Közös közbeszerzés A szerződés közös közbeszerzés formájában valósul meg. Több ország részvételével megvalósuló közös közbeszerzés esetében - az alkalmazandó nemzeti közbeszerzési jogszabály: A szerződést központi beszerző szerv ítéli oda.
A közbeszerzés ismertetése II.2.1) Rész száma, elnevezése:
Elszámolás 7.13.1. A Számlán végrehajtott műveletekről, illetve a teljesítés eredményéről a Fióktelep a végrehajtott Megbízást követően a Tájékoztatási szabályzat szerinti időben és módon az Ügyfél részére tájékoztatást ad a Megbízás végrehajtásáról. Az előbbi, Megbízás végrehajtását követő tájékoztatást Felek egyidejűleg elszámolásnak is tekintik. A Megbízások részteljesítése esetén a Fióktelep jogosult az Ügyfelet csak akkor értesíteni, ha a Megbízás egésze teljesült. Az Ügyfél az elszámolás tartalma ellen az Üzletszabályzat 9.2 pontjában (Az értesítési kötelezettség teljesítése) meghatározott szabályok szerint emelhet kifogást. Az e pontban szabályozott elszámolási rendtől az egyes tevékenységekre vonatkozó különös szabályok, illetve az egyes szerződések eltérhetnek, ilyen eltérés esetén az elszámolásra e különös szabályok vagy egyes szerződések az irányadók.
SZERZŐDÉSTERVEZET VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS
Fenntartott szerződés A szerződés a Kbt. 114. § (11) bekezdése szerint fenntartott
Beszámítás Adós felhatalmazza a Bankot arra, hogy amennyiben Lejáratkor vagy bármely fizetési kötelezettségének beállásakor a Bankkal szemben fennálló és a Szerződésből származó bármely fizetési kötelezettségét nem teljesíti, a Bank az Adós előzetes értesítése nélkül a tartozás összegével Adósnak a Banknál vezetett bármely számláját megterhelje, azaz a lejárt pénztartozás összegét a Ptk. 6:49. § szerint beszámítsa az Adós vele szembeni követelésébe, tekintet nélkül arra, hogy az végrehajtható okirattal, vagy egyezséggel meghatározott, továbbá közokiratba foglalt pénzkövetelés-e.
A közbeszerzés rövid ismertetése Egyösszegű átalánydíjas tervezési szerződés keretén belül a meglévő szennyvíztisztító telep I-III. ütemben történő bővítése és fejlesztéséhez vízjogi engedélyezési tender tervek elkészítése és az ahhoz kapcsolódó létesítési vízjogi engedélyezési eljárás lebonyolítása az közebszerzési dokumentáció mellékletét képező koncepciótervben foglaltak szerint a Szigetszentmiklós 0267/4 helyrajzi számú ingatlanon, szükség szerint további ingatlanok bevonásával. Feladatai közé tartozik a vízjogi engedélyezési eljárást megelőző környezetvédelmi engedélyezési eljárás lebonyolítása is. A nyertes Ajánlattevőt terhelik a hatósági engedélyezi eljárás során felmerülő hatósági eljárás díja is. A meglévő szennyvíztisztító telep bővítése összesen 5 000 m3/d nap kapacitással, amellyel a telep összesített terhelhetősége 11 000 m3/d lesz. Tekintettel arra, hogy pályázati források jelenleg nem állnak rendelkezésre, ezért a beruházás jellemzően önerős beruházás, ennek megfelelően a pénzügyi források hatékony felhasználása ütemezésekben valósul meg. Összesen 3 db fejlesztési ütem került meghatározásra, részletezve: I. ütem 2 500 m3/d kapacitású új tisztítás-technológia reaktor egység III. fokozattal, utóülepítővel, továbbá az szükséges iszapvonallal, amely az esetlegesen később megvalósuló II-III. ütemek építészeti-gépészeti egységeit is tartalmazza. II. ütem 2 500 m3/d kapacitású újabb egység megépítése, méretében és egyéb paramétereiben az I. ütemmel megegyező módon, kivétel az iszapvonal, amely erről az egységsorról az I. ütemnél kibővített gépészeti egységekhez (iszapprés) csatlakozik. III. ütem a meglévő gépészetileg és szerkezetileg elavult ún. „régi” tisztítási sor teljes építészeti és gépészeti felújítása a meglévő 2 500 m3/d megtartásával. Az I. ütem, mint „kezdeti” ütemnek a vízvonal műtárgyain túlmenően tartalmaznia kell a telep teljes működéséhez (11 000 m3/d) tartozó műtárgyakat az alábbiak szerint: bővített központi elő-mechanikai gépészeti egységet MEVA vagy azzal egyenértékű léptető mechanikájú gépi síkrácsot, hosszanti átfolyású levegőztetett homokfogó párral, osztott terű iszapsilót és iszapdekantáló műtárgyat a meglévő 500 m3-es iszapsiló kiegészítésére, a meglévő OMS műtárgy helyiségeiben a szükséges iszapprések elhelyezését (hatékonysági megfontolások alapján szalagprés vagy centrifuga), a meglévő kezelőépület felújítását, korszerűsítését. Nyertes Ajánlattevő feladatai közé tartozik továbbá az általa elkészített tervekre vonatkozóan árazatlan és árazott költségvetési kiírást elkészítése is.
Különös Szerződési Feltételek Jelen szerződés alkalmazásában az Általános Szerződési Feltételekben rögzítetteken túl: A Biztosító maximális kártérítése az egyes biztosítási események kapcsán: Orvosi segítségnyújtás a Biztosított külföldi utazása során bekövetkező betegség vagy baleset esetén 100,000,000 Ft Térítés csonttörés esetén 10,000 Ft Kórházi napi térítés 5000 Ft/nap Sürgősségi fogászati ellátás 150 Euró Egészségügyi okból történő szállítás vagy hazaszállítás, a Biztosított az utazás során bekövetkező betegsége vagy balesete esetén nincs korlát A Biztosított utazásának megszakítása hozzátartozó elhalálozása esetén nincs korlát A Biztosított utazásának megszakítása szokásos lakhelyén, vagy üzlethelységében történt váratlan esemény miatt nincs korlát A Biztosított hozzátartozójának utazása és elszállásolása 200,000 Ft A Biztosított tartózkodási idejének meghosszabbodása baleset vagy betegség következtében (maximum 10 nap) 52 000 Ft/nap A Biztosítottal együtt utazó személyek szállítása vagy hazaszállítása nincs korlát
Különös szerződési feltetelek („KSZF”) csonttörés
Szerződésszegés 1. Szerződő felek a Vállalkozó nem teljesítése, késedelmes teljesítése, illetve hibás teljesítése esetére kötbérfizetésben állapodnak meg. A kötbér alapja a szerződésszegéssel érintett nettó szerződési érték (vállalkozói díj). A kötbérről kiállított számviteli bizonylat a terhelőlevél.