Az ösztöndíj havi mértéke mintaszakaszok

Az ösztöndíj havi mértéke. A hiány-szakképesítést választó tanuló a tanulószerződéses pénzbeli juttatáson felül még szakképzési ösztöndíjban is részesülhet. Az ösztöndíj kiszámítása a következőképpen történik: 🞄 Mértéke tanulónként egységesen 10 000 Ft/hó a szakközépiskolában és a szakiskolában az első szakképzési évfolyam első félévében, illetve szakgim- náziumi képzésben az ösztöndíjra jogosító tizenharmadik vagy tizennegyedik évfolyam első félévére, amennyiben a szakgimnáziumi érettségi végzettséget szerzett tanuló az érettségi utáni kétéves képzésben a tanulmányokat nem folyamatos tanulói jogviszony alapján, hanem későbbi tanévtől kezdődően folytatja. 🞄 A szakgimnáziumi képzésben az érettségi végzettséghez kötött, a szakmai érett- ségi vizsga ágazatához tartozó, hiány-szakképesítésnek minősülő szakképesí- tés szakmai vizsgájára felkészítő tizenharmadik évfolyamon a tizenkettedik évfolyam második féléve végén szerzett bizonyítványban szereplő tantárgyak osztályzatainak számtani átlagát kell figyelembe venni az első félévi ösztöndíj mértékének megállapítása során. A továbbiakban csak akkor jár, ha tanulmányi átlageredmény 🞄 szakközépiskolai és szakiskolai tanulmányok esetében 2,51 🞄 szakgimnáziumi tanulmányok esetében 3,01 felett van. Az első szakképzési évfolyam második félévétől kezdődően, és a további félévek- ben, ha a tanulmányi átlageredmény emelkedik, az összege is emelkedik.

Related to Az ösztöndíj havi mértéke

  • A fenntarthatósági kockázatok hozamra gyakorolt hatása Az eszközalap befektetési hátterét adó mögöttes eszközök köre nem ki- fejezetten fenntarthatósági szempontok alapján került meghatározásra. Az eszközalapban található mögöttes eszközök között az ingatlanszektor jelentős súllyal szerepel, mely fenntarthatósági kockázatokat hordozhat. Fenntarthatósági kockázatokat jelentenek az alábbi tényezők, és negatív hatással lehetnek az egyes érintett mögöttes eszközök hozamára: • A növekvő nyersanyag- és energiaköltségek fenntarthatósági kocká- zatot jelentenek az ingatlanfejlesztések eredményességére nézve. • A klímaváltozásból eredő extrém időjárási körülmények (viharok, ára- dások) fizikai kockázatot jelentenek az ingatlanszektorra. A létesítmé- nyekben, eszközökben és gépekben keletkező károk profithatása csök- kentheti az érintett vállalatok részvényeinek árfolyamát. • Ugyancsak profitcsökkentő hatású lehet az ingatlanok energia ellá- tása, amennyiben hagyományos energiafelhasználással és szigetelés- sel rendelkeznek, illetve az ilyen ingatlanok iránti kereslet csökkenhet, vagy csak alacsonyabb árért, bérleti díjért lesznek értékesíthetők. Kor- szerűsítésük esetén pedig a megfelelő átalakítás rövid-közép távon a profitot csökkentő jelentősebb beruházással járhat. Összesített kockázat + + + + + + Megcélzott ügyfélkör Kockázatvállaló Referenciaindex 100% Nasdaq100 Index (az érvényes MNB árfolyamokon az eszközalap Ajánlott minimális befektetési időtartam 10 év Új technológiák eszközalap Fenntarthatósággal kapcsolatos szerződéskötés előtti közzététel Lehetséges befektetési eszközök Az eszközalap összetétele Kollektív befektetési formák 70% 40% 100% Egyedi részvények 25% 0% 60% Készpénz, látra szóló betét 5% 0% 50%

