lényeges körülményt, amelyre a biztosító kérdést tett fel, és amelyet ismert vagy ismernie kellett. A biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő közlési kötelezettségének eleget tesz, a kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését.