AZ ÜZLETSZABÁLYZAT MEGVÁLTOZTATÁSA, HATÁLYA. 1.1 Az UniCredit Xxxxxxx fenntartja magának a jogot, hogy az Üzletszabályzatot, Kondíciós Listát (Hirdetményt) új szolgáltatás bevezetésekor egyoldalúan kiegészítse, valamint, hogy azokat a pénz- és tőkepiaci feltételek, a jogszabályok és hatósági előírások, valamint az üzletpolitika megváltozásakor, ahhoz igazodva egyoldalúan módosítsa. A kiegészítés és módosítás a hatályba lépésének időpontjától kezdve vonatkozik a már megkötött szerződésekre is. 1.2 Az Üzletszabályzat, az ÁSZF és a Hirdetmény nyilvánosak, azt az Ügyfelek számára nyitva álló helyiségekben, illetve az UniCredit Leasing honlapján, a xxx.xxxxxxxxxxxxxxxx.xx címen bárki megtekintheti. Az UniCredit Leasing hirdetményeit a honlapján teszi közzé. Az Üzletszabályzatnak, a Hirdetménynek – az Ügyfél számára kedvezőtlen – megváltoztatását az UniCredit Leasing legalább 15 nappal a módosítás hatálybalépését megelőzően Hirdetményben kifüggeszti és a honlapján is közzéteszi. 1.3 Kamat, díj vagy költség ügyfél számára kedvezőtlen egyoldalú módosítása esetén – referencia-kamatlábhoz kötött kamat esetén a referencia-kamatláb változásából eredő kamatváltozás kivételével – a fogyasztónak minősülő Ügyfél a módosítás hatálybalépése előtt jogosult lezárási díj felszámítása nélkül a teljes előtörlesztésre irányadó rendelkezések szerint a szerződést lezárni. 1.4 Az UniCredit Leasing kötelező érvénnyel alávetette magát a lakosság részére hitelt nyújtó pénzügyi szervezetek ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásáról szóló Magatartási kódexnek. 1. UniCredit Leasing az alábbi okok bekövetkezése esetén egyoldalúan jogosult kamatot, költséget, díjat módosítani: a) A jogi, szabályozói környezet megváltozása
Appears in 1 contract
Samples: Üzletszabályzat
AZ ÜZLETSZABÁLYZAT MEGVÁLTOZTATÁSA, HATÁLYA. 1.1 Az UniCredit Xxxxxxx Leasing fenntartja magának a jogot, hogy az Üzletszabályzatot, Kondíciós Listát (Hirdetményt) új szolgáltatás bevezetésekor egyoldalúan kiegészítse, valamint, hogy azokat a pénz- és tőkepiaci feltételek, a jogszabályok és hatósági előírások, valamint az üzletpolitika megváltozásakor, ahhoz igazodva egyoldalúan módosítsa. A kiegészítés és módosítás a hatályba lépésének időpontjától kezdve vonatkozik a már megkötött szerződésekre is.
1.2 Az Üzletszabályzat, az ÁSZF és a Hirdetmény nyilvánosak, azt az Ügyfelek számára nyitva álló helyiségekben, illetve az UniCredit Leasing honlapján, a xxx.xxxxxxxxxxxxxxxx.xx www.unicreditleasing.hu címen bárki megtekintheti. Az UniCredit Leasing hirdetményeit a honlapján teszi közzé. Az Üzletszabályzatnak, a Hirdetménynek – az Ügyfél számára kedvezőtlen – megváltoztatását az UniCredit Leasing legalább 15 nappal a módosítás hatálybalépését megelőzően Hirdetményben kifüggeszti és a honlapján is közzéteszi.
1.3 Kamat, díj vagy költség ügyfél számára kedvezőtlen egyoldalú módosítása esetén – referencia-kamatlábhoz kötött kamat esetén a referencia-kamatláb változásából eredő kamatváltozás kivételével – a fogyasztónak minősülő Ügyfél a módosítás hatálybalépése előtt jogosult lezárási díj felszámítása nélkül a teljes előtörlesztésre irányadó rendelkezések szerint a szerződést lezárni.
1.4 Az UniCredit Leasing kötelező érvénnyel alávetette magát a lakosság részére hitelt nyújtó pénzügyi szervezetek ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásáról szóló Magatartási kódexnek.
1. UniCredit Leasing az alábbi okok bekövetkezése esetén egyoldalúan jogosult kamatot, költséget, díjat módosítani:
a) A jogi, szabályozói környezet megváltozása
Appears in 1 contract
Samples: Üzletszabályzat
AZ ÜZLETSZABÁLYZAT MEGVÁLTOZTATÁSA, HATÁLYA. 1.1 Az UniCredit Xxxxxxx fenntartja magának a jogot, hogy az Üzletszabályzatot, Kondíciós Listát (Hirdetményt) új szolgáltatás bevezetésekor egyoldalúan kiegészítse, valamint, hogy azokat a pénz- és tőkepiaci feltételek, a jogszabályok és hatósági előírások, valamint az üzletpolitika megváltozásakor, ahhoz igazodva egyoldalúan módosítsa. A kiegészítés és módosítás a hatályba lépésének időpontjától kezdve vonatkozik a már megkötött szerződésekre is.
1.2 Az Üzletszabályzat, az ÁSZF és a Hirdetmény nyilvánosakÜzletszabályzat nyilvános, azt az Ügyfelek számára nyitva álló helyiségekben, illetve az UniCredit Leasing honlapján, a xxx.xxxxxxxxxxxxxxxx.xx címen bárki megtekintheti. Az UniCredit Leasing hirdetményeit a honlapján teszi közzé. Az Üzletszabályzatnak, a Hirdetménynek – az Ügyfél számára kedvezőtlen – megváltoztatását az UniCredit Leasing legalább 15 nappal a módosítás hatálybalépését megelőzően Hirdetményben kifüggeszti és a honlapján Világgazdaság c. napilapban is közzéteszi. Amennyiben az Ügyfél a Hirdetmény kifüggesztésétől számított 15 napon belül észrevételt nem tesz, kifogást nem emel, a módosítást az Ügyfél részéről elfogadottnak kell tekinteni.
1.3 KamatHa az Ügyfél az Üzletszabályzat, díj vagy költség ügyfél számára kedvezőtlen egyoldalú módosítása Hirdetmény módosítását nem fogadja el, mind az Ügyfél, mind az UniCredit Leasing jogosult – amennyiben az Üzletszabályzat, illetve a szerződés eltérő határidőt nem állapít meg, illetve a felmondás jogát nem zárja ki – 15 napos határidővel a szerződés felmondására. Jelen pontban foglalt felmondás esetén – referencia-kamatlábhoz kötött kamat esetén a referencia-kamatláb változásából eredő kamatváltozás kivételével – a fogyasztónak minősülő Ügyfél a módosítás hatálybalépése előtt jogosult lezárási díj felszámítása nélkül a teljes az előtörlesztésre irányadó vonatkozó rendelkezések szerint a szerződést lezárni(II. 4.3 pont) az irányadóak.
1.4 Az UniCredit Leasing kötelező érvénnyel alávetette magát a lakosság részére hitelt nyújtó pénzügyi szervezetek ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásáról szóló Magatartási kódexnek.
1. UniCredit Leasing az alábbi okok bekövetkezése esetén egyoldalúan jogosult kamatot, költséget, díjat módosítani:
a) A jogi, szabályozói környezet megváltozása
Appears in 1 contract
Samples: Üzletszabályzat
AZ ÜZLETSZABÁLYZAT MEGVÁLTOZTATÁSA, HATÁLYA. 1.1 Az UniCredit Xxxxxxx Leasing fenntartja magának a jogot, hogy az Üzletszabályzatot, Kondíciós Listát (Hirdetményt) új szolgáltatás bevezetésekor egyoldalúan kiegészítse, valamint, hogy azokat a pénz- és tőkepiaci feltételek, a jogszabályok és hatósági előírások, valamint az üzletpolitika megváltozásakor, ahhoz igazodva egyoldalúan módosítsa, figyelembe véve – különösen a fogyasztókra irányadó – egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatos jogszabályi előírásokat, korlátokat. A kiegészítés és módosítás a hatályba lépésének időpontjától kezdve vonatkozik a már megkötött szerződésekre is.
1.2 Az Üzletszabályzat, az ÁSZF és a Hirdetmény nyilvánosak, azt az Ügyfelek számára nyitva álló helyiségekben, illetve az UniCredit Leasing honlapján, a xxx.xxxxxxxxxxxxxxxx.xx címen bárki megtekintheti. Az UniCredit Leasing hirdetményeit a honlapján teszi közzé. Az Üzletszabályzatnak, a Hirdetménynek – az Ügyfél számára kedvezőtlen – megváltoztatását az UniCredit Leasing legalább 15 nappal a módosítás hatálybalépését megelőzően Hirdetményben kifüggeszti és a honlapján is közzéteszi.
1.3 Kamat, díj vagy költség ügyfél számára kedvezőtlen egyoldalú módosítása esetén – referencia-kamatlábhoz kötött kamat esetén a referencia-kamatláb változásából eredő kamatváltozás kivételével – a fogyasztónak minősülő Ügyfél a módosítás hatálybalépése előtt jogosult lezárási díj felszámítása nélkül a teljes előtörlesztésre irányadó rendelkezések szerint a szerződést lezárni.
1.4 Az UniCredit Leasing kötelező érvénnyel alávetette magát a lakosság részére hitelt nyújtó pénzügyi szervezetek ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásáról szóló Magatartási kódexnek.
1. UniCredit Leasing az alábbi okok bekövetkezése esetén egyoldalúan jogosult kamatot, költséget, díjat módosítani:,
a) A jogi, szabályozói környezet megváltozása
Appears in 1 contract
Samples: Üzletszabályzat