  • Az Előfizető Jogai Az adatvédelmi törvény 24.§.(5)szakasza alapján az előfizető jogosult a) tájékoztatást kérni adatainak kezeléséről; valamint adataiba betekinteni; b) megváltoztatni adatkezelési nyilatkozatát; c) adatainak helyesbítését, vagy – amennyiben erre a jogszabály lehetőséget ad - d) tiltakozást előterjeszteni e) hatósági jogérvényesítésre

  • Az Előfizető hozzájárulása és módosításának joga 4.1. A Szolgáltató az Előfizető adatkezeléshez való előzetes hozzájárulását köteles megszerezni minden olyan esetben, amikor az adatkezelést jogszabály számára kötelezően nem írja elő. 4.2. Az Előfizető adatkezelési hozzájárulását a Szolgáltató a következők szerint szerezheti meg: a) az egyéni előfizetői szerződés keretében nyilvántartott hozzájáruló adatkezelési nyilatkozattal, b) egyes ajánlat vagy akció esetén az Előfizető által szolgáltatott adatlapon tett nyilatkozattal 4.3. Az Előfizető a hozzájárulásával történő adatkezelésről szóló nyilatkozatát a Szolgáltató ügyfélszolgálatán tett vagy postai úton megküldött írásbeli nyilatkozatával bármikor szabadon megváltoztathatja. 4.4. Az Előfizető adatkezelési nyilatkozatai közül a legutóbbi keltezésű az érvényes.

  • A vállalt hibaelhárítási célértékek 6.1.1.1. A Szolgáltató a hálózat és az előfizetői szolgáltatások folyamatos és zavartalan működésének biztosítása érdekében az ÁSZF 1.2. pontja szerinti ügyfélszolgálat mellett hibabejelentő szolgálatot is működtet, melynek elérhetőségét jelen ÁSZF 1.3. pontja tartalmazza. Az Előfizető az előfizetői szolgáltatás meghibásodását a Szolgáltató által biztosított hibabejelentő szolgálatnál jelentheti be, amelyet a Szolgáltató az ügyfélszolgálatán keresztül vagy közvetlenül köteles elérhetővé tenni, az ügyfélszolgálat elérhetőségével azonos feltételek szerint. Az Előfizető az előfizetői szolgáltatás meghibásodását a Szolgáltató által biztosított - hibabejelentő szolgálatnál szóban telefonon vagy - az ügyfélszolgálatnál szóban személyesen vagy telefonon, - az ügyfélszolgálathoz küldött levélben, vagy elektronikus levélben, vagy egyéb elektronikus hírközlés útján jelentheti be. Az Előfizető azonosíthatósága érdekében a bejelentéskor közölni, illetve feltüntetni szükséges az Előfizető nevét, címét és ügyfélazonosító számát (szerződésszámát). A telefonhálózaton elérhető ügyfélszolgálat/hibabejelentő szolgálat elérhetőségét a 3. sz. mellékletben megjelölt időtartamon belül biztosítja.

  • A felügyeleti hatósággal szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog (1) Az érintett jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra a felügyeleti hatóság érintettre vonatkozó, jogilag kötelező erejű döntésével szemben. (2) Az érintett jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra, ha az illetékes felügyeleti hatóság nem foglalkozik a panasszal, vagy három hónapon belül nem tájékoztatja az érintettet a benyújtott panasszal kapcsolatos eljárási fejleményekről vagy annak eredményéről. (3) A felügyeleti hatósággal szembeni eljárást a felügyeleti hatóság székhelye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani.

  • Az Üzletszabályzat hatálya 1.5.1 Az Üzletszabályzat időbeli hatálya annak cégszerű aláírása után az Üzletszabályzat kifüggesztését és a Fióktelep internetes portálján való ezzel egyidejű közzétételt követő ötödik napon kezdődik és határozatlan ideig tart. 1.5.2 Az Üzletszabályzat tárgyi hatálya a Fióktelep és Ügyfelei között létrejött, az Üzletszabályzatban felsorolt tevékenységi körökhöz kapcsolódóan létrejövő szerződésekre és az azok alapján az Ügyfél által adott megbízásokra (egyenként a „Megbízás”, együttesen a „Megbízások”) terjed ki. A Preambulumban rögzítettekre figyelemmel az Üzletszabályzat tárgyi hatálya kiterjed a Fióktelep valamint a KBC Equitas Zrt. korábbi üzletszabályzatai hatálya alatt létrejött és a jelen Üzletszabályzat hatálybalépésekor még fennálló szerződéses jogviszonyokra is. 1.5.3 Az Üzletszabályzat személyi hatálya a Fiókteleppel szerződéses jogviszonyban álló Ügyfélre – ideértve a KBC Equitas Zrt. korábbi Ügyfeleit, illetőleg meghatározott rendelkezések esetén a leendő szerződő felet is – és a Fióktelepre terjed ki, s ezen személyek tekintetében kötelező. 1.5.4 A jelen szabályzat alkalmazásában Ügyfél az a cselekvőképes természetes személy, vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, illetve amely részére a Fióktelep befektetési szolgáltatási tevékenységet végez, és kiegészítő szolgáltatást nyújt. Ügyfélnek minősülnek a KBC Equitas Zrt. jelen Üzletszabályzat hatálybalépését megelőzően hatályban volt üzletszabályzata alapján a KBC Equitas Zrt. korábbi ügyfeleinek minősülő ügyfelek is. Cselekvőképtelen személyek nevében a törvényes képviselő jár el. Korlátozottan cselekvőképes személyek jognyilatkozata csak akkor érvényes, ha annak megkötéséhez a törvényes képviselő hozzájárul. A törvényes képviselő azonosítása az Ügyfél azonosítására vonatkozó szabályok szerint történik. A törvényes képviselő képviseleti joga nem terjed ki az online rendszerek használatára, az azon keresztül történő megbízásadásra. 1.5.5 A Fióktelep felhívja a figyelmet, hogy kiskorú személynek kizárólag akkor nyit számlát, ha a kiskorú öröklés útján szerzett vagyona jóváírása érdekében szükséges. A kiskorú számlája ezt követően zárolásra kerül, amely zárolás azon a napon kerül feloldásra, amikor a kiskorú betölti a 18. életévét. Indokolt esetben, a gyámhatóság hozzájárulásával a zárolás korábban is feloldható. Ilyen esetben a kiskorú törvényes képviselője jogosult a számla felett rendelkezni, azzal a megkötéssel, hogy a képviseleti joga nem terjed ki az online felületek használatára, az azon keresztül történő megbízásadásra. A kiskorú számláján a mindenkori hatályos jogszabályban meghatározott értéket meghaladó ügylet esetén a törvényes képviselő jognyilatkozatának érvényességéhez a gyámhatóság jóváhagyása szükséges, mely jóváhagyás meglétét a Fióktelep jogosult vizsgálni. 1.5.6 A Fióktelepet az általa nyújtott szolgáltatások tekintetében nem terheli szerződéskötési kötelezettség az Ügyfél vagy a leendő Ügyfél irányában, ennek megfelelően a Fióktelep az Ügyfél, illetőleg a leendő ügyfél kezdeményezése alapján nem köteles velük szerződéses jogviszonyt létesíteni. A Fióktelep valamennyi, a jelen Üzletszabályzatban elérhetőként megjelölt szolgáltatását biztosítja az Ügyfelek részére azzal, hogy a Fióktelep jogosult a szolgáltatásait az általa meghatározott csomagokba csoportosítani és az adott csomagokban szereplő szolgáltatásokat együtt biztosítani az Ügyfél számára. Az Ügyfél jogosult a szolgáltatási csomagokat saját döntése alapján megválasztani. Amennyiben az Ügyfél a számlanyitás követő 30 napon belül nem választ csomagot, akkor automatikusan a Társaság által kínált legalacsonyabb havidíjas csomagba kerül besorolásra. Az Ügyfél jogosult kérni az általa korábban választott vagy Társaságunk által a számlanyitástól számított 30 napos határidő eltelte után beállított csomag megváltoztatását. Az adott hónapban beállított, megváltoztatott díjcsomag a következő hónap első napján lép életbe, kivéve a számlanyitást követő első csomagválasztást, ami haladéktalanul rögzítésre kerül a rendszerben. A csomagok részletes tartalmát a Fióktelep Kondíciós Listája tartalmazza. Az Ügyfél tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Xxxxxxxxx nem köteles az Ügyfél által választott csomagban nem szereplő szolgáltatások biztosítására. 1.5.7 Szolgáltatásai elősegítése érdekében a Fióktelep jogosult közvetítőként más befektetési vállalkozás vagy függő ügynök igénybevételére.. 1.5.8 A közvetítők Ügyfelek irányába fennálló eljárási jogosultságainak korlátait az Alapmegállapodás és a Fióktelep Közvetítőkről szóló Hirdetménye tartalmazza.

