BEFEKTETÉSI ALAPOK, ESZKÖZALAPOK mintaszakaszok

BEFEKTETÉSI ALAPOK, ESZKÖZALAPOK. A biztosító a megtakarítási díjrészből a szerződő részére a befektetési alapkezelők által működtetett eszközalapokban – melyek egy az egyben a biztosító eszközalapjaiban vannak elhelyezve – befektetési egységeket vásárol. Az alapkezelő eszközalapjai befektetési egységekből állnak, amely egysé- gek az eszközalap eszközeiben való részesedést jelentik. Az alapkezelő célja az alaphoz tartozó befektetési egységek ér- tékének hosszú távú növelése. A befektetési eredmény (mely lehet nyereség és veszteség is) változtatja az alapkezelő esz- közalapjainak eszközértékét és ezáltal a szerződő által megvá- sárolt befektetési egységek értékét. Az alapkezelők szerződéskötéskor választható eszközalapjait és az alapkezelők befektetési elveiről szóló tájékoztatást a je- len szerződési feltételek 3. számú melléklete tartalmazza. Az alapkezelők különböző eszközalapjai különböző típusú befek- tetési formát képviselnek, melyek a várható hozamban és a befektetés kockázatában különböznek egymástól. A biztosítás megkötésekor a szerződő határozza meg, hogy a rendszeres biztosítási díj megtakarítási részét, valamint az eseti befizetések alkalmával befizetett adminisztrációs költ- séggel csökkentett összeget milyen arányban (százalékban) kívánja az alapkezelők egyes eszközalapjaihoz kötött befek- tetési egységek vásárlására fordítani. A biztosító minimális arányt határozhat meg, melyet a jelen szerződési feltételek 1. számú melléklete tartalmaz.
BEFEKTETÉSI ALAPOK, ESZKÖZALAPOK. A biztosító a befizetett díjból a költségek elvonást követően a szerződő részére a befektetési alapkezelők által működte- tett befektetési alapokban – melyek egy az egyben a biztosító eszközalapjaiban vannak elhelyezve – befektetési egységeket vásárol. Az alapkezelő eszközalapjai befektetési egységekből állnak, amely egységek a befektetési alap eszközeiben való részesedést jelentik. Az alapkezelő célja az befektetési alap- hoz tartozó befektetési egységek értékének hosszú távú nö- velése. A befektetési eredmény (mely lehet nyereség és vesz- teség is) változtatja az alapkezelő befektetési eszközalapjainak eszközértékét és ezáltal a szerződő által megvásárolt befekte- tési egységek értékét. Az alapkezelők szerződéskötéskor választható befektetési alapjait és az alapkezelők befektetési elveiről szóló tájékoz- tatást a jelen szerződési feltételek 3. számú melléklete tartal- mazza. Itt megtalálja az adott befektetési alapot működtető alapkezelő internetes elérhetőséget, ahol tovább tájékozódhat az adott befektetési alapról. Az alapkezelők különböző befek- tetési alapjai különböző típusú befektetési formát képviselnek, melyek a várható hozamban és a befektetés kockázatában különböznek egymástól. A biztosítás megkötésekor a szerződő határozza meg, hogy a befizetett díjból a költségek elvonást követően, valamint az eseti befizetések alkalmával befizetett adminisztrációs költ- séggel csökkentett összeget milyen arányban (százalékban) kívánja az alapkezelők egyes befektetések befektetési alpjai- hoz kötött befektetési egységek vásárlására fordítani. A bizto- sító minimális arányt határozhat meg, melyet a jelen szerződé- si feltételek 1. számú melléklete tartalmaz.
BEFEKTETÉSI ALAPOK, ESZKÖZALAPOK. A biztosító a megtakarítási díjrészből a szerződő részére a be- fektetési alapkezelők által működtetett befektetési alapokban

Related to BEFEKTETÉSI ALAPOK, ESZKÖZALAPOK

  • VALÓSZÍNŰSÍTHETŐ-E ALVÁLLALKOZÓK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen jelölje meg a szerződésnek harmadik felek részére valószínűleg alvállalkozásba adandó értékét vagy az ilyen munkák arányát Nem ismert

  • Befektetési döntések kockázata Eszközeinek száma: 31 Az alap stratégiai eszközallokációjától való eltérés: Értékpapírkölcsönzés: Értékpapírkölcsönzés, az ehhez kapcsolódó visszavásárlási megállapodások kötése nem megengedett. Lehetőség van fedezeti, valamint arbitrázs célú ügyletek kötésére. Várható hozam/kockázat: 6 Devizakockázat: 4 Javasolt befektetési időtáv: 3-5 év Megcélzott ügyfélkör: A befektetési alap azok számára jó választás, akik hosszú távon várhatóan magas hozam elérése érdekében magas kockázatot hajlandóak vállalni. Ez az alap adott esetben nem megfelelő olyan befektetők számára, akik 3 éven belül ki akarják venni az alapból a pénzüket. Alap besorolása környezeti és/ vagy társadalmi fenntarthatósági Nincs fenntarthatósági célkitűzés minimum maximum cél Alap megnevezése: AMUNDI MAGYAR INDEXKÖVETŐ RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP U SOROZAT

  • Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje 12.2.1. Az Előfizető átírás címén kérheti a Szolgáltatótól az egyedi előfizetői szerződés módosításaként az Előfizető személyének módosítását, ha személyében szerződés, vagy egyéb jogcímen történő jogutódlás következtében változás történik. Az átírás iránti kérelem akkor minősül alaki és tartalmi szempontból megfelelőnek, ha tartalmazza: - a jogelőd Xxxxxxxxx és jogutód Előfizető által aláírt együttes nyilatkozatát az átírás kérelmezésére, és - a jogutód Előfizető mindazon adatait, melyek az előfizetői szerződés megkötéshez szükségesek, és - mellékletként az átírás alapjául szolgáló tények vagy az átírás okának hitelt érdemlő dokumentummal való igazolását (pl. szerződéssel, bírósági végzéssel, ítélettel vagy más dokumentummal). Átírásra – a Szolgáltató eltérő nyilatkozata hiányában – csak abban az esetben kerülhet sor, ha a meglévő esetleges díjtartozást a felek valamelyike illetve a jogutód az átírással egyidejűleg rendezi. Az átírás időpontját az átírást kérő felek az átírási kérelemben határozzák meg azzal a feltétellel, hogy az átírási kérelmet legalább 15 nappal a kért időpont előtt kell benyújtani. E rendelkezésektől a Szolgáltató az Előfizető kérésére eltekinthet, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi. Az átírás teljesítésének határideje nem lehet több mint a Szolgáltató által meghatározott alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő átírási kérelem beérkezésétől számított 15 nap. A Szolgáltató az Előfizető kérésére köteles az általa az átírás teljesítésére általa vállalt határidőn belül az átírást teljesíteni, vagy az átírás elutasításáról az Előfizetőt értesíteni. Amennyiben a szolgáltató az átírást az ÁSZF-ben vállalt határidőn belül nem teljesíti, kötbért köteles fizetni a 7.4. pont szerint. Az átírási kérelmet a Szolgáltató az alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő (beleértve a szükség szerinti mellékletekkel való ellátottságú) kérelem benyújtásától számított 15 napon belül köteles teljesíteni. Ha az átírás során a régi és új Előfizetők előfizetői kategóriája (egyéni/üzleti) megváltozik, akkor az átírás időpontjától az új Előfizetőnek az új előfizetői kategóriára vonatkozó előfizetési díjakat kell megfizetnie. Amennyiben az Előfizető előfizetői minőségét üzleti előfizetőre olyan csomag vonatkozásában igényli, melyben levő szolgáltatás vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződésmódosítás nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított csomag igénybevételre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az Előfizető az előfizetői hozzáférési pont kiépítése előtt kérheti igénybejelentése átírását is. Ha a régi és új Előfizető által a hatályos ÁSZF szerint fizetendő díjak eltérnek, a díjkülönbözetet az átíráskor kell rendezni. Az átírás díját a 4. sz. melléklet tartalmazza. A Szolgáltató átírás esetén az Előfizető nem kötelezheti belépési díj fizetésére. A jelen pontban írtak nem alkalmazhatók, ha az átírással egyidejűleg az előfizetői hozzáférési pont helye is megváltozik (áthelyezés). 12.2.2. Az előfizetői hozzáférési pont tulajdonos Előfizető áthelyezés címén kérheti a Szolgáltatótól az előfizetői hozzáférési pont helyének megváltoztatását a Szolgáltató földrajzi szolgáltatási területén belül, ha egyidejűleg az Előfizető személye nem változik. Az áthelyezés iránti kérelem akkor minősül hiánytalannak, valamint alaki és tartalmi szempontból megfelelőnek, ha tartalmazza: - az Előfizető által aláírt együttes nyilatkozatát az áthelyezés igényléséről, és - az Igénylő/Előfizető, valamint az új hozzáférési pont mindazon adatait, melyek az előfizetői szerződés megkötéshez szükségesek, és - mellékletként az áthelyezés alapjául szolgáló tények vagy az áthelyezés okának hitelt érdemlő dokumentummal való igazolását. A Szolgáltató a hiánytalan áthelyezési igény szolgáltatóhoz való beérkezését követő 15 napon belül végzi el az igény teljesíthetősége érdekében szükséges vizsgálatait, és ezen időn belül írásban értesíti az Igénylőt arról, hogy a) az áthelyezési igénybejelentést elfogadja, és azt az ÁSZF-ben meghatározotthatáridőben, legfeljebb azonban az igény beérkezését követő 30 napon belül, vagy az Előfizető által az áthelyezési igényben megjelölt későbbi, de legfeljebb az áthelyezési igény Szolgáltatóhoz való beérkezésétől számított 90 napon belüli időpontban teljesíti, b) az előfizetői hozzáférési pont áthelyezését műszaki lehetőség hiányában az a) pont szerinti határidőben nem tudja biztosítani, de az áthelyezési igénybejelentést elfogadja és ezzel egyidejűleg (év, hónap, nap pontossággal) megjelöli az áthelyezés teljesítésének legkésőbbi időpontját, amely nem haladhatja meg az áthelyezési igénybejelentéstől számított90 napot, c) az áthelyezési igényt műszaki lehetőség hiányában elutasítja, vagy d) az áthelyezési igényt - a díjtartozásról szóló felszólításban megjelölt, de legalább 30 napos határidő elteltét követően is esedékes - díjtartozása miatt elutasítja. Az a)-b) pontban foglaltak esetén előfizetői hozzáférési pont megszüntetésétől a szolgáltatás igénybevételére alkalmas áthelyezés teljesítéséig az előfizetői szolgáltatás szünetel. Erre az időszakra a Szolgáltató díjfizetési kötelezettséget nem állapíthat meg. Az áthelyezési igénybejelentést Szolgáltató általi elfogadása esetén az áthelyezés teljesítésére irányadóként meghatározott határidők be nem tartása esetén a Szolgáltató kötbért köteles fizetni a 7.4. pontban foglaltak szerint. Ha az áthelyezésre az eredeti előfizetői hozzáférési pont megszüntetését követő 3 hónapon belül nem kerül sor, vagy az áthelyezési igényt műszaki lehetőség hiányában a Szolgáltató elutasítja az előfizetői szerződés az Előfizető – a kiépítés hiányáról szóló – előzetes írásbeli értesítésével megszűnik azzal, hogy jogkövetkezmények szempontjából határozott idejű szerződés esetén az Előfizető általi felmondás szabályai az irányadók. Amennyiben az Előfizető az áthelyezést olyan helyre kéri, ahol az előfizetői hozzáférési pont már kiépítésre került, az Előfizető áthelyezési díj fizetésére köteles, kiépítetlen előfizetői hozzáférési pont esetén pedig kizárólag belépési díj fizetésére köteles az Előfizető. Az áthelyezés díját a 4. sz. melléklet tartalmazza. 12.2.3. Az Előfizető az igénybe venni kívánt szolgáltatás(oka)t igénye szerint, de díjmentesen évente egy alkalommal módosíthatja, - kivéve, amikor a Szolgáltató egyoldalúan változtatja a csomagot és/vagy annak előfizetési díjait – mely igényt a Szolgáltató legkésőbb a) a Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítása miatt, amennyiben az Előfizető a módosítási igényét a Szolgáltatónak a szerződésmódosításra vonatkozó értesítése közlését követő 15 napon belül a Szolgáltatóhoz írásban bejelenti, a Szolgáltató általi szerződésmódosítás hatálybalépésével egyidejűleg b) a csomag más szolgáltatási szintű csomagra történő módosítása esetén legkésőbb a megrendelés napját követő hónap első napjától c) kiegészítő vagy értéknövelt szolgáltatás megrendelése esetén annak bekapcsolását a megrendelés napjától számított 2 munkanapon belül, d) kiegészítő vagy értéknövelt szolgáltatás lemondása esetén annak kikapcsolását a megrendelés napját követő hónap első napjától teljesíti. A Szolgáltató az Előfizető kérésére vagy valamely általa szervezett ideiglenes akció keretében fentiektől eltérő módosítási igényt is elfogadhat illetve ajánlhat. Az Előfizető által indítványozott szerződésmódosítás feltétele, hogy az Előfizetőnek – az ÁSZF eltérő rendelkezése hiányában – sem a módosítási igény bejelentésekor, sem a módosítás időpontjában nem áll fenn lejárt és nem vitatott díjtartozása a Szolgáltatóval szemben. A Szolgáltató az egyedi előfizetői szerződés Előfizető indítványára történő módosításáért a 4. sz. mellékletben meghatározott díjakat jogosult érvényesíteni az Előfizetővel szemben. 12.2.4. Az egyedi előfizetői szerződésnek az Előfizető egyoldalú nyilatkozatával történő módosítására a következő esetekben kerülhet sor azzal a feltétellel, hogy az Előfizetőnek – az ÁSZF eltérő rendelkezése hiányában – sem a módosítási igény bejelentésekor, sem a módosítás időpontjában nem áll fenn lejárt és nem vitatott díjtartozása a Szolgáltatóval szemben: 12.2.4.1. Az Előfizető igénye esetén valamely következő hónap első napjától megváltoztathatja előfizetői minőségét (egyéni, üzleti), feltéve, hogy bejelentését annak kért hatályba lépése előtt legalább 15 nappal megtette. A Szolgáltató az Előfizető kérésére rövidebb bejelentési időt is elfogadhat, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi. A Szolgáltató az előfizetői minőség módosítása hatályba lépésétől kezdődően a módosult előfizetői kategóriára vonatkozó díjakat számítja fel. Amennyiben az Előfizető előfizetői minőségét üzleti előfizetőre olyan csomag vonatkozásában igényli, melyben levő szolgáltatás vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződésmódosítás nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított csomag igénybevételre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. 12.2.4.2. Az Előfizető igénye esetén valamely következő hónap első napjától megváltoztathatja a fizetési módot, feltéve, hogy bejelentését annak kért hatályba lépése előtt legalább 45 nappal megtette. A Szolgáltató az Előfizető kérésére rövidebb bejelentési időt is elfogadhat, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi. Folyószámlás fizetési módra történő módosítás esetén az Előfizető köteles az előfizetési díj teljesítésével kapcsolatban a bank megnevezését és a számlaszámot a Szolgáltatónak megadni. A Szolgáltató a díjbeszedést az Előfizető nyilatkozata szerinti fizetési móddal köteles megkísérelni a módosítás hatályba lépésétől kezdődően. Ha ez a Szolgáltatón kívüli okból (pl. banki elutasítás megbízás hiánya vagy hibás pénzforgalmi számlaszám miatt) nem vezet eredményre, a Szolgáltató – az Előfizető egyidejű értesítésével – visszatérhet a módosítás előtti fizetési módhoz. Ha a díjbeszedés folyamatosságában a pénzforgalmi számlás fizetésre való átállás során kimaradás történik, a Szolgáltató jogosult az Előfizető első sikeres pénzforgalmi számla terhelésekor vagy azt követően az aktuális díj mellett az időközben kialakult díjhátralék összegének leemelésére is.

  • A MEGRENDELÉSEK FELDOLGOZÁSA ÉS TELJESÍTÉS 6.1. A megrendelések feldolgozása nyitvatartási időben történik. A megrendelés feldolgozásaként megjelölt időpontokon kívül is van lehetőség a megrendelés leadására, amennyiben az a munkaidő lejárta után történik, az azt követő napon kerül feldolgozásra. Szolgáltató ügyfélszolgálata minden esetben elektronikus úton visszaigazolja, hogy mikor tudja teljesíteni a megrendelését. 6.2. Általános teljesítési határidő, a visszaigazolástól számított 5 munkanapon belül. 6.3. Az adásvételi szerződés alapján a Szolgáltató dolog tulajdonjogának átruházására, a Felhasználó a vételár megfizetésére és a dolog átvételére köteles. 6.4. Ha az eladó vállalkozás és a vevő fogyasztó, és az eladó vállalja a dolog vevőhöz történő eljuttatását, a kárveszély akkor száll át a vevőre, amikor a vevő vagy az általa kijelölt harmadik személy birtokba veszi a dolgot. A kárveszély a fuvarozónak történő átadáskor átszáll a vevőre, ha a fuvarozót a vevő bízta meg, feltéve, hogy a fuvarozót nem az eladó ajánlotta. 6.5. Ha az eladó vállalkozás és a vevő fogyasztó, a felek eltérő megállapodásának hiányában, az eladó (jelen ÁSZF szerint: Szolgáltató) a szerződés megkötését követően késedelem nélkül, de legkésőbb harminc napon belül köteles a vevő (Felhasználó) rendelkezésére bocsátani a dolgot. 6.6. Az Szolgáltató késedelme esetén a Felhasználó jogosult póthatáridőt tűzni. Ha az eladó a póthatáridőn belül nem teljesít, a vevő jogosult a szerződéstől elállni. 6.7. A Felhasználó póthatáridő tűzése nélkül jogosult a szerződéstől elállni, ha a) a Szolgáltató a szerződés teljesítését megtagadta; vagy b) a szerződést a felek megállapodása szerint vagy a szolgáltatás felismerhető rendeltetésénél fogva a meghatározott teljesítési időben - és nem máskor - kellett volna teljesíteni. 6.8. Ha Szolgáltató a szerződésben vállalt kötelezettségét azért nem teljesíti, mert a szerződésben meghatározott termék nem áll rendelkezésére, köteles erről Felhasználót haladéktalanul tájékoztatni, valamint Felhasználó által fizetett összeget haladéktalanul visszatéríteni.

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített csillagpontosított, visszirányú kábeltelevízió hálózat, és Előfizetői szerződést már előzőleg a Szolgáltató által kiépített, vagy a más által kiépített és Szolgáltató által – szükség esetén ellenőrző mérés alapján – megfelelőnek minősített előfizetői hozzáférési végponton történő szolgáltatás igénybevételre lehet kötni. A szolgáltatás igénybevételének jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A Szolgáltató használatában, azonban más tulajdonában levő és fentieknek megfelelő kábeltelevíziós hálózaton csak akkor kerülhet sor a Szolgáltató általi Internet-hozzáférési szolgáltatásra irányuló szerződéskötésre és szolgáltatás nyújtására, ha a Szolgáltató és a kábeltelevíziós rendszer tulajdonosa egymással összekapcsolódási megállapodást kötött. A szolgáltatás igénybevételéhez – a Szolgáltató által a szolgáltatás időtartama alatt biztosított kábelmodemen kívül – szükséges a 4.3. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés (legalább 486-os számítógép), egy hálózati kártya, szoftverek és amelyek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés (számítógép), hálózati kártya, szoftverek szolgáltatására. A szolgáltatás nyújtásának feltétele – esettől függően – a kábelmodem, acces point, vagy a router áramellátásának Előfizető általi biztosítása saját költségére. A szolgáltató az előfizetői végberendezés és az azon tárolt adatok megóvása és biztonsága érdekében a szolgáltatás rendeltetésszerű használhatóságát nem befolyásoló módon portszűrést alkalmazhat és egyes portok – így különösen a 139-es port – forgalmát letilthatja. 2.1.3.2. A szolgáltatásnak időbeli korlátja nincs. 2.1.3.3. A szolgáltatást az Előfizető nem veheti igénybe a Szolgáltatónak a hírközlési hatósághoz tett bejelentése alapján nyilvántartott azon földrajzi területen (vételkörzet) kívül, ahol a Szolgáltató hírközlési hálózattal rendelkezik, vagy internet hozzáférési szolgáltatást nyújt. 2.1.3.4. Minden Előfizető csak a rá vonatkozóan a Szolgáltatónál nyilvántartott előfizetői hozzáférési ponton keresztül veheti igénybe az általa előfizetett szolgáltatásokat. 2.1.3.5. A szolgáltatásnyújtás feltétele, hogy az Előfizető és a Felhasználó illetve – ha az ezekkel nem azonos – az ingatlan tulajdonosa az igénybejelentés megtételekor, de legkésőbb a szerződéskötéskor külön nyilatkozatban kifejezetten hozzájáruljon ahhoz, hogy az ingatlanon a hálózat további ellenérték nélkül a hálózat fennállásának idejéig elhelyezésre kerüljön.

  • A médiaszolgáltatás továbbításának felfüggesztése, illetve megszüntetése a Médiatanács felhívása alapján (1) A Szolgáltató, mint műsorterjesztő a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (Mttv.) 188-189. §-ban foglalt kötelezettségénél fogva a Médiatanács által kibocsátott felhívás alapján a médiaszolgáltatás továbbításának felfüggesztésére illetve megszüntetésére kötelezhető. Szolgáltató a műsorszolgáltató műsorának tartalmáért nem felelős. (2) Amennyiben a Médiatanács az Mttv 187.§ (3) bekezdés e) pontjában meghatározott jogkövetkezményt alkalmazza a médiaszolgáltatóval szemben, a műsorterjesztő köteles – a határozat jogerőre emelkedését követően a Médiatanács által kibocsátott felhívás alapján – a határozat tárgyát képező médiaszolgáltatás terjesztését a felhívásban meghatározottak szerint megszüntetni. (3) Amennyiben ismételt jogsértés esetén a Médiatanács vagy a Hivatal az Mttv 187.§ (3) bekezdés b)-d) pontjaiban meghatározott valamely jogkövetkezményt alkalmazza a médiaszolgáltatóval szemben, és a médiaszolgáltató a jogerős és végrehajtható, jogkövetkezményt tartalmazó határozatot a Médiatanács vagy a Hivatal felszólítására nem teljesíti, a Szolgáltató köteles - a határozat jogerőre emelkedését és a teljesítési határidő leteltét követően a Médiatanács által kibocsátott felhívás alapján - a határozat tárgyát képező médiaszolgáltatás terjesztését a felhívásban meghatározottak szerint felfüggeszteni. (4) Amennyiben a KTV szolgáltatás csatornakiosztásában (Függelék) szereplő médiaszolgáltatás a Médiatanács felhívása alapján a fentiek szerint felfüggesztésre vagy megszüntetésre kerül, ez nem minősül sem a Szolgáltató hibás teljesítésnek, sem az Előfizetői szerződés Szolgáltató általi megszegésének, sem pedig az Előfizetői szerződés Szolgáltató által jogellenes egyoldalú módosításának. A médiaszolgáltatás továbbításának megszüntetésére kötelező felhívás esetén a Szolgáltató a felhívásban megjelölt médiaszolgáltatás továbbítását a felhívásban foglalt időpontban megszünteti, az ÁSZF-et egyoldalúan módosítja, továbbá egyidejűleg az érintett szolgáltatáscsomagok vonatkozásában a programcsomag összeállítást, csatorna kiosztást egyoldalúan saját hatáskörben jogosult módosítani. Előfizető erre hivatkozással nem élhet az ÁSZF Törzsszöveg 9.2.1. (8) (felmondás a Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítása esetén), 6.2. (számlareklamáció), 7.5. (kötbér, díjcsökkentés) pontban foglalt jogaival, továbbá erre a körülményre hivatkozással egyéb kárigényt sem érvényesíthet a Szolgáltatóval szemben. (5) Az Előfizető a médiaszolgáltatás továbbításának a Médiatanács felhívására történt felfüggesztése esetén is köteles az esedékes előfizetési díjat a Szolgáltató részére megfizetni. A médiaszolgáltatás továbbításának Médiatanács felhívására történő felfüggesztése a Szolgáltató által vállalt rendelkezésre állási időbe nem számít bele.

  • A szolgáltatás igénybevételének módja és feltételei 3.1. A Vendég szóbeli vagy írásbeli ajánlatkérésére a Szolgáltató minden esetben írásbeli ajánlatot küld. Amennyiben az ajánlat elküldésétől számított 48 órán belül nem érkezik konkrét megrendelés, úgy a Szolgáltató ajánlati kötöttsége megszűnik. 3.2. A Szerződés kizárólag a Vendég írásban leadott foglalásának a Szolgáltató általi írásban megküldött visszaigazolásával jön létre, és így írásban megkötött Szerződésnek minősül. 3.3. Szóban leadott foglalás, megállapodás, módosítás, vagy annak a Szolgáltató általi szóbeli visszaigazolása nem szerződés értékű. 3.4. A szállás-szolgáltatás igénybevételéről szóló Szerződés meghatározott időtartamra szól. 3.5. Ha a Xxxxxx a meghatározott időtartam lejárta előtt véglegesen elhagyja a szobát, a Szolgáltató jogosult a Szerződésben kikötött szolgáltatás teljes ellenértékére. A lejárati idő előtt megüresedett szobát a Szolgáltató jogosult újra értékesíteni. 3.6. A szállás-szolgáltatás igénybevételének Xxxxxx által kezdeményezett meghosszabbításához a Szolgáltató előzetes hozzájárulása szükséges. Ebben az esetben a Szolgáltató kikötheti a már teljesített szolgáltatás díjának megtérítését. 3.7. A szállás-szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy a Vendégek személyazonosságukat a törvényes előírásoknak megfelelően, a szoba elfoglalása előtt igazolják. A szállodában bejelentés nélkül senki sem lakhat. 3.8. A Szerződés módosításához és/vagy kiegészítéséhez a Xxxxx által aláírt írásbeli megállapodás szükséges.

  • Az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei 2.3.1.1. Előfizetői szolgáltatások – az ÁSZF-ben megjelölt kivétellel – csak írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehetők igénybe. Soros hálózat esetén az Előfizető a Szolgáltató által biztosított csatornakiosztást veheti igénybe, nem soros hálózat esetén az Előfizető díjcsomagok és egyben csatornacsomagok (továbbiakban: díjcsomagok) közül választhat, valamint a díjcsomag mellett külön előfizethet kiegészítő/prémium szolgáltatásra. Az Előfizető – az ÁSZF 4. sz. mellékletében rögzített eltérő rendelkezés vagy a Szolgáltatóval való eltérő megállapodás hiányában – bármely díjcsomagot igénybe veheti, illetve a jelen ÁSZF feltételei szerint módosíthatja választását. Kiegészítő/prémium szolgáltatás igénybevételének feltétele valamely csatornacsomagra vonatkozó előfizetői szerződés fennállta. A Szolgáltató új díjcsomagokat alakíthat ki saját döntése alapján, illetve a díjcsomagban levő csatornákat (továbbiakban: médiaszolgáltatások vagy csatornák) az Előfizető előzetes értesítése mellett megváltoztathatja az egyoldalú szerződésmódosítás szabályai szerint. 2.3.1.2. Egy előfizetői hozzáférési pont létesítésére illetve azon történő szolgáltatásra vonatkozóan előfizetői jogviszony egyidejűleg csak egy Előfizetővel létesíthető. 2.3.1.3. Az Előfizetők csoportjának (társasház, lakásszövetkezet) igénye esetén sor kerülhet csoportos szerződéskötésre is, mely során a csoportot illetik az Előfizető jogai és terhelik az Előfizető kötelezettségei. A csoportos szerződéskötésre a lakásszövetkezet esetén közgyűlési határozat alapján, társasház esetén a valamennyi tulajdonos által a társasházi közös képviselő részére adott meghatalmazás útján kerül sor. Az együttes kötelezettség miatt a csoport bármely tagja általi szerződésszegés a csoporttal kötött szerződés megszegését jelenti és a jogkövetkezmények is a csoportra vonatkozóan állnak be azzal, hogy a Szolgáltatót a csoport tagjai közül csak azokkal szemben jogosult a szerződéskötés megtagadására a jövőben, akik a szerződésszegő magatartást tanúsították. 2.3.1.4. A Szolgáltatót az előfizetői szerződés megkötése körében szerződéskötési kötelezettség nem terheli. A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy az előfizetői szerződés megkötését indokolási kötelezettség nélkül megtagadja különösen, ha a) az Előfizetőnek hírközlési szolgáltatás igénybevételéből eredő díjtartozása áll fenn a Szolgáltatóval szemben, vagy b) az Előfizető korábbi előfizetői szerződésének megszűnésére 1 éven belül az Előfizető érdekkörében felmerült okból eredő felmondás miatt került sor, vagy c) a hozzáférési pont létesítésének műszaki vagy gazdasági korlátai vannak, vagy d) az igénylő – személyazonosító okmányának adatai szerint – 18. életévét még nem töltötte be és emiatt az Mttv.-nek a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó szabályainak megtarthatósága nem biztosított. 2.3.1.5. Az Előfizető szolgáltatás nyújtásának megkezdésére megjelölt határidőn belül – az üzlethelyiségen kívül és a távollévők között megkötött szerződés kivételével – nem jogosult elállni.

  • A Pénzügyi Számlákkal kapcsolatos adatszolgáltatás és átvilágítás alapján fennálló kötelezettségek (1) Az Aktv. szerinti, e törvény hatálya alá tartozó Jelentő Magyar Pénzügyi Intézmény (e pont alkalmazásában a továbbiakban: intézmény) az általa kezelt, az Aktv. 1. melléklet VIII/C. pontja szerinti Pénzügyi Számla vonatkozásában elvégzi az Aktv. szerinti Számlatulajdonos és Jogalany (e pont alkalmazásában a továbbiakban együtt: Számlatulajdonos) illetőségének az Aktv. 1. melléklet II–VII. pontja szerinti megállapítására irányuló vizsgálatot (ezen cím alkalmazásában a továbbiakban: illetőségvizsgálat). (2) Az intézmény a Számlatulajdonost az illetőségvizsgálat elvégzésével egyidejűleg az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeiben közzétett hirdetmény útján vagy – ha az lehetséges – elektronikus úton tájékoztatja a) az illetőségvizsgálat elvégzéséről, b) az Aktv. 43/H. §-a alapján az adóhatóság felé fennálló adatszolgáltatási kötelezettségéről. (3) Az Aktv. 43/H. §-a szerinti adatszolgáltatásról az intézmény a Számlatulajdonost az adatszolgáltatás teljesítésétől számított harminc napon belül írásban – ha az lehetséges elektronikus úton – tájékoztatja.

  • Az osztott erőforrásokra vonatkozó irányelvek A szolgáltató Internet szolgáltatása osztott erőforrásokra épül. Ezeknek az erőforrásoknak a túlzott (indokolatlan mértékű) igénybevétele vagy ezekkel való visszaélés, akár egy előfizető részéről is, minden más felhasználó számára negatív hatást válthat ki. A hálózati erőforrásokkal való visszaélések leronthatják a hálózat teljesítményét, és a jelen szabályzat elveibe ütköznek. Az ilyen visszaélések a szolgáltatás felfüggesztését, illetve megszüntetését eredményezhetik.