Az öt témakör arányainak módosítása mintaszakaszok

Az öt témakör arányainak módosítása. A kétszintű érettségi vizsga fejlesztésekor sok vita kísérte a követelményrendszer kialakítását, ezen belül az öt nagy témakör arányát a vizsgán belül. Az arányok rögzítése óta is több ízben érte kritika a kitűzött érettségi feladatsorokat amiatt, hogy túlzottan kevés „hagyományos” tananyagtartalom jelenik meg bennük. Rendszeresen jelentkező kifogás, hogy „három valószínűség-számítási feladat is volt”, holott a látszat ellenére az előírt arányokat nem szokta meghaladni az V. témakör, csak arról van szó, hogy egy tipikus „valószínűség-számítási feladat” pontjai közül az útmutató alapján esetleg csak (az utolsó) 2-3 pont sorolható az V. témakörhöz. Így a 15%-os arány eléréséhez két, esetenként három feladatban is meg kell jelennie valószínűség-számítási vagy statisztikai részkérdésnek. Az itemenkénti besorolásból kapott arányok természetesen nem követik jól a vizsga- leírás által előírtakat, így nem is ezt a besorolást módosítottuk, hanem egyszerűen a középszintű vizsgára előírt arányokkal súlyozva vettük figyelembe az egyes témakörök kiszámított eredményességét. Így a feladatsor átlagos megoldottsága 71,2%-ról 73,1%-ra nőtt. Ez a kisebb, mégis érezhető növekedés nem állhat messze attól, ami a valóságban történne egy ilyen változtatás esetén, hiszen a klasszikus tananyagtartalmakban az emelt szintű vizsgázók is bizonyosan eredményesebbek. A magyar matematikaoktatásban (csökkenő szerepe ellenére) nemzetközi összehasonlításban még mindig kiemelkedő jelentősége van a geometriának. Hasonló módszerrel modelleztünk ezért egy tipikusnak tekinthető nyugat-európai vizsgát. Hogy a geometria eljelentéktelenedését még jobban hangsúlyozzuk, súlyát nullának választottuk. Legnagyobb súllyal az algebra (II. témakör, 40%) és a függvények (III. témakör, 30%) kerültek be a vizsgálatba, 10, illetve 20%-ot kapott az I. és az V. témakör. Az így elvégzett számítás még magasabb, 74,5%-os átlageredményt hozott a vizsgára. Természetesen nem e kutatás feladata volt eldönteni a témakörök helyes megjelenési arányát, s bizonyára nem is az ebben a sorsdöntő szempont, hogy az arányok változtatásával hogyan módosulnak a feltételezett vizsgázói teljesítmények. Arról kell az oktatásirányításnak határoznia, hogy a kimeneti szabályozás eszközeivel mely tartalmak fontosságát kívánja megerősíteni a középfokú oktatásban.

Related to Az öt témakör arányainak módosítása

  • Hangfelvétel másolat kiadása adathordozón Amennyiben az Előfizető az általa és a Szolgáltató között folytatott telefonbeszélgetésről másolatot kér, hangfelvétel másolati díjat köteles megfizetni. A Szolgáltató hangfelvételenként egy alkalommal ingyenesen biztosítja a hangfelvétel másolatot az Előfizető részére.

  • Az adatbeviteli hibák javítása - Felelősség a megadott adatok valóságáért Önnek a megrendelés során a megrendelés véglegesítése előtt folyamatosan lehetősége van az Ön által bevitt adatok módosítására (a böngészőben a vissza gombra kattintva az előző oldal nyílik meg, így akkor is javíthatóak a bevitt adatok, ha Ön már a következő oldalra lépett). Felhívjuk a figyelmét, hogy az Ön felelőssége, hogy az Ön által megadott adatok pontosan kerüljenek bevitelre, hiszen az Ön által megadott adatok alapján kerül számlázásra, illetve szállításra a termék. Ön a megrendelésével tudomásul veszi, hogy az Eladó jogosult az Ön hibás adatbeviteléből, a pontatlanul megadott adatokból eredő minden kárát és költségét Önre hárítani. Az Eladó a pontatlan adatbevitel alapján történő teljesítésért felelősségét kizárja. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a rosszul megadott e-mail cím vagy a postafiókhoz tartozó tárhely telítettsége a visszaigazolás kézbesítésének hiányát eredményezheti és meggátolhatja a szerződés létrejöttét.

  • Az ügyfélszolgálat működése, az ügyfelek szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje 6.4.1. A Szolgáltató az Előfizetők és Felhasználók bejelentéseinek intézésére, panaszaik kivizsgálására és orvoslására, az Előfizetők és Felhasználók tájékoztatására ügyfélszolgálatot működtet, melynek elérhetőségeit jelen ÁSZF 1.1. és 1.2. pontja tartalmazza. A Szolgáltató biztosítja azt, hogy az ügyfélszolgálat legalább hetente 1 munkanapon nyitva tartson. Az ügyfélszolgálat naptári évenként – a jogszabály szerinti munkaszüneti napokon túl – összesen 20 munkanapon is zárva tarthat és amely napokon kizárólag telefonos hibabejelentő szolgálat érhető el. Az ügyfélszolgálat ezen zárva tartásáról a Szolgáltató a naptári dátum szerinti megjelöléssel legalább 15 nappal korábban tájékoztatja az előfizetőket az ügyfélszolgálaton kifüggesztett hirdetmény útján, valamint internetes honlapján.

  • Az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei 2.3.1.1. Előfizetői szolgáltatások – az ÁSZF-ben megjelölt kivétellel – csak írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehetők igénybe. Soros hálózat esetén az Előfizető a Szolgáltató által biztosított csatornakiosztást veheti igénybe, nem soros hálózat esetén az Előfizető díjcsomagok és egyben csatornacsomagok (továbbiakban: díjcsomagok) közül választhat, valamint a díjcsomag mellett külön előfizethet kiegészítő/prémium szolgáltatásra. Az Előfizető – az ÁSZF 4. sz. mellékletében rögzített eltérő rendelkezés vagy a Szolgáltatóval való eltérő megállapodás hiányában – bármely díjcsomagot igénybe veheti, illetve a jelen ÁSZF feltételei szerint módosíthatja választását. Kiegészítő/prémium szolgáltatás igénybevételének feltétele valamely csatornacsomagra vonatkozó előfizetői szerződés fennállta. A Szolgáltató új díjcsomagokat alakíthat ki saját döntése alapján, illetve a díjcsomagban levő csatornákat (továbbiakban: médiaszolgáltatások vagy csatornák) az Előfizető előzetes értesítése mellett megváltoztathatja az egyoldalú szerződésmódosítás szabályai szerint.

  • Az adathordozhatósághoz való jog Az Érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó személyes adatait tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik Szolgáltatónak továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná az az Szolgáltató, amelynek a személyes adatokat a rendelkezésére bocsátotta, ha:

  • Az ügyfélszolgálat működése, a panaszok kezelési rendje, az ügyfelek szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje 6.4.1. A Szolgáltató az Előfizetők és Felhasználók bejelentéseinek intézésére, panaszaik kivizsgálására és orvoslására, az Előfizetők és Felhasználók tájékoztatására ügyfélszolgálatot működtet, melynek elérhetőségeit jelen ÁSZF 1.1. és 1.2. pontja tartalmazza. A Szolgáltató biztosítja azt, hogy az ügyfélszolgálat legalább hetente 1 munkanapon nyitva tartson. Az ügyfélszolgálat naptári évenként – a jogszabály szerinti munkaszüneti napokon túl – összesen 30 munkanapon is zárva tarthat és amely napokon kizárólag telefonos hibabejelentő szolgálat érhető el. Az ügyfélszolgálat ezen zárva tartásáról a Szolgáltató a naptári dátum szerinti megjelöléssel legalább 15 nappal korábban tájékoztatja az előfizetőket az ügyfélszolgálaton kifüggesztett hirdetmény és képújságban történő hirdetmény útján, valamint internetes oldalán.

  • Az Előfizetőnek a Szolgáltatás Igénybevételével Kapcsolatos Egyéb Kötelezettségei Az Előfizető és a Szolgáltató az Előfizetői Szerződés fennállása alatt kölcsönösen együttműködnek.

  • Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje 12.2.1. Az Előfizető átírás címén kérheti a Szolgáltatótól az egyedi előfizetői szerződés módosításaként az Előfizető személyének módosítását, ha személyében szerződés, vagy egyéb jogcímen történő jogutódlás következtében változás történik. Az átírás iránti kérelem akkor minősül alaki és tartalmi szempontból megfelelőnek, ha tartalmazza: - a jogelőd Xxxxxxxxx és jogutód Előfizető által aláírt együttes nyilatkozatát az átírás kérelmezésére, és - a jogutód Előfizető mindazon adatait, melyek az előfizetői szerződés megkötéshez szükségesek, és - mellékletként az átírás alapjául szolgáló tények vagy az átírás okának hitelt érdemlő dokumentummal való igazolását (pl. szerződéssel, bírósági végzéssel, ítélettel vagy más dokumentummal). Átírásra – a Szolgáltató eltérő nyilatkozata hiányában – csak abban az esetben kerülhet sor, ha a meglévő esetleges díjtartozást a felek valamelyike illetve a jogutód az átírással egyidejűleg rendezi. Az átírás időpontját az átírást kérő felek az átírási kérelemben határozzák meg azzal a feltétellel, hogy az átírási kérelmet legalább 15 nappal a kért időpont előtt kell benyújtani. E rendelkezésektől a Szolgáltató az Előfizető kérésére eltekinthet, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi. Az átírás teljesítésének határideje nem lehet több mint a Szolgáltató által meghatározott alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő átírási kérelem beérkezésétől számított 15 nap. A Szolgáltató az Előfizető kérésére köteles az általa az átírás teljesítésére általa vállalt határidőn belül az átírást teljesíteni, vagy az átírás elutasításáról az Előfizetőt értesíteni. Amennyiben a szolgáltató az átírást az ÁSZF-ben vállalt határidőn belül nem teljesíti, kötbért köteles fizetni a 7.4. pont szerint. Az átírási kérelmet a Szolgáltató az alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő (beleértve a szükség szerinti mellékletekkel való ellátottságú) kérelem benyújtásától számított 15 napon belül köteles teljesíteni. Ha az átírás során a régi és új Előfizetők előfizetői kategóriája (egyéni/üzleti) megváltozik, akkor az átírás időpontjától az új Előfizetőnek az új előfizetői kategóriára vonatkozó előfizetési díjakat kell megfizetnie. Amennyiben az Előfizető előfizetői minőségét üzleti előfizetőre olyan csomag vonatkozásában igényli, melyben levő szolgáltatás vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződésmódosítás nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított csomag igénybevételre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az Előfizető az előfizetői hozzáférési pont kiépítése előtt kérheti igénybejelentése átírását is. Ha a régi és új Előfizető által a hatályos ÁSZF szerint fizetendő díjak eltérnek, a díjkülönbözetet az átíráskor kell rendezni. Az átírás díját a 4. sz. melléklet tartalmazza. A Szolgáltató átírás esetén az Előfizető nem kötelezheti belépési díj fizetésére. A jelen pontban írtak nem alkalmazhatók, ha az átírással egyidejűleg az előfizetői hozzáférési pont helye is megváltozik (áthelyezés).

  • Az adatkezelés időtartama A biztosító a személyes adatokat a biztosítási jogviszony fennállásának ide- jén, valamint azon időtartam alatt kezelheti, ameddig a biztosítási, illetve a megbízási jogviszonnyal kapcsolatban igény érvényesíthető. A biztosító a létre nem jött biztosítási szerződéssel kapcsolatos személyes adatokat addig kezelheti, ameddig a szerződés létrejöttének meghiúsulá- sával kapcsolatban igény érvényesíthető. A biztosító köteles törölni minden olyan, ügyfeleivel, volt ügyfeleivel vagy létre nem jött szerződéssel kapcsolatos személyes adatot, amelynek kezelé- se esetében az adatkezelési cél megszűnt, vagy amelynek kezeléséhez az érintett hozzájárulása nem áll rendelkezésre, illetve amelynek kezeléséhez nincs törvényi jogalap.

  • Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a honlapról is letölthető nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja.