Az Üzletszabályzat hatálya. 1.1.1. A jelen Üzletszabályzat az MKB Bank Zrt. (a továbbiakban: a Bank) és a Bank pénzforgalmi szolgáltatásait (beleértve a bankszámla-vezetést és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközökkel kapcsolatos szolgáltatásokat), valamint a betéti és széfszolgáltatásait igénybe vevő személy (a továbbiakban: Ügyfél), továbbá az I. és VIII. fejezet a Bank és az Ügyfél közötti jogviszony általános szerződési feltételeit tartalmazza. 1.1.2. A pénzforgalmi szolgáltatások nyújtása és igénybevétele a Bank és az Ügyfél kapcsolatának alapját képezi, ezért – külön meghatározott kivételekkel - az üzleti kapcsolat létesítésekor a szerződő felek pénzforgalmi szolgáltatás nyújtására vonatkozó megállapodást (a továbbiakban: Pénzforgalmi keret-szerződés) kötnek. A Pénzforgalmi keretszerződés tartalmazza a pénzforgalmi szolgáltatások igénybe-vételének módját és feltételeit, beleértve a fizetési megbízások és műveletek lényeges feltételeit, valamint a fizetési számla megnyitásának és vezetésének szabályait. 1.1.3. A készpénz-helyettesítő fizetési eszközökkel kapcsolatos szolgáltatások szerződései a szolgáltatás igénybe-vételéhez szükséges és az Ügyfél által megfelelően kitöltött igénylésnek a Bank általi elfogadásával jönnek létre. A betéti szerződést a lekötési megbízás Bank általi elfogadása hozza létre. A széfbérletre vonatkozóan felek - a jelen Üzletszabályzatban foglaltak szerint - külön szerződést kötnek. 1.1.4. A Bank és az Ügyfél közötti szerződéses feltételrendszert a szerződésben (a Bank által elfogadott és visszaigazolt igénylőlapon, lekötési megbízásban), valamint a jelen Üzletszabályzatban és a Kondíciós Listában meghatározott feltételek együttesen alkotják, az Ügyfél a Bank szolgáltatásait az e dokumentumokban meghatározott módon és feltételekkel veheti igénybe. 1.1.5. A Bank tájékoztatja Ügyfeleit, hogy „a lakosság részére hitelt nyújtó pénzügyi szervezetek ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásáról” szóló Magatartási Kódex rendelkezéseinek kötelező érvénnyel 2009. szeptember 16-án alávetette magát. A Magatartási Kódex 2010. január 1-jével hatályos. 1.1.6. A Bank tájékoztatja Ügyfeleit, hogy 2009. november 1. napjával csatlakozott a Magyar Bankszövetség Elnökségének 6/2009. számú Ajánlásához a lakossági bankszámlák közötti bankváltás megkönnyítésére.
Appears in 4 contracts
Samples: Bank Account Management and Deposit Collection Regulations, Bank Account Management and Deposit Collection Regulations, Bank Account Management and Deposit Collection Regulations
Az Üzletszabályzat hatálya. 1.1.1. A jelen Üzletszabályzat az MKB I. és VI. fejezete a Bank Zrt. (a továbbiakban: a Bank) és által végzett valamennyi pénzügyi szolgáltatás, kiegészítő pénzügyi szolgáltatás általános szerződési feltételeit tartalmazza, további fejezetei a Bank pénzforgalmi szolgáltatásait (beleértve a bankszámlafizetésiszámla-vezetést és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközökkel kapcsolatos szolgáltatásokat), valamint a betéti szolgáltatást és széfszolgáltatásait a széfbérleti szolgáltatást igénybe vevő személy (és a továbbiakban: Ügyfél)Bank közötti jogviszony általános szerződési feltételeit tartalmazzák. A Bank által nyújtott befektetési-, továbbá az I. kiegészítő befektetési, valamint treasury szolgálatások vonatkozásában jelen Üzletszabályzat és VIIIa Függelékei rendelkezéseit akkor és olyan körben kell alkalmazni, ahogy azt a Bank befektetési-, kiegészítő befektetési, valamint treasury szolgálatásokra vonatkozó szerződései előírják.
1.1.2. fejezet A jelen Üzletszabályzat rendelkezései külön kikötés nélkül is a Bank és az Ügyfél közötti jogviszony részét képezik. A Bank és az Ügyfél azonban közös megegyezéssel az egyes szerződésekben, illetőleg a Bank adott üzletágára, vagy szolgáltatására és megjelölt alanyi körre vonatkozó általános szerződési feltételeit tartalmazzafeltételeiben vagy üzletszabályzataiban a jelen Üzletszabályzat rendelkezéseitől eltérhetnek. Ilyen esetekben az eltérő rendelkezések vonatkozásában az egyes szerződések, illetőleg az adott üzletágra, vagy szolgáltatására és megjelölt alanyi körre vonatkozó általános szerződési feltételek vagy üzletszabályzatok rendelkezései az irányadók.
1.1.21.1.3. A pénzforgalmi szolgáltatások körében Ügyfél, a fizető fél és a kedvezményezett, valamint a hitelesítés szempontjából ezek fizetési számlája felett rendelkezésre jogosult is.
1.1.4. A Bank az egyes pénzügyi, illetve kiegészítő pénzügyi szolgáltatásait az erre irányuló külön szerződések alapján nyújtja az Ügyfélnek. Az egyes szerződések, és az ebből eredő, a Bank és az Ügyfél között fennálló követelések és kötelezettségek kezelése és nyilvántartása az e szerződések jogi jellegének megfelelő (betéti-, letéti-, hitel- stb.) számlákon, vagy az Ügyfél pénzforgalmi keretszerződése alapján megnyitott fizetési számlán is történhet.
1.1.5. A pénzforgalmi szolgáltatások nyújtása és igénybevétele – a pénzügyi szolgáltatás részeként – a Bank és az Ügyfél kapcsolatának alapját képezi, ezért – külön meghatározott kivételekkel - – az üzleti kapcsolat létesítésekor a szerződő felek pénzforgalmi szolgáltatás nyújtására vonatkozó megállapodást Pénzügyi Szolgáltatási Szerződést (a továbbiakban: Pénzforgalmi keret-szerződéspénzforgalmi keretszerződés, illetve PSZSZ) kötnek. A Pénzforgalmi keretszerződés tartalmazza a pénzforgalmi szolgáltatások igénybe-vételének módját és feltételeit, beleértve a fizetési megbízások és műveletek lényeges feltételeit, valamint a fizetési számla megnyitásának és vezetésének szabályait.
1.1.3. A készpénz-helyettesítő fizetési eszközökkel kapcsolatos szolgáltatások szerződései a szolgáltatás igénybe-vételéhez szükséges és az Ügyfél által megfelelően kitöltött igénylésnek a Bank általi elfogadásával jönnek létre. A betéti szerződést a lekötési megbízás Bank általi elfogadása hozza létre. A széfbérletre vonatkozóan felek - a jelen Üzletszabályzatban foglaltak szerint - külön szerződést kötnek.
1.1.41.1.6. A „régi Ptk. hatálya alatt lévő jogviszonyok” alatt mindazokat a jogviszonyokat kell érteni, amelyekre a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény (Ptké.) értelmében a 2014. március 15- e előtt hatályos jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni.
1.1.7. A Bank és az Ügyfél közötti jogviszonyban, ahol valamely üzletszabályzat, szerződés vagy egyéb banki dokumentum „bankszámlát” említ, ott „fizetési számla” értendő.
1.1.8. A Bank és az Ügyfél közötti jogviszony szerződéses feltételrendszert a szerződésben feltételrendszerét az egyes szerződésekben (a Bank által elfogadott és visszaigazolt igénylőlapon, lekötési megbízásban, stb.), valamint a jelen Üzletszabályzatban és a Kondíciós Listában Listában, illetve a Bank adott üzletágára, vagy szolgáltatására és megjelölt alanyi körére vonatkozó további üzletszabályzatokban és Általános Szerződési Feltételekben meghatározott feltételek együttesen alkotják, az Ügyfél és a Bank szolgáltatásait az jogait és kötelezettségeit e dokumentumokban meghatározott módon és feltételekkel veheti igénybe.dokumentumok együttes tartalma határozza meg.1
1.1.51.1.9. A Bank tájékoztatja Ügyfeleit, hogy „a lakosság részére hitelt nyújtó pénzügyi szervezetek ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásáról” szóló Magatartási Kódex rendelkezéseinek kötelező érvénnyel 2009. szeptember 16-án alávetette magát. A Magatartási Kódex 2010Bankszövetség Elnöke kiadta és 2016. január 1-jével hatályos.
1.1.6hatályba léptette „A pénzügyi szervezetek ügyfeleikkel és partnereikkel szembeni magatartásáról” szóló ajánlást, amelynek hatálya a Bankra is kiterjed. A Bank tájékoztatja Ügyfeleit, hogy 2009. november 1. napjával csatlakozott Az ajánlás tartalma a Magyar Bankszövetség Elnökségének 6/2009. számú Ajánlásához a lakossági bankszámlák közötti bankváltás megkönnyítésérehonlapján elérhető (xxx.xxxxxxxxxxxxx.xx).
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Az Üzletszabályzat hatálya. 1.1.1Az MKB Bank Nyrt. és a Budapest Bank Zrt. 2022. március 31. napjával egyesült (Egyesült Társaság). A jelen Üzletszabályzat Budapest Bank Zrt. beolvadt az MKB Nyrt-be, a beolvadó Társaság általános jogutódja az MKB Bank ZrtNyrt. (a továbbiakban: Bank). A Magyar Nemzeti Bank az egyesülést H-EN-I-61/2022. határozatszámon, 2022. január 28-i dátummal engedélyezte. Jelen Üzletszabályzat rendelkezései az alábbi szolgáltatásokra terjednek ki: - személyi kölcsön vonatkozásában az MKB Bank Nyrt. által 2020. április 1-jét megelőzően befogadott hitelkérelemre és az az alapján kötött személyi kölcsön szerződésre, - egyéb kölcsön vagy hitel esetében az MKB Bank Nyrt. által 2022. április 1-jét megelőzően befogadott hitelkérelemre és az az alapján megkötött hitelszerződésre - a Bank által 2022. április 1-jétől Prémium vagy Private Banking számlacsomaggal rendelkező Ügyféltől befogadott folyószámlahitel-kérelemreés az az alapján megkötött folyószámlahitel-szerződésre, - minden olyan hitelszerződésre, amely esetében a szolgáltatás nyújtására vonatkozó szerződés a jelen üzletszabályzatot rendeli alkalmazni.
1.1. Ez az Üzletszabályzat, az MKB Bank Nyrt. (továbbiakban: a Bank) Általános Üzletszabályzatának I. fejezetével (Általános rendelkezések), a VI. fejezet 16. pontjával (Alkalmazandó jog és a Bank pénzforgalmi szolgáltatásait (beleértve a bankszámla-vezetést és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközökkel kapcsolatos szolgáltatásokatjogviták eldöntése), valamint az I sz. Függelékével együtt a betéti és széfszolgáltatásait igénybe vevő személy (Banknak a továbbiakban: Ügyfél), továbbá az I. és VIII. fejezet a Bank és az Ügyfél közötti jogviszony hitelműveletek végzésére vonatkozó általános szerződési feltételeit tartalmazza.
1.1.2. A pénzforgalmi szolgáltatások nyújtása Az Ügyfél és igénybevétele a Bank és közötti jogviszonyra elsősorban a közöttük létrejött hitelszerződés vagy az Ügyfél kapcsolatának alapját képeziadott hitelművelet végzésére vonatkozó megállapodás, ezért – külön meghatározott kivételekkel - illetve biztosítéki szerződés irányadó, az üzleti kapcsolat létesítésekor abban nem szabályozott kérdésekben a szerződő felek pénzforgalmi szolgáltatás nyújtására vonatkozó megállapodást (Kondíciós Lista, a továbbiakban: Pénzforgalmi keret-szerződés) kötnek. A Pénzforgalmi keretszerződés tartalmazza a pénzforgalmi szolgáltatások igénybe-vételének módját és feltételeitKondíciós Listában nem szabályozott kérdésekben jelen Üzletszabályzat, beleértve a fizetési megbízások és műveletek lényeges feltételeit, valamint a fizetési számla megnyitásának és vezetésének szabályait.
1.1.3. A készpénz-helyettesítő fizetési eszközökkel kapcsolatos szolgáltatások szerződései a szolgáltatás igénybe-vételéhez szükséges és az Ügyfél által megfelelően kitöltött igénylésnek a Bank általi elfogadásával jönnek létre. A betéti szerződést a lekötési megbízás Bank általi elfogadása hozza létre. A széfbérletre vonatkozóan felek - a jelen Üzletszabályzatban foglaltak szerint - külön szerződést kötneknem szabályozott kérdésekben a Bank Általános Üzletszabályzatának rendelkezései. Amennyiben a jogviszonyt szabályozó dokumentumok tartalma között bármilyen eltérés van, úgy elsősorban a felek között létrejött hitelszerződés vagy az adott hitelművelet végzésére vonatkozó megállapodás, illetve biztosítéki szerződés, azt követően a Kondíciós Lista, azt követően a jelen Üzletszabályzat, végül a Bank Általános Üzletszabályzatának rendelkezései az irányadóak.
1.1.41.2. A Jelen Üzletszabályzat alkalmazásában Ügyfél az a természetes személy, akivel a Bank és hitelműveletek végzésére jogügyletet köt, továbbá aki hitelművelet végzésére vonatkozó kérelemmel fordul a Bankhoz, valamint az a harmadik személy, aki az Ügyfél közötti szerződéses feltételrendszert szerződésszerű teljesítésének biztosítékaként a szerződésben (Bankkal szemben kötelezettséget vállal. Ügyfélnek minősül továbbá az a Bank által elfogadott és visszaigazolt igénylőlapontermészetes személy is, lekötési megbízásban)aki szolgáltatás igénybevétele céljából lép kapcsolatba a Bankkal, valamint de a jelen Üzletszabályzatban és a Kondíciós Listában meghatározott feltételek együttesen alkotják, az Ügyfél a Bank szolgáltatásait az e dokumentumokban meghatározott módon és feltételekkel veheti szolgáltatást nem veszi igénybe.
1.1.51.3. Jelen „Üzletszabályzat Hitelműveletek végzéséről Lakossági ügyfelek részére” című dokumentum az Üzletszabályzat Hitelműveletek végzésére című dokumentum lakossági és vállalati ügyfélszegmensek szerinti külön választása során jött létre. Jelen Üzletszabályzat a lakossági hiteltermékeket igénybe vevő ügyfelek ügyleteire tartalmaz rendelkezéseket. Azon rendelkezések, amelyek tartalmuk szerint kizárólag nem természetes személy Ügyfelekre vonatkozhatnak természetes személy Ügyfelek tekintetében nem alkalmazandóak. Amennyiben lakossági ügyfeleknek szóló bármely dokumentum az Üzletszabályzat Hitelműveletek végzésére című dokumentumra hivatkozik, a hivatkozott dokumentumon jelen Üzletszabályzatot kell érteni. A vállalati ügyfelek számára nyújtott hitelműveletek általános szerződési feltételeit külön Üzletszabályzat szabályozza. Az 540719; 540720 kezdő kártyaszámhoz kapcsolódó hitelkártya szerződésekre az MKB Bank tájékoztatja Ügyfeleit, hogy „a lakosság részére hitelt nyújtó pénzügyi szervezetek ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásáról” szóló Magatartási Kódex rendelkezéseinek kötelező érvénnyel 2009. szeptember 16-án alávetette magátÁltalános Üzletszabályzata tartalmaz rendelkezéseket.
1.4. A Magatartási Kódex 2010. január 1-jével hatályosnemzetközi szokványok, szokások vagy gyakorlat alapján létrejött, vagy egyébként nemzetközi elemet tartalmazó jogügyletekre jelen Üzletszabályzat rendelkezései csak abban az esetben alkalmazandók, ha azt az egyes jogügyletekre vonatkozó szerződés kifejezetten előírja.
1.1.61.5. A Az Ügyfél és a Bank tájékoztatja Ügyfeleit- jogszabály kötelező előírása hiányában - a közöttük létrejött egyedi jogviszonyukban a jelen Üzletszabályzat rendelkezéseitől eltérhetnek, hogy 2009illetve egyes rendelkezések alkalmazását kizárhatják.
1.6. november 1. napjával csatlakozott Ha a Magyar Bankszövetség Elnökségének 6/2009. számú Ajánlásához hitelművelet jogszabályon, vagy harmadik személy által kialakított konstrukción alapul, akkor a lakossági bankszámlák közötti bankváltás megkönnyítésérejelen Üzletszabályzat rendelkezései a hitelműveletre csak annyiban alkalmazandóak, amennyiben azok az adott jogszabállyal vagy konstrukcióval nem ellentétesek.
Appears in 1 contract
Samples: MKB Bank General Business Rules for Credit Transactions With Retail Customers
Az Üzletszabályzat hatálya. 1.1.1Ezen Üzletszabályzat az MBH Befektetési Bank Zrt.(a továbbiakban: Bank) által végzett a befek- tetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékeny- ségek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvényben (a továbbiakban: Bszt.) meghatározott és a Bank számára engedélyezett befektetési szolgáltatási tevékenységek és kiegészítő szolgálta- tások általános feltételeit tartalmazza. Az ebben foglalt rendelkezések mind a Bank, mind az Ügy- fél számára külön kikötések nélkül is kötelezőek, de azoktól kölcsönös megegyezéssel szerződés- ben, a jogszabályok keretein belül el lehet térni. Az Üzletszabályzat tárgyi hatálya a Bank és ügyfelei között létrejött, a Bank számára engedélye- zett tevékenységi körökhöz kapcsolódó számlaszerződések, egyedi és keretszerződések megköté- sére terjed ki. Ezen szerződések megkötésekor az Üzletszabályzat rendelkezéseit mindkét fél ma- gára kötelezőnek ismeri el, és elfogadja. A jelen Üzletszabályzat az MKB Bank Zrt. (a továbbiakban: a Bank) és a Bank pénzforgalmi szolgáltatásait (beleértve a bankszámla-vezetést és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközökkel kapcsolatos szolgáltatásokat), valamint a betéti és széfszolgáltatásait igénybe vevő személy (a továbbiakban: Ügyfél), továbbá az I. és VIII. fejezet hatálya kiterjed azokra a Bank és az Ügyfél közötti jogviszony általános szerződési feltételeit tartalmazzaközött fennálló szerződésekre és az azokból eredő jogviszonyokra is, mely szerződéseket az MBH Bank Nyrt. (székhely: 1056 Budapest, Váci u. 38.
1.1.2; cégjegyzékszám: Cg.00-00-000000; a továbbiakban: "MBH Bank") és Bank között 2023. [●] [●]. napján létrejött és a Magyar Nemzeti Bank, mint felügyeleti hatóság [●] sz. engedélyével jóváhagyott állományátruházási megállapodás értelmében az MBH Bank, mint átadó a Bankra, mint átvevőre átruházott, és mely szerződések az MBH Bank és a fenti állományátruhá- zás keretében átadott ügyfelek között az MBH Bank befektetési szolgáltatási és kiegészítő befek- tetési szolgáltatási tevékenysége keretében jöttek létre. A pénzforgalmi szolgáltatások nyújtása és igénybevétele jelen Üzletszabályzat tekintetében Ügyfél az a belföldi vagy külföldi természetes vagy jogi sze- mély, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, egyéb vállalkozás vagy szer- vezet, aki/amely számára a Bank tevékenységi körébe tartozó szolgáltatást nyújt. (Bank és az Ügyfél kapcsolatának alapját képezia továbbiakban együttesen: felek) A Bank és ügyfelei között létrejött jogügyletekre, ezért illetve ezek egyes részleteire, - ha azokról sem a vonatkozó számlaszerződés vagy keretszerződés, sem a jelen Üzletszabályzat nem rendelkezik – külön meghatározott kivételekkel - az üzleti kapcsolat létesítésekor a szerződő felek pénzforgalmi szolgáltatás nyújtására vonatkozó megállapodást piaci szabványok, a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Pénzforgalmi keret-szerződés) kötnekPtk.), a tőkepiacról szóló 2001. A Pénzforgalmi keretszerződés tartalmazza évi CXX. törvény (a pénzforgalmi szolgáltatások igénybe-vételének módját továbbiakban: Tpt.), a Bszt. és feltételeita pénzfor- galmi jogszabályok, beleértve a fizetési megbízások és műveletek lényeges feltételeitpénzügyi eszközök piacairól, valamint a fizetési számla megnyitásának 2002/92/EK irányelv és vezetésének szabályait.
1.1.3a 2011/61/EU irányelv módosításáról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2014. A készpénzmájus 15-helyettesítő fizetési eszközökkel kapcsolatos szolgáltatások szerződései i 2014/65/EU Irányelvben (XxXXX XX) foglalt felhatalmazás alapján kiadott jogszabályok, pénz- ügyi eszközök piacairól és a szolgáltatás igénybe-vételéhez szükséges 648/2012/EU rendelet módosításáról szóló az Európai Parlament és a Tanács 600/2014/EU Rendelet (MiFIR) valamint az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekről, a központi szerződő felekről és a kereskedési adattárról szóló 648/2012/EU Rendelet (EMIR) rendelkezései valamint a Budapesti Értéktőzsde Zrt. (a továbbiakban BÉT), szabályozott piacok illetve elismert tőzsdék (a továbbiakban együttesen: szabályozott piacok), multilaterális kereskedési rendszerek, illetve a KELER Zrt. valamint a KELER KSZF Zrt. (a továbbiakban együttesen: XXXXX) és a központi szerződő felek (további- akban együttesen: központi szerződő felek) szabályai és az Ügyfél által megfelelően kitöltött igénylésnek a Bank általi elfogadásával jönnek létre. A betéti szerződést a lekötési megbízás Bank általi elfogadása hozza létre. A széfbérletre vonatkozóan felek - a jelen Üzletszabályzatban foglaltak szerint - külön szerződést kötnekegyéb vonatkozó jogszabályok az irányadóak.
1.1.4. A Bank és az Ügyfél közötti szerződéses feltételrendszert a szerződésben (a Bank által elfogadott és visszaigazolt igénylőlapon, lekötési megbízásban), valamint a jelen Üzletszabályzatban és a Kondíciós Listában meghatározott feltételek együttesen alkotják, az Ügyfél a Bank szolgáltatásait az e dokumentumokban meghatározott módon és feltételekkel veheti igénybe.
1.1.5. A Bank tájékoztatja Ügyfeleit, hogy „a lakosság részére hitelt nyújtó pénzügyi szervezetek ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásáról” szóló Magatartási Kódex rendelkezéseinek kötelező érvénnyel 2009. szeptember 16-án alávetette magát. A Magatartási Kódex 2010. január 1-jével hatályos.
1.1.6. A Bank tájékoztatja Ügyfeleit, hogy 2009. november 1. napjával csatlakozott a Magyar Bankszövetség Elnökségének 6/2009. számú Ajánlásához a lakossági bankszámlák közötti bankváltás megkönnyítésére.
Appears in 1 contract
Samples: Business Rules
Az Üzletszabályzat hatálya. 1.1.1Az MKB Bank Nyrt. és a Budapest Bank Zrt. 2022. március 31. napjával egyesült (Egyesült Társaság). A jelen Üzletszabályzat Budapest Bank Zrt. beolvadt az MKB Nyrt-be, a beolvadó Társaság általános jogutódja az MKB Bank ZrtNyrt. (a továbbiakban: Bank). A Magyar Nemzeti Bank az egyesülést H-EN-I-61/2022. határozatszámon, 2022. január 28-i dátummal engedélyezte. Jelen Üzletszabályzat rendelkezései az alábbi szolgáltatásokra terjednek ki: - személyi kölcsön vonatkozásában az MKB Bank Nyrt. által 2020. április 1-jét megelőzően befogadott hitelkérelemre és az az alapján kötött személyi kölcsön szerződésre, - egyéb kölcsön vagy hitel esetében az MKB Bank Nyrt. által 2022. április 1-jét megelőzően befogadott hitelkérelemre és az az alapján megkötött hitelszerződésre - a Bank által 2022. április 1-jétől Prémium vagy Private Banking számlacsomaggal rendelkező Ügyféltől befogadott folyószámlahitel-kérelemre és az az alapján megkötött folyószámlahitel-szerződésre, - minden olyan hitelszerződésre, amely esetében a szolgáltatás nyújtására vonatkozó szerződés a jelen üzletszabályzatot rendeli alkalmazni.
1.1. Ez az Üzletszabályzat, az MKB Bank Nyrt. (továbbiakban: a Bank) Általános Üzletszabályzatának I. fejezetével (Általános rendelkezések), a VI. fejezet 16. pontjával (Alkalmazandó jog és a Bank pénzforgalmi szolgáltatásait (beleértve a bankszámla-vezetést és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközökkel kapcsolatos szolgáltatásokatjogviták eldöntése), valamint az I sz. Függelékével együtt a betéti és széfszolgáltatásait igénybe vevő személy (Banknak a továbbiakban: Ügyfél), továbbá az I. és VIII. fejezet a Bank és az Ügyfél közötti jogviszony hitelműveletek végzésére vonatkozó általános szerződési feltételeit tartalmazza.
1.1.2. A pénzforgalmi szolgáltatások nyújtása Az Ügyfél és igénybevétele a Bank és közötti jogviszonyra elsősorban a közöttük létrejött hitelszerződés vagy az Ügyfél kapcsolatának alapját képeziadott hitelművelet végzésére vonatkozó megállapodás, ezért – külön meghatározott kivételekkel - illetve biztosítéki szerződés irányadó, az üzleti kapcsolat létesítésekor abban nem szabályozott kérdésekben a szerződő felek pénzforgalmi szolgáltatás nyújtására vonatkozó megállapodást (Kondíciós Lista, a továbbiakban: Pénzforgalmi keret-szerződés) kötnek. A Pénzforgalmi keretszerződés tartalmazza a pénzforgalmi szolgáltatások igénybe-vételének módját és feltételeitKondíciós Listában nem szabályozott kérdésekben jelen Üzletszabályzat, beleértve a fizetési megbízások és műveletek lényeges feltételeit, valamint a fizetési számla megnyitásának és vezetésének szabályait.
1.1.3. A készpénz-helyettesítő fizetési eszközökkel kapcsolatos szolgáltatások szerződései a szolgáltatás igénybe-vételéhez szükséges és az Ügyfél által megfelelően kitöltött igénylésnek a Bank általi elfogadásával jönnek létre. A betéti szerződést a lekötési megbízás Bank általi elfogadása hozza létre. A széfbérletre vonatkozóan felek - a jelen Üzletszabályzatban foglaltak szerint - külön szerződést kötneknem szabályozott kérdésekben a Bank Általános Üzletszabályzatának rendelkezései. Amennyiben a jogviszonyt szabályozó dokumentumok tartalma között bármilyen eltérés van, úgy elsősorban a felek között létrejött hitelszerződés vagy az adott hitelművelet végzésére vonatkozó megállapodás, illetve biztosítéki szerződés, azt követően a Kondíciós Lista, azt követően a jelen Üzletszabályzat, végül a Bank Általános Üzletszabályzatának rendelkezései az irányadóak.
1.1.41.2. A Jelen Üzletszabályzat alkalmazásában Ügyfél az a természetes személy, akivel a Bank és hitelműveletek végzésére jogügyletet köt, továbbá aki hitelművelet végzésére vonatkozó kérelemmel fordul a Bankhoz, valamint az a harmadik személy, aki az Ügyfél közötti szerződéses feltételrendszert szerződésszerű teljesítésének biztosítékaként a szerződésben (Bankkal szemben kötelezettséget vállal. Ügyfélnek minősül továbbá az a Bank által elfogadott és visszaigazolt igénylőlapontermészetes személy is, lekötési megbízásban)aki szolgáltatás igénybevétele céljából lép kapcsolatba a Bankkal, valamint de a jelen Üzletszabályzatban és a Kondíciós Listában meghatározott feltételek együttesen alkotják, az Ügyfél a Bank szolgáltatásait az e dokumentumokban meghatározott módon és feltételekkel veheti szolgáltatást nem veszi igénybe.
1.1.51.3. Jelen „Üzletszabályzat Hitelműveletek végzéséről Lakossági ügyfelek részére” című dokumentum az Üzletszabályzat Hitelműveletek végzésére című dokumentum lakossági és vállalati ügyfélszegmensek szerinti külön választása során jött létre. Jelen Üzletszabályzat a lakossági hiteltermékeket igénybe vevő ügyfelek ügyleteire tartalmaz rendelkezéseket. Azon rendelkezések, amelyek tartalmuk szerint kizárólag nem természetes személy Ügyfelekre vonatkozhatnak természetes személy Ügyfelek tekintetében nem alkalmazandóak. Amennyiben lakossági ügyfeleknek szóló bármely dokumentum az Üzletszabályzat Hitelműveletek végzésére című dokumentumra hivatkozik, a hivatkozott dokumentumon jelen Üzletszabályzatot kell érteni. A vállalati ügyfelek számára nyújtott hitelműveletek általános szerződési feltételeit külön Üzletszabályzat szabályozza. Az 540719; 540720 kezdő kártyaszámhoz kapcsolódó hitelkártya szerződésekre az MKB Bank tájékoztatja Ügyfeleit, hogy „a lakosság részére hitelt nyújtó pénzügyi szervezetek ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásáról” szóló Magatartási Kódex rendelkezéseinek kötelező érvénnyel 2009. szeptember 16-án alávetette magátÁltalános Üzletszabályzata tartalmaz rendelkezéseket.
1.4. A Magatartási Kódex 2010. január 1-jével hatályosnemzetközi szokványok, szokások vagy gyakorlat alapján létrejött, vagy egyébként nemzetközi elemet tartalmazó jogügyletekre jelen Üzletszabályzat rendelkezései csak abban az esetben alkalmazandók, ha azt az egyes jogügyletekre vonatkozó szerződés kifejezetten előírja.
1.1.61.5. A Az Ügyfél és a Bank tájékoztatja Ügyfeleit- jogszabály kötelező előírása hiányában - a közöttük létrejött egyedi jogviszonyukban a jelen Üzletszabályzat rendelkezéseitől eltérhetnek, hogy 2009illetve egyes rendelkezések alkalmazását kizárhatják.
1.6. november 1. napjával csatlakozott Ha a Magyar Bankszövetség Elnökségének 6/2009. számú Ajánlásához hitelművelet jogszabályon, vagy harmadik személy által kialakított konstrukción alapul, akkor a lakossági bankszámlák közötti bankváltás megkönnyítésérejelen Üzletszabályzat rendelkezései a hitelműveletre csak annyiban alkalmazandóak, amennyiben azok az adott jogszabállyal vagy konstrukcióval nem ellentétesek.
Appears in 1 contract
Samples: Hitelműveletek Végzéséről Lakossági Ügyfelek Részére