  • A felügyeleti hatóságnál történő panasztételhez való jog Az érintett jogosult arra, hogy panaszt tegyen egy felügyeleti hatóságnál – különösen a szokásos tartózkodási helye, a munkahelye vagy a feltételezett jogsértés helye szerinti tagállamban –, ha az érintett megítélése szerint az érintettre vonatkozó személyes adatok kezelése megsérti a GDPR rendelkezéseit. Magyarországon az illetékes felügyeleti hatóság: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (weboldal: xxxx://xxxx.xx/; cím: 1125 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx Xxxxxxxx xxxxx 22/c; postacím: 1530 Budapest, Pf.: 5.; telefon: +00-0-000-0000; fax: +00-0-000-0000; e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xx).

  • A panasz megválaszolásának határideje és módja A Szolgáltató a panasz benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 30 napon belül, a bejelentéssel megegyező módon vagy írásban az Előfizető által választott formában. A panaszt a Szolgáltató az ügyfélszám megadásával, illetve az előfizetői adatok hitelességének ellenőrzése után fogadja el. Ha a panasz bonyolultsága indokolja, a Szolgáltató jogosult, hogy a bejelentés megtételének módjától függetlenül, az általa a legmegfelelőbbnek ítélt formában (írásban vagy e-mailen) tájékoztassa az Előfizetőt panaszával kapcsolatban. A panaszt elutasító állásfoglalását a Szolgáltató indokolni köteles, egyúttal tájékoztatja az Előfizetőt az igénybe vehető jogorvoslati lehetőségeiről, az illetékes szervezetek elérhetőségeiről, eljárásáról. E-mail útján érkező panaszbejelentés esetén Szolgáltató csak a beazonosítható és teljes körű panaszleírást tudja nyilvántartásba venni. Az automatikus válasz küldése a bejelentés megérkezéséről nem minősül a panaszbejelentés elfogadásának, erről a Szolgáltató külön értesítést küld.

  • Az előfizetői végberendezés csatlakoztatásának feltételei 4.4.1. Az Előfizető a hálózathoz csak az alapvető követelményeknek megfelelő, így különösen belföldön megfelelő típusengedéllyel vagy megfelelőségi tanúsítvánnyal rendelkező és az internet hozzáférési szolgáltatás igénybevételére alkalmas végberendezést (legalább 486-os számítógép) csatlakoztathat. Az Előfizető a hálózathoz asztali vagy más számítógépet (pl. laptop) vagy azzal egyenértékű berendezést csatlakoztathat. Az Előfizető az előfizetői hozzáférési ponton túl a hálózathoz kapcsolódó szerelést csak szakemberrel végeztethet. Az Előfizető nem csatlakoztathat vagy üzemeltethet olyan végberendezést, amely veszélyeztetheti a felhasználók és más személyek életét, egészségét, testi épségét és biztonságát (alapvető biztonságtechnikai követelmények) vagy a hálózat zavartalan működését, és a végberendezésnek meg kell felelnie az elektromágneses összeférhetőségi (EMC) követelményeknek. Az előfizetői végberendezés kezelési utasításában, és annak mellékleteiben meghatározott rendeltetés szerinti használatához szükséges működési feltételeket (beleértve a működéséhez szükséges elektromos energiát) az Előfizető köteles biztosítani. 4.4.2. A hálózat előfizetői hozzáférési pontot követő szakaszának és a hálózathoz az Előfizető által csatlakoztatott berendezések állapotáért, azok karbantartásáért az Előfizető a felelős. Ha az Előfizető üzemeltetésében levő valamely berendezés a Szolgáltatónak kárt okoz, az Előfizető köteles azt megtéríteni. 4.4.3. A Szolgáltató nem felelős a hálózat előfizetői hozzáférési pontot követő szakaszának vagy az Előfizető végberendezésének bármilyen beállítási hibájáért, meghibásodásáért, részben vagy egészben való vételi alkalmatlanságáért. Az esetleges végberendezési hiba elhárítása vagy a végberendezés szolgáltatás igénybevételére alkalmassá tételére a Szolgáltató nem köteles, azok elvégzésére külön díjazásért vállalkozhat, mely költségek az Előfizetőt terhelik. A végberendezés hibájára vagy alkalmatlanságára vagy hiányára való hivatkozással az Előfizető nem mentesül az előfizetési díj megfizetése alól. 4.4.4. A bekötéskor a Szolgáltató a 4. sz. melléklet szerinti installálási díj ellenében elvégzi a szolgáltatás Előfizető általi igénybevételéhez szükséges – Előfizető által rendelkezésre bocsátott vagy ingyenesen hozzáférhető – szoftvernek az Előfizető számítógépére történő telepítését és a számítógép beállításait. A számítógép konfigurálása az Előfizető ügykörébe tartozik. A bekötéskor a Szolgáltató – díjmentesen – megkísérli az előfizetői számítógép konfigurálását, azonban amennyiben ez az előfizetői oldal hiányossága miatt bekötéskor, helyben műszakilag nem lehetséges, a Szolgáltatót nem terheli a továbbiakban ezzel kapcsolatos díjmentes kötelezettség. A hálózatra történő csatlakozást követő további konfigurálásokat az Előfizető kérésére a Szolgáltató a 4. sz. melléklet szerinti kiszállási és konfigurálási díj ellenében végzi el. 4.4.5. Az Előfizető végberendezésének hibájára vagy alkalmasságára vonatkozó esetleges viták eldöntésére a 2. sz. melléklet szerinti illetékes hírközlési hatóság jogosult. Amennyiben az Előfizető ugyanazt a hibajelenséget indokolatlanul ismételten jelzi és a megismételt vizsgálatot igényli, úgy a Szolgáltató jogosult a hatósággal közösen azt elvégezni. Amennyiben a vizsgálat bizonyíthatóan indokolatlan volt, úgy annak költségeit a Szolgáltató jogosult az Előfizetővel szemben érvényesíteni. 4.4.6. A Szolgáltató jogosult az Előfizetőnél a szolgáltatás igénybevételéhez használt hálózatot és végberendezéseket ellenőrizni. Ha ellenőrzése során hiányosságokat tapasztal, az Előfizetőt felszólítja annak haladéktalan, de legkésőbb 3 napon belüli megszüntetésére, ennek eredménytelensége esetén a végberendezés üzemen kívül helyezésére. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató írásbeli felszólításának nem tesz eleget, a Szolgáltató az előfizetői szerződést felmondhatja. 4.4.7. A Szolgáltató jogosult a kábelmodem hálózati protokollját tetszőlegesen meghatározni, és azt bármikor módosítani (pl. DOCSIS stb)

  • A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (1) Az Előfizető a Nemzeti Média és Hírközlési Hatósághoz fordulhat a Szolgáltatónak a szolgáltatás minőségével, a hibaelhárítással, vagy a díjszámítással kapcsolatos eljárásának vitatása esetén. A Média és Hírközlési Biztos az elektronikus hírközlési szolgáltatást, illetve médiaszolgáltatást igénybe vevő felhasználókat, előfizetőket, nézőket, hallgatókat, fogyasztókat, illetve sajtótermék olvasóit megillető, elektronikus hírközléssel és a médiaszolgáltatásokkal, sajtótermékekkel kapcsolatos jogok, valamint méltánylást érdemlő érdekek érvényesülésének elősegítésében működik közre.